Petőfi Népe, 1980. június (35. évfolyam, 127-151. szám)
1980-06-17 / 140. szám
SPORT• SPORT • SPORT Gyenge játék után döntetlen Kecskeméti SC—Szegedi Dózsa 1—1 (1—0) NB II. Középcsoport. Szeged, 800 néző. Vezette: Lázin. KSC: Erdei — Kutasi, Elekes I.. Elekes II. (Prikidánovics a 75. percben), Beles — Lakatos, Szabó, Csordás — Farkas (Bedzsula az 58. percben) Kisznyér, Csehók. Edző: Molnár Ferenc. Szegedi Dózsa: Makai — Ka- kuszi, Bíró, Emődi dr., Nagy — Pócsik, Ladányi, Szabó Gy. — Kun, Pipicz (Bánfi a 77. percben), Szakács (Mohácsi az 51. pecben). Edző: Dr. Kalocsay Géza. A hagy melegben hazai rohamokkal indult a játék, s már az első perc végén nagy helyzetet hagytak ki a szegediek. Beles szögletre szerelte Kunt. A beívelt szögletet Bíró 5 lépésről a kapu mellé fejelte. A 4. percben a szegedi kapu előtt Lakatosról Szabó elé pattant a labda, aki azonban a léc fölé lőtte. A 10. percben Kun kapott kitűnő átadást, de 18 m-ről a kapu mellé lőtt. A 12. percben egy előreívelt labdára a tétovázó KSC-védők közül Bíró rajtolt rá. Már csak Erdeivel állt szémben, de 10 m-ről a kapu mellé lőtt. A 23. percben szerezte meg a vezetést a kecskeméti csapat. Lakatos' jó labdájával Farkas indult meg. Két ügyes csel után éles szögből lőtt a léc alá. 1—0. A 28. percben Pócsik 25 m-ről küldött erős lövését Erdei csak másodszor^ tudta megfogni. A szünet után a 47. percben Kun elől Beles az utolsó pillanatban rúgta szögletre a labdát. Az 50. percben Ladányi beadását Pipicz fejelte a kapu fölé. Két perc múlva Csordás kapott remek átadást Kisznyértől. Sajnos, elhamarkodva, mintegy 25 méterről rálőtte, 'S labdája a kapu fölé szállt. Az 54. percben Ladányi átadásával Mohácsi ugrott ki a védők közül. Futtából, mintegy 14 m-ről lőtt, s Erdei szögletre ütötte a labdát. Az 56. percben Csordásról Kun elé perdült a labda, aki 18 m-ről azonnal lövésre vállalkozott. Ezt a labdát is Erdei tolta a léc alól szögletre A 65. percben Kisznyér alaposan megforgatta a védőket. Két csel után a 16-oson belül lövőhelyzetbe került, de nagy erővel a ■ kapust találta el. A 72. percben egyenlített a Dózsa. Mohácsi szögletét csak nézték a kecskeméti védők, és Bíró 6 méterről a hálóba fejelte a labdát. 1—1. A 83. percben az előretörő Emődi dr. elől^Elekes I. mentett szögletre, s a szöglet után Erdei öklözte a mezőnybe a labdát. A 88. percben Kakuszi egy cselsorozat után gólhelyzetbe került, de Beles éppen jókor érkezett, és szögletre mentett. A 89. percben még Mohácsi ugrott ki. A kaputól 20 m-re szabálytalanul szerelték. Ladányi szabadrúgását Erdei szögletre ütötte. A rekkenő hőségben a hazai csapat sokkal lendületesebben kezdett, de kihagytak két alkalmas helyzetet, s utána lelassult a játék. Lélektelen csapkodás folyt a pályán, majd amikor a KSC váratlanul megszerezte a vezetést, a szegediek kapkodtak, idegeskedtek, s nem tudták komoly akciót sem vezetni. Az egyenlítés is csak egy durva védelmi hiba miatt történhetett. Egyik csapat sem érdemelt volna győzelmet. A kecskeméti csapatban Erdei nagyszerűen védett. Az Elekes testvérek közül Elekes I. játszott johban. Beles kikapcsolta a játékból a veszélyes Kunt, sőt többször társait is kisegítette. A középpályán nagyon sok volt az eladott labda. Kényelmesen, „őreg- urasan” játszott ez a csapatrész. Farkas szép gólt lőtt, de ezenkívül alig .lehetett észrevenni. Csehók keveset volt játékban. Kisznyér — mint mostanában annyiszor — ismét a védők gyűrűjébe került, elég hamar megadta magát. Lázin játékvezető jól vezette a mérkőzést. Kerpeslts Béla Vereség az idényzárón is Szegedi EOL AK—JÁNOSHALMA 2—1 (2—1) Jánoshalma, 300 néző, vezette: Dravecz. SZEOL AK: Nagy — Hevesi, Kozma III., Kollár — Petró, Rep- ka, Szeghalmi, Hágelmann (Vígh) — Nahoczky, Márton (Kozma II), Ponyvás. Edző: Kovács József. Jánoshalma: Balogh — Bátyai, Józsa (Meszlényi), Liliom (Tóth). Geiszinger 1— Nagy, Laki, Tápai, Urbánr — Horváth, Kovács. Edző: Rapcsák Tivadar. A szegediek kezdtek jobban. Negyedóráig szinte egy kapura folyt a játék, a jánoshalmi csapat még a félvonalig sem tudott eljutni. Már á 3. percben ; bal- szerencsés gólt' kapott a hazai csapat. Polyvás . beadását Na- hóczky emelte a kapura. Balogh megszerezte, de kiesett a kezéből a labda, és a hálóban kötött ki. 1—0. (öngól). A továbbiakban is a szegedi csapat támadott. A 40. percben Szeghalmi az alapvonalról lőtte kapu elé a labdát, s Polyvás szép gólt fejelt. 2—0. Középkezdés után végre a Jánoshalma is eljutott az ellenfél térfelére. Ott Józsát buktatták. A szabadrúgást Laki ívelte kapu elé, ahol Horváth jó ütemben ugrott fel és szépítétt. 2—1. Szünet után egyik kapu sem forgott veszélyben, A SZEOL AK is elégedett volt az eredménnyel. Mindkét csapat nagyon gyenge teljesítményt nyújtott. Jók: Köz- ina III., Petró, a Jánoshalmából •séhki sem nyújtott kiémelkedö teljesítményt. Hajtmann Józsefné A Középcsoport további eredményei: BVSC—Bp. Spartacus 3—1. 22. sz. Volán —Építők SC 1—1, Dunakeszi—BKV Előre 0—0, H. Bem SE—Buda fok 2—1. Vác —Csepel 2—i. Dunaújváros—Pénzügyőr 1—0. Vasas Izzó—Esztergom 5—4, Ganz- MAVAG—KKFSE 1—1. NB II. Középcsopórt végeredmény 1. Csepel 38 29 4 5 82—22 62 2. IZZÓ 38 23 10 5 89—50 56 3. SZEOL AK 38 19 10 9 60—40 48 4. Bem SE 38 17 12 9 57—38 46 5. Vác 38 14 14 10 53—43 42 6. Kecskemét 38 14 11 13 66—50 39 7. 22. volán 38 11 16 11 58—56 38 8. KKFSE 38 16 6 16 56—58 36 9. Bp. Spartacus 38 14 10 14 50—57 38 10. BKV Előre 38 10 17 11 47—50 37 11. Dunaújváros 38 12 12 14 46—58 36 12. Szegedi Dózsa 38 13 9 16 53—50 35 13. Építők 38 11 12 15 44—52 34 14. Ganz-MÁVAG 38 12 10 16 48—59 34 15. Budafok* 38 12 14 12 59—55 33 16. BVSC 38 10 13 15 39—40 33 17. Pénzügyőr 38 11 9 18 49—62 31 18. Dunakeszi 38 12 7 19 32—50 31 19. Esztergom 38 8 12 18 37—56 28 20. Jánoshalma 38 5 6 27 29—108 16 Megjegyzés: A Budafoktól 5 büntetőpont levonva. A vonal feletti csapat az NB 1-be. a vonal alatti csapatok alsóbb osztályba jutottak. Bolgár győzelem a röplabda Jubileumi Kupán t Inzssztorij Szófia (Bulgária) férficsapata. fK. • A CMK Sünien (Bulgária) női együttese. (Ban- ’ czik István felvételei) A bolgár röplabdázók teljes sikerével ért véget a BÁCSÉP SC alakulásának 15. éves jubileuma, valamint az építők napja tiszteletére rendezett Jubileumi Kupá férfi és női nemzetközi röplabdatorna. Szombaton reggel teljesen azonos időben, két helyen kezdődtek liheg a nemzetközi röplabdatorna csoportos selejtezői. A Forradalom utcai új sportcsarnokban a férfiak selejtezője váratlan és különös eredményt hozott. Az egyik csoportban a KSC ugyanis mindkét mérkőzését megnyerte, mégsem lett első. A kecskemétiek előbb az Inzssztorij Szófia csapatát verték' szép küzdelemben 2:1 arányban, majd a Bácsbokodi Tsz SK ellen elkönnyelműsködtek egy játszmát, 5' ez a mérkőzés is 2:1 lett. A KSC-nek tehát 4 pontja volt. A bolgár csapat simán, 3:0- ra nyert a Bácsbokod ellen, a versenykiírás értelmében, mivel a játszmán bélüli pontarányuk jobb volt, ők lettek a csoportelsők. A tanulság a kecskemétiek számára: az ilyen rendszerű tornán az elkönnyelműsködött, játszma sorsdöntő lehet. A másik csoportban a Szolnoki Vegyiművek könnyen nyert 3:0 arányban a BÁCSÉP és a BSK Motor Leipzig ellen, s az NDK-s csapat 2:1 arányban verte a BÁCSÉP együttesét. A Nyíri úti sportcsarnokban tartott női selejtezőkön sokkal kevesebb volt az izgalom. Az egyik csoportban a bolgár CMK Sumen könnyen nyert mindkétszer 3:0- ra, s a Dunaújváros- lett a második, a DÉLÉP a harmadik. A másik csoportban BÁCSÉP—Szolnoki Vegyiművek 2:1, BÁCSÉP— BSG Motor Stötterich 3:0. A második a Szolnok lett, a harmadik az 'NDK-s csapat. A vasárnaD. délelőtt rendezett döntőkön a két csoport azonos helyezettjei játszottak. FÉRFIAK: 5—6. helyért. BÁCSÉP—Bácsbokodi TSZ SK 3:0. 3—4. 'helyért. Kecskeméti SC— BSG Motor Leipzig 3:0. 1—2. helyért. Inzssztorij Szófia —Szolnoki Vegyiművek 3:0. Végeredmény:.l. Inzssztorij Szófia, 2. Szolnoki Vegyiművek, 3. Kecskeméti SC, 4. BSG Motor Leipzig,. 5. BÁCSÉP, 6. Bácsbokodi TSZ SiC. NŐK: 5—6. helyént DÉLÉP—BSG Motor Stötterich 3:0. 3—4. helyért. Dunaújvárosi Építők*—Szolnoki Vegyiművek 3:0. ’ 1—2. helyért. CMK Sumen— BÁCSÉP 3)1. Végeredmény: 1. CMK Sumen, 2. BÁCSÉP SC, 3. Dunaújvárosi Építők, 4. Szolnoki Vegyiművek, 5. DÉLÉP, 6. BSG Motor Stöt- terich. Az ünnepélyes eredményhirdetésre mindkét versenyben vasárnap délben a BÁCSÉP munkás- szállójában került sor. Különdíja- kat kaptak. Férfiak: a legjobb támadójátékos Ivan -Szeferinov (Szófia), a legjobb előkészítő Já- rosi János (KSC), a legtechnikásabb játékos* Hegedűs Sándor (Szolnoki Vegyiművek). Nők: A legjobb támadójátékos Sztalna. Krumova (Sumen), a legjobb előkészítő Feith Erzsébet (BÁCSÉP), a legtechnikásabb játékos S. Tóth Margit (Dunaújvárosi Építők). 1980. június 17. • PETŐFI NÉPE • 7 A megyei labdarúgó-bajnokság győztese a Bajai SK 2. Honvéd Kun Béla SE, 3. Kecskeméti TE • A megyei labdarúgó-bajnokságban első helyezett a Bajai SK labdarúgócsapata. (Farkas Tibor felvétele) Bajai SK—Bajai Tsz SK 1—0 (1—0) Baja, 900 néző. Vezette: Kul- man (Németh, Kiüti). BSK: Giüán — Glavatity, Molnár, Pintér, Cseke (Sárközi), Takács, Kovács, Ónody, Radics (Szabó T.), Harsányi, Szabó G. Edző: Rónai Sándor. Bajai TSZ SK: Tóth L. — Hol- cer, Zsibrek J., Vörös, Bohos, Szűcs, (Taba), Szijjártó, Tóth A., Gál, Kiing (Zsibrek Z.), Lipoka- tich. Megbízott edző: Kiss Gyula. 35. perc. Szabó G-t a 16-oson belül buktatták. A megítélt liest Radics értékesítette. 1—0. Két perc múlva Szűcs ívelt labdája a kapufáról pattant ki. A 75. percben a BSK kapuja előtt támadt nagy kavarodás, végül Gilián védett. A hajrában Kovács, Sárközi, majd Szabó G. hagyott ki gólhelyzetet. A nagy hőségben közepes színvonalú mérkőzést játszbttak. A BSK számára csak a pontszerzés volt. a fontos. Jók: Szabó G., Takács, Önody, illetve Bohos, Tóth L., Gál. Ifjúságiak: Bajai SK—Bajai TSZ SK 5—1 (3—1). Radics István Honvéd Kun B. SE— KAC-MEDOSZ 2—1 (0—1) Kiskunhalas, 300 néző. Vezette: Kokavecz (Medovárszky, Andó). Honvéd Kun B. SE: Mikhárdi (Osztopáni) — Fronebl, Bagdi, Pavelkó, Cséve, Putnoki, Mezei (Portörő), Koczka, Evanics, Ká- szon, Janicsák. Edző: Kurucz István. KAC-MEDOSZ: Szabó—Tóth I. (Juhász), Tóth L.'r- Kiss R., Szőke I., Fuksz, Körösi, Szőke S., Mészáros, Karsai, Halász. Edző: Virágh István. 31. perc. Körösi 25 m-ről váratlanul kapura lőtt. A labda a kapus kezei közül a jobb alsó sarokba hullott. 0—1. 38. perc. Szőke I. beadását Karsai a bal kapufára fejelte. 49. perc. Janicsák futott el, s 10 méterről a 'kapuba gurított. 1—1. 56. perc. Evanics jobbról középre adott, s Portörő a kapu bal oldalába csúsztatta a labdát. 2—1. 75. perc. A lesre játszó halasi védők közül Fronebl kiugrott. Halász a 16-oson belül beérte és buktatta. A 11-est Cséve a léc fölé küldte. A. kihagyott 11-esig enyhe mezőnyfölényben játszott a vendégcsapat, de a hajrában csak a halasi csatárok ügyetlenségén múlt, hogy nem sikerült az egyenlítés. Jók: Putnoki, Koczka, illetve Tóth L„ Körösi, Halász. Ifjúságiak: Honvéd Kun B. SE —KAC-MEDOSZ 2—1 (1). Vezette: Medovárszky. Góllövők: Alexi, Vidács, illetve Földes. Jók: Kászon, Tóth. Csalár, illetve Sipos, Nagy F„ Kovács. Árvái Mihály Kecskeméti TE—Honvéd Mezőfi SE 5—1 (1—0) Kecskemét, KTE-pálya. 400 néző. Vezette: Téli. KTE: Kerpits — Magyar, Virágh, Nagyhegyesi (Bódogh), Érsek, Seres. Komáromi, Petényi, Tánczos, Porhanda, Tóth. Edző: Vereb István. Honvéd Mezőfi SE: Magyar J. — Kucsera, Szőllősi, Urbán, Kovács, Rózsa, Szemző (Hoffer), Lantos (Radics), Szívós, - Ónodi, Magyar L. Edző: Krivy Ottó. 36. perc. Porhanda a kaputól 20 m-re zavartalanul lekezelte a labdát, s kapura lőtte. A kapus nem is mozdult a lövésre. 1—0. 50. perc. Tánczos a saját térfeléről indulva végigvezette a labdát. Kicselezte a védőket és a hálóba gurított. 2—0. 61. perc. Szőllősi beadását Kovács védhetetlenül fejelte a hálóba. 2—1. 70. perc. Kapu előtti kavarodásból Tánczos lőtt a hálóba. 3— 1. 79. perc. Tóth a bal oldalon elfutott. Középre kanyarodott és lövése a kapuba jutott. 4—1. 85. perc. Porhanda lövése a kapufáról Seres elé pattant, aki nem hibázott. 5—1. Sportszerű, s minden izgalom nélküli mérkőzés híven tükrözi az erőviszonyokat. Az első féüdő- ben a Mezőfii SE-nek is voltak helyzet«. Jók: Porhanda, Tóth, illetve Kucsera, Szívós. K. T. • Kalocsai SE—Honvéd Szamuely SE 6—1 (4—0) Kalocsa, 300 néző. Vezette: Sziikszai (Farkas, Szentgyörgyi). Kalocsai SE: Niezner — Kapitány, Pécsi, Nemes (Tóth), Illés • L., Jenei, Szabó, Csupor (Varjú), Kováts, Horváth, Illés L Edző: Farkas András. H. Szamuely SE: Varga G. — Lehoczki,' Baksa, László, Kántor, Fléninger (Király), Szabó, Szigeti, Rácz, (Kerekes), Rózsavölgyi, Varga P. Edző: Malomszegi Ottó. 8. perc: Jenei fejese a hálóba vágódott, 1—0. A 30. percben Kováts, a 37. percben Jenei,'a 43. percben Illés L. volt eredményes. 4—0. A szünet után a 67. percben ismét Jenei, a 73. percben Illés L. növelte az eredményt. 6—Q. 78. perc. Kántor szépített. 6—1. A tartalékos csapattal kiálló Honvéd Szamuely SE ellen könnyen nyert a Kalocsai SE. Jók: Szabó, Illés L., Illés I., illetve Lehoczki, Varga G., Szabó. Pala András Tiszakécske—Soltvadkert 3—0 1—0) Soltvadkert, 150 néző. Vezette: Nyári (Czenczik, Mari.) Tiszakécske: Szélesi —. Terjéki, Kecskés, Domonics, Mari, Varga, Oskolás, Losonczi (Sánta), Kisju- hász dr., Bus, Ézsiás (Józsa). Edző: Dobó István. Soltvadkert: Mayer — Viszkok, Frittmann, Tóth, Ocskó, Szabó F., Zsikla T., Gillich, Mészáros, Cseh, Fábián. Edző: Meskó István. A tartalékos hazai gárda ellen közepes teljesítmény is elég volt a győzelemhez. GóllövőkrMari, Józsa, Bus. Jók: Térjék, Kecskés, Mari, illetve Frittmann, Viszkok. Ifjúságiak: Soltvadkert—Tiszakécske 1—1 (1—1). Góllövők: Barta, illetve Kirí. András István Izsák—Lajosmizse 4—4 (2—2) Izsák, 500 néző. Vezette: Nagy- Czirok (Dömény, Magyar). Izsák: Varga (Szabó) — Németh, Gyiffikó dr. (Pataki), Jakus, Bőthi, Nagy Tóth, Bogdány, Mezei, Ober, Szélpál. Edző: Seres Lajos. Lajosmizse: Kripkó — Tóth, Ábel, Csima, Bende, Kállai, Lukács, Vajda, Kislőrinc, Márkli, Kovács (Szula). Edző: .Bánhidi József. A 2p. percben már 2—0 arányban vezetett az Izsák, majd a 33. percig egyenlített a Lajosmizse. A fordulás után előbb a Lajosmizse, majd egyenlítés után az Izsák vezetett, s a 82. percben történt az egyenlítés., Góllövők: Szélpál, Óber, Pataki, Mezei, illetve Vajda, Németh (öngól), Lukács. Kállai. Jók: Tóth, Jakus, Varga, Óber, illetve Kállai, Tóth, Bende, Máiikli. Ifjúságiak: Izsák—Lajosmizse 0—0. Bognár Balázs Kkfházi Szövetkezeti SE—Honvéd Gábor A. SE 9—1 (5—0) Kiskunfélegyháza, 200 néző. Ve- «• zette: Papp (Trisz, ifj. Molnár). Kkfházi Szöv.SE: Gulyás — Zs. Juhász, (Kopasz), Majoros, Vidéki, Dongó, Palásti, Rigó I., (Rá- di), Szabó M., Iványi, Sahin, Jókai. Edző: Klincsok Pál. Honvéd Gábor A. SE: Brindza — Lakos, Dedák, Kormos, Barna, Bergmann, Huü, Erdős, Fodor, Kiss, Holló. Edző: Jeges Sándor. 7. perc, A 16-os előtt Barna kezére pattant a labda. A szabadrúgást Dongó a sorfal felett a hálóba csavarta. 1—0. 19. perc. Iványi szögletét Sahin a sarokba csúsztatta. 2—0. 26. perc. Iványi labdáját Szabó M. tíz méterről a hálóba lőtte. 3—0. 37. perc. Iványi szögletét Szabó M. felugorva fejelte a kapuba. 4—0. 40. perc. Szabó M. az alapvonalról visszagurított, s a jókor érkező Dongó lőtt a hálóba. 5—0. 50. perc. Sahin kapu elé lőtt labdájára Rádi rajtolt és a kapuba emelt. 6—0. 53. perc. Erdős a félpályáról kapura vezette a labdát és Gulyás mellett a hálóba gurított. 6—1. 60; perc. Szabó M. beadását Iványi kapásból vágta a léc alá. 7—1. 62. perc. Szabó M.. beadását Iványi 5 méterről kotorta a hálóba. 8—1. 80. perc. Szabó M. állította be a végeredményt. 9—1. A nagy fölényben játszó félegyházi csapat tetszés szerint lőtte a eólokat. Jók: Szabó M.. Dongó, Vidéki. Sahin, illetve Dedák, Erdős, Holló. Kiskőrös—Fájsz 2—0 (1—0 •Fájsz, 200 néző. Vezette: Szabó J. (Berta, S. Juhász). Ifjúságiak: Kiskőrös—Fájsz 3—0. Tompa—Sükösd 4—1 (1—0) Tompa, 300 néző. Vezette: Zsi- gó (Kiss Á., Horváth). Ifjúságiak: Sükösd—Tompa 6—3 (6—0). A két utóbbi mérkőzésről a telex- és telefonvonalak hibája miatt csak az eredményeket sikerült megszereznünk. A megyei labdarúgó-bajnoksag végeredménye 1. _Bajai SK 2. H. Kun Béla 3. KTE . 4. KAC-MEDOSZ 5. Kalocsai SE 6. Lajosmizse 7. Tiszakécske* 8. Izsák 9. Sükösd 10. Fájsz 11. H. Mezőfi SE 12. Kkfh. Szöv. SE 13. Kiskőrös 14. Soltvadkert 15. Tompa _______ 1 6. Bajai Tsz SK 17. H. Szamuely SE 18. H. Gábor A SE 34 25 7 2 83—17 57 34 25 5 4 79—19 55 34 22 7 5 83—34 51 34 18 9 7 80—54 45 34 17 6 11 56—38 40 34 14 11 9 59—40 39 34 17 5 12 60—44 39 34 13 11 11 39—44 35 34 13 8 14 45—43 33 34 13 7 15 47—51 31 34 13 7 15 41—48 31 34 10 9 15 54—57 39 34 11 5 18 44—63 37 34 10 6 18 35—64 26 34 6 13 16 32—63 2« 34 7 5 22 36—90 19 34 7 4 23 53—92 18 34 6 2 26 34—99 14 Megjegyzés: A Tiszakécske—H. Szamuely SE mérkőzés eredményét megsemmisítették. s a mérkőzés 2 pontját a Tiszakécske csapatának adták 0—0 gólkülönbséggel. A vonal feletti csapat osztályozót játszik az NB Il-be jutásért, a vonal alatti csapatok kiestek a megyei bajnokságból. A megyei ifjúsági labdarúgó- bajnokság végeredménye 1. Bajai SK 28 23 4 1 97—22 50 2. Kalocsai SE 28 24 1 3 93—14 49 3. KTE 28 20 4 4 87—24 44 4. Kun Béla 28 18 5 5 55—26 41 5. Lajosmizse 28 13 6 9 55—32 32 6. Kiskőrös 28 12 7 9 48—37 31 7. KAC-MEDOSZ 28 11 6 11 53—46 28 8. Tiszakécske 28 11 5 12 53—46 27 9. Kkfh. Szöv. 28 9 6 13 38—62 24 10. Sükösd 28 11 1 16 56—46 23 11. Bajai Tsz SK 28 9 2 17 49—81 20 12. Soltvadkert 28 6 5 17 30—74 17 13. Fájsz 28 6 4 18 28—73 16 14. Izsák 28 1 7 20 18—98 9 15. Tompa 28 3 3 22 24—103 9 A forduló válogatottja: Tóth L. (Bajai Tsz SK) — Tóth A. (Lajosmizse). Tóth L. (KAC-MEDOSZ). Putnoki (H. Kun B. SE). Takács (BSK). Mari (Tiszakécske). Szabó (Kalocsai SE). Tóth M. (Izsák). Szabó M. (Kkfházi Szöv. SE), Porhanda (KTE). Szabó G. (BSK).