Petőfi Népe, 1980. április (35. évfolyam, 77-100. szám)

1980-04-25 / 96. szám

IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: Utónként felszakadozó felhőzet, szórványosan esővel, záporral* Mérsékelt. Időnként megélénkülő délnyugati, nyugati szél. A legmagasabb nappali hőmér­séklet: 9, 14, a legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: 0, plusz 5 fok kö­zött. (MTI) VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Örömmel fogadták IH01 a Hazafias Népfront javaslatát AZ MSZMP BÁCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XXXV. évf; 96. szám Ára: 1,20 Ft 1980. április 25. péntek Csütörtökön folytatódtak az or­szággyűlésiképviselő* jelölő gyűlé­sek. Újpesten az Egyesült Izzó. ■ nagytermében tartották meg or- szággyűlésiképviselő-jelölő gyű­lésüket Budapest 10-és számú váj . lasztókerületének lakói. A gyúlé-- sen reszt vett Németh Károly, at MSZMP Politikái Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titká­ra, ott voltak a budapesti és a kerületi pártbizottság, a város­rész tanácsának vezetői, vala­mint az újpesti gyárak képviselői, A résztvevőket Kovács Pálné, a Hazafias Népfront IV. kerületi bizottságának titkára köszöntötte, majd Somogyi Imre, a' IV. kerü­leti pártbizottság első titkára, a gyűlés előadója szólt Budapest és Újpest fejlődéséről, a XII. párt­kongresszus határozatából adódó helyi feladatokról. Ezután a nép­front nevében javasolta, hogy Németh Károlyt jelöljék a 10-es számú választókerület országgyű­lési képviselőjének. A jelölést tá­mogató több hozzászólás után a résztvevők egyhangúlag elfogad­ták a javaslatot. A szavazást kö­vetően Németh Károly kért szót, s megköszönte a választópolgá­rok bizalmát. A főváros 29-es számú válasz­tókerületének lakói a Kőbányai Gyógyszerárugyárban rendezték meg képviselői jelölő gyűlésüket. Részt vett az eseményen Óvári Miklós, az MSZMP Politikai Bi­zottságának tagja, a Központi Bi­zottság titkára, s jelen voltak a budapesti és a X. kerületi párt- bizottság, valamint a nagy mun­káshagyományú városrész taná­csának vezetői. Az esemény több száz résztve­vőjét Barta Györgyné, a X. ke­rületi • tanács elnöke köszöntötte, majd Zarnóczi József, a X. kerü­leti pártbizottság első titkára szólt a főváros, és ezen belül Kőbánya fejlődő életéről. A XII. pártkong' resszus határozatából adódó he­lyi feladatokról. Ezt követően a népfront nevében, tett javaslatot, AZ AGROMASEXPO ’80 ÚJDONSÁGAIBÓL Nemzetközi együttműködés Dr. Gajdócsi István a 13-as számú választókerület képviselőjelöltje • Terbe Dezső, dr. Kárpáti Antal és dr. Gajdócsi István a jelölő gyű­lésen. hogy Óvári Miklóst jelöljék or­szággyűlési képviselőnek. Több hozzászólás - hangzott el, amely­ben támogatták a jelölést, s így a gyűlés résztvevői egyhangúlag elfogadták a javaslatot. Utána Óvári Miklós szólalt fel, köszö­netét mondott a választópolgá­roktól kapott bizalomért. (MTI) a gépgyártásban Lófogatú eke, borona, vető­gép, kapa, kasza, * gereblye, villa, porozó-, permetezőgép, gőzloko- mobil és cséplőgép, rézgálic, vagy más néven kékkő, mint egykor a legáltalánosabban használt vegy­szer; ezekkel lényegében ki is merült a magyar mezőgazdaság hajdani gép- és eszköztára. A mezőgazdaság szocialista át­szervezése, különösképpen a nö­vénytermelési, állattenyésztési rendszerek elterjedése óta or­szágszerte sok ezer különböző tí­pusú és rendeltetésű gépet, mű­szaki berendezést, vegyi anyagot alkalmaznak a mezőgazdasági termelési folyamatokban az üze­mek, a háztáji és kisgazdaságok. Valamennyinek a hazai előál­lítására nem rendezkedhet be az ipar, hiszen gazdaságosan nem tudná mindet gyártani. A mező- gazdaság és élelmiszeripar gép­es eszközellátására nagyon alkal­mas ezzel szemben a nemzetkö­zi munkamegosztás, a gyártási és kereskedelmi együttműködés, amelynek lehetőségeit előnyösen ki lehet használni. Ezeknek az útját egyengeti az olyan nemzet­közi kiállítás, mint a Budapesten április 21—26. között megrende­zett AGROMASEXPO ’80, ame­lyen valamennyi hazai gépipari vállalat, szövetkezet bemutatja újdonságait, országok közötti együttműködéssel előállított ter­mékeit. Az idei nemzetközi, mezőgaz­dasági, élelmiszeripari gép- és műszerkiállításon megtekinthető a győri Rába legújabb típusú trak­tora, talajművelő és vetőgépe. Igen sokáig nélkülözték a mező- gazdasági üzemek a könnyű ra­kodógépeket, amelyeknek gyártá­sára a kaposvári MEZŐGÉP vál­lalkozott, és néhány típusát be is mutatja az AGROMASEXPO ’80-on. Újdonságnak, számít a Me­zőgépfejlesztő Intézetben terve­zett és szerkesztett folyamatos metszőgép. Az MTZ—80-as, vagy MTZ—82-es traktorra szerelhető munkaeszközt jól felhasználhat­ják a szőlő- ás gyümölcstermesz­tő gazdaságok a nagyüzemi ültet­vényeiken, a rendkívül munka- igényes metszés meggyorsítására és megkönnyítésére. Az FMG tí­pusjelű és 1,2—3,7 méter munka- szélességű metszőgépet a szek­szárdi MEZŐGÉP gyártja. Az öntözőgépek előállítására szakosodott szekszárdi MEZŐGÉP az idén mutatja be először a zöld­ségkertészetekben igen gazdasá­gosan alkalmazható, cserélhető szórófejvezetékes öntözőgépet, amelyet igen könnyű áttelepíteni, ezért a kevésbé táblásított kis­kunsági kertészetek nagy hasz­nát vennék. A MEZŐGÉP Tröszthöz tartó­GÉPffflRi MÜUEK • Élelmiszeripari gépeket, hősugárzó berendezéseket mutat be a kiskun­félegyházi székhelyű. Április 4. Gépipari Művek az AGROMASEXPO '80-on. (Straszer András felvételei) • A békéscsabai, a szekszárdi, a zalaegerszegi, debreceni és a szé­kesfehérvári gabonaipari vállalat az őrlemények, takarmánytápok összetételének gyors megállapítá­sánál használja a svéd TECATOR AB cég műszereit. zó vállalatok sorában több újdon­ságot mutattak be az élelmiszer- ipari berendezéseket gyártó vál­lalatok. A sütőipar munkaerő­gondjának- enyhítésére folytonos, tésztakészítő gépsort gyártott az ÉLGÉP. A korszerű berendezést' aranyéremmel tüntette ki az AG­ROMASEXPO ’80 rendezősége. Ugyancsak aranyérmes lett a mo- nori MEZŐGÉP baromfifeldolgo­zó gépsora konvejor pályájának hajtóműve. Ezüstérmet kapott a baromfiipari gépcsalád, amely­nek több egységét a holland Stork-cégtől vásárolt szabadalom alapján gyártja a bajai vágóhíd- és húsipari kombinát építésében is közreműködő monori vállalat. A KGST-országok mezőgazdá­sági, élelmiszeripari gépgyártásá­nak szakosodásában újabb kap­csolatok alakultak ki. A nemzet­Tegnap délután a bajai gyárak, üzemek, vállalatok, közös ’ gazda-. ságok, intézmények 'küldötteivel, a Duna-parti város lakóival zsú­folásig megtelt a Finomposztó Vállalat nagyterme, ahol a 13-as számú választókerület országgyű­lési képviselőjelölő gyűlését tar­tották. Az eseményen megjelent Terbe Dezső, a megyei pártbizott­ság titkába, Papp György, a váro­si pártbizottság első titkára és Princz László, a Szakszervezetek Megyei Tanácsának titkára. A Himnusz és József Attila Ars poética cimű versének elhangzá­sa után dr. Kárpáti Antal, a vá­rosi népfrontbizottság elnöke, a jelölő gyűlés levezető elnöke kö- . szöntötte a résztvevőket, s rövi­den ismertette az esemény belpo­litikai jelentőségét. Ezt követően dr. Kincses Fe­renc, a városi tanács elnöke, a .*■ gyűlés előadója következett szó- : lásra. Beszédének elején az ország és Bács-Kiskun megye gazdasági, társadalmi, kulturális eredményei­vel, fejlődésével foglalkozott, majd Baja fejlődésére rátérve egyebek között a következőket mondta: — Városunk fejlődését alapve­tően országunk általános helyzete, gazdasági lehetőségei határozzák meg. E lehetőségek mind telje­t A szekszárdi MEZŐGÉP öntöző­gépe a kiállítás egyik újdonsága. közi együttműködésből származó termékek legújabb típusait szin­tén bemutatja a kiállítás. Ugyan­csak megtalálhatok azok a gépek, berendezések, amelyeket ezután szállítanak majd a szocialista or­szágok vállalatai a magyar me­zőgazdaság és élelmiszeripar szá­mára. Az európai fejlett tőkés országok cégei közül számos sze­repel kiállítóként az AGROMAS- EXPO-n. Mezőgazdasági, élelmi- szeripari gépeket, műszereket, kü­lönböző vegyszereket mutatnak be, amelyeket széles körben hasz­nálnak hazánkban is. Újdonsá­gaik pedig azt a műszaki szín­vonalat jelzik, amelynek elérésé­re számos intézkedést tesznek a magyar mezőgazdaságban, élel­miszeriparban a versenyképesség fokozására. Kiss Antal sebb kihasználásáért munkálkod­va olyan körülmények között dol­gozhattunk, amelyek a békés fej­lődésért vívott harc eredményes­ségét igazolták. Városi, majd me­gyei pártértekezletünk az eredmé­nyeket összegező, a gondokat fel­táró, a fejlődés útján megjelölő állásfoglalásai újra meghatároz­ták a cselekvés kereteit és fő irá­nyait. Mint azt a város eredményei­vel kapcsolatban hangsúlyozta. Baja teljes produktuma megha­ladja a 10 milliárd forintot. Eb­ből kiemelkedik az ipar 6 milliárd forintos részaránya, amit több mint 15 ezer dolgozó teljesít. A szorgos bajai munkások által elő­állított termékek több mint 60 országba jutnak el, és használják azokat a hazai fogyasztók milliói. A textil-, a vas-, a gép-, az elekt­ronikai és a faipar mellett az adottságokhoz alkalmazkodva erőteljesen fejlődött az élelmiszer- ipar, a hűtőipar, a gabonaipar, a rövidesen belépő húsipar a város iparszerkezetének kedvező vál­tozását, hosszú távú fejlődését je­lenti.' : A továbbiakban az előadó a kereskedelmi hálózat fejlődésé­vel, a korszerű tömegközlekedés­sel, a bajai közös gazdaságok eredményeivel foglalkozott, majd beszédét így folytatta: • A választók egy csoportja. (Tóth Sándor felvételei) • Schweiz Zoltánná felszólal. — Mindennapi életünk legfőbb gondja a gyermekekről való gon­doskodás. A bölcsődék befogadó- 'képessége bővült, ami feszítő gondjainkat enyhíti ugyan, de véglegesen nem oldja meg. Eb­ben az évben elérjük, hogy az óvodai elhelyezési igényt ki tud­juk elégíteni. Szorgalmazzuk az újvárosi 16 tantermes iskola meg­építését és a József Attila álta­lános iskola 6 tanteremmel való bővítését. Az V. ötéves terv ki­emelt feladatai között a nemzet­közi gyermekévben szép és az eredményes nevelést szolgáló ott­hont kaptak úttörőink. A lakásépítéssel kapcsolatban feltétlenül említést érdemel az, hogy Baja lakosságának csaknem fele modern, korszerű lakásban lakik. Lehetővé vált, hogy a vá­ros teljes területe jó minőségű ivóvizet kapjon. Beszédének végén az előadó a lakosság önzetlen segítségéről, a társadalmi munka jelentőségéről szólt. Mint mondta, az önkéntes segítség értéke öt év alatt elérte a 170—180 millió forintot. Az előadás után Földvári Imre, a városi népfrontbizottság tit­kára a népfront nevében dr. Gaj- dócsi Istvánt, a megyei tanács el­nökét javasolta a 13-as számú or­szággyűlési választókerület kép­viselőjelöltjének. Előterjesztésé­ben hangsúlyozta, hogy dr. Gaj­dócsi István, a város szülötte, no­ha más megbízatása miatt már évek óta nem Baján él, de nem lett hűtlen a bajaiakhoz. A város országgyűlési képviselőjeként rendszeresen segíti Baja gazdasá­gi, társadalmi, kulturális fejlődé­sét. A javaslat után a résztvevők közül kilencen kértek szót. Va­lamennyien nagy örömmel fogad­ták a népfront javaslatát, vagyis azt, hogy dr. Gajdócsi Istvánt je­löljék országgyűlési képviselőnek. Ezt az örömteli hangulatot tük­rözte a szavazás is. A gyűlés résztvevői egyhangúan adták sza­vazatukat dr. Gajdócsi István or­szággyűlési képviselő jelölésére. A szavazás után szót kért dr. Gajdócsi István, aki meghatott szavakkal köszönte meg a válasz­tók bizalmát T. L. Kiváló vállalatok, szövetkezetek • A lengyel Agromet vállalat a nagyüzemi burgonyatermesztésben Jól alkalmazható gépsort mutat be, amely több vállalat közös gyártmánya. v Az elmúlt évben széles körű munkaverseny bontakozott ki a vállalatok, szövetkezetek, intéz­mények körében. A munkaihelyek kollektívái év közben pótvállalá­sokat tettek az MSZMP XII. kongresszusa és hazánk felszaba­dulásának 35. évfordulója tiszte­letére. A beküldött versenypályá­zatok alapján a szakmai szakszer­vezetek központi vezetőségei, és az ágazati minisztériumok, a me­zőgazdasági szövetkezetek eseté­ben a TOT, illétve a MEDOSZ ajánlása alapján a Mezőgazdasá­gi és Élelmezésügyi Minisztérium ítélte oda a címeket. Az elmúlt évi eredmények alapján az aláb­bi vállalatok nyerték el a kiváló címet: Bács-Kiskun megyei Építési és ' Szerelőipari Vállalat, Petőfi Nyomda, Bajai Városgazdálkodási Vállalat, kiskunhalasi Kommu­nális Költségvetési Üzem, kalo­csai Sütő- és Édesipari Vállalat, a lajosmizsei Vízgépészeti Válla­lat, Alföldi Tüzép Vállalat. Az alábbi gazdaságok, társulá­sok, intézmények kaptad Kiváló Vállalat címet: Bácsalmási Állami Gazdaság, Duna menti és Kiskunsági Víz­gazdálkodási Társulat (Dunave- cse), Dél-alföldi Mesterséges Ter­mékenyítő Főállomás (Kecske­mét), Országos Takarmányozási és Állattenyésztési Felügyelőség Tel­jesítményvizsgáló Állomása (Sü- küsd), Zöldségtermesztési Kutató Intézet (Kecskemét). Az országos nagyvállalatok ve­zetői és szakszervezeti bizottságai az alábbi Bács-Kiskun megyei üzemeket tüntették ki Kiváló Gyár címmel: Az Építőipari és Faipari Vál­lalat kiskunhalasi gyárát, az Épí­tőipari és Faipari Vállalat bajai gyárát, a Fémmunkás Vállalat kiskunhalasi gyárát, a budapesti Rádiótechnikai Gyár kecskeméti gyárát, a GÉLKA kecskeméti üze­mét. Kiváló Szövetkezet címet kap­ta: a dusnoki Munkás-Paraszt Szövetség Tsz, a fajszi Kék Du­na Tsz, a garai Vörös Csillag Tsz, a jánoshalmi Jókai Tsz, a kecs­keméti Magyar—Szovjet Barát­ság Tsz, a kecskeméti Törekvés Tsz, a kiskunfélegyházi Vörös Csillag Tsz, a kiskunhalasi Vörös Október Tsz, a mélykúti Lenin Tsz, a miskei Március 15. Tsz, a nagybaracskai Haladás Tsz, a rémi Dózsa Tsz, a solti Szikra Tsz, a tiszakécsked Béke és Szabadság Tsz. Kiváló Szakszövetkezet lett: a jakabszállási Népfront, a keceli Szőlőfürt, a soltvadkerti Jóreménység Szakszövetkezet. Kiváló Szövetkezeti Társulás lett: ■ a jánoshalmi Tsz-ek Közös Válláláta. A szakma kiváló brigádja ki­tüntetést kapta a hartai Érdéi Ferenc Mg. Tsz Dobó Katica ba­romfitenyésztő szocialista brigád­ja, a tompái Kossuth Mg Tsz Salvador Allende zöldségtermesztő szocialista brigádja, a Kiskunha­lasi Állami Gazdaság sertéskom­binátjának Április 4. aranykoszo­rús brigádja.

Next

/
Oldalképek
Tartalom