Petőfi Népe, 1980. szeptember (35. évfolyam, 205-229. szám)

1980-09-23 / 223. szám

1980. szeptember 23. • PETŐFI NÉPE • 7 SPORT-SPORT - SPORT Több mint ötezer nézője volt Hercegszántón a megyei kettesfogathaj­tó bajnokság harmadik, egyben befejező fordulójának. A kétnapos vetélkedőn ott volt dr. Matos László, a megyei tanács elnökhelyettese ts a járás, a határ menti szomszédos Bacski Breg és a helybeli párt-, tanácsi és gazdasági vezetők társaságában. Á keceli csapat és Szegedi Gábor az ez évi kettesfogathajtó bajnok • Fent: Szegedi Gábor az ez évi bajnok. (Banczik István felvételei) • Borulás, lómentés... Sebők József (17-es rajtszámmal) tapasztalt hajtó hírében áll, mégis „megbotlott”... A hercegszántóiak ideális félté* teleket teremtettek a nagyszabású verseny lebonyolításához, amely­nek szombat reggeli rajtjánál hu­szonkét fogat jelentkezett. Az első két versenyszám nem hozott meg­lepetést, az élmezőny jó progra­mokat mutatott be, így szoros me­zőny várta a délutáni maratonhaj- tást. A 16 kilométeres terep ala­posan próbára tette a résztvevő­ket. A C-szakasz 1-es akadályánál ezernél is többen figyelték a haj­tők leleményességét, ügyességét, a bravúros megoldásokat, s — mi­tagadás — a látványos bukásokat. Ezen a helyen vált a bonyolult megoldás áldozatául az addig él­mezőnybe tartozó lajosmizsei Se­bők József, aki kocsijával a vízbe borult, s fel kellett adnia a ver­senyt. Fokozott izgalommal várta a nézősereg a helybeliek kedven­cét, Kovacsev Jozát, aki az össze­tett versenyben nagy esélyese volt áz idei bajnoki címnejc. A mere­dek partoldalon azonban segéd- hajtója nagy hibát követett el; behúzta a kéziféket. Külső segít­ségnyújtás miatt ki kellett zárni a versenyből. A látványosan, sok gondolko­dásra késztető akadállyal megépí­tett pálya a szó szoros értelmé­ben „szétrázta” a mezőnyt. A C— 2-es akadálynál például hatan bo­rultak fel, de sikerült talpraáll- niuk és a kizárás veszélye nélkül folytathatták a versenyt. Az aka­dályok teljesítésére megadott idő azonban olyan kevésnek bizonyult, hogy egyetlen hibátlan össztelje- sítmény sem akadt a maratonhaj- tásban. Vasárnap délelőtt ünnepi han­gulat vezette be a nagy érdeklő­déssel várt utolsó versenyszámot, az akadály hajtást. A község fő­terén felvonultak a pompás dísz­be öltöztetett fogatok. A hajtők, oldalukon a népviseletbe levő höl­gyekkel megálltak a hősök emlék­művénél és talapzatára helyezték a hála, a megemlékezés virágait. Délután Szurcsik István, a hely­beli Lenin Tsz elnöke mintegy öt­ezer néző jelenlétében, ünnepélyes külsőségek között nyitotta meg a versenyt A könnyűnek ítélt aka­dálypálya a vártnál jobban felad­ta a leckét a hajtóknak. Mindösz- sze háromnak sikerült hibátlanul meghajtania. A verseny legfiata­labb résztvevője, az orgoványi Szabó Erika azonban időtúllépé­sért 5,5 büntetőpontot kapott így a nagy izgalommal várt összeve­tésre ketten maradtak. Végül a versenyt a hetényegyházi Guti Bé­la nyerte, dicséretes teljesítmény­nyel. A megyei kettesfogat-hajtóbaj- nokság harmadik fordulójának eredménye, bemutatás és díjhaj­tás: 1. Tóth Baranyi Sándor né (Kecskemét) 19, 2. Szegedi Gábor (Kiskunhalas) 31, 3. Kovacsev Jó­zsef (Hercegszántó) 35, 4. Berka János (Bogyiszló) 39, 5. Sztana Ist­ván (Lajosmizse) 41, 6. Sebők Jó­zsef (Lajosmizse) 45 ponttal. Maratonhajtás: 1. Barna Ferenc (Kecskemét) 14, 2. Toldi Sándor (Tiszaalpár) 18, 3. Berka János (Bogyiszlói 19, 4. Szegedi Gábor 25, 5. Lovász László. (Kecel) 31, 6. Zaliczai József (Hetényegyháza) 40 ponttal. Akadályhajtás: 1. Guti Béla (Hetényegyháza) 0, az összevetés­ben is hibátlan, 2. Lovász László 0, az összevetésben 30, 3. Schmidt Tamás (Boly) 5, 4. Szabó Erika (Orgovány) 5,5, 5. Sztana István 10, 6. Szegedi Gábor 10 ponttal. Egyéni összetett: 1. Szegedi Gá­bor 66, 2. Berka János 78, 3: Bar­na Ferenc 80,5, 4. Lovász László 81, 5. Sztana István 97, 6. Tóth Baranyi Sándorné 97 ponttal. Csa­patban: 1. Kecskemét (Tóth Bara­nyi Sándorné, Barna Ferenc) 117,5, 2. Orgovány 220,5, 3. Kecel 234 ponttal. Az ez évi bajnokság végered­ménye a lebonyolított három for­duló alapján, egyéni bajnok: Sze­gedi Gábor 800, 2. Tóth Baranyi Sándorné 800, 3. Kovacsev József 650, 4. Lovász László 500, 5. Bar­na Ferenc 300, 6. Sztana István 200 ponttal. Csapatbajnok: Kecel (Lovász László, Herczeg Gábor, Vancsura Márton) 1900, 2. Kecs­kemét 1800, 3. Orgovány 1400, 4. Hercegszántó 1000, 5. Kiskunha­las 400, 6. Hetényegyháza 300 pont­tal. B. I. CSELGÁNCS Sebők Albert 3. a Honvéd nemzetközi versenyén Kecskeméti szempontból nem volt túl sikeres a Bp. Honvéd szombaton rendezett nemzetközi cselgáncsversenye. Nagysolymosi Sándor, a főiskolai VB-re készül, s ezért nem nevezték, Kincses és E. Kovács Károly a múlt heti kecskeméti nemzetközi versenyen szerzett sérülése miatt kénysze­rült távolmaradásra. Két héttel a felnőtt országos bajnokság előtt Varga András edző nyilván nem akart kockáztatni. Indult viszont Sebők Albert, Csikós, Kiss Endre és Török. A 78 kg-ban Sebők Albert elő­ször az NDK-beli Damaschke el­len győzött wazaarival, majd Kál­mán (Bp. Honvéd) ellen fojtás fo­gással ippont ért el. Ezután Ko- varszki (Honvéd Szalvai SE) el­len kokával vesztett, de a 3. he­lyért mérkőzhetett a holland We- vegen ellen, s ezt a mérkőzést is fojtással nyerte. Sebők Albert így 3. lett. Csikós a holland Esch el­len nyert kokával, majd Hangyá- si (O. Dózsa) ellen bírói döntéssel kikapott, s mivel ezután Hangyá- si sem tudott nyerni, a kecske­méti versenyző kiesett. A 86 kg-ban Kiss Endre a ro­mán Lupu ellen úgy nyert, hogy ellenfele először keikokut kapott, majd a KSC cselgáncsözója wa- zaarit érő akciót hajtőt végre. Kö­vetkezett a győri Klemensits, aki ellen Kiss Endre már 2 kokával vezetett, amikor a gongszó előtt pontosan 2 másodperccel a veze­tő bíró sidóval intette Kisst, majd amikor újból kezdtek, a gong után csui (jukóval egyenértékű) intéssel a győri versenyzőt juttat­ta győzelemhez. Török az NDK-s Schulze, a ké­sőbbi győztes ellen vesztett, majd Horváth (BSK) ellen győzött. A visszamérkőzés 'során a holland van Hot ellen nyert, a 3. helyért Szabó M. (SZEOL AK) ellen vesz­tett, ezzel 5. volt. • Budapesten, az O. Dózsa Me­gyeri úti cselgáncscsarnokában 9 csapat részvételével rendezték meg az országos kisdobos csel­gáncs-csapatbajnokságot. A kecs­kemétiek, Kerekes Sándor edző vezetésével az 5. helyet szerezték meg. A KSC Sí csapatából Gö­bölyös János, Gerencsér László, Kunos Tamás és Kocsó Zsolt nyújtott jó teljesítményt. MA: KOSÁRLABDA Nemzetközi serdülő fiúmérkő­zés: Kecskemét válogatott—Val- lender (NSZK), Kecskemét, Vá­rosi Sportcsarnok, 18 óra. TEKE Megyei bajnokság: K. MÁV női B —BACSÉP B., Kecskemét, MÁV-pálya, 16 óra. KÉZILABDA Nyert a Jánoshalma Jánoshalmi Spartacus— Dunaújváros 10—9 (8—4) NB II. női. Jánoshalma, 100 né­ző. Vezette: Halmai, Kovács. Jánoshalma: Bartók — Nagy, Debella I. (1), Mikó I. (3), Gál (2), Debella K. (3), Mikó M. Csere: Sztáronszki (1), Lengyel. Edző: Rátái Róbertné. Az első félidő biztos hazai veze­tése után a második játékrészben váratlanul szoros lett az ered­mény, csak nehezen nyert a sok helyzetet kihagyó Jánoshalma. Jók: Mikó I., Debella K., Bar­tók. Megyei labdarúgó-bajnokság Csak a Mezőfi SE nyert idegenben — „Potyagóllal” vesztett a KTE Kalocsán Kalocsai SE—Kecskeméti TE 1—0 (0—0) Kalocsa, 800 néző, vezette: Kiss Andor (Kiss A., Vereb). Kalocsai SE: Niezner — Kapi­tány, Pécsi, Kerek, Illés I., Jenei, Szabó II. (Bergmann), Mohácsi, Szabó I, (Kákonyi), Szalóky, Illés II. Edző: Farkas András. Kecskeméti TE: Kerpits — Ma­gyar, Érsek, Nagyfhegyesi, Peté­nyi, Seres, Tánczos, Háj er (Csini- ger), Vági, Porhanda, Morvái- (Vi- rágh). Edző: Veres István. 75. perc: Pécsi vezette fel a labdát, s 28 méterről lövésre szán­ta el magát. A labda a meglepett Kerpits lába között jutott a há­lóba. 1—0. Jó iram, nagy taktikai küzde­lem jellemezte a játékot. Hol az egyik, hol a másik csapat játszott mezőnyfölényben, de helyzeteiket nem tudták kihasználni. Jók: Kerek, Illés II., Pécsi, il­letve Petényi, Tánczos, Vági. Ifjúságiak: Kalocsai SE—Kecs­keméti TE 2—0 (1—0). Gól’lövő: Vén 2. Jók: Vén, Bencsdcs, Má- csai, illetve Knoll, Diós. Kőszegi Ferenc Jánoshalma—Miske 1—0 (0—0) Jánoshalma, 500 néző, vezette: Trisz Mihály (Turcsik, Cseh). Jánoshalma: Balogh — Giesin- ger, Bátyai, Orlbán, Faddi, Liliom, Laki, Tápai (Farkas), Bényi (Nagy O.), Szuhanek, Kovács. Edző: Zag József. Miske: Domonkos — Pákolicz, Illés, Dobai, Hayerbacher, Hor­váth, Nagy (Wettstein), Bedzsu- la, Petrecz, Dézsi, Kákonyi (Sűrű). Edző: Gates Tibor. 70. perc: Liliom beadását Laki fejelte a kapuba. 1—0. Alacsony színvonalú mérkőzé­sen sok kihagyott helyzet. Jók: Laki, Giesinger, Urbán, il­letve Pákolicz, Bedzsula, Horváth. Ifjúságiak: Jánoshalma—Mis­ke 8—2 (1—1). Góllövők: Török 3, Hegyi 2, Taskovics 2, Nagy, illet­ve Éracska, Nagy. H. Mezőfi SE—Sfikösd 2—1 (1—1) Sükösd, 200 néző, .vezette: Hor­váth Gy. (Nagy II., Kazinczi). Sükösd: Ikotity — Kollár, Ba- da, Reich (Szeitz), Faddi, Lógó. Marusa, Kovács, Szabó (Jagicza), Sudár, Bajai. Edző: Varga Imre. Mezőfi SE: Cinanó — Pong- rácz, Rózsa, Domonics, Kormos, Szemző, Magyar, Szívós (U. Sza­bó), Radios, Ónodi, Boldizs. Ed­ző: Kriivy Ottó. I. perc: Marusa közeli fejesét a gólvonalról ütötte ki Cinanó. II. perc: Bajai beadását Maru­sa rálőtte, a kipattanó labdát Su­dár a felső sarokba fejelte. 0—1. 35. perc: Kollár ártatlan közbe­avatkozásáért a játékvezető 11-est ítélt,' amelyből Magyar egyenlí­tett. 1—1. 58. perc: Kollár lefutotta a vé­dőket, az alapvonalig vitte a lab­dát. Beadását Sudár élesen fe­jelte a léc alá. A partjelző be- intésére a játékvezető visszavon­ta az egyébként mintaszerűen szabályos gólt. 85. perc: Bada szabályos szere­lése ellenére 18 méterről szabad­rúgáshoz jutottak a vendégek. Magyar lövése irányt változtatott a sorfalon, s a jobb kapufa mel­lett a hálóba került. 2—1. Végig bizonytalankodó játék­vezetői hármas lehangoló és ese­tenként már elviselhetetlen ítéle-' tei fordították meg a mérkőzést, s fosztották meg a sükösdieket a győzelemtől. Varsányi József Soltvadkert—Lajosmizse 1—1 (0—0) Soltvadkert, 400 néző, vezette: Dömény (Kiüti, Kulman). Soltvadkert; Mayer — Kárász, Eiler, Galántai, Köpe (Eifert), Oláh, Frittmann, Magyar, Szűcs, Mészáros, Szabó, (Viszkók). Edző: Fábián Dezső. Lajosmizse: Kripkó — Tóth, Csima, Kovács, Bende (Ábel), Kállai, Sápi (Molnár), Vajda, Márkli, Kocsis, Unger. Edző: Ge­ro házi Tihamér. 46. perc: Márkli éles szögből lőtt szabadrúgása Mayer és a ka­pufa között került a hálóba. 0—1. 67. perc: Frittmann, távoli ha­talmas lövése (vágódott a bal alsó sarokba. 1—I. Nagy csatában, közepes színvo­nalú mérkőzésen született a pont- osztozkodás. Mindkét csapat elé­gedett lehet a döntetlennel. Jók: Galántai, Eiler, Frittmann, Kárász, illetve Csima, Kállai, Vajdja, Unger. Sárga lap: Bende, Kocsis. Ifjúságiak: Soltvadkert—Lajos- mizse 3—2 (1—il). Vezette: Kiüti. Góllövők: Glliich 2, Szamosi, il­letve Kiss, Bódis. Jók: Gilich, Tibók, illetve Bódis. András István Bajai SK—Fájsz 2—0 (1—0) Baja, 1200 néző, vezette: Far­kas (Szikszai, Szentgyörgyi). BSK: Majzünger — Pintér, Petresevics, Prikidánovics, Ta­kács, Pesti, Szabó T., Harsányi (Németh), Radics, Csehók (Decsi), Ónódy. Edző: Rónai Sándor. Fájsz: Fatér — Kúpusz, Pole- reczki, Csupor (Kráczer), Kovács J., Posztobányi, Vajda, Kovács S., Patai (Horváth), Kazal, Zsákai. Edző: Franczia László. 10. perc:' Harsányi—Radics összjátoók után Radics Fatér mel­lett lőtt a hálóba a 11-es pontról. 36. perc: Prikidánovics beadá­sát Csehók ügyesen csúsztatta kapura, Fatér csak bravúrral tu­dott menteni. 42. perc: Harsányt már a 16- oson belül járt, amikor Kazal durvárj felvágta. A játékvezető sípja'azonban néma maradt. 75. perc: Harsányi cselezgetett a í6-oson belül, amikor Kazal is­mét felvágta, a játékvezető sípja ezúttal is néma maradt. Harsá­ny! olyan súlyosan megsérült, hogy le kellett cserélni. 66. perc: TaJfáés vitte fel a lab­dát, a 16-osnál fellökték. A meg­ítélt büntetőt Szabó T. lőtte ka­pura, Fatér csak kiütni tudta, és a jókor érkező Decsi a jobb felső sarokba -fejelt. 2—0. Jóik: Takács, Harsányi, Priki­dánovics, illetve Fatér, Kovács, Zsákai. Ifjúságiak: BSK—Fájsz 8—0 (3—0). Vezette: Szikszai. Góllö.- vők: Lőrincz 4, Csincsák 2, Kiing, CzeUer. Jók: Lőrincz, Csincsák, Kiing, CzeUer. Csányi László Honvéd Kun B SE—Kiskőrös 6—0 (3—0) Kiskunfélegyháza, 400 néző, ve­zette: Bogyó I. (Békéscsaba) Pró- kai A., Hajdú I.). H.KBSE: Osztopáni — Podma- niczky, Koczka, Cséve, Fuksz, Evanics, (Szász), Szenthy, Fekete (Hágelman), Szarvas, Agócs, So­mogyi. Edző: Kurucz István. Kiskőrös: Szalontai — Petróczy, Hajnak, Dusnoki, Podobni, Ba­kos, Szávay, (Prukner), Fábián, (Polmáyer), Jenei, Tóth, Kiss. Ed­ző: Meskó István. 12. perc: Az előretörő Fuksz lá­bát akasztották a tizenhatos vo­nalánál. A beívelt szabadrúgást Koczka csukafejessel küldte a ka­pu közepébe. 1—0. 15. perc: Somogyi egy szép csel után az alapvonal közeléből visz- szagurította a labdát Fuksz elé, aki éles szögből hatalmas gólt lőtt a hosszú sarokba. 2—0. 20. perc: A nagy lendülettel ka­pura törő Evianicsot a kiskőrösi védők buktatták a 16-oson belül. A büntetőnek Agócs futott neki, és mintegy méterrel a bal kapufa mellé küldte a labdát.' 40. perc': A sokat mozgó Eva­nics több siép csel után a tizen­hatosig vezette a labdát, majd önzetlenül a még jobb helyzetben levő Agócs ele tálalt, aki 14 mé­terről nagy erővel lőtte a- jobb al­só sarokba. 3—0.\ 47. perc: Somogyi szöglete után Agócs fejelt kapura, a védők a gólvonalon állva még hárítani tudtak. A kipattanó labdát Fuksz nagy erővel újra rálőtte, a labda Szalontairól Koczka elé pattant, aki egyből 8 méterről a felső sa­rokba zúdította. 4—0. 80. perc: Podmaniczky hosszú keresztlabdáját a tizenhatos sar­káról Agócs egy látványos moz­dulattal „megszelídítette”, majd két lépés után nagy erővel a jobb felső sarókba bombázott. 5—0. A nagy lelkesedéssel játszó Honvéd csapat tetszetős akciókból szerzett gólokkal ilyen arányban is megérdemelten szerezte meg a győzelmet a végére elfáradó kis­kőrösiek ellen. Jók: Somogyi, Koczka, Cséve, Evanics, Fuksz, illetve Tóth, Hajnák, Szalontai. Ifjúságiak: Honvéd Kun BSE— Kiskőrös 2—0. (0—0). Góllövők: Vidáts J. 2. Jók: Vidáts L., Má­té, Ónodi, Vidáts J., illetve Ba L. F. T. Tiszakécske—Kkfh. Szöv. SE 1—1 (0—1) Kiskunfélegyháza, 1000 néző, vezette: Molnár J. (Keresztúri, Si­pos). Tiszakécske: Szélesi — Terjéki, Varga, Kurucsai, Kecskés, Sántha, Kisjuhász dr.. Katona, , Oskolás, Bus, Mari (Tóth). Edző: Bánhidi József. Szöv. SE: Endre — Kürthy, Horváth, Majoros, Vidéki, (Kar­sai Gy.), Iványi, Jókai, Kokai, Dongó, Szabó, (Kopasz), Kurucz. Edző: Klincsók Pál. 3. perc: A tizenhatos jobb oldali sarkától közvetett szabadrúgást végezhetett el a vendégcsapat. Sántha legurította a labdát Bus elé, aki 18 méterről iveit lövéssel küldte a jobb felső sarokba. 1—0. 77. perc: Dongó a bal oldalról ívelt a kapu elé egy szabadrúgást. Az előrefutó Horváth magasan felugorva kapura fejelt, de a vé­dők a gólvonalon mentettek, majd a kipattanó labdát Kopasz a há­lóba kotorta, de a játékvezető „beszéd” miatt kifelé ítélt szabad­rúgást. .. Mindkét csapat előtt akadtak helyzetek, de a gyámoltalan csa­tárok jóvoltából ezek sorra ki is maradtak. A döntetlen igazságos­nak mondható. Jók: Horváth, Majoros, Jókai, illetve Terjéki, Kurucsai, Osko­lás. Ifjúságiak: Tiszakécske—Szöv. SE 2—1 (1—0). Góllövők: Szabó, Tóth, illetvé Szabó L. Jók: Ézsiás, Horváth, Sáfrány, illetve Szabó L., Kavádi I. Farkas Tibor Kiskunhalasi AC—MEDOSZ— Izsák 0—0 Kiskunhalas, 500 néző. Vezet­te: Zsigó (Máriás, Bánki). KAC-MEDOSZ: Szabó M. — Kiss R., Szabó L., Halász, Dobra, Kocsis, (Veres), Udvari, Körösi, Mészáros, Karsai, Szőke (Juhász). Edző: Virágh István. Izsák: Antal — Németh, Bog- dány, Jafcus, Bőthi, Nagy, Tóth, Losonczi, Hajnal (Bornemissza), Szélpál, Trecskó, (Földesi). Edző: Szász Sándor. Az utolsó percek hazai roha­mait leszámítva alacsony " szín­vonalú, gyenge játék folyt. Egyik csapat sem érdmelt volna győzel­met. Jók: Szabó M., Szabó L., Dobra, illetve Antal, Tóth, SzélpáL Ifjúságiak: KAC-MEDOSZ—Izsák 3—0 (1—0). Vezette: Bánki. Gól­lövők: Jóljárt 2,' Katzenbach. Jók: Rácz, Jóljárt, iüetve Cséplő, Tóth. ^ Árvái Mihály Honvéd Radnóti SE—Harta 1—1 (1—1) Szabadszállás, 300 néző. Ve­zette: Kávai (Karácsony, Kara). H. Radnóti SE: Pásztpr — Ke- menczei, Kiss, Bódi, Török, Kara- kas, (Sohvarcz), Kroh, Thurzó, (Paróczi), Gergely, Pallagi, Csov- csics. Edző: Veres István. Harta: Kosztafi — P. Szabó, Kiss, Baján, Garamvölgyi (PáU), Kövesi, Kocsis, Horváth, Sós, Frei (Nagy), Bleszák. Edző:. Kocsis Ká­roly. Igazságos pontosztozkodás. Gól­lövők: Csovcsics, illetve Sós. Jók: Pásztor, Bódi, Kroh, illetve Ko­csis, Sós. Karakas Ferenc A megyei Ifjúsági labdarúgó-bajnokság állása 1. Jánoshalma 8 6 1 1 28— 8 13 2. Bajai SK 7 6 — 1 28— 5 12 3. Kalocsai SE 8 5 1 2 23—11 11 4. Kkfh. Szöv. SE 7 4 1 2 20—12 9 5. T.kécske 7 4 1 2 24—U 9 6. Soltvadkert 7 4 1 2 18—18 9 7. Lajosmizse 7 3 1 3 19— 8 7 8. KTE 7 3 1 3 17— 9 7 9. Kiskunhalas 7 3 1 3 15—15 7 10. H. Kun B. SE 7 2 3 2 12—15 7 11. Kiskőrös 7 3 — 4 12—13 6 12. Sükösd 7 2 — 5 16—19 4 13. Fájsz 7 2 — 5 8—31 4 14. Izsák 7 — 3 4 3—20 3 IS. Miske 6 1 1 4 9—36 3 16. Harta 6 — 1 5 8—25 1 A megyei labdarúgó-bajnokság állása 1. Bajai SK 8 6 2 18— 5 14 2. KTE 8 3 4 1 18— 6 10 3. H. Kun B. SE 8 4 2 2 25—10 10 4. T.kécske 8 3 4 1 10— 7 10 5. Kkfh. Szöv. SE 8 3 4 1 12—10 10 6. Lajosmizse 8 2 5 1 16—10 9 7. H. Mezőfi SE 8 4 1 3 13— 9 9 8. Soltvadkert 8 3 3 2 12— 9 9 9. Kalocsa 8 3 3 2 11—12 9 10. Kiskunhalas 8 3 3 2 7—10 9 11. Harta 8 3 2 3 10— 9 8 12. Jánoshalma 8 3 2 3 8—13 8 13. Izsák 8 2 3 3 9—11 7 14. Miske *8 3 — 5 7—10 6 15. Fájsz 8 2 1 5 5—12 3. 16. Sükösd 8 2 1 5 6—14 5 17. Kiskőrös 8 1 2 5 8—22 4 18. H. Radnóti SE 8 — 2 6 6—22 2 9 Agócs, két gól szerzője: ezúttal kapu mellé rúgta a 11-est. i Gyurity Vitályos jó teljesítményt nyújtott a maratonhajtásban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom