Petőfi Népe, 1980. augusztus (35. évfolyam, 179-204. szám)
1980-08-30 / 203. szám
J 1980. augusztus 30. PETŐFI NÉPE • 3 A gazdálkodás pártirányításának időszerű feladatai *■ A vállalatok önállóságának növelésével, a vállalaton belüli kérdések összetettebb, bonyolultabb jellegével együtt megnövekedett az üzemi pártszervezetek szerepe. A párt gazdaságpolitikai határozatainak megvalósulása a termelőüzemekben megy végbe, s hogy miképpen, az nem kismértékben a pártszervezetek irányító, ellenőrző munkájának függvénye. Pártunk XII. kongresszusának határozata a gazdálkodó egységek pártszervezetei számára az aktívabb kezdeményezést, a mozgósító munka fokozását, a pártellenőrzés következetesebbé tételét, a gazdasági vezetőkkel szemben nagyobb követelmények támasztását jelölte meg. Alighanem hasznos szó szerint is idézni a határozat ide vonatkozó passzusát: „Az előttünk álló feladatok megkívánják, hogy a pártellenőrzés jobban segítse a politika megvalósulását, az adott terület helyzetének hiteles felmérést, a hibák forrásainak feltárását, és a munka megjavítását célzó javaslatok kidolgozását. Az ellenőrző munka legyen rendszeresebb, és jobban terjedjen ki a döntések helyességének vizsgálatára, a szükséges módosítások kezdeményezésére is. A párt valamennyi testületének és szervezetének növekedjék a felelőssége a végrehajtást akadályozó okok feltárásában és megszüntetésében. Pártszervezeteink hasznosítsák az állami és társadalmi ellenőrzés tapasztalatait is, az eredményes munka kapjon nagyobb elismerést, és mulasztás esetén ne maradjon el a felelősségrevonás." A feltételek megteremtése Vegyük azonban szemügyre az üzemi pártszervezetek teendőit a határozat végrehajtása érdekében. Alapvető fontosságú a hozzáértés fokozása, a szakszerűség növelése. Hiszen egyetlen politikai testület sem dönthet helyesem megfelelő politikai, egyben szakmai felkészültség, ítélőképesség nélkül. A szakszerűség mélységéhez az ad eligazítást, hogy a pártszervezetek felelősséggel tartoznak a gazdasági fejlődésért. Az üzemi alapszervezetek feladata tehát, hogy az adott szintnek megfelelően irányítsák, kritikusan értékeljék a párt gazdaság- politikai határozatainak végrehajtását. A szakszerű informáltságról az adott terület helyzetének hiteles felmérésével kell gondoskodniuk a pártszervezeteknek. E tekintetben értékes segítséget nyújthatnak a pártbizottságok mellett működő gazdaságpolitikai munkabizottságok. Kívánatos, hogy az alapszerveztek az eddiginél jobban támaszkodjanak az eseti pártmegbizatásként szakemberek által készített helyzetfelmérésekre. A gyakorlatiasság, az operatív jelleg erősítése ugyancsak lényeges a pártszervezetek gazdaságirányító munkájában. Ez azonban semmiképpen nem jelenti a szakmai részfeladatokba való szükségtelen beavatkozást, annál inkább az elfogadott gazdaságpolitikai feladatok végrehajtásának a pártcsoportok útján való, sokirányú segítségét. Egyszersmind állandó figyelemmel kísérését is annak, hogy megvannak-e a kitűzött feladatok teljesítéséhez szükséges gépi, anyagellátási, szervezési, személyi feltételek. Ezek hiányát rugalmasan és gyorsan jelezzék a gazdasági vezetőknek, igényelve a zavartalan munkavégzés feltételeit. A visz- szatérő problémákat helyes testületi ülés napirendjére iktatni, s ha indokolt, felvetni, érvényesíteni az érintett vezetők felelősségét. A párt hosszabb távú és éves gazdaságpolitikai határozatainak végrehajtása érdekében, főleg az ellenőrzést kell célzatosabbá tenniük az üzemi pártszervezeteknek. Az adott feladat teljesítésének elmulasztása esetén például ne fogadják el magyarázatként a helyi sajátosságokra való hivatkozást. Az üzem pártirányítása csakis úgy lehet hatékony, ha az alapszervezet megtárgyalta, es pontosan tudja, hogy működési területén milyen feladatai vannak a Központi Bizottság 1977. október 20-i határozatának végrehajtásában, s azt is, hol tartanak ezek megvalósításában. E határozat kapcsán nemcsak ellenőrző, hanem szemléletformáló feladatai is vannak az üzemi pártszervezeteknek. A határozat lényegének megértéséhez tartozik például, hogy a jelenleg gazdaságtalan termék esetében nem feltétlenül a gyártás megszüntetésében kell a kiutal keresni. Elsősorban az indokolatlan költségtényezőket szükséges felkutatni, kiiktatni, ésszerű munkaszervezéssel, a külső együttműködő kapcsolatok javításával stb. kell és lehet a termelés gazdaságosságát megteremteni. Az ellenőrző munka fejlődését jelzi, hogy a gazdasági vezetőt egyre kevesebb'helyen számoltatják .be csak úgy, ..általában a gazdálkodásról. Mind jellemzőbb, hogy a gondokból, problémákból kiindulva, vagy éppen a párthatározatok vontatott végrehajtását tapasztalva, előre meghatározzák azt a politikai jelentőségűvé vált gazdasági részterületet, amelyről tételes elemzést, egyben javaslatot is kérnek. Az erők összpontosítása Ilyen meggondolásból számos alapszervezet tűzte napirendre például a termelési és termékszerkezet-változtatás tennivalóit, az egyéni teljesítménytől függő, differenciált bérezés bevezetését, a gazdaságos export fokozásának feladatait, az üzem- és munka- szervezés fejlesztésének kérdéseit. Ily módon a pártszervezetek elé olyan helyzetfelmérések kerülnek, amelyek a hibák forrásának feltárása mellett, azok kijavítását szolgáló javaslatokat is tartalmaznak Csak így lehet konkrét és személyre szóló a párt- szervezetek döntése és később az ellenőrzése is. Az üzemi pártszervezetek gazdaságszervező és ellenőrző munkájának változatlanul alapkövetelménye, hogy az éves és középtávú tervek kalakítása során — a gazdasági vezetők döntését megelőzően — gondoskodjanak a célok és a megvalósulásuk feltételeinek sokoldalú megvitatásáról a párttagsággal, a tömegszervezetekkel, az üzem egész kollektívájával. A tervek véleményezésekor a pártszervezeteknek mindenkor a népgazdasági érdekek elsődlegességét kell szem előtt tartaniuk. Az érvényesítendő érdekek felismerése, a társadalmi-, csoport, és egyéni érdekek összhangjának kialakítása pedig nagy körültekintést kíván. A tervek jóváhagyása után a pártszervezeteknek a végrehajtásra kell összpontosítani erőiket. Mégpedig meghatározva az egyes kommunisták, a pártcsoportok, a tömegszervezetek tennivalóit, a feladatok sikeres végrehajtására való mozgósításban. A gazdaság- vezetés jó törekvéseit politikai meggyőző munkával támogatniuk szükséges akkor is, ha az átmenetileg esetleg gondokkal jár együtt. A párt- és tömegszervezetek munkamegosztásában nélkülözhetetlen a folyamatos és tervszerű összehangolás. A szocialista munkaverseny- mozgalom ugyancsak fontos területe a pártszervezetek gazdaságirányító munkájának. E tekintetben igen lényeges annak elérése, hogy a versenycélok mindenütt a párt gazdaságpolitikai határozataiban megjelölt legfontosabb törekvésekhez, a minőségi, hatékonysági követelményekhez igazodjanak. A versenycélok megjelölésekor a gazdasági vezetők világosan, közérthet,öten “fo-j galmazzák meg, hogy .a mun;ká-J sok a helyi adottságok kozott miben tehetnek többet a párt határozatainak valóraváltásáért. A pártszervezeteknek kezdeményezniük kell, hogy a célok mellett az értékelés és az elismerés rendszere is igazodjék a pontos, jól végzett munkához, a minő ségi követelményekhez. A termelés pártirányítása mellett egyre gyakrabban használjuk a gazdálkodás pártirányítása kifejezést. Ez önmagában is utal rá: a párt gazdaságpolitikai határozatai végrehajtásának ellenőrzéséhez korántsem elegendő a figyelmet csak a termelésre fordítani. Átfogóbban szükséges foglalkozni a termelést megelőző és követő olyan fontos tényezőkkel, területekkel, mint például az anya- és munkaerő-gazdálkodás, a termékösszetétel gazdaságossága, a szerződéses fegyelem, vagy éppen a kooperációs kapcsolatok. A pártszervezetek látószögéből tehát nem maradhatnak ki az ilyen, vezetési szervezet korszerűsítéséhez tartozó kérdések sem. Megfelelő emberek Sajátos helyzet a megye ipari üzemeinek jelentős hányadánál, hogy a vállalati központ megyén kívül van, a termelés és termék- szerkezet fejlesztésének kérdéseit is ott döntik el. Az ilyen üzemekben 'működő pártszervezetek némelyike hatáskörén kívül esőnek véli a Központi Bizottság határozataiból adódó feladatok megvitatását. Ezzel szemben azok az alapszervezetek járnak el helyesen, amelyek felismerték, hogy nemcsak joguk, hanem kötelességük is igényelni a koordinációs jogkörű vállalati pártszervtől annak ismertetését, hogy a központi párthatározatok végrehajtása érdekében milyen intézkedéseket tervez a vállalat, s azokból milyen feladatok hárulnak az üzemre, a gyáregységre. A kádermunka, mondhatni: alapozóterülete az irányító pártszervek és alapszervezetek gazdaságirányító ténykedésének. Ha ugyanis a vezető posztokon napjaink követelményeinek minden tekintetben megfelelő emberek állnak, úgy a pártszervezetek lényegesen ritkábban találják magukat szemben vezetői mulasztásokból, vagy éppen hozzá nem értésből eredő olyan problémákkal, amelyek megoldásának érdekében újra, és újra intézkedést kell szorgalmazniuk. A megyei pártértekezlet határozata e vonatkozásban is világosan megjelölte a pártszervek feladatait: „Társadalmi, gazdasági célkitűzéseink eredményes megvalósítása szükségessé teszi a vezetés színvonalának fejlesztését. A vezetőkkel szemben elsősorban az elvégzendő feladatok alapján kell a követelményeket meghatározni. Munkájuk megítélésében kapjon nagyobb hangsúlyt az új felismerése és vállalása, a rugalmasság, a kezdeményezés, a döntési felelősségvállalási készség, ax végre- h<jjj§s ^mggszgrízéséne^: ,és,; ellenőrzésének a képessége. A kezdeményező, a munka feltételeiről gondoskodó, az emberekkel törődő, fegyelmet megkövetelő vezetőket nagyobb támogatásban kell részesíteni.” A gazdaság pártirányitása, ellenőrzése, sokoldalú felkészültséget igénylő vezetési tevékenység. A járási, városi, községi és üzemi pártbizottságoknak, pártvezetőségeknek folyamatos és céltudatos felkészítéssel kell elősegíteniük, hogy az alapszervezetek felelősségteljesen, önállóan és mind eredményesebben lássák el gazdaságirányító, ellenőrző munkájukat Hegedűs István a megyei pártbizottság osztályvezetője Szelíden nevelt vadkacsák Szeptember 1-én új CASCO-t vezet be az Állami Biztosító • A Baranyátan gazdálkodó majsi Kossuth Tsz házikacsa helyett vadkacsát nevel az üzemi tavakon. A vadkacsákat a MAVAD nyugateurópai országokba szállítja, ahol gyakorlatilag korlátlan piaca van a jó ízű vadhúsnak. (MTI-fotó: Cser István felvétele — KS) Hazánkban több mint félmillió gépjármű közlekedik a saját károkra anyagi fedezetet nyújtó CASCO-biztosítás védelme alatt. A motorizáció fejlődésével, elterjedésével, a gyakoribb veszélyhelyzetekkel összefüggésben vált mind népszerűbbé a mai formájában 9 éve bevezetett önkéntes autóbiztosítás. Számuk ezalatt az idő alatt csaknem nyolszoro- sára növekedett. Ennél, s az új kocsik számánál is jóval gyorsában emelkedtek viszont az autóskárok. Az utóbbi években növekedtek az alkatrészárak, a javítási költségek is, ami kedvezőtlenül befolyásolta a kifizetett kártérítések összegét, s ennek a biztosítási formának a fenntartását. Az Állami Biztosító szeptember 1-én az eddiginél több szolgáltatást nyújtó új CASCO-biz- tosítást vezet be. Az új szerződésekben a korábbihoz képest átlagosan 40 százalékkal magasabb a díj; 20 százalék az árváltozásokból eredő, a mai feltételekhez igazodó díj szükséglet, 20 százalék pedig a szolgáltatásbővítést fedezi. A CASCO-díját a kocsi értéke és a vállalt önrészesedés összege együttesen határozza meg, de köthető CASCO önrészesedés nélkül is. Lényeges változás, hogy a kártérítéseknél ezentúl nem veszik figyelembe a kocsi avulását, vagyis bizonyos esetektől eltekintve — amikor gyári új alvázat, karosszériát, komplett motort építenek be — az értékemelkedés levonása nélkül a teljes helyreállítási költséget kifizetik. Az új CASCO-ban a balesetbiztosítási összegek csaknem 70 százalékkal nagyobbak. 12 ezer forint összeghatárig megtérítik a biztosítottnak a lezárt gépkocsiból ellopott vagy elrabolt személyi használatú tárgyak értékét, s a szerződés feltételei szerint a külföldön mozgásképtelenné vált autó utasainak hazautazási költségeit is kifizetik. A szerződés alapján megtérítik az autó elektromos berendezéseiben keletkezett, valamint a lezú- uló hótömeg, a belvíz, a felhő- zakadás okozta károkat is. Szeptember 1-től tehát már csak az új CASCO-biztosítás köthető, de nem szűnnek meg automatikusan a régi szerződések sem, amelyek — természetesen régi szolgáltatásokkal — mindaddig érvényesek, amíg a kocsit el nem adják. Az autó új tulajdonosa, viszont már ugyancsak az új CASCO-t veheti igénybe. (MTI) KÖZLEKEDÉSRŐL, IDEGENFORGALOMRÓL Tanácselnöki értekezlet Papp Lajos államtitkár, a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának elnöke vezetésével a tanácsi választások utáni első munka- megbeszélésükre ültek össze péntek délelőtt az Országházban a fővárosi, megyei és megyei városi tanácsok elnökei. Két témakört tűztek napirendre: helyzetelemzést a közlekedés- és hírközlés fejlődéséről-fejlesz- téséről, illetőleg a tájékozódást az idegenforgalom alakulásáról. Pul- lai Árpád közlekedés- és postaügyi miniszter az első téma kapcsán elmondta, hogy jelenleg naponta már 10 milliónál többen utaznak a közhasználatú járműveken, a magángépkocsik száma eléri az 1 milliót; a naponta szállított áru súlya meghaladja a 2 millió tonnát, a továbbított postai küldeményeké a 2 millió darabot. Már a gyakorlatban jelentkeznek az 1968-ban elfogadott, s egy évtizeddel később korszerűsített közlekedéspolitikai koncepció megvalósításának eredményei. Ezek közé tartozik például, hogy a személy- és áruszállítási feladatok megoszlása lényegében a kívánalmaknak megfelelően alakult, különösképpen a takarékosabb energiafelhasználás szempontjából. Az utóbbi öt évben az országos úthálózat mintegy 280 kilométer új úttal bővült, 7 ezer kilométer utat felújítottak, a tanácsok pedig 930 kilométeren építettek, 1100 kilométeren korszerűsítettek utakat. A teendők közé tartozik — miként a miniszter rámutatott — a közhasznú, illetőleg a közületi járművek kapacitásának az eddiginél szervezettebb kihasználása. A következő évek fejlesztési elképzelései szerint tovább növelik a közúti közlekedés részarányát, a vasúti szállítások mérsékeltebb üteme mellett. (MTI) • Egy kis eszmecsere B. Mikii Ferenccel (a művész balra). A Bajai József Attila Művelődési Központ — A Rudnay Gyula Képzőművészeti Kör tagjainak és B. Mikii Ferenc festőművésznek a kezdeményezésére — tizenöt éve megszervezi rendszeresen az amatőr képzőművészek alkotótáborát, a Baranya megyei Kárászon. Hagyomány már, hogy nemcsak Bács-Kiskun megyeiket, hanem más vidékeken élő amatőröket is meghívnak az egyhetes kárászt táborba. Az idén negyven lakója volt a tábornak. Bajai, kecskeméti, kiskunfélegyházi, keceli, lajos- mizsei, budapesti, tokaji, valamint — a Baja—Zombor testvérvárosi kapcsolat révén — jugoszláviai amatőr alkotók is dolgoztak Kárászon. B. Mikii Ferenc festőművész vezetésével festettek, rajzoltak, szőttek, faragtak. J-rogramjukban szerepelt tájképfestés, rajzolás, és fafaragás. Tanulmányi kirándulásokon vettek részt, művészi filmeket nézlek meg, és művészeti előadásokat hallgattak egyebek között a formáról és a funkcióról, Tóth Menyhért festőművészről, az irodalom és a művészet kapcsolatáról. Az amatőrök munkáit bizonyára sokan megtekintik. A táborban készült alkotások legjavát ugyanis Baján is bemutatják majd. R. M. 9 Szövés és tájképfestés a szabadban. Megkezdődött az árvízi károk helyreállítása a Körösök völgyében Három megye: Borsod, Csong- rád és Hajdú-Bihar építőipari, kivitelező vállalatai segítenek Békés megyében az ár- és belvízkárok helyreállításánál — közölték a Békés megyei árvízi helyreállítási bizottság pénteki ülésén Békéscsabán. Az újjáépítésbe a termelőszövetkezetek, az építőipari szövetkezetek, a kisiparosok és a tanácsi költségvetési üzemek is bekapcsolódnak. A megrongálódott közutak rendbehozatalánál a debreceni, a hódmezővásárhelyi közúti építő vállalatok, valamint a nyíregyházi, debreceni és szolnoki közúti igazgatóságok működnek közre.' Gyorsított ütemben folytatják a kárfelmérést, az újjáépítést, a mérnökök a rendezési tervek teljes befejezésén dolgoznák. Békésen és Szeghalomban fokozott ütemben épülnek azok a lakások, amelyekben száztíz károsult családot helyeznek el. E családok háza, illetve lakása teljesen tönkrement. Az újjáépítéshez, lakásvásárláshoz a károsultak 130 000 forint kamatmentes hitelt kaphatnak. A Kettős-Körös július 28-án átszakadt gátjai mögül kiömlő víztömeg a Körösök völgyében még nem véglegesített adatok szerint — több milliárd forint értékű kárt okozott Ezerszáz újjáépítendő családi lakóház és mintegy ötszáz helyreállítandó épület építőipari kivitelezéséről kell gondoskodni. A közutak helyreáll!-. tása. újjáépítése mintegy három- százmillió forintot igényel. Az ülésen részletesen megtárgyalták azokat a tennivalókat is, amelyekkel a jövőben megelőzhetők az ilyen méretű károk. A bizottság állást foglalt abban, hogy a Körösök völgyére általános komplex regionális terület- fejlesztési tervet kell készíteni, amelynek tartalmaznia kell a megelőzés módját. Szükség van a Körösök és a Berettyó védgátjai- nak megerősítésére és a települések másodrendű védőtöltéseinek rekonstrukciójára. (MTI) Amatőr képzőművészek Kárászon