Petőfi Népe, 1980. augusztus (35. évfolyam, 179-204. szám)

1980-08-17 / 193. szám

MŰVELŐDÉS • IRODALOM LEGYEK A TÁRLATON? Ezt láttuk, ezt látják A gold kötésű vendégkönyvet és a kulcsokat vasárnap este annak rendje és módja szerint leadta a teremőr a kalocsai mű­velődési központ és ifjúsági ház portáján, az ügyeletesnek. A kiállítás tehát bezárt. Hát akkor miért most írunk róla? Mert utólagosan szeretnénk emlékeztetni a tanulságaira. Illetve fél­időben tesszük ezt, hiszen a kiállítás innen Szolnokra vándo­rol, s a Damjanich Múzeumban tekinthető meg szeptember kö­zepétől október elejéig. Akkor már őszi tárlatnak is nevezhet­nénk, a lényeg úgysem változik. • Bárányó Sándor: Virágzó fák (olajfestményt. Újdonságok? Előzetesen azért, ahogy illik, lapunk sem tagadta meg tőle a nyilvánosságot. Mértéktartóan ut|£an, de megjelent: a Magyar Képző- és Iparművészek Szövet­sége Közép-magyarországi Terü­leti Szervezete nyári tárlatot ren­dezett Kalocsán, a városi kiállító- teremben. A nyomdai plakát ugyan arról tájékoztatott az utcá­kon. hogy alkotmányunk ünnepén lesz az .utolsó nyitvatartási nap, de hát végeredményben nem tör­tént halálos baleset a tévedéssel. A látogatók, tanűsíthatom, nem tolongtak az elmúlt héten, amikor — kulcsokkal a kezemben, meg­bízatás nélküli teremőrként — öt órán át még egyszer szélesre tár­tam a bejárati ajtókat. Csupán egy légy repült be, s miután nem talált más látogató­ra. nem szállt le rólam. Sőt. pi­maszul és szemtelenül valami olyasmit zümmögött a fülembe, hogy/; minek kell ez. Mármint a kiállítás, ahol mind a ketten más-más indítékból tartózkod­tunk. . Tényleg, minek egy ilyen rep­rezentatív felvonulásnak szánt tárlat?’ Vagy nem annak szánták a rendezők? Tény, hogy nem tartja össze — és hovatovább nem is indokolja,— más, mint hogy a Képző- és “iparművészeti szövet­ségnek van egy közép-magyaror­szági szervezete, amelynek a tag­jai *— illetve egy részük — nyári tál laton szerepel. Vajon mivel? A legfrissebb új­donságok seregszemléje ez a be­mutatkozás? Nem egészen és nem következetesen. Vannak idei ké­pek, néhány grafika Móricz és Móra ,.tavalyi, századik születési ■ évfordulójához kapcsolódik (He­gedűs László. Palkó József), de a rizsföldekről készült! mennyei fé­nyű festmény korábbi. Az alkotá­sok zöme ugyan évszám nélküli, ami viszont nem jelenti azt, hogy időtlenségre is pályázhatnak. S egy részüket már láttuk itl-ott. Többlet? Tehát nem a legfrissebb termés tárul föl, amelyek még a vázla­tossága is megbocsátható lenne. Sőt, a műhelymunkába való be­pillantás! lehetőséggel valami többletet is nyújthatna a szok­ványosnál. Hát akkor mi kölcsö­nöz egymást fölerősítő, megsok­szorozódó jelentést ennek a te­rületi jellegű, képzőművészeti „antológiának"? Az egységes vi­lágítás, a hasonló indulatok, vagy legalább a megközelítő hangula­tok? Mi a közös, illetve miből van a legtöbb? Az elmúlásból. Kovács László sután ellenpontozott képe az öre­gek címet viseli, Gecse Árpád az őszi alkonyt színezte ki, Weint- ruyer Adolf az öregség megbéké­lését ábrázolja, egy másik fest­ményén temetésre vonulnak a gyászruhás asszonyok, B. Mikii Ferenc fehér- és sötét ellentétei a siratásról szólnak. Aztán, gyako­riságát tekintve talán előbb, a természet következik — tél végi oivadással (Vuics István), erőtel­jes. virágzó kerti színpompával (Eiaranyó Sándor), szolnoki utcá­val (Ghiovini Ferenc), vízparti “(Senke László) és vízpart nélküli tanyával (fazekas Magdolna), ha­mvas úttal és kora tavasszal (Éber Sándor), felhős tájjal és csónakki­kötővel (Meggyes László), s hogy valami mai is legyen: a trakto­rosok útjával (Sáros András), és valószerűen egyforma színezésű lakótelepi házakkal (BénQi László). Megállt, vagy a természet ve­getációjának időszámításához las­sult az élet is: százötven éve is ilyenek lehettek a hetipiacok és a várakozó szánkók, amint az 1980.-as közép-magyarországi nyári tárlaton. Lehet itt valamihez csatlakoz­ni, valamit fokozni vagy kiegé- ■ '■ ijL Jr*~ • Ifj. Szabó László: Férfi fej (fafaragás). szíteni? Inkább önmagukban ma­radnak Simon Ferenc. Szabó László, ifj. Szabó László, Papi Lajos, Pálfy Gusztáv szobrai és fafaragásai is. Az egészhez való kapcsolódásuk nem magasabb rendűén szervezett, mint a kihaló félben levő köztes szőlőterülete­ken a tőkék és a gyümölcsfák viszonya. Teljesség? Kénytelen vagyok • azoknak a művészeknek a névsorára gondol­ni, akik nincsenek itt. A távol- maradás okait csak sejtem. Ha így megy tovább, félő, hogy a közép-magyarországi nyári tárlat valahogy kompromittálja azokat, akik részt vesznek rajta. Mi az, ami mégis kizökkent a szemlélgető állapotomból? Bara- nyó Sándor egyik harcias színe­zetű, féltékenyen táplálkozó tyúk- anyója. Baranyó robbanó, és Wcintrager Adolf drámai színha­tásai. B. Mikii Ferenc öreg órá­sai amint a formákba bújtatott kesernyés iróniával vall az elmú­• Simon Ferenc: Ember virág (vas). ló időről. Fazekas Magdolna avar- színű tanyaábrázolása. Szabó László: Eladó című faszobrainak finom humora. Klossy Irén elemi vonalakból kirajzolódó tömegei, amelyek önmagukban is ritmust, mozgást hoztak a tárlatra. Reméltem, hogy a közönség so­raiból főleg rájuk gondoltak azok, akik „nagy csodálattal" tekintet­ték meg „az értékes és gazdag kiállítást", vagy „nagyon szépnek és érdekesnek” minősítették. De. - nem föltétlenül, amiben az ízlés demokratizmusa is tükröződik. Több kritikával néztek szét, akik a fehér oszlopos bemutatótermet dicsérték. Már-már eljutottam addig a pontig, hogy kihessegetem innen a tiszteletlen legyecskéket, ami­kor észrevettem, hogy időközben megszaporodtak: ketten vannak. És, végül is, egyetértettem velük: egyedül unalmas ez a tárlat, még akkor is, ha a müvek értéke fo­rintra számított becsléssel ösz- szességében több mint félmilliót tesz ki. Mi ezt láttuk Kalocsán, és mások Szolnokon látják majd ezt. Halász Ferenc ZALAN TIBOR: Akar sétálni, Aranka? AAereven nézett maga elé. szi­•”*- gorú vonallá vékonyodott száját' mintha mosolyra húzta volna valami. Verítéke összegyűlt arca rrí^y árkaiban, nagyot nyelt, de nenri emelte kezét, hogy letö­rülje. Beszélt. — Mégértelek én. Fáj neked, hogy P12í|a férfi elhagyott. Fáj. Mégis!'’tudod mit mondok én ne­ked ?'MÖSt kell felállnod, drágám, éppen rhost 'kell erősnek 'lenned. Az éltet (apró sóhajtás) meg tud gyötöthi' bennünket. De mi, lásd, erősebbek vagyunk nála. ellent tudunk' állni. Minden körülmé­nyek között. Kis'szünetet tartott. Eligazgat­ta az aisztali vázában az eredetiek, hez meghökkentően hasonlító mű­anyag1 1 rózsákat, gyönyörködött pár pillanatig bennünk, majd is­mét ugyanarra a pontra nézett. — Mit mondtál? Hangosabban beszélj!’ mert én már nagyot hal­lok. Hol is tartottunk? Minden ferüíitíények között... meséltem már," Wem? Annak idején nekem nagyon' sokan udvaroltak. Szép voltam, karcsú, vékony' derekú. Ha valahol megjelentem, minden férfi ívelem akart foglalkozni. Ügy ám! Szép szál legények vol­tak az udvarlóim, pirospozsgás ar- cúak, 'Vállasak, szóval igazán de­rekak: i i Nekem meg választanom .kellett'Volna. De melyiket a sok közül?.. Indulatosan rácsap tenyerével az asztal lapjára. — Egyiket azért jobban szeret­tem a többinél. Katona volt, fe­kete szemű — keleti éjszakának 'hívják az ilyen szemet. Azt na­gyon tudtam volna szeretni. Száraz karjait fölemeli, majd nyomban vissza is ejti. Mint aki lázas, megnedvesiti nyelvével a szája szélét. Most kiabál. — Persze, azt hiszed, engedtem neki. Nagyon rosszul hiszed, és tiszteletlen vagy. Úriember volt. soha nem kért volna tőlem ilyet. Csak bámult azokkal a nagy. se­tét szemeivel. Egyszer, tánc köz­ben azért próbálkozott. Azt mondja: nem akar sétálni. Aran­ka? Én meg néztem, és gyűlöltem akkor. Mert akartam sétálni. És azt mondtam neki, mit képzel, még hírbe hoz! 0‘ I dakint már este van, a parkból felhallatszik a szökőkút. csobogása, a fák surro- gása, ahogy jár a lombok között a szél. A tükör elé ül, kibontja a haját, mely leomlik a földre. Né­zi magát, fejét hátra hajtja, vé­gigsimít a nyakán. — Nem értheted te ezt. Nem voltam én életidegen, dehogyis. Hányszor álmodtam vele, hogy a fák között összetalálkozunk. Sötét ruha van rajta, az arca sápadt, kicsit zavart, ahogy így mosolyog. Nem szólunk, belékarolok, s el­indulunk, végig a sétányon, kart karba fonva. Lábunk alatt alig hajlik a fűszál. 0 megáll most, il­latos szivarra gyújt, s az alkonyi csöndben a lenyugvó nap felé int. Nézzük a naplementét, egymás­hoz húzódva, így sokáig. S a szi­vartól bagószaga van, de mit bá­nom én, legyen bagószaga, férfi­hoz ez amúgy is illik. Arca mostanra megnyugszik, elmosódnak a vonásai a puha fényben. — Meglátogatott. Nem ’hiszed el? Pedig úgy igaz, ahogy itt va­gyok. Hercegnőm, mondta, her­cegnőm, és sokáig tartotta mar­kában a kezemet. Meglátogatott. Kicsit már őszül, de még mindig mutatós a szürke öltönyében. De hiszen ön régen meghalt, mond­tam neki. ön már meghalt a má­sodik világháborúban. Görz alatt eSett el ön. És csóválta szelíden a fejét, hogy hát nem hiszem el neki, hogy él. Mondtam a többi öregnek is, hogy p az. aki any- nyiszor megdobogtatta szivemet. p llenségesen hajol előre, csak k sziszegi a szavakat: — Most meg mit nevetsz? Nem hi­szed el? Itt voltak mind. mind eljött hozzám és meglátogatott. Mindegyiken szürke öltöny volt. s volt mindnek arany óralánca. Jártunk a kertben, meg-megáll- tak, illatos szivarokra gyújtottak, fújták a füstöt, karikára. És ami­kor elmentek, mindnek a hajtó­kájára tűztem egy szál ősziró­zsát. Néztek, néztek, s visszanéz­ték a régi arcomat, s ők is vissza­változtak fiatal nézésemtől, az öregek meg csak csodálkoztak, i az igazgató is azt mondta, ha so­káig ilyen fiatal tudok maradni, elvesz feleségül. Pedig neki már három gyerek is van, meg fele­sége. Hűvösödik, a verejték fölszá­rad az arcán, tekintete mind távo­libb, kezét összekulcsolja az ölé­ben. — Hiába, nem maradtam fia­tal. Nem sikerült. Mit mondasz? Jó, hogy eljöttél, örülök neked. Tegnap leejtettem a szemüvege­met. Most szüntelenül homályban botorkálok. Azt mondják azt öre­gek, a kert végében, a nagy kö­vek között kígyó lakik. Elmentem oda kora reggel, s tudod mit lát­tam? Szarvast evett a kígyó, mert óriási nagy kígyó, s az öregek nem hazudtak. S amikor meglá­tott engem, felém kezdett teker­gőzni. én meg el akartam futni, de nem bírtam, jaj istenem... ! Ujjaival belemarkol az arcába, könnye kicsordul, utat keres ma­gának a ráncok barázdáiban, ál­lóról fekete szoknyájára hullik. — Mit kezdenék én nélküled, mondd csak. mit kezdenék én nél­küled? Miért kell neked Magyar- országon élned? Mindened meg­lenne itt nálunk, találhatnál szép, gazdag férjet is magadnak! Hosszan hallgat, lehunyja a sze­meit. A szoba már. teljesen elme­rült az esti homályban, s vele együtt ő is. — Néha azt álmodom, otthon 'vagyok megint. A nagy kerti szék­ben ül apám. hallgat, nagyokat szív a pipájából, anyám pedig sárga napernyőjét a feje fölé tartva, virágot szed az árok part­ján. És azt álmodtam, hogy én ott vagyok, de engem nem látnak, és szólok hozzájuk, és nem válaszol­nak, mert nem hallanak, és meg­érintem őket, és nem reagálnak, mert nem érzik az érintésemet, és akkor elkezdek mindig sírni, na­gyon sokáig sírok olyankor, mert azt hiszem, hogy a sírásomat leg­alább meghallgatják azok, akiket szeretnék szeretni, és téged is hiába találtalak ki, fal mögött la­kó kicsi húgom, mert te is csak kinevetsz, és gonosz is vagy, és nem is szeretlek... L) eleüt a vázába, az megbil­** len, s a 'földre zuhan. A csörömpölésre fehér ruhás, magas férfi lép be, rosszallóan csóválja a fejét. Halkan szólal meg még­is, hogy- meg ne riassza az öreg­asszonyt: — Möchten Sie spazieren ge­hen, Aranka? — Akar sétálni, Aranka? KISS BENEDEK: Ember vagy madár? Szemem szűkül, zuhog rám az éj. Sárkánytüdök, lombos fellegek zizegnek és vörhenyes levél. Eső ver és rőt levél temet. Kávéscsésze és borospohár ducorog az asztalon. Magam, kócsag forma ember vagy madár, csörtetek az éj bokraiban. Itt az éj, hát újra itt az éj! Harcsateste hűvös mint a sár. Farka megcsap: rebbenek, futok, kócsag forma ember vagy madár. ZELK ZOLTÁN: Tengernél erősebb Az udvaron hol Lajcsi sántikálva spárgán húzta a papírskatulyát. a két utcára nyíló vaskapú közt hány tenger dördült át! hány ország partja, hány égbolt beomlott. de állnak azok a templomfalak és soha semmi tenger le nem mossa a falakról a gyermekárnyakat — élünk, míg élünk, de gyermekkorunk az istennél is halhatatlanabb! A VIII. nemzetközi Kodály-szeminárium Kodály Zoltán, aki alkotótevé­kenységének nagy részét az álta­lános magyar zenekultúra me°- teremtésére áldozta, így fogal­mazta meg nevelési koncepciójá­nak kiindulását: „Mennél nagyobb tömegeket közvetlen érintkezésbe hezni az igazi, értékes zenével". S hogy mit tartott igazi zenének, s miképpen képzelte el a gyakor­lati megvalósítást? Harcot indí­tott a silány, mesterséges „tan­dalok" uralma ellep, s felmutatta a kiapadhatatlan forrást is, amely­ből meríteniük kell mindazoknak, akik hivatásuknak tekintik a nép zenei nevelését-művelését. ..Az általános emberit minden nip csak nemzeti sajátosságain át közelítheti meg". A tiszta forrás tehát: a népzene, a népdal. E ne­mes és progresszív elgondolás ha­tározta meg életművét, és mind­azt. amit hagyatékként adott át az utókornak. Népdalgyűjtései- feldolgozásai. pedagógiai művei, kórusművei: mind egy célt szol­gálnak —. hogy a magyar gyer­mekek saját zenei anyanyelvükön kezdjék megismerni a zene vilá­gát. Az általános zenei művelő­dés alapjait az európai zenei mód­szerek sokféleségének ismereté­ben építette föl: módszere alkal­mas arra. hogy a magyar és a i öbi népek zenéjének, az egye­temes zenetörténet eredményei­nek. produktumainak befogadásá­ra felkészítse az ifjúságot. A Ko­dály-módszer a relatív szolmizá­ló beidegződésén alapul, ennek birtokában a kezdő tanuló is könnyen leolvassa és elénekli a legbonyolultabb műveket is. A kodályi módszer elmélete és gyakorlata hosszú évtizedek óta készen állt a zenepedagógia ren­delkezésére. Megvalósulása mégis sokáig váratott magára. Csak a * felszabadulás után indulhatott el az a folyamat, amelynek eredmé­nyeként zenei nevelésünk alapjá­vá vált a Kodály-módszer. s egy­séges elvek szerint szoktatják az ifjúságot a jó zene szeretetéhez. az óvodásoktól a közép- és a fő­iskoláig. A didaktika, a metodika és a kodályi elgondolásokat köve­ti. Kodály 1937-ben zenei igény­telenségünket ostorozta — nap­jainkban minden tanköteles — 6—14 éves — gyerek Kodály- rendszerű énekoktatásban része­sül, száznál több állami zeneis­kolában folyik hangszeres okta­tás, s az ország százharminc ének­zenei iskolájában plántálják a fia­talokba a muzsika — mindenek­előtt a legtisztább forrás: a nép­zene — ismeretét, szeretetét. A Kodály-módszer hihetetlen gyorsasággal vált világhírűvé. Vi­lágszerte egyre nagyobb érdeklő­dés nyilvánult meg e módszer iránt, sokasodtak a külföldi Ko- dály-centrumok: Kanadában, az Egyesült Államokban, Japánban, Ausztráliában, Franciaországban és másutt sorra létrehozták e ze­nepedagógiai intézményeket. Kodály Kecskeméten született (két év múlva lesz, a centená­riuma). Itt nyílt meg 1950-ben az ország első ének-zenei általá­nos iskolája, 1973-ban pedig meg­született a rendelet: életre kell hívni a magyarországi Kodály- intézetet. Kecskemét centrumá­ban áll egy XVII—XVIII. századi, egykori ferences kolostor, ame­lyet elhelyezése, atmoszférája, építészeti kvalitásai arra terem­tenek. hogy gz intézet otthonául szolgáljon. És amikor 1975-ben elkészült az épület restaurálása- korszerűsítése. itt kezdte el mű­ködését a Kodály-intézet. Azaz működését korábban kezd- ! te el. még falai sem voltak ak- ; kor. Ezt már egy szívélyes, fiatal | rió mondja el: Horváth Ágnes, az ! intézet tanulmányi csoportjának vezetője —. aki szintén a kecske­méti ének-zenei általánosban kezdte, s a szegedi konzervató­riumban folytatta zenei tanulmá­nyait, ... — Épület még nem volt e cél­ra. de Kodály-szeminárium már igen: 1970-ben tartották meg az elsőt. A sürgető érdeklődés hívta életre az állandó épületben való működést, s így 1975-től kezdve itt. a Kéttemplom közben műkö­dünk. Az egész világ muzsikusai- r.ak-zenepedagógusainak zarán­dokhelye ma már ez a szép épü­let. Mert már a világ sok helyén tudják: itt intenzíven elsajátítha- . tó a Kodály-életmüben felmuta­tott teória és gyakorlat. Külön-: bűző formákban, sokféle téma­körben, kinek-kinek speciális ér­deklődéshez is igazítva folyik ná­lunk a pedagógustovábbképzés. A hallgatók más-más fokú iskolák zenepedagógusai, akiket kis cso­portokban oktatnak az intézőt protesszorai — tizen vannak — és meghívott tanárok. Nyaranta . négyhetes szemináriumokat hall­gathatnak, tanévben pedig egész éves kurzusokat tartunk; ennek hallgatói — megfelelés esetén — « végbizonyítványt kapnak — Életkorukat nézve: most vég­zett korútól ötvenévesig. Olyan is ■ volt, aki tanár létére visszatért — növendékével együtt. Hogy mi­képpen értékelik külföldön a kecskeméti Kodály-intézet végbi­zonyítványát? Természetesen kü­lönbözőképpen. De értékével —. s volt. aki az Egyesült Államokban egyetemi katedrát kapott végbi­zonyítványunkkal. Méltóbb. szebb. csöndesebb . környezetet álmodni sem lehet. Hófehér, bástya-vastagságú falak.- boltíves mennyezetű folyosók, hű-, vös, mégis meghitt hangulatú szobák — a növendékek számára is kialakítottak tizennégy — két-, háromágyas — szobácskát. A fa- ’ burkolatú koncertterem puritán, egyenes hátú keményfa-zsöllyéi, s a díszudvar közepén bólogató ha­talmas hárs: a nyári hangverse­nyek tanúi. Nyilvános koncerte­ket is rendeznek a szemináriumok idején; a hely mindig kevés, egy­re több az érdeklődő. A folyosón. , amelynek hatalmas üvegfalai a régies hangulatú díszudvarra néz- . nek. állandó nyilvános kiállítás­nak ad helyet: Kodály és Kecs- - kémét kapcsolatának mozzanatait i mutatják be a tárlók fotói, doku- - nientumai. Az idei szeminárium idején új kiállítás is nyílt; az in­tézet eddigi tevékenységét láthat- • juk a facsimiliéken, fényképeken. A Kecskeméti Kodály Intézet eddigi egyéves tanfolyamain 96-an vettek részt, végbizonyít­ványt kaptak 61-en; a nyári sze­mináriumokat pedig — a jelenle­gieken kívül — 660-an hallgatták, a Világ minden tájáról. Az idén először kórustábort is rendeztek az ének-zene szakos főiskolások számára. P. G.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom