Petőfi Népe, 1980. szeptember (35. évfolyam, 205-229. szám)
1980-09-03 / 206. szám
1980. szeptember 3. • PETŐFI NÉPE t 5 / „Valóban világszínvonalat képviselnek..” Kecskeméti diákok a nemzetközi zenei kongresszuson A Magyar Zeneművész Szövetség és Kecskemét város Tanácsa támogatásával nemzetközi rendezvény résztvevői lehettek a közelmúltban a kecskeméti Kodály Zoltán Általános Iskola hetedik osztályos tanulói.'A Zenei Nevelés Nemzetközi Társasága — az ISME — nevet viselő szervezet yarsóban rendezett XIV. kongresszusán csaknem ötven ország képviselői, neves szakemberei, zenepedagógusai előtt mutatták be tudásukat. A Vass Irén által vezetett bemutatón a Kodály- módszernek nevezett zenei nevelési rendszer mindennapi munkafolyamataival ismerkedhetett meg a hallgatóság, öt földrész zenepedagógusainak immár nem hangzik ismeretlenjei: Kecskemét és a Kodály-iskola. Kellemes nyári délutánnal fogad bennünket Varsó. A Hotel Metropol legfelső emeletére is fellhallatszik a város szívének zakatolása: a Marszalkowsaka sugárút piros villamosainak csilin- gelése, az autódudák sokszólamú koncertje. Erős a kísértés, hogy mihamarabb közelről szemléljük meg ezt a lüktető forgatagot, ám a város felfedezésé még várat magára ... Mindennél fontosabb a holnapután! szereplés sikere. Körtelefon: próba a hatodik emeleten, és a harminc 'gyerek alig néhány órával a repülőút után meglepő, fegyelmezettséggel készül a .bemutatóra. A szemekben a csöppnyi izgalom talán csak az Idegen hely, az ismeretlen nagyváros nyugtalanító varázsa. Másfél órányi „tréning”: hangképzés, köizös éneklés, egy kis zeneelméleti agytorna. Mint oly sók esetben, itt sem valamiféle előre fbetanult produkcióra készülnek, hanem az elmúlt hét év alatt szerzett természetes tudás bemutatására. □ □ □ Az ISME-kongresszus helyszíne Varsó egyik legnagyobb középülete, oSa'éiét negyzetméfcér al«hp-' téhüléttl,1 ‘áiíntóz-, hangi\iéf-séhydJ és kamaratermekkel ellátott Kultúra és Tudomány Palotája. A .bejárat hatalmas oszlopai előtt a nemzetközi kongresszusról hírt adó színes transzparensek, az előtérben tölbb nyelvű útmutató táblák. A hűvös márvány előcsarnok ötveh ország népeinek gyülekezőhelye. A palota kellemes klubtársalgójálban szigorú tekintetű angol hölgyek, apró termetű japánok, népviseletbe öltözött ghánaiak. De itt pihennek, hősödnek, várakoznak a helybéliek is; a randevúzó kiskatonák, a gyermeküket pátyolgató fiatalasszonyok, a trécselő varsói diáklányok. A félemeleten a piros jelvé- nyes szervezők négynyelvű tájékoztató füzetet nyomnak a kezünkbe. A gazdag kongresszusi programot böngészve rögvest megállapítjuk: Chopin, Moniusz- ko, Számonowski hazája méltó fórumot nyújt-a világ zenei neveléssel foglalkozó szakembereinek. A .bőség zavarában végül is néhány önn, francia, lengyel bemutató és — nem utolsósorban — magyar előadás mellett döntünk. Gyönyörködünk a komlói állami zeneiskolások improvizációs bemutatójában, a nyíregyházi 'gyermekkórus hangversenyében, az ‘óbudai zeneiskolás fiúk ütőskoncertjében. A magyar programok legtöbbjén zsúfoltak a termek. Az idegeneket a kíváncsiság vonzza: mit nyújt ma a világnak Kodály és Bartók hazája? Bennünket a szolidaritás, az együvé tartozás tudata gyűjt egybe. A nézőtéren itt is, ott is ismerős arcok: zenetanárok Kecskemétről, Bajáról, Budapestről. Jóleső és bátorító érzés, hogy holnap ők is ott ülnek majd a kecskeméti bemutatón. □ □ □ Délelőtt 11 óra. A Kruczkowski- halllban minden hely foglalt Vannak, akik félig kívülrekedve, az ajtóban álcsorogva hallgatják a Kodály-iskola bemutatóját. Pattog a kréta, a harminc kék- blúzos feszülten figyeli a táblát. Vass Irén a zongorához lép: — Szolmizáljátok vissza ezt a dallamot! . mondja, s máris újabb feladatokat ad. * : Hangzatfelismerés következik, majd ismeretlen dal lapról olvasása. Ez utóbbi különös kíváncsiságot vált ki a hallgatóságból; elismerő fejlbólogatás.t, s olykor szemmel látható kételkedést. Hamarosan az iskola igazgatójának, Rozgonyi Évának szegezik a kérdéseket; mennyi az énekórák száma, milyen, az iskola oktatási-nevelési rendszere, hivatásos zenészek lesznek-e az iütéz- mény tanulói? Az idő sürget, a teremben már helyet foglalnak a következő magyar fbemutató diákjai. A hátralévő néhány perc azonban elegendő, hogy egy dán résztvevő, Ruth Rugard koppenhágai zenetanárnő véleményét kérjem. — Nem először hallottam a kecskeméti diákokat — mondja. — Ötször jártam Magyarországon, két alkalommal a Kodály-iskolában. Akárcsak most, akkor is csodálatos dolgokat tapasztaltam. 1968 óta a saját körülményeinknek megfelelően mi is alkalmazNemzeti kincseink megőrzéséért Védett könyvtárak magánkézben nélkülözhetetlen dokumentumokat, hogy ezek együtt tartatása a jövő kutatónemzedékek érdekében kívánatos. Jelenleg körülbelül száz, a fenti kritériumoknak eleget tevő könyvtár áll az OSZK védelme alatt, holott sókkal több ilyen gyűjtemény van. Mégis, csak az önként jelentkezők könyvtárát veszik nyilvántartásiban, és nem zaklatják a védettségi rendelet értelmében szabálysértőknek minősülő, a tulajdonukban található értékeket be nem jelentő gyűjtőket. Miért ez az engedékenység? Mert tudják, hogy a rendelet nem eléggé közismert. De ugyanakkor nagyon várják annak a társadalmi pillanatnak az eljövetelét, amikor a gazdasági és tudati fejlettség eljut arra a szintre, hogy az értékes gyűjtemények nemzeti hasznának felismerése egyértelművé válik. E hasznosság bizonyítására elegendő egyetlen példát említeni. Néhány éve, egy védett könyvtár tulajdonosának elhunytál követően került a Széchényi Könyvtár birtokába Arany Jánosnak a szabadságharc idején megjelent, lelkes verseket tartalmazó, A szabadság zengő trombitája című filléres kötete. Ez a könyv azért emelkedett az unikumok közé, mert a Bach-korszaknak a „lazító” műveket megsemmisítő intézkedései következtében — legjobb tudomásunk szerint — csupán két példányban maradt fenn. A nyilvántartott védett könyvtárak értékeit illetően néhány adat magáért beszél. A gyűjtemények állománya általában több ezer kötet, de akad tízezer egységnél is többet számláló állomány. Értékük, a mai könyvárakat figyelembe véve, százezrekben és milliókban fejezhető ki'. A jövendő bibliofilek figyelmébe A fenti számok és összegek nem a 'könyvet szerető és gyűjtő emberek elriasztását szolgálják, nem azt hivatottak bizonyítani, hogy kár a fáradságért, míg el nem éri valaki a fenti adatok minimumát, nem is dicsekedhet számára oly kedves könyveivel. Ellenkezőleg! Hiszen a védett könyvtárak is hosszú évtizedek alatt váltak értékessé. S azzal, hogy egy- egy író vagy téma — mint napjainkban például az -illusztrált technikatörténeti munkák — „divatba jön”, olyan kiadványok lesznek hirtelen keresettek, amelyekről néhány éve még azt hittük, le sem emeljük többé a legfelső polcról. Könyvet mindig érdemes volt gyűjteni, és még ma is ki lehet alakítani szép könyvtárakat, annak ellenére, hogy már az aukciókon és az antikváriumokban is ritkán bukkannak fel egyedi példányok. Idővel azonban minden kiadványból ritka és értékes könyv válhat Néha nem is kell sokat várni. erre. Kádár Gyula A Ludovikától Sopronkőhidáig című könyve például az 1978-as év legnagyobb példányszámban kiadott műve volt Most pedig keresett hiánycikk. Aki magáénak tudhatja, máris egy értékes könyv tulajdonosának mondhatja magát M. Zs. Az Országos Széchényi Könyvtárat a 60-as években életbe lépett, a magánkézben levő műtárgyakra és kömyvékre egyaránt vonatkozó, ún. védettségi rendelet olyan jogkörrel ruházta fel, amely igen szorosan- kapcsolódik a hazai könyvkincs megőrzését szolgáló nemzeti könyvtári funkciójához. E rendelet ugyanis bejelentési kötelezettséget ír elő egyedi példányok vagy nagy értékű -könyvgyűjtemények birtokosainak, a Széchényi Könyvtárat pedig felikéri, hogy bírálja el, szakvéleményével javasolja ezen értékek védetté tételét, s vegye a könyveket nyilvántartásba. A rendelet öélja világosan kirajzolódik: meg szeretné akadályozni, hogy e ritkaságok elhagyják az országhatárt, s azt, hogy e felbecsülhetetlen értékű, egész életen át gyűjtött 'könyvtárak a tulajdonos halála után — vagy még előbb — szétszóródjanak. Előnyök és kötelezettségek Sajnálatos módon a fenti paragrafusok csak szűk csatornákon és igen torzítottan jutottak a köz- tudatiba. Az emberek általában félnek a védetté nyilvánítástól, úgy gondolják, ez hátrányos, mert sok kötelezettséggel jár. Pedig a tulajdonosnak csupán négy feltételnek kell eleget tennie: leltárt készíteni a gyűjteményről; elismerni a Széchényi -Könyvtár vagy más, az állomány jellegével megegyező gyűjtőkörű intézmény elővételi jogát; megnevezni az eladott könyvek új tulajdonosát, és a 'kutatók rendelkezésére bocsátani az országban egyetlen példányban náluk föllelhető ritkaságokat. (Ez utóbbi kitételt akár törölni is lehetne, oly ritkán hangzik el ilyen óhajj Tehát érdemesebb az előnyökről beszélni! A védettség az állomány esetleges értékesítésekor az OSZK részéről nyújtott segítségen túl lehetővé teszi, hogy a könyvek elhelyezése érdekében a tulajdonos nagyobb lakást kapjon, sőt, amennyiben ez indokolt, lakibénpótlékot is térit a minisztérium. Továbbá nem fordulhat elő, hogy mire az örökös átveszi a gyűjteményt, annak legértékesebb darabjai már hiányozzanak. Milyen is egy védett könyvtár ? Ne gondolja azonban senki, hogy csupán azért, mert könyvei néhány ezret meghaladó számra rúgnak, nyomban megszeretheti ezeket az előnyöket! Vannak bizonyos követelmények is, amelyeket a Széchényi Könyvtár megbízott és hozzáértő munkatársai gondosan mérlegelnek. Védett lehet egy könyvtár a benne található védendő dokumentumok — 1711 előtt, magyar szerzők tollából megjelent, és 1600-ig napvilágot látott külföldi könyvészeti ritkaságok vagy szépen, illusztrált példányok — -nagy száma miatt, illetve azért, mert birtokosa, leggyakrabban. egy-egy szakterület jó ismerője, egész életén át olyan hozzáértéssel válogatta, gyűjtötte a saját mindennapi munkájához • A varsói Kultúra és Tudomány Palotájának egyik szárnya színházteremként szolgál. Előtte: az ISME-kongresszus plakátja az emblémával. • Érkezéskor a kecskeméti csoport. zük a Kodály-metódus bizonyos elemeit, ötvözve Orff és Dalcrose módszerével. □ □ □ — Nem is olyan könnyű a magyar résztvevőket előkeríteni — állapítom meg, a kongresszus legkülönbözőbb helyszínein bolyongva .Végül a rendezvények szüneteiben sikerül meglelnem őket. Ittzés Mihály, a Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet adjunktusa nem csupán, résztvevője, de meghívott előadója is a kongresz- szusnak. Tőle érdeklődöm, milyen elméleti, módszertani kísérletek foglalkoztatják ma a világ zenepedagógusait? — Több előadás témája volt például a zene és a mozgás kapcsolata, az énekes és hangszeres improvizáció, a zeneterápia, a populáris muzsika felhasználási lehetőségei. Arról is szó esett, hogy más-más kultúrájú országokban hogyan lés milyen mértékben használják fel a legkülönbözőbb zenepedagógiai rendszereket. Például az afrikai országokban al- kalmazlhatják-e az európai módszert ... A nyugodalmas teázóklubban ismerős arcokkal, megyénkbéli □ □ □ A varsói küldetés véget ért. Visszagondolva a kongresszus napjaira, dicsekvés nélkül mondhatjuk : a kecskeméti csoport méltó módon öregbítette városunk és a magyar zenepedagógia hírét. A tucatnyi dicséret közül hadd álljon itt egy amerikai küldött véleménye: „Sok programot láttam, de együtt sem értek fel a magyar produkciók összességével. Valóban világszínvonalat képviselnek.” Posváncz Etelka pedagógusokkal találkozom. Pajor Márta 1979-ig tanított 'Baján, jelenleg a szekszárdi Tanítóképző Főiskola tanára. A kongresszusról a következőket mondja: — Reggeltől estig- koncerten, előadáson ülünk, egy csöppnyi szabad időt is alig engedélyezve magunknak, hogy lehetőleg semmit se szalasszunk él. Tizenöten vagyunk a magyar pedagógus csoportban, az ország négy-öt városából. Sajnos nem jöttünk túl sokan, pedig Varsó nem a világ végén van. Pedig elmondhatom, hogy ezernyi jó ötletet és sok-sok szakmai tapasztalatot szedtünk itt össze néhány nap alatt. A KÖNYVKÖTÉSZET MESTERMÜHELYE M egszokott, ám mégis mindig különös érzés szemlélődni ismeretlen, új és új tájakon a suhanó autóbusz ablakából. Mert minden perc tar- O tógát változást, meglepetést számunkra. Most is: hol van már a napokkal ezelőtti si- - várság, a törökországi rideg tájak fagyos-hideg szürkesége? Itt mennyi melegség, meghittség! A szépségnek, a színeknek a tobzódása a tájban, miközben szá- guldunk a bolgár Azsenovgrád városka felé, ahol a ’ legközelebbi szálláshelyünk vár ránk. Érdekes, melengetőén kedves kicsi város, a legendás Rodope hegység lábánál. Félkörben a magas hegyek, tíz- és százmillió tonnás sziklák, a lezúduló vizek a sűrűbbnél sűrűbb erdők mélyén. Itt lenn, a hűvös alkonyaiban viszont gyönyörködhetünk az ide- oda rohanó patakocskákban, a kicsi hidakban, a két—háromszáz esztendős hatalmas fákban, és a fények különös játékában. Bulgária egyik híressége, gyöngyszeme ez a vidék; a sok közül. Az utcán — mint ebben az országban másfelé is — sok sétáló ember az utakon, járdákon, a parkokban és a vizek partján. Családok lépkednek együtt, meghitt beszélgetések közepette. TétA Boszporusztól a Vitosáig A Rodope aljában szik a látvány. Gyakori, hogy az unoka a szülőkkel és a nagyszülőkkel sétálgat együtt, igy estefelé. Az egyik terembe benézek: csendes sakkozókat látok; egy másikban olvasgató embereket; és még ilyet: egy vendéglőben tejet is kérhet — s kaphat — a vendég; ha éppen arra szottyan kedvé. Mielőtt aludni térnénk, néhá- nyan egy újabb sétára indulunk. És nem bánjuk meg: beleütközünk egy gyönyörű lakodalomba, ahol a részegek „dajdajozása”, rekedt rikácsolása helyett valóságos folklórműsorban gyönyörködhetünk. És persze a hivatalos násznép, a vendégsereg is; a többség figyelmesen, fegyelmezetten nézi, hallgatja a zenészeket, az énekeseket és a táncosokat. Népviseleti ruhában van az ifjú pár is. Másnap reggel indulunk tovább; ám még nem a távolabbi úticélunk, Szófia felé, hanem ide a közeibe, az ősi, öreg Bacskovo kolostorba. Légvonalban csak né• Pillanatkép, a kolostor udvarán. hány kilométerre van ez az ódon hangulatot árasztó történelmi nevezetesség, ez a magas hegyek közé beékelt, valóságos ékszerdoboz, szépségoázis, mégis úgy tűnik az olykor hátborzongatóan félelmetes, kanyargó szerpentineken, mintha száz, kétszáz kilométert mennénk. A kolostor udvarán óriási freskók a falakon — nem túlzás — tucatjával, megannyi kincset érő művészeti emlék. Egyszer-egyszer átmegy az udvaron egy-egy pravoszláv pap a számunkra szokatlan öltözetében, szakállasán, hallgatagon. Átélt hallgatásuk valahogyan a roppant hegyek némaságával rokon. Látunk aztán közelről számunkra teljesen érthetetlen papi szertartást, hízott kacsa az egyik főszereplő, és az azt ajándékul hozó parasztasz- szony. A kolostorban ugyanis naponta zavartalanul folyik a századokon át megszokott szertartás- sorozat, a csorbítatlan hitélet. Míg a turisták tömege jön ide rendszeresen gyönyörködni, élményt szerezni. Távozáskor feltűnik még valami furcsa dolog: egy háztetőig felérő, hatalmas fa, melynek az ágain — nem tréfa — paradicsom terem. Ilyet sem látott még közülünk eddig senki sem. (Folytatjuk) Varga Mihály • Vácon, negyvenöt éve dolgozik Váci György kétszeres arany-díjas könyvkötő mester. Díszes munkái a világ számos országában jó hírnevet szereztek a mesternek.
