Petőfi Népe, 1980. május (35. évfolyam, 101-126. szám)
1980-05-15 / 112. szám
1980. május 15. • PETŐFI NÉPE • 5 HÚSZÉVES A CIRÓKA BÁBEGYÜTTES / A bábszínpad világában a legfantasztikusabb dolgok is megtörténhetnek. A dróton rángatott, mulya, kedves vagy éppen szomorú arcú bábfigura szenvedése és tehetetlensége, átváltozása és győzelme nemcsak a bábué, de az efeven emberé is. A fekete paraván felett mi vagyunk mindennapi életünkkel, küzdelmeinkkel. Rólunk és nekünk játszanak mesét és valóságot, gyermek és felnőtt bábszínházát a húsz éve alakult kecskeméti Ciróka bábegyüttes tagjai. Játszanak nekünk mesét és valóságot... • Izgalom a nézőtéren. • Bal oldali képünkön: Dr. Kávai Pálné óvónő, az együttes vezetője. • Együtt a csoport előadás után. (Méhesi Éva (elvételei.) Húsz év alatt háromszor kapta meg a kecskeméti csoport a „Kiváló együttes” címet. A Ciróka nevet 1960-ban vették fel; ezt megelőzően bábszakkörként működtek, Báron László tanár vezetésével. Az akkori csoporttagok valamennyien a 607-es Ipari Szakmunkásképző Intézet diákjai voltak: szabó, fodrász, asztalos, fényképésztanulók. ) — Nem akartunk mi kezdetben nyilvánosság elé állni, másoknak játszani. A gyerekeknek elsősorban a bábkészítéshez volt kedvük — emlékszik Báron tanár úr. — Mindegyik tagunk a saját szakmájának megfelelő részt munkálta ki a készülő bábfigurán. A szabók a ruhát, a fodrászok a frizurát, és így tovább. Néhány hónap elteltével mégis rászántuk magunkat a játékra. Emlékszem, az első darabunk az „Elveszett zsiráf” volt. Bábszínpad híján az iskolai bútorzatból — dobogóból, katedrából, székekből — állítottuk össze a legszükségesebbeket. □ □ □ Öt év alatt csaknem kétszáz ipari tanuló vesz részt a szakköri munkában. Elkészítik a bábszínpadot, amely a hidakkal, elektromos berendezésekkel, függönnyel, és több más felszereléssel együtt negyvenezer forint értékű. Időközben változtatnak az akkoriban még nem túl gazdag repertoáron is. A tizenöt-tizenhét éves kamaszokat már nem túlzottan érdekli a mese, ezért más .műfajjal is, próbálkoznak, a -többi között a. dzsessz-zenével kombi- máit bábpantomimmal. Egy sikeres pécsi szereplésük után helyet, próbatermet kapnak a Rákóczi úti művelődési házban, s támogatást a Kecskeméti Óvónőképző Intézettől, valamint a fővárosból, a Népművelési Intézet munkatársaitól. 1964. november 13-a nevezetes dátum a csoport életében. A Katona József utcában az Építők Klubja helyén megnyílik a kecskeméti gyermekszínház. „Minden jegy elkelt” — írja a Petőfi Népe aznapi száma, jelezvén, a bemutató, a gyermekszínház iránti nagy -érdeklődést. A sikeres előadások, mesefeldolgozások hatására a gyermekbáb óriási pedagógiai lehetőségeit is felismerve egyre több óvónő kapcsolódik be a Ciróka együttes munkájába. Megszervezik Kecskemét gyermekközönségének színvonalas szó* rakoztatását. 1966-ban tizenhárom különböző bérletet hirdet a gyer- mekszínház. Már a gyermekbérletek elnevezései is kedvébresztőek: Sete-Suta, Kelep Karcsi, Sün Sámuel és társai. Báron László a kiváló munkáért időközben megkapja a „Kecskemét város fejlesztéséért” emlékplakettet. Az 1966-os pécsi országos báb- fesztiválon első díjat nyernek. Éltől kezdve minden évben meghívják őket a pécsi vagy a békéscsabai országos találkozókra. Emlékezetes számukra az 1970-es békéscsabai nemzetközi bábfesztivál, ahol az UNIMA — az amatőrbábosok nemzetközi szervezete — főtitkára, Jean Malik, és a világhírű szovjet bábművész, .Szergej Obrazcov gratulál az együttesnek. 1972-ben a párizsi, 1976-ban a moszkvai UNIMA- fesztivál meghívottjai. 1979-ben a Népművelési Intézet nívódíját érdemlik ki. □ □ □ A látványos siker mellett azonban szólni kell az együttes mindennapjairól, az előadások előtti feszített ütemű munkáról, a cso- plortvezetés, a szervezés gondjairól Dr. Kávai Pálné óvónő két éve vette át Báron Lászlótól a vezetést. Az utóbbi évek munkájáról a következőket mondja: — Ma már sokkal jobb körülmények között dolgozunk, mint a hetvenes évek elején. A Megyei Művelődési Központban helyet, több’ színpadi’'próbáíéfíefősegét és éVí,J fiáémthcézéf forint ‘támogatást kapunk. Ennek ellenére számtalan nehézséggel kell megbirkózni. Tízen vagyunk az együttesben, többségében óvónők, óvónőképző intézeti hallgatók. Több közöttünk a családos: szinte mindegyikünknek más és más a munkaidő-beosztása. így elég nehéz összetartani, megszervezni a csoportot. Különösen a rendkívüli próbákra, előadásokra egyetlen szereplő kiesése is komoly gondot jelent. □ □ □ Soron kívüli előadásra, gyermekprogramra pedig mindig van igény. Évente negyven-negyvenöt fellépést is vállalnak Kecskeméten, és a megye legkülönbözőbb részein. Mindezt társadalmi munkában, sokszor a legáldatlanabb körülmények között. Játszottak már üzemi étkezdében, konyhában, parkban, tanyaudvaron és rozoga falusi művelődési házban. Végül is mindegy hogy hol; a lényeg az, hogy a gyermekközönség mindig, mindenütt nagyon hálás volt. Annál szomorúbb a felnőtt bábműsorok sorsa. — Sajnos, nincs rá elegendő igény — jegyzi meg Kávainé. — A felnőtt bábműsorok figurái egy előadás után bekerülnek a ládába, és ott porosodnak évekig. A legsikeresebb darabokat egy-egy fesztiválra előszedjük, felfrissítjük. Így például a Báron László rendezte Orbán Ottó-darabot. Címe a „Világ teremtése”. A felnőtt, báb iránti érdeklődés felkeltésében talán csak a rádió és-a televízió segíthetne. □ □ □ • Bállá Lászlóné óvónő egyike a legrégibb, de még ma is aktív Ciróka-tagoknak. Tízéves bábos pályafutásáról a következőket mondja: — A képzőben Kávainé volt a gyakorlatvezető óvónőm, ö hívott a csoportba 1970 januárjában. Akkoriban készültünk a békéscsabai nemzetközi fesztiválra. Bizony sokat dolgoztam, mire elfogadhatóan begyakoroltam a marionett bábuk mozgatását. De kezdettől kedvvel csináltam. Láttam, hogy az én kis óvodásaimnak nagy örömet jelent a bábjáték. Arról nem is szólva, hogy hihetetlen nagy a személyiségformáló hatása. Ha csak egyetlen bábut meglátnak; máris áthangolódik az egész gyermekcsapat. □ n □ A huszonegy éves Eszes Zoltán, a Katona József Múzeum gondnoka. Ö alig egy éve tagja a Ci-' róka együttesnek. Kötődése a bábhoz középiskolás éveiben kezdődött, a nagykőrösi Csillagocska bábcsoport tagjaként. Öt a bábozásnak sokkal kevésbé a pedagógiai, inkább a technikai része, valamint a képzőművészettel való kapcsolata foglalkoztatja. — Bábkészítő és díszlettervező szeretnék lenni — mondja. — Kár, hogy Magyarországon ilyesmit egyáltalán nem oktatnak. Legalábbis nem főiskolai szinten. A Népmöyelési,,Intézet indít, egy- egy tanfolyamot. Miután Kecskemétre jöttem, a Cirókáékat 'is elsősorban azért kerestem fel, hogy itt talán lesz lehetőségem ilyen tevékenységre. Szerencsém volt. Az új műsorunkhoz, melyet nyáron Csehszlovákiában is bemutatunk, én tervezhettem » a díszleteket. Természetesen bábokat is készítek, akárcsak a csoport többi tagja. A hivatásos bábkészítők munkáját úgysem tudjuk megfizetni. □ □ □ A Népművészeti Intézet új kiadványában a „Magyar bábtörténet’’ című fejezet írója a kecskeméti Ciróka együttest az első öt vidéki kísérleti műhely között említi. Eddigi hírüket-nevüket reméljük, a következő húsz évben is megőrzik. Posváncz Etelka Közművelődési képek Dunavecséről A dunavecsei Petőfi Sándor Művelődési Ház működéséhez nem a legkedvezőbbek a feltételek, átalakítási munkák nehezítik egyebek között a rendezvények szervezését, a programokat különböző helyeken kell lebonyolítania az intézménynek. A nagyközség közművelődésének irányítói ennek ellenére változatos műsorokkal igyekeznek kielégíteni a közönség igényeit. Ezt bizonyítják a végéhez közeledő közművelődési évad adatai, eredményei is Az 1979 '1930-as évadban eddig száz kulturális rendezvény színhelye volt Dunavecse. Ezeken több mint tízezren vettek részt. Számos kiemelkedően sikeres előadást, ankétot, találkozót rendeztek, neves szakemberek közreműködésével. A nagyközség vendége volt többek között Pilinszky János, a közelmúltban Kossuth-díjjal kitüntetett költő, dr. Bálint Sándor professzor, néprajztudós, dr. Csikós Nagy Béla, az Országos Anyag- és Árhivatal elnöke. Tompa László előadóművész, Bródy János, a Fonográf együttes tagja. Szepesi ’György, a Magyar Labdarúgó-szövetség einöke és Lévai Béla, a Rádió- és Televízióújság főszerkesztője, eey rendezvény keretében mutatkozott be a dunavecseieknek. Sorolhatnánk tovább. A velük való találkozás maradandó élményt jelentett valameny- nyi résztvevő számára. A közművelődési évad azonban még nem fejeződött be. A dunavecsei műsorterv további érdekességeket ígér, május második felére és júniusra is. Folytatják egyebek között az ..autóbuszos” színházlátogatásokat Budapestre és más városokba. Meghívták Czine Mihály irodalomtörténészt, egyetemi tanárt, aki ..Az örökké aktuális József Attila” címmel tart majd előadást a Könyvbarát Klub vendégeként. Bemutatják a neves kecskeméti fotóművész, Bahget Iskander: Egy marék világ című kiállítását. Megrendezik Mensáros László Kossuth-díjas színművész előadói estjét, Kovács Kati műsorát. R. M. • Beszélgetés Pilinszky Jánossal. 0 Szepesi György és Lévai Béla. # A néprajztudós dr. Bálint Sándor is előadást tartott. • Bródy János Dunavecsén. wmmmzi Qiái'átLij, barnás: Másfél szoba összkomfort (25.) És testi közellétéhez is csak hozzászoktam, három éjen át szorosan mellette, a széles francia- ágyban. Így hát a negyedik este, a sötét szállodaszöbában én voltam az, aki odabújtam hozzá, amikor, láttam, hogy magától most sem bátorodik többre a kézsimo- gatásnál. Odabújtam, átöleltem, és rátapadtam a szájára. A pizsamanadrágot aztán szerencsére már ő húzta le rólam... Itthon a szülők örömmel fogadtak. A mama rögtön édes lányomnak nevezett, ott fogott uzsonnára, s csak annyit kötött ki: várjunk az esküvővel, amíg Béla elvégzi az egyetemet. Biztos vagyok benne: ha kötöm magam a közeli házassághoz, Béla, akár a szüleivel való összeveszés órán is rááll — de én nagylelkű akartam lenni, és 'beleegyeztem a feltételbe. Végre is — így számoltam — ez a két év jár a két öregnek, ha már attól a bizonyos húszévnyi szűkölködéstől, kuporgatás- tól megkíméltek.,. Otthon is nagy volt az öröm, tán mondani sem kell. Jó anyám sirt a meghatottságtól, amikor Bélát fölvittem bemutatni, a két berendezett pestújhelyi szoba úgy hatott rá, mint valamikor régen egy szegény családban hathatott a dúsgazdag kérő kastélyának híre — valósággal megrészegülf tőle. Hogy is ne: akkor már látott a környéken néhány házasságot, amely az áldatlan lakás- viszonyok miatt bomlott fel, és boldog volt, hogy lányát a gondviselés ettől megóvja ... Apám is elégedetten bólogatott, dicsérte az eszem, hogy „túladtam azon a senkiházin” és érett fejjel alakítom a jövőmet, nem úgy, mint az a sok ostoba, mai fruska, aki a „szívére hallgat”, úgy rohan a vesztébe... „Az én lányom vagy!” — mondogattá büszkén, I arcára volt írva az elégedettség, amiért úgy ad férjhez, hogy még egy használt cihája se bánja... 23. Persze, a férjhez menés még odább volt, hiszen a két évet illett kivárnom. Még az eljegyzéssel sem siettem; minek az a hosz- szú menyasszonyosdi? A szülők úgyis annak tekinthettek, és — érdekes! — itt vált most valóra az a hazugság, amivel régebben Bélát etettem: hogy a jövendő anyósom minden vasárnap elvár ebédre... Mondhatom, kellemes vasárnapok voltak: délelőtt lustálkodtam, délben megérkezett Béla a Trabanttal, s már repültünk is hozzájuk. Anyósom remekül főz, nem szívesen ismerem el, de jobban, mint anyám; és ilyenkor különösen kitett magáért. Hogy miattam-e, vagy azelőtt is ilyen traktákat rendezett vasárnaponkint, nem tudhatom. De két-három húsétel közt válogathattam minden alkalommal, sertésből csak a karaj, csirkéből csak a comb, marhából csak a legomlósabb szegy járta, vastag leves, szószok, sütemények, kompótok, s legalább kétféle bor... Az elején nem is értettem, hogyan is hozza mindezt össze, hogyan győzi munkával és idővel a beszerzést, a főzést... De Béla elmagyarázta: a mama egész nap egyedül van a házban, unatkozik, s ez a főzőcske voltaképp jótékonyan köti le a figyelmét, elvonja a sóhajtozástól, s nem engedi, hogy a fölöslegesség érzete hatalmasodjék el rajta, amint ez igen gyakori a hozzá hasonló korú, jómódú és munkába nem járó nőknél... Mert már keddtől, szerdától a vasárnapi ebédet tervezi, a kívánságaikat tudakolja, aztán hozzálát a beszerzéshez. Egy-egy jobb falatért akár a Lehel térre is bevillamosozik, vagy át, a Fény utcai piacra, nem szólván a környék boltjairól, ahol minden kereskedő a lekötöttje vagy a puszipajtása. Az eljegyzést a következő évken tartottuk, hetvenkettő őszén. Éppen az előtte való héten hallottam, hogy Ákos bevonult katonának. Egy kicsit elszorult a szívem, egy kicsit meg is könnyebbültem. Most már nem kellett attól tartanom — amitől tudat alatt mindig féltem egy kicsit —, hogy Ákos egyik este elém áll a házunk előtt, kikönyörgi, hogy üljek be vele a Muskátliba, aztán éjfélig fűzi az agyam, hogy békül- jünk ki. kezdjük az egészet elölről ... Valami nagyon messzi városba vitték, az ország másik csücskébe; ettől kezdve aztán sokkal nyugodtabban mentem haza munka után, vagy szálltam ki este Béla kocsijából. Aztán ez a menyasszonyi év is elszállt, Bélát egy kicsit ritkábban láttam; eszeveszetten tanult szegénykém: a szigorlataira készült. S nem volt boldogabb ember nála, amikor hetvenhárom nyarán kézbe vette végre a diplomáját, s röviddel utána megtartottuk az esküvőt. Sopronba mentünk nász- útra. Ehhez én ragaszkodtam; a család fölöslegesnek ítélte, mondván, hogy itt a gyönyörűen berendezett lakás, minek így nászúira menni. De nekem kellett valami illúzió, hiába, Béla kis birodalmát a vasárnap délutánok már rég meghitten ismerőssé tették, s esztendeje — amióta a gyűrűt hordtuk — úgy ölelkeztünk benne, mintha máris a saját otthonunkban ... Előtte bizony voltak problémáink a szerelemmel; télen hónapok is elmúltak, hogy megölelhettük egymást, csak a jó idő hozott enyhülést, no meg nagy ritkán egy-egy hétvége vidéken. Van egy mondás, hogy akik jól megvannak egymással, úgy élnek, mint a galambok. Hát mi is így éltünk! Anyósom szeretett, kímélt, apósom udvarias volt, kedves, Béla meg egyenesen a tenyerén hordott. Sokáig nem is értettem, mivel érdemeltem meg a szülők rokonszenvét, hisz a szerény kis ruhatáramon kívül semmit sem „hoztam”, amikor hozzájuk költöztem, s biztosra vettem, hogy neheztelnek majd miatta, hisz azok a fajta emberek, akikben él még a régi paraszti világ erkölcsi szabálya: suba a subához, guba a gubához! Béla aztán egyszer elmagyarázta: anyja egész életében attól féltette, hogy valami szajha találja majd „befonni”, egy rámenős, léha, de nagyigényű és nagypofájú lotyó, aki terrorizálja az egész családot, s aki mellett Béla emberileg le- züllik. Amikor engem megismert — az egyszerű kis alkalmi ruhámban, amit anyámtól kaptam az érettségi bankettra, s amit szinte restelltem fölvenni, amikor Béla felvitt hozzájuk bemutatni, de hiúba, más ruhám nem volt —, szinte madarat lehetett volna fogatni vele, mesélte később Béla, és legszívesebben nyomban összeházasított volna bennünket, hogy engem „lestoppoljon” a fiának. De mert félt, hogy állandó együtt- létünk akadályozná Bélát a tanulásban, meg kellett ígérnünk, hogy kivárjuk a mérnöki diplomát. Igen, így volt, bármilyen furcsa is ma már: az első időkben szerettük egymást! Esténkint együtt vacsoráztunk, utána együtt néztük a tévét az öregekkel, ha apósom megjött estefelé a műhelyből, így is toppant be néha az ajtón: „No együtt a galambdúc?” Tulajdonképp még a mostani állásomat is neki köszönhetem; az igazgatóm villájában ő csinálta a vízhálózat felújítását, s mert pontosan, lelkiismeretesen dolgozott, összebarátkozott StarkerraL Elmesélte neki: a menye vegyésztechnikus, három éve dolgozik egy gyárban, de nem érzi jól magát, szeretne helyet változtatni. Erről ugyan szó sem volt, kitűnően éreztem magam a Háztartásvegyiparban, de a családi tanács elmagyarázta, mennyivel elegánsabban hangzik, hogy az ember egy akadémiai kutatóintézetben dolgozik, mint az, hogy egy vegyigyárban __Azzal m eg ne törődjem, hogy emitt háromszáz forinttal kevesebb lesz a fizetésem, majd a mama kipótolja a kosztpénzből, de értsem meg végre: Tatár Bélánénak. a Gyengeáramú Kutató ifjú mérnökének aztán végképp nem mindegy, hová viszi reggelente a feleségét: egy koszos kőbányai gyárba-e, vagy egy előkelő tudományos intézetbe! (Folytatása következik.)
