Petőfi Népe, 1980. július (35. évfolyam, 152-178. szám)

1980-07-20 / 169. szám

mmt*■*“■*—-*-— 1980. július 20. • PETŐFI NÉPE • 3 Juli néni és az ő fia, Anti Szigqrú törvényű, irgalmatlan zu­ga ez a lajosmizsei is a Kiskunság­nak! Akár a kerekegyházi, az orgo- ványi, a petőfiszállási és a többi mezsgyekoszorú. Hói szikár akácok kerítenek körül roskatag tanyákat, melyek fogják az embert, kötik moz­dulatait, megszabják észjárását; az emberét, ki udvart, kertet tart, így — Hát. szoktam hallgatni ezt a kis rádiót... Szeretek én abba több mindent, igencsak meghall­gatom a híreket, a komoly zenét nem, mert azt nem kedvelem, öreg vagyok már, és így egy ki­csit jobban telik az idő, iha néha (hall valamit az ember... Az egészségem? Az bizony elég gyen­ge már, ezért. is nem akarják a lányomék engedni, hogy tovább maradjak itten, dehát így meg nem szeretnék mindent itthagy­ni, mert ez a gyerek egykettőre eltékozolná... A vejem a Béke Tsz állatgon­dozója, a lányom nem dolgozik sehol, csak otthon van. Van két unoka, már nem olyan fiatalok, a kislány az ’59»-es, Lajosmizsén dolgozik, a fiú meg Vácon tanul, 18 éves. Szeretnek. Már abból tu­dom, hogy amikor hazajön a gye­rek, megszabadul már szombaton, nem mindig, egy hónapban csak egyszer, néha kétszer, akkor ki­szalad biciklivel, mért motort akart venni, de nem sikerült olyat, amilyet szeretett, már a jogosítványt is megszerezte, még­sem kapott olyan 250-est, vagy milyet, pedig összejárták Kecs­kemétet, még tán Félegyházán is voltak... Szívesen fogadnak mindig, az ősszel is, mikor beteg voltam egy hónapig, akkor bent voltam ná­luk a faluiban, jól éreztem ma­gam, de már vágyódtam lei a tanyára, úgyhogy kijöttem, kihoz­tak. Nem olyan jó már ez a -ház, de azért ingyen csak nem akarom az Antinak odaadni, mert nem adott ám az bele semmit, nem segített a vételben. Ügy gondol­tam, hogy ezeknek a fáknak a javát kiszedném, és ha őszig még itt lakhatok, lakok is, ha nem tudjuk eladni, mert megérne tán 12 ezer forintot is, a földdel együtt, akkor már utána odaad­nám őneki. De a fát, így minde­nestül, nem. -Mert nem érdemli meg. Úgyis mindjárt eladná, az­tán el is inná az árát... Az Ibolyával í— a körzeti szo­ciális gondozó —) meg vagyunk elégedve. Ő azt mondta, hogy ez kötelessége, hogy őt a községi ta­nács bízta meg, hogy jöjjön be­vásárolni, meg minden ... Most várom megint, azt ígérte, jön, hoz valamit, amit mondtam ne­ki .. j 1:228 forint a nyugdíjam, az Antié meg -1230, így - meg is lehetne ebből már szerényen élni, hogyha beosztaná, vagy idead­ná... -Hát a lányomék, azok nagyon sokat segítenek, ők fizet­ték már eddig is az adót, 150 fo­rint egész évre, mivelhogy én nyugdíjas vagyok. Nem sok, meg hát mindent, amit... ha nekem ruha hiányzik, akkor vesznek, meg aztán, ha valami élelem kell... birkózik konokul — a homokkal. Az élettel. Dermesztő teleken, perzselő nyarakon, évszázada már ... Itt, pontosan itt, a pusztasarok egyik sivár odvábán találta meg — vagy még mindig csak keresi’ — a menedéket, az otthont, léte értelmét a 75 esztendős Mészáros Sándorné, azaz Juli néni és az ő fia, Anti. A KÖZÉLET FÓRUMÁN «Urnám azt mondom, hogy olyan túlság- ba sokat, de hát rendesen. Mert tudok olyat, aki még egyszer any- nyit eszik, mint ő, de munkában már nem duplázza. Nem sajnálnám én tőle, csak legalább dolgozna. Most is mond­tam neki: ezt a szőlőt csináljad meg. Úgy szégyellem, ha valaki meglátja, hát mit szól, azt gondol­ják, nem is mondom. Hát én nem tudok ezért fizetni, nem is értek hozzá. Metszeni kéne, kapálni, nem volt az ősszel se betakarva, aztán permetölni... hát nem. Csak azt hajtogatja folyvást: majd megcsinálom, majd ... Má­sutt jobban dolgozik ez, akárhol áll munkába, nincs rá panasz, mert ott fizetnek érte, oszt’ ak­kor már viszi is el olyan helyre, ahol megissza. Nem az ő "javára, se nem az enyémre fordítja az azt a keresetet... — Ez itt a legnagyobb baj, hogy ezzel az Anti gyerekkel nem csinálnak semmit. -Már az Ibolyá­nak annyit, könyörögtem, ' hogy valamit, hát... hát ő a tanács­házán jobban jártas, meg az ő ' beszédjét jobban is meghallgat­ják, de hát... Azt mondja, hogy nem, erőszakkal nem lehet elvin­ni. Hát nem is. bánnám én, hogy ha normálisam viselkedne, hogy ha el lőhetne küldeni valahova, meg nem kellene mondani neki, hogy hát... könyörögni, hogy keljen fel, ezt csinálja, azt csi­nálja ... hát nem... Nem veszekszek vele éppen, mert avval nem megyek többre, avval csak magamat emésztem, mert annál iníkább csinálja. Mi* óta az ivásba beleszoktatta ma­gát, azért is úgy tesz. Ez a do­hányzás is ... annyira ellenemre van, mégis szívja... Volt már úgy,, hogy amikor megkapta a pénzt, ez tavaly lehetett, vett egy nagyon rossz biciklit, úgy volt összedrótozva, egyik ismerősétől, 700 forintért. Még akkor nem ka­pott ezret se, még akkor nem emelték ennyire. Oszt’ hétszázért megvette. Ügy könyörögtünk ne­ki, én is, meg a vejem is, csak megvette. Azt mondta, hogy már csak azért is. Hát énnekem ez annyira fájt, ez a szó, hogy már csak azért is, hogy,.. niintha kö- tözködött volna... Már akkor mondtam, hogy ennivalóra nem marad, de hát őt az nem érdekli. Veszem az én ■ pénzemből, aztán akkor eszi ő is, meg hát jobban ő eszi, mert én ... amit én meg­esnek, az már aztán igazán na­gyon kevés. Hót egy ilyen fiatal­ember, az... hát az eszik, nem — Csak egy olyan valakivel találkoznék, aki igaz, jó útra tud­ná téríteni. Mert nem volna eb­ben másképp olyan borzasztó nagy hiba, csak ne inna. Már folyamodtam orvoshoz is, vinnék elvonókúrára, mert nagyon ré­gen iszik, van már húsz éve is, de ilyen nagymértékben ám... Amerre lépek a tanyában, min­denütt a rengeteg üveg, nemcsak sörös, iboros, hanem dianás is, újabban erre szokott rá, mióta nincsenek azok a kis pálinkák, azóta ezt veszi. I. Azóta romlott meg a szeme is, mióta így iszik. Hályog lett rajta, nem lát, van ennek is már tíz éve, a másik sze­me meg befelé fordul. Aki nya­kon szúrta, annak a bátyja verte meg, valahogy odaütött neki a szeméhez... Hát mit csináljon az ember, egyszer sajnálja, másszor meg haragszik. Sokszor úgy vagyok vele, nem bánnám, ha azonnal megszabadulnék tőle. Hát bor­zasztó. ám ez, amilyen szégyent á családra hozott, meg énnekem is milyen kellemetlen, ahányszor ez berugik, akkor mindig engem károsít meg, gorombán beszél hozzám, káromkodik. Annyiszor, megbánt, hogy azt nem lehet el­mondani. Nem tudom elmondani, mennyiszer ríkatott már meg. J. Én azt gondolom, olyan mun­kára kellene őt elvinni, ahol pénzzel nem rendelkezik. Egy­általán nem. Olyan kényszermun­kára, olyasmire.... Nem sajnál­nám, egy szemet se, mert... •mert már nincs rajta sajnálniva- ló. Mert amennyit már én szen­vedtem őneki e miatt a káros szenvedélye miatt, már.,. már ... nem bírom sajnálni. Megke­serítette az életem annyit, hogy ha csak fele örömet szerzett vol­na, mint amennyi szomorúságot, még iákkor is megelégednék. Elnézte azt is.1... mikor még amott a másik tanyán laktunk, aztán tél volt... ez nem vág csak annyi tűzrevalót mindig, hogy egy napra elég legyen. Akkor reggel nem volt kedve felkelni, én meg ezt nem bírom nézni, mert én ahhoz nem voltam szok­va, hogy sokáig feküdjek... Már mostan, mióta a lábam is annyira fáj, meg hát minden, most, hogy a boltba elmentem, meg vissza­jöttem, akkor még amoda is el­mentünk tűzrevalóért, mert más­képp ... ha őt magát küldöm el... Elmegy az, csak akkor oszt’ útnak veszi magát valamerre, nem hoz semmit. Csak'ha megyek vele. Amikor nincs kedve felkel­ni,* akkor... mindegy az, hogy milyen tél van, meg milyen hi­deg, a hó alól szoktam szedegetni a gallyakat, hogy begyújthassak. Hát hogy ha tökéletes, normális volna, ezt nem engedné meg. Az ugyan egy lapát 'havat arrébb nem dobott. Én csinálgattam gya- logutat erre, arra, a kúthoz, meg mindenfelé ... Meg aztán a ba­romfira is nagyon haragszik. Annyira, hogy' nem morzsol ne­kik, nemhogy még majd venne is a saját' pénzéből eleséget. Még ha én adok rá pénzt, akkor se. De enni, azt igen, azt szereti, akár minden nap megenné... — Jó napot, Anti. Hol járt? — Csak itt voltam a szomszéd­ban ... Nem dolgoztam máma, mert éppen nem volt olyan nap­számos munkám, hát átmentem... — Beteg-e még? — Nem voltam én beteg mos­tanában. Akkoriban, inkáhb, mi­kor az Ibolya először kijött hoz­zánk. Ekcémás voltam. A lá­bam ... valahogy nem nagyon bírtam menni. Azt mondták, már nem is lesz bőröm többet... — Mondja, . szereti maga az édesanyját? — Éra? Hát már hogyne sze­retném. Hát talán nincs is más,' akit úgy szeretnék, mint őtet. — Azt hallottam, sokszor meg­bántja. Beszív és veszekszik vele. Elveszi a pénzét is. — Azt nem hiszem, hogy jól hallotta. Az Ibolyának is csak. bemagyarázza valaki, az meg el­hiszi. Nekem is többször azzal álltak már élő, hogy még meg is verem. Pedig hát dehogyis ve­rem én. Azt csak kitalálta va­laki. • ‘ — Miért nem keres egy állan­dó munkahelyet? — Hát. ugye, én nem tudok akárhol dolgozni, annyira rövid­látó vagyok, annyira, rossz a sze­mem, hát azért vagyok leszáza­lékolva. Az egyikkel nem látok, a másik meg..;, először húsz dioptriás volt az üveg, de már akkor azzal se láttam, akkor há­lyog volt a szememen ... Emígy nekem nem lehet állandó mun­kahelyem. Még azelőtt, amikor megkaptam azt a vaksági segélyt, az Ibolya azt mondta, hogy nem szabad ám elmenni dolgozni, mert akkor, ha megtudja a tanács, el fogják venni. De nem nagyon . akartam elhinni, bementem, meg­kérdeztem, hogy elmehetek-e. Ott azt mondták, hogy mehetek, mon­dom kereshetek még vagy. 2000 forintot? Azt mondták, még hár­mat is, csak menjek nyugodtan. Akkor elmentem a nyáron, ide, Bukott ember? ebbe a tsz-be, itten ismernek, mert azelőtt is itt dolgoztam. Akkor még jobban láttam. Ök .mindig szívesen fogadnak, hogy ha megyek, de hát nem minden­fajta munkára felelek meg. Pél­dául rakodásnál, ottan nem, de ,a szőlőben igen... — Igaz, hogy nagyon szereti az italt? — Hát megiszom. Meginni meg­iszom. — Nem kellene a,pénz másra? — Hát biztos, hogy jobb vol­na. Én magam is tudom, hogy az a legdrágább, az ital. De hát úgy van ez, hogy nem elég a pénz, amit kapok, mostanában meg már nem is kerestem... — Hiányzik az akaraterő? ­— Akaraterő? Hát... a kevés pénzből nem lehet minden. De azért alkoholista nem vagyok. Tudja maga', ki az alkoholista? Aki állandóan, mindennap iszik, vagy hä nincs pénze, elmegy lop­ni, vagy kérni, vagy mit tudom én. Az az alkoholista! Én még ilyet nem csináltam. Volt olyan időszak, akkor a Garábi major­ban dolgoztam, ’63 táján, akkor igen, akkor én is alkoholista vol­tam, mert éppen olyan brigádba csöppentem bele, amelyik ezt csinálta. Akkor igen, minden nap' ittunk, még munka közben is. — Nem kellene valami jobbra törekedni, hisz még csak 40 éves? — Kellene, mert hát: különben a mama az már nem bírja ezt a tanyai munkát, ő már be akar menni a faluba, hát én meg csak kinn akarok maradni, én nem megyek a testvéremhez. Az Ibo­lya mondta, hogy menjek szo­ciális otthonba, de hát én oda nem megyek. Nem hiszem, hogy bekényszeríthetnek. Aki bűnöző, azzal megtehetik erőszakkal, de olyan valakivel nem, mint én. — Itt mindenki úgy tudja: maga' alkoholista... — Akkor nem jól tudják. Ezek is csak olyanok, mint a kígyó, nyújtogatják a fullánkjukat. Az Ibolyának is az nem tetszik, hogy én tavaly nem úgy beszéltem vele, ahogy ő szerette volna, az­tán egy kicsit duzzog rám. Ne­kem az Ibolya ne akarjon sem­mit Akarjon az olyanoknak, akik sokkal gyámoltalanabbak, meg nem tudnak járni, mozogni, gondozza azokat, ő azért van. — Maga is szerencsétlen em­ber. — De én oda megyek el dol­gozni, ahová éppen a kedvem tartja... — A nyugdíját is elküldte a nagykőrösi postára, hogy ne lás­sák hová teszi— — Mert itt . nem akartak sem­mit sem adni belőle. Gyereket akartak belőlem, vagy hülyét akartak csinálni. Azokkal szok­tak így bánni. — Ha nem tudja megbecsülni a pénzét, valakinek ügyelni kell rá. Negyven forint esik napjá­ra... — Annyi bizony. Hát ebből a kis pénzből akkor hogy lehessen valami? Még annyit meg lehet enni is, akkor,, ha ruházkodni akar valaki, -akkor már az en­nivalóból kéne megspórolni... — fásképp kellene gondolkod­ni, Anti. Maga okos ember, rá­diózik, olvas. Mit hallott leg­utóbb? ,— Hát az irániak... az ame­rikai kormánnyal vannak össze­szövetkezve, a szomszédos állam ellen, amelyiknek nyújtotta a múltkorában a segítséget a Szov­jetunió. Izraelt is, még a Kínai Népköztársaságot is iiszítja rá, és akkor beszaladnak néha provo­kálni, újra a Szovjetunió segítsé­gét kérik, nem jut eszembe an­nak az országnak a neve... Az­előtt nagyon politizáltam, de mostanában nem nagyon érdekel. Kutas! Ferenc A SZOCIALISTA demokrácián alapuló választási rendszerünk egyik demokratikus eleme eseten- ' ként több jelölt állítása. Ez a gya­korlat a 60-as évektől egyre terjedt — részben a választási előkészüle­tekben részt vevő szervek kezde­ményezésére, részben a választó polgárok közvetlen javaslatára. Nagy tisztesség, a társadalmi elis­merés kifejezése, ha valakit ilyen körülmények között javasolnak. Ebben a személye iránti megbecsü­lés, munkájának- társadalmi elis­merése nyilvánul meg. A kiadott választási irányelvek nem a minden áron való többes je­lölést szorgalmazták. Kimondták, hogy a szükséges társadalmi igé­nyeknek megfelelően kell e fon­tos társadalompolitikai kérdések­kel foglalkozni. A többes jelölés tapasztalatai arra engednek követ­keztetni, hogy a területi párt- és társadalmi szervek megfelelő mun­kát végeztek. Néhány kérdésben azonban felfogásbeli különbségek is mutatkoztak. Ezt a többes jelö­lések nagy szóródása is jól mu­tatja: a legkevesebb kettős jelölés egy megyében 14; míg a legtöbb 234 tanácstagi körzetben volt. Egyes helyi szerveknél, tartva a többlétmunkától, különböző indo­kok alapján nem vették szívesen a többes jelölés. Igaz, esetenként a többes jelölésénél előfordult a je­löltek idegenkedése is, közülük számosán nem is vállalták arra va­ló hivatkozással, hogy mi van ka­kor, ha nem őt választják meg; hogy mit fognak szólni az embe­rek? Ez alkalommal tizenöt or­szággyűlési választókerületben és 1779 tanácstagi körzetben állítottak két vagy három jelöltet. A választó- polgárok megfelelő felelősséggel választották ki a legalkalmasabba­kat, úgy ítélték meg, hogy bárme­lyik személy is kerül megválasz­tásra, ügyüket jól képviseli, a köz­élet fáradhatalan munkása lesz. Mi volt a döntő a kiválasztásban? Nehéz lenne minden területen egy­formán érvényes sorrendet felállí­tani, hisz ez lakóterületenként vál­tozott. AZT VIZSGÁLTÁK a jelölő­gyűlésen, hogy milyen rátermett a közéleti munkára, mekkora helyis­merettel rendelkezik, van-e jártas­sága, mennyire ismerik a körzet­ben, milyen emberi tulajdonságok­kal rendelkezik. Nem erkölcsi, vagy politikai kifogások • alapján döntöttek egyik vagy másik javá­ra. Ez lényeges annak helyes ér­telmezésében, hogy hogyan kell te­kinteni a másikra. Hisz egy ember nem mindenre alkalmas egyfor­KÉPERNYŐ mán, de attól még becsületes ma­rad, ha bizonyos jegyek alapján a társát választják. Kétségtelen, hogy közéletünk és a közvélemény ma még konzerva­tív ebben a vonatkozásban. A közvéleményt is formálni kell te­hát abban az irányban, hogy er­kölcsileg, emberi értékét tekintve senki nem lett kisebb azzal, hogy nem ő került be a választott testü­letbe. Még inkább nem lehet az egyiket vesztesnek, a másikat nyertesinek tekinteni úgy, mint pörlekedéssel harcban álló feleket. Azon kell fáradozni, hogy jelölt és jelölő egyaránt természetesnek fogja fel, hogy csak egyik választ­ható, még a kevesebb szavazatot kapott nem „bukott” ember. A bu­kott ember, aki törvényeinkkel szembekerül; aki közellenséges magatartással, harácsolással, ügyeskedésekkel kompromittálja magát, és nem az, aki a szocialista közösség érdekeinek előmozdítá­sára vállakozik. A PARTSZERVEZETEKNEK, a tömegszervezeteknek és moz­galmaknak olyan politikai légkört kell biztosítaniok, hogy a közélet azon fáradhatatlan munkásait, akik a kettős jelölésre vállalkoz­nak, jobban becsüljék; a köz ér­dekében történő vállalkozásukat nagyobb elismerésben részesítsék. A helytelen szemléletet és gyakor­latot választási rendszerünk de­mokratizmusának továbbfejleszté­se érdekében is fel kell oldani. He­lyes kezdeményezésnek bizonyult, hogy néhány megyében a meg nem választott képviselőjelöltet java­solták megyei tanács, illetve vég­rehajtó bizottsági tagnak megvá­lasztani. Csak helyeselni lehet azo­kat a kezdeményezéseket is, me­lyek arra irányulnak, hogy a jelö­léskor el nem fogadott, vagy meg nem választott személyeknek meg­felelő közéleti megbízatást bizto­sítottak a tanácsi munkabizottsá­gokban, a tömegszervezei aktíva­csoportokban. Ez segíti munkájuk, emberi vonásaik megismertetését, képességeik kibontakoztatását, közéleti jártasságuk gyarapítását. Fontos, hogy ne felejtsék el őket, hanem továbbra is számítsanak rájuk, azokon, a. területeken, ahol nap mint nap társadalmi munká­jukkal bizonyíthatják, hogy a dol­gozó közösségek bízva számíthat­nak rájuk. Strinni Ferenc az MSZMP KB munkatársa Bács-Kiskun megyeiek Szegeden és „itthon“ A címlista után kapcsoltam be a készüléket. Az utolsó képkocká­kat sem láttam, így nem tudom milyen alcímmel hirdette a sze­gedi körzeti stúdió pénteken Vá­sár ’80 című riportműsorukat. Amit láttam érdekes, eléggé ötle­tes volt. Ügyesen kötötték össze a más-más jellegű árucikkeket be­mutató kisriportokat, jól gördült a műsor. A megszólaltatottak több­sége is tömören, szemléletesen, lényegláttatóan szólt az általuk gyártott termékről. A vállalati vezetők nyilván jól tudták, hogy általánosságokba, közhelyekbe fulladó „ismerteté­sekkel” nem sokra mennek. A kí­nált portéka legelőnyösebb tulaj­donságait, ezek vásárlásra csá­bító bizonyítékait kell legtalálób­ban népszerűsíteni. Különben fel­kopik az áruk. Nem tudom, hogy a tévések mennyire szólhattak be­le a nyilatkozók kiválasztásába. Máskor, sajnos általában a pro­tokoll dönt, kivéve, ha bíráló jel­legű, kényelmetlen kérdésekre kell választ adni. Ilyenkor általá­ban a helyettes helyettesének a segédelőadóját tolják a képernyő elé... A pénteki jó példa a jö­vőben is ösztönözze a kamerával dolgozó kollégáimat az egyenesen közvetített, vagy majdnem élő, azaz előre vázlatosan megtervezett műsor jobb előkészítésére, nem utolsósorban jó svádájú, értelmes riportalanyok, válaszolók, kér­dezők keresésére. Iflindez a képernyőn is bemu­tatott Bács-Kiskun megyei válla­latokra is vonatkozik. Akkor eszméltem, hogy tulaj­donképpen reklámot látok, amikor a következő, Reklám című műsort kezdték sugározni. Mondom ma­gamban, ha ez nem reklám, amit a szegediek csináltak, akkor mi­csoda. Csakhogy: hasznos dolgo­kat reklámoztak, jól gazdálkodó vállalatokat emeltek ki példaként, igy azt kell írjam befejezésként: sok efféle reklámozható cikkre és ilyen tálalásra lenne szükség. □ □ □ A tévé-híradóban kicsit fájó szívvel néztem Trokán Pétert, Szakács Esztert, Kézdy Györgyöt, a tegnap este remélhetően — ke­gyesek lesznek-e a szombaton dél­ben gyülekező esőfelhők? — a nagyközönség elé került Páskán- di-dráma, a Kálmán király fő­szereplőit. A tizenhétszemélyes, napjainkhoz igencsak kötődő tör­ténelmi játékban tíz volt kecske­méti művész lépett, (lép), a Dóm tér színpadára. Hetényi Pál, Fa- rády István, Sára Bernadette, Bárányi László neve jut még eszembe kapásból. Az ősbemutatót a Katona József Színházban oly nagy élményt teremtő Ruszt Jó­zsef rendezte. Páskándi Géza dramaturg volt „nálunk”, a For­rás különmunkatársa, a kecske­méti népzenei találkozók állandó közreműködője. örülünk, hogy őket látjuk, de azért csak megkérdezzük, ha itt maradnak akkor is kaphatnak, kapnak ilyen párádés feladatokat? Kötve hiszem! A „vidéki érvénye­süléshez” is a fővároson keresztül vezet az út, vagyis Szeged köze­lebb van — a művészvilágban — Budapesthez, mint Bács-Kiskun székhelyéhez... □ □ □> A tévé-hiradóban egy jó aratási tudósítással közvetlenül is jelen volt a megye. Érdeklődéssel fi­gyeltem az Amit nem építünk föl című tévé-ankéton a fontos gaz­daságpolitikai kérdéssel kapcso­latban elhangzó, a nehézségekből kiutat kereső véleményeket, ja­vaslatokat. A többihez hasonlóan reálisan, felelősen tárta föl a BÁCSÉP gondjait, terveit Kertész Gábor termelési igazgató. H. N.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom