Petőfi Népe, 1980. július (35. évfolyam, 152-178. szám)

1980-07-27 / 175. szám

7; 7, i júl % SPORT • SPORT Didergésre nem volt idő A tv képernyője előtt, az olim­piai közvetítések színes, kavargó forgatagában hajlamosak vagyunk feledni, hogy közben itthon a hazai sportélet gépezetének csa­varjai sem állnak le. Igaz — mint ahogy mondani szokták, „uborka- szezon” van, ám az is nyilvánva­ló, hogy a bajnoki szünet csak a szurkolóknak pihenés. Ok nyu­godtan üldögélhetnek a képer­nyő előtt, s akár órákig figyelhe­tik a világ legjobbjainak nagy ve­télkedőjét. A labdarúgó-bajnokság nyitá­nya, az első bajnoki mérkőzések időpontja azonban egyebesik az olimpia záróünnepségével, s au­gusztus 3-án már produkálni, vizsgázni kell a tudásból, felké­szültségből. Nos, mivel a labda­rúgók legkeményebb edzéseinek időpontja éppen az elmúlt hetek­re esett, míg mi az olimpiát néz­tük, ők — ha még maradt rá idejük — legfeljebb este pillant­hattak a készülékre. • Edzés közben a KSC csapata. • Kisznyér fut nagy lendülettel, egyelőre nem a labdáért, hanem a jobb időeredményért viaskodik. A Kecskeméti SC labdarúgói a felkészülést a kunfehértói ed­zőtáborban folytatták, ahol meg­felelő körülmények közt tarthat­ták az edzéseket az új vezetőedző, Rákosi Gyula irányításával. Itt látogattuk meg őket Varga Ödön­nek, a KSC ügyvezető elnökének társaságában. A szokatlanul hűvös időjárás az „enyhe ősz” hangulatát varázsol­ja a megye egyik legszebb üdülő­telepére. Üres a strand környé­ke, s csak néhány elszánt horgász csónakja birkózik a sűrűn érkező hullámokkal. A labdarúgók per­sze nem hiányolják a kánikulát, hiszen edzés közben nemigen jut idő a didergésre. latnunk. A KSC vezetőedzőjeként a pályán szeretne bemutatkozni a közönségnek. — Olyan rövid időt, mindössze néhány hetet töltöttem együtt a csapattal — mondta —, hogy ko­rai lenne bármiről nyilatkozni. Az, hogy a kemény edzéseket zok­szó nélkül, teljes odaadással vég­zik, nem dicséret, hanem termé­szetes. Azért jöttünk ide. Prob­lémák persze voltak, vannak s lesznek is még, de igyekszem meg­találni a megfelelő hangot a csa­pathoz, s ugyanezt a játékosok közt is. Hamarosan kezdődik a bajnokság, s most a csapat ki­alakítása a következő napok fon­Éppen a délelőtti edzéshez gyü­lekezett a társaság. Meglepően sok az új arc, s bár Meszlényi, Horváth, vagy Tóth Csaba nevét nyilván mindenki ismeri a megyé­ben, de a többiekét csak ezután tanulhatjuk meg. Ismerkedésre azonban most nincs idő — otthon majd erre is sor kerül — s rövid eligazítás után már kezdődik is a bemelegítés. Labda nélkül, majd labdával, fu­tás, irányváltások hosszú sora. A délelőtti edzés „fénypontja” a sokszor 30 m-es futás, természe­tesen időre és állórajttal. A pi­henő közben úgy 8—9 másodperc, amíg a két másik társ beérkezik, aztán újból futás. Bizony hamar kiderül, hogy ki a gyors, s ki­nél fogy el az „oxigén” a tizedik, huszadik, vagy a harmincadik vágta után. Rákosi Gyulát, az egykori válo­gatott labdarúgót, majd a fiatalok sikeres edzőjét aligha kell bemu­tqs feladata. Az előkészületi méri kőzések sorát játsszuk, s hazai pályán július 27-én, vasárnap mu­tatkozunk be a Lajosmizse elleni mérkőzésen. Utána még hét köz­ben játszunk Békéscsabán az NB I-es csapattal, majd augusztus 3- án már indul a nehéz őszi soro­zat. Ferenczi Lajos, a labdarúgó- szakosztály elnökségi tagja, a tá­bor megbízott vezetője arra kért bennünket, hogy a csapat nevében köszöntsiik a szurkolóinkat. — Ígérhetem a játékosok nevében — mondta —, hogy mindent meg­teszünk azért, hogy a KSC lab­darúgócsapata a város hírnevéhez méltón, s az elvárásnak megfele­lően szerepeljen. Ezzel búcsúz­tunk. Szabó Zoltán AZ OLIMPIÁRÓL JELENTJÜK ÚSZÁS Korszakos világrekord A moszkvai olimpián nem kel­lett sokat várni az első úszóvilág­csúcsra', az NDK-s lányok már az első napon gondoskodtak az ínyenceknek egy kis csemegéről. Kornélia Ender utóda, Barbara Krause — aki a nagy előd ár­nyékában állandóan önbizalom­hiánnyal küszködött, és eleve le­győz hetet lennek tartotta vetély- társát — most már felszabadul­tan versenyez, rendszerint ő vi­szi haza a nagy világversenyek sprintszámainak aranyérmét, s ússza a jobbnál jobb világcsú­csokat: itt, a százméteres gyors­úszás előfutamában — a világon elsőként 55 másodpercen belül — 54,98-at, majd ezt a szám dön­tőjében 54,79-re javította. Persze, honfitársa, Reinisch sem sokkal maradt el tőle. Az aranyérmes női 4x100-as , vegyes- váltó első embereként 100 háton 1:0i,51 perces idővel beállította Ulrike Richter világcsúcsát, majd a 100 hát előfutamában 1 száza­dot még le is faragott belőle. Aztán a döntőben — hiába no, olimpiai bajnokság léte vagy nem léte forgot kockán f— 1:00,86-ot úszott, s természetes, hogy az ő nyakába akasztották az aranyér­met. Már eddig is csak felső fokon szóltunk a világcsúcsokról, és itt van még a szovjet Vlagyimir Szalnyikov káprázatos eredmé­nye. A medence partján szurko­lóknak szinte elállt a lélegzete, nem így a hazaiak üdvöskéjének, aki az 1500 méteres férfi gyors­úszás döntőjében rendületlenül úszta a hosszakat. A fiú már Montrealban is ott volt, s az ötö­dik helyen végzett 15:29,45 per­ces idővel, itt azonban ő volt az esélyes. Favorithoz méltóan, rög­tön az élre is állt, és megszorítás nélkül, végig egyedül úszva, sporttörténeti jelentőségű világ­csúcsot ért el. Az 1500 méteres gyorsúszás győztesének időered­ménye 14:58,27 perc, ami belül . van a sokáig elérhetetlennek tar­tott 15 perces álomhatáron. Mel­lesleg Szalnyikov az olimpia úszóversenyei során már három aranyérmet nyert. S hogy ne múljék el nap világ­csúcs nélkül, arról a keletnémet Ute Ge weniger személye garan­cia. A 100 méteres női mellúszás középfutamában 9 tizeddel úszott jobbat saját májusi világcsúcsá­nál. és 1:10,11 perces idővel ter­mészetesen az első helyen jutott a döntőbe. Ennyit a* világcsúcsokról, ame­lyek jelzik: az olimpiai úszódön­tők színvonala rendkívül magas. Olyannyira, hogy például Ines Diets, vagy a 4x200 méteres1 szov­jet gyorsváltó Európa-rekordjait már csak az utolsó sorokban tud­tuk megemlíteni. RÖPLABDA Megismétlődik Montreal? Két ötös csoportban zajlanak a férfi röplabda olimpiai küz­delmei. Forgószínpad. Hol az egyik, hol a másik, hol meg a harma­dik csapat áll a továbbjutást je­lentő első és második helyen az A csoportban. A nyitómérkőzésein a montreali olimpia bronzérme­se, Kuba simán, 3:9-ra legyőzte az 1978-as VB második helyezett­jét, Olaszországot, s az olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa- bajnok szovjet válogatott játsz­mát vesztett Csehszlovákiával szemben. Ezután Kuba — óriási meglepetésre — kikapott az esély­telennek vélt Bulgáriától, Itália legénysége pedig ötjátszmás küz­ÖKÖLVÍVÁS Váradi továbbjutott Az olimpia ökölvívó küzdel­meiben tegnap szorítóba lépett a légsúlyú Váradi János. Ellenfele az eddig ismeretlen nepáli Thapa volt. Váradi sokkal aktívabban, keményebben öklözött, egyik nagy ütése után az ázsiaira rászámol­tak, majd az első menet második percében, egy újabb jobbegyenes után Thapat leléptették. Váradi- nak a második mérkőzésen már nehezebb lesz a dolga, mert a románok EB-ezüstérmes bokszo- lójával, Raduval kell megvívnia a továbbjutásért. Vitorlással az olimpiára Érdekes színfoltja a vitorlásbaj nok- Ságnak az a népes külföldi csapat, amely rendhagyó módon érkezett Tál- linnba. nem repülővel vagy vonaton, hanem Dániából. Svédországból. Finn­országból, az NSZK-ból, Hollandiából és Lengyelországból vitorlásokon és motorcsónakokon. Mintegy 500 ilyen „vizivendége” van a városnak. delemben jobbnak bizonyult a csehszlovákoknál, így újra nyílt a továbbjutás kérdése. Feleletként a szovjet' válogatott három szett­ben összesen 19 pontot engedé­lyezett olasz ellenfelének, veret­lenül áll csoportjában, s úgy tűnik, már biztos résztvevője a legjobb négy mezőnyének. Akárcsak a másik csoportban Lengyelország olimpiai bajnok- csapata. S ez egy kicsit meglepe­tés, mert ezt az együttest egy kissé már leírták: a játékosok megöregedtek, a legutóbbi világ- bajnokságon és Európa-bajnoksá- gon sem játszottak hírnevükhöz igazi tudásukhoz méltóan — mondták. S mit tesz a sors, no EVEZÉS Négy aranyat A szakadó eső ellenére is több, mint tizenötezren tekintették meg szombat délelőtt Krilatszkojéban a női evezős döntőket. A hat számból négyben az NDK hajó­egysége futott be elsőként a cél­ba, és csak egy-egy aranyérem jutott a szovjeteknek és a romá­noknak. meg a remek formaidőzítés, a lengyelek magabiztosan legyőz­ték a jó erőkből álló jugoszláv válogatottat, majd ugyancsak 3:1- re verték az EB-bronzérmes Ro­mániát. Líbia sem okozott külö­nösebb gondot — a derék afri'kai- ale öt pontot szereztek a mérkő­zésen —, s a lengyel válogatott így már biztos továbbjutó. A má­sodik hely feltehetőleg a Jugosz­lávia—Románia találkozón dől el, s a brazil válogatott amelyik már Románia együttesétől vere­séget szenvedett, esetleg a romá­noknak kaparhatja ki a geszte­nyét. nyert az NDK Eredmények: Kormányos négyesben: 1. NDK. Kétpárevezősben: 1. Szovjetunió, ... 6. Magyarország. Kormányos nélküli kettes: 1. NDK. Egypár­evezősben: 1. Sanda Torna (Ro­mániai. Négypárevezősben: 1. NDK. Nyolcasban: 1. NDK. ATLÉTIKA Férfi gerelyhajítóink a döntőben Zuhogó esőben és kavargó szélben rendezték meg a férfi gerelyvetők selejtezőjét a Lenin Stadionban. A 18 indulónak — ha döntőbe akart kerülni — a 80 méteres szintet kellett túldobnia. Olimpiai bajnokunk, Németh Miklós már az első sorozat­ban 84.84 méterre hajította gerelyét, és így döntős lett. Több izgalmat okozott a világcsúcstartó Paragi Ferenc, aki elsőre érvénytelent, másodikra viszont nagyon kicsit dobott. A dön­tés az utolsó sorozatra maradt, ekkorra összeszedte magát, és 88,76 méteres dobásával ő is bekerült a ma esti döntőbe. Vasárnapi olimpiai program ATLÉTIKA: férfi dlszkoszve- tés, férfi 200 m, férfi távolugrás, férfi 400 m, férfi 110 m gát, férfi gerelyhajítás, női 100 m gát, női 800 m, női 400 m. 10 000 m férfi. Selejtezők, középdöntők, dön­tők. BIRKÓZÁS: szabadfogás 48, €2 és 90 kg selejtezői. CSELGÁNCS: 95 kg-ig és +95 kg selejtező, döntő. EVEZÉS: férfi döntők. KÉZILABDA: női döntők. KOSÁRLABDA: férfi, női kö­zépdöntők. LABDARÚGÁS: négy mérkő­zés a nyolcaddöntőböl. LOVAGLÁS: ugróverseny. MC UGRÁS: férfi torony ugrás, selejtező. ÖKÖLVÍVÁS: selejtezők. RÖPLABDA: női középdön­tők. SÚLYEMELÉS: döntők 90 kg-ig. OSZÁS: női 200 m hát selej­tező. döntő, férfi 400 m vegyes selejtező, döntő, női 4x100 m gyors váltó selejtező, döntő. Női 8Ó0 m gyors döntő, férfi 100 m gyors döntő. VITORLÁZÁS: ötödik futam. ' VÍVÁS: párbajtőr egyéni se­lejtezők, női tőr csapatdöntő. KÖZVETÍTÉSEK: Televízió: 10.00—13.00 (1), 15.55 —18.30 (1), 18.30—20.50 (2), 20.55 —23.30 (1). Rádió: Kossuth: 6.30—8.38, K.: 10.08—10.25, Petőfi: 11.35—11.40, K.: 12.10—12.30, P.: 14.33—14.38, K.: 15.14—15.20, P.: 16.40—18.40, K.: 18.45—21.34, K.: 22.10—22.30. olimpiai program ATLÉTIKA: rúdugrás, férfi súlylökés, férfi 400 m, női 200 m, női 1500 m, női 100 m gát, férfi 200 m, férfi diszkosz, férfi 5000 m, férfi távol ugrás, női 400 m, férfi 3000 m akadály. BIRKÓZÁS: 48. 52, 62, 74, 90 és 100 kg selejtezők. CSELGÁNCS: 86 kg-ig selej­tezők, döntők. KERÉKPÁR: 189 km egyéni országúti verseny. KÉZILABDA: férfi csoport- mérkőzések. KOSÁ.RLABDA: női, férfi kö­zépdöntők. MŰUGRÁS: férfi toronyugrás, döntő. ÖKÖLVÍVÁS: selejtezők. RÖPLABDA: férfi csoport- mérkőzések. SÚLYEMELÉS: 100 kg-ig dön­tők. VITORLÁZÁS: 6. futam. VÍVÁS: kardcsapat selejtező, párbajtőr egyéni döntő. VÍZILABDA: döntők. KÖZVETÍTÉSEK : Televízió: 15.55—23.00 (1). Rádió: Kossuth: 5.12—5.20, K.: 6.12—6.20, K.: 7.12—7.20, K. 10.05 —10.20, P. 11.17—11.27, K. : 12.35 —12.55, P. 14.35—14.40, K. : 15.10 —15.15, P. : 16.35—16.40, K.: 17.10— 17.15, P.: 17.30—19.10, K.: 19.15— 21.30. K.: 22.15—22.35. LABDARÚGÁS A negyeddöntő párosítása Az erőviszonyoknak megfele­lően alakult ki a labdarúgótor­na negyeddöntője. A négy nagy esélyes a Szovjetunió, Csehszlo­vákia az NDK és Jugoszlávia vég­zett a csoportok élén és minden bizonnyal közöttük dől majd el az első helyezések sorsa. A negyeddöntőket július 27-én, vasárnap egyidőben játsszák le az alábbi párosításban: Moszkva: Szovjetunió—Kuvait, Leningrad: Csehszlovákia—Kuba, Kijev: NDK—Irak, Minszk:' Ju­goszlávia—Algéria. ■ Kétmillió néző Már kétmillió néző tekintette meg az olimpiai játékok különböző verseny- számait. A magas nézőszám nemcsak annak tulajdonítható, hogy olimpiai játékokról van szó. hanem a küzdel­mek rendkívüli izgalmassága is vonzza a sportrajongókat. MAI MŰSOR Vasárnap TELEVÍZIÓ 8.00: Tévétorna (Színes.) 8.05: óvodások filmmüsora. Kisf ilm-összeállítás: 1. Erdőakció. Lengyel rajzfilm (Színes.) 2. A fogadó. Lengyel \ rajzfilm (Színes.) 8.25: Utazás egy mosolyért. Lengyel kisjátékfilm­sorozat, 4. rész: Gomba­szedés (Ism.) 8.55: Urbán Ernő: Pocok az ördögmotoros. Ifjúsági tévéjáték, I—II. rész (Ism.) 9.55: Hírek 10.00: A XXII. Nyári Olimpiai Játékokról jelentjük ... (Színes.) 13.30: Műsorainkat ajánljuk (Színes.) 13.55: RANÓD1 LÁSZLÓ-sorozat: Árvácska. Magyar film (Ism.) (Színes.) (16 éven felülieknek!) 15.20: Lehet egy kérdéssel több? Vetélkedőműsor 15.50: A XXII. Nyári Olimpiai Játékokról jelentjük.... (Színes.) 18.30: Reklám (Színes.) 18.35: A Közönségszolgálat tájékoztatója 18.40: Tévétorna (Színes.) 18.45: Esti mese (Színes.) 19.00: A HÉT (Színes.) 20.00: Hírek 20.05: Menekülés az arany föld­jéről. Csehszlovák film­sorozat, VII/4. rész (Színes.) 21.00: A XXII. Nyári Olimpiai Játékokról jelentjük .. • (Színes.) Közben: Reklám (Színes.) Kb. 23.30: Hírek 2. MŰSOR: 18.20: Reklám (Színes.) 18.30: A XXII. Nyári Olimpiai Játékokról jelentjük . •. (Színes.) Közben: Reklám 20.55: JEAN GABIN-sorozat: Gyilkos idő. Francia film KOSSUTH 7.23: „Vadat és halat, s mi jó falat..Élelmiszer- magazin a gyümölcsfo- gyasztásról 8.10: öt kontinens hét napja 8.26: örökzöld dallamok 8.20: Magyar Múzsa 10.08: Olimpiai Híradó 10.30: Egy öreg ház három cso­dája — Krista Bendova mesél 11.14: Vasárnapi* koktél 12.10: Olimpiai híradó 12.35: A Vasárnapi koktél c. mű­sor folytatása 13.20: Édes anyanyelvűnk 13.25: Rázós úton 13.35: Carlsslmi: Jephta — ora­tórium 14.00: Rádiólexikon 14.30: A hegedű virtuózai 15.14: Olimpiai híradó 15.20: Pillantás a nagyvilágba 15.40: Bemutatjuk új felvételein­ket 16.04: Boldog békeidők. — Kodo- lányi János regénye rá­dióra alkalmazva 17.10: Forgalmi akadály — ri­port 17.20: Walter Gieseklng összes Mozart-hanglemezfelvé- telei 18.45: Halló, itt Moszkva! Közve­títések, tudósítások a XXII. nyári olimpiai játé­kokról 21.34: A Berlini Filharmonikus zenekar hangversenye a Berlini Rádióban 22.10: Moszkva *80. — összefog­laló az olimpia eseményei­ről 22.30: A hangverseny-közvetítés folytatása 23.20: Operarészletek: Lalo: Ys királya 0.10: XX. századi vokális mű­vek a King's Singers együttes előadásában. PETŐFI 7.00: A római katolikus egyház félórája 7.30: Liszt-művek. Kovács End- . re orgonái 8.05: Mit hallunk? 8.30: Miska bácsi levelesládája 9.00: Népdalok 9.30: Most érkezett... * 10.00: Ahol a fák állva halnak meg 10.33: Szerelmemé színház 11.35: Olimpiai híradó 11.45: Magyar fúvószene 12.00: Jó ebédhez szól a nóta 13.01: Hurkacövekleves — An­dersen meséje 14.00: Újdonságainkból 14.33: Olimpiai hírek 14.43: Táskarádió 15.40: Slágerek mindenkinek 16.40: Halló, itt Moszkva! Köz­vetítések, tudósítások a XXII. nyári olimpiai já­tékokról 18.43: Mit üzen a Rádió? 19.18: Nótakedvelőnek 20.05: A világlíra gyöngyszemei 20.15: Lehár-fel vételekből. Elisabeth Schwarzkopf és Nicolai Gedda énekel 20.38: Társalgó 22.35: Népdalok. Csapó Károly énekel 23.10: Zenés játékokból. 3. MŰSOR 7.00: A pécsi stúdió szerb-horvát nyelvű műsora 7.30: A pécsi stúdió német nyel­vű műsora 8.08: A Magyar vonósnégyes 9.40: Operafinálék 10.25: Új Zenei Újság 11.06: Nagy mesterek — világ­hírű előadóművészek 13.05: Szvjatoszlav Richter zon­gorázik 14.01: Kis magyar néprajz 14.06: Puccini operáiból 14.49: A Nemzetközi Rádióegye­tem műsorából 15.19: Így láttam Kodályt 16.00: Zenekari muzsika 17.18: Sztárok sztereóban 18.06: A főszerepben Beverly Sills -r X/8. Közben: 19.46: A magyar széppróza szá­zadai 20.01: Az operaközvetítés foly­tatása 21.10: A miskolci dzsesszhétvége felvételeiből 21.57: Rádiószínház. Hétfő •TELEVÍZIÓ 15.50: Hírek 15.55: A XXII. nyári olimpiai já­tékokról jelentjük ... Szí­nes. Közben: Reklám. Kb.: 23.00: Hírek KOSSUTH-8.25: Mit üzen a Rádió? 9.00: Simon Judit és Szomor Dani. Kiss József balladái 9.11: A hét zeneműve 9.41: Ki kopog? Levente Péter műsora óvodásoknak 10.05: Olimpiai hiradó 10.20: Nyitnikék — kisiskolások műsora 10.50: Rossini-müvek. Az Olasz Rádió Kamarakórusa éne­kel 11.09: Bioritmus 11.29: A századforduló irodalmá­nak hetei 12.35: Olimpiai híradó 12.55: Válaszolunk hallgatóinknak 13.10: Zenei érdekességek az el­múlt hét műsorából 14.32: A századforduló irodalmá­nak hetei 14.17: Kishegyi Árpád énekel 14.54: Édes anyanyelvűnk 15.10: Olimpiai hírek 15.15: Popper-müvek. Jascha Bernstein gordonkázik 15.28: Sztárok — anekdoták nél­kül 16.05: Énekszóval, muzsikával 16.30: Válságok és teóriák 17.10: Olimpiai hírek 17.15: A századforduló irodalmá­nak hetei 19.15: Halló, itt Moszkva! Köz­vetítések, tudósítások a XXII. nyári olimpiai já­tékokról 21.30: Népdalfeldolgozások 22.15: Moszkva '80 Összefoglaló az olimpia eseményeiről 22.35: Tíz perc külpolitika 22.45: Századunk zenéjéből 0.10: Balettzenék operettekből PETŐFI 8.05: Herbert von Karajan ope­rettfelvételeiből 8.33: Nóták 9.10: Slágermúzeum 10.00: Zenedélelőtt 12.00: Népi muzsika. A Belügy­minisztérium Duna Mű­vészegyüttesének népi ze­nekara játszik 12.33: Kis magyar néprajz 12.38: Tánczenei koktél 13.25: Az amatőr színjátszásról — fesztivál után. Gyenes Pál és Varsányi Gyula riportja 14.00: Kettőtől ötig ... 17.00: Többszemközt a Kossuth Klubban. Dömötör Tekla professzor találkozik mun­katársaival, barátaival 17.30: Halló, itt Moszkva! Közve* títések, tudósítások a XXII. nyári olimpiai játé­kokról 19.10: Zenekózelben 19.55: Az ABBA együttes törté­nete — IV/1. 20.33: Társalgó 22.30: Nóták. Bura Pál népi zene­kara játszik, Pintér Györgyi énekel 23.15: A dzsessz a 70-es években 3. MŰSOR 9.00: Operarészletek. Moniuszko: A kisértetkastély 9.45: Schubert: Esz-dúr trió 10.30: Rádiólexikon 11.05: Zenekari muzsika 12.21: Magyar Múzsa 13.07: A Budapesti Madrigálkórus énekel 13.26: Dzsesszfelvételekből 14.00: Híres előadóművészek fel­vételeiből 15.15: Operarészletek. Verdi: A trubadúr 16.05: Láttuk, hallottuk 16.30: Huszonöt perc beat 16.55: A hét zeneműve 17.25: Sztereómustra 17.51: Magyar szerzők művei 18.16: Zsebrádiószfnház 18.36: Legszebb stúdiófelvétéle- inkből 19.05: Hangfelvételek felsőfokon 20.16: Körűltáncolták a világot. A győri körzeti stúdiö műsora 21.38: Operakettősök. Placido Domingo és Sherill Milnes énekel

Next

/
Oldalképek
Tartalom