Petőfi Népe, 1980. július (35. évfolyam, 152-178. szám)
1980-07-29 / 176. szám
( 1980. július 29. • PETŐFI NÉPE 0 j HÁRMAN A NEGYVENEGYBŐL A tanévzárót követő több hetes csönd után ismét muzsika hangjai töltik be a kecskeméti Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet gyönyörű barokk termeit. Muzsika, és valami furcsa nyelvi kavalkád S foglalkozások közötti szünetekben, az ebéd utáni pihenő óráiban: javában tart a VIII. Nemzetközi Kodály Szeminárium. Tizenöt ország negyvenegy zenepedagógusa tanulmányozza immár másfél hete a Kodály- koncepció általános alapelveit és gyakorlatát. Ez alkalommal egy ír, lengyel és venezuelai hallgatót kértünk 0 Ruben Cedeno. venezuelai zenetanár, kedvenc népi hangszerével, a Quatróval. 0 A fiatal lengyel zenetanárnö: Evva Matuszak. 0 Írországból érkezett: Florence Láncban. (Pásztor Zoltán felvételei.) meg, hogy számoljanak be a szemináriummal kapcsolatos tapasztalataikról, otthoni munkájukról és arról, hogyan _ hasznosítják majd az intézetben szerzett ismereteket. FLORENCE LINCHAN, a 132 ezres lélekszámú, zenei életéről is nevezetes ír városból, Cork- ból érkezett. A tengerparttól mintegy háromszáz kilométerre fekvő város gyakorta nemzetközi kórusfesztiválok színhelye. Florence Linchan is itt hallott először magyar kórusprodukciókat. A kecskeméti Kodály-intézet munkájára, a nyári szemináriumok hasznosságára pedig Bostonban, az ottani Kodály Központ munkatársai hívták fel a figyelmét. — Három éve követjük figyelemmel a magyarországi zenepedagógiai gyakorlatot, a Kodály- módszerrel elérhető eredményeket — mondja. Ének-zene oktatásunkban mi is felhasználjuk az ír népzenét, a biciniumokat és más hasonló kottaolvasási gyakorlatokat. A szemináriumon tanultak, úgy érzem,, a legjobb irányban ösztönöznek. Florence Linchan elemi iskolásokat tanít, egyben előadó a corki egyetem zenei fakultásán. Érdekességképpen ■ említi, hogy az. egyetemen külön népzenei fakultás is működik. Az alsó, a közép- és a felső fokú oktatásban már most igyekeznek alkalmazni a Kodály-módszer számukra legmegfelelőbb elemeit. A csoportos Hódit a Kodály-módszer hangszertanításban ugyanakkor jól hasznosítják a japán Suzuki- módszert. — Kecskemét légköre, hangulata, az emberek életmódja hasonlít az otthonihoz. Lehet, hogy mérföldekben mérve nagy a két ország közötti távolság, mégis otthon érzem magam — mondja búcsúzóul. □ □ □ EWA MATUSZEK kilenc lengyel kollégájával érkezett, Byd- goszczból. Valamennyien fiatalok. Zeneakadémisták, vagy pályakezdő zenetanárok. A lengyel művelődési minisztérium támogatásával juthattak el az idei Kodály-szemináriumra. A hazai Jeunesse Musicales védnöksége alá tartozó nemzetközi zenei központ munkatársa vagyok — kezdi a bemutatkozást Ewa Maituszek. — Hét-tizenkét éves gyerekeket tanítok ritmikára, a zene és a mozgás közös művészetére. Mindemellett feladataim közé tartozik a zenei ismeretterjesztés is. Kollégáimmal gyakran járunk vállalati, üzemi, valamint ifjúsági klubokba: —*. . Lengyelországban átfogó oktatási reformra készülnek. Milyen változást jelent ez az énekzene oktatásban? — Az említett reform egy részét már végrehajtották. A két évvel ezelőtt kiadott ének-zene tankönyvek is a reformtanterv szerint készültek. Módszertani részükben Kodály nevelési rendszerének a tapasztalataira építenek. — Most vesznek részt első alkalommal lengyel zenetanárok a kecskeméti Kodály Szemináriumon. Mi az előzménye? — Januárban nemzetközi zenei szimpoziont rendeztek nálunk, Bydgoszczban. Ittzés Mihály, a Kodály-intézet adjunktusa tájékoztatott a kecskeméti nyári szemináriumok programjáról. Végül tizen kaptunk lehetőséget a kiutazásra. A lengyel hallgatók szorgalmát, érdeklődését jelzi, hogy az egyébként is zsúfolt hivatalos programon felül — szabad idejükben — magyar zenetörténettel foglalkoz-' nak. □ □ □ A venezuelai RUBEN CEDENO zeneszerző, előadóművész > és énektanár egyszemélyben. A Caracas i Nemzeti Gyermekvédő Intézet munkatársa:' — Nagyon szeretnek énekelni a gyerekeink. Látni kellene őket! Kitalálnak apróbb dallamokat, különböző ritmusjátékokat is. Igazi öröm minden énekóra. A Kodály-módszerről tíz évvel ezelőtt hallottam először. Foglalkoztam is vele, de a komolyabb tanulmányozására csak most nyílt lehetőségem. Ez a koncepció nálunk még nem túl ismert. Rajtam kívül aligha alkalmazza valaki a relatív szolmizációt. — Ügy tudom, hogy a francia, olasz, és spanyol nyelvterületeken az abszolút hangnévvel történő zenei írás-olvasás az általános. Éppen ezért nehézségeket jelent a relatív szolmizáció elsajátítása... — A gyerekeknek nagyon is könnyű. Boldogan tanulják például a kézjel utáni szolmizációt. A közművelődés és az oktatás viszont gyermekcipőben jár nálunk. Égyelőre talán azt kellene elérni, hogy megismerjük az alig négyszáz éves néger-spanyol kultúránk saját értékeit, a művészetünket. S nem kevésbé fontos, hogy ehhez a kultúrához a tömegek olcsón juthassanak hozzá. Hirtelen elhallgat, mintha meg- sokallná a hazai gondok emlegetését. Egy magyar és spanyol címfelirattal ékeskedő saját szerzeményű dal kottáját nyújtja át. — Ajándék — jegyzi meg kedveskedve, és már nyúl is a mindig keze ügyében lévő hangszeréhez, a „quatro”-hóz. Oldott, örömteli dél-amerikai dala közelebb hozza a távoli Caracast. Posváncz Etelka | MAGYARORSZÁG FELFEDEZÉSE Miskolczi Miklós: Város lesz, csakazértis... Az 1950-es évek elejének gigantikus vállalkozása, egy addig nálunk soha meg nem kísérelt terv kivitelezése volt Sztálin város. Egységesnek induló terv szerint kezdett épülni, azzal a határozott céllal, hogy a falak felhúzásának befejeztével új szocialista város születik. Egy reprezentatív emlékmű, amely hirdeti a vezetők bölcsességét és az akarat diadalát. A cél már néhány év alatt módosult, a lendület megtört. Az építkezés magába tömörítette annak az időszaknak az erényeit és politikai hibáit is. Rá kellett jönni, hogy az elhatározás kevés, az emeletes házak, az ipar megléte önmagában még nem jelenti azt, hogy város jött létre. Az ott lakók élete, gondolkodása, viselkedése is kell hozzá. Város lesz, csakazértis ... —jelentette ki makacsul könyve címében, sok más dunaújvárosival együtt Miskolczi Miklós. Teheti, mert jól ismeri és szereti ezt a Duna-parti települést. Együtt nőtt, emberesedett a várossal, joga van, hogy figyelje a születés — sokszor fájdalmas — szépségét. Kötelessége, hogy meglássa a fejlődést és vadhajtásait, a hétköznapok ellentmondásait, meghallja az ünnepek hamis felhangjait. Akkor került oda. amikor mindenki egyforma rangjelzést — gumicsizmát, vatta-, vagy lódenkabátot — viselt. Ismeri a város mindennapjait, történetét, házait és embereit — tehát mindent el akar mondani. A hamis kép helyett reálisan kíván szólni. Kritikusan sz.ínléii az értelmiséget, önmagát — a valamikori munkásértelmiségit —, aki eredeti osztályához ezernyi szállal kötődik, de múltja részleteire egyre homályosabban emlékezik, önmagát keresi a múltban éppen úgy. mint a sokszor kusza és r.em könnyű jelenben. Izgatja az életforma-változás, a munkássá válás folyamata — a felszín alatt a lényeget közelíti. Miskolczi újságírónak vallja magát, és ízig-vérig az is. Az utcán heverő témára éppen úgy odafigyel, mint az elemzésre késztető számokra. Módszeressége, szerkesztési gyakorlata csak aláhúzza a szakma részleteinek és egészének pontos,' biztos ismeretét. Ironikus megjegyzései, egymondatos véleményei, lelkesedése és indulata társadalmi érzékenységét bizonyítja. Az olvasó bizalmát már az első oldalakon megnyeri, és szinte kézben fogva vezeti tovább. A múlt* nála nemcsak politikatörténet, hanem a nyiladozó értelmű fiatalember világralátásának rajza is. Néhány évig csak arról tudott, amit az újságírók megírtak, hitt is abban, egészen addig, amíg nem találkozott a valósággal. Ami nem ellenkező, hanem más volt. A mai Dunaújváros sok mindenben sajátos vonásokat visel, de eltúlozni a különlegességét — amire helyenként Miskolczi is hajlamos — hiba lenne. Van jó néhány, inkább sűrítetten jelentkező általános jegye. Az ötvenes évek természetes karrierjeivel vezető állásba lendülök egy része nemcsak ott, hanem széles e hazában hajlamos a harmincéveseket értetlennek mondani. A termelési tanácskozások látszatdemokratizmusa, az agyonülésezés, a társadalmi munka elbürokratt- zálása, az éjszakai műszakok nyűge, a munkavégzés monotóniája, a munkássá válás buktatói, a szocialista demokrácia kibontakozásának gátjai másutt is feltünedeznek. A munkástisztesség, a vezetők földön járó álmainak megvalósulása sem csupán dunaújvárosi sajátosság. Ugyanakkor a hittel végzett munkába nemcsak ott keveredett szervezetlenség és hozzá nem értés. Az életformaváltás mo- solyogtató elemei is felfedezhetők ma is. A lakótelepek szaporodása a szürkeség és egyformaság veszélyeivel is fenyeget. A kis lakások birtokba vételének első örömei után jelentkeznek a lakhatóság kérdései. A helyi kulturális értékek lebecsülésével folytathatnánk a példákat, amelyek azt bizonyítják, hogy az egyesben benne van az általános. Vagyis a könyv ugyan Dunaújvárosról szól, de nem csak a dunaújvárosiaknak. Komáaoml Attila Televíziós Kékszakáll készül Három Bartók-film a 100. évfordulóra Beszélő anyagok Fából, kőből, sárból — Fotókiállítás a Néprajzi Múzeumban Tízezer fotóból válogatta kiállításának anyagát, alig több mint száz képet — a hagyományos népi építészetet megörökítő pécsi' építész, Lantos Miklós. Fából, kőből, sárból a címe a Néprajzi Múzeum kiállításának, amely a falusi életforma változásait az épületek változásában tükrözi. Az épületek változásai mögött családok, egyének sorsának átalakulása munkál, eltűnik a múlt. A régi házak mintájára újabb már nem épül. A művész a látvánnyal elemzi a régi életformának és tartozékainak sorsát, amelyeket csak az idő haladott meg: a látvány krónikása az értékekre hívja fel figyelmünket. A fotós-építész felfedezteti a célszerűség szépségét, harmóniáját, s benne a művészetet; a vidéki ember otthonának kialakításában fejezte ki önmagát, és a mértéktartó ' díszítések sohasem zavarják meg a gazdaságosságtól feszes rendet. A tájak és korok jellegzetességei öröklődtek az alkalmazott eljárásokban, anyagokban, fában, kőben, sárban... (U. t.) Amatőr művészek Lengyelországban Az amatőr művészeti mozgalom ma több mint félmillió hívet számlál Lengyelországban. A tagság 23 ezer együttesben tevé- kenyekedik. A színjátszó együttesek, kórusok valaha, a megosztottság évtizedeiben a nemzeti nyelv és dal őrzői voltak. E „műhelyek" közül nem egy ma is működik. Jelenleg 4200 amatőr színházi együttest tartanak számon az országban. Az amatőr muzsikusoknak is népes a tábora. A kilencesét kisebb-nagyobb zenekar főleg fiatalokból verbuválódik, de más korosztályokat is ott látunk a falusi fúvószenekarokban és a kamaraegyüttesekben. A fúvószene különösen a bányászok körében kedvelt. Sok diákkórus népszerűsíti a klasszikus és a mai lengyel dalkincset. ' A kórusok külföldön is sokszor szerepelnek. A 2500 népi együttes mellett több mint 600 olyan népművész is gazdagítja az amatőr tábort, aki egymaga ad érdekes műsort. Szaporodik a filmklubok, fotószakkörök és munkás képzőművészetek száma is. Bartók Béla jövőre esedékes 100. születési évfordulója alkalmából három, a nagy zeneszerző munkásságát, életét idéző mű készül televíziós koprodukcióban. Már rögzítették a jeleneteit a CBC kanadai tv-társasággal közös produkciónak, a „Bartók Con- certo”-nak. A zeneszerző zongoradarabjaiból a. kiváló Bartók-in- terpretátorként ismert Kocsis Zoltán és Ránki Dezső játszik. Még az idén filmszalagra kerül „A kékszakállú herceg vára” tv- filmváltozata, „Kékszakáll" címmel. A felvételek alapjául egy kiválóan sikerült Decca-lemez szolgél. A leendő pdodukcióban az operát Solti György vezényli, a főszerepeket Sass Sylvia és Ko- váts Kolos énekli. A külső felvételekre a tárnoki kőfejtőben kerül majd sor. Érdekesség, hogy a BBC ezúttal első ízben vállalkozott a Magyar Televízióval közös podukcióra. A harmadik műsort, a Bartók éleiét megjelenítő hatrészes, egy- egy órás tv-filmsorozatot jövőre forgatják. A film a legnagyobb európai gyártó és forgalmazó céggel. a francia Gaumonttal közösen készül. A nemzetközi vállalkozás művészeti vezetője Szinetár Miklós. rendezője pedig a Franciaországban élő André Szőcs. Az ismeretlen történet A TÍZEMELETES házak közötti füves területen egy 45—50 év kp- rüli asszony szaladt át. Haja kibontva, lábán zárt papucs, köntöse fel-fellebbent, s kimutatta kék eres combjait. Éppen írni készültem. Éppen — már órák óta. És szokás szerint ez a cikk sem tűrt halasztást. Bezártam fülemet a világ elől. Mert ugyebár azonnal meg kellett oldani valamit. Nyilván egy problémát. Egy elodázhatatlan ügyet. Mint amilyen egy hiánycikk, vagy netán egy gyöngébb minőségű árucikk gondja. Már nem emlékeztem. De valószínűleg életbevágóan fontos lehetett. Mint minden, amit mi csinálunk. A kiáltás riasztott fel. A tagoltan, magánhangzókat reptető jelzés átszökkent az üvegen, s az ablakhoz állított. Az asszony futáshoz nem szokott teste torz mozdulatokkal haladt előre. Nem értettem, mit kiált. Talán a hangja nem volt annyira erős. Vagy az üveg miatt. De nem akartain kinyitni az ablakot. Nehogy azt higgye valaki, mások magánügyeit akarom kilesni. Ha kiabál, hát kiabál. Az ő dolga. Nekem egyébként is dolgoznom kell. Legfeljebb néhány másodpercig álldogálhatok itt. Míg meg nem szűnik a zavaró momentum, el nem hal a kiáltás, és az asszony el nem tűnik a sarkon. Milyen furcsán fut! Vajon... Vajon miért igyekszik annyira? Hova? És mit kiabál? Kinek? Végül is ez egy lakótelep. Itt nem szokás hálóköntösben és papucsban szaladgálni az utcán. Valami különösnek és rossznak kellett történnie, ha ez az asszony ezt teszi. Tulajdonképpen melyik házból futott ki? A szomszédból? Vagy éppen abból, ahol lakom? Távolabb kutya ódalgott. A kiáltásra felkapta a fejét, mint aki érti, de legalábbis érzi a vészjelzést. Aztán szimatolva a közelben csoszogó öregember botjához törlesz- kedett. A BUSZMEGÁLLÓBAN hárman álltak. Egy öltönyös, enyhén kopaszodó férfi, kezében lapos aktatáskájával, és egy aprómintás ruhájú nő óvodás korú kisfiát kézenfogva. Ok is a futó asszonyt nézték, de moccanatlanul. Mint szélcsendben figyelik egymást a fák. Ez az asszony miért fut át a tízemeletes házak között a parkon? Ä férje — mondjuk —- egy tömzsi, gülüszemű ember, aki minden szabad idejét az autója szerelésével tölti. Huszonöt évi házasság után beleesett egy kis szőke nőbe, aki nemrég került a vállalat bérosztályára, s bár nem divat már, miniszoknyát hord. A férfi ma reggel megmondta az asszonynak, hogy mást szeret, és elköltözik otthonról. Aztán két bőröndbe beledobálta a holmiját és elrohant. Az asszony teljesen elvesztette a ■fejét. Úgy, ahogy volt, papucsban, hálóköntösben szaladt a férfi után. . De az is lehet, hogy a fia után fut. Aki már megint összeveszett az apjával valami apróságon. Azazhogy valami aprósággal kezdődött a veszekedés, de a végén el-1 durvult, amint szokás. És a legkegyetlenebb dolgokat vagdosták a másik fejéhez. Amit csak az egymáshoz egészen közel élő emberek tudhatnak egymásról. Például apa és fia. A fiú dühében kést fogott az apjára. Vagy az apa a fiára. Végül is mindegy. A kés recés élű volt, „stainless steel” felirattal. Egyébként a kenyeret szokták vágni vele. „Engem többet nem láttok” — vicsorgott a fiú, és az anya most fut utána. Micsoda közhelyek! ötlettelenség! Emlékek, olvasmányok cserepeit hiába ragasztgatom. Dehát nincs semmi fogódzóm? Nem tudok a körülöttem élőkről semmit? Nem tudok semmit. Bezzeg valamikor! A gyermekkoromban! A kisvárosban, ahol éltünk! Ha éjszaka felcsendült egy jajkiáltás, tudtuk, a második szomszédban megütötte Erzsiké nénit a férje, aki kocsikísérő volt, és nagyon féltékeny. Mellesleg joggal. Ha a piacon, a kosaras Berta néni mosolygott, levelet kapott Amerikában élő fiától. S az öregasszony, aki mocskos ruhájában, rongyokkal tömött batyuja mellett ült a dombra vezető lépcsőn, a gyermekét ölte meg harminc évvel azelőtt. ÁLLTAM AZ ABLAKNÁL. Az ismeretlen asszony kiáltozása elhalkult, lassuló futással közeledett a sarok felé. S akkor, hirtelen eszembe jutott, hogy hozzám hasonlóan állhatnak felettem is ablakaiknál a lakók, akik velem együtt öt évvel ezelőtt költöztek ide. Ott áll a rövid hajú szőke nő, aki egyszer előttem ült a buszon, s megéreztem a sprry illatát. Talán a futó asszonyt figyeli az idősebb néni is, aki nehéz szatyrokkal várakozik reggelente a liftnél. S a férfi, aki folyton részeg, a mentő is elvitte egv- szer. Talán ott állnak a többiek, akikről még ennyit sem tudok, és akik megpróbálják történetté formálni a látványt, emberi tartalmat adni egy jelenségnek. Állunk az óriási kirakatüvegben. Mint a próbababák. A jövő próbababái. Az asszony aztán eltűnt a sarkon, a ház mögött. Vajon | most már sohasem ismerhetjük meg futása történetét? Nógrádi Gábor
