Petőfi Népe, 1980. augusztus (35. évfolyam, 179-204. szám)
1980-08-26 / 199. szám
—— SPORT • SPORT • SPORT Szovjet sikerek a birkózó IBV-n • A román Balzaut készítik a következő harmadra. Nemcsak a versenyzőket, a rendezőket és a verseny vezetőit is alaposan próbára tette a birkózó Ifjúsági Barátság Verseny. A kör- mérkőzéses rendszer, az egyidő- ben öt szőnyegen folyó izgalmas, kemény, olykor elkeseredett küzdelem bizony a kívülállók1 számára is nehezen követhető. Szombaton délelőtt a kötöttfogásban 88, a szabadfogásban 104 fiatal birkózó kezdte meg a versenyt. A kötöttfogásban ugyanis a koreai, NDK és a mongol csapat nem indított versenyzőket, s így a szabadfogásúak három, a kötött- fogásúak pedig két szőnyegen viaskodtak. A sok mérkőzés miatt persze alapos „túlórázásra” is szükség volt. Az első két napon bizony jóval a tervezett időn túl folytak a mérkőzések, pedig vasárnap a kezdést is előre kellett hozni. Ami az esélyeket illeti, az nagyjából megfelel a várakozásoknak. A kötöttfogás 10 súlycsoportjában például nyolc súlycsoportban 1—2 fordulóval a befejezés előtt biztosnak látszik a szovjet siker, csupán a 70 kg-ban nyílt még a küzdelem, ahol — nagy örömünkre a kiskunfélegyházi Kocsis László sorra aratta a győzelmeket. Hétfőn ‘délelőtt aztán a szovjet Sumen ellen már nem sikerült. Pontozással — igaz kis arányban — vereséget nyen- vedett, így minden az utolsó fordulóban a még veretlen bolgár Gencsev elleni mérkőzéstől függ. Kocsis tehát már érmes, csak az érem színét nem ismerjük. A 87 kg-ban a bolgár Vaszilev vezet 6 győzelemmel, de még nem mérkőzött a szovjet Beljuk ellen, aki viszont a magyar Illéstől kapott ki. A kötöttfogásban 48 kg-ban Szutokov, 52 kg-ban Dudajev, 56 kg-ban Karabczuk, 60 kg-ban Fadacsov, 65 kg-ban Kondracz- kij, 75 kg-ban Kazovski, 81 kg- ban Bartojakov és a 4- 87 kg-ban Sancejev szovjet versenyzők állnak az élen, de az 56 kg-ban az NDK-beli Wolgemuth, 60 kg-ban S az ugyancsak NDK-s Hartmann még beleszólhat az aranyérem sorsába is. A magyarok közül Kocsison kívül a 87 kg-ban Kovács 5, Illés 4 győzelemmel még versenyben van. Kötöttfogásban tehát egyértelmű -a szovjet -birkózók -fölényei Érdekes módon, a szabadfogásban már ennél sokkal bottyolül- tabb a helyzet, s jobban megoszlanak . az esélyek. A 48 kg-ban például a koreai Zo Csöng Hótól aligha lehet elvenni a végső győzelmet. Az 52 kg-ban a mongol Baanzsav és a bolgár Antonov a befejezés előtt egy fordulóval 7—7 győzelemmel áll, s mivel az egymás elleni mérkőzésüket Antonov nyerte, így ő az első számú esélyes. Az 56 kg-ban is ketten állnak az élen. Az NDK-s Massz és a koreai Pák Te Han. A 60 kg-ban Rakmatulin (szovjet) és Enhee (mongol) vezeti a- mezőnyt, míg a 65 kg-ban a szovjet Magomedov szerzett 8 győzelmet, és ezzel vezet. Öt követi a bolgár Ivanov, de már nem előzheti meg, mert az egymás elleni eredmény alapján a szovjet fiú jobban áll.->A!70‘-hg-ban-‘a mongol--Euhba- zan és a -szovjet Dzúbütovis 9—9 győzőlémWiél' 'diÖáékétíhéí,'' ílt'!is csak egy forduló van már hátra. A 75 kg-ban a szovjet Zsabroulov még nem talált legyőzőre, s az utolsó mérkőzése, a lengyel Zmu- da ellen aligha okoz majd gondot. 0 már az egyik legbiztosabb aranyérmese az IBV-nek. A 81 kg-ban is két esélyes van még és két forduló. A bolgár Manidov és a szovjet Davidov áll egyformán 7—7 győzelemmel. A 87 kg-os súlycsoport esélyese a mongol Baatorbuu, aki legyőzte pontozással nagy vetélytársát a szovjet Golovkót, de kikapott némi meglepetésre az egyébként gyengén szereplő román Fidlantól. Végül a + 87 kg-ban a szovjet Madercev- nek is oda lehetne már adni az aranyérmet, mert minden mérkőzését tussal nyerte eddig, s utolsó ellenfel^ .a bsky aligha^tudja megállítani A magyafok kÖ2Íul ’ 'aü 56 kg-' ban Nagy B. áll 5 győzelemmel jó helyen. A 70 kg-ban Jáger is 5 győzelmes, és lehet még érmes is. Hasonló helyzetben van a nehézsúlyban Kőfalvi, aki a 3. hely várományosa. Ha vasárnap a bolgár Zeljoszkov ellen, a mérkőzés utolsó harmadában nem hibáz, most ezüstéremre pályázhatna. Az' IBV utolsó mérkőzéseire hétfőn este, lapzárta után került sor. Szabó Zoltán SZÍNRE LÉPNEK A KOSÁRLABDÁZÓK IS Négy nemzet női válogatottja Kecskeméten Közeleg a megyénkben oly népszerű férfi kosárlabda-bajnokság őszi fordulója. A Kecskeméti SC férfi együttese augusztus első napjától kemény alapozással készül a bajnokságra, s a csapat Kégel Tamás edző vezetésével jelenleg Szarvason edzőtáborban folytatják a munkát. Első bemutatkozásuk Kecskeméten szeptember 4-én, a hagyományos Hírős Kupa férfi kosárlabdatorna alkalmából lesz, amely — már ez is hagyomány — nemzetközi jellegű vetélkedő. Kosárlabdában mégsem ez lesz az első komoly esemény a megye- székhelyen. — A magyar női kosárlabda-válogatott a szeptember 19—29-ig Jugoszláviában sorra kerülő Eurépa-bajnokságra készül — mondta kérdésünkre Tóth József, a városi kosárlabda-szövetség elnöke. — A felkészülés egyik fontos állomása Kecskemétén, a Városi Sportcsarnokban megrendezésre kerülő nemzetek közötti női torna lesz, amelyet a Magyar Kosárlabda Szövetség megbízásából rendez a városi testnevelési és sportfelügyelőség, valanjint a kosárlabda-szövetségünk. A részt vevő négy csapat — Franciaország, Olaszország, Lengyelország és természetesen a magyar csapat is — az EB-re készíti fel csapatát. A négy csapat közül az olaszok az olimpián 5. helyet értek el, a magyar csapat pedig negyedik volt. A lengyel és francia csapat nem jutott be az olimpia mezőnyébe, de közismerten erős együttesük van. A három nap alatt körmérkőzést vív a négy válogatott a Városi Sportcsarnokban. A mérkőzések naponta 17.30-kor kezdődnek. A szervező bizottság határozata értelmében a diákok, tehát mind az általános iskolás, mind a közép- és szakközépiskolás tanulók díjtalanul tekinthetik meg a válogatott mérkőzéseket. A három külföldi együttes szeptember 1-én érkezik majd Kecskemétre, s igyekszünk részükre üzemlátogatásokat, érdekes programokat szervezni. A válogatottak teljes névsora már a napokban megérkezik, s közölni tudjuk majd az olvasókkal. Bizonyos, hogy az EB-re való tekintettel mindenki a legjobb gárdával jön, s így remek küzdelmeket láthatunk majd Kecskeméten. # A magyar női kosárlabda-* válogatott az olimpián részt vett csapattal játszik Kecskeméten. 1980. augusztus 26. • PETŐFI NÉPE • 1 \ ) ./> ‘ , ‘ ' # . MEGYEI LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG A Jánoshalma nyerte a forduló rangadóját A Bajai SK még nem vesztett mérkőzést, a H. Radnóti SE még nem nyert pontot Jánoshalma—Honvéd Kun Béla SE 2—1 (1—0) Jánoshalma, 1200 néző, vezette: Czenczik (Lakatos, Szabó). Jánoshalma: Balogh — Urbán, Maráczi, Giesinger (Török), Tá- pai, Laki, Bényi, Liliom, Faddi, Szuhanek, Farkas (Nagy O.). Edző: Zag József. H. Kun Béla SE: Osztopáni — Koczka, Húszai, Pávelko, Cséve, Fuksz, Agócs, Szenti, Szél, Somogyi (Szász) Janicsák. Edző: Kurucz István. 30. perc: Farkas egyéni játék után szerezte meg a vezetést. 1—0. 43. perc: Gyors jobb oldali támadás végén Laki lövése a kapufát találta el. 63. perc: Húszai helyezkedési hibája miatt Tápaí törhetett kapura és a hosszú sarokba lőtt. 2—0. 75. perc: Egy jobb oldali beadást Agócs továbbított a hálóba. 2—1. 86. perc: Cséve reklamálásért kiállítva. 89. perc: Fuksz megjegyzést tett a játékvezetőre, s mivel már előzőleg sárgalapos figyelmeztetést kapott, a kiállítás sorsára jutott. Az első félidő lassú irama után „öldöklő” küzdelem kezdődött a második játékrészben. A H. Kun Béla SE csak a 0—2-es hátrány után kapcsolt rá igazán, de már csak a szépítésre futotta erejéből. Jók: Szuhanek, Faddi, Farkas, illetve Osztopáni, Janicsák, Szenti. Ifjúságiak: Jánoshalma—Kun Béla SE 3—1 (2—0). Kaloesai SE—Bajai SK 1—1 (1—1) Kalocsa, 1100 néző, vezette: Francziskovics (Nagy II., Sárközi). Kalocsai SE: Niezner—Illés II. Pécsi, Kerek, Illés I„ Jenei, Szabó II., Mohácsi, Szabó I. (Diny- nyés), Szalóky, Tóth (Kalmár). Edző: Farkas András. Bajai SK: Gilián—Pintér, Pet- resevics, Csehók, Pesti, Takács, Sárközi, Szabó I., Radics, Harsány i (Ónodi), Szabó G. Edző: Rónai Sándor. 6. perc: Jenei tisztán kapta a labdát, és hat méterről a kapusba lőtte. 19. perc: Jenei indította Szabó Il-t, aki lefordult védőjéről és 14 méterről a jobb alsó sarokba lőtte a labdát. 1—0. 20. perc.: Jenei szabálytalankodása miatt Szat^drúgáshoz jutott a bajai csapat. Kámea "%Ó méterről védhet efcienüülőtte^a1 labdát a fel^ ső sarokba. 1—1. Sportszerű, küzdelmes mérkőzést láthatott a szép számú közönség. A kalocsai csapat mindvégig támadott, de jobbnál jobb helyzeteit sem tudta kihasználni. Jók: Kerek, Szabó II., Illés II-, Tamási, illetve Radics, Takács, Pesti. Ifjúságiak: Kalocsa—Baja 1—0. (1—0). Góllövő: Kovács F. Jók: Mácsai, Berta, Kovács F., illetve Sincsák, Pastrovics. Kőszegi Ferenc Tiszakécske—Hart» 2—0 (0—0) Tiszakécske, 800 néző, vezette: Dobos (Szabó S., Juhász). Tiszakécske: Szélesi — Terjéki, Bállá, Kecskés, Sánta, Varga, Oskol ás (Laczkó II.), Tóth, Kisju- hász dr., Mari, Bus (Katona). Edző: Bánhidi József. Harta: Páli — Kiss, Horváth, Baján (Bleszák), Garamvölgyi, P. Szabó, Kocsis, Pandúr, Fazekas, Frei (Nagy), Sqós. Edző: Kocsis Károly. 56. perc: Az Oskolás buktatásáért megítélt 11-est Mari a balra vetődő 'kapus mellett a kapu közepébe lőtte. 1—0. 69. perc: Katona kicselezte a hartai csapat jobb oldali védelmét, pontosan a nagy lendülettel érkező Kisjuhász dr. elé ívelt, aki nagy gólt lőtt. 2—0. 75. perc: Kecskés és Kocsis ösz- szecsapása után Kocsis megrúgta a tiszakécskei játékost, amiért a játékvezető kiállította. Változatos, kemény, küzdelmes mérkőzésen a második félidőben nyújtott játéka és helyzetei alapján megérdemelten nyert a Tiszakécske. Jók: Bállá, Kisjuhász dr., Perjési, illetve Páli, Garamvölgyi, Horvát. Ifjúságiak: Tiszakécske—Harta 7—1 (5—0). Góllövők: Bagi, Kerekes, Fekecs 2—2. Tóth I., illetve Faragó. Jók: Fekecs, Sáfrány, Ézsiás, illetve Faragó. Zsuffa Lajos Sükösd—Lajosmizse 1—0 (0—0) Sükösd, 300 néző, vezette Kávai (Németh S., Berta). Sükösd: Szenté — Mucsalov, 'Bada, Lakner, Faddi, Lógó. Pán- csics, Marusa, Szabó (Kollár), Sudár, SzeLtz. Edző: Varga Imre. Lajosmizse: Kripkó — Tóth, Unger, Kucsera, Kovács (Nagy), Mánkli, Bende, Kállai, Kocsis (Lukács), Vajda, Ábel Edző: Gerő- házi Tihamér. 83. perc: Páncsics döntötte el a két pont sorsát. 18 méteres lövése a kapufa éléről vágódott a hálóba. 1—0. Fordulatokban gazdag, jó iramú mérkőzésen felváltva forogtak veszélyben a kapuk. Jók: Bada, Páncsics, Lakner, illetve Tóth, Kucsera, Vajda. Ifjúságiak: Lajosmizse—Sükösd 3—1 (1—1). Góllövők: Sánta, Bodies, Farkas, illetve Lógó Z. Varsányi József Fájsz—Honvéd Radnóti SE 2—0 (1—0) Szabadszállás, 200 néző, vezette: Nagy Czirok (Kiüti, Kulman). Fájsz: Fatér — Kupusz, Pole- reczki, Csaplovics, Kovács I., Posztobányi, Bajza. Horváth (Flang), Kovács II., Csupor, Zsá- kai. Edző: Franczia László. Radnóti SE: Pásztor — Tóth, Kemenczei, Bódi, Török, Vajda, Kró, Gergely, Csovcsics, Sebők, Turzó. Edző: Seres István. 30. perc: Kovács II. szögletrúgását „/bevédte” a kapus. 1—0. 88. perc: Török buktatásáért büntetőt ítélt a játékvezető, amit Posztobányi értékesített. 2—0. Farkas Ferenc Kiskunfélegyházi Szövetkézét!1' SE—Miskei Tsz SK 2-^0 (0—0) Kiskunfélegyháza, 500 néző, vezette: Bogyó I. (Hajdú, Ukrin). Szöv. SE: Endre — Zs. Juhász (Palásti), Horváth, Majoros, Vidéki, Dongó, Kókai, Kurucz, Jókai, Szabó M., Iványi L. Edző: Klincsók Pál. Miske: Domonkos — Pakoliez, Illés, Dobai, Hájeribacher, Czár, Nagy, Bedzsula, Petrecz, Dézsi, Kákonyi. Edző: Gacs Tibor. 52. perc: Kókai kapu elé lőtt labdája lepattant a védőkről, és Jókai a ihálóba sodorta. 1—0. 70. perc: Dongó szép cselekkel játszotta magát tisztára, s beadását Kókai 15 méterről a léc alá bombázta. 2—0. Küzdelmes mérkőzésen szerezte meg a győzelmet a helyzeteit jobban kihasználó hazai csapat. Jók: Vidéki, Kurucz, Endre, Szabó, illetve Kákonyi, Dobai, Hájerbacher. Ifjúságiak: Szövetkezeti SE— Miske 10—2 ' (4—1). Góllövők: Szabó L. 5, Szabó J., Magony 2— 2, Mikola, illetve Petrecz, Nagy. Farkas Tibor Honvéd Mezőfi SE—Izsák 2—2 (2—0) Izsák, 300 néző, vezette Trísz (Turcsik, Kiss Gy.). H. Mezőfi SE: Tasnádi — Pongrácz, Rózsa, Szemző, Kormos, Dómon ics (Czvianov), Egyed, Radics, Kovács, Boldis (Szívós), Magyar. Edző: Krivy Ottó. Izsák: Antal — Németh, Bog- dány, Jakus, Boti, Nagy, Tóth, Losonczi, Mezei, Hajnal (Trecs- kó), Szélpál. Edző: Szász István. 7. perc: Boldis szerzett vezetést. 1—0. 40. perc: Radics növelte az előnyt. 2—0. A 73. percben Bogdán y, majd a 85. percben Boti volt eredményes. 2—2. Jók: Tasnádi, Magyar, illetve Losonczi, Bogdány. Egyed a kiállítás sorsára jutott, Kovács pedig sárga lapos figyelmeztetést kapott Bognár Balázs Kiskunhalas—Kecskeméti TE 0—0 Kiskunhalas, 600 néző, vezette: Horváth (Bámfi, Máriás). Kkhalas: Szabó M. — Kiss R., Tóth L., Szalbó L., Dobra, Nagy (Halász), Udvari, Körösi (Szőke I.), Szőke S„ Mészáros, Karsai. Edző: Virág István. KTE: Kerpits — Magyar, Virág, Nagyhegyesi, Petényi, Seres, Tóth (Leskó), Hájer, Vági, Portlands, Morvái. Edző: Vereb István. Óriási taktikai csatát nagy küzdelmet vívott a két csapat. Kiegyenlített első félidei játék után a második játékrész elején a KTE nagy iramot diktálva próbálta döntésre vinni a mérkőzést. A kiskunhalasi csapat azonban jól védekezett. Jók: Kiss R., Tóth L., Dobra, Udvari, illetve Virág, Nagyhegyesi, Porhanda, Morvái. Sárga lapos figyelmeztetést kapott: Szabó L., Udvari, illetve Magyar. Ifjúságiak: KTE—'Kiskunhalas 2—0 (1—0). Góllövők: Mészáros, Diós. illetve Rékási. Árvái Mihály Soltvadkert—Kiskőrös 0—0 Soltvadkert, 1500 néző, vezette: Madarász (Kiss, Pördi). Soltvadkert: Mayer — Viszkok, Eiler, Szűcs, Fritmann (Lehr), Kárász, Oláh, Galántai, Pohács, Magyar, Szabó (Gerber dr.). Edző: Fábián Dezső. Kiskőrös: Vass — Patróczi, Kiss I., Bakos, Podóbni,'Dusnoki, Szávai (Fábián), Ba, Beregszászi, Tóth, Hajnak. Edző: Meskó István. Az utóbbi évek egyik leggyengébb mérkőzését vívta a két szomszédvár csapata. Jók: Oláh (a mezőny legjobbja), , Eiler, illetve Vass, Bakos, Petróczi. Ifjúságiak: Soltvadkert—Kiskőrös 3—0 (2—0). Góllövők: Szamosi 2, Szekér. András István A megyei labdarúgóbajnokság állása 1. Bajai SK 4 3 1 — 8— 4 T 2. Tiszakécske 4 2 2 — 3— 2 6 3. H. Kun Béla SE 4 2 1 1 13— 6 5 4. H. Mezőfi SE 4 2 1 1 9— 3 5 3. Kecskeméti TE 4 1 3 — 7— 4 S 6. Kkfh. Szöv. SE 4 2 1 1 9— 8 S 7. Lajosmizse 4 1 2 1 4— 4 4 8. Soltvadkert 4 1 2 1 3— 4 4 9. Kalocsai SE 4 1 1 1 3— 9 4 10. Jánoshalma 4 2 — 2 4— 4 4 11. Fájsz 4 2 — 2 4— 4 4 12. Harta 4 2 — 2 3— 6 4 13. Kiskunhalas 4 1 1 1 4— 3 4 14. Izsák 4 1 1 2 6— 8 3 13. Sükösd 4 1 1 2 3— 3 3 16. Kiskőrös 4 1 1 2 3— 8 3 17. Mis ke 4 1 — 3 1— 6 2 18. H. Radnóti SE 4 — — 4 3—14 — A megyei ifjúsági bajnokság állása 1. Lajosmizse 4 3 1 — 16— 2 t 2. Tiszakécske 4 3 — 1 20— 12 6 3. Jánoshalma 4 3 — 1 12— 6 6 4. Kkfh. Szöv. SE 4 2 — 1 14— 8 S 5. Kecskeméti TE 4 2 — 2 11— 3 4 6. Bajai SK 3 2 — 1 7— 4 4 7. Fájsz 3 2 — 1 7— 4 4 8. Soltvadkert 3 2 — 1 10— 9 4 9. Kalocsa 4 2 — 2 8— 8 4 10. Kun Béla SE 3 1 1 1 3— 3 3 11. KAC-MEDOSZ 4 1 1 2 5— 11 3 12. Kiskőrös 3 1 — 2 4— 6 2 13. Izsák 3 — 2 1 1— 7 2 14. Harta 3 — 1 2 2— 12 1 15. Miske 3 — 1 2 3— 20 1 16. Sükösd 4 — 4 3— 11 — Ez történt az NB 1-ben SAKK Videoton—Ferencváros 1—0 (1—0) Székesfehérvár, 15 000 néző, vezette: Jaczina. Góllövő: Tieber. Volán—0. Dózsa 3—2 (1—0) Megyeri út, 6000 néző, vezette: Bártfai. Góllövők: Seres, Magos Zombo- ri, illetve Tóth A. (11-esből), Heré- di. Rába ETO—ZTE 3—1 (2—0) Zalaegerszeg, 4000 néző, vezette: Pálvölgyí. Góllovők: Pölöskei 3, illetve Ke- reki. Tatabánya—Kaposvár 2—0 (0—0) Tatabánya, 4000 néző, vezette: Soós. Góllövők: Emmer, Hermann. Nyíregyháza—Dunaújváros 2—1 (1—1) Dunaújváros, 4000 néző, vezette: Hartmann. Góllövők: Kovács, Kozma, illetve Weimper. Bp. Honvéd—Debrecen 2—0 (1—0) Kispest, 5000 néző, vezette: Palotai. Góllövő: Esterházy 2. Békéscsaba—MTK-VM 2—1 (1—1) Hungárai körút, 2000 néző, vezette: Pádár. Góllövők: Budavári 2, illetve Handel. Pécsi MSC—Csepel 1—0 (0—0) Pécs, 4000 néző, vezette: Huták. Góllövő: Vígh. Vasas—Diósgyőr 2—0 (2—0) Diósgyőr, 10 000 néző, vetette: Kuti. Gólövők: Váradi, Izsó. AZ NB I. ÁLLÁSA 1. Vasas 4 3 1 — H— 5 7 2. Békéscsaba 4 2 2 — 8— 5 6 3. Videoton 4 3 — 1 7— 6 6 4. FTC 4 2 1 1 11^3 5 3. Bp. Honvéd 3 2 1 — 6— 2 5 6. Rába ETO 4 2 1 1 7— 4 S 7. Nyíregyháza 4 2 1 1 5— 3 5 8. PMSC 4 2 1 1 4— 3 5 9. Debrecen 4 2 — 2 7— 7 4 10. Tatabánya 4 1 2 1 4— 4 4 11. Kaposvár 4 2 — 2 7— 9 4 12. Csepel 4 1 1 2 6— 5 3 13. Volán SC 3 1 1 1 4— 4 3 14. Ü. Dózsa 4 1 1 2 7— 8 3 15. MTK-VM 4 — 2 2 5— 8 2 16. Dunaújváros 4 1 — 3 5— 15 2 17. ZTE 4 — 1 3 4— 10 1 18. DVTK 4 — — 4 3— 10 — A Volán—Bp. Honvéd mérkőzést későbbi időpontban Játsszák le. Az idén nyolcadik alkalommal kerül sor a Balaton Kupa nemzetközi sakkversenyre. Nyolc ország több mint 500 sakkozója ül asztalhoz a legnagyobb szabású hazai sakkrendezvényen. A férfiak Zánkán, szeptember 2-től a balatoni úttörővárosban, csapat- verseny keretében mérik össze tudásukat. A 9 fordulós svájci rendszerű viadalon külön csoportban játszanak a külföldi csapatok a hazai élgárdával, és külön viaskodnak az utánpótláskorúak. A nők Tapolcán nemzetközi egyéni verseny keretében augusztus 26-án rajtolnak. A külföldi résztvevők között van Belle Hollandia, Armas Kuba bajnoka, de a. nemzetközi élvonalba tartozik az NDK-beli Worch és a román Albulet is. A hazaiak közül Ka- rakas Éva nemzetközi mester és a. mestergárda tagjai, Grosch, Finta, Kovács M. és Sinka igyekeznek minél jobb helyezést elérni. Az ünnepélyes befejezés és eredményhirdetés Zánkán a balatoni úttörővárosban szeptember 6-án lesz. (MTI) • A magyar Kéri nagy küzdelmet vívott a csehszlovák Zemannal.