Petőfi Népe, 1980. április (35. évfolyam, 77-100. szám)

1980-04-29 / 99. szám

1980. április 29. • PETŐFI NÉPE • A korszerű művészet igazi barátai Beszélgetés Fery Antallal, a Kisgraf ika Barátok Körének elnökével Mit tehet a falusi népművelő? Hazánkban, mint annyi sok más országban is, él és virág­zik a kisgrafika. Ezen belül is elsősorban az ex libris — könyvjegy — az, mely sokak érdeklődését rendszeresen és aktívan kiváltja. Az utóbbi esztendőkben országszerte tért hódít a műgyűjtésnek ez a felkapott formája. A napokban megyénkben járt Fery Antal grafikusművész, az ex libris műfaj nemzetközileg elismert képviselője, ö egyben a Kis­grafika Barátok Köre országos elnöke. Ebből az alkalomból beszélgettünk vele munkájáról és a kör eredményeiről, cél­kitűzéséiről. — Mióta működik ez az érdekes elnevezésű kör Ma­gyarországon, és milyen céllal hozták létre annakidején? — Hazánkban a kisgrafikal műfajnak,'az ex librisnek a gyűj­tése mintegy száz esztendőre te­kinthet vissza. Igaz ugyan, hogy ez a szép és ma már annyira ked­velt műfaj ezt megelőzően már sok-sok évszázadon át virágzott. Nálunk Magyarországon a máso­dik világháború után mintegy másfél évtizeden át kellett vár­ni ahhoz, hogy szövetségbe, al­kotó közösségbe tömőríthessük a kisgrafika barátait. Ennek ered­ményeképpen 1959 tavaszán jött létre a Kisgrafika- Barátok Köre, a Fészek Művész Klub egyik cso­portjaként. A célunk "kezdettől fogva az volt, hogy az alkotókat és a műpártolókat közelebb -hoz­zuk egymáshoz. Továbbá az, hogy a művészek munkái minél széle­sebb körben elterjedjenek. A kör rendezvényeivel azóta tervsze­rűen igyekszünk megvalósítani eredeti célkitűzéseinket. Ma már elmondhatjuk, hogy a kisgrafiká- nak hazánkban igazi becsülete van, az e műfaj iránti érdeklő-, dés nem csökken, sőt egyre foko­zódik. — Jelenleg ön ennek az or­szágosan népszerű és .külföl­dön is elismert körnek az el­nöke. Ám tudomásunk szerint ezt megelőzően a kitűnő Var­ga Nándor Lajos képzőművész , irányította, fogta össze a lel­kes alkotóközösséget. Hogyan emlékszik vissza ennek a ki­vételes képességű férfiúnak a ^szerepére? — Én legfőbb példaképemnek és igazi mesteremnek tartottam mindig — és ezt vallom ma is — Varga Nándor Lajost, aki túlzás nélkül volt polihisztor. A pedagó­giában és a képzőművészetben ép­pen úgy jeleskedett, mint a szak- irodalmi tevékenységben és, a közéleti elfoglaltságokiban. S nem csak dísz, nem csupán zászló volt a Kisgrafika Barátok Köre szá­mára. Az ő áldásos munkája, köz­reműködése nélkül ma nem be­szélhetnénk kimagasló eredmé­nyekről. Más szóval: ő összekötő kapocs volt az alkotók és a mű­barátok, valamint az idősebbek és az ifjabb nemzedékek között. Sokoldalúsága engem — és so­kunkat — mindig elismeréssel és csodálattal tölt el. Nagyon jó volt vele együtt dolgozni, szavaitól, mozdulataitól, alkotói megnyilat­kozásaitól mindenkor felüdült az ember. — Napjainkban milyen mun­káról és milyen eredmények­ről számolhatnak be a kör ve­zetői? ön, mint elnök, hogyan ítéli meg tevékenységüket? — Jelenleg háromszáznál több tagunk van. Többségük a korsze­rű művészet igazi barátja. Ügy is mondhatnám, hogy a szépség terjesztői valamennyien. Mun­kájuk elismerését fejezte ki a SZOT illetékes osztálya, amikor legutóbb a valóságos tények alap­ján értékelte a kör eredményeit. — Hogyan, miként jelle­mezné a rendszeres, minden­napi tevékenységüket? Milyen tervekkel, foglalkozásokkal igyekeznek népszerűsíteni és gazdagítani a kör munkáját? — Havonta egy alkalommal ke­rül sor a köri tagok összejövete­lére, a Fészek klubban. Megjelen­tetjük a Kisgrafika című folyó­• Fery Antal és egyik ex librise. iratunkat. Ez általában negyed­évenként lát napvilágot. Kiállítá­sokat szervezünk, és alkalmi ki­adványokat szerkesztünk. Az ilyen jellegű munkálatokban nagy szerepet játszik Stettner Béla, Csiby Mihály és dr. Semsey An­dor kollégám, munkatársam. — Tudomásunk szerint a Kisgrafika Barátok Körének vidéken is vannak szervezetei. — Igen. Örömmel mondhatom, hogy Pécsett; Cegléden, Szegeden, Egerben, Debrecenben és Veszp­rémben működnek vidéki csoport­jaink. Ezek közül a pécsi, a ceg­lédi és a szegedi hallat magáról a legtöbbet. Nagy László Lázár, Kovács József és Kopasz Márta kollégáim, munkatársaim nagy­szerűen szervezik az ilyenirányú munkákat. — A Kisgrafika Barátok Körének — sajnos — nincsen csoportja Bács-Kiskun megyé­ben. Mi 'erről önnek a véle­ménye? — Nyilván érthető, ha erre azt válaszolom, hogy nem örülünk neki. Megjegyzem, hogy valami­kor ezen a tájon is virágzott az ilyen tevékenység, elsősorban ^Damás: Másfél szoba ilsszkomfort (12.) Volt hát az a hurmihcezrem; már csak kilencven kellett hoz­zá, hogy reményem lehessen egy öröklakás kezdőösszegére. Átvizs­gáltam a ruhatáramat, s megál­lapítottam: divat ide, divat oda, elegendő holmim van ahhoz, hogy az elkövetkezendő néhány évben ne kelljen új ruhákat yennem. Anyáméknál otthon addig nyolc­száz forintot adtam le havonta; ezt most lesírtam a felére. És beszüntettem a tízóraizást. Közös programjaink terhét Miklós vi­selte, a fizetésem kétharmadát így félre tudtam tenni. Három évem imént • rá az esze­veszett kuporgatásra; dé e három év végeztével befizethettem a száznegyvenezret egy ügyvédi munkaközösségben, s boldog jö­vendő tulajdonosává válhattam egy pasaréti kis kétszobás örök­lakásnak. Még arra is volt gon­dom — és szerencsém is hozzá! i— hogy a felépítendő ház Mikló- sék lakásának közelébe essék; ha majd Miklós odaköltözik hozzám, ne legyen túl messze a mamá­tól... És köziben ettük az otthonta­lan szerelmesek keserű kenyerét. Az anyósom, szegényke, egész életében nem ült annyit színház­ban, mint ezekben az években. Ekkor már nyugdíjban volt egy­két éve, s talán örült is a sok váratlan szórakozásnak. Mikló- sék üzemi közönségszervezője nem volt válogatós, így aztán a mama a klasszikusoktól kezdve a mai darabokon át, a könnyű francia vígjátékokig s divatos musicalokig mindent megnézett. Miklós egy ideig kísérletezett, hogy másnap elmeséltesse magá­nak a darabok tartalmát, de az­tán felhagyott vele, mert a ma­ma beszámolói rendszerint így kezdődtek: „Gyönyörű volt! Volt 'bent egy .férfi meg egy nő, és ak­kor bejött egy ember és kiabált, aztán bejött még egy, aztán ki­ment kettő, visszajött három,* és a végén énekeltek...” Hogy 'mi­ről 'beszéltek és mit énekeltek, nem tudta megmondani — na­gyol hullott szegény, már egy-két év óta, ezért is kérte u nyugdíja­zását. Legföljebb az első sorban értett volna valamicskét a szö­vegből, de ott drága volt a hely; Miklós zsebéből s gavallériájából csak a huszadik sor körül futot­ta ... 10. Hozzánk akkor szökdöstünk fel, ha a szülők moziban voltak, vagy rokonlátogatni... És közben a szüntelen izgalom: kaptak-e je­gyet, nem csöngetnek-e be várat­lanul? Otthon találták-e Aranka néniéket, vagy a két fiuk miatt nekik is moziba kellett menniök, 1 akkor megint csak itt a zűr... Miért is meséljem? Maga volt a nyomorúság! Egyetlen dolog eny­hítette: annak gondolata, hogy már látom a végét! Az első három évben elég volt, ha a bankban gömbölyödő summára gondoltam; a második négyben meg -az épít­kezés színhelyén tett látogatásaim nyugtattak meg, ha már nagyon tűrhetetlennek éreztem a vára­kozást. Igaz, egy évig a kevésnél is kevesebb történt; itt-ott árkok, gödrök éktelenítették el a telket, de aztán téglahegyek tűntek fel, homokbuckák, sóderdombok, s lassan a pince ürege is kiala­kult ... De innét is még három keserves év telt el, amíg álltak végre a falak, a tető a helyére ke­rült, és egy gyönyörű napon — csodák csodája! — még a víz is elindult a csapokból... Miklósnak a kuporgatás évei alatt nem is szóltam a tervről, ma sem értem, hogyan tudtam megállni. Alighanem az bujkál­hatott bennem, a tudatom alatt: ha elmondom neki, mire készü­lök, maga is erkölcsi kötelességé­nek érezné a pénzgyűjtést, hiszen nem fogadhatná el egyedüli áldo­zatomként ezt az iszonyú terhet; de mert „sem lottóötöst, sem No- bel-díjat nem nyert”, foga nem fűlnék a szűkölködéshez... Eb­ből a dilemmából aztán nem lát­na más kiutat, mint hogy szakít velem, elegánsan félreáll, arra hivatkozva: semmi kedve a se- lyemfiúsághoz... Így aztán csupán az építkezés megindultakor vallottam be neki mindent, s vittem ki egy csípős márciusi napon a telekre. A fa­lak már álltak az első emeletig, s a munkások, csodával határos módon, véletlenül éppen dolgoz­tak. „Épül a szocializmus!” — lelkesedtem volna felszabadultan, ha nyomban eszembe nem jut, hogy ezt a házat spéciéi a leg­klasszikusabb kapitalista elvek alapján építik, a saját pénzemért; kinyögtem érte már.eddig majd kétszázezret készpénzben, s fel­vettem rá kétszáznegyvenezec kölcsönt az OTP-től, amiért a kamatokkal együtt négyszázezret fogok harminc év alatt vissza­nyögni — s van mindehhez há­romezerháromszáz forint fizeté­sem ... Nem, ez igazán nem az a pillanat volt, amikor átadhat­tam volna magam az önfeledt lel­kesedésnek — Miklós azonban an­nál boldogabb volt. Körüljártuk a házat, szakértő szemmel — hisz ehhez is értett! — megvizsgált mindent, aztán beültünk egy kö­zeli presszóba egy forró teára, mert alaposan áthűltünk. Sokáig nem szólt, teáját kavargatta, s az asztal alatt némán szorongat­ta kezem. „Nahát — mondta néha megha­tóban —, nahát, Etikám! Ezt nem is álmodtam volna! — Elmosolyo­dott, azzal a kedves-kedves, szí­vemig ható mosolyával, amit annyira imádok. — Ogy látszik, te mégiscsak szeretsz egy kicsit engem...” Innét már nincs messze a happy end. Még három évnyi szűkölködés, hisz a bútort is ösz- sze kellett hoznom, a teljes be­rendezést, a szőnyegeket, függö­nyöket, sőt egy-egy képet is a falra — aztán hetvenöt tavaszán, végre elkészült a ház, benne a mi lakásunk. És eltelt a hét szűk esztendő! Áprilisban esküdtünk Miklósommal, májusban volt a költözés. De addigra már az utol­só szög is a falban, az utolsó tá­nyér a polcon ... Elmondhatom hát: harminchét éves koromrá révbe értem. A múlt században ugyan kissé előbb, tizenhét éves koruk körül jutót-, tak „révbe” nagyanyáink — de minden jó, ha jó a vége. Mi most más korban élünk, aki ezt nem veszi tudomásul, reggeltől estig az öklét rághatja. Végre is, ha csak harminchét évesen, de elértem, Kecskeméten. Tudomásom szerint azonban két-három tagunk je­lenleg is van a megyeszékhelyen, illetve Császártöltésen. Minden­esetre szívesen vennénk a továb­bi jelentkezőket. — Legvégül engedjen meg egyetlen kérdést még: kik je­lentkezhetnek. a kör tagjai kö­zé, és mi a teendőjük? — Legfőbb feltétel, hogy aki a kör tagja akar lenni, az. szeres­se a képzőművészetet, a grafikát, és azon belül leginkább az ex lib­risnek legyen rajongója. Aki el­határozza magát a jelentkezésre, az szándékát írja meg a kör tit­kárának, Csiby Mihálynak, a köz­pontunkba. Azt követően, csupán arra lesz szükség, hogy ki-ki tart­sa ébren magában az érdeklődést, és természetesen rendszeresen fizesse be az évi 150 forintos tag­díjat. Ehhez ,még csupán azt te­szem hozzá, hogy mostanában Bács-Kiskun megye meglehetősen sokat hallat magáról a képzőmű­vészetek pártolása tekintetében. Ez magával hozza nyilván azt is, hogy körünk ebben a megyében is erősödik majd a jövőben. V. M. 'I m**rr amit annyira akartam: megterem­tettem önálló otthonomat, ném kellett többé bujkálnom, a szü­leim csöngetésétől rettegnem, idegen lakások kulcsait kérincsél- nem pirosló füllel — szabadon s emelt fővel állhattam a világ elé azzal, akit szeretek. Igazán nem dicsekvésképp em­lítem, de ismerőseim azt mondják, megszépültem ezekben az évek­ben. A kollégáim szerint egyene­sen „kivirultam". Három éve élünk az új lakásban Miklóssal; és e három év a felhőtlen bol­dogság káprázatában telt el. Egy­másnak és egymásért élünk — és ez hihetetlen erőt ad. Miklós mostanában nyugodtabban tud dolgozni, megteremtettem neki a munkafeltételeket. Fél ötkor ér haza az intézetből; megtöltött ká­véfőző várja; csak a konnektort kell benyomni a falba. Ötkor én is otthon vagyok, addig ő alszik egyet, aztán leül az íróasztalához. Hiszen odabent az intézetben a kísérleteit végzi — a koncepció, az elméleti összefoglalás és a to­vábbi tervek kidolgozása, a kül­földi szakirodalom tanulmányozá­sa: mind-mind itthon vár rá. Rendszerint hétig ül az íróasztal mellett, akkor beadom a vacso­rát, fél nyolckor a híradó a té­vében, nyolckor a főműsor, akár­milyen gyönge is, végignézzük, mert Miklós ezzel öblíti ki fejéből a napi munka salakját, kilenckor visszaül íróasztalához, én meg me­gyek ki a konyhába mosogatni, és előkészíteni a következő napot. És közben az utazások. Hetven­öt nyarán mintegy pótlólagos nászútként, Olaszország, hetven­nyolc tavaszán Párizs. És közben a Tátra, és a bolgár tengerpart ... Mert — tán el is feledtem megemlíteni — Miklós időközben előlépett odabent, főosztályveze­tővé avanzsált, sőt gyakorlatilag ő az egyre többet betegeskedő igazgató helyettese. Ezért aztán mind több odabent is a munkája, hisz a maga osztálya mellett az egész intézetért felel, s bizony előfordul, hogy öreg este lesz, mire hazavetődik. Hát így élünk. Igaz, talán kis­sé későn jött mindez. Én har­mincból negyven lettem lassan, Miklós negyvenből ötven. De a rengeteg küszködésnek, lemon­dásnak mégis csak megvan a lát­szata: két egymásért élő ember boldogsága. (Folytatása következik.) Falusi népművelők panaszkod­nak mostanában munkájuk kor­látáira, nehézségeire, az egyre szűkösebb anyagi lehetőségekre. Megyénk egyik háromezres lélek­számú kisközségének fiatal mű- velödésiház-igazgatója így fogal­mazott: „A közművelődés koldu­sának érzem magam. A falu ve­zetőinek csak fölösleges teher, nyűg a kulturális élettel való tö­rődés". Jogosak-e az ilyen és hasonló jellegű panaszok? Mostanában valóban meggondolandó, hogy egy körülbelül 140 ezer forintos költségvetéssel dolgozó falusi mű­velődési házban mire,- mennyi pénzt áldoznak. Mi az, ami kell, amit közművelődési céljaink ér­dekében feltétlenül szükséges megvalósítani, s mi az, ami ke­vésbé fontos? Kérdés, hogy a falusi népművelő megtalálja-e az úgynevezett bevételez rendezvé­nyek — magyarnótaestek, farsangi bálák, lakodalmak — és az érté­kesebb, igényesebb programok szei vezésének helyes arányát. A Minisztertanács 1979-es határoza­ta előírja: a nagy. rendezvények, kiadványok, reprezentációs költ­ségek területén mértéktartó és ta­karékos gazdálkodás valósuljon meg. De vajon megvalósulhat-e ez, és hogyan, amikor népművelőink eddig is a szűkös anyagi lehető­ségekre panaszkodtak leginkább? Amikor abban a bizonyos 140 ezer forintos költségvetésben ben­ne foglaltatik a művelődé siház- igazgató. a takarítónő fizetése, az előadó, a szakköri vezető, tiszte- leldíja, a fűtés, világítás, a szak­mai fogyóeszközök ára, a hirde­tésre, vagy a stencilezett meghí­vóra szánt összeg, és minden egyéb. Ki kell gazdálkodni — mondják, javasolják. Ám máris elhangzik az ellenérv. Egy mező­gazdasági profilú megyében, kü­lönösen a kisközségekben, a ta­nyás vidékeken, az idényjellegű nagy munkák idején bizony még az úgynevezett betlételes rendez­vényekre se nagyon mennek az emberek. Van elég más dolguk. Es az amúgy is számos szakmai, gyakorlati problémával küszködő ifjú népművelőt talán még fele­lősségre is vonják: már megint ráfizetéses volt a rendezvény. Az sem jó jel, ha tekintélyesebb pénzösszeg marad az elmúlt évi keretből. Ez újabb kérdőjelek, fe- lelősségrevonások alapja lehet. Van-e megoldás? Mit tehet a falusi népművelő? Elmegy és pénzt kér a tanácstól, a téesztől, a helyi vállalati, üzemi részlegek vezetőitől, a megyétől. Az előb­bi példa ellentéteként egy másik falusi népművelő így nyilatkozott: „Nem szégyellek talpalni, kérni, utánajárni a dogoknak." A válla­lati. szövetkezeti kulturális ala­pokból neki mindig csurran-csev- pen valami. Igaz, a személyes jó viszonyon sok minden múlhat. Például, hogy az újonnan köz­ségbe kerülő népművelőt — mint embert, szakembert, személyisé­get —. mennyire fogadja be a falu. Azon is múlik, hogy van­nak-e, lesznek-e segítőtársai. Nemcsak a pénzügyi kérdésekben, de például a kulturális, szervező, propagandamunkában. A népmű­velő tevékenységében komoly se­gítőtársa lehet a községi könyvtá­ros, a pedagógus, az orvos, az agrármérnök, vagy a jól gazdál­kodó parasztember. Egy jól mű­ködő kisközségi intézmény igaz­gatója mesélte: a községben nyu- lakat tenyésztenek, és a legjobb gazda adja át tudományát, egy- egy szervezett beszélgetésen. A mezőgazdasági dolgozók többsége ugyanis életük kiegészítő részét keresheti, találhatja meg a mű­velődési házban. Részben a hasz­nos tudnivalókat, részben kedv­telésük helyét. A falüsi népművelő egy a köz­ség lakói közül. Fel kell mérnie a körülményeket, az emberekhez való viszonyát, s bele kell illesz­kednie egy adott közösségbe. Egyedül nem oldhat meg semmit. A mai falu szocialista társadaU mában a közművelődés nemcsak a népművelő ügye. Posváncz Etelka József Attila­ki adv dny o te A hetvenöt évvel ezelőtt született József Attila élete és egyénisége több. mint pusztán egy mű hordozója: önmagáDan is fontos összeg­zője egy mozgalmas korszak tendenciáinak. Elsősorban ez a magya­lázata annak, hogy a József Attiláról szóló irodalom már a mennyi­ségét tekintve is kiemelkedően gazdag, s hogy a minőséget illetően is rendkívül sok érdekességgel szolgál. Ennek ellenére, sok tennivaló akad még a költő életének, pályá­mnak. személyes és történelmi körülményeinek vizsgálata területén. Jól érzékelteti ezt az évforduló címjegyzéke is. Terjedelmét tekintve kétségtele­nül Balogh László új kiadásban megjelent kismonográfiája a leg­nagyobb vállalkozás, amely több mint háromszáz oldalon kísérli meg bemutatni a nagy proletár­költő életművét. A Gondolat ki­adásában megjelent mű rokon­szenvesen egyesíti a tudományos igényességet, az elkötelezett, szen­vedélyes előadásmóddal. A szerző felhasználja az utóbbi évtizedek József Attila-kutatásának szinte minden fontos újdonságát, és a nagy költő korszakos jelentőségét új megvilágításban mutatja be. Ugyancsak testes — csaknem négyszáz oldalas — az a Magvető gondozásában megjelent kötet is, amelyet (Megtartó varázslat cím­mel) Szakolczay Lajos állított ösz- sze. A könyv lapjain százötven­három pályatárs tiszteleg a hu­szadik századi magyar és világ­líra egyik legnagyobb alakjának életműve és emberi sorsa előtt. •i Szintén a Magvető adta ki Széles Klára ,.... minden szer­vem óra” című munkáját is. A kétszáznegyven oldalas könyv szerzője az irodalomelméleti és irodalomtörténeti kutatások leg­frissebb eredményeit is fölhasz­nálja elemzéseiben, amelyek so­rán megkísérli fölvázolni József Attila költői motívumainak ere­detét. természetét és szerepét. A jubileum alkalmából megje­lenő kiadványok között is kiemel­kedik érdekességével az a karcsú — mindössze hetvenkét oldalas — kiadvány, amelynek gazdája a Magyar Helikon, s amelyben (Vas István kísérő tanulmányával együtt) Tverdota György mutatja be József Attila „Költőnk és Ko­ra” című versét. A költemény — amely az utóbbi néhány hónap óta került az érdeklődés reflek­torainak kereszttűzébe — már az utolsó alkotások sorában, a gyó­gyíthatatlan és végzetes betegség árnyékában született. A keletke­zésének körülményeit ismertető alkalmából megjelent kiadványok tanulmány elénk idézi a szemé­lyiség' széthullásával folytatott küzdelmet, amelyből végső soron az alkotó erő került ki győztesen. Bizonyára sok könyvespolcra felkerül majd a Móra Könyvki­adó által megjelentetett fgy élt József Attila című kötet is. amely­ben Fodor András elemző port­réját száziharminckét dokumen­tumfotó illusztrálja. Hasonló jellegű, de a maga ne­mében teljesebb a Négyszemközt az utókorral című ikonográfia, amelyet MachtI Ilona állított ösz- szé. A százhúsz oldalas kötet idő­rendbe állítva közli a József At­tiláról készült valamennyi fény­képet. A képekhez kapcsolódó le­írás megadja a keletkezés helyét és idejét, a fotós nevét, a képe­ken olvasható ajánlások szövegét, csoportképek esetében pedig a felvételen látható személyek ne­vét. ♦ Egy költőt persze a művei mu­tatnak be mindennél hívebben és teljesebben. Éppen ezért kell el­ismeréssel nyugtázni a Szépiro­dalmi Könyvkiadó vállalkozását: József Attila minden versének és versfordításának a kiadását. A hatszáznegyven oldalas kötetben a legújabb kutatások eredményeit felhasználva közlik a költő összes versét és műfordításait, valamint a Curriculum vitae című önélet­rajzi írást. A Magyar Írók Gyöngyszemei sorozatban a Kozmosz Könyvki­adó most másodszor is ki nyo­matta — négyszázharminckét ol­dalon — József Attila válogatott verseit. A könyvgyűjtők bizonyára örül­nek majd a Szépirodalmi Könyv­kiadó miniatűr kiadványának, a Szépség koldusa című József At- tila-kötet hasonmás kiadásának, amelyben a költő első verseit Juhász Gyula ajánlja az olvasók figyelmébe. K. J.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom