Petőfi Népe, 1980. május (35. évfolyam, 101-126. szám)
1980-05-05 / 103. szám
1 • PETŐFI NÉPE 0 1980. május 5. AGROMAX a háztájiknak is 0 A vaskúti Bácska Tsz-ben egyliteres műanyag flakonokba töltik az AGROMAX NiPhoKal—1 szert. • Az AGROMASEKPO — *80 kiállításon ugyancsak bemutatták a háztáji és nagyüzemi gazdaságokban alkalmazható különféle AGROAz aggódástól a Négy évvel ezelőtt nagyüzemi kísérletek kezdődtek az AGROMAX talajkondicionáló biokatalizátorral. E szer lényege, hogy harmincnégyféle gomba és baktérium tenyészetéből nyert kivonatot tartalmaz, olyanokat, amelyek nem vegyi, haném biológiai úton hatnak. Ezenkívül találhatók ebben a műtrágyákban, lombtrágyákban már ismert úgynevezett makro- és mikroelemek. Kutató- intézetek irányításával folytak a kísérletek, s a nemrég elkészült összegezés szerint nemcsak a terméstöbbletben mutatható ki az AGROMAX jelentősége, hanem a minőségben is. A kedvező tapasztalatok alapján márciusban a MÉM engedélyezte a szer — pontos neve: AGROMAX NiPhoKal —1 — forgalomba hozatalát. Nemcsak a szántóföldi kultúrák, hanem a gyümölcs- és szőlőültetvények, valamint a fólia alatti zöldségfélék kezelésekor is jelentkeztek az AGROMAX előnyei. Gyorsítja az érést, növeli a termésben a szárazanyag mennyiségét, aminek különösen az alma, burgonya, paradicsom, cukorrépa tárolásában, eltarthatóságában van nagy jelentősége. A kezelt növények értékesebbek, minőségük lényegesen jobb azoknál, amelyeknél nem alkalmazták ezt a szert, így az értékesítéssel nagyobb árbevételhez jutottak a termelők. A terméseredmények 5—25 százalékkal növekedtek. Az elmúlt négy évben 90 gazdaságban tizenöt növényfélén vizsgálták hatását. Kétféleképpen alkalmazták, egyrészt talajra permetezve, de ugyancsak jó eredményeket értek el lombtrágyaként is. Fontos említeni, hogy e hormonális szeren kívül elengedhetetlen és nélkülözhetetlen a műtrágyát és mikroelemeket tartalmazó készítményeit használata. Az üveg és fólia alatti, úgy nagyüzemi, mint háztáji termesztésben ugyancsak nagy haszonnal alkalmazható az AGROMAX NiPhoKal—í. Ezt felismerve, a gyártó vaskúti Bácska Termelő- szövetkezet megkezdte az egy és 0,3 literes műanyag flakonokba való töltést, hogy a háztáji- és hob- bikert-tulajdonosoknak szükséges MAX-készítményeket. kis mennyiség ugyancsak forgalomba kerüljön. Az üzletekben május végén vásárolhatják meg először a háztáji gazdák az igen jelentős, talajkondicionáló biokatalizátort. — Haragudtam a mezőgazdaságra. A századforduló táján telepedtek le nagyszüleím a jakab- szállási homokvidéken. Küszködtek a homokkal, mégis nagyon szegény paraszt maradt az apám is. Sokszor hiába dolgozott. A szépnek ígérkező terméssel egyszer a jégverés, másszor az aszály végzett. Innét a haragom, no meg a félelem is. Akkoriban úgy gondoltam, nincs mit tenni, az időjárás az úr, a parasztember a homokon csak szegény maradhat ... A szülők iparosnak adták, így kitanulta a szabómesterséget. Nem sokáig koptatta azonban a varrógépet. Hamarosan kitűnt, többre képes, az emberek is becsülték, bizalommal mentek hozzá ügyes-bajos dolgaikkal. Tizenkilenc évvel ezelőtt lett a jakab- s/.állási községi tanács elnökhelyettese — e megbízatást ma is ellátja társadalmi munkában. A nagyobb fordulat akkor történt, amikor a község termelőszövetkezeti csoportja — amely később szakszövetkezetté alakult — elnöknek választotta. Vissza tehát a mezőgazdaságba, amitől „menekült”? Folytatni a szülők megpróbáltatással teli életét, munkáját? Mert akkor sem volt könnyű kezdet, hiszen 1964- ben két traktora volt csupán e kis szövetkezeti közösségnek, s ahogy mondani szokták, valóban a nulláról kellett indulni. — A parasztember, ha kacskari rigót is tesz, visszatér a föld- núívességhez, képtelen elszakadni a földtől, haragja is a földért, termésért, nem pedig ellene dübörög. Itt a homokon meg? ... Szívóssá válik mint az akác, a csepp esőt is nagyra becsüli, gyökereit oly mélyre nyújtóztatja, hogy kitépni sem lehet. Élni akár. Az itteni emeberek ilyenek. A reménység, hogy jobban fognak élni, mint korábban, mint nagyapám, apám idejében — erejüket sokszorozza. Engem is ezek a gondolatok hajtottak. Lehet és kell is úrrá lenni a homokon, csökkenteni azt a nagy termelési bizonytalanságot, amit fz időjárás okoz. Ma már mondhatom: megérte a fáradságot, az akkori hitünk valósággá lett. Erős, stabil gazdasággá fejlődtünk, az emberek élete jóra fordult. Illendő .már leírnom: Nagy Bélától, a jakabszállási szakszövetkezet elnökétől hallom a vallo- másmondatokát, a múltból a jelenbe vezető útról. A közös gazdaság igazi fellendülése az 1960- as évek végén kezdődött, amikor- is a területi sajátosságoknak legjobban megfelelő nagyüzemi szőlő- és gyümölcstelepítések megkezdődtek. Ezzel párhuzamosan folyt az a munka is, amelynek eredménye, hogy legtöbb terméküket feldolgozások után értékesítik. A gazdálkodási, szervezési leendők igen sok feladatot ádtak a szövetkezet szakembereinek, és elnökének. — Sikerült olyan munkatárs- gárdát kialakítani, akikre jellemző, hogy szakmailag kitűnőek, ugyanakkor szívvel-lélekkel arra törekednek, hogy a gazdaságunk dinamikusan fejlődjön. Sokan, mint magam is hajdanán, ma is felnek a homoki gazdálkodás nehézségeitől. Akik nem ismerik a homokot, elvesznek benne, nem tudják értékelni a kétezer kilós rozs, vagy a háromezer-kétszáz kilós kukoricatermést, nem jelent számukra sikert, pedig ez itt nagy dolog. Annak ellenére említem, hogy a fontosabbak a szőlő, a gyümölcs, a Baromfi, a háztáji, a feldolgozó és a szállításokkal foglalkozó ágazatok. — A baromfitelep a kecskeméti Kossuth Tsz-szel közös, a szőlősikerekig feldolgozás pedig a Kecskeméti Szikrai Állami Gazdaság borkombinátjában történik, amelynek 25 millió forinttal vagyunk részesei. A gyümölcstermést válogatva, osztályozva értékesítjük, az erre alkalmatlant pedig a szeszipari melléküzemünkben feldolgozzuk. m S nem is akárhogyan váltották j| . valóra a feladataikat, céljaikat. Az elmúlt évtizedben öt alkalommal, s most ismét hatodszorra elnyerték a Kiváló Szövetkezet címet. Néhány adat is jellemzi a közös gazdaság fejlődését: tíz év alatt a nyereség több mint háromszorosára, 27,4 millióra, a tiszta vagyon nyolcszorosára, 168 millió forintra nőtt, az árbevétel 38 millióról 234,5 millió forintra emelkedett. A szakszövetkezet elnökének munkáját is több alkalommal elismerték, miniszteri kitüntetéssel, a Munka Érdemrend bronz fokozatával, az idén április elején pedig az ezüst fokozatot vehette át. Amikor eredményeikhez, az újabb kormánykitüntetéshez gratulálok, Nagy Béla így válaszol : — Azon az úton kell továbbra is járnunk, amelyen elindultunk. A szakszövetkezet vezetőiben és bennem megbízó tagokért, az itt élő emberekért ezután is teljes erővel dolgozni, az újabb gazdaságfejlesztési lehetőségeinket megragadni — ez a feladatunk, vagyis ugyanaz, amit évekkel ezelőtt megfogalmaztunk. Jelenreg már hitel nélkül gazdálkodunk, ami a szövetkezet anyagi erejét is jelzi. S még valamit a jövőről. Azt szeretnénk, ha munkánknak folytatói lennének, olyan fiatal emberek, akik még nálunk is nagyobb lelkesedéssel, igyekezettel dolgoznak. Ezért is van öt ösztöndíjasunk, akik főiskolán, egyetemen tanulnak és erről a vidékről, Jakabszállásról, Helvéciáról valók. Ok már közvetve ismerik a homoki gazdálkodás nehézségéit, szépségeit, ők azok, akik érzelmileg is kötődnek e tájhoz. A szép kifejezés: aranyhomok, ami a gyönyörű és értékes szőlőt termő földjeinkre utal, így lesz napjainkon túl is a jövő valósága. Csabai István Nagy ék a harmadikon 0 Együtt a gyerekszobában, A két és fél szobás lakásban a kicsik is feltalálják magukat. Szabinának és Istvánkának sok-sok játéka van a „harmadikon”. (Méhesi Éva felvétele) Az építők, ha vetélkednek Beton házfalelemek. Odébb kimélyített alap az új háznak. Lapály váltakozik földdombokkal. Egy friss földhányás oldalában, az estébe hajló időben egy markológép pihen ellazult vasfogakkal. A tóvábbépülő kecskeméti Árpádvárost járjuk. Feltűnő kettősség: körúti robogás kívül, a betonúton, öt kilométeres sebességre 'figyelmeztető tábla belül, a fél-, de inkább negyedkész árpádvárosi szegleten. A „5 kilométer” már az itt élőknek, az új beköltözőknek jelent biztonságot. Mint amilyenek Nagy Istvánék is, az itteni új gazdák közül. Ők tavaly decemberben jöttek ide az Árpád körút 6. szám alatti ötemeletesbe, két gyermekükkel: Szabinával és Istvánjával. Mai mesét — ilyet — igaz, nem írnak az írók, de ha mégis, kezdődhetne így: „Van egy család. Áz apa a Gáz- és Olajszállító. Vállalat munkása. Az anya a kecskeméti megyei kórház szülészetén ápolónő.. Fiatalok. Két gyermekük születik. Elsőnek Szabina, másodiknak Istvánka. Nem megy rosz- szul a soruk. Kétszobás lakásban élnek, boldogan, a Hunyadivárosban, mígnem a múlt év december 15-én újabb vágyuk teljesül: két és félszobásra cserélhetik a régit. Az Árpádvárosba jönnek lakni. Űj lakásuk 525 ezer forintot ér. Tiszta, kényelmes, szépen tapétázott. Gyerkszobája is van a két kicsinek. Tekintettel rájuk, Na- gyéknak a vételárból 60 ezret elengedett az OTP. Sőt, további 20 ezret is, mivel Marika — Nagyné — Istvánkával gyesen van. A fészekrakók létalapja, munkájuk mellett, az állami segítség, az OTP-kölcsön és a különféle részlet. Náluk nem fűlik be a hosszan tartó tárolástól sem a százas, sem az ötszázas. Hallottak erről az apa vállalatánál is, amely hogyan segíthet a legjobban? Kedvezményesen, havi 70 forintért vezetékes gázt ad a családnak.” Eddig a rövidke történet, amelyből egy mai „mese” kerekedhetne... A barátságos otthonban, mintha a közelben nem lennének földhányások, mintha a markoló, vasfogait összezárva, már hátat fordított volna a lakótelepnek, mindennapos az élet. Nagyné a gyerekeket reggel fürdeti. Utána jöhet a reggeli. Ha belefér a délelőttbe, takarít, kézimunkázik, vagy olvasgat. Ha le kell mennie a boltba, nyugodtan teheti. Szabina, már ötéves, tud vigyázni kis öccsére, aki még csak egyéves múlt. „De különben is ez' egy irtó rendes lépcsőház!’’ Ez Nagyné meglátása. Elmondja, hogy a lépcsőháziakkal — Berényi Béláékkal, Árkosi Béláékkal és a többiekkel — békésen, egyetértésben élnek. Vigyáznak egymás gyerekeire. • > — Délután? — Délután levegőzünk, sétálgatunk. Tizenkét gyermek lakik a mi lépcsőházunkban. Ők is szívesen kimennek a szabadba. Csak sajnos, még nagy a felfordulás mifelénk .,. Nyárra már szeretnénk ide egy kis'zöldet. Szorgalmas, dolgos család a Nagy család. Az asszony mostani 1190 forintjából és az apa keresetéből havonta nehezen tudnának megélni. Ügy segítenek magukon, hogy itt is, ott is vállalnak különféle munkát. Egy időben a BÁCSÉP-hez jártak munka után, átadás előtt álló házak lépcsőházait takarítani. A múlt ősszel meg hallották, hogy lehet kijárni Borbásra, részes alapon almát szedni. Ezt is megpróbálták. Fél hétig szedték, s nyolc láda lett a részük. — Csak kár, hogy későn tudtuk meg — emlékezik vissza Marika. 'A hagyományos férj—feleség szerepkör -már Nagyéknál sem a régi. Az anya 500 forintért gondoz egy lakást, melyet a tulajdonos nem lakik, csak fenntart. A 24 éves férj azelőtt nyolc lépcsőházat vállalt el egyhónapi takarításra. Ezit azonban munkája mellett nem győzte. A felével meg kellett elégednie. Négyet vállal, havi 1500-ért. — Kell a pénz! Igaza van Nagynénak, kell, hiszen ezekben az ötemeletesekben is jobban akarnak, jobban szeretnének élni az emberek. A környéken még vízzel teli a lapály, sarat fröcskölnek az autók, de benn, odafenn, a harmadikon, Nagy Istvánnéék tervezgetnek. Színes televíziót hoznak a kölcsönzőből, két évre. Ha letelik a két esztendő, amennyit kell, ráfizetnek, és az övék lesz. Hűtőszekrényük is így lett. Ad- dig-addig bérelgették, míg az övék lett. Megvették. — Segít az X! Nem igaz? A 25 éves anya optimizmusa — ezen a félig kész árpádvárosi „féltekén” — nagy biztonság Istvánkának és Szabinának. Ők ezt úgy tudják, hogy ezen a csalókás tavaszi napon is jó melegben játszottak, rajzolgattak, dobozkákkal építgettek, s a nagyobbik mesét hallgatott anyjától, idehaza. Kohl Antal A vetélkedők korát éljük! — mondogatjuk lelkesen, vagy bosz- szankodva. mert nemigen tudjuk elképzelni, hogy a versenyzés vágya milyen régtől hajtja az embereket A görögök például mindenben versenyeztek: a halászok, hogy ki fog több halat, a hajósok, hogy melyikük tér előbb a kikötőbe, a pásztorok, hogy ki készíti a legfinomabb sajtot, a szebb hangú sípot, és a fiatal sportolók természetesen, hogy melyikük hajítja messzebbre a dárdát, a diszkoszt, ki hajtja gyorsabban a kocsit, és így tovább. A BÁCSÉP néhány dolgozójával beszélgetve azt tudakolom: vajon miben versenyeznek manapság az építőmunkások? ... A jutalom: heti tíz fillér Kulesák János kőműves szerint szinte mindenben, csakúgy mint hajdanán a görögök. Ő például egy szarvasi kisiparos keze alatt tanulta el a mesterség fortélyait, s jól emlékszik arra, hogy a hatnyolc inas állandó versenyben állt: ki rakja fel gyorsabban a falat? És kié áll majd szebben „vinklibe”? — azaz melyiküké lesz az egyenesebb? A kéményeket egyszerre kezdték el építeni, és az egyik bizony gyakran szaladt az épület végébe, hogy lássa: vajon hogyan halad a másik?! Jó volt ezt tudni, mert a lemaradó bizony negyven fillér helyett csak harmincat kapott a hét végén! — A gyors és kifogástalan muhka volt az első számú követelmény, de egyéb dolgokban is ügyeskedni • kellett — folytatja Kulesák János. — Ha például az ipartestületben biliárdoztunk, fél szemmel állandóan a kártyaterem felé figyeltünk, és ha a segéd úr intett, azonnal ugrottunk. Vetélkedtünk ebben is: ki a fürgébb, ki tud gyorsabban megfordulni a kiürült boroskancsóval. Kulesák János még ma is szívesen Vetélkedik — igaz, már egészen más „műfajban”. — A szakszervezeti bizottság — munka és művelődés címmel — minden évben rendez egy vetélkedőt. Mi, a Hunyadi János szocialista brigád tagjai minden évben részt veszünk ezen a rendezvényen, s az idén másodszor lettünk elsők a fizikai munkások kategóriájában. Igaz, hajszálon múlott, hogy sikerült: az utolsó fordulóban nem tudtam helyes választ adni arra, hogy meddig tart a felszabadulási munkaverseny ... 1 •.*y% Ha kellett, zongoráztak is Vetélkedő — az élmények egész sorát idézi fel a szó. Kovács Fe- rencben is, a fiatal építésztechnikusban : — Mint a 607-es Szakmunkás- képző Intézet tanulója, hajdanán tagja voltam annak a híres vetélkedőcsoportnak, amelyek országos döntőt nyert. Hogy készültünk rá! Emlékszem, még zongoratanárt is fogadtunk, hogy a csapat egyik tagját megtanítsa zongorázni. Később kiderül, hogy Kovács Ferenc még ma is a régi lelkesedéssel és a régi alapossággal készül minden vetélkedőre: — Szeretek „biztosra menni”. Persze, nem úgy, mint hajdanán, amikór húsz képzőművészeti könyvet szedtem össze a könyvtárban, arra számítva, hogy ha nem is tudom elólvasni valamennyit, de legalább a vetélytár- saknak kevesebb marad. Ma is szívesen veszek azonban részt a különböző vetélkedőkön — nézőként. Viszek magammal egy kis füzetet, és írom a kérdéseket. Később, mint versenyző, remekül hasznosítom az így szerzett ismereteimet. Ez utóbbi mondat hitelét erősíti egyebek mellett az a tény, hogy az imént említett vállalati vetélkedőre tizenhárom alkalmazotti brigád nevezett be, s közülük Kovács Ferenc kollekítvája bizonyult a legjobbnak. Mire jó és mire nem? Bánó Istvánnak, a szakszervezeti bizottság politikai munkatársának láthatóan szívügye a vetélkedő : — Mint szervező, két dolgot igyekszem száműzni a vetélkedőinkből: egyrészt a stréber lexikonmagolást, másrészt a bárgyú ügyességi gyakorlatokat. Velük szemben olyasmit igyekszem becsempészni, ami alkalmat adhat a személyes ötletek megvalósítására, a személyes vélemény elmondására. Legutóbb például csasztuskaírásban is versenyeztek a brigádok. Egyik szöveg ötletesebb volt, mint a másik. És amikor az egyik csapat az énekelte a Három bokor saláta dallamára, hogy... „az * osztrákok megjöttek, kisangyalom / ellenőriztek minket kisangyalom, a pévécékeverék, s a minőség nem elég, kisangyalom...” nos, akkor nem csupán a rekeszizmokat mozgatták meg, hanem egy kicsit minden jelenlévőnek — vezetőnek és beosztottnak — a lelkiismeretét is. K. J.
