Petőfi Népe, 1980. szeptember (35. évfolyam, 205-229. szám)

1980-09-27 / 227. szám

2 • PETŐFI NÉPE • 1980. szeptember 27.

Befejeződött az országgyűlés őszi ülésszaka

(Folytatás az 1. oldalról.)

megfogalmazta, azt kívánjuk, hogy valamennyi fontos és aktuális kénd'ésre igazi szocialista megoldást találjanak.

A másik szocialista ország, amelyről szólni kívánok, Jugoszlávia. A közelmúltban teljes együttérzésünket fejeztük ki Jugoszlávia népeivel abban a nagy veszteségben és gyászban, amely ókét Tito elnök elhunytával sújtotta. Ezt az alkalmat és az azóta létrejött kapcsolatainkat is felhasználtuk arra, hogy nyomatékosan hangsúlyozzuk: miként eddig, úgy a jövőben is arra törekszünk, hogy sikerrel építsük a kölcsönösen hasznos magyar—jugoszláv politikai, gazdasági, kulturális és sportkapcsolatokat, a lakosság szélesebb körű érintkezését, az egymás belügyeibe való be nem avatkozás elve alapján, kiindulva abból, hogy mi a Varsói Szerződés tagállama vagyunk, Jugoszlávia pedig el nem kötelezett ország.

Kapcsolataink jelenlegi állapotával elégedettek vagyunk, és úgy tapasztaljuk, hogy mindkét fél részéről megvan az akarat kapcsolataink további kiszélesítésére, elmélyítésére.

Szolidárisak vagyunk Vietnam, Laosz, Kambodzsa népeivel abban a harcban, amelyet függetlenségükért, szuverenitásukért, felemelkedésükért vívnak. Kiállunk az afgán forradalom mellett. Támogatjuk a Közel-Kelet arab népeit — külön is említve a palesztin népet — amelyek harcolnak a minden népnek kijáró törvényes jogok érvényesüléséért, az agresszió következményeinek felszámolásáért. A Palesztinái Felszabadítási Szervezetet a palesztin nép egyedüli törvényes képviselőjének ismerjük el.

Szolidárisak vagyunk Ázsia, Afrika, Latin-Amerika népeivel, amelyek igazságos harcot folytatnak szabadságukért, függetlenségükért. Bővülnek kapcsolataink a gyarmati sorból nemrég felszabadult valamennyi fejlődő országgal — ezt kifejezi Losonczá elvtárs mostani afrikai látogatása is. Értékeljük az el nem kötelezett országok mozgalmát, mindazt, amivel ez a mozgalom hozzájárul a viüághékéért folytatott küzdelemhez. Támogatjuk az el nem kötelezett államok mindén olyan lépését, amely az imperializmus megfékezését szolgálja.

Az utóbbi években a politikában — a nemzetközi politikában is — gyakran találkozunk az emberi jogok fogalmával. Ez valóban fontos, tiszteletre méltó gondolat, de talán szükség volna az emberi jogok fogalmának bizonyos tisztázására is. Ami bennünBelpolitikai kérdésekre rátérve szeretném én is aláhúzni, amit Lázár elvtárs programbeszéde is hangsúlyozott: a Magyar Népköz- társaság belpolitikai helyzete kiegyensúlyozott, szilárd, s ez a jövőben is így lesz.

Egyetértve mindazzal, amit Lázár elvtárs belpolitikánkról és törekvéseinkről mondott, szólni ki, vánok néhány más természetű kérdésről, s ennek során ismerős dolgokról is. Hiszen sokszor a régi dolgok sem vesztik el aktualitásukat.1 Gondólok egyebek között arra, hogy megéri a fáradságot, ha a csaknem negyedszázaddal ezelőtt népünknek tett ígéretünket

— amikor nagyon nehéz belpolitikai helyzetben voltunk és kiutat kerestünk — összevetjük azzal, amit abból megvalósítottunk.

A vezetés:

eszmei-politikai irányítás

Először a Magyar Szocialista Munkáspártról szeretnék szólni. Jól ismert, hogy Alkotmányunk is rögzíti: társadalmunk vezető ereje a magyar munkásosztály marxista—leninista pártja. A vezetést mi eszmei-politikai irányításnak tekintjük, melynek az a funkciója, hogy szervezze és mozgósítsa a tömegeket az építőmunkára. Ezt értjük a vezetésen, hozzátéve, hogy a pártnak az alkotmányban is rögzített szerepe számunkra természetesen végtelenül megtisztelő, de egyben nagyon nehéz és felelős szolgálat is. Nem uralkodás, hanem a nép ügyének becsületes szolgálata. Ez a lényege a pórt vezető szerepének.

Legfőbb módszerünk a meggyőzés, nem a parancsolgatás. Különleges történelmi helyzetekben egy nép forradalmi erőinek arra is készen kell lenniük, hogy a haladás ügyét erővel védelmezzék. De ez a történelem ritka pillanataira vonatkozik. A konszolidált építőmunka korszakában másra van szükség. Azt valljuk

— s ezt váltottuk a kapitalista rendszer, a tőkés hatalom ellen vívott harc idején is —, hogy mi

két illet, készek vagyunk ehhez hozzájárulni, és a jogok érvényesülését mindenütt a világon élősegíteni. Meggyőződésünk, eddig a szocialista országok tették a legtöbbet ezen a téren, mert az élet nélkülözhetetlen alapfeltételeit jelentő emberi jogokat — mint például az élethez, a munkához való jogot — mi jobban biztosítottuk, mint a kapitalista országok.

Ezzel kapcsolatban azért meg kell említeni egy-két dolgot mind-' azon jóindulatú emberek számára, akik a tőkés világban is meggyőződésből vallják az emberi jogok szükségességét. Mi nem szeretjük például, ha .valaki valamely ország nevében egy másik országiban akarja rendezi az emberi jogokat. Azt tartjuk, hogy a felelős tényezőknek saját országukban kell érvényesíteni az emberi szabadságjogokat.

Az emberi jogok kapcsán a népek jogára is gondolni kell, mert a kettő nagyon nehezen választható el egymástól. Miféle emberi jogokról lehet beszélni olyan népek esetében, amelyek elnyomás alatt élnek és a világnak még mindig nem jelentéktelen részén kénytelenek elszenvedni a faji elnyomást és üldözést, a bőr színe alapján való megkülönböztetést, vagy a külföldi imperialista fegyveres beavatkozást? Érvényesülhetnek-e az emberi jogok ott, ahol az imperializmus megakadályozza, hogy nemzeti kincseikkel maguk rendelkezzenek, s elnyomják a népek elemi törekvéseit a szabadságra, a szuverenitásra, a gazdasági egyenlőségre? Figyelmükbe ajánljuk mindazoknak, akik az emberi jogokat a szívükön viselik: a népek jogait kell biztosítani ahhoz, hogy az emberi jogok a világ valamennyi országában ténylegesen érvényesüljenek. A népek jogaihoz pedig hozzátartozik a társadalmi cél és rend szabad megválasztása is. Egyaránt ellenezzük a forradalom és az ellenforradalom exportját. Teljes szolidaritást vállalunk a gyarmati elnyomás, az újgyarmatosítás ellen küzdő népekkel. Elutasítjuk azt a rögeszmét, hogy Dél-Afrika színes bőrű lakossága, Namíbia népe, vagy más országok népei azért küzdenek a kolonializmus ellen, mert valamiféle kommunista ügynöKl' uszítják őket. Ez nem igaz, s ezt azok is tudják, akik ezt a rágalmat terjesztik.

Szólni kívánok — mégpedig megelégedéssel — a fejlett tőkés országokkal fennálló kapcsolatainkról is. Mi a békés egymás mellett élés elvét a gyakorlatba átültetve jó kapcsolatokra törekszünk ezekkel az államokkal. Ezt sok országgal sikerült megvalósíannyian vagyunk, ahány embert igazunkról és a szükséges tennivalókról képesek vagyunk emberi szóval meggyőzni. Ez vezérel bennünket a jövőben is.

Növekszik az állam szervező funkciója

Társadalmunk politikai rendszerének fontos eleme az állam, amellyel a marxista—leninista elmélet tudományos alapossággal sokat foglalkozott. Megállapította, hogy az állam az osztálytársadalmak szülötte,, amely meghatározott körülmények között majd el fog halni. De a történelmi fejlődés jelen szakaszában is szükséges pontosan meghatároznunk az állam szerepét. A szocialista rendszerben az állam funkciója és tevékenysége megváltozik. Magyar- országon, a szocialista fejlődés jelenlegi szakaszában nincsenek antagonisztikus, kibékíthetetlen osztályellentétek, nincsenek kizsákmányoló osztályok. Az állam elnyomó funkciója — belpolitikai értelemben — elhalványult, s már-már eltűnőben van. Növekszik viszont — és véleményünk szerint a szocialista építés egész szakaszában növekedni és erősödni fog — az állam szervező funkciója a gazdasági és kulturális építés legfontosabb területein.

Irányítási rendszerünk a gazdasági életben — de nemcsak ott — decentralizált, nagy önállóságot biztosít az egyes gazdasági szerveknek, üzemeknek és vállalatoknak. Ez nemcsak az állami, gazdasági vezetők önállóságát és felelősségét fokozza, hanem az ojt dolgozó pártszervezetekét, szak- szervezetekét, KISZ-szervezetekét is. Hiszen egy jóravaló igazgató mellett, aki elsősorban a termelékenység fokozását, a vállalat nyereségét tartja szem előtt, kellenek olyan intézmények, amelyek révén ellenőrizhető a politika helyessége, és lehetővé válik a dolgozók elemi, napi érdekeinek védelme és képviselete. Így működik politikai rendszerünk és ugyanezen az úton akarunk tovább haladni.

tani. Ezek közé tartozik például Finnország, a szomszédos Ausztria, a Német Szövetségi Köztársaság, Franciaország, Olaszország — és így lehetne még sorolni tovább. Az Amerikai Egyesült Államokkal is rendezni tudtunk több —, s ezen belül két lényeges — vitás kérdést Kapcsolatunk normalizálódott. A haladás erőivel való teljes szolidaritásunk mellett a fejlett tőkés országokkal békés.egymás mellett élésre, sokoldalú, gyű. möltsöző kapcsolatokra törekszünk. Ide sorolhatók a politikai kontaktusok, a szükségszerű eszmecserék, a kölcsönösen előnyös gazdasági és kulturális kapcsolatok, sőt a lakosság széles körű érintkezése is. Tapasztalataink szerint ez a politika nem .válik hátrányunkra. A lakosság széles köreinék kölcsönös látogatása is a mi igazságunk felismerését szolgálja. Ennek hatására nálunk eltűnnek a nyugati paradicsomról kialakult illúziók, a nyugati látogatókban pedig szertefoszlanák — a burzsoá prapaganda által táplált — életünkkel kapcsolatos rémképek, s inkább azon csodálkoznak, hogy milyen emberi és nyugodt élet van Magyarországon.

Amikor hangsúlyozzuk, hogy készek vagyunk az együttműködésre minden reálisan cselekvő politikai tényezővel, akkor hozzátesszük: a tőkés világban ilyen kapcsolat csak azokkal alakulhat ki, akik valóságunkat, a Magyar Népköztársaságot a tényeknek megfelelően fogadják el, akik tiszteletben tartják, hogy népünk a szocializmus építésének útján jár, és azon fog járni a jövőben is. Akik ezt tudomásul veszik'—, s nekünk egyéb feltételünk nincs —, azokkal készek vagyunk mindenféle értelmes együttműködésre, beleértve azt a törekvést is, hogy a világon béke legyen.

A világhelyzet áttekintése erősíti azt a mély meggyőződésünket, hogy az enyhülés az egyetlen ténylegesen járható út. A feszültség növelése, a hidegháború, zsákutca. Ennek a zsákutcának a végén egy erős fal van, amelyen még a kalandorlépésekre leginkább hajlamos imperialisták sem hatolhatnak át. Mert ennek a zsákutcának a torlasza: a világ összes népeinek békearata! Ha egyszer megszavaztatnák a világ népeit, akkor minden országban minden nép — társadalmi rendszerétől függetlenül — a békére szavazna. Ezt jól kifejezi a jelenleg,. Szófiában, ülésező,-népek világparlamentje a békéért, amelyen 120 országból több mint 2 ezer résztvevő — politikai hovatartozására, világnézetére, hivatására való különbség nélkül — az emberiség elszánt békeakaratát képviseli.

Vannak-e hibák politikai intézményeink működésében? Ügy gondolom, vannak, ezt a párt- kongresszus is megállapította. Ez alól a párt, a szakszervezet, az ifjúsági szövetség sem kivétel. Miféle hibák ezek? A gyakorlat hibái, a határozatok végrehajtásának gyengeségei, de akadnak másfajta hibák is. A pártszervezetek, a tömegszervezetek és a tömegmozgalmak munkájában konszolidált helyzetből fakadó betegségeket is fölfedezhetjük. Elfeledkeztünk bizonyos tanulságokról és egy kicsit túlszerveztük saját magunkat és társadalmunkat is.

Nehezítő tényező a helyenként növekvő bürokrácia is. Ez úgy látszik, nemcsak a kapitalista rendszer sajátossága, hanem sajnos, valamelyest kitermelődik a szocialista rendszerben is. Olyan ez, mint amikor az eleven vízfolyás nyomán lerakódások, vízkövek képződnek. Tehát ' tartsuk mindig kéznél a drótkefét, és távolítsuk el ezeket a lerakódásokat.

Erősödik népünk szocialista nemzeti egysége

Külön szeretnék szólni a nemzeti egységről, a Hazafias Népfront néhány kérdéséről. Mi azt vallj uki hogy megszületett, növekszik és erősödik népünk szocialista nemzeti egysége. Ez osztályok szövetsége, hiszen társadalmunkban vannak még — bár nem ellentétes érdekű -r- osztályok, rétegek. Vannak párttagok és pártonkívüliek, különböző világnézetű, nemzetiségű emberek, akiknek összefogása a népfrontmozgalom keretében a nemzeti egység fontos eleme. És ez jó dolog.

A nemzeti egységről szólva gyakran említjük a szocialista jelzőt. Ez helyes, mert ezzel meghatározzuk a nemzeti egység célját, történelmileg új vonásait. Mert milyen tartós nemzeti egység lehetett, mondjuk, egy kizsákmányoló tőkés és a kizsákmányolt proletár, a nagybirtokos és a jobbágy között? Most a nemzeti összefogásnak új és szilárd alapjai vannak, az új, szocialista rendszerben mindnyájan közelebb kerültünk egymáshoz. Mi ezt a folyamatot a szocialista nemzeti összefogást, a szocialista demokráciát erősíteni, fejleszteni akarjuk. A szocialista rendszer nem egy véglegesen befejezett épület, nem egy kifaragott kőszobor, ‘ amely így marad az idők végezetéig A szocialista társadalmi rendszer élő társadalom, amelynek szünet nélkül fejlődnie kell. Belpolitikai fejődésünk fő iránya a szocialista demokrácia további kibontakoztatása, másképp kifejezve, szövetségi politikánk folytatása. Ez a számunkra oly fontos szocialista nemzeti egység, a párt és a tömegek összeforrottsága nem egy illanat alatt született meg, ezért óvnunk, erősítenünk kell.

Ahogyan Bíró plébános úr is említette, a minap emlékeztünk meg az állam és az egyház viszonyát 30 éve rendező nagy jelentőségű megállapodásról. Ez idő alatt kialakult az állam és az egyház rendezett viszonya, amely rendszerünk nagy történelmi vívmánya. Az, hogy az egyház az új társadalom viszonyai között is megtalálja a maga helyét, egyrészt népünk érdeke, államérdek, de érdeke az egyháznak is. Emellett külön is érdeke a hivő embernek. Nincs és nem is lehetséges olyan statisztika, amelyik kimutatná, hogy hány hivő és nem hivő van nálunk, ez magánügy. De tény, hogy jelentős számban vannak hívők Magyarországon. Engem különösképpen nem zavar, hogy valaki vasárnap az öregfiúk csapatában futballozik, vagy misére megy. Sokkal fontosabb. hogy eljutottunk odáig: a vallásos emberek meggyőződéssel szolgálhatják a haladás, a szocializmus ügyét, miközben hitükhöz is hűek maradnak. Nem kell, hogy emiatt lelkiismereti válságba kerüljenek. Ezt az eredményt nagyra értékeljük, és ha lehet, tovább erősítjük. Vallása, hite miatt senkit sem érhet semmiféle társadalmi hátrány. Hazánkban teljes a lelkiismereti szabadság, mindenki maga dönti el világnézeti hovatartozását.

Nyugaton azzal gyanúsítanak minket, hogy a másként gondolkozók, a belső ellenzék nem nagy csapatával úgymond szerződést kötöttünk, bizonyos „tabukat” kikötve, például azt, hogy nem szabad támadni a párt vezető szerepét, a szocialista rendszer alapjait, szövetségi rendszerünket. Persze, ilyenfajta szerződések vagy tárgyalások nem voltak, de úgy látszik tényleg van egyfajta hallgatólagos egyetértés a másként gondolkodók nem különösen nagy számú táborával, amit talán úgy lehet a legérthetőbben kifejezni, hogy jobb a békesség.

Időszakonként — jelenleg a nemzetközi helyzet kapcsán — azt mondják, hogy a magyar politika most „keményedni” fog. Erre csak azt válaszolhatjuk, amit már a pártkongresszus is hangsúlyozott, hogy Magyarországon a nagy osztályharcok időszaka befejeződött. Magyarország dolgozó osztályai le. győzték és megsemmisítették a volt kizsákmányoló osztályok hatalmát. Nekünk osztályharcot ebben az értelemben már nem kell folytatnunk. De még ennek a harcnak a menetében is az volt a munkásosztály és forradalmi élcsapatának az elve, hogy ne törekedjünk a helyzet élezésére. A harcot akkor éleztük, amikor minket erre rákényszerítettek. Most erre semmiféle jelentős társadalmi tényező sem késztet bennünket, politikánkat sem kell „keményítenünk”, a pártnak nincs is ilyen szándéka. De figyelnünk kell bizonyos dolgokra, például a nemzetközi helyzet éleződésére. Ilyenkor a világ minden államában arra intik az állampolgárokat, hogy kicsit szorosabbra zárják soraikat.

Így tehát nekünk semmiféle belpolitikai okunk és szándékunk sincs a dolgok élezésére és bízunk abban, hogy erre nem is kerül sor. De azt is meg szeretném mondani, hogy aki az alapvető vívmányainkat támadja, annak csak egy régi magyar mondás szerint válaszolhatunk: amilyen az adjon isten, olyan lesz a fogadjis- ten. Mi tehát nem keressük az összeütközést, de szükség esetén nem is térünk ki előle, mert vívmányainkat, amelyekért az egész nép megszenvedett és megdolgozott, senkinek a világon nem engedjük bántani. És amikor azt mondjuk, hogy mi a szocialista demokrácia útját járjuk, akkor a magunk, pártunk, munkásosztályunk, pépünk útjára-feladataira gondolunk. Kívülről senki ne próbálja továbbfejleszteni szocialista demokráciánkat.

Már jó néhány éve a gazdasági építés új szakaszában járunk. A szocialista fejlődés jelenlegi szintjén megszűntek az extenzív fejlődés lehetőségei, a továbbiakban már csak intenzív fejlődésre van mód.

Nemzeti jövedelmünket 50 százalékban a nemzetközi árucsereforgalom révén hozzuk létre. A világgazdasági körülményeket megváltoztatni nem tudjuk. Olyan

feltételek között kell élnünk, dolgoznunk, előrehaladnunk és boldogulnunk, amilyenek a mai helyzetből adódnak.

Gazdasági helyzetünkről beszélve érdemes szóba hozni azt is, hogyan tanácskozunk mi mostanában. A központi bizottság és végrehajtó szervei, a megyei párt- bizottságok, a Minisztertanács, a gazdasági bizottság olykor olyan üléseket tart, amelyekre ha íeke- - te 'hajjal megy 'be az ember, akkor megőszülve jön ki, mert ott többnyire bajokról, nehézségekről, problémákról, az elmaradó üzemekről, ágazatokról tárgyalnak. Bizonyos mértékig ugyanígy van ez nyilvános tanácskozásainkon is, A sajtó, a rádió, a televízió jószándékúan még hozzá is tesz sok 'más bajt és problémát.

A közvéleményt általában a problematikus vállalatok foglalkoztatják, de nekünk szólnunk kell azokról is, amelyek kiemel- kedőek, hatékonyan dolgoznak, a helyes irányban haladnak, s jó eredményeket érnek el. Ilyen a Magyar Vagon- és Gépgyár, a Csepel Autó, az Ikarus, az Alumíniumipari Tröszt és annak több gyára — amelyek közül tegnap itt a veszprémi üzemről is hallottunk —, továbbá a Chinoin, a Kőbányai Gyógyszergyár, a MEDICOR, a Borsodi Vegyi Kombinát, a Tiszai Vegyi Kombinát. Említésre méltó a Péti Nitrogén Művek műtrágyatermelése és az Egyesült Izzó kiváló minőségű árui. Ezek az üzemek jól példázzák, hogy megfeleld hozzáállással nagy eredmények érhetők el. Azt kívánjuk, hogy folytassák ezt a munkát, a többiek pedig kövessék őket.

Mezőgazdaságunkról szólva még inkább óvakodok az egyes gazdaságok megnevezésétől, mert nem lehetne felsorolni azokat az üzemeket, amelyekben a sok becsületes törekvés nyomán már szép eredmények születtek. Csak a nagyságrend miatt említem Bábolnát, a nádudvari Vörös Csillag Termelőszövetkezetet. A magyar mezőgazdaság dolgozói, a földek művelői és mindazok, akik részesei az eredményeknek — a tudományos kutatók, technikusok és a magyar munkások — rövid történelmi időszak alatt elérték, hogy Magyarország ma lényegesen kisebb földterületen kétszer annyi szemesterményt állít elő, mint a háború előtti utolsó békeévben, Az egy főre jutó szemes- tíérróéhy-termelésűén pedig — több éves átlagot nézve — túlhaladta az egy fő-^egy tonna arányt. Ezt sok ország még csak a célkitűzései között tartja számon.

A búza és a kukorica egy hektárra számított átlagtermelésében a világ első öt országa között van a magyar mezőgazdaság. Az egy főre jutó hústermelésben Európában a második-harmadik helyet foglaljuk el. És lehetne még tovább sorolni a mezőgazdaság szép eredményeit. Mindez a szocialista gazdálkodás, szocialista forradalmunk , számottevő eredménye. Ezeket a sikereket a szocialista nagyüzemek, az állami gazdaságok, a termelőszövetkezetek és a háztáji gazdaságok érték el, s hozzájárultak a maguk módján ezekhez még a kisegítő gazdaságok, sőt a kertbarátok is.

Az utóbbi években a közlekedésben is jelentős eredményeket értünk el. A teljesség igénye nélkül : nagymértékben korszerűsítettük a vasutat, dízel- és elektromos mozdonyok váltották fel a gőzösöket, javultak a pályatestek és kicserélődött a vagonpark egy része. Ez az ágazat megfelelően elégíti ki a népgazdaság szükségleteit, ami azért is fontos, mivel Magyarország jelentős tranzit-, út, nagy nemzetközi forgalmat bonyolít le. Ugyancsak számottevőek az eredmények a személyszállításban.

Előreléptünk az életszínvonal terén is. 1979-ben és 1980-ban becsületesen, nyíltan megmondtuk, hogy ebben a szakaszban csak az életszínvonal elért szintjének védelmét ígérhetjük, s ehhez is 'komoly erőfeszítések kellenek. Amit ígértünk, azt megtartottuk. Az elmúlt több mint másfél évben megőriztük a reáljövedelem szintjét, s lehetőségeinknek megfelelően emeltük az alacsony nyugdíjakat, javítottuk a három- és több- gyermekes családok, valamint a segélyezésre szorulók 'helyzetét.

Több évet, nagyobb szakaszt át. tekintve megállapíthatjuk: növekedett a kereset, a jövedelem, a fogyasztás, fejlődött és megfelelő színvonalú volt az ellátás.

Gyarapodik az ország. Vonatkozik ez a családiházak, az öröklakások, a magángépkocsik, a háztartási gépek számának növekedésére, s fölöslegek is lenne tovább sorolni a bizonyító tételeket. Ha visszaemlékezünk rá, annak idején, körülbelül negyedszázada azt mondtuk: elvünk az, hogy a szocialista építésnek együtt kell járnia a dolgozók életszínvonalának rendszeres emelésével.

Becsülettel eleget tettünk tehát a rendszeres emelésre vállalt erkölcsi kötelezettségünknek. Az emberek ma másképpen élnek,

mint 10—20 évvel ezelőtt. Sajnos,' ennek a változásnak kedvezőtlen hatása is volt: erősödött az egyé- nieskedés, az önzés, a szerzési vágy. Ezek valóban gondok, de az életszínvonal emelkedése nyomán ezeket a problémákat vállaljuk, mert biztosak vagyunk abban, hogy leküzdjük azokat

Fontos, hogy népünk érezze: alkotás, munka nélkül,nincs életszínvonal-emelkedés! De ennek a fordítottja is igaz, hiszen, ha jól halad az ország építése, akkor az életszínvonal is emelkedni fog. Ez lényeges része gazdaság- és szociálpolitikánknak. Eddigi eredményeink is szocialista rendszerünknek, céltudatos politikánknak és mindenekelőtt munkásosztályúnk, parasztságunk, értelmiségünk, egész népünk odaadó munkájának köszönhetők.

Jelenleg a gazdasági építés olyan szakaszában vagyunk, hogy csak alacsonyabb termelési ütemet tudunk diktálni. A VI. ötéves tervidőszakban a nemzeti jövedelem évi 3 százalékos növelése látszik reálisnak. Ezzel a népgazdaság egyensúlyi helyzetének további ja. vitását akarjuk elérni, amibe beletartozik a nemzetközi fizetési mérleg javítása, a vásárlóerő és a fogyasztói árualap egyensúlya és sok más tényező. Ezek a népgazdaság alapvető kérdései, amelyek a családok életkörülményeit is meghatározzák.

Eredményeink nemzetközileg is elismertek. Még a nyugati kommentárok is azt'mondják, milyen bátor ' ez a magyar kormányzat, amikor hozzá mer nyúlni a kényes gazdasági kérdésekhez is. Aztán hozzáteszik, hogy kapitalista módszereket alkalmazunk — ők így „dicsérnek” minket — pedig mi csak azt mondjuk, hogy nyereségesen kell termelni, vigyázva a minőségre is. Rendszerünk szocialista és a módszereink is azok.

Behoztuk az ország százados elmaradottságát, s Magyarország már az iparilag közepesen fejlett országok közé tartozik. Célunk az, amit a pártkongresszus is kimondott, hogy az iparilag fejlett országok közé küzdjük fel magun-, kát. Ez a belátható jövőben elérhető.

Ha a szocialista társadalomiban — amely hosszú történelmi korszak és átmeneti szakasz az emberiség fejlődésében — árutermelés van, akkor piac is van,, a piaci törvények hatnak és léteznek árak is. Ez nem kapitalista vagy szocialista módszerek kérdése: a szocializmusban is nyereségesen kell termelni. Ha a tőkéseknél kegyetlen szabály, hogy a kezükben levő termelőeszköz és a rendelkezésükre álló munkaerő a maximumot adja számukra, akkor miért nem lehet a szocializmus viszonyai között kimondani, hogy a vállalatvezetés rendelkezésére álló termelőeszköznek és munkaerőalapnak a legtöbbet kell hoznia a szocializmus, a nép javára? Ha ezt kimondjuk és megköveteljük, attól még nem hatalmasodik el rajtunk a kapitalista szemlélet.

S vajon a minőség, a márka jó híre csak a kapitalistának fontos? Szocialista viszonyok között a rossz lehet jó? Ezt mi nem tűrhetjük, van még behoznivalónk, ez számunkra politikai, erkölcsi, és gazdasági kérdés.

Mi nem több fizikai erőfeszítést, nem vért és verejtéket követelünk a dolgozóktól. Nem azt hajtogatjuk, hogy dolgozzatok többet — mert az emberek nagy része enélkül is tisztességgel és becsülettel dolgozik —, hanem azt, hogy jobban kell dolgoznunk. A 'termelékenységet kell emelni, jobb üzemszervezésre és irányításba van szükség, a műszaki színvonalat kell fejleszteni, és természetesen jobban ki kell használnunk a munkaidőalapot is.

Ezek a mi fő 'eszközeink.

Előrehaladásunkban építünk a szellemi erők, értelmiségünk nélkülözhetetlen közreműködésére és egész társadalmunk alkotó erejére. Csatlakozom ahhoz, ami itt tegnap elhangzott, hogy társadalmunk nagyon sokat fejlődött, és magas fokú érettségről tett tanúságot a közelmúlt évek politikai és gazdasági feladatainak megoldásában. Enélkül nem is tudtunk volna megbirkózni megnövekedett feladatainkkal. Helyeslem, hogy a jövőben is a nemzeti jövedelem három százalékát fordítsuk a kutatásra és a fejlesztésre. Számítunk a műszaki és a humán értelmiség munkájára, a közoktatás dolgozóira, a pedagógusokra, akik sokat tesznek azért, hogy világnézetileg egészséges, szocialista gondolkodású, és a szocialista erkölcs széliemében nevelt ifjúsága legyen a magyar népnek.

A közvélemény formálásában fontos szerepük van az íróknak, a művészeknek, a kiadóknak, a sajtó, a rádió és a televízió dolgozóinak is. Nem akarok belemerülni egy ilyen kényes terület problematikájába, de azt hiszem, hogy az irodalom, a művészetek is a dialektika, az élet törvényeinek megfelelően hullámvonalban fejlődnek. Az előrehaladást olykor

Belpolitikai helyzetünk szilárd, kiegyensúlyozott