Petőfi Népe, 1980. június (35. évfolyam, 127-151. szám)

1980-06-04 / 129. szám

ÜNNEPI KÖNYVHÉT, 1980 Raffai Sarolta három regénye Űj, gyűjteményes kötetben ke­rült a könyvhét alkalmával az olvasóhoz Raffai Sarolta három regénye: az Egyszál magam, a Morzsahegyek és a Jöhetsz hol­nap is. Közülük az Egyszál ma­gam a legrégebbi — ez már a hatodik kiadása —, a Jöhetsz holnap is az újabb, most jelenik meg másodszor. Felfoghatjuk te­hát valamiféle gyűjteményes ösz- íze.gezésnek is a három regény együttes kiadását. Ezek a köny­vek egyébként szinte megjelené­sük óta „hiánycikknek” számí­tanak, újranyomásuk tehát min­denképpen indokolt volt. Külön is öröm, hiszen ilyen té­ren nem vagyunk elkényeztetve, hogy a szép küllemű, jól tipogra- fizált és gondos nyomdai munká­val előállított könyv — az Al­földi Nyomda készítette Debrecen­ben — kézbevétele is kellemes él­mény az olvasónak. S az sem mellékes, hogy a mostani emel­kedő könyvárak mellett — ép­pen az újranyomás miatt — ez a kötet még olcsónak is mond­ható. Egyszóval Raffai könyve —. reméljük a példányszám is meg­felelő, bár ezt a kiadói óvatosság mostanában elhallgatja — való-, 'ban eljut a jjömeges olvasói igényt kielégítve mindazokhoz, akik kedvelik az író műveit. Raffai Sarolta, aki pedagógus­ként is élt a megyénkben, elő­ször verseivel jelentkezett, majd színdarabjaival hívta fel magára a figyelmet. Még emlékszünk az Egyszál magam színpadi válto­zatára, melyet 1967-ben segített közönség elé vinni a kecskeméti Katona József Színház, sikerrel. Ezt követte két év múlva a Dip­lomások, majd 1975-ben a Vas- deres kecskeméti bemutatója. Bu­dapesten, a Katona József Szín­házban vitték színre az Utolsó tét című darabját Kálmán Györggyel és Mészáros Ágival a főszerep­ben. Közben két novelláskötete is megjelent, a Rugósorou 1971- ben, a Lengyel krizantém című pedig tavaly, a Magvető gondo­zásában. A Forrás-könyvek soro­zatban ugyancsak novellák kerül­tél: az olvasó elé Egyszeri kaland . címmel. Mindezt azért érdemes felsorol­ni, mert ha belegondolunk,, ez a gazdag írói termés alig másfél év­tized munkájának eredménye. 'Méltebiző; ‘'hogyaz 1965-ben nttég- jelent Magyar Irodalmi Léxikorí *m?g-,8l3^'ls1%irffiti Raffaf Sáíóf- ta nevét, igaz, Jókai Anna neve sem szerepel még akkor írói ka­talógusban. A műfaji változatos­ság — regény, dráma, novella — pedig azt is jelzi, hogy az író keresi a megfelelő kifejezési tor­mát, és mindig a mondanivalója szabja meg a keretet, nem engedi beskatulyázni magát. Azt is észre­vehetjük, hogy nincs éles határ­vonal az egyes műfajok között. Ha regényt vagy novellát ír, ak­kor is igen gyakran éles dialó­gusokat perget, melyeket nem ne­héz élő személyek konfliktusának, akár színpadón is elhangzó drá­mai cselekménynek elképzelni. Akik kezdettől fogva figye­lemmel kísérték Raffai Sarólta írói fejlődését, azok tudják,' hogy nem volt könnyű ez az indulás, iés nem volt konfliktusmentes később sem. Raffai úgy ír, ahogy érez és gondolkodik, s azt írja művészi tipizálással és átlénye- gítéssel, amit élete során, napi munkája közben lát, tapasztal, s nem hajlandó szépíteni, lakkozni az emberi viszonylatokat, tompí­tani az összeütközéseket. Min­den erővel azon igyekszik, s írói eszköztárát is ezért veti latba, hogy feltárja ezek lényegét. Szinte anekdotába illő, hány he­lyen vélték felismerni az Egyszál magam szereplőit, a regény figu­ráit. Raffai megküzdött a máról szólókra leselkedő veszélyekkel, amelyek a történelmi tablók írói­ra aligha várnak, az élettel szem­besítő vagy számonkérő olvasói- kritikusi ellenszenv hamis tölte­tével. Megküzdött azért, hogy ér­tő, támogató olvasói legyenek, s kemény szembesítő véleményét csak az vegye személyes sértés­nek, akire az ráillik. De az ma­gára vessen. Az író sosem hagy kétséget az-, iránt, hogy kinek a pártján áll. Sokszor érezzük, hogy egy-egy hő­se, a társadalmi visszásságokkal, eltorzult jellemű, kispolgárrá vedlett» helyi hatalmasságokkal, durva férjekkel, főnökökkel szembeszegülő figurájának sza­vai mögül az író könyörtelen jel­zői sütnek felénk. S ez a szünte­len harckészség jellemzi még ak­kor is, amikor valaki,' akit belső indulattal vetített elénk, felad­ja a küzdelmet. Az Egyszál ma- ■gam asszony hőse minden iszonya­tos terhétől meg akar szabadulni, amikor kést vesz elő, és... A Morzsahegyek Fiúja szintén me­nekülni akar a környezet szorí­tása alól... A Jöhetsz holnap is elmagányosodott, kiúttalanságba zuhant asszonya vajon mit old meg. amikor egy kamionnak ro­han kocsijával? Raffai nyitva hagyja a kérdést, nem mond íté­letet. Hagyja, hogy az olvasó töp­rengjen, s önmagában keresse a , választ. 11 így függ össze mégis áhárom regény. Lehet, hogy éppen az volt a. kiadói szándék, hogy felmu­tassa az írói termés egységes fo­lyamatát, útját ás eredőjét? Szán­déktól függetlenül három mar­káns tartóoszlopot látunk és ér­zünk, amire akár egy életmű is felépülhet. F. Tóth Pál Milyen pénzeket használtak a régi kecskemétiek? Az « utóbbi időben egyre több tudományos közlemény foglalko­zik Kecskemét történetével, gaz­dasági és társadalmi fejlődésével. Ezek sorát gyarapítja a Századok 1980. 1. számában Iványosi Szabó Tibor cikke, melynek témája: Kecskemét pénzforgalma 1662— 1711 között. A város történetének ez a fél évszázada magában fog­lalja a török hódoltság utolsó év­tizedeit, a felszabadító háborúkat követő Habsburg-önkényyralmat és a Rákóczi-szabadságharc éveit. Az egykori gazdasági élet és pénz­ügyek vizsgálata során még sok meglepetéssel találja szemben magát a kutató. Iványosi Szabó Tibor a levéltári forrásokban több mint félszáz pénzelnevezést talált, ami a korabeli pénzforga­lom sokrétűségét jelzi. A forrá­sokban említett sokféle pénz (du- kát, tallér, garas, poltura, krajcár, dénár stb.j persze nem egy időben volt használatiban; egy részük a tárgyalt időszakban végig jelen volt, más részüket csak egy-egy alkalommal említik. A különféle iratokból (jegyző­könyvek, számadáskönyvek, adó- lajstromok! a szerző által kigyűj­tött adatok nemcsak a * pénzek sokféleségét mutatják, hanem a város gazdasági helyzetét, bevé­teleit és kiadásait; azaz a pénzek idejű fásának és innen elkerülésé­nek útját. A már korábban fel­dolgozott összeírások a lakosság számáról és vagyoni helyzetéről nyújtanak fontos felvilágosítást. A szerző kutatási eredményei szerint a hódoltság utolsó két évtizedében a hadak vonulása és a kétféle adózás súlyos terhet jelentett a város számára; de az állatexport miatt még jelentős mennyiségű külföldi értékpénz (aranydukát és ezüsttallér) ke­rült a kecskeméti gazdákhoz. A városnak leginkább az északi és nyugati országrésszel volt kap­csolata, amelyet az itt használt pénzek nagy többsége is mutat. A török uralom alatt a török aprópénzek (oszpora, paraj for­galma is megfigyelhető. A timon nevű francia eredetű váltópénz, amely a Balkán felől került ide, néhány évig jelentős szerepet játszott a hódoltsági terület pénz- forgalmában. A török uralomnak véget vető felszabadító háborúk kedvezőt­len hatást gyakoroltak a város gazdasági életére. A. cívisgazdák állatállománya kisebb lett, csök­kent a város áruforgalma. Vi­szont a várostól követelt adók ösz- szege magas volt. Kecskemét gaz­dasági helyzete a Rákóczi-szabad- ságharc kezdetéig javult ugyan valamit, de a szabadságharc alatt a német és rác csapatok pusztí­tásai következtében a város pénz­tartalékai végleg kimerültek, a lakosság vagyona lecsökkent. Egyre kevesebb nemesfém volt forgalomban és elterjedt a liber­tásnak is nevezett rézpénz. A szabadságharcot követő évti­zedekben a város pénzügyi hely­zete lassan javult, de a hódoltság kori élénk árutermelés és virág­zó gazdasági élet a város számá­ra visszavonhatatlanul elmúlt. Iványosi Szabó Tibor alapos ta­nulmánya jelentősen gyarapítja Kecskemét 17—18. századi gazda­sági életére vonatkozó ismeretein­ket.. V. Székely György 1980. június 4. • PETŐFI NÉPE • 3 HAZAI TÁJAKON A zsámbéki bazilikarom A fővárostól alig 30 kilométerre esik festői hegyeken és erdőkön át vezető, majd egy művelt földű medencét keresz­tező úton Zsámbék a Gerencse hegység keleti szegélyén. Alighogy a budai hegyek közül Páty után kifutunk, hamarosan a zsámbéki medencébe érünk, ahol aztán a faluból elsőnek egy hatalmas templom körvonalai bontakoznak ki. Közelebbről kitűnik az is, hogy a templom — rom. E rom teszi leginkább híressé a falut, amely egyébként jól megközelíthető az 1-es mű­útról is Bicskétől vagy Herceghalomtól. Mosolyok zománcban # Időt álló anyagnak tartják a tűz és fém nászából kifehérlő, kiszínesedő zománcot. Az is; évezredekig őrzi. amit a mester, a művész keze, ihlete belőle formált. Álljon bár százszorosabb ke­ménységgel ellen a múló időnek léte csak paránya Petiilla István remekein feltündöklő női mosolyénak. Az asszonyok, leányok virágra, férfi­ra. gyerekre, világra örvendező mosolya addig tart. amíg embert hord hátán ez a csillag. (Straszer András felvételei.) Várkastély A község neve Sambokh for­mában még a XIII. század köze­péről fönnmaradt — a nyelvészek egyébként személynévből szár­maztatják. A Képes Krónika író­ja pedig arról is beszámolt, hogy a falu földesura Franciaországból származott. Ennek története az, hogy III. Béla, az Árpád-ház egyik legtekintélyesebb uralkodó­ja másodjára francia földről há­zasodott. Margit, második felesé­ge, Fülöp francia királynak volta testvére. Szokás szerint nem ma­gában, hanem illő kísérettel ér­kezett 'hazánkba. Kíséretének egyik tagja, bizonyos Aynard lo­vag Zsámöékot kapta birtokul, ahol házat építtetett. Fél évszázaddal utóbb a tatár­járást követően a család várat emelt Zsámbékon. E főúri erős­ség századokig 'fennállt. A XIV. század végén a Maróthyak kerül­tek birtokába, később pedig Má­tyás király, utána fia, Corvin Já­nos ... Török pasa is székelt a várban, , amelyet leromboltak, majd újraépítettek... A török távoztával ez a falu is újratele­pült. Űj földesúr is került: a Zi­chy családból, a váracskából ne- dig kastély lett, ez sokszori átala­kítás után mindmáig áll... Hétszázéves emlék Egy régi oklevél szerint az Ay­nard családból való Smaragd co­mes és testvérei 1258-ban birto­kot adományoztak e faluban a franciaországi premontrei szerze­teseknek. Ok építették a messze látszó templomot a hegy keleti peremén, a gerinc alatt, attól védve, valamint mellette a rend­házat, amelynek szerényebb rom­jai ugyancsak megtekinthetők. A templom túlélte a tatárok pusztítását, a török időket, még utána is használták. Az 1763. évi földrengés okozott benne nagyobb kárt és —a lakosság. Ügyanis mivel időközben újabb templom épült, e réginek a köveit kezd­ték széthordani... Első restaurálására 1889-ben került sor, újabbra hét évtized­del később. Ma újabb ápolást kí­ván, s különösen nagyobb védel­met! A kerítést — amelynek ka­pujához egy szomszédos háznál volt a kulcs — az utóbbi évtized­ben széttaposták a látogatók, akik közül sokan keveset értenek meg abból, mit ér e rom. Francia kapcsolat Az egykor remek kéttornyú, háromhajós bazilika jórészt szé­pen faragható kőből épült, s eb­ben is hasonlít a Vas megyei hí­res jáki templomhoz vagy a Hanság melletti lébényihez. Bol­tozatának párja Franciaországban akad. Ezért, s egyebek között azért is, mert a neves korabeli francia építésznek, Villard d’Hon- necourt-nak a vázlatkönyvében az építész magyarországi útjának, munkájának nyomára bukkantak, felteszik ázt is, hogy ő építhette ezt a templomot, amely még rom­jaiban is lenyűgöző szerkezeti ki­képzéseivel, íveivel, kőbordáival, s a faragott kőmunkákkal. Óvjuk, vigyázzunk rá, mert olyan nemzeti kincs, amiből ke­vés van, amire büszkék lehe­tünk! N. F. PRESSZÓ, DISCO, LAKODALOM Szombat este falun V/Iintha romantikus hegyek kanyar* iT1 gó szerpentinjein rohannánk, szemlélve a mindig változó természeti képeket. A május végi alkonyat még színesebbé, még vonzóbbá teszi szá­munkra a vidéket, amikor a hangula­tos hajósi pincesort magunk mögött hagyjuk. Hamar SOkösdre érkezünk, hogy ebben a Baja környéki faluban — és a környező községekben — azt vizs­gáljuk: milyenek errefelé a szombat esték? Hogyan szórakoznak, miként töltik szabad idejüket az emberek el­sősorban a fiatalok? A kontraszt A sükösdi Petőfi Sándor Mű­velődési Ház a község egyik jo­gos büszkesége. A modern, szép, piros épület messziről felhívja magára a figyelmet. Előtte ápolt park, tisztaság. Éppén este nyolc óra yan, amikor átlépjük az épü­let küszöbét. Az igazgató, a húsz év körüli, mosolygós Borsódy Ágota, és egy­két munkatársa van csak az épü­letben. Szépen berendezett ter­mek, klubok, könyvtárhelyiség, csendes folyosó. Tehát: csend, rend, tisztaság. Sőt nem is csend ez, hanem némaság. Csend, némaság — de hol van­nak a fiatalok? Hamar megtud­juk: Dusnokon, Bátyán, Hajóson például. Ahol ma van a disco. Amikor e nagyon felkapott szó­rakozási lehetőségre sor kerül is­mét, majd itt is tolonganak. Ára lehetséges, hogy egy ideig ilyen lehetőség ebben a házban nem lesz. A sorozatos botrányokozá­sok miatt. A „csövesek" és a „di- gósok” tehát a környező falvak­ba járnak. Es persze mások is, az igényesebbek. Mert ki tagadná, hogy tizennyolc—húszévesen kell a tánc, a zene, a belefeledkezés az életkornak megfelelő szórako­zási, időtöltési formákba? Megtudjuk, hogy van itt az in­tézményben tucatnyi működő szakkör, klub, tanfolyam, felnőt­teknek és gyerekeknek. Van re­mek pávakör stb. De az más. Azok a hétköznapokon tevékeny­kednek. A hétvége kizárólag a fiataloké. Azaz hogy lenne. Mi­vel — mondják — más nem kell, csak a disco, az meg most nem lehet, marad hát ez a csend. Igaz, a tévében a jóelőbb megnézték egy páran az Egymillió fontos hangjegyet — kárpótlásul a disco helyett — ám aztán gyorsan el­mentek ők is. Hová? Van, aki igyekezett át valámelyi'k szomszédos faluba, motorral, saját kocsival, stoppal vagy autóbusszal. .Vannak, akik téblábolnak a ház körül. S me­gint mások a presszóban keresik a szórakozási lehetőséget. Az igé­nyesebbeknek ebben aligha van örömük. A művelődési házhoz csatlakozó presszó ugyanis egy­értelműen kocsma. — Elhozná ide a feleségét? — kérdezem az utcán a harminc év körüli férfit. Mire ő valósággal felhorkan: — Ide uram? Semmi pénzért! Megértem őt Amíg a zsúfolt­ságban, a füstfelhők árnyékában, a pokoli hangzavarban a pulthoz érek, legalább hat részeg lök meg. Kapkodom a fejem, a lábam — és szívesen vattát dugnék a fü­lembe. Sokasodnak a dülöngők. Odakint fiatalok csoportja itt is, ott is. Hárman a bejáratnál tépelődnek. Megtudom: dusno- kiak. Van köztük diák és szak­munkás is. A disco reményében jöttek — hiába, s most maguk­ban keseregnek. — S a presszó? — kérdezem. Gyors a válasz: — Ez? Nem. Minek? Ilyen is van? Hajós felé igyekezve, úton-út- félen stoposokba ütköztünk. Egyesek kihívó szemtelenséggel, valósággal az út közepére állnak, úgy integetnek. Mi több, olyan is előfordul, hogy fiatalok egy cso­portja a felezővonalon jön szem­be a gépkocsinkkal. És száguldó autók előznek 'bennünket, sza­bálytalanul. A röhögést, durva integetést olykor jól lehet látni. A környező helységeket összekötő utakon mindenfelé az ifjúi örö­mökre szomjazó, szórakozást ke­reső lányok és fiúk. (Mig az in­tézmények termei konganak az ürességtől.) Két stopos kislány, nem lehet több tizenötévesnél. — Hová mennek? — Haza, Nemesnádudvarra. — Ilyen korán? Hiszen még tíz óra sincseni — Elmaradt a disco Sükösdön — mondják, szemrehányással a hangjukban. A disco, a disco mindenütt? A nem titkolt vágyakban, álmodo­zásokban, a reményteljes várako­zásokban, az egész hetes tervez- getésekben? A zsigerekben, a szü­lető mozdulatokban, s a felcsil­lanó vagy közömbössé váló te­kintetekben? A disco mint kívül­ről kapott, rájuk ragadt-tapadt uniformis? Mint a kicsit — nem is kicsit? — életforma, s mint egyetlen lehetőség az önmegvaló­sításra? Vagy hamar múló divat, amit gyorsan tovaűzhet egy más­fajta divat, mint az öltözködési formákat? Am Hajóson jön a nagy megle­petés. Először kint az éjszakában,, a művelődési ház körül; ahol ko­csi kocsi hátán. Trabant a legke­vesebb. Annál töhb az 1500-as Polski, 1600-as, 1300-as Zsiguli, a Dacia, a Renault, a Fiat. Aztán bent az épületben. Ahol a disco közkedvelt szórakozási formájának most itt legalább há­romszázan hódolnak. — Egytől-egyig húsz éven alu­liak — mondja Alföldi Albert, az intézmény többszörösen kitünte­tett, s nagy tekintélynek örvendő igazgatója. (Az itteni sokoldalú kulturális tevékenységről sok-sok szó esett már a lapokban, a rá­dióban, és a televízióban is.) — Hát itt is disco? — kérde­zem. S a válaszon el kellett gon­dolkozni. — Mi húszéves korunkban va­jon mit akartunk a hétvégi na­pokon? Tudományos előadást hallgatni, vagy inkább táncolni, udvarolni? Nem a szórakozási forma a döntő, hanem az, hogy mivé tesszük, mivel töltjük ki azt! Előzőleg alaposan körülnéztem az épületben. Ha tovább akartam lépni, az ott álló fiatalok udva­riasan félreálltak. Ha megszólí­tottam valakit, értelmes volt a válasz. Öltözködésben, mozgás­ban, viselkedésben semmi 'kivet­nivalót nem találhatott az, aki a mai fiatalok úgynevezett „más­milyensége” iránt kicsit is fogé­kony, megértő. — Verekedés, botrány? — kér­dezem Alföldi Albertet a csendes könyvtárszobában. Ügy néz rám, megütközve, mint aki nem érti a kérdést, majd így válaszol: — Itt akkor sem kellett rendőr, amikor a Dinamit Együttes kon­certjére csaknem ezer fiatal el* jött Beszélgetés közben lassanként megértem a dolog lényegét. Amint az nem vezet célhoz, hogy míg a fenegyerekeskedó, durvább vi­selkedésű „diszkózók” randalí­roznak, addig az intézmény veze­tője irodája puha mélyén udva- roltat magának, ugyanúgy a ren­dezői gárda túlméretezése sem. Az, amikor1 a szép emberi beszéd, a meggyőzés helyett a kezdet kez­detén, a túlzottan kemény fellé­pést alkalmazzák, mint sajnos, egyes helyeken. tiibés Mi a teendő tehát? ­Hajós erre is példát mutat. Lát­tam az igazgatót a fiatalok cso­portjában — velük igazán együtt, mégis tekintélyesen. Hallottam ót szólni lányokhoz, fiúkhoz úgy, ahogyan csak a legjobb apák szólnak gyermekeikhez. Es lát­tam nagyon határozottnak, ami­nek folytán kívülrekedt egy fia­talember a falakon; nem ok nél­kül. Elgondolkozhatott odakinn a saját viselkedésén. Még valamit Ezen a helyen a disco nem csupán elsötétített ter­met, s nem is csak rángatózást, hangzavart, valamint áttekinthe­tetlen összevisszaságot jelent. Ha­nem tágas büférészleget, hűsítő italokkal, meleg virslit, zsíros kenyeret, s meghitt beszélgetése­ket, párokban és csoportosan. Sőt, ne érezze megmosolyogni való túlzásnak senki: „uram bo- csá" még olvasási, tévénézési le­hetőséget is! Es játékos vetélke­dőt is olykor. Ahol tehát a komp­lex közművelődési módszerekkel kísérleteznek, ott a jelek szerint megtalálják a módját a fiatalok korszerű, színvonalas szórakozta­tásának is. □ □ □ Ezeken tűnődöm, tépelődöm, míg közeledünk Császártöltéshez, ehhez a Hajóssal szomszédos, ugyancsak német nemzetiségi köz­séghez. Ej fél közeleg. A művelődési ház zsúfolásig fele. Jönnek-men- nek még a tágas udvaron is. Lakodalom. Stalter Judit hu­szonkét éves könyvtáros és Ta­kács Gábor huszonöt éves népmű­velő ezután! közös élete forr ÖS7- sze — bizonyára tartósan — ezen a napon. — Háromszáz vendég van — mondja Stalter Mátyásáé, az örömanya. — Nem fárasztó? — kérdezem a férjétől, mire a válasz: — Bár egy hétig tartana, s min­denki addig érezné jól magát! Eszembe jut: sok a kifogás az ellen, hogy lakodalmat tartsanak a művelődési házakban. Megosz­lanak, nagyon eltérőek a vélemé­nyek. Mindenesetre az tény, hogy a kisebb támogatást élvező intéz­mények vezetői bizony rászorul­nak az ilyen jövedelmező meg­oldásokra. Varga Mihály

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom