Petőfi Népe, 1980. szeptember (35. évfolyam, 205-229. szám)
1980-09-14 / 216. szám
1980. szeptemln 14. • PETŐFI N£l SPORT• SPORT • SPORT Másodszor küzdenek a Kecskeméti Judo Kupáért K 0 Kincses Tibor az olimpiai bronzéremmel. # Varga András edző. népszerűsége igen nagy, s a megye ma is egyetlen A-kategóriás szakosztálya működik, legyen végre egy önálló, nemzetközi szintű és elismert versenye. Nos, bár a Kecskeméti Judo Kupa a hazai rangját tekintve még mindig I. osztályú rangsor- verseny, már szerepel a nemzetközi versenynaptárban, s valójában messze túl haladta azt a szintet, amit a tavalyi hasonló verseny jelentett. Igaz, azóta történt egy, s más. A magyar, s köztük a kecskeméti cselgáncsozók is remekül szerepéitek a nemzetközi tatamikon, s végül nem is utolsósorban, egy. kecskeméti cselgáncsozó, Kincses Tibor olimpiai bronzéremmel tért haza Moszkvából. Tavaly is népes volt a külföldi mezőny a Judo Kupán, s itt volt az NSZK-beli Braunschweig EV, a románok és a szimferopo- liak. Közülük két szovjet fiú került bronzérmesként dobogóra, s a román Vlad pedig a 71 kg-ban első lett. A többiek nem sok vizet zavartak. Az idén, a két — a hírek szerint lényegesen erősebb — NSZK- beli csapat, a cselgáncssportjáról ismert olasz Padova, a jugoszláv Partizán Növi Sad és a szimfe- ropoli válogatott fémjelzi az így már komoly nemzetközi mezőnyt, s velük vívnak majd' nagy harcot a hazai élgárda tagjai, köztük a kecskemétiek. Kincses Tibor, aki tavaly ilyenkor még 65 kg-os versenyzőnek számított, s a Judo Kupán bronzérmet nyert. Nagy- solymosi, aki akkor még nem indulhatott a mandulaműtét után. Kiss Endre, ő egy évvel ezelőtt is a legjobb volt a 86 kg-osok mezőnyében, s természetesen a többiek, a tavalyi győztesek: Petz, Mészáros, Szepesi, Varga. Az I. Kecskeméti Judo Kupát a Bp. Honvéd nyerte. Most is nagy harc várható a pontversenyben. Szabó Zoltán A második alkalommal kiírt Kecskeméti Judo Kupa a jelek szerint kezdi beváltani azokat a nem is túlságosan szerény reményeket, amit a rendezők már tavaly, az első „nekifutás” alkalmával kitűztek. A végső cél, hogy Kecskemétnek, ahol a cselgáncs 9 Kiss Endre az I. Judo Kupán aratott győzelem után a dobogón. Sípszó előtt még elmondjuk Az előrejelzés szerint sok érdekes sporteseménnyel megtűzdelt, igazi őszi vasárnap várható megyeszerte. A nagy nemzetközi cselgáncsverseny mellett — amelyről külön is szólunk — egy egész sor rangadó jellegű labdarúgó-mérkőzést játszanak, s Kecskeméten nemzetközi férfi kézilabdamérkőzést, valamint NB I-es női teketalálkozót, Kiskunfélegyházán junior területi ökölvívó-bajnokságot is láthatunk. A megyei labdarúgó-bajnokságban is érvényes az az alapigazság, hogy minden mérkőzésnek valamiért van jelentősége, s ez most — ezen a héten — kétszeresen is igaz. Nézzük csak sorjában: Harta—Sükösd. Éppen egymás mellett állnak a táblázaton, s a pontjaik száma is azonos. Bármelyik nyer, akár 4—5 hely- lyel is feljebb léphet. Miske— Honvéd Radnóti SE. Itt a hazaiaknak van komolyabb esélyük, hiszen a szabadszállási honvéd csapat eddig egy sovány pontocskát tudott rabolni, azt is a KTE- től, akik az idén — úgy látszik — meg akarják ismételni a vidéki döntetlen sorozatukat. KTE—Jánoshalma. Függetlenül a csapatok pillanatnyi helyezésétől, a mérkőzés rangadó, hiszen a jánoshal- miak aligha mondtak még le arról, hogy végül az élcsoportba kerüljenek. Ugyanez a megállapítás vonatkozik a Kalocsai SE-re is, de nekik, a most igen jól játszó Lajosmizse otthonában kell pontot szerezni. Az „örökrangadók” sorába tartozik a Fájsz— Solivadkert mérkőzés is, s a Honvéd Kun Béla SE—Bajai SK mérkőzés jelentőségét már nem is kell külön hangsúlyozni] A kérdés az, hogy vajon a most igazán jó bajai együttest megállíthatja-e a rapszodikusan, de időnként mégis a hírnevéhez méltóan játszó félegyházi csapat. A Kiskőrös—Tiszakécske, és az Izsák—Szövetkezeti SE találkozók azért érdekesek, mert mindkettőn a jelenleg élcsoportban játszó, s általában idegenben is helytálló csapat a vendég, s a papíron gyengébb csapat a pálya- választó. A bajnoki táblázat még most, a hetedik forduló kezdetét jelző sípszó előtt igen szoros. A 2. helyezett KTE és a 16. helyen tanyázó Sükösd között mindössze 3 pontnyi a különbség, ám az is előfordulhat, hogy vasárnap este már ennyi sem lesz. A KSC labdarúgó-csapata vasárnap a fővárosban, a Pasaréti úti pályán, a Pénzügyőr SE vendége lesz. Az ellenfél éppen az előző fordulóban Szentendrén mutatta meg, hogy tud szervezetten védekezni, embert fogni, villámgyors támadásokat vezetni. Odahaza nyilván elsősorban az utóbbira fektetik majd a hangsúlyt. Kérdés, hogy a KSC védelme, amely vasárnap a második félidőben már jól játszott, képes lesz-e hasonló, fegyelmezett taktikára? A csapat eddig idegenben 4 gólt lőtt, és két pontot szerzett. Egy döntetlen most sem lenne rossz eredmény. Leonardo da Vincit idézzük... Leonardo da Vinci (1452—1519), festő, szobrász, építész, író, zenész, anatómus, a reneszánsz sokoldalú lángelméje mondta: függőleges 12. és vízszintes 1. VÍZSZINTES: 1. Beküldendő: 12. Mátra része. 13. Csapadék. 14. Jégen vágják. 15. Nyakravaló. 16. Perzsia mai neve. 18. Behajlított tenyér. 20. Kisgyermek köszönése. 21. Egyiptom nagy folyója. 23. Ének. 24. Sárkaparó eszköz. 25. Könnyen bomló. 27. Becézett női név. 28. Mutató névmás. 30. Kiegyenlíti a számlát. 32. Jegyezne. 33. GA. 34. Régi autómárka. 36. Bizonyos személyt. 37. Angyalrang. 38. Pest megyei község. 40. Ingoványos. 41. Név- elős rágószerv. 42. Birtokló, parancsoló. 44. Madár. 45. Téli jelenség, névelővel. 46. Becézett Lajos. 48. Orvos- tudományi Egyetem Sport Club. 49. Gondoz. 50. Helyrag. 52. Élősködők. 55. Kripton vegyjele. 56. Paripa. 58. Heves megyei község. 59. Szörny. 60. Túlnyomó többség. 61. Löveg. 63. Csillagászati talppont. 65. Táplálkozna. 66. Kortyolt. 68. Fél termés (!) 69. A péncélos. FÜGGŐLEGES: 2. Augusztusi. 3. Átpártol. 4. Juttat. 5. Hírszerző. 6. Erdélyi város. 7. Ájul. 8. Sütőiparos. 9. AAA. 10. Hajdú megyei község. 11. Szegeddel határos helység. 12. Beküldendő. 17. Vissza: kecskelábú mitológiai alak. 19. Flastrom. 20. Fillér Jugoszláviában. 22. Belső szerv. 24. Fölül. 26. A 25. számú sor fordítottja. 27. Fölsírt (!) 29. Társas uzsonna. 31. Elvermelő. 32. Vissza: becézett édesség. 33. Rumos szeszes ital. 35. Hegység Európa és Ázsia határán. 37. Névelős épületelem. 39. Fundamentum. 41. Vissza: piaci árus. 43. Állatlakások. 45. Egyik szülőm. 47. Mint a 16. számú sor. 49. Keresztüljut. 51. ££££. 53. Ezüstszállal átszőtt kelme, névelővel. 54. A szem szivárvány hártyája. 55. Meghatottság, felindultság jele. 57. Pörget (asztalitenisz). 60. Vissza: 1844-ben alapított budai gyár. 62. Duna menti város az NSZK-ban. 64. Erdélyi város. 65. Komárom megyei község. 67. Varróeszköz. 69. Atmoszféra röv. G. Gy. A szeptember 7-én közölt kereszt- rejtvény helyes megfejtése: Áprily Lajos; A kert fölött már leng a szürke szál, Hörögve gördül már a szomjú hordó. Az elmúlt héten közölt keresztrejtvény helyes megfejtői közül könyv- utalványt nyertek: Csömör Mihályné, Érsekcsanád; Agócs Irén, Jánoshalma; Siha János Kiskunhalas; Szíjártó Imréné Kiskunfélegyháza. A továbbképzés kötelező Megalakult a Kecskeméti Széchenyiváros SE labdarúgószakosztálya Szeptember 2-án a Megyei Művelődési Központban Bense József ügyvezető elnök megnyitotta a Kecskeméti Széchenyiváros SE labdarúgó-szakosztályának alakuló ülését. Bács-Kiskun megye egyetlen lakótelepi sportegyesülete ezideig sakk- és asztalitenisz-szakosztállyal működött. Ez bővült most az egyik legnépszerűbb sportággal^ a labdarúgással, pontosabban a kispályás labdarúgással. ' Rácz Ernő ítéákoszfályvezető, ' és Zsoldos László edző ismertették a szakosztály előtt álló feladatokat. Színük a hagyományoknak megfelelően sárga-kék. Otthonuk a jövő évben átadásra kerülő — jelenleg az E—5-ös út mellett épülő — sportkombinát lesz. Amíg ez elkészül, addig a Forradalom utcai Általános Iskola szabadtéri pályáit vehetik igénybe, amit Csongor Attila az iskola igazgatója biztosít számukra. Szeretnének mihamarabb bekapcsolódni a város labdarúgóéletébe — mondta Bense József ügyvezető elnök — s ezért minden meghívásnak szívesen tesz eleget a most alakult labdarúgócsapatunk. Hétfői sportműsor RÖPLABDA NB 1-es férfimérkőzés az 1—6. helyért: Kecskeméti SC—Újpesti Dózsa, Kecskemét, Városi Sport- csarnok 17 óra. KÉZILABDA Nemzetközi férfimérkőzés: Soltvadkerti TE—Szimferopol válogatott. Soltvadkert 16 óra. TEKE Megyei bajnokság: ZIM Vasas II.—K. MÁV női B. MÁV-pálya 16 óra, ZIM Vasas I.—BÁCSÉP II. MÁV-pálya 18 óra. A sportmozgalomban működő edzőiknek, segédezőknek az OTSH idevonatkozó utasítása szerint ötévenként továbbképző tanfolyamon kell résztvenniök. Ez persze nem új dolog, s lapunk hasábjain is foglalkoztunk már ezzel a kérdéssel. A Testnevelési Főiskola továbbképző intézete az 1980—81-es évben összesen 11 sportágban rendez, vagy már rendezett is ilyen tanfolyamokat. Vajon ezen kötelezettségüknek hogyan tettek, vaigy tesznek eleget a megyében működő edzők? Ezt 'kérdeztük Tisztán Ferencijétől, a megyei Testnevelési és Sporthivatal igazgatási csoportja munkatársától. — Az érdekelt edzőket még az idén június hónapban levélben értesítettük, s elküldtük részükre a jelentkezési lapokat. Sajnos, őszintén meg Jcell mondani, hogy megyénkből nagyon kevesen jelentkeztek, s ez pedig komoly következményekkel járhat. Ezért is szeretném felhívni az edzők és a sportegyesületek vezetőinek figyelmét arra, hogy a továbbképzésen való részvétel kötelező. Aki erről lemarad, annak az edzői igazolványa érvénytelen, tehát szerződést sem köthet. Kérjük az érdekelteket, hogy minél előbb küldjék be a jelentkezési lapjukat, hogy az október hónap folyamán induló elméleti képzésre még beosztást nyerhessenek. — Mit tegyen az, akinek egyszerre több sportágban is van edzői képesítése? — Ez a probléma is felvetődött már. Elsősorban a TF-en végzett tahárok körében, de gyakran más esetekben is előfordul, hogy valakinek több edzői képesítése van. A gyakorlatban azonban általában ebből egyet használ, vagyis egy választott sportágban működik. Ezek az edzők akkor járnak el helyesen, ha bejelentik írásban, hogy melyik sportágban kívánják elvégezni a továbbképző tanfolyamot. Ezzel sok felesleges adminisztrációtól mentik meg magukat és az intézetet is. — És ha mégis több sportágban működnek? — Természetesen ez is előfordulhat, s arra is van mód, hogy más sportágban is részt vehessenek a tanfolyamon. Az elméleti oktatás azonos, tehát azon csak egyszer kell részt venni, ám a gyakorlati táborozás külön-külön sportáganként kötelező. — Megyénkben is indul ilyen elméleti oktatás a közeljövőben? — Három kihelyezett tanfolyamot is tartunk, s ebből kettőt az edzők részére. Az edzők (középfokú) elméleti továbbképzése szeptember 20-án kezdődik Kecskeméten, a Lánchíd u. Általános Iskolában. A terv szerint ezen két csoportban 54 edző vesz részt. A tanfolyam vezetője Farkas Ferenc lesz. A segédedzők továbbképző tanfolyama valamennyi sportág részére október 7-én indul, s hely a kecskeméti Tudomány és Technika Háza (Dózsa-terem) lesz. Erre az eddig jelentkezettek írásban is értesítést kapnak. Ezen felül megrendezésre kerül még a középfokú sportszervezői tanfolyam is szeptember 25-től. Ennek helye az MTSH Klapka utcai székháza lesz, s a tanfolyam vezetője Endre István, Kecskemét járási TSF vezetője. A lényeg tehát, s erre ismételten felhívjuk az edzők és a sport- egyesületek fiigyeimét: az edzők, segédedzők részére a továbbképzésen való részvétel kötelező, s aki elmulasztja, bizony kellemetlen következményekre számíthat. Szabó Zoltán MAI MŰSOR Vasárnap televízió 8.30: Idősebbek is elkezdhetik. Tévétorna (ism.) (Színes) 8.35: Óvodások filmműsora. Pajti, a kutya. NDK bábfilm (Színes) 8.55: Buratino kalandjai. Szovjet mesefilm. II. rész 10.05: Varázsgömb. Szórakoztató összeállítás kisdobosoknak. I. (Színes) 10.45: Bélyegsarok I. (Színes) 10.55: Hírek 11.00: Debreceni Dózsa—Ferencváros bajnoki férfi kézilabda-mérkőzés. Közvetítés Debrecenből. A szünetben: Reklám 13.40: Aki dudás akar lenni. Fiatalok népzenei műsora (Színes). Faragó Laura 13.55: A vadon szava. Amerikai film (ism.) (Színes) 15.30: Reklám 15.35: Vakáción a Mézga család. Magyar rajzfilmsorozat (Színes) XIII/13. rész: Végre otthon! 16.00: Marlene Dietrich-sorozat. New Orleans angyala. Amerikai film 17.20: Reklám 17.25: Műsorainkat ajánljuk! 17.50: Fejezetek a cirkuszlexikonból. XII/2. rész: Akrobata 18.25: Reklám (Színes) 18.35: A Közönségszolgálat tájékoztatója 18.40: Tévétorna (Színes) 18.45: Esti mese (Színes) 19.00: A HÉT (Színes) 20.00: Hírek 20.05: Eladó kísértet. Magyarul beszélő angol film 21.25: Kapcsoltam. Társasjáték (Színes) 22.05: Sporthírek 22.15: Vázlat Óbudáról — II. rész 23.00: Hírek. KOSSUTH 6.05: Kellemes vasárnapot! 7.23: Baráti körben. Árvíz után a Körös-parton 8.10: öt kontinens hét napja 8.26: A Nyitnikék postája 9.02: Olvastam egy novellát. Bertha Bulcsu: A világ legboldogabb embere 9.27: Britten: Karácsonyi dalok 10.08: Emil és a három iker. Erich Kästner regénye rádióra alkalmazva 11.08: Szimfonikus zene 12.10: Édeíp anyanyelvűnk 12.15: A Szimfonikus zene című műsor folytatása 13.00: Tiszta szívvel. Barcs Sándor írása 13.10: Bécsi vér. Részletek Johann Strauss operettjéből 13.45: Népdalkörök országszerte 14.05: Gondolatjel 15.14: Prágai levél 15.24: Bemutatjuk új felvételeinket 3,5.35: Így láttam Bartókot Í6.10: Bolhacirkusz. Remenyik Zsigmond regénye rádióra alkalmazva II. (befejező) 1 rész 17.10: Mit csináljunk? Jegyzet 17.20: Művészlemezek 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.45: Diákkönyvtár hangszalagon 19.38: Nagy siker volt! Kocsis Zoltán zongorahangversenye 20.42: Világirodalmi Dekameron 21.19: Nóták. Jákó Vera és Dóry József énekel, Lugosi Tibor klarinétozik 22.10: Sporthírek. Totó. 22.20: Zenekari muzsika 0.10: Rézfúvósmuzsika. PETŐFI 7.30: Franck-orgonaművek 8,05: Érdekességek a jövő hét műsorából 8.30: Vasárnapi koktél 10.00: Szivárvány 12.00: Jó ebédhez szól a nóta 12.57: Hangáj piros virága. Ba- lássy László dokumentum- műsora 14.05: Híres zenekarok albuma 14.33: Táskarádió 15.30: Üj szerszám és új köpeny ... avagy a szakma első munkanapja 16.00: Francia sanzonslágerek 16.35: Slágerek mindenkinek 17.35: Régi magyar dalok és táncok * 18.00: Szeptemberi tudományos mozaik 18.33: Operettdalok és kettősök Huszka Jenő műveiből 19.10: A vasárnap sportja. Totó 19.30: Tánczene Szófiából 20.00: Népdalcsokor 20.33: Sporthírek. Totó 20.43: Magyarország messze van? Varsányi Gyula riportja 21.03: Debreceni Dzsessznapok Kb.: 22.08: Szórakoztató zene éjfélig. 3. MŰSOR 7.00: A pécsi stúdió szerb-hor- vát nyelvű műsora 7.30: A pécsi stúdió német nyelvű műsora 8.08: Olasz művészek operafelvételeiből 9.18: Kiss Gyula, Perényi Eszter és Perényi Miklós Brahms- felvételeiből 10.10: Ü.i Zenei Üjság 11.06: Hi-Fi varieté 12.10: Irodalmi matiné 13.05: Szimfonikus zene Közben: 13.45: Kis magyar néprajz 13.50: A Szimfonikus zene folytatása 15.05: Kórusmuzsika:. A Magyar Rádió és Televízió énekkara énekel 15.35: Zenekari operarészletek 16.07: Schubert: Téli utazás — dalciklus Wilhelm Müller verseire 17.20: A magyar széppróza századai 17.35: A progresszív beat híres előadói 18.15: Zenekari muzsika 19.45: Rádiószínház. K. J. életei és halála. Töprengés egy sors felett 20.43: Mozart: Cosi fan tutte. Kétfelvonásos opera Közben: 22.09— 22.18: Versek Juhász Gyuláról. Hétfő KOSSUTH 8.25: Operafelvételek 9.00: Szécsi Margit versei 9.10: A hét zenemüve 9.40: Ki kopog? Levente Péter műsora óvodásoknak 10.05: Nyitnikék 10.35: A Budapesti Madrigálkórus énekel 11.00: Operettfelvételek 11.20: Munkáskongresszus 1880- ban 11.10: Utazás a Balaton körül. Eötvös Károly útirajza rádióra alkalmazva XIX. vész 12.35: Válaszolunk hallgatóinknak 12.50: Zenei érdekességek az elmúlt hét műsorából 14.39: Józsik bácsi esete. Sásdi Sándor novellája 14.54: Édes anyanyelvűnk 15.10: A Szovjetunió népeinek zenéjéből 15.25: Utazás szép hazai tájakon 16.05: Régi híres énekesek műsorából 16.30: Szocialista brigádok akadémiája 17.10: Külföldről érkezett... 17.30: Munkásigazgatók 17.55: Dvorzsák: G-dúr szonáta 19.15: A Rádiószínház bemutatója. Üriemberek. Kurucz Gyula hangjátéka 19.46: Nagy siker volt! 21.01: Fehéren — feketén. Rádiófolyóirat 22.20: Tíz perc külpolitika 22.30: Évszázadok mesterművei 23.20: Olasz operákból 0.10: Idrányi Iván táncdalaiból. PETŐFI 8.05: Szovjet fúvószene 8.33: Népdalok 9.00: Slágermúzeum 9.50: Lehetőségek 10.00: Zenedélelőtt 12.00: Népi zene 12.33: Kis magyar néprajz 12.38: Tánczenei koktél 13.25: Japánból jöttem ... Bakallár József festőművészszel beszélget Csapó György 14.00: Kettőtől ötig ... 17.00: Környező világ 17.30: ötödik sebesség 18.33: Zeneközeiben 19.30: Újdonságainkból 20.10: Bodza Klára és Tihanyi József népdalokat énekel 20.33: Csak egy kultúránk van 21.03: Bemutatjuk a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat új lemezét 21.45: „Szállj régi dallam'* 22.15: Millöcker operettjeiből 23.15: Verbunkosok, nóták. 3. MŰSOR 9.00: Iskolarádió 9.30: Operakórusok 10.06: Gondolatjel 11.05: Híres zongoraszonáták 12.10: A Veszprémi SZMT Liszt Ferenc énekkara énekel 12.55: Párizs. Fantázia. Babits Mihály verse 13.07: Sárkányrepülő. Nagy Tibor műsora 13.27: Peter és Gordon énekel 13.57: Zenekari muzsika 15.00: Délutáni hangverseny 16.00: Iskolarádió 16.30: Harminc perc beat 17.00: Oberon. Részletek Weber operájából 17.59: Zsebrádiószinház 18.30: A hét zeneműve 19.05: Fordulók a líra történetében 19.38: Láttuk, hallottuk ... 20.00: Bruckner: VII. szimfónia 21.08: Mario Del Monaco opera- áriákat énekel 21.47: Üj lemezeinkből.