Petőfi Népe, 1980. július (35. évfolyam, 152-178. szám)

1980-07-08 / 158. szám

1989. július 8. 9 PETŐFI NÉPE • 5 Alkotó értelmiség, vidéki beidegződések Gondolatok egy tv-film ürügyén ELŐBBRE tartanánk, ha a köz- ügyekben fáradozó, távlatosan gondolkodó vidéki értelmiségiek­nek — kecskeméti értelmiségiek­nek — csak a tv-filmbeli Heré­nyihez hasonló félelmeik lenné­nek, csak ennyi befolyása lenne a közügyekre. (Lám, csupán ve­zetéknévvel említhetem az Ybl- díjast, ismerik megyeszertej Aiki csak a „Legszemélyesebb közügyeim”-et látta, nehezen ér­ti, hogy miért szabadulnának meg néhányan ilyen könnyedén — szívesen! — a jól felkészült mér­nöktől. Nyűglődésnek érezhették egyesek az immár országgyűlési- képviselő-építész elhangzott pa­naszait. Mit akar? Sok elképzelé­sét megvalósította,. Ojságok, szak- folyóiratok, tv-műsorok méltá­nyolják alkotásait, szép kitünte­téseket kapott, tisztségviselő több társadalmi szervezetben. Miért, kiktől kell védeni ezt a tervezőt, kérdezhetnék azok, akik nem fi­gyeltek eléggé a hangsúlyokra, az óvatoskodó szavak mögött parázs­ló indulatokra, a tétova szem­rebbenésekre, a jól megfontolt ki­térőkre. SAJNOS, a szükségesnél keve­sebb szó esett a működést közeg­ről, a jónak hitt, a jónak bizo­nyult tervek elfogadását, realizá­lását, vagy visszautasítását eldön­tő mechanizmusokról. Az indo­koltnál, az ügy lényegét illetőnél több hely, több idő jutott a Keré- nyi személye melletti deklarációk­ra, vagy a „magatartását kifogá­soló” viszolygásokra. Hitelesebb lett volna a film, egyértelműbb a képlet, ha bemu­tatott volna egy-egy jól, rosszul végződött, legszemélyesebb közü­gyét, beláthattunk volna a dönté­si folyamatokba. A konkrétumok alapján a nézők maguk állapít­hatták volna meg, hogy jól sá­fárkodik-e a társadalom a Heré­nyi — a kerényik! — tehetségé­vel, ügybuzgalmával, mát ad •mindezért a tervező. Több tény ismeretében könnyebben kiderült volna: miért ritkult meg körülöt­te a levegő, vagy miért hiszi azt, hogy megritkult. KIMONDATLANUL IS" nyíl--" ván valóvá-vált volna az igazság: náluiffi:,vidéken szernélyéssé“Wze^* mélyeskedővéj válhat a legobjek- tívebb ügy is, mert annyira füg­günk egymástól, mert annyira egymás szájában élünk, mert örökölt beidegzettségek rongálják a közéletet, mert az érték- és a teljesítményszempontok gyakran elsikkadnak. Parazsat gyűjthet a fejére, aki jobbat akar, aki többet követel magától és másoktól, aki jól fel­fogott egyéni érdekei rovására kiharcolja a közérdeket szolgáló intézkedést, létesítményt, aki kö­vetkezetesen, ha úgy tetszik, ko­nokul igyekszik megteremteni az elfogadott cél megvalósításához szükséges eszközöket.. Kilóg a sor­ból, gyanússá válik. A szokatlan ma is irritálja a kényelmeseket, a langyos középszerben lubicko- lókat, mint ezt Grósz Károly, az MSZMP Borsod megyei Bizottsá-; gának első titkára legutóbbi nyi­latkozatában megállapította: „a kisszerűség, az irigység, a bátor­talanság, a kényelem újraterem­tődik ...” MÉG ZÖLD UTAT kapnak a mindig mosolygók, a mindenre bólintók, a mindig „alkalmazko- dók”. A vidéki közéletet, a leg­személyesebb közügyeket jól is­merő Páskándi Géza jól látja a dolgokat: „Azok a kényelmetle­nek az emberek számára, akiktől nem azt a választ kapják, amit ők szeretnének, amit ők már lelkűk­ben jó előre eldöntötték, azok ké­nyelmetlenek az emberek számá­ra, akik nem adnak nyugalmat, nem nyújtanak pihenőt a lelki­ismeretnek, akik mindig kérdez­nek, még akkor is, amidőn minden válasz mindenre megadatott”. FELESLEGES csűrni-csavarni a szót az eredeti gondolkodású, a mindig jobbat akaró, az egész­ségesen türelmetlen ma is véde­lemre szorul, mint Kada Elek ide­jében, aki személyi tekintélyével állt ki a különben jópofa, külön­ben tehetséges, csak — sajnálato­san — a felismert igazságai mel­lett kitartó, akkor Kecskeméten igazgatóskodó Kacsóh Pongrác mellett, mert a János vitéz szer­zője — pont ő! — valamilyen Bartók Bélát hívott ide koncer­tezni és addig gyúrta előzetesen a tisztelt publikumot, amíg össze nem gyűlt egy rokonérző közön­ség, amíg a másfél éve vissza­vonult Bartók újra föllelkesedve dolgozni kezdett. „Kacsóh Pong­rác barátom csak rövid ideig tar­tózkodott városunkban s mivel ez alkalommal nagyon sok el­lenségre tett szert a kis kalibern­ek közül, bizonyítja, hogy ő nagy kaliberű.” Óriásit tévednénk, sokat árta­nánk a legszemélyesebb köz­ügyeknek, ha nem tennénk gyor­san mindehhez: sokkal nagyobb baj, sokkal nehezebben küzdhető le egy-egy adott szervezet tehetet­lenségi ereje. Idegenkedik az ön­törvényű emberektől, mert látja, tudja a hasznukat, de nem vállal­ja az ügyeikkel járó kockázatot, nem vállalja a megszokottól az eltérést, nem vállalja a ‘többlet- munkát nem vállalja az (ál)- egyenlőség megkérdőjelezését. Mi­nél sikeresebb, minél többször igazol egy-egy legszemélyesebb közügyet az idő, annál bizalmatla- líabbul szemlélik, mert netán má- sok — a felettesek is rájönnek ar­ra —, másként is lehetne. VEGYÜNK EGY példát: a ter­vezőintézet igazgatója valóban kedveli, ami ennél fontosabb: el­ismeri a szakmát, a várost, a vál­lalatot népszerűsítő mérnököt. Az is valószínűsíthető, hogy nem ka­paszkodna érte tíz körömmel. Csakhogy az ilyen esetben külö­nösen fontos miért sikkad el, az ok és okozati összefüggések hal­ványultak el. Hiába tudja az igazgató, hogy a tervezési telje­sítmény mérésére a jancsiszeg- gyártás mértékegységei (darab, mennyiség, kivitelezési érték stb.) alkalmatlanok, kénytelen alkal­mazkodni ehhez. Tetszik, nem tet­szik, mindenki megkapja a terv­kötelezettségét, nincs mód az át­lagosnál jobb, nem rutinjellegű feladat teljesítésének különleges betudására. Természetesen nem­csak Herényit szorítja a cipő és nemcsak az igazgatót. Strukturá­lis problémák elszemélyesítése sohasem vezet jóra, mint ahogyan egy-egy átszervezés nem oldhat meg más jellegű gondokat. A jó terápia pontos diagnózis nélkül elképzelhetetlen. EGYÉRTELMŰBB társadalmi visszhangot váltott volna ki a film, ha jobban kitűnik az egész ürügynóta jellege. Herényi — a kerényik — a szakmáért, a váro­sért, a megyéért aggódnak a ma­guk illetékességi területén, mert tudják, a jövőnek és a jelennek is mindennel el kell számolnunk. Sajnálom, hogy nem derült ki világosabban: nem egzisztenciális okok miatt rossz néha a hangu­lata, nem — szerintem — vélt mellőztetése miatt kesereg. Az nyomasztja, hogy nincs olyan hi­vatalos fórum, ahol az eddiginél hatékonyabban érvényesülnének a szakmai szempontok, ahol ő és a hasonló ügybuzgalommal meg­áldottak-megvertek valódi cselek­vésekben bontakoztathatnék ki magukat. Herényit talán nem, de a szakértelmét, a felelősségét, az igényességét — utánanéztem — évekig mellőzték. Kesergett volna Mathiász János, ha sohasem, vagy ritkán számítot­tak volna rá közösségi szőlőtelepí­tési ügyekben, mivel pozíció híján nem volt „szinten”, kesergett vol­na Tóth László, ha — tegyük föl — főnöke, vagy annak a főnöke képviseli egy általa sugallt sakk­verseny előkészítésekor. SZEBB, KÉNYELMESEBB, pezsgőbb szellemi életű Kecske­méten élnénk, ha az utóbbi más­fél-két évtizedben szakemberek időbeni és valóságos bekapcsolá­sával megspóroltak volna néhány gyorsan tévesnek bizonyult, költ­séges intézkedést, elszalasztották a gazdasági, kulturális gyarapodás néhány kínálkozó, kedvező lehe­tőségét. Embereket „bíráltak”, mert — -maradjunk kulturális te­rületen művelődési központot, naiv-múzeumot, énekesiskolát, Ko- dály-szemináriumot • kezdemé­nyeztek, amikor kevesen látták ezek jelentőségét. Hányán hitték, hogy a meggyőző érvek elegen­dőek egy jó ügy elfogadtatására. Tévedtek gyakorta és nemcsak ők jártak rosszul, nagyon rosszul né­ha. A közönség is, amely ezzel- azzal szegényült. Kerényi-j végül is semmilyen,' szempontból nem tekinthető ál­dozatnak,'csak'— és ez a 'ösált fájdalmas és kínos és elgondol­koztató —, nehéz sorsúnak, mert akkor kezdte meg tevékenységét, amikor a megyei vezető testületek és ezek néhány meghatározó tag­ja fölismerte az építészet, a mű­vészet ember- és társadalomfor­máló fontosságát. Volt adott ese­tekben kihez, kikhez mennie és Kerényi — szerencsés alkat — ment is jó ügyekben. Ha Kerényi Fejbólintó János, nincs .ma Tudomány és Technika Háza. KINEK HASZNÁLT ez a film? Herényinek a legkevésbé. Talán azt válaszolná mégis, amit a pre­cíziós öntést feltaláló „nehéz em­ber”, amikor megkérdezték: nem fél-e kálváriája megírásától? — Talán valakinek csak lesz •belőle haszna. Egyszer már rend­be kellene tenni az egészet. Persze ahány eset, ahány em­ber, annyi következtetés! Általá­nosítani nem szabad, de azért érdemes elgondolkodni. Heltai Nándor Dallos Marinka képei (Fotó: Hauer Lajos — KS) Az Olaszor­szágban élő, magyar szár­mazású naiv művész, Dallos Marinka képei­ből, a Kulturá­lis Kapcsolatok Intézetének ki­állítási termé­ben nyílt kiál­lítás. • Teremtés. • Minden estére. • Öltöztetés. DUNAPATAJTÓL KISKUNHALASIG Művelődés, szórakozás a szünidőben Évente visszatérő gond a nyári vakáció: gondja annak is, aki nemcsak évi D-vitamin-szükségle- tének beszerzési lehetőségét látja a nyári hónapokban, hanem an­nak, azoknak is, akik hivatásuk - ból eredően, azt, akarják, hogy ilyen gon$ ne legyen. Gond tehát a közművelődési szakembereknek is, akiknek minden igyekezetük arra irányult az elmúlt hónapok­ban, hogy az idei nyár is több le­gyen a napozásnál, a strandolás­nál, a passzív pihenésnél. Az aktív pihenés jegyében állt össze a Megyei Művelődési Köz­pont kulturális és szórakoztató programja, mely már az iskolás gyerekek számára is tartogat né­hány érdekes eseményt. Július tizenötödikén nyílik meg, és au­gusztus huszonötödikéig tart nyit­va az újfehértói napközis tábor, ahol rendszeresen tartanak játék­készítő foglalkozásokat a művelő­dési központ szakemberei, s akik­től megtanulhatják majd a tábor lakói, hogy miként kéll papírt hajtogatni, vesszőt fonni, bőrből különböző használati tárgyakat készíteni. Hasonló foglalkozásokat szerveznek majd a Széchenyivá- ros játszóterén is, amelyeknek az időpontjáról plakátok és szóróla­pok fognak hírt adni. Nem lesznek mostohák a beat­és a rockzenét kedvelő tizenéve­sek, huszonévesek sem: július hu- szonkilencedikén a V’ Moto Rock és a Korai-együttes ad majd hang­versenyt a művelődési központ színháztermében, .szerdánként , pe­dig discozenét hallgathatnak fiatalok, az intézmény előcsarno­kában. A komolyzene kedvelőire is gondolva adott helyet a műve­lődési központ a július tizenhato- dikán kezdődő, és egy egész hó­napon át tartó Kodály-szeminá- rium rendezvényeinek, amelyek sorából kiemelkedik Zsigmondy Dénes hegdűestje és Szokolay Sándor szerzői estje. Rossz idő esetén a művelődési központban ad majd hangversenyt a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola kamaraiegyüttese, és a Takács— Nagy Vonósnégyes. •A .képzőművészet iránt érdeklő­dők Irányi János akivarelljeit, ce­ruza- és tusrajzadt láthatják majd augusztus közepétől, az első eme­let előcsarnokában: a kiállított munkák bemutatják, hogy miként alakult és fejlődött Kecskemét a huszadik század első hat évtize­dében. Ezt .követően a Nemzetközi Zománcművészeti Alkotótelep idei terméséből rendeznek kiállítást, ugyanezen a helyen. A tanyaszínház társulata a soltl vadkerti tanyaklubban, a ladány­benei művelődési házban, a hel— véciai tsz-közpomtbam, az erdőte­lein iskoláiban, a nyárlőrinci sza­badtéri színpadon, és a megye más pontjain játssza el július tizedi­kéig <Moliére pandúr György cí- ,mű-színművét-, Illyés Gyula fordí­tásában. A megye más városaiban, köz­ségeiben sem múlnak eseményte­lenül a nyári hónapok. Különö­sen a Szelidi-tó mellett alakul mozgalmasan az élet, ahol min­den második hét csütörtökjén egy- egy neves rockegyüttes ad hang­versenyt, diaporáma-vetítés és lézerbemutató kíséretében. Kalo­csán a szabadtéri színpad lesz a kulturális élet központja, július­ban és augusztusban, ahol több színházi bemutató, komolyzenei hangverseny, és egy nagy népmű­vészeti vásár lesz majd. Kiskun­félegyházán az augusztus közepén zajló kiskun napok ígérnek sók jót: mint mindig, a program ké- . szí tői most is nagy gondot fordí­tottak arra, hogy a tájegység művészeti hagyományait bemu­tassák. Kiskunhalason a múzeum­kerti esték sorozata kínál tartal­mas szórakozási és művelődési lehetőséget, ahol irodalmi műso­rok, színházi előadások, és hang­versenyek hangzanak majd el. K. J. Különös asszony volt... I. A cím ismeretlen A Hat év történelem című szovjet—amerikai dokumen- tumfllm-sorozat tv-adásában a második világháború hő­sei kOzOtt egy pillanatra feltűnt Marija Oktyabrszkaja és volt harckocsizd társainak egykori katonai fényképe. Egy villanás volt csak, amíg Oktyabrszkaja arcát láttuk, él a nevét hallottuk. Majd a képsorok peregtek tovább. Ki volt valójában Marija Oktyabrszkaja? Moszkva. A Szovjet Szocialista Szövetségek Köz­társasága Fegyveres Erőinek Hadtörténeti Múzeuma. A parancsnok fogad. Ismertetem úticélomat: Marija Oktyabrszkaját és volt harckocsizó társait keresem. A munka első fázisa: a múzeum regiszteres nyil­vántartó szekrényéinél az intézet 'kilenc munkatár­sa kutatómunkát kezd. A volt harokocsizók személyi kartonjait, jelenlegi lakhelyük megjelölését keresi. Két óra múltán a múzeum tudományos munka­társának hivatali szobájában vagyunk. B. Vanlin egy nyilvántartó kartont tesz elém. Az adatok hiá­nyosak. A géppel írt szöveg mindössze ennyi: „Ma­rija Oktyabrszkaja. A Szovjetunió Hőse. Született 1905-ben. Férje ezredkomisszár .volt, és amikor a Nagy Honvédő Háború kezdetén meghalt, Marija Oktyabrszkaja minden vagyonát, 50 ezer rubelt tanképítésre ajánlott fel, tankvezető képesítést szer­zett és a németek ellen harcba állt a férje helyett. 1944-ben Szmolenszk környékén hősi halált halt. Halála napján a Fegyveres Erők Főparancsnoksága a Szovjetunió Hőse címmel tüntette ki.” Egy hordozható üvegvitrin. A vitrinben elsárgult fénykép. Készült 1943-ban. A képen Marija Ok­tyabrszkaja katonaruhában. Mellette három társa, a tank legénysége: Pjotr Csebotyko tankparancs­nok, Gálkin rádiós, és Jászkó lövegkezelő. — Ennyit tudunk. Ennyi a dokumentumunk — mondja B. Vanlin. — De azt hiszem, a néhány adat már kiindulópont lehet a 'további kutatáshoz. — Mi történt a szüleivel, gyermekei voltak-e, Ma­rija Oktyabrszkaja halála után mi történt a tank másik három harcosával? — Mindent elmondtam, amit tudtam. — Mégis, hol kaphatnánk további felvilágosítást? — Talán a Honvédelmi Minisztériumiban. Ott nyo­ma kell legyen, hogy Marija Oktyabrszkaja halálát követően ki kapott utána életjáradékot. Nyikolaj Bábin a barátom. A Szovjetszkaja Zsenys- csina, a Moszkvában tíz nyelven megjelenő Asz- szonyok című lap szerkesztője. 0 vállalkozik arra, hogy a Honvédelmi Minisztériumból információkat szerez. Telefonkönyvekben, regiszteres füzeteiben lapoz — és telefonál, telefonál. A harminchetedik telefonbeszélgetés, amikor közli: Marija Oktyabrsz­kaja halála után életjáradékot egy idős asszony ka­pott 1957-ig, haláláig, de 'többet nem tudnak. Ismét telefonbeszélgetések, .majd a Honvédelmi Minisztérium speciális osztályának jelentése: Marija Oktyabrszkaja szüleit és két fiát 1943-ban megöl­ték a németek, a család 'tagjai közül senki sem ma­radt életben. A kör bezárult. De Nyikolaj Bábin tovább kutat. Levéltáraikkal, könyvtárakkal keresi az összeköttetést. És 24 óra múltán közli, perceken belül fényképmásolatokat kapok az egyik moszkvai levéltárban őrzött doku­mentumokról. Két fotókópia érkezik. Az első fotómásolat szövege: „Marija Vasziljevna Oktyabrszkaját 1943 októberében sorolták a 2. Ta- cinszkij gárdatankhadtest 26., Jelnyiszkaja gárda- tankbrigádjába. Akkor 38 éves volt. Elsajátította a gépészvezető szakmát. Majd elérkezett a nap, átad­ták részére a tankot, amit a pénzéért készítettek. A tank oldalán ez a felírás volt: „Harcostársnő”. Marija Oktyaibrszkaja hónapokig harcolt; a tankot vezette: 1944. január 17-én Belorussziában súlyos sebesülés érte. Az orvosok két hónapig küzdöttek életéért, de a sebesülés halálos volt, március 15-én •meghalt. Szmolenszk ősi Kreml falánál temették el, az 1812-es fasorban”. Táviratmásolat: „Az Állami Védelmi Bizottság­nak. A hazáért vívott harcban esett el férjem, Ok- tyiabrszkij Ilja Fedorovics ezredkomisszár. Az ő ha­láláért, az összes, a német barbárok által megkínzott szovjet emberért akarok bosszút állni, amiért az Állami Bankba vittem minden megtakarított pén­zemet, 50 ezer .rubelt, egy tank előállítására. A tan­kot, kérem nevezzék Harcos társnőnek és irányítsa­nak engem is a frontra ezzel a tankkal, vezetői mi­nőségben. Vezetői képességem van, jól bánok gép­fegyverrel, Vorosilov-lövész vagyak. Marija Vaszil­jevna Oktyabrszkaja.” A táviratot 1943. március 3-án közölte a Szov­jet Szibéria című napilap. Késő este. Moszkvai szállodai szobámban felcseng a telefon. Ismét Nyikolaj Bábin. — Az eddigi kutatások szerint Marija Oktyabrsz­kaja valószínűleg Leningrádban született. Utazzál oda. Megadom leánykori nevét. Ha megakadsz és segítség kell, telefonon azonnal jelentkezz. Leningrád. Zsebemben Nyikolaj Bábin levele, ajánló sorok egy ismerősének, legyen segítségemre. Jurijjal gyorsan megbarátkozunk, a városi ta­nácsnál dolgozik. Engedélyt kap. hogy átnézze az egykori születési anyakönyvi kivonatokat, nyilván­tartó könyveket. Két napig dolgozik helyettem, s engem tétlenségre ítél: „Hiába jönnél az akták kö­zé, nem ismernéd ki magad, és csak lábatlankod­nál”. Két nap múltán, este, Jurij lehangol tan érkezik szállásomra. És szabadkozik: „Hidd el, mindent meg­próbáltam , de Marija Vasziljevna Oktyabrszkaja az egykori születési másolatok, nyilvántartó könyvek szerint nem született Leningrádban, és sohasem la­kott itt. Az információ téves.” Azonnal hívom Moszkvát, Nyikolaj Bábint. Másfél perc múlva kapcsolás. Ideges beszámoló­mat nyugodtan végighallgatja, majd így szól: „Nyu­godj meg, én már tovább jutottam. Nem ültem ed­dig babéraimon. Akarsz beszélni Pjotr Ivanovics Csebotykóval, Marija Oktyabrszkaja volt tankpa­rancsnokával?” Kiabálok: „Halló!... Halló!... Ho­gyan? .. „Amíg Leningrádban voltál, lebonyolí­tottam még néhány telefonbeszélgetést, ennyi az egész Továbbra is tartottam a kapcsolatot a Hon­védelmi Minisztériummal és a tank legénysége után kezdtem kutatni. Csebotykónál, a volt tankpa­rancsnoknál kezdtük. Az egész sajtóosztály neked dolgozott. Megtalálták az aktát, miszerint Csebotyko hadnagy a 26. tankhadosztálynál szolgált. A 26. had­osztály aktái alapján 'bebizonyosodott, hogy 1947- ben még élt, leszerelt és tartalékos állományba ke­rült. A tartalékosok osztályán megállapították, hogy a leszerelés után a moszkvai kerületben lakott, a moszkvai kerület központi nyilvántartója pedig fel­kutatta, hogy ezután Ukrajnába, a Donyectől nyolc­van kilométerre levő Artyomoszkba költözött... Te­hát volt néhány telefonbeszélgetésem, de a lényeg, hogy Pjotr Csebotyko jelenleg Artyomoszkban él a családjával, építésvezető. Lediktálom a telefonszá­mát, én már beszéltem vele... Ha odautazol, jő utat”. Kattog a készülék. Azonnal hívom Artyomoszkot. Egy perc után kapcsolás. Halk férfihang: „Halló, itt Pjotr Ivanovics Cse­botyko, tessék?” H. Barta Lajos (Következik: II. Emlékek a volt tankparancsnok­nál) i É A

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom