Petőfi Népe, 1980. augusztus (35. évfolyam, 179-204. szám)
1980-08-19 / 194. szám
1980. augüsátas 19. • PETŐFI N: . SPORT* SPORT .SPORT ÖKÖLVÍVÁS MEGYEI LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG A Baja nyerte a forduló rangadóját Hét sárga lap az egyetlen gól nélküli mérkőzésen A Honvéd Kun Béla SE nyerte a Petőfi Népe Kupát SB Az előzetes várakozás csak részben igazolódott be. A hagyományos Petőfi Népe Kupa III— IV. osztályú és ifjúsági ökölvívóversenyre 17 egyesület 96 ökölvívója nevezett. Mire a mérlegelésre került sor, már 19 egyesület jelentkezett, de a tényleges indulólétszám csökkent, mégpedig elsősorban az if júsági korcsoportban. — Sajnos sok edző taktikázik — magyarázta a fiatalok távol- maradását Balzsai Károly, a KSC ökölvívó-szakosztályának vezető edzője. — Vagy inkább talán titkolóznak. Kecskeméten kerül sor a területi ifjúsági bajnokságra, s néhány edző eljött megfigyelni az ellenfeleket, de a saját versenyzőit otthon hagyta. Végül a két osztályban 56 felnőtt és 32 ifjúsági versenyző .mérlegelt be, s így a nézők sem csalódtak. Az első két napon 30—30, a vasárnapi döntőben 15 pár mérkőzését láthatták, s akadt néhány igen kemény csata, bár a verseny színvonala ezzel együtt nem volt túlságosan magas. A legtöbb ökölvívót a Honvéd Kun Béla SE indította, s mivel versenyzői jól helyt is álltak, a félegyháziak fölényesen nyerték a pontversenyt, s igazolták azokat a híreket, amit az utóbbi hetekben a bevonulások utáni erősödésről már hallottunk. Az .ifjúsági korcsoportban sajnos akadt két olyan súlycsoport is. »hol csaik 1—1 nevező akadt, s több súlycsoportban pedig mindjárt döntőre is sor került, mert ketten jelentkeztek. A kiírá# érteiméiben a 3—4 fős súlycsoportokban körmérkőzés formájában dőlt el a helyezések sorsa. A legnépesebb végül a felnőtt kisvál- tósúly lett, ahol 15 ökölvívó mérlegelt, s a 'küzdelem így két cso- pontban folyt. IFJÚSÁGIAK: Papírsúly (1 induló): 1. Klárik János .(Hatvani MÁV Kinizsi). Légsúly (2 induló) 1. Kincses György (KAC-MEDOSZ), 2. Dorogi (Paks). Harmatsúly (4 induló) 1. Bene János (Szolnoki 605. sz. DSK), 2. Herbsz Z. (Paks) 3. Tassi (STC) és Algács (Csepel). Pehelysúly (3 induló) 1. Kanalas József (Váci Vasas Izzó) 2. Rácz (H. Kun B. SE) 3. Kovács J. (KSC). Könnyűsúly (4 induló) 1. Nagy J. (Váci Vasas Izzó) 2. Bán (KSC) 3. Kovács K. (STC) és Piszmán (H. Kun B. SE). Kisváltósúly (2 induló) 1. Orbán András (KSC) 2. Tóth A. (KSC- MEDOSZ). Váltósúly (5 induló) 1. Erőss János (Bonyhádi Spartacus), 2. Kiss I. (Esztergomi 317. sz. DSK) 3. Jusztin (KSC) és Herbszt J. (Csepel). Nagyváltósúly (1 induló) 1. Gál Gáspár (KSC). Középsúly (7 induló) 1. Szegedi Gábor (KSC) 2. Freidlik (Bajai SK) 3. Kozák (Bajai SK) és Czir- ják (Csepel SC). Félnehézsúly (2 induló) 1. Oláh Gyula (STC) 2. Cseh (Szolnoki 605. sz. DSK). Nehézsúly (1 induló) 1. Jáger István (KAC-MEDOSZ). Ifjúsági pontversenyben: 1. Kecskeméti SC 20 pont, 2. KAC- MEDOSZ 13, 3. Váci Vasas Izzó 10 pont. FELNŐTTEK: Papírsúly (2 induló) 1. Szalon- tai Péter (KSC) 2. Mohácsi TE). Légsúly (3 induló) 1. Borsodi József (H. Kun B. SE), 2. Papp (Óbuda TSZ SK) 3. Gáspár (STC). Harmatsúly (2 induló) 1. Kiss Ferenc (H. Kun B. SE), 2. Varga (Debreceni VMTE). Pehelysúly (5 induló) 1. Kalmár László (Debreceni VMTE) 2. Raj- czi (Kaposvári Dózsa) 3. Pomgó (H. Kun B. SE) és Szujó (Paks). Könnyüsúly (3 induló) 1. Rácz Péter (Debreceni VMTE) 2. Breják (Kaposvári Dózsa) 3. Fehér Cse- (Kaposvári Dózsa) 3. Fehér (Csepel SC). Kisváltósúly A csoport (8 induló) 1. Hűlik József (H. Kun B. SE) 2. Szemán (Debreceni VMTE) 3. Horváth (Törekvés) és Kocsis (KAC-MEDOSZ). Kisváltósúly B csoport (7 induló) 1. Gajár György (Óbuda TSZ SK) 2. Takács (H. Kun B. SE) 3. Kelemen (Komlói Bányász) és Ka- tona (Debreceni VMTE). Váltósúly (9 induló) 1. Reidli Zoltán) H. Kun B. SE) 2. Csető (H. Kun B. SE) 3. Kovács Z. (Hatvani MÁV Kinizsi) és Frei (Paks). Nagyváltósúly (7 induló) 1. Szilágyi Attila (Debreceni VMTE), 2. Bajtai (H. Kun B. SE) 3. Nikola (Törek vés) és' Von a (Csepel)'. Középsúly (4 induló) 1. Sánta Ernő (H. Kun B. SE) 2. Harmat (Bajai SK) 3. Vékony (DELEP) és Bestlits (Törekvés). Félnehézsúly (2 induló) 1. Patai János (Komlói Bányász) 2. 2. Szabó (H. Kun B. SE). Nehézsúly (3 induló) 1. Katona János (Óbuda TSZ SK) 2. Varga J. (STC) 3. Kalányos (Komlói Bányász). Az összesített pontverseny végeredménye: 1. Honvéd Kun Béla SE 42 pont, 2. Kecskeméti SC 25 pont, 3. Debreceni VMTE 22 pont. A legtechnikásabb versenyzők kiülöndíját az ifjúságiaknál Kanalas József (Váci Vasas Izzó), a felnőtteknél Reidli Zoltán (Honvéd Kun Béla SE) kapta. A legeredményesebb edző díját Borbély Sándor (Honvéd Kun Béla SE) vette át. Sz. Z. • Sánta, a H. Kun Béla SE versenyzője boldogan veszi át a győztesnek járó emléktárgyat Tőrök Lászlótól, a MÖSZ megbízottjától. 9 Dr Hont! Géza, a megyei ökölvívó szövetség elnöke átadja a Petőfi Népe Kupát Csatlós Imrének, a Honvéd Kun Béla SE képviselőjének. (Banczik István felvételei) Bajai SK—Jánoshalma 2—1 (2—1) Baja, 2000 néző, vezette: Köböl. BSK: Giliára — Pintér, Petrese- viics, Priikidánovics, Takács, Radies, Harsányi, Szabó T. (Németh), Pesti, Sárközi (Decsi), Szabó G. Edző: Rónai Sándor. Jánoshalma: Balogh — Faddi, Maráczi, Uilbán, Bényi, Laki, Tá- pai, Liliom, Bátyai, Gieslnger, Jó- zsa (Szuhanek). Edző: Zag József. 7. perc: Laki szögletét Gilián elvétette, s a berobbanó Bátyai közelről a hálóba fejelte a labdát. 1——0. 32. perc: Prikidánovics kapu elé ívelt szabadrúgását Szabó G. 15 miéterről a hal alsó sarokba lőtte. I—1. 40. perc: Sárközi elfutott a védők mellett, már csak Maráozival állt szemiben, aki a 16-oson belül lerántotta. A megítélt 11-est Radies értékesítette. 2—1. 81. perc: Sárközi lefutotta védőjét, de a menteni akaró Bátyai a 16-os előtt csúnyán eílrúgta. A játékvezető ezért kiállította. Sárga lapot kapott még Urbán, illetve Prikidánovics. A helyenként nagy iramú mérkőzésen a BSK a találkozó nagy részében fölényben játszott, és több gólhelyzetet hagyott ki. Jók: Pintér, Prikidánovics, Pesti, Sárközi, illetve Balogh, Tápai, Gei- singer. Ifjúságiak: Baljai SK—Jánoshalma 3—1 (1—0). Csányi László Kalocsai SE—Soltvadkerti TE 2—2 (2—1) Soltvadkert, ötszáz néző, vezette: Kávai. Kalocsa: Niezner — Kapitány, Pécsi, Szabó, Illés, Jenei, Szabó J., Mohácsi, Tóth (Kalmár), Sza- loki, Kovács (Bencsics). Edző: Farkas András. S. TE: Mayer — Viszkok, Eiter, Léhr, Galántai, Magyar, Oláh, Frittmann (Eifert), Szabó, Bokács, Kovács (Karasz). Edző: Fábián Dezső. 4. perc: Magyar szabadrúgásból szerzett vezetést. 0—1. 42. perc: Mohácsi egyenlített. 1—1. 40. perc: Szalóki szerzett vezetést a Kalocsai SE-nék. 2—I. 63. perc: Kárász egyenlített és ezzel értékes pontot tudott otthon tartani a Soltvadkert. 2—2. Óriási küzdelem, ideges hangúiéit jellemezte a mérkőzést. Jók: Illés, Szalóki, illetve Galántai, Kárász. Ifjúságiak: Soltvadkert—Kalocsa 6—3 (3—2). Góllövők: Szűcs 5, Biibók, illetve Vén, Nánási, Ká- konyi. András István Kecskeméti TE—Kkfh. Szövetkezeti SE 3—3 (1—1) Kecskemét, 1000 néző, vezette: Nagy Czirok. KTE: Kerpits — Szabó, Komáromi, Nagyhegyesi, Érsek, Seres, Tánczos (Tóth), Hájer, Horváth, Porhanda, Morvái (Leskó). Edző: Vereb István. Kkfh. Szöv. SE: Endre — Zs. Juhász, Vidéki, Horváth, Kókai, Majoros, Szabó, Jókai, Dongó, Kurucz, Iványi. Edző: Klincsók Pál. 32. perc: Horváth szélről kapu elé lőitt labdáját Hájer élesen a jobb alsó sarokba fejelte. 1—0. 44. perc: Komáromi fején megcsúszott a labda, s Szabó elé pattant, aki kicselezte a kapust és a hálóba lőtt. I—1. 65. perc: a KTE védelme fellazult, ezt Kókai kihasználta, elfutott a labdával és megszerezte a vezetését, 1—2. 81. perc: a félegyházi kapu előtt Tóth elesett. A játékvezető 11-est ítélt. A büntetőt Porhanda értékesítette. 2—2. 83. perc: a leállt kecskeméti védelem mellett Horváth zavartalanul fejelhetett a hálóba. 2—3. 84. perc: Kókai nagy igyekezetében a saját kapujába fejelte a labdát. 3—3. öngól. A mérkőzés úgy kezdődött, hogy gólokkal -nyer a kecskeméti csapat. Szünet után azonban a szövetkezeti együttes feladta védekező taktikáját, s ennek köszönheti pontszerzését. Jók: Hájer, Nagyhegyesi, illetve Endre, Horváth. Ifjúságiak: Kkifih. Szövetkezeti SE—Kecskeméti TE 2—<1 (2—0). Góllövők: Szabó J., Szabó I., illetve Lukács. Jók: Szabó J., Balogh, Illés, iilletve Diós, Kovács. Kristóf Tibor Honvéd Kun Béla SE—Honvéd Radnóti SE 7—1 (4—1) Kiskunfélegyháza, 500 néző, vezette: Papp J. H. Kun Béla SE: Osztopáni — Fronebl, Fődeák, Koczka, Pável- kó, Somogyi, Széli (Száz), Evanics, Agócs, Szenthy, Janicsák. Edző: Kurucz István. H. Radnóti SE: Pásztor — Tóth, Török, Kemenczi, Bódi, Vajda (Frölich), Gergely, Csóvcsics, Sebő (Baróczi), Mari, Thurzó. Edző: Veres István. 3. perc: a 16-os vonalánál Fődeák és Pávelkó kísérletezett a labda elrúgásával, Csóvcsics azonban megszerezte köztük, és a hálába lőtte a vendégcsapat vezető gólját. 0—1. 10. perc: Janicsák a 16-os sarkáról nagy lövésit küldött a kapura, A labda a kapufáról vágódott a hálóba. 1—1. 22. perc: Agócs—Pávelkó össz- jáfék után Pávelkó szerzett vezetést a Kun Béla SE-nek. 2—I. 28. perc: a kapu előterében Pásztor kezéből kipattant a labda, és Janicsák közelről a hálóba továbbította. 3—1. 44. perc: Somogyi egyéni játék után a 16-os sarkáról nagy gólt lőtt a felső sarokba. 4—1. 57. perc: Szenthy átadása után Pávelkó szép cselekkel játszotta át a védelmet, majd a kimozduló kapus mellett megszerezte csapata ötödik gólját. 80. perc: Pávelkó kicselezte a Radnóti SE védelmét, és a kifutó kapus mellett a hálóba ívelte a labdát. 6—<1. 87. perc: Somogyi középen indította Agócsot, aki megindult a labdával a kapu felé, és 14 méterről nagy gólt lőtt a bal felső sarokba. 7—1. A mindvégig sportszerű mérkőzésen a nagy lelkesedéssel játszó félegylházi csapat ilyen arányban is rászolgált a győzelemre. Jók: Pávelkó (a mezőny legjobbja), Evanics, Janicsák, Agócs, illetve Csóvcsics, Thurzó, Tóth. Farkas Tibor Honvéd Mezőfi SE—Kiskörös 5—2 (2—0) Kiskőrös, 500 néző, vezette: Zsiigó. Kiskörös: Szalontai -j- Kiss II., Hajnák, Petróczi. Bakos, Podobni, Dús maki (Fábián), Kiss I., Tóth, Abar, Beregszászi (Ba Gy.). Edző: Neskó István. H. Mezőfi SE: Tasnádi — Pong- rácz, Rózsa, Szívós, Egyed, Kormos, Illés, Magyar, Ónodi (Radies), Kovács, Boldis. Edző: Krivy Ottó. 4. perc: Boldis kicselezte a védőket, majd a kifutó kapus mellett a hálóba gurította a labdát. 1—0. 25. perc: Petróczi hibájából Ónodi növelte az előnyt. 2—0. 36. perc: Petróczit utánrúgásért a játékvezető kiállította. 46. perc: Egyed 40 méteres labdavezetés után, a kiskőrösi védők kíséretében megszerezte a csapata 3. gólját. 47. perc: a Bakos buktatásáért megítélt tizenegyest Tóth értékesítette. 3—1. 53. perc: Bakos átadásával Kiss I. futott el és szépített. 3—2. 77. perc: Kovács nagy leshelyzetből rúgott gólt. 4—2. 90. perc: Kovács állította be a végeredményt. 5—2. A Dusraoiki sérülése miatt meggyengült kiskőrösi védelem nem bírt a Mezőfi SE csatáraival. Jók: Egyed, Boldis, Kovács, illetve Szalontai, Kiss I. Biácsi Sándor Fájsz—Sükösd 1—0 (0—0) Fájsz, 500 néző, vezette: Horváth. Fájsz: Fa tér — Kupusz, Pole- reczki, Csaploviics, Kovács, Posz- tobányi, Vajda, Horváth (Patai), Csupor (Kovács II.), Kazal, Zsá- kai. Edző: Francia László. Sükösd: Szente — Bada, Jagi- cza, Faddi, Szalai, Lakner, Lógó, Sugár, Táncsics, Marusa (Kovács), Szetz. Edző: Varga Imre. 54. perc: a csereként beállt Patai kapáslövésével szemben tehetetlennek bizonyult a sükösdi kapus. 1—0. Az első félidőben a hazai csapatnak volt több gólhelyzete, de a jól védő sükösdi kapussal nem bírtak a fajszi csatárok. Jók: Kovács I., Csaplovics, Zsákaí, illetve Szente, Szabó. Ifjúságiak: Fájsz—Sükösd 2—0 (0—0). Gól lövő: Jánosi 2. Hegedűs Sándor Harta—Izsák 3—1 (1—0) Harta, 1100 néző, vezette: Farkas. Harta: Hosztafi — Nagy, Baján, Kiss, Frei, Garamvölgyi, T. Szabó, Kocsis (Horváth), Soós, Köves i, Fazekas. Edző: Kocsis Károly.' Izsák: Antal — Németh, Bogdán (Treskó), Jakus, Bőthi, Nagy, Tóth, Losonczi, Bornemissza, Hajnal (Molnár), Szél PáL Edző: Szász István. 11. perc: Nagy J. hatalmas szabad rúgásgöljával vezetéshez jutott a Harta. 1—0. 43. perc: Kövesi megszerezte a labdát, s már csak a kapussal állt szemben, amikor fellökték. A 11- est Fazekas a kapu mellé rúgta. 65. perc: Kocsis beadását Soós védhetetlenül lőtte a hálóba. 2—0. 76. perc: Soós szögletét P. Szabó fejjel csúsztatta a kapuiba. 3—0. 85. perc: a biztos vezetés birtokában könnyelműsködtek a har- taiak, ezt Szél Pál kihasználta. 3—1. Nagyiramú, küzdelmes mérkőzésen nyert a hartai csapat. Jók: Nagy, Soós, Baján, illetve Antal, Bőthi, Szél Pál. Á mérkőzésen Frei, illetve Bornemissza kapott sárga lapot. Ifjúságiak: Harta—Izsák 1—1 (0—0). Gl.: Kovács, ill. Tóth. Szekeres János Lajosmizse—Kiskunhalas 0—0 Lajosmizse, 2500 néző, vezette: Szeles. Lajosmizse: Kriptó — Kovács, Ábel, Kucsera (Nagy), Bende, Kállai, Lukács, Vajda, . Márkli (Molnár), Tóth, Sima. Edző: Ge- rőházi Tihamér. Kiskunhalas: Szabó M. — Körösi, Dobra, Szabó L., Nagy, Kiss, Udvari, Mészáros, Ficsor (Szőke I.), Szőke S., Tóth. Edző: Virág István. Szikrázóan kemény, küzdelmes mérkőzésen mindkét oldalon a gólhelyzetek egész sora maradt kihasználatlanul. A 27. pereiben a Lajosmizse, a 85-ben a Kiskunhalas hagyott ki tizenegyest. A Kiskunhalasból 5, a Lajosmizsé- ből 2 játékos kapott sárga lapos figyelmeztetést. Jók: Kriipkó, Kállai, illetve Szabó M., Szabó L., Mészáros. Ifjúságiak: Lajosmizse—Kiskunhalas 6—0 (2—0). Góllövők: Bódis 2, Lukács, Kiss Gy., Kiss Z„ Sántha. Jók: Rübos, Hetik, Kiss Gy., Bódis. Tiszakécske—Miske 1—0 (0—0) Miske, 800 néző, vezette: őrző. Tiszakécske: Szélesi — Terjéki, Kurucsai (Tóth), Kecskés, Sánta, Varga, Oskolás, Katona (Bállá), Kisjuhász dr., Buús, Bari. Edző: Bánhidi József. Miske: Domokos — Baranyi, Illés, Dohai, Hayer.bacher, Czár, Horváth, Bedzsiüa, Petrecz, Dézsi, Kákonyi (Nagy). Edző: Gacs Tibor. 80. perc: Kisjuhász dr. buktatásáért szabadrúgáshoz jutott a miskei csapat. Bállá átemelte a labdát a sorfal felett, s a berobbanó Mari 5 méterről a kapuiba fejelte a labdát. 1—0. Alacsony színvonalú mérkőzésen mindkét csapat sok gólhelyzetet hagyott kihasználatlanul. Jók: Teijjéki, Kecskés, Mari, illetve Illés, Bedzsula. Ifjúságiak: Tiszakécske—Miske 10—3 (5—0). Kiss János A MEGYEI LABDAROGO-BAJNOKSAG Állasa 1. Bajai SK 3 3 — — 7—3 6 2. H. Kun B. 3 2 1 — 12—4 5 3. H. Mezőfi 3 2 — 1 7—3 4 4. KTE 3 1 2 — 7—4 4 5. Lajosmizse 3 1 2 — 6—3 4 6. Harta 3 2 — 1 5—4 4 7. Tiszakécske 3 1 2 — 3—2 4 8. Soltvadkert 3 1 1 1 5—4 3 9. Kalocsai SE 3 1 1 1 4—4 3 10. Kkfh. Szöv. 3 1 1 1 7—8 3 11. KAC-MEDOSZ 3 1 1 1 4—5 3 12. Jánoshalma 3 1 — 2 2—3 2 13. Izsák 3 1 — 2 4—6 2 14. Fájsz 3 1 — 2 2—4 2 15'. Kiskőrös 3 1 © 2 5—8 2 16. Miske 3 1 — 2 1—4 2 17. Sükösd 3 — 1 2 2—5 1 18. H. Radnóti 3 — — 3 3—12w — A Bajnokcsapatok Európa Kupájáért EZ TÖRTÉNT AZ NB I-BEN Bp. Honvéd—La Valletta 8—0 (4—0) Bp. Népstadion, 1500 néző. Vezette: Ramiz (albán). Bp. Honvéd: Gujdár — Paró- czai, Kocsis, Garaba, Varga — Gyiimesi, Nagy (Lukács a szünetben) — Bodonyk Esterházy, Dajka, Kúti. Edző: Tidhy Lajos. A szervezés „csodája” miatt csaknem üres volt a Népstadion lelátója,' amikor elkezdődött a BEK-mérkőzés. A Honvéd nagy lendülettel játszott, s már a 2. percben Bodonyi révén gólt ért el. 1—0. A 4. pereiben Garaba nö- vélte az eredményt. 2—0. A 26. pereiben Esterházy, a 43. percben szöglet után Kocsis növelte az eredményt. 4—0. A szünet után is tovább folyt a gólgyártás. Az 53., és 54. percben Dajka .talált a hálóba. 6—0. A 86. percben 11-esből Varga, majd a 90. percben Kúti szöglete után ismét Varga volt eredményes. 8—0, A gyenge ellenfél ellen inkább „edzőmérkőzést” játszott a Honvéd. A La Vallette csapatálban a nyolc gól ellenére a kapus volt az egyik legjobb játékos. MTK-VM—Csepel 1—1 0—0) Csepel, 3000 néző. Vezette: Nagy M. GL: Török 11-esből, illetve Tulipán. Videoton—Kaposvári Rákóczi 4—1 (2—1) Kaposvár, 14 000 néző. Vezette: Tompa. Gl.: Tiber 2, Szabó, Burcsa, illetve Fábián. Nyíregyháza—Pécsi MSC 0—0 Nyíregyháza, 16 000 néző. Vezette: Kuti. Hiába támadott az újonc hazai együttes, a csatársorban nem volt kellő átütőerő. Békéscsaba—Ű. Dózsa 1—1 (0—0) Békéscsaba, 12 000 néző. Vezette: Tátrai.' Gl.: Csepregi 11-esből, illetve Tóth A. 11-esből. A hazaiak büntetőből szereztek vezetést, majd Tátrai játékvezető jóvoltából a mérkőzés utolsó percében ugyancsak büntetőből egyenlített a Dózsa. Rába ETO—Tatabánya 2—0 (0—0) Győr, 5000 néző, Vezette: Büki. Gl.: Fűzi, Szabó O. Debrecen—ZTE 3—1 (I—1) Debrecen, 10 000 néző. Vezette: Mohácsi. Gl.: Szíjártó, Garamvölgyi, Kerekes, illetve Szentesi Ferencváros—DVTK 2—1 (I—1) Üllői út, 20 000 néző. Vezette: Szá- vó. GL: Nyilasi, Murai, illetve Borostyán. Vasas—Dunaújvárosi Kohász 4—2 (1—1) Bp. Fáy utca, 4000 néző. Vezette: Lauber. Gl.: Rixer, Izsó, Zombori, Kiss, illetve Weimper, Segesvári. Az NB I. állása 1. FTC 3 2 1 — 11—2 5 2. Vasas 3 2 1 — 9—5 5 3. Debrecen 3 2 — 1 7—5 4 4. Békéscsaba 3 1 2 — 6—4 4 5. Kaposvár 3 2 — 1 7—7 4 6. Videoton 3 2 — 1 6—6 4 7. Csepel 3 1 1 1 6—4 3 8. Bp. Honvéd 2 1 1 — 4—2 3 9. Rába ETO 3 1 1 1 4—3 3 10. Nyíregyháza 3 1-1 1 3—2 3 11. Ü. Dózsa 3 1 1 1 5—5 3 12. PMSC 3 1 1 1 3—3 3 13. MTK-VM 3 — 2 1 4—6 2 14. Tatabánya 3 — 2 1 2—4 2 15. Dunaújváros 3 1 — 2 4—13 2 16. Volán SC 2 — 1 1 1—2 1 17. DVTK 3 — — 3 3—8 — A Volán SC—Bp. Honvéd mérkőzés későbbi időpontban kerül lejátszásra. • Nagy küzdelem. parázs verekedés a Sánta— Harmat mérkőzésen. • A mérkőzés fordulópontja: a vezetőbíró rászámol a bajai öklözőre.