Petőfi Népe, 1980. szeptember (35. évfolyam, 205-229. szám)

1980-09-10 / 212. szám

1980. szeptember 10. • PETŐFI NÉPE • S BEMUTATKOZIK: # Az intézet munkatársai az emléktárgyakat rendezik. TANÉVNYITÓ UTÁN Bács-Kiskunban az új tan­év pályázati szakaszának le­zárásáig több mint százhet­ven friss diplomás pedagógus készült élete első tanévére. Az elmúlt napokban kezdték meg a munkájukat a megye legkülönbözőbb oktatási in­tézményeiben. Tarsolyukban: a tankönyvek és jegyzetek adta friss tudás, no meg a gyakorló tanítások során szer­zett kevéske pedagógiai ta­pasztalat. Milyen elképzelé­sekkel, tervekkel indulnák pályájuk legkezdetén? Közü­lük ez alkalommal egy kecs­keméti tanárházaspárt szólal- tátunk meg. Törékeny alkatú, kislányos ar­cú fiatalasszony Kellerné Hege­dűs Judit. Júniusiban szerezte meg diplomáját a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola ma­gyar—éniek-zene szakán. Jelenleg a Hel.véciaHmatkóipusztai általá­nos iskoláiban tanít. — Nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz elhelyezkedni Kecs­keméten, illetve a környékbeli községek általános iskoláiban — mondja. — Több mint fél évig jártam a jelenlegi munkahelyem­re érdeklődni ... Akkor már majdnem bizonyos volt, ihogy fér­jem a megyeszékhelyen kap ál­lást. Érthető, hogy én se szívesen mentem volna sokkal messzebb. Helvécia oda és vissza naponta több mint egy órányi utazás, de ez nem probléma számomra. A lényeg az, hogy ott a szakomnak megfelelő tárgyakat taníthatok. — Néhány nappal az évnyitó után megkérdezhetem-e, milye­nek voltak az első tapasztalatok?. Hogyan fogadták a gyerekek, a kollégák? — Elégedett vagyok. Jő érzés­sel, bizakodva zártam az első na­pot. Az iskolavezetőm, Szeverényi Mihályné kedvesen, figyelmesen fogadott,, végigvezetett a tanter­meken, elmagyarázta a legalap­vetőbb tennivalókat. Kisiskola a matkiőpuszta'ii. Éppen ezért meg­lepett, hogy milyen kitűnő pél­dául a segédeszköz-ellátottsága. A legújabb kézikönyvektől az írás­vetítőig minden megtalálható ... A gyerekek? Hadd dicsekedjek el: ötödikes osztályfőnök lettem. Ügy érzem, már az első órákban jó kapcsolatot sikerült kialakíta­nom a diákjaimmal. — Milyen pedagógiai elképzelé­seket, alapelveket szeretne meg­valósítani tanári munkájában? — Volt a főiskolán egy szakve­zető tanárom, Drienné dr. Mo.vik Angéla, a szegedi 2. sz. gyakorló iskola igazgatóhelyettese. Azt hi­szem, olyan pedagógussá szeret­nék válni, mint ő. Csodálatosan, éllménysaerűen tanított. Csupa tűz és lendület volt minden egyes magyarórája. Egyszer elmondta: évekkel ezelőtt ő is tanyai' isko­lában kezdte. □ □ □ — Nem sikerült mindjárt a felvételim; érettségi után egy évet dolgoztam — kezdi a férj, a Liszt Ferenc Zeneművészeti főiskola oboa-szolfézs szakán végzett Kel­ler Mihály. — Szerencsére nem adtaim fel. Egy áruházban töltött napi nyolc óra után a szegedi Tö­mörkény Gimnázium tové'bbkép- zőseként készültem az újabb fel­vételire. Ez persze további négy­öt órai elfoglaltságot, tanulást, gyakorlást jelentett, de elmond­hatom, hogy ez az idő szinte ész­revétlenül telt. Bizonyéra azért, mert olyan tanárok foglalkoztak velem, mint Meszlényi László oboaművész, a Tömörkény szak­iskola tanára, aki ma is példaké­pem. Tőle kaptam a legtöbb in­díttatást, lelki és szellemi töltést ehhez a pályához. Benne a mű­vész, az ember ési a tanár a leg­tökéletesebb harmóniában való­sult meg. — Hogyan került a Kecskemé­ti Állami Zeneiskolába? BUDÁN, a Déli vasút szom­szédságában áll az a klasszicista stílusú egykori palota, amely ma a Magyar Színházi Intézet ottho­na. Igaz — csupán „társbérlet­ben”: az épületben van az Elekt­romos Művek égjük . részlege. Emiatt nem tud eleget tenni az intézet egyik alapvető feladatá­nak: az itt összegyűjtött, jelenleg ládákban tárolt, pincékben őrzött kincsek nyilvános bemutatásának. (Az Elektromos Művek két-há- rom év múlva remélhetően kiköl­tözik, ha addigra elkészül új székházuk...) Az intézet igazgatója a neves esztéta, fordító, dramaturg: El­bert 7ános. Vele járjuk a terme­ket, szobákat. — Központunkban ugyan ma még nincs hely kiállítások ren­dezésére — mondja —, de gyűj­teményünk egy részét azért lát­hatja a közönség a Stromfeld Aurél utca 16. szám alatti Bajor Gizi Emlékmúzeumban, amelyet annakidején Gobbi Hilda hozott létre, a reá jellemző lelkesedés­sel, fáradhatatlan buzgalommal. A múzeum jelenleg felújítás alatt áll, rövidesen megkezdődik a földszinti és emeleti rész újjá- rendezése. Szeretnénk, ha október végén, a múzeumi hónap alkal­mából ismét megnyithatná ka­puit. Állandó kiállításaink mel­lett külön helyiségben rendezzük majd meg itt időszaki tárlatain­kat, egyrészt saját anyagainkból, másrészt magángyűjtők e célra kölcsönkért szerzeményeiből. El­sősorban Rátonyi Róbertre, Szilá­gyi Györgyre, valamint Sivó Emilre, a Thália Színház gazda­sági igazgatójára számítunk: ne­kik van a legértékesebb színház- történeti magángyűjteményük. — Mi minden található az in­tézetben? — 90 ezres fényképgyűjtemé­nyünk szinte napról napra bő­vül: vásárlásainkkal, adományok­kal. Kézirattárunk is felbecsül­hetetlen értékű, s több ezres színháziplakáttárunk is. Ez utób­binak most állítjuk össze a kata­lógusát. Szcenikai tárunkban több ezer díszlet- és jelmeztervet őr- zünk, a múlt század ötvenes évei­től a napjainkig. — Amire kivált büszkék va­gyunk — folytatja az igazgató: — hangtárunk és videokazetta­gyűjteményünk. Bár... a szerve­zett munka jelenleg még techni­kai akadályokba ütközik: rend­szeresebbé kellene tennünk leg­nagyobb művészeinkkel készített magnóinterjúinkat, és csak nem­rég fogtunk hozzá ahhoz, hogy videokazettára vegyük a legje­lentősebb színházi előadásokat, a próbáktól a bemutatókig. — Hadd említsem meg még több tízezer kötetes szakkönyv­tárunkat, és dokumentációs rész­legünket. Ez utóbbi — szerény­telenség nélkül mondhatom — Európa-hírű. Nemcsak hazai ku­tatók — így dramaturgok, rende­zők, színészek és kritikusok — keresik fel rendszeresen, de kül­földi kutatók, szakemberek is. Külön dossziékban őrizzük vala­mennyi magyar színész anyagát — a velük készült riportokat, ró­luk szóló interjúkat, kritikákat — és valamennyi fővárosi és vi­déki bemutató sajtóvisszhangját. Minden megjelent cikk megtalál­ható itt a világ legjelentősebb kétezer drámaírójáról, színpadi szerzőjéről, és mintegy negyven­ezer kevésbé jelentős író anyagát sem kell hiába keresni az érdek­lődőknek. Emellett külföldi ren­dezőkről, színészekről, társulatok­ról, illetve egyes országok, ezen belül egyes városok színházi éle­téről is érzünk írásbeli dokumen­tumokat. A RAKTÁRAK, ládák sok ér­dekes tárgyi emléket rejtenek. Így — a többi között — Jászai Mari' saját tervezésű hatalmas szekrényét, és görög stílusú he- verőjét. Megtalálhatók itt Bajor Gizi személyes használati tár­gyai: reggelizőkészlete, cigaretta- tárcája, valamint — külön üveg- szekrényben — halotti maszkja. Szinte naponta törlik le a port arról a két hatalmas kofferről, amely Tímár József kelléke volt, utolsó szerepében, „Az ügynök halálá”-ban. Mellette áll az egy­kori New York kávéház — a mai Hungária — egyik márványasz­tala, a hozzátartozó székkel és állólámpával: ennél az asztalnál ült rendszerint Timár József, itt készült szerepeire... Csortos Gyulától teáscsészéjét és pecsétgyűrűjét őrzi a gyűjte­mény, az a mandolin pedig, amely külön vitrinben alussza ál­mát, egykoron Törzs Jenőé volt. Művészi készséggel játszott raj­ta, pihenésként. Hegedűs Gyulá­nak, a Vígszínház egykori nagy művészének nemcsak a kitünte­téseit, s díszpolgári oklevelét te­kinthetik meg az érdeklődők, de jobb kezének gipszmását is. NEM HAGYHATJUK KI a fel­sorolásból a Magyar Színházi In­tézet munkásságának fontos ré­szét: az önálló könyvkiadványo­kat sem. Rendszeresen megjele­nik — elsősorban szakemberek számára — a Dramaturgiai Hír* adó, valamint a Színháztudomá­nyi Szemle. Rövidesen új kiad­vánnyal gazdagodik a választék: Magyar Színház — Magyar Drá­ma címmel vaskos gyűjteményt adnak ki, évente kétszer, orosz, angol, német, francia és spanyol nyelven, melyben hazánk színhá­zi életéről szóló információk és darabismertetések mellett egy-egy nagysikerű új hazai színmű tel­jes szövegkönyvét is megtalálják az olvasók. Az első szám Örkény István: „Pisti a vérzivatarban”, „Vérrokonok” és „Kulcskeresők” című színművét közli öt nyelven, az előadásokról készült fotókkal illusztrálva. Nagy sikere van ha­zai színházbarátok körében az in­tézet saját kiadású könyveinek is. Így például a „Cabaré” című kö­tetnek és az idei Ünnepi Könyv­hét egyik slágerének, a Várkonyi Zoltánról készült összeállításnak. — A dokumentumok és a tárgyi emlékek gyűjtése, feldolgozása és bemutatása munkásságunk csupán egy, bár igen fontos része — mondja búcsúzóul Elbert János igazgató. — De legalább annyira fontosnak tartjuk, hogy bővít­sük kapcsolatunkat az élő szín­házzal. Ennek érdekében előadá­sokat, ankétokat, találkozókat szervezünk, elsősorban a színházi szakma, de a nagyközönség szá­mára is. Vendégünk volt például Ellen Stewart, a New York-i La Mamma-színház — a világ egyik leghíresebb társulatának igazgató­ja. Beszámolóját zsúfolt széksorok előtt tartotta. A jövőben szeret­nénk gyarapítani az ilyen össze­jöveteleket, szakmai megbeszélé­seket. — Rendszeresem bejártam az intézménybe, és folyamatosan ér­deklődtem az állás iránt. Végiül az alkalmazásomnál azt hiszem, az volt a döntő, hogy az iskolá­nak nem volt oboa szaktanára. Szerencsésnek érzem magam. A fiatal kecskeméti kollégák közül sokat ismerek régebbről, a zene- művészeti szakiskolából, illetve a főiskoláról. Nem tudom elmond­hatom-e, hogy a pedagógiai mun­kán kívül más terveim, elképze­léseim is ivanmak. Kecskemét vá­ros légköre, művészeti-szellemi arculata úgy gondolom alkalmas is ezek megvalósítására. — Elárulná, mik ezek az elkép­zelések? — Például a rendszeres, élő muzsikával összekötött zenei is­meretterjesztés. Már Szegeden is csináltunk ilyet a főiskolás bará­taimmal és fiatal zenetanárok­kal. Vagy a vasárnapi zenei ma­tinék lehetősége. Ezek pénzt is alig igénylő zenei művelődési for­mák. Az a véleményem, hogy egy zenetanár nem maradhat csak a pedagógiai munka mellett Én személy szerint ugyanolyan súly- lyal szeretnék részt venni a város zenei életében, mint a mindenna­pos oktatói -nevelői munkában. Fontosnak érzem ezt a város ze­nei életének fejlődésében, de sa­ját szakmai előbbre jutásom ér­dekében is. P. E. • Színházmodelleket is őriz az intézet. Képünkön az ie. 100 körül épült aspendosi görög-római stílusú kőszínbáz. páti DÜHÖS ETE GÉn TITKA-FANTASZTIKUS REGI 3. (2.) Jones prüszköl, mint egy ázott kutya. Charlie nevet rajta, a töb­biek dermedten nézik főnökük szárítkozását, esetlen forgolódá- sát. — Talán fedjük be a Feltalá­lók Kertjét... — mondja Charlie, és vörös haját olyanra borzolja, mint amilyen most a főnök meg­ázott üstöké. — Idesüss, Charlie ... Azért ez mégiscsak valami... — És fel­mutatja az apró készüléket. — Ócska poloska, Jones. Téged még érdekelnek az ilyesmik? Van­nak sokkal korszerűbb módszerek is. — Tudom, Charlie, de most nem a módszer a lényeg. — Hát mi, aranyfőnököm? — Az, hogy az MGB beindult. Megmozdult. Lépett. Ez a bizo­nyíték. — ö... Dán hozta a hírt — Charlie is- megkomolyodik, hiszen a hivatásáról, s mellesleg az éle­téről van szó. — Igen, a hirt Dán hozta. De ez a kis poloska a bizonyíték, hogy az MGB tényleg beindult. Frissek, üdék, dolgoznak, mint az elsőnapos ' tengerészjelöltek. Azt hiszik, bírják a tempót. De Sze­rencsénk van. Légyszíves, küldess egy üres poloskát a Feltalálók Kertjébe, s tétesd Éinstein szemé­sarkába. Van nekünk is MGB- jelű poloskánk? — Van hát, Főnök. Mink nincs nekünk? 4. A Feltalálók Kertjében még esik az eső, de Jones egyik mun­katársát ez nem zavarja: esernyő­je alól pillogtatva gyorsan meg­találja Einstein szobrát. A szobor szeme sarkába illeszti a kazettát, s eltávozik. 5. Fiatal nő érkezik a kertbe. Fó­liakabátjában mulatságosan fest, zörög, zizeg, emberi alakja alig felismerhető. Az Einstein-szobor- hoz érve, a szobor bal szeméhez nyúl, de ott nincs, amit keres. A jobb szem sarkában azonban megleli. Kicsit megáll a mozdu­latsorban, mint aki nem jól em­lékszik valamire. Aztán megfor­dul, indul el. A pad előtti tócsá­ba véletlen belelép, a magnólia­szirom látszik a talpán. 6. Városi utca. Este van, de még mindig esik az eső, a nedves asz­falton jól látható a fényreklám­őzön színes ragyogása. A fóliaka­bátos nő tűnik fel, siet valaho­vá. Felnéz egy épület homlokza­tára. A homlokzaton ez olvasha­tó: GÉNBANK. A nő összébbhúz­za magán a kabátot, siet tovább. A Génbank épületéből kilép Má­ria. Beül az épület előtt álló taxik egyikébe, retiküljéből előveszi lyukkártyáját, a taxi elindul. Má­ria autója — anélkül, hogy Mária kormányozná — elindul. Mária púdert rak az orrára, nézegeti magát a taxi tükreiben . Mária ha­ja hosszú, szőke, hullámos. Be­kapcsolja mikrokomputerét, amely egyszerre rádió, magneto­fon és jegyzetfüzet, zenét hallgat. Hosszan szól a zene, Mária zene­szóra autózik. Közben kézitáská­jából elővesz egy vörös parókát, szőke fürtjeit belegyömöszöli. A tükörből egy érdekes arcú, vörös nő néz rá vissza, kiölti rá. a nyel­vét, nevet. Fiatal, egészséges és szép. Szól a zene, tavasz van és autózik. Mi kell még? 7. Mária otthon. Nyitja az ajtót, belép a lakásba. Szobája falait könyvespolc határolja, és egy úszómedence üvegfala. Mária le­kapja a vörös parókát, gyorsan, ügyesen megfésülködik. Tornázik, de csak két-három mozdulatot. Mozgásán is látszik, hogy ener­gikus, céltudatos nő. A vörös pa­róka a könyvespolc alá kerül, Mária még beljebb rúgja. Rágyújt, de rögtön el is nyomja a cigaret­táját. A polcról leemel egy könyvet belelapoz, megnézi a címét, az ol- dalszámot. Odalép egy katalógus­hoz, ennek alapján kiemel egy kazettát, a kazettát belerakja a mikrokomputerébe. Hallatszik a szöveg: „Történt egy napon 1846-ban, hogy amikor Székely későn tért be a Zenélő órákhoz címzett kis­kocsmába, éppen kifogyóban vol­tak az ételek, csekély volt a vá­laszték. A készséges kocsmáros a vendég kívánságára a maradék savanyúkáposzta-főzeléket és ser­téspörköltet egybekeverve, egy tálban szolgálta fel. A rögtönzés ízesnek, kellemesnek, zamatosnak bizonyult. Tanúja volt ennek Pe­tőfi, aki legközelebb ugyanezt rendelte magának, és hozzáragasz­totta Székely nevét. Hamarosan meggyökeresedett, ismertté vált a „Székelygulyás”, amelyre utóbb került díszítésként, és ízesítésül a tejföl.” Mária föláll, töpreng, jár-kel a szobájában. Mikrokójába egy szót diktál ibe és beüt egy kérdőjelet. A kiírószerkezeten megjelenik a szöveg: „Petőfi (sz.: 1823—mh. 1849) nagy magyar forradalmár költő volt. Mária újabb kérdést intézett komputeréhez: „magyar forradalom?’’ A komputer zaka­tol, zörögi, villog, majd kiírja: „Sajnálom, nincs adat." Mária a térítő-tálaló automatá­hoz lép, az ételek katalógusát la­pozgatja. Mikrokójához megint kérdést intéz: „Székelygulyás?" A válasz: „Nincs." Másik kérdés: „Petőfi?" „Pischinger van." „Pe­tőfi?" lA válasz lakonifcus: „Nincs". Odaül az íróasztalhoz, bekap­csolja a fono-írógépet, és diktál. Hangja ütemes, nyugodt, majd­hogynem géphang. A szöveg egy kiírószerkezeteken időnként meg­jelenik, Mária így ellenőrzi saját mondatait: Kérelem pont szünet Aluluirott azzal a kérelemmel fordulok Álla­munk Elnökségének Elnökéhez vessző hogy a számomra kiutalt lakást visszavenni szíveskedjenek pont Kérésem indoklására elő­adom vessző hogy édesanyám idős és beteges vessző ápolásra szorul pont Tisztáiban vagyok azzal vesz- sző hogy államom mindent meg­tesz 'beteg édesanyám egészségé­nek följavításáért vessző de úgy látom vessző hogy rohamosan romló egészségi állapotát csupán a közvetlen vessző genetikus kap­csolatokon nyugvó gondoskodás hozhatja rendibe pont Megemlí­tem továbbá vessző hogy munka­helyem vessző a Gaíton Intézet vessző munkámmal elégedett vessző és előzetesen hozzájárult eme kérelem 'benyújtásához pont Tisztában vagyok azzal vessző hogy államom számára problémát jelent egy váratlanul felszabadu­ló lakrész célszerű hasznosítása vessző de megjegyezni kívánom vessző hogy kérésemmel már több hivatalos intézmény foglalkozott vessző ezért kérésem nem érheti meglepetésként az elosztást irá­nyító számítógépet .pont Tiszte­lettel szünet mikroko Sz kettős­pont AG 194475—195454. Alig ér a di ktálás végére, egy apró, pici, kedves, fehér egér je­lenik. meg a szőnyegen. Máriát nézi, minit aki vár tőle valamit. Mária leguggol, az egérhez beszél. — Jól van, Algernon. Ne nyug­talankodj, ma nem libasültet kapsz enni. Tudod, kedves Alger- nonom, a libasült vasárnap és hétfőn, igen, kedden már sokkal kevésbé tápláló... Tudd meg, édes Algernon, hogy valaha, a régi Mexikóiban- így végezték ki a halálraítélteket... Húsz napig csak libasült, semmi más... és az elítélt éhenhalt. Mária feláll^ újra a tálaló au­tomatához megy. Algernonnak diót, magának libasültet és pad­lizsánsalátát rendel. Cipősarkával töri meg a diót, s úgy adja oda Algernonnak. Az egér víg fala­tozása közben Mária unottan eszegeti a sültet és a salátát. Ma­ga mellé húz egy készüléket, gombokat nyomogat rajta, míg­nem megjelenik egy fiatalember arca a képernyőn, s kedvesen megszólal. — Helló, Mária. Megjöttél, ked­vesem? — Látod, nem ... Telefonáltál a mamának? — Igen, de... nem tudom ml van. a mamával. — Azt mondtad, fölhívtad ... — Fölhívtam, de nem jelentke­zik. Különben is: a te mamád. — József! Hogy mondhatsz ilyet? Hogy lehetsz ilyen gorom­ba ember! — Jól van, Mária, igazad van.. Ott is esik az eső? — Igen, Józsefem. Esik. Meg­írtam a kérvényt, ha érdekel. — Milyen kérvényt? — Tudod, mondtam már. Hogy a mamával' lakhassak. —• És ő? — Semmi és. Csak megírtam, csak hogy tudd... — Ezt azért mondod, mert nem velem akarsz lakni... Ment nem is akarsz a feleségem lenni ... — Ugyan, dehogyis, édes Józse­fem ... Hiszen még olyan fiata­lok vagyunk... És szegény ma­ma ... — Én már azért nem vagyok annyira fiatal. — Ugyan, Józsefem, még har­minc sem vagy. — 'Igen, de te... — Én meg már élmúltam húsz. — De hát ez tíz év... ez ren­geteg. — Nem rengeteg. Nekem nem rengeteg. Tudod, mi a rengeteg? A rengeteg az egy 'hatalmas erdő. Érted? (Folytatji Pályakezdő pedagógusok A Magyar Színházi Intézet

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom