Petőfi Népe, 1980. május (35. évfolyam, 101-126. szám)

1980-05-27 / 122. szám

1980. május 21. • PETŐFI NÉPE • „HA FELRETESZEM A RAJZOT, A JEGYZETET..." Amatőr művészet a műszaki főiskolán ” 1 -legutóbb kiérdemelt oklevelek egyike, i egyetemi is főiskolai kulturális napokon nyújtott teljesít­ményért. OKI I \ I I. 0 Hárman a színjátszó stúdióból, Weöres Sándor: Csalóka Péter című művének előadásakor. 14 ^>44 4M 0 Diákok, tanárok együtt a kamarazenekarban. — Az értelmiségi lét, magatar­tás lényege a nyitottság és a hatni akarás, Értelmiséginek len­ni nemcsak annyit tesz, hogy el kell látni az iskolai végzettség­ből adódóan kvalifikált munka­kört. Hanem elsősorban azt je­lenti, hogy az értelmiségi, legyen az mérnök, tanár, vagy mező­gazdász, környezetének, a körü­lötte élő emberi közösségnek ala­kítója, formálója — fogalmazta meg a közelmúltban közművelő­désünk egyik jeles szakembere. A kecskeméti Gépipari és Automa­tizálási Műszaki Főiskolán látha­tóan tesznek is valamit a nyi­tott." a közösségre hatni akaró, széles látókörű műszaki diplomá­sok neveléséért. □ n □ A főiskola kamarazenekara 1973-ban alakult. Ezt megelőzően saját kedvtelésre alkalmanként muzsikált együtt néhány lelkes, zeneszerető tanár és diák. Kal­már Sándor, a főiskola tanszék- vezető tanára, alapító tag és egy- ber. koncertmester, így emlékezik a kezdeti évekre: — Kölcsön hangszerekkel ját­szottunk, javarészt az én kot­táimból. Bakó Attila, Hegedűs Zoltán, Gyenes István, Fazekas István, Koncz Judit volt az elsők között, hogy csak néhány nevet említsek, a kezdetben együtt mu­zsikáló csoportból... A tanár­diák viszony? A lehető legtermé­szetesebb mind a mai napig. A hallgatók számára semmiféle előnyt, de hátrányt sem jelent­het az együttmuzsikálás. Lakó Sándor, a kamarazenekar karnagya, a Kecskeméti Állami Zeneiskola tanára 1973 nyarán kereste meg őket. A következőket mondja erről: — Hallottam, hogy jár hozzánk a zeneiskolába néhány lelkes amatőr muzsikus, mégpedig a ka­marazenei foglalkozásokra. Tet­szett nekem, hogy nem sajnálják az időt a heti „tréningre”. Én akkoriban szereztem meg a kar­mesteri , dipjpmámat, szerettem yolna vezényelni. Szerencsére: ők .mgg játszani. Így találtunk egy­másra. Ettől kezdve rendszeresen mu­zsikáltak a műszaki főiskola ren­dezvényein, ünnepségein. Első na­gyobb koncertjük 1974-ben volt Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Azóta már bemutatkoztak Szegeden, Tokaj­ban, Baján, Nyíregyházán — az egyetemi és főiskolai kulturális napokon — és többször Kecske­méten, különböző intézmények­ben és üzemekben. Népszerű ba­rokk nagymesterek — Bach, Vi­valdi, Händel, Purcell, Corelli — kamarazenekari darabjaival min­dig, mindenütt sikert arattak. A Jávor Zoltán által vezetett vegyeskar 1974-ben alakult, az óvónőképző intézet leányaiból és a műszaki főiskola dalos kedvű fiaiból. Nem egyszer szerepeltek országos dalostalálkozón, főisko­lai kulturális seregszemlén, Ének­lő Ifjúság rendezvényen. Reper­toárjukba tartozik a középkori kórusirodalom számos alkotása,' hasonlóképpen a mai magyar szerzők — Bárdos, Balázs Árpád, Karai — néhány műve. A vegyeskar életéről rendsze­resen tudósítanak a főiskola diák­lapjában, a Maróban. Az intéz­mény egyik hallgatója az 1978-as harmadik számban így mutatja be az énekkart: 1 „Immáron negyedik éve műkö­dik iskolánkban a GAMF végyes- kórus. Ez idő alatt meleg pilla­natokat szerzett magának és a főiskolának is. Persze nem azért, mert GAMF—óvónőképző kopro­dukció, hanem mert megmutat­hattuk, mit tudunk. Hallgatósá­gunk meggyőződhetett erről Sze­geden, Baján, Nyíregyházán. Vi­dámságban és főiskolánktól ka­pott anyagi, illetve erkölcsi meg­becsülésben nincsen hiány.” .Majd így ir a népszerű karve- zetöről, Jávor Zoltánról kicsit hu­morosan, diákosan: „Galamblelke vari. Hangszert és éneket tanít az óvónőképző in­tézetben, ami nem zárja ki, hogy néha egy-két baráti szót, tanácsot ne adjon. Nekünk kicsit apánk, kicsit barátunk — ha ez így mondható — és nem élünk vissza azzal a lehetőséggel, ami a ba­rátságot jobban elősegíti, tudni­illik, hogy tegezhetjük.” □ □ □ A főiskola legifjabb amatőrmű­vészeti csoportja a színjátszó stú­dió. 1977 decemberében a GAMF irodalmi színpada egyesült a Me­gyei Művelődési Központ színját­szó csoportjával. Szerencsés „há­zasság” volt. A Vándorfi László színművész vezette stúdió három év alatt jó néhány arany és ezüst oklevéllel -gyarapodott, a többi között: Szentendrén, Budapesten, Sopronban, 'Baján, Kazincbarci­kán. Ez utóbbi nemzetközi fesz­tivál volt, s a Magyar Rádió hangfelvételt is készített velük. Garcia Lorca Don Cristobal-ja után most Alexander Biok és Weöres Sándor egy-egy művét játsszák. 1979-ben az Oktatás­ügyi Minisztérium nívódíját érde­meltéi ki, az idén pedig a Kecs­keméten megrendezett országos amatőr színjátszó találkozón arany minősítést kaptak. S hogy mit jelent a színpad va­rázsa, izgalma a hallgatóknak, arról szóljon, egy valóban meg­szállott amatőr színjátszó, a har­madéves Nagy János György, aki a közelmúltban C-kategóriás ama­tőr rendezői vizsgát is tett. — Régi „szerelem” . nálam az amatőr színjátszás, még a kö­zépiskolás évekből. Most, az ál­lamvizsga közelében egyre több a dolgunk, tanulnivalónk. Ha na­gyon fáradt vagyok, félreteszem a rajzot, a jegyzetet, és elmon­dok magamban néhány verset, vagy egy szereprészletet. Lehet, hogy hihetetlenül hangzik, de ez nagyszerűen pihentet, kikapcsol. Hamarosan elvégzem a főisko­lát, munkába állok, de az ama­tőr színjátszást képtelen lennék abbahagyni. Legalább is: mosta­nában nem... A közművelődésről szóló 1974-es párthatározat így fogal­maz: „Az egyetemi és főiskolai hallgatókat az eddiginél jobban be kell kapcsolni a közművelő­désbe. Ennek érdekében nagy gondot kell fordítani az egyete­mek, főiskolák kulturális életé­nek fejlesztésére, és arra, hogy az szervesen épüljön be városuk, vidékük közművelődésébe. Min­denütt meg kell alapozni a köz- művelődési munkára való felké­szítést, és úy kell tekinteni azt, mint az értelmiségi hivatásra ne­velés fontos elemét.” A kecskeméti Gépipari és Automatizálási Műszaki Főisko­lán mindez már a mindennapok munkája, valósága. Posváncz Etelka NYELVŐR A határozott névelő A névelők az egyes főnevekkel kifejezett fogalmak határozottsá­gát vagy határozatlanságát jelölik. Mondattani szerepük is van: ha­tározott tárgy esetén tárgyas ra­gozást használunk, ha pedig ha­tározatlan a tárgy, alanyi rago­zást. Téhát: olvasom a könyvet, de: (egy) könyvet olvasok. A határozott névelő a távolra mutató az névmásból jött létre. Ez a névmás bizonyos mondatta­ni környezetben elvesztette rámu­tató szerepét, és a főnéviben ki­fejezett fogalom határozottságá­nak jelölésére lett alkalmas. A névelő tehát nem ősi eredetű, ha­nem nyelvünk külön életében ke­letkezett Az első biztos példát a határo­zott névelőre a 14. század elejé­ről való Gyulafehérvári sorokban találjuk (az keresztfán függő ké­pében). A század végére kialakul egy másik alakváltozata: magán­hangzóval kezdődő szó előtt az az z-je hasonul a következő szó más­salhangzójához: ab barát, ah ház, ak kert. Ebből vált ki a mai vál­tozat. Használatát Grétsy László tö­mören így foglalja össze: „E név­előnket általában olyan fogalmak nyelvi megfelelője elé tesszük ki, amelyek határozottnak tekinthe­tők, azaz a beszédbeli előzmények vagy a már meglevő ismeretek következtében nemcsak a beszélő, hanem a hallgató (olvasó) előtt is ismeretesek.” A szabály egyszerű és világos, mégis sokszor vétenek ellene. Elő­ször olyan eseteket sorolunk fel, amikor a szavak mondatbeli kap­csolata miatt nem érzik, hova kell a névelő. Ilyen mondat: „A tanu­lók az órán Petőfiről tanultakat foglalták össze.” Elemezzük a mondatot! Mit foglaltak össze? A tanultakat. Kiről tanultakat? A Petőfiről tanultakat. Elmaradt a névelő, mert a névelő és a fő­név közé más mondatrész került („Petőfiről”). Általában úgy tud­ják, hogy a tulajdonnév (itt csa­ládnév) elé nem teszünk névelőt, azért nem merték kitenni. Névelő kell akkor is, ha az országnév jelzős szerkezet tagja, és a jelzett szó névelőt kíván (úgy, mint az előző mondatban). Pl.: „Visszaérkezett Svédországban tartózkodó magyar külkereskedel­mi küldöttség.” Mi érkezett visz- sza? A küldöttség. Milyen kül­döttség? A Svédországban tartóz­kodó küldöttség. Hasonló felépítésű mondat ez is: „Juhászné osztályából való tanu­lók felkészültsége jobb.” Mi jobb? A tanulók felkészültsége. Milyen tanulók felkészültsége? A Juhász­né osztályából való tanulók felké­szültsége. De bizonyos esetekben van ér­telme a névelőtlen változatnak is, csak akkor más a jelentése. „Ju­hászné osztályából való tanulók is részt véltek a versenyben.” Igen, a tanulók, de riem mind­annyian. Tehát kik vettek részt? Tanulók (névelő nélkül). A következő mondatból is azért maradt el a névelő, mert azt a hozzá tartozó főnévtől jelzői bő­vítmény választja el, és a szer­kezet elején mutató névmás van. Ezért tűnik szokatlannak, hogy még névelő is legyen előtte. Te­hát: „E hónap végén érvényüket vesztő igazolványokat meg kell újítani.” Ha rákérdezünk, rögtön kitűnik a névelő hiánya. Miket kell megújítani? Az igazolványo­kat. Milyen igazolványokat? Az e hónap végén érvényüket vész­tőkét. Tehát általában a névelő nél­kül használatos főnevek elé felej­tik el kitenni a névelőt. Pl. a Petőfi és a Szeged tulajdonneve-’ két névelő nélkül használják a következő mondatokban: „Petőfi szerelmes verseiben lobogó szen­vedélyt könnyű felismerni.” Most már elemzés nélkül is megért­jük, hogy a szenvedélyről van szó. „Szeged felől érkező gyors­vonat késik. A mondat alanya a gyorsvonat. Tehát nem Petőfi és Szeged elé tettük a névelőt, ha­nem a szenvedély és a gyorsvonat elé. Tehát a Petőfi szerelmes ver­seiben, a Szeged felől érkező gyorsvonat a helyes. Még két mondatot idézünk a névelő elhagyására. „Vasárnap es­te Tiszakécske és Nagykőrös kö­zötti úton tragikus szerencsétlen­ség történt.” Hol kérdésre ez a felelet: a Tiszakécske és Nagy­kőrös közti úton. A Karinthy- gyűrű adományozásáról van szó: „Korábban Marton Frigyes, Kom- lós János, Szilágyi György és Mikes—Somogyi humoristapáros részesült ebben az elismerésben.” Nyilvánvaló, hogy legutoljára o Mikes—Somogyi humoristapáros kapta. „János vitéz elázott” — közölte egy cikk címe régebben a szegedi szabadtéri játékokról. Könnyen megérthetjük, hogy a János vitéz­ről szóló daljáték egyik előadása ázott el. Ilyen esetekben így mondjuk: a János vitéz ázott el. vagyis a János vitézről szóló dal­játék. így különböztetjük meg a személyt a róla szóló műtől (re­génytől, színdarabtól). Tehát a Kárpáthy Zoltánt olvashatjuk Jó­kaitól, vagy a Bánk bánt nézhet­jük meg a színházban. Igaz, hogy Petőfi így kezdte Arany Jánoshoz írt versét: „Toldi írójához elküldöm lelkemet.” Le­velében, amelyben a verset küld­te, ezt irta: „Ma olvastam Toldit, ma írtam e verset, s még ma el is küldöm." Ma már a .klalakult szabály szerint csak így mondhat­juk: Elolvastam a Toldit, Arany János a Toldi írója.” Néha a névelő felesleges ki­tétele más értelmet adhat a köz­lésnek, mint a Csepel Művek üze­mi lapjából vett következő mon­datban : „Tavaly 320 000 forintot fordítottak a konyhai berendezé­sek, gépek, hűtőszekrények és egyéb felszerelési tárgyak vásár­lására.” Ez a mondat azt sugallja, ■ hogy a vállalatnál csak tavaly óta volt közétkeztetés. Pedig valójá­ban régen is volt, tavaly csak a már meglevő fölszerelési tárgyak kiegészítésére vettek újabbakat. Tehát nem a konyhai berendezé­sek stb. vásárlására, hanem csak konyhai berendezések beszerzésé­re használták fel a 320 000 forin­tot. Kiss István mm? wmmmmm mmmmmmmmm mmmmm. Qjárámj 'Damm: Másfél szoba összkomfort (36.) Mellettem mennek el; gyönyö­rű szerelmem, szerencsére, nem vesz észre; a biztosítóövvel baj­lódik. Egy világvén pali ül mel­lette, hatvan és a halál közt... Mit csináljak, de reszketni kez­dett a lábam. Az én híres, futá­son, úszáson, lószorításon edzett lábam! A reszketés aztán a lá­bamról átterjedt az egész testem­re; egy százast adtam volna egy székért, hogy leülhessek... Furi­kázunk. csillagom? Legközelebb egy Merci?! Hát ezért ér ez rá úiabban olyan ritkán? Tavaly még szinte minden délutánját ve­lem töltötte, azután, hogy elköl­tözött a Tatár-villából... Most meg hol Vecsésre kell kimennie, hol Teca nénit kell elkísérnie, mert tavaszi kabátot akar Ven­ni .. •. Hol meg a kislányát kapja meg váratlanul egy délutánra... A keserves édesanyját! Pedig he­tenként háromszor vagyok edzé­sen — volna ideje rá, hogy le­bonyolítsa a titkos kis rande­vúit! Hétfőn, szerda, péntek; es­tig tart az edzés. Ez nem elég, szépszemű kedvesem?! A kedd is kell, meg a csütörtök? És éppen egy ilyen rozzant vénséggel? Mert a mama kedvence legalább fiatal volt... És ha azt a lenyalt, fé­nyes fekete haját leszámítom, még jóképű is! De ez? A feje búbján kopasz, a Halántékán ősz... És a szeme alatt az a két táska! Mit táska? Hajókoffer! Oklendezni tudtam volna a dühtől, és a megalázottságtól. Hát egy ilyennel is fölcserél? Égy ilyenért odadob?! Ennek min­denki jó, csak négy keréken gu­ruljon? Nem is tudom, hogyan kerül­tem aznap haza. Csak vitt a lá­bam; szinte céltalanul kóborol­tam egész délután. A Mező Imre úton battyogtam éppen, a Baross utca beszájadzásánál, amikor hir­telen eszembe jutott a volt fele­ségem, és vad vágyat éreztem, hogy felugorjam hozzájuk, és el­panaszoljak neki mindent... Már el is indultam a Kulich Gyula tér felé, amikor belém döbbent: mit is akarok! Üristen, hát egé­szen megbomlottam már? Ez a nő teljesen kikészített? Egy keddi napon történt mind­ez, s nekünk csütörtökön lett volna randevúnk. Az egész szer­dám azzal ment el odabent az üzemben, hogy azon törtem a fe­jem: fölhívom és lemondom a találkát. Dehogy viszem én fel ezt a nőt többé a lakásomra! Menjen, és ölelgesse csak az aszott udvarlóját! Onnét legalább kocsin viszik haza; tőlem csak villamossal zötyöghet be másnap reggel a munkahelyére De aztán mégsem volt erőm rá, hogy fölhívjam. Édes istenem, mit tudom én; talán félreértettem va­lamit. Hivatalos útjuk volt, az Akadémiába mentek, értekezlet­re... Küldíöldi vendég fogadásá­ra a Ferihegyre... Persze, hogy viszi a kocsiján ilyenkor a főnök a munkatársát — demokrácia van, vagy mi az isten. í. Ügy azért mégse szakítsak, hogy meg se hallgatom a védekezését... Hiszen, mi van, ha ok nélkül vá­dolom? Rúgjak bele én is igaz­ságtalanul ? Nem taposta még szegényt eleget ez a ronda élet?! Másnap hát találkoztunk. Ami­lyen szeme van, mindjárt az ele­jén észrevette, hogy valami nyom­ja a bögyöm. S bár most már nem is akartam beszélni, két perc alatt kiszedte belőlem, hogy ked­den láttam őket. „Ö — nevetett megkönnyebbül­ve —, hát ez a baj? A főnököm felesége telefonált, hogy valami zűr van a kérvényemmel, sürgő­sen menjek toe hozzá. Ha fél ötig oda akartam érni, nem volt más megoldás, mint az, hogy az öre­get megkérjem: fuvarozzon el a tanácshoz...” Mindezt úgy mondta, nyomban és egy szuszra, bátran a szemem­be nézve, hogy hinnem kellett neki; ilyen ártatlanul és folyé­konyan senki nem tud hazudni. Nekem például a képemre van írva, ha nem mondok Vigazat... De az isten tudja, azért az a belibbenés a kbcsiba ... Túlságo­san .is begyakorlottnak rémlett, mindennaposnak, megszokott­nak. Az ember nem így ül be a főnöke kocsijába; ha az szíves­ségből elviszi valahová... Nem, nem: itt azért valami nem stim­mel! Mától fogva óvatos leszek, és a hölgyet figyelni fogom! 33. A jövő és a múlt szakadatlan harcában a jelen a kompromisz- szum. Nem béke, csupán pilla­natnyi szusszanás, kurta fegyver- szünet. De ha meggondoljuk: vol­taképp ez az életünk. Ahogy az én életem is ez a gyönyörű sze­relem most, ez a fegyvernyug­vás, a rám váró vénség és az el­szállt ifjúság közt, az ötven év senkiföldjén. Az egész tavasz s a nyár úgy telt el, hogy néha megálltam az utcán, fölnéztem a kinyílt ég­boltra, és megköszöntem az is­tennek —■ akidben nem hiszek — ezt- a váratlan csodát, amelyben szintén nem nagyon hiszek... Hisz kétszer annyi idős vagyok, mint ő. Igaz, az életkorunk közötti arány szüntelenül javul: egyéves születése napján éppen huszon­ötször voltam öregebb nála; ma már csak kétszer. Ojabb huszon­öt év múltán meg hnár csupán másfélszer annyi leszek, mint ö — vagyis lassan hozzámöreg­szik ... De előtte még én fiata­lodom hozzá! Ahogy múlnak a hónapok, úgy mélyül bennem ez a szerelem. Az elején persze én is csak ka­landot akartam, friss testet, fe­szülő bont és a harsány hímdia­dalt, hogy íme: még kellek egy ilyen fiatal teremtésnek! De az én koromban, úgy látszik, már nem lehet következmények nél­kül szeretkezni — a hímdiadalt hamarosan fölváltja a leigázott- ság érzése... Szakasztott olyan ez, mint a korszerű szolgáltató- ipar: az elején azt hisszük, azért van, hogy kiszolgáljon bennün­ket. Aztán ráébredünk: nem a kiszolgáltjai vagyunk, hanem — a kiszolgáltatottjai... De akárhogy volt is, ez a pár hónap gyönyörű volt! Reggel jó­kedvűen keltem fel: volt miért! Hisz másfél óra múlva látom! Van értelme a napnak! És van a holnapnak, és van a holnap- utannak! Hosszú évek óta nem éreztem magam ilyen egészséges­nek, frissnek, fiatalnak. És resz­ketve gondoltam arra, mi lesz, ha a lakása .fölépül? Folytatódik ez a szerelem? Vagy megunja az egyedüllétét, a magányos estéket — és akkor _ mégiscsak férjhez megy? És vége lesz köztünk mindennek? És elveszítem, alig fél évre rá, hogy végre rátalál­tam?! Az életemnek megint nem lesz értelme, s tartalma sem más, csak a kötelességteljesítés, csak a robot? Uramistenem! Nem-, nem szabad elveszíte­nem: ez a szilaj vágy egyre va- datobul dörömböl bennem. Meg kell tartanom magamnak, meg kell tartanom, minden áron! Hisz ez a kapcsolat alighanem a leg­utolsó esélyem, ha ki akarok tör­ni a szürke egyhangúságból, és nemcsak értelmét, de folytatását 'is szeretném látni életemnek... Étivel tíz éve élünk együtt, de sosem esett teherbe. Hogy med­dő-e, nem tudom. Sosem futkos­tunk orvosokhoz; a mi korunkban ez már groteszk lett volna... De ahogy futnak, s egyre riasz­tóbb iramban futnak az évek, úgy fáj egyre jobban a gyermek hiánya, Hogy nem folytatódom. Hogy nyomtalanul múlok el erről ,a világról... Ez a vágy egy gyer­mek után mostanában mindennél hatalmasabbá terebélyesedett ben­nem; ha a múlt században élnék, azt mondanám: kategorikus im­peratívuszává lett életemnek. S azt: is tudom, hogy ha gyermekre egyáltalán még van reményem, azt csakis Jutkától várhatom, aki egyszer már adott életet, tehát semmiképpen nem meddő, s aki­nek életkora is a lehető legalkal­masabb a szülésre, ami szegény Étiről nem mondható el ép­pen .... Csakhát egyetlen dolgot nem tudok: hogy hajlandó volna-e a feleségem lenni, sőt, hajlandóé egyáltalában férjhez menni. Hi­szen többször is említette, hogy elege volt a házasságból, többé nem hajlandó az életét elronta­ni... (Folytatjuk.)-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom