Petőfi Népe, 1980. július (35. évfolyam, 152-178. szám)
1980-07-06 / 157. szám
MŰVELŐDÉS • IRODALOM • MŰVÉSZET ben- született' alkotásai mögött nemcsak az izmusok (kubizmus, expresszionizmus stb.) kínálta művészeti tanulságok fedezhetők fel, -hanem Bossányi lázas keresése, türelmetlen kutatása is egy sajátos, autonóm kifejezési mód kialakítására. A legegyénibb hangját azokon a táblaképeken találja meg, amelyen keleti — jobbára indiai — művészeti tapasztalatokra támaszkodva, a dekoratív felfogást művészi hitelességgel, az elbeszéld modort pedig saját élményeivel párosítja. Műterméből különféle táblaképek, friss és eleven vázlatok és akvarellek kerültek ki, míg a műhelyében folytatott iparművészeti tevékenység sok tervet és számos üvegplakátot eredményezett. Bossányi üvegablakain- az egészséges dekorati- vitást és az ünnepélyes átszelle- mültséget a tiszta színek hangulatával tudja elérni ugyanúgy, mint a középkori üvegablakok művészei. S mindehhez még hozzájárul a mondandó komolysága, emberi és biblikus tartalma is. Bossányi Ervin -bajai -tárlata, a képző- és iparművészet egy életművön belüli testvériségre ugyanolyan jó' példá, mint egy művész és mű -kétarcúságára. Ezért is tanulságos a Bossányi-művek ta- lál-koztatása a mai -bajai, és az ott megforduló közönséggel. Sümegi György Bossányi Ervin hazatérése • Alakok a szélben, 1944 körül. és barátaimnál." S -mindehhez még azt is joggal hozzáteszi a festő, hogy „Gyermekkori és ifjúkori élményeim életre kelve, festményekké válva, becsülettel szolgálják úgy a múzsámat, mint embertársaimat.” Nem csupán az idő, az elzuhogó évtizedek megszépítő messzesége csalhatta az idős mester tollára így a megemlékezést. Számos, Baján látható műve bizonyítja szoros kapcsolódását a gyermekkori élmények színhelyeihez. így mi .magunk is tanúi lelhetünk annak, hogy az 1891-ben Regőcén született, festészeti és iparművészeti tanulmányait Budapesten elkezdő, majd Párizsban és Angliában ' folytató, 1919-től • „Megelevenednek a gyermekkori élmények.” Németországban, majd a nácik uralomra kerülése után Angliában megtelepedő és dolgozó művész képein hogyan idézi meg gyermekkorának városát: Baját. A gyermekkori élmények, a motívumok képi megjelenését szemlélve gondoljunk még arra a mű- vészetpsziohológiában szentesített, önmagában is fontos tényre, hogy döntőek a fiatalkori élmények és benyomások, s különböző intenzitással, de egész életünkön végigkísérnek bennünket. Ezért nem túlzó, sőt éppenséggel hiteles az idős mester vallomása. Több évtizedes művészi alkotómunkája jellegéről így emlékezett meg: „£n dupla életet éltem, és mindkettőt a legnagyobb intenzitással. Minden időm és erőm műteremben és úgynevezett képző- művészetnek, 'éppúgy, mint műhelyemben az úgynevezett iparművészeinek áldoztam.” E kettős szorításban, megkötöttségben és szabadságban, műhelyben és műteremben jö-tt létre az a roppant méretű életmű, amely a kisgrafikától az üvegablakig, Bajától Lübeckig,. Hamburgtól Londonig és Indiáig, Afrikáig terjed. fiodrCi (. A legkorábbi festmények a pályakezdő, a hazai hagyományokból kiinduló művészt mutatják be. Közülük kiemelkedik Önarcképe és az édesanyjáról készített portréja. A 20-as és 30-as évekA Nagy István állandó kiállítás megnyitásakor Baján, a Türr -István Múzeumban megnyílt Bossányi Ervin tárlata is. Az 1975-ben Angliában elhunyt művész erős és széttéphetetlen szálakkal kötődött Bajához; elsősorban a fel- szabadulás előtti Város kultúrájához és művészetéhez. Bossányi Ervin 1972-ben így emlegette a Bajához és környékéhez fűződő gyermekkori élményeit: „Valóban Baja, Szeremle, Siikösd, Decs, öcsény, Báta, Hercegszántó az én igazi otthonom, amelyekhez én hű maradiam, bárhova és bárhogyan is sodort a sors. Csaknem minden szünidőmet én ott töltöttem rokonaimnál Az alku A szemközti lakásba egy fiatalember költözött. Jóképű, szőke, olyan harminc év körüli. Elvált ember. Az értesüléseit a házmes- ternétől szerezte az öregasszony, aki részletesen beszámolt mindenről a férjének. — Felőlem a perzsa császár is odaköltözhet — nézett fel a rejt- véiiyből az öregember. — Mi dolgod vele? — Csak úgy mondtam — felelte az öregasszony —:, hiszen sokáig állt üresen az a lakás, amióta szegény Regina ... Az öreg legyintett. Nem szerette a megboldogultat, pletykásnak, hazudósnak tartotta, tudta ezt az öregasszony is, ezért inkább elhallgatott: Csak sóhajtott néhányat a barátnője emlékezetére. Egyik este. a fiatalember csöngetett be hozzájuk. Tiszteletét kívánta tenni, mondta, hiszen így illendő az új szomszédtól, még ha szemközti is, azonkívül meg akadna egy dolog, amiről szeretne szót váltani. Az 'öregek leültették likőrrel, aprósüteménnyel kínálták, majd kis idő múltán megkérdezte a házigazda : — Aztán miről szeretne szót váltani? — Tetszenek tudni — kezdte a fiatalember —, én egy szabadabb erkölcsű családban nőttem fel. Ne tessék félreérteni, egészen egyszerű dologban nyilvánult ez meg. meg. Nyitott ablaknál tornáztunk reggelenként. — Hiszen ebben nincsen semmi — szólt közbe az öregember —, ez nagyon egészséges cselekedet. — Igen, de tni meztelenül tornáztunk. — Jézus Mária! — lebbent ki a fohász az öregasszonyból, de a férje nyugalomra intette, akár egy gyereket, aki valami szörnyűségről hallott. — Ez a szokásom — folytatta a fiatalember — a mai napig megmaradt, viszont jól tudom, hogy közösségben élünk, és a közösségnek megvannak a maga szabályai. — Bizony, ez szent igaz — helyeselt az öregember, és várta, hová csavarintja a szót a látogatójuk. — Arra kérném önöket — tért a lényegre az ifjú —, hogyha lehetséges, nézzék el nekem ezt a szokásomat. Ezt a tízperces meztelen testgyakorlást nyitott ablaknál. Cserébe az elnézésért felajánlanám, hogy fölhordom a pincéből a fát, és segítenék a bevásárlásban is. — Szénnel, fűtűnk — -szólalt meg hirtelen az öregasszony, de az ura pillantására másfelé fordította a fejét. Mintha azt kutatná: ki szólalt meg.az ő hangján? — Hát kérem — mondta az öregember —, ez fölöttébb furcsa kívánság... Már közeledek a nyolcvanhoz, de ilyen kéréssel még senki sem. állított be hozzánk ... Éppen ezért ezt alaposan át kell gondolni, és meghányni vetni az asszonnyal. — Ez természetes — bólintott a fiatalember — magam is így gondoltam. Holnap este ismét átjönnék a válaszért. A vendég távozása után az öregember ráripakodott a nejére. — Te már mindjárt belementéi volna! Azért kottyantottad el, hogy szénnel fűtünk. — Csak helyesbítettem — védekezett az öregasszony —, eszem ágában se lenne nélküled dönteni ... De kérlek, gondolj a szívedre meg a derekadra ... Mindig panaszkodsz a szénhordás miatt. — Igaz — sóhajtott megadóan az öregember —, nagyon sok már nekem ez a két emelet... Kiszáll belőlem az erő, amire felére... Másnap a pincekulcsot szorongatva várta a fiatalembert. Ezzel kívánta jelezni, hogy egyetértésre jutottak az asszonnyal, amit aztán szóban is közölt, mielőtt átadta a kulcsot. — Azt a ládát hordja tele — mutatta meg a konyhában — az kitart egy hétig, így elegendő lesz hetente egyszer.. j — És nem fog tornászás közben fázni? — kérdezte kíváncsian az öregasszony, aki kijött a beszélgetésre. — Ilyenkor télen köny- nyen meghűlhet az ember ... Az ifjú megnyugtatta, hogy nem szokott fázni, de különben is hozzáedződött a dologhoz. Ebben segíti a sportolás is, hiszen röplab- dázik a vállalati csapatban. Azonkívül ha alkalma adódik rá, akkor szaunázik, amit még egy finnországi útja során szeretett meg. Így ez a kis meztelenkedés igazán csak a legnagyobb felfrissülést jelenti neki. Hetek teltek el, és a fiatalemberre nem lehetett panaszuk az öregeknek. Szorgalmasan ' telehordta a szenesládát, és segített a bevásárlásban is. — Muszáj állandóan az ablaknál ülnöd? — támadt egyszer ingerülten a feleségére az öregember. — Azelőtt sose húztad oda a széket, most meg alig mozdulsz el onnan. — Jobban látok így kötni — mutatta a félig kész pulóvert az öregasszony. — Neked csinálom karácsonyra. — Közben meg kukucskálsz! Nem szégyelled magad? — Még ilyet...! Fel sem emelem a fejem a kötésből. — Azt nem! Csak éppen a kötést tartod föl, és kikandikálsz a lyukacsokon. Azt hiszed, nem vettem észre? Szerencsére még nem vagyok vak! Vagy azt szeretnéd, ha vak is lennék? Az öregasszony szipogott, és tüntetőén elvonult az ablaktól. Aznap keveset szóltak egymáshoz, és és ami nem történt meg évek óta: elmaradt a hitvesi puszi el- alvás előtt. Három napig kerülte az ablakot az öregasszony, de a negyediken, a postáról visszaérkezve, megint ott lepte meg az ura. — Szóval így állunk? Akkor jobb, ha az ablakkal kötsz házasságot! — Már azt is megtiltanád, hogy lemossam az üveget? Nem szórakozásból csutakolom! Nézd meg, csupa kosz, alig lehet kilátni rajta. Erre csak legyintett az öregember, és átment a másik szobába. Este ott ágyazott meg magának a kanapén. Az öregasszony egyedül sírdogált a családi nyoszolyán. Negyven évig hűséges volt — forgolódott az öregember —. és most bolondult meg vénségére. Ketrecbe kéne engem zárni, amiért ráálltam erre az alkura. Kellett ez nekem? Reggel odaállt a felesége elé és megkérdezte: — Mondd meg igaz lelkedre: mi a fészkes fenéért bámulod azt a fiút? — Nem bámulom. — Ne hazudj, mert bámulod. De miért? Az öregasszony hallgatott egy keveset, majd csöndes pironko- dással ezt mondta: — Csak összehasonlításból... — Kivel akarod összepászítani? — Hát veled ... Hogy ifjúkorodban volt-e ilyen jó az alakod. — És mire jutottál ebben a mustrában? — Mire? Hát még kérdezed, te bolond? Hát persze, hogy neked volt jobb az alakod, de még menynyire ... ! Akár rólad is mintázhatta volna Michelangelo a Dávidot. Nézték egymást. Az öregember kicsit kihúzta magát, így nem tűnt annyira* hajlottnak. És az öregasszony szeme is tisztábbra fényesedett, ■ mintha az ifjúsága kíváncsiskodna elő onnan. Mint amikor a hamut megkotorják, és egy régen eltemetett parázs újra felszikrázik. Másnap az öreg átment a fiatalemberhez és felbontotta a megállapodásukat. — Tudja, kérem — mondta —, én férfiember vagyok, megértem ezt az egészet... de a feleségem nehezen bír ebbe belenyugodni J.. Ö még az apácáknál tanult, és nagyon szigorú erkölcsű. Ezentúl hát ne pucérkodjon előtte... A szénhordást meg köszönjük, majd csak elboldogulok azzal magam is. És aznap már ismét ő cipelte fel a szenet, ' többszöri megállással ugyan, fújtatva, zihálva, de önmagával igen elégedetten. Tóth-Máté Miklós HATVANI DÁNIEL: Hová gyalogolnak a bokrok Már kásafű-mezőt izzad valahány hentergésem tündöklésem fürtjei fölmagzanak fordulnak utánam gyümölcsök véresre szívott szájak de nadrágom hajtókáján csak a bojtorján sokasodik Esténként a fázós istenek kojtolják köröttem az átnedvesült eszméket fogatlan szájukból szél fúj szél fújja fújdogálja szívem kihűlő parazsát E darab kéreg mind kevésbé inog alattam már tudom legbizonyosabban mely irányból foglalhatom el végleg ahol csakis magamnak áldozok földet füvet és vizet Homok lepi el a tejutat ugye jó volna meglesni hová gyalogolnak mégis a bokrok fáradhatatlanul és céltalanul CSAN ADY JÁNOS: Mártélyi nyár * Kedveszegeti madár a nyár, ül, csak ül egy csonka ágon, a viz fölött a lomb sugárzik zölden, ahogy a partot járom, nem is a nyár, talán magam vagyok — ahogy vagyok oly szomorú, a közelben elhúz egy néma, ladikforma szurkos hajó, a nádas mentén pillangózik egy pár csillogó evező, néha a zöld súlyomba botlik, a levelek rendje megbomlik, de aztán viszi utasát új. kalandos horgász-vizekre, hallgatózom. akár az özek, őzek az ártér vadonán. avar roppan, a puha kőzet, meg-megsüpped közte bokám, ■ s ezer év csöndje ül nyomasztón azon a csonka ágú fán. KÖNYVESPOLC Fodor András: Futárposta Janus Pannoniustól Timár Józsefig, Ferrarától Bajcsy-Zsi- linszky utcai lakásáig ível Fodor András Futárposta című tanul- mánykötete. Egyéniség és szándék enyvezi gyönyörűen egységessé az első pillanatban látszólag különféle jellegű írásokat. A lírikus szívedobbanásai lüktetnek sajátos útibeszámolóiban, hevítik verselemzéseit, lehelnek életet múltidézéseibe. Mindegyikből kihallik az „a belső zajdulás”, „a lélek kortól, divattól független munkája”, amelyet a somogyi-budapesti költő egyik nagy művészünk-^ ben csodál. A kovászember Fodor számára személyes ügyekké alakulnak a látókörébe kerülő közhasznú kezdeményezések, törekvések. Sajátjaként védelmezi a megcsúfolt igazságot, kiáll a veszélyeztetett értékek mellett, buzgó pásztorként összetereli a — talán maguk sem tudják — összetartozókat. A filozófiai értelemben mondott jóság szószólója. Boldog, ha egy fűszállal több zöldell, - ahol zöldellhet, örvendezik, ha érvényesül a tehetség. Érdeklődése fényénél előtűnnek rejtőző szépségek. Belátásból, okos megfontolásból vállalja a „nemzedéknövesztő'’ szerepkört. Szólítja természete — nem bújhatunk ki bőrünkből —, sodorják József Attilának, Bartók Bélának, állócsillag-példaképeinek ösztönzései, új és új állásfoglalásra kényszerítik a kor kihívásai. Magatartása a következetes ráció megtestesülése! Rokonokat to-i ■borzó hűség, lelkiismeretet nyug-' tató tisztaság, csillapíthatatlan munkakedv adja számára „a gazdag, a teljes élet pezsditő varázsát”. Rájött arra: „a teljeset, az igazit keresve, e vad világban embernek maradni” felfogással élhető az élet. Rájött arra, hogy hasztalan műveli kertjét, ha a szomszédét gaz csúfítja, rájött arra: csodálatos hangon muzsikál a világ, ha értők pengetik. Tudják meg mások is, erősödjenek tudásukban a vele együttgondolkodók, felejtsék el kételyeiket a bizonytalankodók, eszméljenek a tájékozatlanok: ezt akarja a Futárposta valamennyi írása. Az Eleven múlt címszóval is összeillesztett fejezet ihlető eszméinek forrásvidékeire kalauzolja az olvasókat. A ferrarai „augusztusi éjszakák égettcserép-illatából” a múlt és jelen furcsa keveredése csapja meg. ..Hiszen nekünk is volt Shel- leynk!” örvendezik Csokonai „betemetett aranybányáját” csákányozva. Tud újat mondani József Attiláról, mert a kérlelhetetlen őszinteség az iránytűje. Az izgatja. hogy „a rendkívüli, a szabálytalan jelenségnek járó gyanú” miért árnyékolja a nagy egyéniségeket. Mit adtak a nemzetnek, a tudománynak, a művészetnek; ezt vizsgálja érzékeny tollal, kort, világot összemarkoló szemlélettel, a tanúságtévő hitével. A Költők és versek ciklus (?), igen ciklus!, vonzódásainak tükre. Más-más alkalomból, de újra és újra értékeket népszerűsít. Magyarázza, sugalmazza: miért szép ez vagy- az a vers, miért érdemes; miért kell odafigyelnünk erre vagy arra a kötetre. ‘Legyen a szép vers mindenkié!, ezt akarja. A „tanító szenvedélyű” Nemes Nagy Agnes kötetéről szólva önmagát jellemzi: „nem röstell tanítani, így nem érheti be az pl- vasó elkápráztatásával. S mivel mesterségét mindig egzisztenciális komolysággal élte át, szerény is tud lenni. Méghozzá úgy, hogy szerénységén az élvezettel végzett tisztázó munka jókedvű elégedettsége is rajta fénylik.” Fodor András elkötelezett futárként közvetít egymásra utalt, közös sorsú népek között. A gyakorló műfordító, a tevékeny értékközvetítő tapasztalataival mutatja be a versfordítás művészeit és művészetét. Akarva-akaratla- nul irányít, befolyásol érdeklődése. Az élete delelőjéré jutott költő szintézist kereső, a meglévő értékeknek és a csírázó újnak közös medret kutató törekvése a Hazai múzsa és a Forgóajtó szellősebb, lazábban kötődő fejezetekben a legnyilvánvalóbb. A népzene és a kortárs muzsika. Stravinsky és Pribojszky Mátyás, a népi oitera és a szimfonikus zenekar, az Oj zenei stúdió és a kecskeméti népzenei találkozók így válnak érintésére természetes szövetségesekké, egymást föltételező, egymást tápláló, egymást igazoló jelenségekké. A volt, a van, és a lesz egysége olyan természetes számára, mint az,- hogy kaposmérői szülőházába is magával cipeli a nagyvilágot, és indiai, bulgáriai, angliai bolyongásain is a magyar kultúra védnöke. A Futárpostát a Szépirodalmi Könyvkiadó Domokos Mátyás gondozásában bocsátotta bizonyára sikeres útjára. Heltai Nándor
