Petőfi Népe, 1980. július (35. évfolyam, 152-178. szám)

1980-07-01 / 152. szám

1980. július 1. • PETŐFI NÉPE • TEKINTÉLYE VAN A FALU NÉPE ELŐTT Beszélgetés a fülöpszállási párttitkárral Mint mindenhez, úgy a műve­lődéshez is különböző viszonyok fűzhetnek egy párttitkárt. Az pél­dául, akit a Húsz óra című re­gényben jelenített .meg Sánta Fe­renc, panaszkodott: annyit dolgo­zott azért, hogy mások nyugod­tan tanulhassanak, hogy neki ma­gának már nem jutott ■ jdeje a könyvekre, s lemaradt. Viszont személyesen ismerek olyat is, akiit a felszabadulás után hatelemis végzettséggel választottak meg párttitkárnak a falujában, s azóta Einsteint és 'Németh Lászlót ol­vas és érti Beethovent. Nyilván­valóan nem mindegy, hogy vala­ki az előbbi vagy az utóbbi típus­hoz áll közelebb: hiszen a pár-ton- kívüliek .tömegei elsősorban min­dig a párttitkárt figyelik — mi­lyen ember, mit csinál, kivel ho­gyan érintkezik, milyen elképze­léseket akar megvalósítani?! „.. .feltétlenül ott kell lennem.. Hitem szerint a fülöpszállási Varga István becsülettel állja ezt a próbát... Nemcsak mint a Vö­rös Csillag Termelőszövetkezet pártalapszervezetének vezetőjét, nem is mint a községi pár.tvezető­ség titkárát kerestem, hanem egy­ben a nemrégiben megválasztott tanácstagot is. Már ez a körül­mény is jelezte: van tekintélye a falu népe előtt. Szinte már a ta­lálkozásunk első pillanatában ki­derült az is, hogy miért. Az utcán futottunk össze. Ott közöltem vele, hogy írni szeret­nék róla, ennek érdekében 'beszél­getni vele, ha tudna erre szakí­tani egy órányi időt. így válaszolt: „Jaj, most egy kicsit rosszkor jött. Éppen hazafelé sietek, mert hamarosan egyedül maradnak a gyerekek. A feleségemmel még tegnap megbeszéltük, hogy ma egy kicsit korábban megyek ha­za, mert neki fél hatkor részt kell vennie a szülői munkaközösség megbeszélésén, ahol a tanévzáró ünnepséget készítik elő. Elvállal­tam ezt az „ügyeletet”, pedig né­kem is összejött, néhány dolo^- mára. Hétkor kezdődik például a pártházban egy nagyon érdekes előadás a Nemzeti Parkról. Fel­tétlenül ott kell lennem, mert a falu sorsát érintő dolgokról fog szólni az előadó.” Szó szerint idéztem ezt a né­hány mondatot, mert szinte min­den lényeges kérdésre utal, mely­ről a későbbiekben 'beszélgettünk. Megtudtam például, hogy a fele­ségével együtt, fiatal pedagógus házaspárként érkeztek Fülöpszál- lásra, az ország északi részéről, éppen kilenc esztendővel ezelőtt. „Bevándorlók” tehát, de olyanok, akik igazi otthonra leltek a falu­ban : pedagóguskölcsönnel szép lakást építettek, s ebben nevelik a két — öt- és hatéves — gyerme­küket. A gyerekek nevével egyéb­ként gyakran találkoztam, mind a közelmúlt, mind pedig a .közel­jövő programjában. Csodálkozá­somat látva, Varga István erre a következő magyarázatot adta: — Én nagyon komolyan veszem és nagyon sok időt fordítok a gyerekekre, s általában a család­ra. Egyrészt azért, mert mint pe­dagógus, jól tudom, hogy amit a gyereknevelés területén a család elmulaszt, azt soha senki nem tudja többé bepótolni, helyrehoz­ni. Másrészt pedig ' véleményem szerint közéleti tevékenységet csak az vállalhat, aki azt el tud­ja látni. Aki tud figyelni például a mások gondjaira. Márpedig olyan embertől, aki a saját prob­lémáit is csak Uggyel-bajjal tudja rendezni, attól ez nem várható. Röviden: teljes szívvel csak az tud dolgozni, akinek nyugodt és biztos háttere — rendezett csalá­di élete — van. „Megértem, hogy.. És utaltak az elsőként idézett mondatok két másik lényeges do­logra is: a párttitkárnak a mű­velődéshez és a faluhoz való vi­szonyára. A szoros értelemben vett egyé­ni művelődésről annyit: bár ezer a feladata. Varga István azért mindennap szakít időt a köny­vekre, újságokra. Ezt feltétlenül meg is kell tennie, hiszen most végzi a marxista esti egyetemet. Biztos vagyok azonban abban, hogy nem ez a vállalt 'kötelezett­sége, hanem egy sokkal mélyebb­ről jövő érzés nyomja őt a szék­be, s kényszeríti arra, hogy tanul­jon, olvasson. Kíváncsiság? önbe­csülés? Azt hiszem, egy kicsit mind a kettő. És még valami: a változtatni akarás. Annak ellenére, hogy beszélge­tésünk során éppen akkor öntöt­te el a leghevesebb indulat, ami­kor néhány változtatni akaró szo- ^ prológusra hivatkoztam, a fülöp­szállási emberek magatartására, mentalitására vonatkozóan. — Igen — mondta —, magam is többször találkoztam velük, be­szélgettünk is az itt folyó életről. Aztán elolvastam, amit a tapasz­talataikról publikáltak később, a különböző folyóiratokban. Most mondjam, hogy fel voltam hábo­rodva én is, mint szinte minden fülöpszállási, aki olvasta ezeket az írásokat? Nem mondom. Én ugya­nis éreztem a jószándékot a szö­vegekben. Csak furcsállottam és fájlaltam, hogy ezek a magukat tudósnak tartó emberek milyen kevés megértést mutattak azok­nak a világa iránt, akiknek a sor­sán változtatni akarnak. — Fájlalom például, hogy a fü­löpszállási kunokban csak a zárt­ságot, a konok befeléfordulást vették észre. Pontosabban, hogy az újtól való idegenkedést gyaní­tották abban is, amit pedig a ré­gi magatartásnak, a régi kultúrá­nak, a régi értékeknek a büszke vállalása. Én például éppen azért szerettem meg ezeket az embere­ket. s ezért határoztam úgy, hogy itt telepszem le a családommal együtt. Megértettem ugyanis va­lamit a logikájukból; sőt, sok te­kintetben egyet is értek velük. Adott esetekben még az újtól va­ló elzárkózásukkal is, ha a java­solt dolog egyszer idegen az itt élő emberek hagyományaitól, szo­kásaitól, erkölcseitől. — Például? — Megértem például, ha nem sok hajlandóságot mutatnak a szociológusok által kitalált utca­közösség létrehozására, amikor jól érzik magukat az évszázadok alatt kialakult családi-rokoni kö­zösségekben. Aztán megértem, ha nem lelkesednek a lovaglószak­kör létrehozásáért akkor, amikor ez rengeteg pénzbe kerülne az itt élő embereknek; jóllehet, a lova­kon nem is ők, hanem a messzi városok ráérői nyargalásznának. Egyetértek azokkal, akik ezzel a nemrégiben „feldobott” ötlettel kapcsolatosan azt mondják: nin­csenek megfelelő lovaink, nincs szakképzett lovászunk és elegen­dő pénzünk. Viszont van egy tu­catnyi gyerekünk, aki szeret ol­vasni, verset mondani. Vannak jó tanáraink, van egy lelkes és hoz­záértő népművelőnk is — alakít­sunk tehát egy irodalmi színpa­dot! Erre elég a pénzünk is. S ennek a falu népe láthatja majd hasznát. Akkor is, ha jól sikerül az ünnepi műsor, mondjuk a ter­melőszövetkezet zárszámadó köz­gyűlésén, de akkor» is, ha a mos­taniaknál ügyesebben mozgó gye­rekeinknek majd nem szorul ösz- sze a torkuk, nem akad el a hang­juk, ha be kell lépni valamilyen hivatalos helyiségbe. Mert tudják majd, hogyan JtalL belépni, kezet, nyújtani, selrriondani azt, mitől, fáj a fejük. — Mert erre is jó ám az iro­dalmi színpad: a gyerekek addig tanulják egyik darabot a másik után, hogy közben megtanulnak öntudatos emberként élni. És megítélésem szerint most erre van a legnagyobb szükség... • Továbbá olyan párttitkárokra, akik ezt így érzik, s így el is mondják — teszem . hozzá, bízva az olvasók egyetértésében. Káposztás János Egy belorusz folk-beat A belorusz „Pésznyari" folk- beat együttes 1969-ben alakult, s rövid idő alatt igen népszerű lett, bár első koncertjeik még nem arattak közönségsikert, csak a kritika figyelt fel rájuk, dicsér­ve az énekesek technikáját, az együttes kulturált előadásmód­ját és a korszerű hangszerelést. Repertoárjuk ma is új feldolgo­zása, modern hangszerelésű nép­dalokból áll. Vezetőjük Vlagyi­mir Muljavin. 1970-ben az együttes már részt vett a IV. Országos Esztrád Fesz­tiválon. A verseny második for­dulójában a minszki fiatalok né­pi kompozíciókat adtak elő. Az eredmény megdöbbentő volt. A nézőtéren kitört a tapsvihar, a zsűri pedig felhívta a figyelmet a zenekar szakmai tudására, az el­ső fordulóban elhangzott dalaik hősi. hazafias témáira, és igen magasra értékelte a zenekar nép­zenei kifejezéstárát, az eredeti népdalok dallamvilágának meg­őrzését. Mindenki egy véleményen volt: a „Pésznyari” együttes a feszti­vál győztese. A gálaesti fellépésük előtt ez a bejelentés teljesen vá­ratlanul érte a fiúkat. Annyira váratlanul, hogy hamisan kezdtek el énekelni. így szólaltak meg hát először a központi televízió mű­sorában. Am akárhogy is történt, éppen ezen a fesztiválon bizonyította be a lelkes moszkvai közönség, hogy a választott irány helyes volt. A továbbiakban az újabb sikerek sem várattak magukra: a sopoti nemzetközi fesztiválon már a „Pésznyari” együttes képviselte a szovjet könnyűzenét. Ezután a berlini X Vtlágifjúsági Találkozó, hazai és külföldi — csehszlová­kiai, NDK-beli bulgáriai, nyugat­németországi, jugoszláviai és ame­rikai — turnék következtek. Ez volt az első szovjet együt­tes. 'amely fellépett a tengeren­túlon. Az amerikai sajtó azt írta róluk: „Az oroszok berobbantak a nyugati rock világába". Az újság­írók megfogalniazása szerint „ez az eredeti, sajátos hangvételű, re­mek zenei értékű, kitűnő hangú együttes bizonyára szép számmal szerez majd hiteket az amerikai fiatalság körében”. És később, a turné végén: „A ,Pésznyari' együttes megérdemli a vastapsot." Vastapsot kaptak az amerikai déli kisvárosokban éppen úgy, mint Völogdában. Moszkvában, Vagy Prágában . a I ­A „Pésznyari" együttes több mint 10 éve szerepel .sikerrel. Mindig is úgy tartozott a könnyű­zenei élet élcsapatához, hogy köz­ben nem veszítette el sajátos mű­vészi arculatát: a hagyományo­san magas kultúrájú énekművé­szetet, az őszinte hangvételt, a zene érzelmi gazdagságát. Vonzó, érzelmes énekhangjuk, kristálytiszta dallamvezetésük megismerteti hallgatóikat zenei költészetük gazdag kincsestárával. (BUDAPRESS — APN) ÍGY ÉLTÜNK 35 ÉVE — SZEMELVÉNYEK EGYKORÚ ÚJSÁGOKBÓL Mindenkitől munkát várnak! Újjáépítés Az újjáépítési program építő­ipari vonatkozásai... Baján az első lépés megtörtént. Az össze­írás során megállapították, hogy 317 épület szenvedett kisebb-na- gyobb sérülést, mely ebben az esetben 8 százalékos épületkárnak számítandó be. A következő lé­pését a napokban kezdi meg . az ipari szabad szervezet építési gár­dája ... A terv az, hogy a tél be­állta előtt minden hajlék lakható állapotba 'kerüljön. (Bajai Hírlap, 1945. június 23.) Végre valami művészi élményben is volt része Baja város műélvező közönségének, a Nemzeti Paraszt­párt Dózsa-ünnepélyével kapcso­latban a magyar festők műveinek kiállításán. Végre egy kis oázis a művészietlenségnek egyhangú, szürke sivatagában... ... Nem mehetünk el szó nél­kül a kiállítás rendezőjének, a magyar festőgárda sokat ígérő tagjának, a bajai származású és Baján élő Bácskai Mikii Ferenc fiatal festőművész meglepő mű­vészi képzettséget előidéző fest­ményei mellett... Alkotásain erő­sen érződik még Rudnay hatása, de már sok egyéni csillan ki fest­ményeiből. (Bajai Hírlap, 1945. június 26.) Ki keres munkát? A város munkaügyi "felügyelő­jénél igen nagy érdeklődés van, különösen iparosok részéről csép­lőgépész (gőz-, traktor- és vil­lanyüzemre), traktoros gépkezelői munkakörökre; cséplési idényre kenyérgabona megkeresése céljá­ból történő elhelyezkedésre. Fel­hívom azoknak a munkaadóknak a figyelmét, akik munkavállaló­kat akarnak szerződtetni, jelent­kezzenek a termelési bizottságnál a városházán... (Kecskeméti Lapok, 1945. június 24.) Megalakult az üzemi bizottság a Bajai Posztó- és Takarógyárban Június 22-én, pénteken délután 3 órakor választották meg az üzemi bizottságot. A szavazás eredményeként az üzemi bizottság a következőkből áll: Mosucz László, Hanák End­re, Hanák Géza a munkások ré­széről és Hamányi Sándor a tiszt­viselők részéről. Elnök Mosucz László lett. (Bajai Hírlap, 1945. június 28.) Érettségiztek Kecskemét diákjai ... Különösen magyarból és tör­ténelemből mutatkozott nagy szor­galom. Mindössze huszonnégy ma- turandusz állt a bizottság előtt a három gimnáziumból összevont osztályból... Megkérdeztük Mé­száros Imre igazgatót az általános tanulmányi helyzetről: „Ennek az utolsó háborús évnek a diákjai igen nagy próbát állottak ki, na­gyon meg vagyok elégedve az ál­talános eredménnyel. A huszon­négy maturandusz közül tíz vé­gezte el kitűnő, vagy jeles ered­ménnyel, ismétlésre egy sem kényszerül. (Kecskeméti Lapok, 1945. június 28.) „Magyarországon csak a dolgozóknak van létjogosultsága” Csütörtökön, folyó hó 28-án dél­előtt 9 órakor ült először össze a felszabadulás után Bács-Bodrog vármegye törvényhatósága.- A szokásos díszes külsőség he­lyett az egyszerűség az, ami meg­kapott bennünket a terembe lé­péskor. A megye feudális nagy­urai, bírók és rangkórságban szen­vedők helyett a nép egyszerű fiai, munkások, parasztok, értelmiségi­ek jelenlek meg a nép képvisele­tében. Dr. Barcsay István alispán is­mertette a megyei th. megalaku­lását. A törvényhatósági bizottság az M. K. P. 12, a Szociáldemok­rata Pért 9, a Nemzeti Paraszt­párt 8, a Kisgazdapárt 8, a Pol­gári Demokrata Párt 1 és a Sza­bad Szakszervezetek 8 tagjából áll. (Bajai Hírlap, 1945. június 30.) £lénk vita ... A polgármester így válaszolt a felszólalásokra: A feketézők megadóztatására már régen ki­adta az utasítást, amit ellenőrzött is, s ennek eredménye lett az összes üzletek megadóztatása. Így egy két hétig nyitva volt üzletre 20 ezer pengőt vetettek ki. Az elő­teremtett pénzből fizették a rend­őrséget, amikor más városban egy fillért sem kaptak, ebből a pénz­ből kaptak fizetési előleget a tisztviselők és a nyugdíjasok is Kecskeméten — mondotta a pol­gármester. — Hét hónapon ■ á t csak két ember nem kapott fi­zetést, én és a helyettesem. A polgármester szerint is felduzzadt a városi tisztviselők létszáma, de egyetlen tisztviselőt sem bocsáta­nak el, mert biztosan tudja: a lét­szám hamarosan csökkenni fog. Sokan a jobban jövedelmező ma­gánpályára fognak menni. (Kecskeméti Lapok, 1945. június 24.) A bajaszentistváni gyerekotthon felavatása ... Sok küzdelem után végre sor került a Magyar Nők Demok­ratikus Szövetsége által létesített Szentistváni Gyerekotthon felava­tására ... Pankovics Józsefné is­mertette a Gyerekotthon célját: orvosak, nevelők és óvónők fog­nak rendelkezésre állni. (Bajai Hírlap, 1945. július 3.) A bajai munkások felajánlották heti három óra munkaidejüket a bajai Duna-híd felépítésére Vasárnap de. 10 órakor tartot­ták meg a bajai Szabad Szakszer­vezetek első nagygyűlését. A Sza­bad Szakszervezetek Szövetségé­nek elnöke, Szekíű István nyitot­ta meg a nagygyűlést. ... Folcz Antal, a famunkások részéről az újjáépítés bajai prob­lémáiról beszélt. A bajai munkás­ság egy ideig közömbösen viselke­dett az újjáépítés kérdéseivel szemben, de már felismerte annak fontosságát, szép eredményekről számolhat be. A nagygyűlés egyhangú lelke­sedéssel elfogadta Folcz Antal in­dítványát, hogy a munkások 3 óra munkaidejének ellenértékét a bajai híd felépítésére fordítják és felszólítják a munkaadókat, hogy a munkások heti 3 munkaórájából eredő hasznukat szintén fizessék be a város pénztárába. (Bajai Hirlap, 1945. július 3.) összeállította: Heltai Nándor 0 Faragott ülőkék. Somogyország népművészete • Címeres somogyi faragott szék. Hazánk et­nikailag egyik legváltozato­sabb, népmű­vészeti kin­csekben egyik leggazdagabb területe So­mogy megye. A népművé­szet szinte min­den ága ma is él a dunántúli dombok között. Az egykori so­mogyi parasz­tok, paraszt­asszonyok, pásztorok és cselédek mai utódai méltó­képpen ápol­ják a népi ha­gyományokat : modern ko­runkban is ké­pesek meríte­ni az ősi tiszta forrásból. Hála a mú­zeumok között kialakulóban lévő jó kapcso­latoknak, több más kiállítás- csere után most Somogyország sajátos nép­művészete is eljutott a Duna—Tisza közére. A Somogy népművészete című kiál­lítást június 15-e óta láthatjuk a kecskeméti' Katona József'Mú­zeumban. A tárgyakat három teremben helyezték el. A rendezők nem tö­rekedhettek a teljességre — ez a megnyitón is elhangzott —, mégis olyan érzése támad az embernek, hogy a somogyiak népművészeté-' nek egésze tárul elé. Épp ezért ezen a kiállításon nem elég egy­szer körbesétálni, a tárgyak visz- szavonzzák, újbóli szemlélődésre — gyönyörködésre — késztetik a látogatót. Mivel ismertet meg a kiállítás? Somogy különböző tájegységeinek régi és mai népművészetével: népviseleteivel, díszes szőtteseivel, a népi életmód használati eszkö­zeivel, csodálatos pásztorművésze­tével. Azért is tűnik a somogyi népművészet teljes tükrének a ki­állítás, mert az ünnepekre, a különleges alkalmakra és a somo­gyi ember hétköznapjaira készült, dísztelen vagy alig díszített szép formájú tárgyak egyaránt szere­pelnek a bemutatón. A somogyiak kiállítása kitű­nően érzékelteti, hogy a dunán­túli terület pásztorművészete szin­te egyedülálló, amely nemcsak Magyarországon, hanem — min-' den bizonnyal — Európa-szerte híres. Somogybán van ma is a leg­több fafaragó művész. S e mes­terség nemcsak a pásztorok ne­véhez fűződik, 'hiszen a lakóépü­leteket és a gazdasági épületeket is nagyobbrészt fából építették évszázadokon keresztül. Somogy­bán szinte mindenki tudott fából mindent készíteni. A pásztorok és a parasztemberek egyaránt tud­tak fából csinálni egyszerűbb esz­közöket, így például székeket, já­rókákat, só- és paprikatartókat. mosó- és mángorlófákat. Dolgoz­tak puha- és keményfával, véstek és festettek ládákat, padtámlákat, templomok fakazettás mennye­zeteit, padjait, szószékeit. A múlt század elején a vésett technikát fel váltotta-a spanyolos és-karcolt mintázás, amely lehetővé tette a színék alkalmazását, a váltözáto- sabb minta-kincs 'kialakulását. A 19. század végén a somogyi pász­torok a domború faragási techni­kát kezdték alkalmazni. Mai utó­daik is általában ezt követik, s a kiállításon is többnyire ezzel ta­lálkozhatunk. Szőtteseiken a legkedveltebb színek: vörös, bordó, kék, de a halottas textileken előfordul a sötétkék, sárga, bordó,- fekete és fehér szín is. Hosszan lehetne so­rolni a somogyi táj népművészeti változatosságait. Csupán példa­ként említjük Buzsák, Szentpál, Varjaskér, Táska községek hím­zés i stíluscsoportját. E területen is készítettek, illetve készítenek fehér varrásokat fehérneműkön, de a piros színt is alkalmazzák, kevés kék tűzéssel, főként a fia­talasszonyok ünnepi ingein," a gyermekágyas lepedőkön és a pámavégeken. Somogy megye népművészeti kiállítása igazi élményt jelent a látogató számára. • A bemutatott anyagot egyébként a Somogy me­gyei múzeumigazgatóság kaposvá­ri és marcali néprajzi gyűjtemé­nyéből válogatták össze, s ezt ki­egészítették a Somogy megyéi Művelődési Központ által a mai fafaragóktól', hímzőktől, honisme­reti szakköröktől összegyűjtött értékes tárgyakkal. A kiállítást kollektíva — Német hné Kapcár Rozália, Horváth János, Csikvári Gábor és Zákányi László — ren­dezte, elismerést érdemlő gondos­sággal. A bemutatót illusztráló és kiegészítő, nagyméretű fotók a kaposvári Rippl-Rónai Múzeum gyűjteményéből valók, és Lantos Miklós, Gönyey Sándor, valamint Gözsy Gáborné munkáját dicsérik. R. M.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom