Petőfi Népe, 1980. április (35. évfolyam, 77-100. szám)

1980-04-25 / 96. szám

1980. április 25. • PETŐFI NÉPE • 5 ÚTTÖRŐÉLET „Szép magyar beszéd” verseny Kecskeméten Színházaink és a Bánk bán önámítás, ha a Bánk bán hosszú rejtőzéséért, visszhangtalanságáért kizárólag a cenzúrát okol­juk. Tudom, színdarabokat ma is inkább néznek, mint olvasnak, s többnyire a pódiumon megkedvel­tek kerülnek a könyvespolcokra. A színész és a kö­zönség együtt teremtheti meg a nagy előadás han­gulatát, élményét; a „papírszínház’’ értékeinek föl­ismeréséhez kifinomult érzék, ritka fogékonyság szükséges. Tudhatta ezt Kecskemét váro­sának frissen kinevezett alügyé- sze, vigasztalhatta magát a közönnyel, mégis, elszomo­rodva értesülhetett „elsőszülöt- tének” sorsáról. Trattner nyom­tató mester padlásán porosodtak a Bánk bán példányai. Barátok, ismerősök vittek, kaptak két tu­catnyit, a többi várta, sokáig hiá­ba várta jobb sorsát. Bő negyed­század múltán, Horváth Döme már ezer példányban sokszorosít­hatta jeles nemzeti drámánkat. A felszabadulás óta ■ pedig hatszáz­ezernél jóval több példányban ke­rült az olvasókhoz. Az ezerkilenc- száznyolcvanas években minden bizonnyal kezünkbe vehetjük mű­veinek kritikai kiadását is. Hírneve, értékeinek feltárulása mindazonáltal színpadi előadásai­nak tulajdonítható természetesen. 1833-ban játszották először, bár egy korábbi pécsi előadásról is Szól bizonyíthatatlan mende­monda. A kassai premiert köve­tően Kolozsváron került a közön­ség elé, majd egy újabb év eltel­tével Budán, 1836-ban Debrecen­ben tapsolhattak Katona művé­nek. Rövidesen az új nemzeti színház is műsorra tűzte. Aligha magyarázható csak repertoár- ■ gondokkal, hazafias felbuzdulás­sal a dráma gyors népszerűsége. Ma sem fordul elő, hogy még­oly kiváló mű egy évtized alatt ennyi igazgató tetszését nyerje ; meg. Jó szerepeiért kedvelhették a színészek! Mondandója össze­csengett a művelt közvélemény fölfogásával. Újra és újra a Nemzetiben Jelképnek tekinthető: Katona szavaival is köszöntötték az 1848. március tizenötödiki diadalt. A bőrösök nevezetes 1942-es, a fa­sizmus elleni tüntetésnek szánt Bánk bánja is több volt nagysze­rű művészeti eseménynél. Ezek után iparától értetődő, tjogy, a .fejszabadulás után a kecskeméti szerző remekművével nyitott a romokból éledező Nemzeti Szín­ház április 25-én a Magyar Szín­ház épületében. így írt erről ak­koriban a Szabad Nép: „A nagy mű mindig forradalmi tett, ha­tóereje nem vész, hanem erősö­dik az időben: ennek bizonyítá­sára vállalkozik Major ,Tamás, amikor együttesével a Bánk bánt választotta az új arcú Nemzeti Színház első bemutatójául.” Az ország elsőnek tartott szín- . háza azóta hatszor újította föl. Major Tamás már említett ren­dezésében huszonötször került színre, egyebek között az ország felszabadulásának napján is. II. Endrét Balázs Samu, Gertrudist 'Gombaszögi Frida, Ottót Gábor Miklós, Bánk bánt Abonyi Géza, Melindát Szörényi Éva, Tiborcot Bartos Gyula, Biberachot Tímár József alakította. A kitűnő sze­tt Az „át­igazított” Bánk bán Pécsett. Az össze­esküvők tanácskozása. reposztás sem takarhatta el a rendezői fölfogás ellentmondásait. Márkus László, az Operaház korábbi főrendezője, a sokoldalú színházi szakember élete hetedik évtizedében, szinte búcsúelőadás­ként állította színpadra 1947-ben Bánk bán tragédiáját. Harminc- hatszor játszották ebben a beta­nulásban, ami akkoriban átlagos előadásszámnak minősült. Major másodszor is megpróbál­kozott a nemzeti drámának te­kintett mű korszerűbb értelme­zésével. Vállalkozását jól fogadta a kritika, a közönség. Az új ren­dezői gondolatokat, megoldásokat tartalmazó betanulásban három- száztizennyolcszor (!) gyönyör­ködhetett az új közönség a nádor és a király összecsapásában, a mű nemzeti és általános emberi mondandójában. A korból követ­kezően is erősen hangsúlyozódtak Katona szociális indulatai. Az 1962. október 18-i premier is Major Tamás nevéhez fűződik, de ebben a formában „csupán” öt- venhétszer került színre. Both Béla vállakozott másfél év múl­tán a Bánk bán újabb rendezé­sére. Kétségtelenül Marton End­re nevéhez fűződik az eddig ta­lán legpontosabb, legihletettebb Bánk bán. 1975. március 22-én volt a premier,, amiről Bécsy Ta­más . így. vélekedett— „Azért, érték -ez ia rendezés a magyar színjáték mostani helyzetében,’mert az elő­adás legfőbb pontjain a régen megírt műhöz mái valóságunkból merített tartalmakat és életjelen­ségeket ad hozzá. A színjáték így nemcsak a régi idők nembeli ön­tudatát rögzíti, de a mában élő emberhez is szólni akar... teljes emberi világot látunk a színen.” A színészek közül elsősorban Avar Istvánt, Básti Lajost, Öze Lajost és Ronyecz Máriát méltat­ja a kritika. 1970 óta a Nemzeti száznál többször mutatta be a Nagyúr tragédiáját. Békéscsabától Győrig Kecskeméten eddig százhétszer szerepelt a város szülöttének re­meke a műsoron. (1946-ban (két­szer), a következő évben (egy­szer), 1950-ben (tizenegyszer), egy év múltán díszelőadásként, majd 1955-ben (tíz alkalommal), a Ka­tona-emlékév során, Seregi László kiváló rendezésében tizenötször hangzott föl Tiborc monológja. Turián György 1971-es Rendezése már kevesebb elismerést kapott. Ebben a sorozatban tizenötször idézték Katona szavait. És a vidék? Megközelítő pon­tosságú adatok szerint Békéscsa­bán kétszer újították föl. Mint­egy hetvenszer tapsolhattak a né­zők a kecskeméti szerző remeké­nek. Az 1975. január 10-én be­mutatott Bánk bánt Orbán Ti­bor rendezte. Korábban a Gyu­lai Várszínház műsorán is szere­pelt, összesen nyolc alkalommal. A Szolnoki Szigligeti Színház 1954-ben és 1957-ben vette föl évi repertoárjába. A tájon és a „kőszínházban” tizenötezren néz­ték meg az összesen huszonnyolc előadást. Ezzel a remekművel ünnepelte a debreceni színház fennállásá­nak századik évfordulóját. Len­gyel György állította színre 1965- ben Katona művét, míg a koráb­bi — 1951-es bemutató Vámos László tehetségét dicséri. A győriek kétszer adóztak Ka­tona József zsenijének, 1956 de­cemberében — ez volt az első szí­nielőadás az ellenforradalom után —, majd 1965-ben. össz-elő- adásszám: 48. Bozóky István ren­dezte Szegeden kz 1968/69-és év­adban a megírásakor - némaságra kárhoztatott remeket. Harminc­négyszer szerepelt a plakátokon. A kaposvári Bánk bán az 1956/ 57-es évad, 35 előadás — Horváth Jenő érdekes fölfogásában játszó­dott. Solti Bertalant bízták meg az egri rendezéssel (8 előadás, négyezer néző). A hagyományaira méltán büsz­ke Miskolc kétszer újította föl 1945 után, még az ezerkilencszáz- ötvenes években, közepes színvo­nalon, viszonylag gyenge érdeklő­dést keltve. Nagy érdemeket szerzett a jobb sorsra érdemes Déryné Színház, amely az 1976. október huszadiki bemutatót követően — rendezte Petrik József — százkilencvenhá- romszor került színre. A szegedi szabadtérin — 1978. júliusában — sokan megnézték Lengyel György rendezésében az „átigazított” Bánk bánt. . Már Hevesi Sándor kisebb mó­dosításokat javasolt a két világ­háború közötti években, hogy a szerző a színpadi gyakorlatlansá­gából adódó dramaturgiai ügyet­lenségek ne fedjék el nagy érté­keit. Az országos felzúdulás meg­hátrálásra késztette. Illyés Gyula is nem kis aggodalommal, sok­sok vívódás után nyúlt a remek­műhöz, hogy minél több ember­hez eljuttathassa mondandóját. Az á pécsi színház vállalkozott a „módosított” Bánk bán bemuta­tására, amely Bálint György ren­dezésében 1965-ben jó visszhangú előadásra hivatkozhatott. Nógrá- dy Gábor irányításával játszották először 197Ö. április 16-án az „Ily- lyés-féle” változatot, amely ekkor és egy későbbi felújítás során har­mincnégyszer volt műsoron. Még ugyanabban az esztendőben a Thália is szakított az eredeti Ka­tona-szöveggel. Kazimir Károly nem eléggé átgondolt felfogásá­ban látott mű vegyes érzelmeket keltett, noha kilencvenkét majd­nem teltházat vonzott. A veszpré­miek!; 1976 decemberében vitték a közönség elé Katona nagy mű­vét, Pethes György felfogásában. Eredeti formában? Átigazítva? , örvendetes, hogy az ezerkilenc- százhatvanas években élénk vi­ta alakult ki a Bánk bán helyes értelmezéséről, leghívebb színpa­dig megjelenítésének lehetőségei­ről. Ez is hozzájárult ahhoz, hogy a kecskeméti takácsmester fiá­nak a remeke .valóban bekerüljön a nemzeti köztudatba. A televízió először 1968 augusz­tusában jó színvonalon közvetí­tette az ország népének a mind népszerűbb, mind élőbb drámát. Emlékezetes az 1969-es rádióvál­tozat. A Bánk bán utóéletéről ma kez­dődő vita egy. olyan műről tanács­kozik, amely — Orosz László sze­rint — a magyarok számára „az emberi sors, magatartás, küzde­lem egyik alapképlete, olvasása vagy nézése eredményeként tör­ténelmi, társadalmi és erkölcsi ta­nulságokkal egyaránt gyarapo­dunk.” Heltai Nándor Az elmúlt napokban értékes vetélkedőnek adott helyet Kecs­keméten, a Tudomány és Tech­nika Házának Dózsa-terme: itt rendezték meg a Szép magyar be­széd soron következő versenyét. Az esemény szervezői — a vá­rosi úttörőelnökség, a megyei könyvtár, a városi tanács műve­lődésügyi osztálya és a TIT kecs­keméti szervezete — összesen harmincnégy úttörőt hívott meg, mojd meghallgatásuk után mér­legelte tudásukat. Á harmincnégy pajtás közül ti­zennyolcán ötödik-hatodikosok, tizenhatan pedig hetedik-nyolca­dikosok voltak, valamennyien el­ső helyezettjei a saját csapatuk­nál rendezett házi versenynek. Tudták, hogy a helyszínen ka­pott, illetve a magukkal hozott próza felolvasása lesz a feladat. Készültek rá valamennyien, gya­koroltak, hogy a versenyen jól szerepelhessenek. Nyilvánvalóan ezérLis lehetett elégedett szerep­lésükkel a bíráló bizottság mind­három taeia: dr. Tapasztóné Per­laki Magda, dr. A Molnár Ildikó, és dr. Losoncz Mihály né. Ök figyelték a versenyen részt vevők felolvasásánál a szöveghű­séget, a helyes értelmezést, a be­szédtempót, a megfelelő hangsú­lyozást, a hangképzés és kiejtés szabályainak megfelelő alkalma­zását. A szöveg hangulatának megfelelő visszaadása, a kellő hangerő, illetve a megfelelő hang- magasságon történő felolvasás is nyilvánvalóan feladata volt vala­mennyi szereplőnek. Az ötödik-hatodikosok verse­nyében első lett a Jókai Mór csa­• Kapocs! Andrea első helyezést ért el. pattól érkezett Tóth Krisztina, második az ének-zenei tagozatú iskola úttörője, Ittzés Tamás, har­madik pedig a Zrínyi csapat ha­todikosa: Tamás Dorottya. A kö­vetkező helyekre Dóri Éva (Mól­nál Erik iskola), Schanda Gab­riella (hetényegyházi iskola) és Perjést Levente (Tóth László is­kola) került. A hetedik-nyolcadikosok közül az első helyre az esztendők óta jól szereplő Kapocsi Andrea (Jó­kai Mór úttörőcsapat) került. Második Szabó Emma (Molnár Erik iskola), harmadik pedig Bárány Olga (Zrínyi úttörőcsa­pat) lett. A Helvécia-Feketeerdő- ból jött Pénzes Ibolya, a negye­dik, a leninvárosi csapat küldöt­te, Szabó Mária az ötödik, a hu­nyadivárosi iskola nyolcadikosa. Szabó László a hatodik helyre került. Valamennyi résztvevőnek, nyer­tesnek gratulálunk! Bábfesztivál T Bábosok adtak találkozót egy­másnak Tiszakécskén az elmúlt napokban. A kisdobosok és út­törők között KISZ-tagokból álló bábcsoport is szerepelt, színesít­ve a bemutatót, ahol sík- és fa­kanálbábokkal szerepeltek a paj­tások, de voltak a nagy gyakor­latot igénylő marionett-figurákat — és voltak ujjbábokat mozgatók is. A színvonalas vetélkedőn a Népművelési Intézettől érkezett bírálók végül megállapították, hogy az első helyre — gondosan megválasztott és kidolgozott jele­netek, valamint a tökéletesre csi­szolt összmunka alapján — a kiskőrösi Bem-iskola kisdobo­sokból álló báb csoportja jutott! Ök mehetnek Egerbe, az országos bábfesztiválra! Arany oklevelük mellé ötezer forintot is kaptak, felszerelésük bővítésére. Arany oklevelet kaptak a miskei, á ti- szakécskei diákotthon, a tisza- kécskei kisdobos, a hajósi és a felsőszentiváni csoport tagjai. Ezüst oklevéllel jutalmazták a Injcsmizsei kisdobosok, a kecske­méti úttörőház és a tázlári bá­bosok bemutatóját. Bronz okleve­let a kiskunmajsaiak nyertek. Valamennyi résztvevő szereplé­sét emléklappal, és összesen hét­ezer forint értékű könyvvel ju­talmazta a megyei úttörőelnökség nevében Szabó Sándor, megyei úttörőtitkár. S. K. REJTVÉNYFEJTŐKNEK Pajtások! Az elmúlt héten közölt hű­vös négyzetben levő számjegyek ösz- szege — függőlegesen, vízszintesen és átlósan — 180 A "helyes megfejtést- be­küldők természetesen több változatban igyekezték mégötctáhí a feladatot •**-. egyet közlünk, a többieknek, okulásul. A szerencse a következő tíz megfej­tőnek kedvezett, részükre könyvjutal­mat küldünk: szalontai Márta, Kunba­ja; Győri Erika, Fülöpszállás; Fekete László, Kecskemét. Szabó Zoltán, Hol­ló Anikó, Lakitelek; Kanizsai Péter, Orgovány; Révész Edit, Helvécia. Kiss Aranka, Kalocsa: Kovács Pál. Kiskun­félegyháza: Oroszi László, Kiskőrös. MEGFEJTÉS: 96 12 72 36 60 84 48 108 24 S v#v«v,v.v»v,%v.v.v,%v,v»,AVMv;viVÄ%vwiv»w;wÄ*KW,;w,K,i 'Húrám/ fjamás: Másfél szoba összkomfort (9.) Hangosan fölnevettem, mert ilyen sajátos, a végletekig lecsu­paszított nézőpontból soha nem közelített még senki fülem halla­tán a muzsika világához; de vég­re is be kellett látnom, hogy alig­ha faragok Miklósból zenebolon­dot. Képzeljem el, magyarázta aztán, hogy a'világ legszebb ver­sét hallom a világ legnagyszerűbb színészének szájából — japán nyelven. Nos? — nézett rám ka­jánul —, mit ér vele? Pedig a vers szavatoltan gyönyörű! De ha egyszer maga nem érti! Hát én is így vagyok a zenével! Készség­gel elhiszem, hogy csodaszép, hisz annyi hozzáértő ember mondja. De mit csináljak, ha.nékem ja­pánul van?! Lassan felhagytam hát az effé­le kísérletekkel, és beletörődtem, hogy negyvenen túl már aligha nevelhető az ember. De hisz Mik­lósnak nincs is szüksége rá, nyug­tattam meg aztán mag$im: aki annyit tud a világról, annyira benne él az életben s oly bizto­san áll a lábán, mint ö, annak talán nincs is szüksége arra a belső támasztékra, titkos erőfor­rásra, amit az esendő embernek a muzsika nyújt. Nem, Miklósnak csakugyan nem volt szüksége semmilyen tá­masztékra — ő volt a támasz, mint mesélte, az erős, megbízható bástya minden kapcsolatában. Azt hiszem, az artisták 'világában un- termann-nak hívják az ilyet: rendszerint a család legidősebb férfiembere, akinek vállán áll a felesége, két megroggyantott lá­bán a két fia, azok nyakában a menyek s középütt, a nagypapa fején kézenállva a kisunoka... A különbség annyi, hogy a cirkusz­ban ez az Atlaszhoz méltó mu­tatvány mindössze néhány má­sodpercig tart — a Miklósé meg tartott már vagy húsz éve. ö is korán elveszítette apját, akár az én apám az övét. Az öreg Szalók negyvenkilencben halt meg, valami fronton szerzett be­'tegségben. Hivatásos katonatiszt volt, szinte első naptól az utol­sóig végigcsinálta a második vi­lágháborút. Negyvenegytől negy­venháromig kint volt az orosz fronton, századosból őrnaggyá lé­pett elő, s végigkínlódta a nagy visszavonulást a Donnál. Negy­vennégyben részt vett a lengyel- országi és az erdélyi harcokban, mint zászlóaljparancsnok. Óriási szerencséjére karácsony előtt való nap fölszaladt Martonvásárról Budára, hogy családjától elbú­csúzzék — és a szovjet csapatok aznap éjjel körülzárták a várost. Ha akart, sem tudott volna visz- szamenni katonáihoz. Január ti­zenegyedikéig a pincéjükben lap­pangott, aztán — hogy minden katonaszökevényt .kötéllel fe­nyegettek a nyilasok — szolgá­lattételre jelentkezett a legköze­lebbi parancsnokságon. Nyomban rábíztak egy harcokban szétesett, szétszórt századot, szedje rendbe őket, és vesse be magát a vörös rém ellen. Eltartott néhány na­pig, amíg emberei hangulatát ki­puhatolta, és mert ekkorra már mind torkig volt a némettel, ja­nuár végén fehér zászlóval átve­zette őket a szovjet csapatokhoz. A Déli pályaudvar környékén, több más átállt magyar alakula­tokkal együtt ők tartották az egyik rövidke frontszakaszt, egé­szen a Vár elestéig és Budapest végleges felszabadulásáig. A háború után az öreget — öre­get? negyvenéves volt ekkor, ép­pen mint Miklós, amikor megis­mertem! természetesen igazolták, sőt alezredesi rangban átvették az új, demokratikus honvédség kötelékébe. Mindezt Miklóstól tu­dom ilyen részletesen; sokszor mesélt az apja életútjáról. Nem annyira az öreg miatt persze, mint inkább a maga kálváriája magyarázatául. Mert ifjúkorában vagy nyolc éven át mindig és mindenütt az apját kérték rajta számon, s aszerint bántak vele, hogy az öreget elfogadták-e a néphadsereg alezredesének, vagy Horthysta őrnagynak bélyegez­ték ... Negyvenhétben Szalók alezre­des még élt és szolgált a Honvé­delmi Minisztériumban — termé­szetes volt hát, hogy a fiát fel­vették a műegyetemre. A rákö­vetkező év őszén azonban az öre­get váratlanul elbocsátották a honvédségtől. Nyugdíjat termé­szetesen nem kapott, hiszen mind­össze negyvenhárom éves volt, de az elbocsátó papírj árg szerencsére ráírták: „Polgári elhelyezkedése ellen nincs kifogás.” így hát kö- * rülnézett, hol tudna munkát vál­lalni. De hol is tudott volna egy hivatásos katonatiszt,' aki semmi máshoz nem értett, éppen negy­vennyolc novemberében, amikor a minisztériumokból, állami hi­vatalokból és a városházáról fris­siben elbocsátott szakképzett tisztviselők tíz- és tízezrei kilin­cseltek kétségbeesve állás után? Néhány hétig futkosott sze­gény, összeköttetést keresett, pro­tekcióért könyörgött —, de sen­ki nem tudott segíteni rajta. A minisztériumban egyetlen isme­rőse sem maradt, nemrégiben ott is „összeesküvést” lepleztek le, és óriási tisztogatások folytak. A sok izgalom, a méltatlan bánás­mód miatt érzett elkeseredés és a végső reménytelenség végül ágy­nak döntötte, a fronton szerzett reumás szívbántalmai kiújultak, és amikor közeli barátai letartóz­tatásáról kapott híre, egy anginás roham végzett vele. Miklós ezt az évet még végigcsinálta az egye­temen, de negyvenkilenc őszén már nem tudott beiratkozni. A dékáni hivatalban ráolvasták, hogy apja horthysta tiszt volt, 'semmi keresnivalója a felszaba­dult nép fiainak tanintézetében. Négy szabályos féléve volt, épp­úgy mint apámnak, amikor abba kellett hagyja a tanulmányait. Csakhogy neki nem volt húga, akit kiházasítson, s anyja sem otthonülő úriasszonyként élt, mint az én néhai magatehetetlen nagy­anyám. Anyósom ugyanis sze­gény leány volt, egy borsodi bá­nyászember családi összefogással tanítónővé feltaníttatott egyetlen ■ leánya, aki már állásban volt, amikor az akkor még csupán had­nagy apósommal megismerkedett. Sőt hozzámenni is csak így tudott. Mert a fiatal katonatiszt akkori­ban csakis úgy nősülhetett, hogy vagy gazdag lányt vett el, akinek apósa le tudta tenni a „kauciót” (vagyis azt a hatalmas összeget, amelynek kamataiból egy tiszt családostul is „rangjához méltó módon” élhetett), vagy — kivéte­les engedéllyel — kenyérkereső lányt vett feleségül. Anyósomnak, özvegyen maradván, megélhetési gondjai ilyenformán nem voltak, szűkös napi kenyerét biztosította tanítónői állása az egyik budai is­kolában. És mert már abban az időben is pedagógushiány volt, férje szélnek eresztése után is meghagyták állásában. 8. Miklósnak így egyedül magáról kellett gondoskodnia. Huszonegy éves volt, ereje teljében levő, jó­kötésű, izmos fiú; bízott erejében és nem nagyon izgatta magát a majddal. Más bizonyára íróasz­talt keresett volna, alacsonyabb beosztású helyet vagy egy patika laboratóriumában kotyvasztgatta volna a lázcsillapítókat, esetleg kitanulja a műszaki rajzolást, s úgy próbál fehér köpenyes állás­hoz jutni — ő szénkihordónak állt, mert itt a kutya nem kérdezte, ki az apja, s a kutya sem nézte, mennyi borravalót csúsztatnak a kezébe. És neki pénz kellett, sok pénz, mert vissza akart kerülni az egyetemre, s tisztában volt ve­le, hogy anyja a négyszázforintos fizetéséből nem tudja majd támo­gatni, a származása miatt meg aligha számíthat ösztöndíjra. (Folytatjuk)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom