Petőfi Népe, 1980. szeptember (35. évfolyam, 205-229. szám)
1980-09-04 / 207. szám
1980. szeptember 4. • PETŐFI NEPE • S „HA MI EGYSZER RÁZENDÍTÜNK.,.” „Inkább játssz könnyű darabot jól és szépen, mint nehezet középszerűen.” Érkezésemkor ez volt a napiparancs a több mint kétszáz úttörő fúvószenészt foglalkoztató kunfehértói zenei táborban. Az úttörőszövetség és a KÓTA zenekari bizottsága által szervezett, egyhetes szaktábor a, közös muzsikálás öröme mellett olyan szakmai és mozgalmi-nevelési célok megvalósítására nyújtott lehetőséget, mely újabb előrelépést jelent majd az egyre inkább népszerűvé váló amatőr fúvószenekari mozgalomban. Hogyan fogalmaz a tábor lehetőségeiről, eredményeiről a zenetanár és az úttörővezető? Milyenek voltak a kunfehértói napok a diák szemével? Erről érdeklődtünk a táborzárás előtti utolsó napon. Nem is olyan könnyű bejutni ebbe a muzsikustáborba! — állapítom meg a hivatásuk magaslatán álló úttörőőrök mellett ácsorogva. — „Lento" a mai pap jelszava! — segít ki a kapuhoz közeledő zenetanár, Háry Péter, a KÓTA fúvószenekari bizottságának vezetője. — Mindennapra jut egy- egy közismert zenei szakkifejezés. Így talán megjegyzik egy életre — mondja. Beljebb kerülünk. A főépület mögötti hangulatos kis ligetben a Himnusz első ütemeit próbálgatja valaki nekibuzdulva, a verandán „titkos haditanácsot” tart egy zenész raj. — Meglepetés készül a zárótábortűzre — int feléjük megértőén kísérőm, s közben csatlakozik hozzánk Szabó Sándor tábor vezető, az úttörőszövetség megyei titkára. — Miért pont fúvóstábor? Mert a fúvószenei mozgalomnak több évtizedes hagyományai vannak a megyében, és mert az úttörőcsapatok önkiszolgáló rendszeréhez jól illeszkednek ezek az együttesek. — A kezdeményezés mindenképpen az úttörőszövetségé — folytatja Háry Péter. — Hogy milyen nagy figyelmet fordítanak a meglevő fúvószenekarokra, arra bizonyíték az is, hogy az utóbbi két-három évben, az úttörő kulturális seregszemléken külön kategóriában szerepeltetik őket. A megye tizenhét együtteséből egyébként most tizenegy itt van... — A mozgalom gyors fejlődéséhez persze alaposan hozzájárult az a néhány lelkes zenetanár, aki egész évben, és jelenleg is ebben a táborban segíti az ügyünket — teszi hozzá Szabó Sándor. — Hogy ki a rangidős közülük? Talán Garzó János Kerekegyházáról, vagy Filus Lajos Kiskőrösről. Mindketten évtizedek óta ‘foglalkoznak úttörőfúvósok nevelésével ... Lelkes úttörőzenészek között □ □ □ — Kerek a káposzta... — harsogják a közkedvelt népdalt a jótorkú kiskőrösi leányok, majd rögvest a fúvósok is rázendítenek. Filus Lajos szobájába beférni se lehet; próbálnak. — Készül estére a táborcsúfoló csasztuska — közli halkan kísérőm. Továbbállunk, hogy munkálkodjanak ... A házi futballmérkőzés csatazaja kísér a kerekegyházi kis zenészek táborhelyéig. Garzó János, a kamaraegyüttes vezetője éppen befejezte a próbát, néhány utolsó intelem kíséretében: — Lacikám, az a „Cé” már megint nem akart kijönni, a harsona meg lemaradt... Na, majd legközelebb! A srácok boldogan iszkolnak a • Amikor pihennek a hangszerek. (Straszer András felvételei) őr — jegyzi meg az ugyancsak kiskunfélegyházi Seres István. — Hiába, — legyint lemondóan —, a lányokkal mindig csak baj van. Focizni se tudnak, és nagyon el vannak kapatva. ' Kis huzakodás után Süves Sanyi szíve meglágyul. Folytathatjuk a beszélgetést. — Óvatosnak kell lenni — közli nagy komolyan. — A Csoki őrs tagjai bármikor beszivároghatnak... A klarinétos Szűcsöt ggs megkötözték tegnap. — Honnan jön az „ellenség” T — A szomszédos őrsvezetőképző táborból. — Mondjál már valamit a tábori élményeidről — unszolom a gyereket. — Mi volt számodra a legizgalmasabb? — A csónakázás, meg az egyesített zenekarban való játék. Tessék elképzelni, ha itt mi mind rázendítünk, még a madarak is elröpülnek — pislog a közelben kényeskedő cinkékre. — Egyébként sününk, meg mókusunk is van. A tábori állataink — jegyzi meg csak úgy mellékesen. — No és mi a kedvenc fúvós- zenekari darabod? — próbálom az előbbi témához visszatéríteni. — A Beregi Vendel tanár bácsi kottáiból az Estharang, meg... De a többit már nem hallgathatom végig. Órségváltás. a főépületben pedig ebédre kongatnak. Posváncz Etelka Kunfehértón focipálya felé, Garzó Jánossal elárvult trombiták, dobok, kottatartók társaságában a verandán beszélgetünk. — Egészen be vagyok rekedve — nevet, s köhhent kettőt-hár- mat. — Egy hétig kellett keresztülharsognom a trombitákat — mondja, majd így folytatja. — Nagyon hasznosnak és jónak tartom ezt a szaktábort. Bárcsak hosszabb lenne! De ez alatt az egy hét alatt is alkalmunk volt megismerni egymást, tíz másik zenekar repertoárját, stílusát, tudását. A kollégák és a táborvezetők részéről is olyan segítőkészséget, lelkiismeretességet tapasztaltam, hogy az valami csodálatos. A tábori fegyelem? Higgye el, erre nagy szükség van; meg kell tanulniuk bizonyos viselkedési alapnormákat, mely nélkül se együttmuzsikálás, se tisztességes fellépés, szereplés ninncsen. Az úttörő-formalitásokról ugyanez a véleményem. Elvégre úttörő-fú- vószenészek vagyunk! Egy táskából hirtelen magnót húz elő. — Ezt hallgassa meg! Kétszáztíz gyerek játssza egyszerre Vu- jicsics úttörőindulóját. Ez a tegnapi kiskunhalasi fellépésünk felvétele. No, ezt bizonyosan nem hagyják majd letörölni! — nevet jóízűen. □ □ □ — Ügy tudom, a kiskunfélegyházi Nevenincs raj ma az ügyeletes — kapom el a bejárat előtt őrködő hetedik osztályos Süveges Sanyit. — Mit kell ilyenkor csinálnotok? — kérdezem. — Reggel mi adjuk a zenés ébresztőt, mi játszunk a zászló fel- és levonásakor, a konyhában segédkezünk — hirtelen megakad a tudomány — a kapuhoz szalad. — Jelszó?! — kiált az éppen befelé óvatoskodó kislányra. Csönd. Az ügyeletestársak kajánul kuncognak Sanyi mögött. — Nocsak. Elfelejtettük? — in- gerkedik valamelyik a leányzóval, aki egyre inkább belepirul. — A „kisasszony” se jön be éjfélig, ha egy kicsit szigorú az • Próbálnak a bajai fúvósok Rekettye Sándor vezetésével. A REVIZORRA HANGOLÓDTAK Jól sikerült az első próba Milyen messze járt egy-két napja a színiház ba- lett-tenmében az első olvasópróbára várakozó színészek közül egyik-másik! Fekete Tibor a Lengyel-Tátraiban pihente kiemelkedő évadjának fáradalmait. A nagy örömünkre visszaszerződött Tolnai Miklós az isztambuli forgatagban gyönyörködött. Tanyáján töltötte az évadkezdés előtti hetet a Kecskeméttel most ismerkedő Saád Katalin segédrendező. Fabók Györgyit bonyodalmas feladat kötötte a fővároshoz: költözött. Mosolyogva fülelik Blaskó Balázs kollégái, hogy mekkora halakat fogott a kiskunsági vizekben. A nyári élményeket idézik, a szabadság szép emlékeiről beszélgetnek egy nagyon hosszú asztalsornál ülve, pedig lelkűk mélyén az új feladat foglalkoztatja valamennyit. Érzik, tudják, hogy a színháznak mekkora szükségé van sikeres évadnyitásra. A (bemutató előadás adja meg az évad alaphangját, erősen befolyásolja a következő darabok fogadtatását. Pontosan kezdődik a próba. A hangulat ünnepélyes, kicsit feszült, pedig egyetlen szólam sem hangzik el. Látszatra csak annyiban különbözik a többi olvasó- próbától, hogy előtte Beke Sándor főrendező köszönti keresetlen szavakkal Gogol Revizorának szereplőit. A társulat vezetői, a bérlők megkülönböztetett érdeklődéssel várják a szeptember 26-i premiert. Hálás és hálátlan feladat egyszerre az ilyen vállalkozás. A művészi élményekre vágyó közönség a szokottnál fogékonyabb, frissebb, a művészek pihentebbek, szeretnének mielőbb kapcsolatot teremteni a közönséggel. Használják ki jól a hátralévő időt, efféléket mond üdvözlésképpen. Néhány tőmondattal csatlakozik Szőke István a jókívánságokhoz; máris munkához fog. Cikor- nyás fedelű, szecessziós küllemű könyvből idézi föl azt a levelet, amelyet Gogol a (bemutató után írt egy barátjának. Kitudódik, mit szeretett volna látni, mit kapott a mű első, 1836-os előadásán, Fájdalmas .borongással panaszkodik: miben, hogyan értették félre, siklatták ki mondandóját. Találóan jellemzi az alakításokat. Bevallom: a színészek reagálását lestem a szemem sarkából. Az asztalfőnéi elhelyezkedő főszereplők kivétel nélkül összpontosítanak: úgy raktározzák el a szavakat, mintha Gogoltól magától kapnának tanácsokat. Csúnya dolog lenne, ha őket is hasonló félreértésekért marasztalná el a bemutató után. Főként Hlesztakov- val elégedetlenkedett az orosz kritikai realizmus első mestere. Kecskeméti megtformálója élete legnehezebb próbája előtt áll Tudtommal most játszik először abszolút főszerepet Megszabadul-e a Hlesz takov figurájához tapadó félreértésektől, rossz be- idegzettségéktől? Az elmúlt évadokban mutatott teljesítményeivel föltétlenül kiérdemelt bizalom röpteti-e tehetségét, netán elmerevíti a felelősség? Szokott helyén, a fontosabb epizódisták között foglalt helyet, figyel, figyel, figyel. Könyvtárnyi tanulmányt írtak Gogol Revizoráról. A rendező — azt hiszem — megtalálta az itt és most legtöbbet mondót: Kenrád Györgynek a Jelenkor 1961-es évfolyamában megjelent dolgozatát. Láttam már háromszor-négyszér a szatirikus vígjátékot, olvastam is róla jó néhányszor, de ocsúdva hallgatom a rendező átélt tolmácsolásában: miről is szól tulajdonképpen a Revizor, mit mond a huszadik század utolsó harmadában. Szünet nélkül folytatódik a próba, kezdődik a Revizor. Szőke adja elő. Kezdetben némi mérték- tartással, a hangsúlyokra, a tagolásra, a ritmusra ügyelve. Később elragadja a mű, ő maga a Polgármester, Hlesztakov, Oszip ... Hasonló teljesítményt Gábor Miklóstól láttam. Másfél évtizede a városi tanács művelődésügyi osztályának irodalmi sorozatában egyedül adta elő Füst Milán IV. Henrikét. Mit látok a szemekben? Lelkesedést némelyekben. Ez igen, ezt így érdemes előadni, .befogadja a közönség, nekünk is sikerünk lesz; olvasok a gondolatokban. Helyeslést a többségében. Azt hiszem sikerült a legfontosabb: kedvvel, serkentő izgalommal kezdődhet majd a színpadi munka. A szereplők ráhangolódtak a darabra, tetszik a választott dokumentumokból és a mű felolvasásából kicsendülő, kiérződő rendezői szándék. Vállalják a szövetséget. Közelebb jár a mutató déli két órához, mint az egyhez, amikor' Szőke megköszöni a közreműködést." A társalgóba vonulnak" "a legtöbben. Ki a szerepét nézegeti, ki egy régi Revizorról tart kiselőadást, ki... Sokkal közelebb van már a szeptember végi évnyitó, mint az egy napja végződött nyári kikapcsolódás. ■ Jól sikerült tehát az olvasó- próba. Heltai Nándor Különleges „járműpark” Akinek esküvői hintóra. postakocsira, vadászfogatra, fiákerre, régi idők különleges kocsitípusaira volna szüksége, szinte mindet megtalálja a 73 éves Hans Pollinál, Berlinben. Az idős férfi 40 különféle úti alkalmatosság és 18 stílusosan felszerszámozható ló gazdája, tulajdonosa. Legnépszerűbbek az esküvői hintók, amelyeket igen szívesen kölcsönöznek ki az esküvőre készülő berliniek. Hetekkel előre kell előjegyezni az egykori társas- kocsira is az ülőhelyet, amely városnéző sétára viszi utasait. Leggyakoribb „bérlői” azonban a filmesek, televíziósok. Egyik kocsija a berlini Állami Opera színpadán is „fellépett”. A Boszporusztól a Vitosáig 9, Szófiai séták M agunk mögött hagyjuk a legendás Rodope hegységet, és a sebességet nem csökkentve szá- guldunk a bolgár főváros felé. Szófia mintegy félszáz kilométerre fekszik az ország nyugati határától. Sok egyéb mellett arról is híres, hogy utcáin, terein a megszokottnál nagyobb a tisztaság. Miközben a régi emlékekkel teli egymilliós helység felé közeledünk, többek között eszembe jut Szabó Pál írónak az egyik bajai előadása. Magam előtt-látom őt az emlékezés fénytükreinek segítségével, amint csak beszél, csak beszél egészen másról — szokásához híven —, mint ami a program Szerinti témája, hogy aztán e rövid tőmondattal vessen véget saját szóáradatának: „Szófiában tiszták az utcák". Nos, ezt többször magam is tapasztaltam már, hogy ebben a fővárosban, de másutt is, ennek az országnak szinte bármely pontján tényleg tiszták az utcák, a terek. Aligha hihető, hogy sok olyan helyet találunk a világon, ahol a helységek utcáit ennyire lelkiismeretesen gondozzák, szépítik. Közeledünk tehát a bolgár fővároshoz. Közülünk sokan izgulnak; hiszen bevallottan sohasem jártak még errefelé. Az viszont köztudott, és szinte valamennyi „világutazó” turistára jellemző, hogy egy-egy új ország, város, táj érdekes élményekkel kecsegtet. A déli órákban a város szívében, a Balkán Szálló előtt kezdjük gyalogos sétánkat. Néhány perc múlva valamennyiünket magával ragad, sőt — nem túlzás — bűvöletbe ejt a látvány: egy gyönyörű öreg templom, lent alattunk a mélyben úgy, hogy mi fejünkkel a tornyáig felérünk. Miről is van szó? Arról, hogy a Szamardzsijszka-templom, mely valamikor a török időkben épült, itt áll előttünk, átmentve a jövőnek. Felette, körülötte zajlik az élet, változatos a forgalom. Es az ötszáz esztendős műemlék mindennek a tanúja, néma szemlélője. A későbbiek során elgyönyörködünk a hétszáz éves Kerek-toronyban, majd a Dimitrov-mau- zóleumban, ahol a látványos őrségváltás mindenkor maradandó élményt nyújt a turistáknak, majd megnézzük a monumentális Alexander Nevszki-székesegyhá- zat, amelyet a múlt században egy Pomerancev nevű lenlngrádi építész tervei alapján építettek. Nagy örömünkre szolgál benne a színekben pompázó, csodálatos • A félig földbe ásott Szamard- zsijszka-templom. ikonmúzeum. A későbbiek során lassú léptekkel, fel-felélénkülő tekintettel szemléljük a Banja Basi-dzsámit, az egyetlen olyan mohamedán templomot, mely a harcokkal, kínokkal, küzdésekkel teli évszázadok során épen maradt. Csoportunkban többen vagyunk olyanok, akik nem először járnak errefelé, ebben a városban. Csendes, meghitt (beszélgetések során, a nézelődések közben, egy dologban valamennyien tökéletesen egyetértünk: Szófiánál van sok hatalmasabb, esztétikusabb, romantikusabb, talán vonzóbb város is, széles e föld kerekén, ám egyszerűségében kedvesebb aligha. A jól megérdemelt pihenés, a vacsora és a nyugodt alvás után, másnap újabb izgalmakat ígérő élmények előtt állunk. Indulunk a Vitosára, a híres-nevezetes hegy tetejére. Ez nagyjából olyan, mint nálunk odahaza a főváros közepén, a Duna fölé emelkedő Szabadság- hegy. A Vitosa a szófiai emberek, a környék lakosainak nagyon kedvelt, felkapott kirándulóhelye. Aki csupán egyetlen egyszer is megfordul itt, annak nem kell bizonyítani különösebben, hogy miért. Hátborzongatóan félelmetes szakadékok felett döcög velünk az autóbusz, felfelé a remekül kiépített szerpentineken. Amikor a Zlatnije Mosztove (Aranytűd ak) szép magaslatára érünk, esztétikus, vonzó környezetiben • Ugrándozás az óriási köveken. vár ránk a hasonló nevű vendéglő, az étterem Itt többféle sült halat ehetünk a zamatos és erős slivovica pálinka után. Mindettől jócskán emelkedettehb lesz a hangulatunk. Sétánk köziben a hegy tetején egészen szokatlan élményben van részünk: szemünk előtt van a sokat emlegetett, világszerte ismert, úgynevezett kőfolyam. Hosszú-hosszú kilométereken keresztül száz, ezer és sok ezer tonnás sziklák vannak egymás hegyén-hátán, és köztük meglehetősen hangosan árad, csörgedezik a víz. Aki veszi a bátorságot és a fáradságot, és felmászik ezekre a „mammut- kaviésokra”, és megfontoltan — mert nem éppen veszélytelen foglalatosság — mászik, kapaszkodik, ugrál egyikről a másikra, az ezt az élményt bizonyára nem felejti el sohasem. Ezzel a nem éppen mindennapi élménnyel búcsúzunk a megkedvelt , Bulgáriától. (Vége) Varga Mihály