Petőfi Népe, 1980. július (35. évfolyam, 152-178. szám)

1980-07-09 / 159. szám

1980. július 9. • PETŐFI Nf.PE »5 Ovodapedagógia a gyakorlatban FALURÓL FALURA Az óvodapedagógiai nyári egye­temen elhangzott elméleti, szak­mai-módszertani kérdések után érdemes egy kis figyelmet fordí­tani e terület gyakorlati részére is. Milyen a szőkébb környeze­tünk óvodai ellátottsága? Milyen eredményekről és gondokról szá­molhat be egy óvónő mindennapi munkája során? Ezekről beszél­gettünk megyénk egyik óvodai szakfelügyelőjével, Sáfrán József- nével, aki a kiskőrösi járásban végzett tevékenységéért ez év má­jusában a Kiváló Munkáért ki­tüntetésit kapta meg. — Mi jellemzi ma a kiskőrösi járás tizenhárom községének óvo­dai helyzetét? — Húsz óvoda működik ezen a területen. Hét éve vagyok szak- felügyelő, s így közvetlenül ta­pasztalhattam, mennyit fejlődött ez idő alatt óvodai hálózatunk. Ennek ellenére ma is kisebb-na- gyoibb gondokkal küszködünk. Említhetném például, hogy a húsz­ból csak hét intézmény készült eredetileg óvodának; a többit ré­gi, más célt szolgáló épületekből alakították át. Átlagosan százti­zennyolc százalékos a helykihasz­náltságunk, de van olyan község, ahol ennél jóval magasabb: száz­harminc-száznegyven százalékos. Itt bizony már nagy a zsúfoltság. A személyi ellátottságunkról any- nyit mondhatok, hogy kilenc óvo­dánkban csoportomként két óvónő van. A többiben valamivel rosz- szabb a helyzet. — Ismerve az oktatáspolitikai párthatározathoz kapcsolódó új óvodai nevelési program célkitű­zéseit, mi az, amit ebből máris megvalósítottak? — Szép eredményeket értünk el az anyanyelvi nevelés, a matema­tika és az ének-zene területén. Nagy gondot fordítanak óvónőink a gondolkodás, a problémameg­oldó képesség fejlesztésére. Ezek birtokában könnyebben alkalmaz­kodnak majd gyerekeink az isko­lai élethez, az ottani követelmé­nyekhez. A hároméves komplex tervben jól halad az iskolaelöké- szítés megvalósítási. — Mi jellemzi a család és az óvoda kapcsolatát? — Az együttnevelő tevékenység tapasztalataim szerint a vártnál lassúbb ütemben halad. Azt hi­szem, a szülők nagyon elfoglaltak; ezért sajátos pszichológiai-peda­gógiai problémákkal kell szembe­néznünk. Gondot okoz például a három évig otthon nevelkedett gyermekek óvodai beilleszkedése. Nagyobb önállóságra kellene ne­velni a kicsiket, már 3—4 éves korukban. Sokuknál bizony báj van a beszédkészséggel is. Az sem valami örvendetes, hogy a mai három-hat évesek között egyre töhb a neurotikus gyermek. — Mit tesznek az előbbi gon­dok megszüntetéséért, a szülők pedagógiai kulturáltságának eme­léséért? — Igyekszünk minél több csa­ládlátogatást szervezni. Szülői ér­tekezleteken és úgynevezett mun­kadélutánokon próbálunk megfe­lelő pedagógiai felvilágosítást vé­gezni. A szülők többsége egyéb­ként segítőkész, elismeri az óvo­dák munkáját, eredményeit. — A közeljövő tervei, felada­tai? — A következő tanévben öt új óvodai csoportot indítunk a kis­kőrösi járásban. Kecelen hamaro­san megnyílik az új cigányóvoda, melynek épülete, belső átalakítá­sa máris készen áll. P. E. Műegyetemisták leltárba veszik Kalocsát Kalocsa városa a megyei településfejlesztési versenyben is­mételten figyelmet érdemlő eredményt ért el az elmúlt eszten­dőben. Amikor erről beszélgettünk a napokban a város vezetői­vel, kapóra jött, hogy megtudtuk: száznál több műszaki egye­temista tartózkodik tíz napon keresztül a városban. Hagyo­mányos ugyanis immár a Budapesti Műszáki Egyetemen, hogy évente más-más város műemlékeivel ismertetik meg a hallga­tókat. Tulajdonképpen amolyan „termelési gyakorlatot” foly­tatnak ilyenkor a jövő mérnökei. Tervszerűen felmérik „lel­tárba veszik” az adott település műemlékeit, azokról rajzokat, kimutatásokat készítenek. Kíváncsiak voltunk, hogy a buda­pesti egyetemisták milyen élményeket szereztek az első na­pokban, megyénk e városában. Szedlacsek Ágnes Miskolcról érkezett a felmérő csoporttal. Ezt mondja: — Igaz, hogy Kalocsa látha­tóan nagyon kicsi város. Ám en­nek ellenére meglepően sok a modern jelenség a falai között. A másik ami szembetűnő, hogy mindenfelé a gbndos kéz nyoma látszik, az utcákon, tereién, Is­teni dolog, hogy ilyen sok a mű- etijlék, Jtt^. A,.templom lenyűgöző’. Számomra a legnagyobb élményt az érseki palota bejárata jelen­tette. Szívesen rajzolom egyéb­ként a város különböző pontjain levő épületeket, kapubejáratokat stb. Hangulatos, érdekes város ez, nekem való. Kovács Andrea Budapesti. Lelkesen beszél az itteni kezdeti munkálkodásról. Többek között így nyilatkozik: — Nagyon kell az ilyen gya­korlat a jövő mérnökeinek. Kö­zelebb kerülnek ezzel is az élet­hez, a valósághoz. Nagyon érde­kes dolog részleteiben felmérni, és ezt követően összességében lát­ni, mennyi érték van egy ilyen városban. Látni azt, hogy a ré­gebbi korok építményei ma is igazi értéket jelentenek. Az ilyes­mire a tanév során alig van le­hetőség. Éppen ezért örülök any- nyira, hogy itt lehetek, hogy eb­ben a közös, szép munkában részt vehetek. Hadd mondjam (gl azt i&vhGgyj-a- pégi' házak mel­lett tetszenek az újak, a moder­nek is.' Például áz árúház. " De ami a legfontosabb számomra: az I. István út a sok műemléki épü­letével együtt gyönyörű. Wolf Beáta Szintén budapesti. Ám amikor erről a kisvárosról beszél, nem látszik rajta semmiféle fővárosi gőg. Sőt, nagyon is szivbőljövően vall a városról: — Jómagam először vagyok Kalocsán. Igaz, hogy hírből is­mertem már, sok jót hallottam róla. Talán ebből adódik, hogy nagyobbnak képzeltem, mint amilyen. Ennek ellenére nem okózott csalódást. Á barokk stí­lusú érseki palota csodálatos. És nagyszerű, szivünkhöz nőtt a ba­rokk kávéház is. Á további napok eseményeitől, munkájától is sok érdekességet, élményt várok, tár­saimmal együtt. Kákonyi István docens Egyben szobrászművész is. 0 így foglalja össze a jelenlegi cso­portos ténykedésükkel kapcsola­tos véleményét: — Főként a városképi összege­zésre törekszünk; azt szeretnénk, ha a helység valamennyi műem­lékéről tiszta kép állana előt­tünk. Erre szolgál a csoportos, rajzokkal is illusztrált felméré­sünk. Egyébként én „hazajáró lé­lek” vagyok itt, hiszen Kalocsán születtem. Örömmel mondhatom el. hogy sokat fejlődött ez a vá­ros az utóbbi évtizedekben. El­vesztette a régebbi poros, falu­sias jellegét. Balogh Balázs tanársegéd Szerinte ez a régi • magyar va­ros igazi történelmi . levegőt áraszt magából. Amint elmond­ja, ő is első alkalommal van itt. Arra törekszik, hogy minél job­ban megismerje ez alatt a tíz nap alatt. így summázza véle­ményét: — Jó közérzetet, ad az ember­nek. Azt viszont külön öröm látni, hogy a hallgatók milyen szorgalmasan rajzolnak minden­felé az utcákon, tereken. És hoz­záteszi : — Ez a város, illetve a város­nak a varázsa számomra egyene­sen lenyűgöző. V. M. Jánoshalma Miért minősítette „különös energiájú falunak” Erdei Ferenc? Rövid séta választ ad a kérdés­re. Űj gimnázium, remek sortcsarnok, Magyar László utca, százvagonos hűtőház: a nagyot- akaró dinamizmus bizonyítékai. Egyik-másik kopott mellékutcában zavartalanul szundít az Idő. Másut véletlenül se látok két azonos pár­kánymagasságú házat. A később építkező húsz centivel magasabbra húzatta a falat, csak azért is; az övé legyen a legmagasabb. Múlandó di­csőségét egy újabb ház szüntette meg. így is versengtek. A hozzácsatolt Kéleshalommal húszezer hektárt bíró falu száz éve vesztette el mezővárosi rang­ját. Átmenetileg innen irányítot­ták Bács-Bodrog megyét az első világháború után. 1930-ben meg­vont járásiszékhely-rangért az egy évtizede kaipott nagyközségi besorolás kárpótolja. (Keveset hasznosítottak korábbi közigazga­tási pozícióikból.) A mezőgazdaság szocialista át­szervezése sem lendítette úgy a „különös energiájú” Jánoshalmát, mint például a Soltiakat, a har- taiakat. A Jókai termelőszövetke­zet krónikájában ilyen megállapí­tások olvashatók: „Természeti és közgazdasági adottságai jók, még­is fejlődése éveken át nem volt kielégitő. A szakszerűtlen veze­tés ...” A Petőfi Mezőgazdasági Szakszövetkezet .vezetői így látták 1970-fben: „A szocialista nagy­üzemben rejlő lehetőségek csak elméletben voltak meg. A Hala­dás haladt a legegyenletesebben. „A gazdálkodás eredményei évről évre javultak.” (Bács-Kiskun me­gye élelmiszer-gazdaságának 25 éve.) Hiába várták a gondokkal küszködő közös gazdaságoktól, hogy mozdonyként húzzák ma­gukkal a falu gazdasági, kulturá­lis életét. • Tegnap és ma. Jobbra egy jellegzetes fa­lusi ház, ilyen ma is a lakó­házak többsége . Jánoshalmán, lenn: pedig a Rákóczi úti lakótelep egyik új épülete. A felszabadulás után mintha az iparban működött volna leghaté­konyabban az Erdei által megha­tározott „különös energia”. A szö­vetkezeti ipar hallatott magáról a legtöbbet. A Bácska Építő- és Ipari Szövetkezet vitte a legtöbb­re. Tavaly már 38 millió forint­nyi árut szállítottak külföldre, sokféleképpen segítették a lakos­ságot. ,A KEFAG fa- és ládaüze­me öt esztendő alatt megkétsze­rezte termelését A Jánoshalmán működő állami tulajdonú ipari vállalatok 1975-től két és félsze­resére emelték dollárelszámolású exportjukat. Túlzott örvendezésre nincs ok. A termelési érték növe­kedése részben az árváltozások folyománya. Félrevezethet! Az V. ötéves terv időszakában a korábbi lemaradások behozása igényelt „különös energiát” a me­zőgazdaságban. Most már — a legutóbbi nagyközségi pártérte­kezlet szerint — „az állattenyész­tési ágazatok mind a hozamok, mind az eredményesség tekinte­tében a megyei élvonalba tartoz­nak”. A szőlő-, gyümölcstermesztés keservesebben megsínylette a ko­rábbi gazdaságpolitika torzulásait. A legutóbbi években is csökkent termőterületük. Nyugtalanító a helyzet! Szükség lesz a hajdan nagyhírű gyümölcspiacot is terem­tő „különös energiára”, a párt­értekezlet ama -állásfoglalásának a teljesítésére, amely szerint . a hagyományoknak és a lehetősé­geknek megfelelően a hozamnö­veléssel együtt vissza kell állíta­ni a területi arányokat. Össze­fogással, a szellemi kapacitás ed­diginél hatékonyabb kihasználásá­val nemélhető csak, hogy a szán­tóföldi növények termesztéséhez hasonlóan korszerűsödik ez az ágazat. A már emlegetett céltudatosság, erő a táblás gazdálkodást fej­lesztette leginkább. Rendszerben „gyártják” a fontosabb növénye­ket. Sok gépet vásároltak, kielé­gítő a szakember-ellátottság, kor­szerű a vetésszerkezet. Csupán a négy mezőgazdasági szervezet az utóbbi négy évben naponta átla­gosan hatvanezer forintot költött gépesítésire Megtérülnek a befek­tetések? Csak a gazdaságosság további szigorú érvényesítésével! A nagyközségbe el-elvetódő lá­togatónak az az érzése, hogy több­re telne a fölhalmozódott szellemi energiából. AZ országban - kévés nagyközségben működik két kö­zépfokú tanintézet. Néhány kivá­ló, a napi feladatokon túllátó szakember dolgozik a gazdasá­gokban, a vállalatoknál. Bárcsak tévednék: olykor szívesebben vá­lasztják a könnyebb ellenállást, a tisztes középszert. Egy „különös energiájú falu” akkor emelkedhet lehetőségeivel arányosan, ha magasra teszik a mércét. Néhány ügyben megpró­bálták. A siker legyen buzdító- juk. Szeretem ezt a falut, szeret­ném még szebbnek, gazdagabb­nak, pezsgőbb kulturális életűnek tudni. Heltai Nándor Különös asszony volt... 2. A volt tankparancsnoknál Szombat délután két órakor érkeztem Ukrajnába — Donyecbe. A donyeci repülőtérről kifelé jövet két férfi tart felém. A nevüket mondják. Az egyik: gépkocsive­zető. A másik a területi pártbizottság agitációs- és propagandaosztályának munkatársa. A nyolcszemélyes fekete ZIM 110 kilométeres át­lagsebességgel száguld Artyomoszk, Pjotr Ivano- vics Csebotyko volt tankparancsnok lakhelye felé. Az út nyolcvan kilométer — negyvenöt perc. Az út mentén, mint kilométerkövek, kis obeliszkek a Nagy Honvédő Háborúban elesett hősök emlékére. Két óra negyvenöt perc. A gépkocsi fékez. Előt­tem az artyomoszki városi pártbizottság épülete. Az épület bejáratánál öt ünneplőbe öltözött fér­fi jön kifelé. Udvariasan félreállak. De ismét elém lépnek. Megint félreállnék, amikor egyikük hirtelen megszólal: „Elvtárs, álljon már meg, mi vagyunk a fogadóbizottság.” összenevetünk. Úttörők virág­csokorral köszöntének. Majd az ünneplőbe öltözött férfiak sorra bemutatkoznak: a városi pártbizottság titkára, a szervező titkár, a Komszomol-titkár, a vá­rosi napilap szerkesztője, végül egy alacsony férfi: Pjotr Ivanovics Csebotyko. Osszeölelkezünk és sokáig nem tudunk szólni. Az események a továbbiakban: huszonhat szemé­lyes ünnepi ebéd. Megismerem a város vezetőit. Fel­köszöntések. A város híres pezsgője, az artyomoszki pezsgő kóstolója. És a város, híres vodkájának kós­tolója, és sajnálkozás: miért szombaton jöttem, hol­nap vasárnap, s így nem tehetünk látogatást a szeszgyárban. Pertuivás. Koccintások. A tizedik koccintáshoz mindenki megtanulja a magyar szót: „Szervusz”. Este ukrán vacsora a közeli erdő tisz­tásán — pokrócon ülve. Éneklés. És újabb magyar szó: — Barátságunkra. — Magyar tánc, orosz népi táncok. Mámoros jókedv szédülve forognak a fák — s akkor hirtelen a gondolat: Egy asszony hősi halálát jöttem megismerni és mulatunk! Visnyevszkij szavai, a világhírű Optimista tra­gédia című drámában: „Mindegyikünknek volt csa­ládja. Mindegyikünknek volt asszonya. S az asz- szonyok szerették emberüket. Sokuknak gyereke is volt. Itt vannak önök között. És mindegyiküknek volt valami homályos elképzelése az eljövendő nem­zedékről. Másfél évtizeddel ezelőtt ez még nem ala­kulhatott ki világosan. De most itt van ez a nem­zedék. Udv nektek! A harcosok nem kívánták, hogy szomorkodjatok pusztulásukon. Egyikőtöknek sem állt el attól a szívverése, hogy a polgárháború ide­jén harcosok serege pusztult el. Az élet nem hal meg. Az emberek tudnak nevetni és még táplálkozni is, szeretteik sírja mellett. És ez így van rendjén! Legyetek derűsek! Ezt kívánták a harcosok, mi­előtt elpusztultak. Légy vidám, forradalom! Az ez­red, amint mondtam, az utódokhoz fordul, s fel­ment benneteket a kötelezettség alól, hogy halotti tort üljetek, és azt indítványozza: legyetek vidá­mak, s néha gondolkozzatok el csendben és értsétek meg, mit jelentett nekünk a harc és a halál.” Késő este. Pjotr Ivanovics Csebotyko átad részem­re egy kartenlapra ragasztott újságkivágást. Front­újság megsárgult lapja. A dátum: 1942. A cikk Rész­letei: „Marija Oktyabrszkaja születési helye Minszk. Szülei földművesek voltak. Iskoláinak elvégzése után telefonközpontban dolgozott. Tizennyolc éves korá­ban ismerkedett meg Ilja Oktyaihrszkij katonatiszt­tel. Sorsa a 'katonafeleségek sorsával lett egyenlő. Mindig a férjével utazott az állomáshelyekre... A Nagy Honvédő Háború előtti évben férje már ezred- komisszár volt és Izjaszlav városban kapott beosz­tást. A város kicsi volt, öreg: alcsony házak, egy mozi, munkásklub. A katonai negyed építés alatt állt. A parancsnokok és a tisztek családjukkal az új, háromemeletes házak lakásaiban helyezkedtek el. Marija Oktyabrszkaja gondoskodásának volt köszön­hető, hogy az épületek kényelmes, barátságos képet öltöttek. A parancsnokok feleségei részére hímző­kört szervezett. És a laktanyában díszek jelentek meg a falakon, térítők az asztalokon. És virágok. Igaz, nem vázában, hanem konzervdobozokban, még­is élő virágok. Marija Oktyabrszkaja vezette be a törvényt: aki vasárnap kimegy az erdőbe, köteles virágot hozni a 'laktanyába... Az ezred a Szovjet­unió határánál' állomásozott... Az ezred-komisszár egysége a háború legelső napjaiban már harcban állt. A lövések elhaltatszottak egészen a laktanyáig. A német hadsereg áttört a határon. A nőket órák alatt bevagonirozták, evakuálták a hátországba. Ma­rija Oktyabrszkajának is menni kellett, ekkor látta utoljára a férjét Marija Oktyabrszkaját Tomszkba vitték. Oda evakuálták”. Pjotr Csebotyko: „Itt van, megmutatom két egy­kori tomszki lakos, az evakuáltak fogadását bizto­sító megbízott és a volt területi titkár kézírásos visz- szaemlékezését is.” Összehajtogatott, megsárgult levélpapírok. „ ... Egy vonatszerelvénnyel nyolcszáz asszony és gyerek érkezett Tomszkba. Akkor érkezett Marija Oktyabrszkaja is. Az egyetemi park menekülttábor­rá változott. Ebbe a csöndbe, nyugalomba, ahogy az egész ország életébe, betört a háború. Igaz, a front messze volt Torosaktól, de a fájdalom elju­tott a 'távoli hátországba a sebesültek és az evakuál-* tak vonataival, a megmentett gyárak felszerelései­vel. Az embereket el kellett helyezni, munkát kel­lett biztosítani részükre, a gyárakat a legrövidebb időn belül üzembe kellett állítani a szibériai föl­dön. A novoszibirszki kerületi bizottságon dolgoz­tam. A bizottság propagandaosztályának vezetője Szerafima Vlaszova már négy napja nem hagyta el a munkahelyét. Az evakuáltak szinte egymásnak adták szobája kilincsét. A várost jéggel vonta be a szibériai tél, az evakuáltaknak alig volt téli ru­hájuk, mindenkit el kellett látni tüzelővel, ruhával, vigasztalással. És a legnagyobb gond: gyerekeket hoztak Leningrádból, valakit találni kellett, meg­felelő embert, aki a leningrádi gyerekekkel foglal­kozik. Akkor lépett a szobába Marija Oktyabrszkaja. Katonaköpenyben volt. A férje köpenyében. „Eva­kuált vagyok — mondta —, hét hónapja élek itt, dolgozom, de ma úgy éreztem, ide kell jönnöm. Azért jöttem, hogy küldjenek a frontra. Már senkim sincs. Tegnap kaptam az értesítést. Én nem voltam még a fronton, de a fasisztákkal már találkoztam. Amikor jöttünk, a mi vonatunkat,. amelyen csak asszonyok és gyerekek voltak, megtámadták a né­met repülőgépek. Mindent el lehet felejteni, a bombák sivitását, a robbanásokat, még a védtelen emberek kiáltását is, de nincs erőm elfelejteni a gyerekeket, akik anyjuk karjaiban hiába várták halott anyjuktól a segítséget. Én láttam mindezt, és nem felejtem el”. A területi bizottság vezetője nyugodtan végig­hallgatta. Sok asszonyt hallgatott már végig. És tudta, hogy'ez az asszony mindenképpen a front­ra akar menni. De azt mondta: „Most előbb itt van rád szükség. Kérlek, menj a gyerekotthonba, lenin­grádi gyerekeket hoztak, az igazgató nem nagyon érti a dolgát, hát segíts neki, meglátod, ez is fon­tos feladat”. Ez volt az első megbízatása, amit Ma­rija Oktyabrszkaja kapott. És feladatát kitűnően látta el. Háziasszonyokat toborzott az otthonba, hogy segítsenek a gyerekekre felügyelni, különösen a beteg gyerekekre. Aztán ruhát vételezett számukra, a szánon járta a közeli falvakat:, élelmet szerzett.., Ügy emlékszem .rá, mintha most látnám. Szép asz- szony volt. És mindig a férje katonaköpenyét hord­ta.” A másik levél részletei: ......Pontosan emlékszem rá . Marija Oktyabrszkaja a fogadott lányom volt. Magánéletéről keveset tudok. De, amikor a frontra ment, a lányommá fogadtam és én adtam neki út- ravalóU.. Marija Oktyabrszkaja négy hónapig dol­gozott a gyermekotthonban. Én bíztam meg ezzel a feladattal. Egyik nap behívattam a gyermekott­honiból a bizottságra. Száz lányt mozgósítottak a kerületből a hadseregbe, el kellett őket búcsúz­tatni, rá gondoltam. Marija Oktyabrszkaja elkese­redett, amikor meg tudta, hogy miért hívattam, azt hitte, hogy a lányokkal ő is a frontra mehet. De teljesítette feladatát, tudta, mit kell tennie: ezek a lányok a harctérre utaznak, ezért, hogy megköny- nyitse a fájdalmat, a búcsúztató anyák'fájdalmait, neki kellett intézkednie... Az egyik tomszki is­kolában bált szervezett, zenekarral, tánccal. Mun­kásokat, diákokat hívott meg. A lányok, akiknek éjjel a frontra kellett utazniuk, a legszebb ruhájuk­ban jöttek el. A nagy iskolateremben halkan beszél­gettek az emberek, a zenekar is halkan játszott, de senki sem táncolt, mindenki várt. Ekkor Marija Oktyabrszkaja a terem végébe ment, s csendesen így szólt az emberekhez: „Mindannyiótoknak volt már végzős bálja, amikor elhagytátok az iskolát. Ma a frontra induló lányoknak még egyi elbocsátó estjük lesz. Búcsúztatunk benneteket, drágáink. Nehéz pillanatokban emlékezzetek erre az iskolá­ra, a keringőre, a zajos bálra. Azért mentek harcol­ni, hogy mindenkinek, húgaitoknak, jövendő gyer­mekeiteknek is legyen iskolájuk, keringőjük, bú­csúestjük ...” A rövid beszéd után ismét csend volt. Ekkor Marija Oktyabrszkaja a zenekarhoz lépett és felkérte az iskolaigazgatót táncolni. A zenekar játszott. A bevonuló lányok pedig egyenként hagy­ták el a báltermet és mentek a tanáriba átöltözni. A tanáriban minden elő volt készítve. Otthagyták a báliruhát, s az iskolából katonaruhában távoz­tak ... Egy hét múlva Marija Oktyabrszkaja is el­ment. Naponta többször bekopogott hozzám, küld­jük őt is a frontra. Már nem tarthattam vissza. És én adtam neki egy hímzett búcsútarisznyát...” Éjfél van. Pjotr Csebotykóval a beszélgetést más­nap kora reggel folytattuk. A lakásán vagyok. 'H. Bírta Lajos (Következik: III. Az első riadó)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom