Petőfi Népe, 1980. szeptember (35. évfolyam, 205-229. szám)
1980-09-21 / 222. szám
/ U j színházi évad —• új színészarcok. Megszokott, eléggé gyakori, ismétlődő beszélgetési téma ez régóta a kecskeméti színház- kedvelő közönség körében. Szeptember táján sokan arra kíváncsiak: - kik maradtak a régiek közül, és kik jelentkeztek alkqtótársnak a színház társulatához? — szóval és képpel — bemutatjuk a Kecskeméti Katona József Színház társulatának új tagjait. • Tahi Tóth Máté. # Lamanda László. 9 Varga Katalin. 0 Bars József. RIVALDAFÉN YBEN A kecskeméti színház új tagjai Tahi Tóth Máté Ebben az év.ben végzett a főiskolán, huszonkét esztendős. VárkonyA Zoltán és Gábor Pál lelkes tanítványa volt, aki a zenés és pró- zás szerepeket egyaránt kedveli. Vizsgajátéka volt a Tizenkét dühös ember egyik szereplőjének az alakítása, iHuszti Péter rendezésében, az Ódry Színpadon. — Miért jött Kecskemétre? — kérdezem. — Sok jót hallottam már erről á~ színházról. Rokonszenves az itteniek törekvése. — Milyen szerepet játszik a legelső alkalommal? — Bartha Lajos Szerelem ejmű darabjában kettős szerepet alakítok: én leszek az ifjú Biki költő, ugyanakkor az öreg Bikd, az apa is. — Szívesen jött a városba? — Bár a feleségem — ő „civil” — Budapesten él, a szívem hát kétszeresen' is odahiúz, mégis örömmel szegődtem Kecskemétre. — Tetszik az első szerep? — Nagyon. Elsősorban azért, mert két különféle alakításra van alkalmam, már a kezdet kezdetén. Szerencsére ez a feladat nem okoz különösebben gondot, mivel fiatal létemre már eddig többször is eljátszottam az öregember szerepét. Lamanda László Ö osztálytársa volt Tahi Tóth Máténak. Huszonhat esztendős. A főiskolai üléstereiről ő is elismeréssel szól így utólag. — Mint fővárosi ■születésű, bizonyára siet majd yissza Budapestre... — Nem, egyáltalán nem. Ugyanis nekem kezdettől fogva az volt a fő elképzelésem, hogy legalább néhány évig vidéken dolgozom. — Mit tart a főváros—vidék „ellentétről"? — Véleményem szerint az igazi színész mindenütt igazi színész. Jó szereplehetőség, ez a legfontosabb. — Miért választotta ezt a hivatást? — Nehéz erre meggyőzően válaszolni. Én például verseket, novellákat írtam, újságkihordó, segédmunkás, ,bolti eladó voltam, mielőtt a főiskolára mentem. — Ott, emberileg, művészileg mindent megkapott, amire számított? — Lehetett volna jobb is, más is. Művészi téren nem adott eleget. — Milyen szerepet játszik elsőnek Kecskeméten. — Egy betegesen önző, magának élő, de érzelmileg gazdag, tehát meglehetősen ellentmondásos figurát alakítok a Szerelem című darabban. — Főképpen mit vár ettől a színháztól? — Sok munkát, igazi erőpróbát. Varga Katalin Kedves, egyszerű, mosolygós teremtés. Lehetetlen nem megszeretni, már az első percekben. Reméljük, így lesz ez majd a színpadon is. Huszonhat esztendős. Rendhagyó módon a pályakezdő színésznő időközben diplomát szerzett a közgazdasági egyetemen is. Külön téma lehetne, hogy e napjainkban oly előtérbe lépett tudomány ismerete miként gazdagíthatja színpadi-művészeti alkotó tevékenységét. -í Szívesen, sőt igazi lelkesedéssel beszél azokról- az alakításairól, amelyekre főiskolás korában került sor. Kisfaludy Károly, Csehov és Miller darabjaiban figyelhettek fel rá a szakemberek. — Jelenleg milyen szerepre készül? — A Szerelemben kaptam szerepet. Én vagyok Böske, a legfiatalabb lány, aki kedves, aranyos, ám örvendetesen nem csak az...,. , — Hanem mi még? — Olyasvalaki, akinek akadályokat kelt-le-' győznie azért, hogy önmagát igazán megvalósítsa. — Ez azt jelenti, hogy mint lelkes pályakezdő izivesen azonosítja magát szerepével? — Egyértelműen azt jelenti. — Mi a véleménye a színészi hivatásról? — Ha olykor kínoz, ha fájdalmait is okoz, mégis: számomra feltétlenül és egyértelműen örömet jelent. Lehet, hogy engem éppen ezért izgab leginkább ez a pálya. Bars József 0 a legidősebb, és a jelek szerint, a legtapasztaltabb pályakezdő azok közül, akik a még nyomdaszagú diplomával a kézben a kecskeméti társulathoz szegődtek. Gondolkozott egy ideig, hogy elmondja-e: őt csak a hetedik nekirugaszkodásra vették fel a főiskolára. — Mi adta az erőt ehhez a kitartáshoz? — Nem akartam, nem tudtam, nem voltam hajlandó lemondani. Sőt, abban is hiszek, hogy számomra kedvező, hasznos volt ez a késlekedés. — Időközben mit dolgozott? — Statiszta voltam Kecskeméten és Budapesten. Ez azt jelenti, hogy valamilyen módon mindenkor kapcsolatban álltam a szakmával; ellestem annak fortélyait. Rüszt József rendezőtől különösen sokat tanultam. — Mi az első szerepe, miután mint diplomás művész térhetett vissza egykori színházához? — Egy fiatal katonatisztet alakítok a Szerelemben. — Mi a legfőbb törekvése? — Nem titkolom: magasra szeretnék jutni a pályán. Fontosnák tartom ugyanakkor hangsúlyozni, hogy szerintem ehhez sok-sok apró lépcsőfok vezet. ., — Ügy tűnik, örömmel jött vissza Kecskemétre. —».Itt-sok a szép, a vonzó. Én hazajöttem. Jó közeg a város, a közönség. Bevallom, én ebben a társulatban eddig csak jókat tapasztaltam. V. M. TÁRNÁI LÁSZLÓ: TTcr no i/k Ion no oonw/. 7V v6/ Látod, a semmibe vetett hittől — mit ér, mit ér, mit ér — te mindennap megszabadulnánk, de érjen valamit. anyaföld-tisztán ébredő ugye, jó lenne egyszer... Ne fölényes eleganciát. Berda József, A szükségeset. példád mit sem ér. A nélkülözhetetlent, Pedig ugye, jó lenne egyszer, Látod, ami végső soron ha a mímelt jókedvet nem tudjuk megőrizni végtelenül egyszerű, ' örökre elfelejtenénk, a tiszta ébredést, mint a mindennap önsajnáló zokogásainkat mert önpusztításnak gyalázzák anyaföld-tisztán ébredő végleg elsiratnánk, önfeledt nevetéseinket, Berda József, ugye, jó lenne egyszer, késhegynek rontó pusztulásnak kinek példája — eddig — ’ha az idétlen cicomáktól. vélik szókimondásunkat mit sem ér... Kártyázok ^Járatlanul megzörren háta ’ mögött az avar. „ÖK AZOK”. Ferkó felkapja a fejét, szimatol. Óvatosan hátrál, hajlít- gatja útjából' a zöld kukoricaszárakat, szeme ide-oda rebben. A zörgés közelebbről hallatszik, kétségtelen, valaki követi őt. „AZ ANYÁTOK”. Rozsdás vascsövet szorongat a kezében, megmerevedik, minden idegszálával a zajra koncentrál. Ha közelebb ér, ha meglátja... „ÜTÖK”. Á kutya lehajtott fejjel közeledik, sárgás bundáján iszapfoltok fehérlenek, fél szemét valaki kiverte. Amikor a tengeriszárak közül Ferkó elébe toppan, ijedten lapul a földhöz. Fél is tőle, szeretne is a lábához gömbölyödni. „NO, TE BOLONDKA”. A fiú körbe-körbejárja az állatot, alaposan szemügyre veszi, nem csorog-e a nyála, próbálja megállapítani, vészett-e, kóborló vagy árva-e csúnya kis korcs. „NO, TE”. Az állat a nyomába szegődik, nem törődik vele Esteledik. A levegő megtelik apró bogarakkal, szüntelenül az arcába csapódnak, könnyű, viszkető nyomot hagynak maguk után. Ferkó nagy léptekkel halad, a városka házait elérve maga mellé parancsolja a kutyát. „TE, ITT LEGYÉL MELLETTEM”. Mennek határozottan, a kivilágított kocsma felé. „ÉRTED?”. A kutya egy asztal alá hempe- redik, Ferkó a kártyázókat nézi. Hárman játsszák az ultit, egy kövér, veres ember, egy siheder és egy öregember. Kopott zakóik zsebéből mind több és több pénz kerül a nedves asztalra. Vörösek a szemek a cigaretta füstjétől, bortól izzanak a ráncos, puffadt arcok. — Te gyerek, mit bámészkodói itt? Ereggyél haza innen! Efegy- gyél már! Kinek a fia vágy? perkó eloldalog onnan, de fél * szemmel a kártyát figyeli továbbra is. „VÉN, SATAN”. A szomszéd asztalnál hatalmas kolbászt fal. egy kocsisforma ember. Zsíros lé csordul az állára, keze- fejével letörli. — Mi köll, gyerök? A fiú elfordul, sírhatnékja támad az éhségtől. Utoljára a saját vérét érezte — ételként — a szájában. Amikor megszökött,vakkor. Az intézet kerítésének a peremét Szökés ellen, üvegcserepekkel szórták be. Csuklóját hasította fel az egyik kiálló üvegszilánk, éppen a főér mellett Szája azóta is tele van ezzel az undorító, sós ízzel. A kártyázók már káromkodnak, csapkodják a lapokat, verik a poharakat. A verekedés mégis a sarokban tör ki, két békésen beszélgető ember között A magasabbik veri a fáihoz a másikat, összeakaszkodnak, hemperegnek. A kártyázók feléjük fordulnak, röhögnek, biztatják őket. Ferkó szeme ekkor megakad egy kézen, mely villámgyorsan besöpri bőrkötényébe a kártyaasztalról a százasokat. „TOLVAJ A PINCÉR”. A kemény arcú, magas férfi visszasiet a pult mögé. — Hé, hol a pénzem? A tekintetek Fér kora szegeződ- nek, ő iszonyodva hátrál az ajtó felé. —: Megállj! Futna, de valaki elgáncsolja, rázuhan egy asztalra, feldönti a bort, rögtön kap két pofont, visz- szalökik a kártyázók elé. — Hol a pénzem, te koszos? Ferkó értetlenül rázza a fejét. „A PINCÉR VOLT”. A kövér áll fel először, a fülét kezdi el húzni. — Hallgatsz, az anyád ... ? A fiúnak csorognak a könnyei, koponyájának a bal fele belülről lángokban áll. Elősomfordái a kutya, a lábához kuporodik. — A tied ez a dög? Na, majd beszélni fogsz te! A siheder fölugrik az asztal mellől, hatalmas bőrcsizmája meglendül, pofánrúgja az állatot, az a pulthoz repül. — Na, beszélsz már? Megdöglik a kutyád, ha nem pofázol! 1>úgja, tiporja a sárga kis va- karcsot, a kocsma elnémul, csak a kutya nyüszítése és csontjainak a ropogása hallatszik. „MEGÖLI, MÉGÖLI” — Utoljára kérdezzük, hol a pénz? Ferkó néma szája megtelik parázzsal, agyát vörös üvöltés borítja el. A legény egy pillanatig nézi a rángatózó fiút, majd elmosolyodik, s csizmája sarkával széttapossa a kutya fejét Roppanás, és ismét hatalmas csöndben a kocsma. „MEGÖLTÉK, JAJ”. — Most te következel, pici csöves! Megtanítunk beszélni. A * kövér üti a fiú fejét, Ferkó térdei megroggyannak, mint a kiütött bokszolóké, bizonytalan mozdulatot tesz, s a fal mellett lecsúszik az olajos padlóra. — Nem beszélsz, te rohadék? Már rúgják, ketten rugdossák az oldalát, a vézna test némán rázkódik. Már csak ez, már csak az a rázkódás különbözteti meg az agyonvert kutya véres maradványától. — Nem látjátok, hogy néma a szerencsétlen! — szól most/közbe az öregember. Arcok takarják el a plafont a szeme elől, föletpelik, lebeg az asztal fölött, leültetik, pálinkát töltenek a szájába, majd ismét pálinka. — Igyál, szegény kis kuka. Máskor szóljál... Zalán Tibor A művészet és a tömegek AMIKOR AZT MONDJUK, hogy a társadalmi érdek az értékes művészetek és a néptömegek azonosulása, csupán egy elméleti irányt határozunk meg. Ezt kellene követnie az elmélet és a gyakorlat „házasságának”, ami viszont e tekintetben eléggé terméketlen még napjainkban. ' Nem nehéz meglátni, hogy az igényesebb művészeti alkotások legtöbbször érthetetlenek a szélesebb tömegek számára. Az emberek nagy része ugyanis nem rendelkezik azzal a képzettségi, jártassági alappal, azokkal a művészettörténeti és műfaji ismeretekkel, amelyék fontossága vitathatatlan művészi alkotások megértéséhez. A különböző formanyelvek ismeretének hiányosságairól van szó, amelyek művészef- ti áganként változóak, bár mindegyik célja az esztétikum, a gondolatiság. De vajon hány ember érti a mai képzőművészetet országunkban? Felesleges a találgatás; ám nem árt körülnéznünk mindennapi környezetünkben ezzel a kérdéssel — kollégáink, barátaink, ismerőseink között —, azután árira gondolni, hogy több mint tízmillió lakója van országunknak ... S ezután feltehetünk egy másik kérdést: vajon hány ember hallgat könnyűzenét, s azt hányán értik, szeretik? Vagy említhetnénk a krimi- és kalandfilmeket is, esetleg a kabarékat, az operetteket stb. KÉTSÉGTELEN, hogy a tömegek inkább a szórakoztató, kevésbé igényes, de könnyebben érthető — „könnyebb nyelvezetű” —, úgynevezett kommersz művészetekkel jobban szimpatizálnak. Sőt! Az egyes művészeti ágakban — például az irodalomban — jáf ratos embereknél is megfigyelhető ilyen irányú vonzalom, s nem biztos, hogy egy másik művészeti ágban — például a balettban — már megfelelően tudnak tájékozódni ezek az emberek. Vagyis kevés a jártasság egyfajta művészeten belül ahhoz, hogy a többit is megértsük; hiszen különbözőek a formanyelvek. Az értékes művészetek és a szélesebb tömegek azonosulása, tehát csak a formanyelvek széles körű tanításával valósulhat meg. Ez -mór az iskolákban elkezdődik, az irodalom és a különböző készség- tárgyak — ének, rajz, testnevelés — oktatásával, ami elegendő alapot adhat az önműveléshez, de kevés a művészetek formanyelvének elsajátításához. Ezt már a közművelődésnek kellene megoldania, ami viszont közel sem könnyű feladat. Ugyanis a köz- művelődési intézmények tevékenysége, a közoktatástól eltérően elsősorban az önkéntesség elvére épül. Senkit nem lehet kényszeríteni a művelődésre, de mindenkinek lehetőséget kell nyújtani hozzá. AZ VISZONT újabb kérdőjéig csokor, hogy hányán, kik és mi4 íven lehetőségekkel élnek, a köz- művelődést illetően. A népműve-: lés célja többek között elérni, hogy a művészetekkel, az esztétikummal való kapcsolatot igényeljék az emberek, s úgynevezett belső kényszert érezzenek megismerésük iránt. Hogyan érhető ez el? — Nehéz kérdés még akkor is, ha figyelembe vesszük, hogy a közművelődés módszertana ma már igen gazdag tárházzal rendelkezik. Ugyanis az emberek általában idegenkedve, olykor sznobságba menekülve néznek arra, amit rövidebb időn belül nem képesek megérteni. A művészeti alkotások értése, átélése viszont — ahogy arra már utaltunk — kellő képzettségi, ismereti alapot Igényel, amelynek elsajátítása, megszerzése nem megy egyik napról a másikra. Ezért nagyon sokan megragadnak a könnyű műfajú, sok esetben csupán szórakoztató jellegű alkotások egyoldalú „ fogyasztásnál”. A szórakozásra, kikapcsolódásra mindannyiunknak szükségünk van; de nemcsak erre. Tehát nem szabadna egyoldalúan a kommersz műfajok felé fordulni. Mert az nem elsődlegesen a valóság megismerésére, nem gondolati és esztétikai élmények nyújtására szolgál, hanem úgynevezett „hézagpótló” szerepet játszik mindennapi életünkben, KESERŰ TAPASZTALAT, hogy sok esetben ennek a „hézagnak” nincsenek határai, ami annyit jelent, hogy szinte egyedüli meghatározó abban az űrben, amit színesít, de amit nem tud megtölteni valódi tartalommal. Ezzel magyarázható például az is, hogy a kommersz nem hagy különösebb nyomot bennünk: Szívesen megnézünk egy krimit, meghallgatunk egy kabarét, de hamar el is felejtjük. És mégis lehet — vagy lehetne — nagyobb jelentőségük a könnyű műfajoknak, a művészet szolgálatában! De csak ha fokozatosan el tudják vezetni élvezőiket az igényesebb alkotások megértéséig. Vagyis ne csalogassuk a tömegeket, menjünk elébük! Hiszen a köny- nyú műfajok hatalmas tömegbázissal bírnak. Színvonalukat tudatosan és fokozatosan kell emelni, s ezáltal egyre magasabbra juthatnak kedvelőik, kellő alapot szervezve az előrehaladáshoz, a művészetek formanyelvének elsajátításához. — PERSZE AZ NEM MEGOLDÁS, ha egyszerűen harcot indítunk a kommersz .ellen, ami a másik végletet jelenti. Fejleszteni kell, átformálni céljainkhoz. A közízlés javítása, az értékes művészeti alkotások mennél szélesebb körben való megismertetése, megszerettetése érdekében. Sok szakember járhatatlan útnak tartja ezt, a „megfertőz a limonádé” jelszót hangoztatva. Biztos ez? Az elmélet próbaköve a gyakorlat, s a gyakorlat ma még azt mutatja, hogy a kommersz művek jóval népszerűbbek, mint az értékesebb művészi alkotások. Ha hathatósabb eredményeket akarunk ezen a téren elérni .— a közoktatás, s a különböző közművelődési törekvések mellett — más- úton is próbálkozni kell az általános ízlés fejlesztésével, ami nem kis gondja művelődéspolitikánknak. Kotok Elek J
