Petőfi Népe, 1980. szeptember (35. évfolyam, 205-229. szám)
1980-09-18 / 219. szám
1980. szeptember 18. • PETŐFI NÉPE • 5 • Ryoko Radnótit szavalt Kultúránk szív szerinti Elszégyellné magát sok magyar középiskolás, ha irodalmunkról * beszélgetne a jókedvűen mosolygó Ivaki Ryokóval. A felvételiztető- ket megkönnyeztetve mondta el néhány esztendeje Radnóti Nem tudhatom.. ,-ját. Magyarul természetesen. Jó néhány honfitársunknál szebben szól Balassi, Petőfi, Ady, József Attila, Nagy László, Illyés Gyula nyelvén. Kultúránk aranykapuján virágsziromérzékenységgel jött közénk egy évtizede. Európáról csak hírből hallott, de szülei szavai nyomán már kirajzolódott előtte a Duna kék szalagja, a tengersik Alföld, ismerte Bartók muzsikáját, hallott Árpádról és Mátyás királyról. Zenetudós, matematikatanár édesapjának, Ivaki Hadzsimunak szinte fizikai fájdalmat okozott az a fölismerés, hogy honfitársai keveset tudnak a huszadik század egyik legnagyobb egyéniségéről, Bartókról. Egy életre elgyűrűzte művészete meghódításának vágya. Küzdött teljes birtoklásáért, megértéséért, varázsának megfejtéséért. Tokióban is tudják: ha az egész világé is egy művész, titkai csak honában fejthetők meg. Felesége, Tosiko bátorította. Utazzunk Magyarországra, írták, szívesen látnak a Bartók-archí- vum kutatószobáiban. Módszeresen készültek a nagy vállalkozásra, így hallhatott az elemista Ryoko ' hazánk történetéről, népéről. Gyönyörű éveket töltöttek nálunk, így mondják. Hamar nyilvánvalóvá vált Ivaki Hadzsimu számára, hogy Kodály és a magyar népzene alapos ismeretében szólhat érdemlegesen Bartókról. Szívesen jött Kecskemétre, csodálta az ének-zeneit, néhai Kardom Pál zseniális muzikalitását, elmaradhatatlan résztvevője volt a népzenei találkozóknak. Ikebana- művész felesége közben gyönyörű könyvet írt a japán virágkötő ■ szertartásról, virág-újjáélesztő, virágszobrász művészetről. Hazautazásuk után jelent meg a szép kiállítású kötet a Natura gondozásában. Eldönthetetlen, hogy ez aratott nagyobb sikert, vagy férje hatalmas, japán nyelvű Bartók monográfiája. Mindegyiket lelkesen méltatta a sajtó, mindegyiket gyorsan elkapkodták. Fogyóban van az Ikebana máso- . • Citeraszó bűvölte Maszát követei dik kiadása is, gondolkodnak az Allegro barbaro szerzőjéről a Felkelő Nap országában először olvasható könyv újbóli megjelentetéséről. Ez a könyv hozta össze a két kislányt. Yokoyama Masza áradozva mesélt róla tanárának, nem is sejtvén, hogy Ivaki Ryoko, a tudós gyermeke is tanítványa. Zeneszerző lesz, míg a kisvárosi polgármester lánya zongoratanári művészdiplomáért költözött a tízmilliós metropolisba. Hamarost személyesen is összeismerkedtek és azóta elszakíthatatlan barátok. Testvéri szeretettel beavatottként kalauzolta Ivaki kisasszony a Magyar Nemzeti Múzeumban és Hollóházán, a bazaltos Badacsonyban és a kecskeméti homokon. Kicsi a világ. Miklóstelepre autózva a taxis fölismerte hajdani japán utasát: hét esztendeje ő vitte a kalocsai folklórfesztiválra. A hangulatos Munkácsy utcában gépkocsijával várakozó Juhász Péternek egy régebbi folklórtalálkozóról volt ismerős a japán hölgy. A Táncos Péter együttes jeles szólistája és a két vendég egyaránt örül a véletlen szerencsének. A tolmácsolás nehezíti a gondolatok cseréjét, a citeraszó lélektől lélekig hat. A Lada csomagtartójából, mint valami csodaszaruból, egymás után varázsol elő lófejes, hasáb alakú, hasas citerákat, hagyományosat, fortélyos újat és meg pendíti valamennyit. Megszólal az ősrégi pentaton „Szőlőhegyen keresztül — Megy a kislány beesőstül — Dunárúl fúj a szél... — és az újabb keletű A mi házunk felett csak egy csillag van — Annak a csillagnak sok irigye van. Elismerő mosoly és tisztelettel el- rebegett arigato gozaj masz, a japán köszönöm a viszonzás. Talán el sem hiszik odahaza, hogy így tud muzsikálni egy magyar gépkocsivezető, így becsüli népe művészetét. • / A szajónara, a viszontlátásra őszintén hat. Közös cél is enyvezi Ryöko és Masza barátságát Szeretnék Magyarországon elmélyíteni zenei ismereteiket. Addig is amíg erre sor kerül, népünk jóhírét terjesztik amerre járnak. Említettem: kultúránk szív szerinti követei. H. N. A nemzetiségi népi kultúra hagyományait ápoló Kiskőrösön több mint három évvel ezelőtt néprajzi tájmúzeumot rendeztek be egy 1839-ben épült vertfalú, nádfedeles házban. Az öreg épület szobáiban és konyhájában eredeti bútorok, népviseleti és más használati tárgyak, régi mesterségbeli eszközök szemléltetik egyebek között: így éltek hajdan a kiskőrösi szlovákok. Portájával, a lakrésszel egybeépült gazdasági épületével és eszközeivel együtt a múlt századi szlovák nemzetiségiek életmódjának hű tükörképe a tájház, amely hétfő kivételével naponta fogadja a látogatókat. Az érdeklődőket Réti Jánosné gondnok fogadja, és tájékoztatja, nagy szakértelemmel, ö mondta el, hogy a megnyitás óta több új érdekes tárggyal bővült a gyűjtemény. A nyitott kéményű konyhában egy köpülő, és egy virágmintás, Éljenek a kiskőrösi leányok feliratú dísztányér az újdonság. A búboskemencés nagyszoba ruhatárába csipkeveretű fehér lánykori szoknya került a sötétek közé. — Ennek érdekes sorsa volt — magyarázza Rétiné. — Férjhezmenetel után a menyecskék ezt már nem vehették fel, ez volt a szokás. S hogy ne vesszen kárba, ágyterítőt csináltak belőle. A sublótfiából gyönyörűen díszített női blúz kerül elő: — Ez a Walenka — mondja szakértőnk, s kiteríti az asztalra, kisimítja, ő is gyönyörködve nézegeti, mintha még sose látta volna. A másik szobában bibliagyűjteményre hívja fel a figyelmet. — Melyik a legrégebbi? — Amelyik legutóbb került ide. A tájház megnyitásakor egy 1842- ben nyomtatott vallásos könyv volt a legöregebb darab, s azóta hozták ide a mellette látható még régebbi, 1787-es kiadású bibliát. Megtudtuk azt is, hogy viszonylag rövid idő alatt messze földre eljutott Kiskőrös új idegenforgalmi nevezetességének a híre. Ezt bizonyítják a vendégkönyv bejegyzései, adatai is. Tavaly mintegy nyolcezren, s az idei első fél évben is már több mint háromezren jártak a szlovák táj- házban, a magyarokon kívül többek között jugoszlávok. kanadaiak, lengyelek, németek, norvégek, szlovákok. Rapi Miklós • Ez a nyitott biblia a legöregebb. ■ • A lánykori fehér szoknya. • A ház lala hófehér, nádteteje vastag. • Űj szerzemény ez a köpülő is, mutatja Rétiné. (Méhesi Éva felvételei.) • A halenka. Ipái DÜHÖS II FEKETE BÉR TTTKfl- FANTASZTIKUS REGENY35. (9) Erzsébet és Dan a Génbank előtt találkozik. — Hová menjünk? — kérdezi Dán" udvariasan. — Nem tudom. Minél messzebb innen, annál jobb. — A Génbankot a távolság se szépíti meg. Tényleg, Erzsébet, mit csinál ez a te híres Génbankod? — Okos gyerekeket, hülye szülőknek. — Miért hülye az a szülő, aki okos gyereket akar? — Mert, ha okos volna, biztos volna abban, hogy tőle a gyerek semmi rosszat nem örökölhet, hiszen ő okos, ezért csak okos gyereke lehet. — És te miért tőlem akarsz gyereket? — Mert hülye vagyok... — Erzsébet és Dán szerelmesen egymásra nevet. — Kívánós vagy? — Nem. De pisztrángot szívesen ennék... , — Tudok egy helyet, megpróbálhatjuk. — Vezess. — Erzsébet megcsókolja Dánt, elindulnak. Séta közben kibomlik előttük a város. Színes, harsány épületek, minden ház előtt virágok, fák, szökőkutak. — De szép ez a béke... — suttogja Erzsébet. — Már több mint hatvan éve... Mikor is volt vége a háborúnak? — Negyvenötben. Ezerkilenc- száznegyvenötben. — És lám, megértük mégis: itt van a békés kétezredik esztendő. — Még nincs itt. Még csak április van, még békének kell lenni december végéig. Akkor lesz csak kétezer. — Ejnye,' de precíz vagy. Tudod, hogy nem erről beszélek. Hanem a gyerekünkről... —■ Azért hívtál fel, hogy béketüntetést tartsunk? — Nem. Foxmanról szerettem volna ... v"I — Foxman? Mi van vele? — Megjelent nála Mária. :— És ez miért baj? — Sz öreg bele van esve. Hiú vén majom. — Ki ez a Mária? — Asszisztensnő. Szerintem nincs rajta semmi különös. — Akkor biztos jó nő. Ha te szidod... — Én nem szidom, csak azt mondom, hogy meglehetősen jelentéktelen. — Ebből csak az következhet, hogy feltűnően jó nő... — Ha neked tetszik, akkor edd meg! — Ugyan ne bolondozz már... Ez minden? — Igen ... — Hát... nem sok ... Ne haragudj, most jut eszembe: nem tudok veled pisztrángot enni. Rohannom kell a munkahelyemre... — És ezt csak most mondod?... És velem mi lesz? Meg a pisztránggal? — Ne félj, a pisztráng nem úszsza meg! — Dán elrohan, miután megcsókolta a pityergő Erzsébetet. — Erzsébet félig sírva, félig beszélve mondja: „Megállj, Dán ... ezt megkapod még! Meg. ha én mondom...” Visszafordul ő is, egy automatánál tésztát vesz, azt rágcsálja egész a Génbankig. 36. i — Megebédeltem, professzor úr... — Mária üdén, frissen lép Foxman szobájába« — Foglaljon helyet. Mária beleül egy fotelbe, gyerekesen próbálgatja: hogyan kényelmesebb az ülés. — Szóval a Fekete Gén titkára kiváncsi... — Én... a professzor úr mondta, hogy jöjjek ide.., — Azt akarja rpondáni ezzel, hogy nem érdekli a Fekete Gén? — Dehogyis.... Csak én nem mernék kíváncsiskodni... — Idefigyeljen, Mária. Mit tud maga genetikából? — Azt a professzor úr pontosan tudja. Hiszen az ön tanítványa vagyok. — Igaz... igaz... akkor röviden összefoglalnám a lényeget. A genetikai kutatások a tudományosnak mondható lendülettel mintegy fél évszázada folynak. De nem a lendület, az eredmény a fontos. — Értem, professzor űr. — Persze, hogy érti. Csak azt nem érti, hogy mi lett ebből a tudományból. A genetikai kutatási blokádot a tudósok hol megszavazták, hogy feloldották, mint tudja. A < tudósok egy dologban egyeztek csak meg: hogy a genetikai információk úgy áramlanak a generációkon át, mint a herak- íeitoszi folyam. Ahogy egy folyóba sem lehet kétszer belelépni, úgy. A mindig más és más adottságokkal, tulajdonságokkal rendelkező emberiség' is korról korra azonosnak és másnak mutatkozik. Azonosságának oka, hogy nem képes másként, mint emberként létezni. Ez ad ugyanakkor keretet a belső változékonyságnak, egyes tulajdonságok fölerősödésének, mások elhalványodásának. Áz emberiség eddigi legjobb elméi is sokat köszönhettek, magának a genetikai véletlennek. Eddigit ismereteink szerint a zsenialitás a kultúra és a civilizáció meghaladása mellett az addigi kultúra és, civilizáció megtagadását is jelentette. Azokat az embereket tartották zseniálisnak, akik nemcsak ismerték és tudták a világot, de egyben el is vetették. Nekünk, a harmadik évezred embereinek ilyen zsenikre tömegesen nincs szükségünk. A mi „zsenijeink” nem a világ tagadása árán* és nem a genetikai, környezeti véletlenek szerencsés összegeként valósulnak meg, hanem tudatos kísérleteink, génmanipulációink eredményeként. Ezen az elmúlt évezredek emberei még mosolyogtak volna, mondván: mi átlagos zseniket akarunk előállítani, ami az ő felfogásuk és az ő lehetőségeik számára önellentmondás. Mi azt mondjuk: a manipulációk eredményeként nem átlagemberek és zsenik egymást tagadó világát akarjuk létrehozni, hanem olyan világot, melyben nincs többé kitüntetett helye se a hagyományosan felfogott zseninek, se a hagyományosan értelmezett átlagnak. Nem mi akarjuk az emberiséget megjavítani, azt akarjuk, hogy az emberiség javítsa meg önmagát — Azt akarja ezzel a profesz- szor úr mondani-, hogy a jövőben nem is lesznek zsenik? Hogy nem lesznek oiyah emberek, akik eleve tudnak valami oly át, amit mi, többiek, csak szorgalommal .sajátíthatunk el? — Lehet, hogy lesznek. De a Génbank ebben nem tud segíteni. A Gűnbank gyerekei nem lesznek zseniálisak, de az átlagosnál okosabbak, etikusabbak, esztétikusab- bak lesznek. A zsenik nem szaporíthatok. — Az átlagembereket megj nem érdemes... — Dehogyisnem. A jobb átlagemberek, az okosabb átlagemberek, a szebb átlagemberek, és főleg: az egészségesebb átlagemberek világának lehetőségét adja a Génbank. Érti, Mária? — Értem, professzor úr. Értem. Egyetlen apróságot nem értek: miért üldözik magát? Hiszen, amit itt kifejtett, az mélyen humánus, és azt hiszem, cáfolhatatlan: kinek nem tetszik hát a Génbank működése? És miért? — Mária, nem a Génbank Itt a probléma. Hanem az én saját, egyéni helyzetem. És persze, a kísérletem ... — A befejezetlen vagy a befejezett kísérlete, professzor úr? — Kár a rovásomra szellemes- kednie ... A Fekete Gént megcsináltam, én a tudósi pályám végére értem: ez a csúcs, ennél tovább nincsen. Az előbb már esett szó róla: zseniket, világtagadó mindenttudókat nem tudunk előállítani a Génbankban. — Igen, emlékeszem. — Pontosabban: nem tudtunk. Jöjjön csak, Mária! — A profesz- szor izgatottan a laboratórium sarkában álló páncélszekrényhez vonszolja Máriát. Mária majdnem elesik, de végül is baj nélkül ér el a páncélszekrényhez. Foxman és Mária egymás mellett áll. Foxman ünnepélyes, lassan Máriára is átragad az afféle meghatottság, amely Foxman arcát oly ragyogóvá varázsolja. — Vegye elő a kulcsát, nyiss' ki. Abban a narancsszínű kapszulában ott van a Fekete Gén. (Folytatjuk.) v LÁTOGATÓBAN A KISKŐRÖSI SZLOVÁK TÁJHÁZBAN Halenka, köpülő, öreg biblia
