Petőfi Népe, 1980. április (35. évfolyam, 77-100. szám)

1980-04-26 / 97. szám

1980. április 26. • PETŐFI NÉPE • Üjabb jelölő gyűlések Bírósági népi ulnokok Raffai Sarolta ismét bizalmat kapott a 17. számú választókerületben • A hajósi jelöle gyűlés résztvevői. ”"\y • Dán Péter a szakmán választók megbízásából pártfogolta a nép­front javaslatát. • Az ismételten jelölt Raffai Sarolta köszönetét mond a bizalomért. (Straszer András felvételei) Zászlódíszbe öltözött művelődési ház fogadta csütörtökön délután a Hajósra érkezőket; ünnepélyes hangulatban gyülekeztek az or­szággyűlési képviselőt jelölő ese­ményre a 17, számú választóke­rület — Hajós, Dusnok, Fájsz, Gé- derlak. Homokmégy, Ordas, öreg­csertő és Miske polgárai, illetve a lakosság képviselői. A művelődé­si ház csaknem szűknek bizonyult színháztermében Bakos Gábor, a Hazafias Népfront nagyközségi el­nöke köszöntötte a-több száz részt­vevőt. Az MSZMP megyei bizott­sága részéről Katanics Sándor, a pártbizottság titkára, a megyei tanács képviseletében pedig dr. Kovács László osztályvezető-he­lyettes vett részt az eseményen. A jelenlevők figyelme máris a jelölő gyűlés szónokára, Berta Somogyi Lászlóra, a járási hiva­tal elnökére összpontosult. A szó­nok bevezetőül a június 8-ra ki­tűzött választások s a jelölő gyű­lés jelentőségét említve hangoz­tatta: — A választás és ez a mai nap nemcsak egyszerűen alkotmányjo­gi és választójogi aktus, hanem- fontos politikai esemény. A vá­lasztási munka egész időszakában alkalmunk van a lakossággal való párbeszédre, tanácskozásokra. Ez a politikai és alkotmányjogi ak­ció szerves része, folytatódása a párt XII. kongresszusa alkalmá­ból kibontakozott politikai akti­vitásnak. Beszéde további részében emlé­keztetett a XII. pártkongresszus­nak az ország helyzetét, társadal­mi viszonyait elemző megállapí­tásaira és a szocializmus tovább­építésére megjelölt feladatokra. Majd utalással hazánk felszaba­dulásának nemrégiben ünnepelt 35. évfordulójára, egyebek között így szólt': — Az ifjúságnak tudnia kell, hogy a 35 év nem volt diadalme­net. A szocializmus építése sok áldozattal és nehézséggel járó küz­delem. Ma is a fejlett szocialista társadalom építéséről beszélünk, tehát még nem épült fel. Hiszen a múlt gyökerei még élnek és új ellentmondások is keletkeznek, amelyeket a napi munkánk során észlelünk, tapasztalunk. A továbbiakban az elmúlt öt­évi munka tükrében, a kalocsai járás gazdaságában, a település- fejlesztésben elért eredményeket taglalta. Kitért a lakosságnak az ebben való önzetlen, értékes köz­reműködésére. Befejezésül a választókerület polgárai nevében megköszönte Raffai Sarolta országgyűlési kép­viselőnek — aki az utóbbi öt év­ben a Parlament alelnöki tisztét is ellátta — immár a második cik­lusban végzett áldozatkész, ered­ményes munkáját. Amikor az elnöklő Bakos Gá­bor szavazásra tette fel a népfront javaslatát, több száz kéz lendült a magasba. A 17. választókerület egybehagzóan Raffai Sarolta író­nőt jelölte országgyűlési képvise­lőnek. A gyűlés végén a jelölt Csütörtökön késő délután Sza­badszálláson tartották meg a Rács-Kiskun megyei 5. számú or­szággyűlési választókerület má­sodik képviselőjelölő gyűlését. A nagyközség művelődési házába háromszáznál többen jöttek el er­re az alkalomra, hogy véglegesen eldöntsék az egy héttel koráb­ban Kunszentmiklóson már egy­hangúan jelölt Selyem Zsigmond tsz-elnök részvételét a június 8-i, országgyűlési képviselőválasztá­son. Zrínyi Ferenc, a Hazafias Nép­front nagyközségi bizottságának elnöke üdvözlő beszédében utalt az országgyűlési képviselő- és ta­nácstagválasztás jelentőségére, majd Bene András, a megyei ta­nács vb kecskeméti járási hivata­lának elitöke, a jelölő gyűlés elő­adója elemezte a kecskeméti já­rás politikai, gazdasági és kultu­rális fejlődését. ■ Az V. ötéves terv. eddigi sza­kaszában a járás mezőgazdasága 18 százalékkal növelte termelését. Az ipar és a mezőgazdaság együt­tesen 3,5 milliárdot termelt éven­te. A tervidőszak alatt a járás ta­nácsai 268 millió .forintot költöt­tek a lakosság elet körülményeit befolyásoló kommunális beruhá­zásokra. Szabadszállás nagyköz­ség 19,3 milliót használt fel érre a célra, amelyhez a lakosság di­cséretes társadalmi munkája is hozzájárult. Szabadszálláson a személyenkénti társadalmi mun­megköszönve a bizalmat, vála­szolt a vita során elhangzott kér­désre, s jelezte: az elkövetkező időszakban munkája, körülményei lehetővé teszik a választóival való gyakoribb találkozásokat. P. I. ka eléri a 3 ezer forintot. Iskola épült 680 négyzetméteres torna- csarnokkal. Már 26 kilométernél hosszabb a nagyközség ivóvízhá­lózata, 300 tanyát villamosítottak és 40 kilométerre nőtt a villany- hálózat. Járdát, utat, óvodai he­lyiségeket építettek a tervidő­szakban, s az idén több szolgála­ti lakással együtt a vadonatúj gyógyszertár is elkészül. A járási hivatal elnöke Szabadszállás VI. ötéves tervének jelentősebb be­ruházásairól is szólt. Ezután Be- dő Ferenc, a nagyközségi tanács elnöke, a Kunszentmiklóson már képviselőjelöltnek nyilvánított Selyem Zsigmondot javasolta a választókerület képviselőjelölt-' jének. Farkas József, a szabad- szállási Aranyhomok Tsz elnök- helyettese, Szalai Lászióné vezető óvónő, Plangár Lászlóné általá­nos iskolai igazgatónő, Dabis Ist­vánná, a FEKON szabadszállási üzemének párttitkára támogatta a javaslatot. A jelölő gyűlés — amelyen részt vett Horváth Ignác, az MSZMP megyei végrehajtó bizottságának tagja, a kecskeméti járási pártbi­zottság elő titkára, Gyenes Márta, a járási pártbizottság tagja, dr. Egyedi Ernő, a Bács-Kiskun me­gyei Tanács V. B. osztályvezetője is — egyhangúlag képviselőjelölt­nek nyilvánította Selyem Zsig­mondot, aki meleg szavakkal kö­szönte meg a szabadszállási vá­lasztópolgárok bizalmát. k. a. Csatlakozó gyűlés Szabadszálláson Érsekcsanádon is dr. Mátyus Gábort jelölték Ezután Túri István, a járási pártbizottság titkára terjesztette elő a Hazafias Népfront javasla­tát, amely továbbra is Raffai Sa­rolta írónő-pedagógust indítvá­nyozza országgyűlési képviselővé jelölni. A javaslat rövid indoklá­sában Utalt rá. hogy a ciklus vé­gén Raffai Sarolta Hajóson és Du- napatajnn is beszámolt tevékeny- / ségéről választóinak, akik tisztelik, becsülik odaadó, eredményes munkásságáért. A vitában felszólalók — hatan hallatták szavukat — további pél­dák említésével csak megerősítet­ték a javaslat indoklásában el­hangzottakat és Raffai Sarolta je­lölése mellett foglaltak állást. Részt vett a vitában Farkas Jó­zsef, a Hazafias Népfront megyei titkára is. A többi között hangoz­tatta, hogy a Hazafias Népfront­ban betöltött tisztségéből adódó­an. valamin! Miske, Drágszél, Ho­mokmégy községek megyei tanács­tagjaként egyaránt szoros munka- kapcsolat fűzte-fűzi össze a vá­lasztókerület országgyűlési képvi­selőjével. Ennek az együttműkö­désnek erősítését, s a lakosság ön­zetlen tettrekészségének az eddi­ginél is jobb összefogását igenyel­te a választókerület településeinek további, nehezebb körülmények közötti fejlesztése érdekében. Sükösd, Nemesnádudvar és Er- sekcsanád közel 300 választópol­gára vett részt Érsekcsanádon, a a művelődési házban megtartott 14-es számú választókerület 2. je­lölő gyűlésén. Az eseményen meg­jelent Gál Gyula, a bajai járási pártbizottság első titkára, dr. Pos- váncz László, a megyei pártbi­zottság osztályvezetője, dr. Matos László, a megyei tanács elnök- helyettese. Solt Árpád, az érsekcsanádi Búzakalász Termelőszövetkezet elnöke a jelölő gyűlés levezető el­nöke köszöntötte a résztvevőket, majd ismertette a jelölő gyűlés jelentőségét. . Ezután. dr. Orha István, a ba­jai járási hivatal elnökhelyettese összegezte az elmúlt választási ciklus járási és helyi eredmé­nyeit. Mint mondta, különösen a' tejtermelésben értek el kimagas­ló eredményeket. A járásban az egy tehénre jutó tejtermelés -az elmúlt négy évben 54 százalékkal nőtt, az állami gazdaságokban öt­ezer liter fölött van az egy te­hénre jutó évi tejhozam. A kongresszusi munkaverseny­ben a járásban több mint hat­száz brigád vett részt. A már­cius 22-én és 29-én megtartott kommunista műszakban Érsekcsa­nádon több mint 35 ezer, Nemes­nádudvaron csaknem ugyaneny- nyit, Sükösdön pedig mintegy 100 ezer forint keresetet ajánlottak fel gyermekintézmények javára. A lakóhely fejlesztésére közel 100 ezer óra társadalmi munkát vé­geztek. Az előadás után Szabó Ilona, a Hazafias Népfront községi elnö­ke tett javaslatot a 14-es számú választókerület országgyűlési kép­viselőjelöltjére, dr. Mátyus Gá­borra, a Hqsszúhegyi Állami Gaz­daság igazgatójára. Az állampol­gárok egyhangúan dr. Mátyus Gá­bor jelölésére szavaztak. Az Or­szággyűlési képviselőjelölt meleg szavakkal köszönte meg a bi­zalmat Sz. F. A hét évvel ezelőtt megválasz­tott bírósági népi ülnökök meg­bízatása ez év nyarán lejár. Az új népi ülnökök megválasztására júniusban kerül sor az újravá­lasztott tanácsok alakuló ülésén. A megyei bíróság és a járásbí­róságok népi ülnökeit a bíróságok illetékességi területén működő vállalatok, szövetkezetek, társa­dalmi szervek és állami intézmé­nyek dolgozói jelölik saját dol­gozóik közül. A Munkaügyi Bíró­ság népi ülnökeinek, valamint a fiatalkorúak büntető ügyeiben el­járó pedagógus ülnököknek a je­lölése a Szakszervezetek Megyei Tanácsának a feladata. A nyilvános jelölő gyűléseket 1980. április 30—május 12. között az üzemekben és intézményekben a szakszervezeti bizottság, a szö­vetkezetekben a vezetőség, a la­kóterületeken pedig- a Hazafias Népfront helyi bizottsága szerve­zi. A népi ülnökök jelölése komoly felelősséget jelent a jelölést vég­ző kollektívák számára, mert a népi ülnökök részvétele a bírás­kodásban a munkásosztály hatal­mának követelménye, eredménye, mely a legszélesebb körű demok­ratizmust biztosítja az állami élet e fontos területén. A bíróságok első fokon a jogszabály által meg­határozott Ugykategóriákban egy hivatásos bíróból és két népi ül­nökből álló tanácsban járnak el. Az ülnököket ugyanazok a jogok illetik meg, mint a hivatásos bí­rákat. A bíróságokat minden egyes ügyben az a jogpolitikai elv ve­zeti, hogy a szocialista törvényes­ség követelményeinek megfelelő igazságos döntést hozzanak. Ezért elengedhetetlenül szükséges, hogy a bíróságok ítélkező munkájában olyan népi ülnökök vegyenek részt, akik a szocializmus építésé­nek meggyőződése hívei, termé­szete igazságérzetükkel, életta­pasztalatukkal, politikai és társa­dalmi ismereteikkel elő tudják segíteni a bíróság eredményes működését. Emellett természete­sen a népi. ülnököknek büntetlen előéletű, feddhetetlen, 24. életévü­OLA JDOSSZIÉ 3. Milyenek a Ahogy közeledik az OPEC jú­niusi miniszteri értekezlete, úgy nő a fogyasztók riadalma. Ez an­nál aggasztóbb, -mert ma már bi­zonyos, hogy az 1979-es „olajvál­ságban” a döntő szerepet -nem a gazdasági folyamatok, még csak nem is az iráni eseményekkel ösz- szefüggő termeléskiesés, hanem a tőkés olajpiacon eluralkodott pá­nik és a spekulációs, készletező vásárlás játszotta. Lambsdorff jóslata Á pánikhangulat kialakításá­ban komoly szerepük volt a fej­lett tőkés országoknak. Hirtelen felvásárlásaikkal négymilliárd hordóra növelték tartalékaikat, és ezzel legalább 80 napra fedez­ték magukat egy igazi olajvál­ság esetére, miközben monopó­liumaik a készletek visszatartá­sával hajtották fel az árakat. En­nek ellenére szemrebbenés nélkül állítják, hogy az olaj árának fék­telen emelése a felelős a világ­méretű inflációért, a munkanél­küliségért, a gazdasági növekedés lelassulásáért. Lambsdorff nyu­gatnémet gazdasági miniszter egy nyilatkozatában így festette le a jövőt az NSZK, a Nyugat számá­ra: „Az olajtermelő országok a következő 10—15 évben éppen annyi olajat adnak majd el, ami nem tesz teljesen tönkre bennün­ket. Az olaj államok a romlás szé­lén fognak tartani minket, de tönkre tenni nem engednek, mert két betöltött magyar állampolgá­roknak kell lenni. A jelenleg működő népi ülnö­kök megfelelő arányban képvise­lik az ipari, mezőgazdasági mun­kásokat, értelmiségi és hivatali dolgozókat, valamint a nyugdíja­sokat. Az új jelöléseknél is első­sorban az aktív dolgozók jelölése a célszerű, emellett szükséges a nők és a fiatalabb korosztályúak megfelelő számú és arányú jelö­lése. Mindezek figyelembevételével vitatja meg a jelölő kollektíva: kit tart érdemesnek és alkalmas­nak arra, hogy részt vegyen a bí­róság munkájában. A jelölésnek ez a módja a biztosíték arra, hogy az egyes kollektívákból a mun­kában, magán- és közösségi élet­ben példamutató személyek közül válasszák meg megyénkben a 660 bírósági népi ülnököt. A népi ülnököknek jelentős sze­repük van környezetük felvilágo­sításában. jogkövető magatartás­ra való nevelésében, a szocialista együttélés normáinak betartatásá­ban, az-ismeretterjesztő, jogpropa­ganda-tevékenységben, a bűnözés elleni társadalmi küzdelemben és nem utolsósorban a szocialista embertípus formálásában is. Az elmúlt hét év tapasztalatai alapján megállapítható, hogy az 1973. évi ülnökválasztás sikeres volt, mert az akkor jelölt és meg­választott népi ülnökök nagy több­sége felelősségteljesen tett eleget ennek a megtisztelő társadalmi megbízatásának. A tárgyalások cselekvő résztvevői, az ügyet előbb­re vivő kérdéseikkel és a tanács­kozás során megalapozott véle­ménynyilvánítással segítik az igazság felderítését, a színvonalas ítélkezést. A magánvádas ügyek előkészí­tése keretében a felek békélteté­sében ülnökeink egy része önálló munkát végez, igen jó eredmény­nyel. Hiszen a békéltető tárgya­lások jelentős része tényleges bé- küléssel fejeződik be és ez annak az eredménye, hogy a nagy élet- tapasztalattal réndelkező ülnökök megfelelő felvilágosító munkát végeznek a tárgyaláson abból a fogyasztók? a mi depressziónk — őket is érintené”. Mi az igazság Lambsdorff sza­vai körül? Az tény, hogy a 70-es óvek elején — nem kis részben az árrobbanás hatására.— a szakem­berek drámainak minősítették Nyugat-Európa olajhelyzetét, mert termelése fogyasztásához képest kevés volt. Azóta azonban beléptek az Északi-tenger mélyén feltárt lelőhelyek, amelyek első- sorbán Nagy-Britanniát és Nor­végiát juttatták előnyös pozíciók­hoz. Az Egyesült Államok ma is kőolaj-nagyhatalom, bár a Szov­jetunió mögött a második helyre szorult a világranglistán: becsült tartaléka 4.7 milliárd tonna, és ennek tekintélyes része, 1,4 mil­liárd tonna, Alaszkában található. Ennek ellenére az USA 1973 óta 42,5 százalékkal növelte behoza­talát, s ma a nyugati világ fo­gyasztásának mintegy felét emész­ti fel. A helyzet tehát nem lenne olyan rossz, figyelembe véve a gazdasági erőt is, ha a fejlett tő­kés országok ésszerű együttmű­ködést alakítanának ki az ener­getika terén; ha „beletörődné­nek” abba, hogy vége a bőséges, olcsó, pazarló olajkorszaknak, hogy az olajtermelők szuverén üzletfelek, akik ma már a tőkés piac törvényei szerint játszanak. Az OPEC áldozatai Az OPEC szeszélyesen önálló­sult árpolitikája elsősorban a fej­A SZOCIALISTA ORSZÁGOK KŐOLAJTERMELÉSE, 1979 (ezer tonna)! SZOVJETUNIÓ 585 000 13500 /MAGYARO.J^ ROMANIA! UUGOSZLÁVIaL-X, -f N 4100 TSStSar,* __SS “V Alb ania: J. &| 2000V-^ V~l célból, hogy a szembenálló felek a bűnvádi eljárás helyett kibé­küljenek. Az ilyen feladatot is megtiszteltetésnek tekintik és legjobb tudásuk és lelkiismeretük szerint keresik a mindkét fél szá­mára megnyugtató megoldást. A népi ülnökök foglalkoztatá­sa tervszerűen, a rendelkezések­nek megfelelően történik, a bíró­ságaink figyelemmel vannak ar­ra is, hogy az ülnökök bírósági foglalkoztatása a munkahelyek vezetőivel összhangban történjék. A bíróságok vezetői igyekeznek a tőlük telhető segítséget meg­adni az ülnökök munkájához és ismeretanyagának bővítéséhez. Évről évre a TIT-tel és a Szak- szervezetek Megyei Tanácsával, valamint a Magyar Jogász Szö­vetség megyei szervezetével meg­rendezzük az ülnök akadémiai előadássorozatát, melynek kere­tében az ülnökök megismerik jo­gaikat és kötelességeiket, isme­reteket szereznek a legfontosabb jogszabályokról, a bírósági eljárás lefolytatásának szabályairól. Az MSZMP XII. kongresszusán a Központi Bizottság beszámolója megállapította: „A bíróságok jól töltik be hivatásukat, őrködnek a szocialista törvényesség megtartá­sán, védik a közrendet és bizto­sítják az állampolgárok alkotmá­nyos jogainak érvényesülését.” A Központi Bizottságnak ez az érté­kelése magában foglalja azt is. hogy a hivatásos bírák mellett a népi ülnökök mélyen átérzik meg­bízatásuk. komolyságát, az igaz­ságszolgáltatásban betöltött sze­repük politikai és társadalmi sú­lyát, a dolgozó nép megbecsülé­sét. Tapasztalataikkal, szakismere­teikkel, józan életfelfogásukkal hozzájárulnak a büntető és polgá­ri peres ügyek igazságos eldönté­séhez. a szocialista törvényesség megszilárdításához. A következő öt évben is nehéz és bonyolult feladatok megoldása vár a bíróságokra. A népi ülnö­kök helyes, kiválasztása az egyik garanciája e .feladatok színvona-' las megoldásának. Dr. Greiner József a megyei bíróság elnöke lődő országokat sújtja. Ezekben az államokban él a Föld lakossá­gának 70 százaléka, összesen mintegy hárommilliárd ember, akik csupán. 22 százalékkal része­sednek a világ energiafogyasztá­sából. Vannak közöttük országok (Banglades, Csád, Szudán, stb.), amelyeket már valóságos „ener- gia-éhhalál" fenyeget. Ahogy az országcsoport elneve­zése is kifejezi, előrehaladásukhoz egyre tJőbb energiahordozóra len­ne szükségük, amit az egykori gyarmattartók, a fejlett tőkés­országok önző pazarlásukkal, az igazságtalan világgazdasági rend­szer tartósításával tagadnak meg tőlük, s amit az | „újgazdag” OPEC-országok könyöradomá- nyokkal vélnek megadni nekik. Kiegyensúlyozott ellátás S végül, röviden a szocialista országok olajhelyzetéről, így ha­zánkéról is. A Szovjetunión kí­vül világviszonylatban egyetlen szocialista ország olajtermelése sem számottevő. Ebből követke­zik, hogy szovjet segítség nélkül a szocialista országok energia- problémája megoldhatatlan lenne. A szovjet energetikai miniszter a Szovjetunió olajforrásainak ki­apadását jósló nyugati vélemé­nyekre válaszul nemrég kijelen­tette: sem hazáját, sem a KGST többi tagállamát nem fenyegeti energiaválság, de a szocialista or­szágok sem mentesek az energia- problémáktól. Az erőteljeá gazda­sági fejlődés, s a motorizációs rob­banás nyomán itt is megnőtt a kőolajigény. Az idén a Szovjet­unió 620—640 millió tonna fekete aranyat termel, aminek mintegy harmadát exportálja. Az európai KGST-tagállamok szükségletei­nek 70—90 százalékát elégíti ki. (Magyarország a tavalyinál 400 ezer tonnával többet, összesen 8.1 millió tonna szovjet olajat vásá­rol 1980-ban.) A KGST-országokban kiegyen­súlyozott ellátásra számítanak az idén, de bármilyen nagyok is a szocialista gazdasági közösség készletei szénből, kőolajból, föld­gázból, az ésszerű energiahordo­zó-hasznosítás nálunk is elkerül­hetetlen. A jelenleg ismert olaj­kincsből 14,7 milliárd tonna jut a szocialista országok területére, ami ugyan a következő évtizedek­re biztonságot ad, de nem lehet ok a pazarlásra. Kocsi Margit — V égé —

Next

/
Oldalképek
Tartalom