Petőfi Népe, 1980. április (35. évfolyam, 77-100. szám)

1980-04-24 / 95. szám

*2 • PETŐFI NÉPE • 1980. április 24. Gromiko Párizsban • Olivier Stirn és Andrej Gromiko a párizsi repülőtéren. események sorokban LJUBLJANA Tito köztársasági elnök egészsé­gi állapota válságos. Kómában' és kedd este óta sokkos állapotban van. A szükséges orvosi kezelést alkalmazzák — közölte szerdán délután a ljubljanai lriinika orvosi konzíliuma. (Tanjug) MONROVIA Kedden kivégezték a megdön­tött libériái kormány tizenhárom volt miniszterét és magas beosztá­sú hivatalnokát. A kivégzetteket hétfőn ítélték halálra hazaárulás, korrupció és az emberi jogok meg­sértésének vádjával. Köztük van a volt külügyminiszter, valamint a hatalomátvételkor megölt libériái elnök bátyja is. PEKING Enrico Berlinguer. az Olasz Kommunista Párt főtitkára, szer­dán Pekingből a Koreai Népi De­mokratikus Köztársaságba utazott. Az OKP főtitkára péntekig folytat tárgyalásokat az KNDK-ban, majd Peking érintésével hazautazik. ISLAMABAD Kínában kedden ünnepélyes ke­retek között átadták két torpedó­rombolót a pakisztáni haditenge­részet számára. A két hadihajó a hivatalos átadást követően Kara- chinak vette útját. Pakisztán ed­dig is nagy mennyiségben kapott Kínától fegyvereket, egyebek kö­zött harci repülőgépeket, nagy ha­tótávolságú tüzérségi fegyvereket és harckocsikat. BUKAREST ~ A Román Kommunista Párt Központi Bizottsága a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bi­zottságához intézett levelében kö­zölte, hogy véleménye szerint az európai kommunista és munkás­pártok április 28—29-re tervezett, a béke és a leszerelés kérdéseivel foglalkozó párizsi tanácskozását egy következő értekezlet napirend­előkészítő találkozójává kellene változtatni, esetleg elhalasztani. Ellenkező esetben az RKP — mint közli — nem látja biztosítva a részvétel szükséges feltételeit. (MTI)________________________ SAN SALVADOR _______________ Nyug ati hírügynökségek szerint a salvadori junta kedden elrendel­te a hadsereg teljes mozgósítását. A junta ezt azzal indokolta, hogy Nicaraguából állítólag sandinista fegyveresek akarnak csatlakozni a rendszer megdöntéséért harcoló gerillákhoz. Salvadorban kedden újabb véres összecsapások voltak. Ezekben 20 ember vesztette éle­tét __________________________ BO GOTA_______________________ A Dominikai Köztársaság bogo- tai nagykövetségét megszállva tar­tó gerillák kedden szabadon en­gedték Augusto Sanchezt, a Domi­nikai Köztársaság főkonzulját. Előzőleg a gerillák képviselői két­órás megbeszélést tartottak az Emberi Jogok Amerika-közi Bi­zottságának tagjaival. (MTI) (Folytatás az 1. oldalról.) téi: • főtitkár;,' Henry Froment- Mau. ee, Franciaország moszkvai nagykövete, valamim mindkét részről több külügyi funkcioná­rius vesz részt. Szerda este mün'kavacsorán folytatódtak a tárgyalások a Quai d’Orsay-n, ma reggel Giscard d'Estaing francia köztársasági el­nök fogadja a munka látogatásra érkezett szovjet vendéget, majd délután újabb tárgyalásokra kerül sor a külügyminiszterek között MOSZKVA A szovjet fővárosban nagy je­lentőségűnek tartjáik a magas szintű szovjet—francia párbeszéd folytatását. Az ilyen szintű rend­szeres konzultációt a különböző kétoldalú megállapodások irá­nyozzák elő, így a múlt évben Moszkvában aláírt megállapodás is, amelynek értelmében a két ország együttműködik az enyhü­lés és a béke érdekében. A két külügyiminiszter legutóbb Giscard d’Estaing elnök látogatá­sa idején találkozott Gromiko mintegy két évvel ezelőtt tárgyalt utoljára Párizsiban. A mostani megbeszéléseknek nincs előre meghatározott, kötött témája, na­pirendje: a tárgyalásokon érintik a kétoldalú kapcsolatok, így a po­litikai kapcsolatok időszerű kér­déseit és áttekintik a nemzetközi helyzet problémáit is. A megbeszélések témáját a szóvjet sajtó korábban nem érin­tette közvetlenül, több cikk fog­lalkozott azonban a szovjet—fran­cia kapcsolatok jelentőségével. A Novoje Vremja a múlt héten alá­húzta a két ország közötti pár­beszéd folytatásának fontosságát, megállapítva, hogy a szovjet— francia dialógus az elmúlt évek­ben mindig nagy fontosságú volt az enyhülés szempontjából és szá­mos eredményt hozott már. A he­tilap rámutatott: bár a francia politika az alapvető nemzetközi kérdéseket általában a nyugati Sándor István, az MTI tudósító­ja jelenti: ,, Az.,NSZK,,kormánya, kereske­delempolitikai . rendelkezésekkel támogatja az Egyesült Államok Iránnal szembeni embargópoliti­káját. Csatlakozik az Egyesült Államok olimpiabojkottjához az­zal, hogy hivatalosan ajánlja a nyugatnémet sportolóknak, ne utazzanak el Moszkvába, a nyári olimpiai játékokra. Ezt jelentette be szerda délután a parlament rendkívüli plenáris ülésén felol­vasott kormánynyilatkozatában Helmut Schmidt kancellár. A kormányfő az olimpiai boj­kottról azt mondotta, hogy kor­partnerekkel azonosan ítéli meg, számos kérdésben ezt a politikát önálló szempontok alapján alakít­ják, s e szempontok között fontos helye van a szovjet—francia kap­csolatoknak is. PÁRIZS A francia fővárosban is nagy érdeklődés előzte meg Gromi'ko szovjet külügyminiszter szerdán kezdődött látogatását, amely az év eleje óta az első alkalom arra, hogy egy vezető nyugati hatalom és a Szovjetunió között külügy­miniszteri szintű eszmecserére kerül sor. Ez a tény, mutatnak rá a Szaj- na-parti megfigyelők, önmagában is jelzi a francia—szovjet kapcso­latok különleges fontosságát a jelenlegi nemzetközi helyzetben, amikor az Egyesült Államok az mánya „nem könnyű szívvel” hozta meg határozatát. Változatlanul nyitva maradt a kérdés; mi történik,;: amennyiben az NSZK .Olimpiai Bizottsága má­jus 15-i ülésén a kormány aján­lása ellenére az olimpiai részvé­tel mellett dönt. Schmidt nyilat­kozatában csupán annyit közölt: továbbra is fenntartják minden körülmények között az élsport anyagi támogatását, nem hajlan­dók azonban „egyes sportolók” moszkvai utazásának költségeit fedezni. A parlamentben képviselt va­lamennyi párt támogatásáról biz­tosította a kormány határozatait. (MTI) afganisztáni eseményekre hivat­kozva meg akarja szilárdítani he­gemóniáját az európai szövetsé­gesek felett — rá akarja venni őket az általa egyoldalúan elha­tározott szovjetellenes szankciók­hoz ‘ való csatlakozásra és a ke­let—nyiugati párbeszéd befagyasz­tására. Franciaország az afganisztáni események kezdetétől fogva el­határolta magát az amerikai mód­szerektől; bár szolidárisnak nyil­vánította magát Washington cél­kitűzéseivel. Moszkva és Párizs között folyamatos volt a dialógus, ezt Kornyijenko szovjet külügy­miniszter-helyettes párizsi útja, a Quai d’Orsay magas rangú tiszt­viselőinek moszkvai tárgyalásai, most pedig ’a szovjet diplomácia fejének párizsi vizitje bizonyítja. (MTI) A leszerelési bizottság ülése A, genfi leszerelési bizottság szerdai ülésén döntést hozott a bizottságban korábban elhatáro­zott négy munkacsoport kérdé­sében. A fórum dr. Kőmíves Im­re nagykövetet, Magyarország ál­landó genfi képviseletének veze­tődét 'bízta meg a radiológiai ¥égyverék éltiításávál foglalkozó munkacsoport elnöki teendőinek ellátásával. A vegyi fegyverekkel foglalkozó munkacsoport elnöke a japán képviselő, az általános leszerelési programmal foglalko­zó munkacsoport vezetője a ni­gériai elnök, és végül az atom­fegyverrel nem rendelkező or­szágoknak adandó biztonsági ga­ranciákkal foglalkozó munkacso­port elnöke az egyiptomi kül­döttség vezetője lett. Az említett munkacsoportok a jövő héten kezdik meg tevékeny­ségüket. Bonni kormánynyilatkozat az USA embargópolitikájának támogatásáról OLAJDOSSZIÉ 1. Drake ezredes hagyatéka A fekéte arany a 80-as években is központi he­lyet foglal el az emberiség mindennapjaiban. Nem­csak azért, mert ez a „kedvenc” energiahordozónk, hanem mert az olajpiaci viszonyok valószínűleg ku­szák, kiszámíthatatlanok maradnak, s az olajkor­szak alkonyának közledtével fokozódnak az ener­giagondok. Napjainkban alig akad ember a vilá­gon, aki — ha a kőolaj szóba kerül — ne társítaná vele mindjárt a szűkös energiaforrásokat, a szinte hihetetlen mértékű áremelkedéseket, a pénzhajhász olaj monopóliumokat, s a Kőolajexportáló Országok Szervezetét, az OPEC-t. Az igazság az, hogy az 1973—74. évi árrobbanás óta sokat okultunk az. olaj jelenségekből. Ráébred­tünk például arra, hogy az egykor kimeríthetetle- neknek hitt lelőhelyek néhány évtized múltán igen megcsappannak, hogy az olcsó olaj korszaka végleg a múlté. Felismertük, , hogy a takarékoskodás pa­rancsoló szükségszerűség, hogy a „piszkos” szén is újra hasznos és gazdaságos ‘energiaforrás lehet, s hogy a jövő század elmúltával már csak az atom- és napenergia — vagy .valami más? — f*»-i“zheti növekvő szük­ségleteink zömét. Ráadásul mos­tanában az Egyesült Államokból érkező hírek ismét arról tanús­kodnak, hogy az olaj felelőtlen politikusok számára akár fegyve- . rés konfliktus ki robbantásához is ürügy lehet. Carter amerikai el­nök nemrég az USA létfontossá­gú övezetévé nyilvánította a vi­lág leggazdagabb olajmezőivel rendelkező Perzisa-öbölt, s közöl­te, hogy ott katonai erővel is kész megvédeni az amerikai érdeke­ket Világgazdasági születésnap Sokan azt hiszik, hogy a fekete arany árnyoldala csak az árrob­banás óta mutatkozott meg, hogy azóta élvezzük egyszerre előnyeit, s féljük hátrányait. Valójában a kőolaj addig volt ellentmondások­tól mentes az emberek számára,- amíg az amerikai Pennsylvaniá­ban Drake ezredes 1859. augusztus 27-én végre nem hajtotta az első „ipari” mélyfúrást. Az időszámítás előtt jóval a su- mérok hasznosították először. Tö- mítő- és kötőanyagként használ­ták az asszírok és babilóniák is a föld hasadékain kiömlő bitu­ment. A középkorban kocsikenő­csöt készítettek belőle, világítot­tak, gyomorbetegeket, reum ásó­kat gyógyítottak vele. Aztán si­kerrel járt Drake ezredes kísér­lete. A napot, amikor kútból elő­ször tört felszínre olaj, azóta a fekete arany „világgazdasági szü­letésnapjának” tekintik. Megnyílt az Üt a benzinkorszakba. A századfordulón tíz ország termelt olajat. A kiaknázható készleteket mindössze egymilliárd tonnára becsülték 1920-ban, de a klasszikus gyarmattartó hatalmak egyike-másilka — Franciaország, Nagy-Britannáa, Németország — már túl volt az első olajcsatán. Az amerikai olajipar átlépte az országhatárokat: az Egyesült Ál­lamok 1918-ban az első helyen állt a világtermelésben 69 száza­lékos részesedésével. A monopó­liumok fő vadászterülete, a Kö­zép- és Közel-Kelet, akkor még csupán 1 százalékát adta a kiter­melt olajnak. A fordulat 1944- ben következett be: a Közel-Kelet 42 százalékos részesedésével ma­ga mögé utasította a 34 százalé­kos Egyesült Államokat. Tombolt az olajláz. A Drake ezredes mély­fúrása óta eltelt több mint száz esztendő során a kutató- és ter­melőfúrások ’száma mintegy há­rommillióra emelkedett, és az évek múlásával mélységük Is nőtt... Meddig elég? Tavaly a világ kőolajtermelése megközelítette a 3,3 milliárd ton­nát. A 'világ kőolajtermelése 1979-ben (ezer tonnában): Eszak-Amerika 565 000 Dél-Amerika 198 950 Közép-Amerika 80 300 Nyugat-Európa 110‘450 Kelet-Európa és a Szovjetunió 608 170 Afrika 305 250 Közel-Kelet 1131 700 Távol-Kelet 251 375 A gazdaságosan felszínre hoz­ható készleteket mintegy 100 mil­liárd tonnára,* i bolygónk elvileg lehetséges olajkincsét pedig 272 milliárd tonnára tartják a szak­értők. A jelenlegi fogyasztási szint mellett a világ kőolaja a számítások szerint a következő század második évtizedének vé­géig elegendő. Ha azonban a fo­gyasztás akárcsak 5 százalékkal nő, az Olaj ibúcsúéve 1999 lesz — jövendölik a borúlátók. Sokan kö­zülük hét esztendeje kongatják .a • vészharangot. Ennek ellentmon­dani látszik,hogy 1973—74 után hatalmas lelőhelyeket fedeztek fel Mexikóban, Venezuelában, s a geológusok még megbúvó szén­hidrogén-telepeket sejtenek a Szovjetunióban, az Egyesült Ál­lamokban, Latin-Amerikában és a Közép-Keleten. Szovjet, francia és német tudósok szerint, ha megszűnik az esztelen pazarlás, .századunkat még elkerüli az ener­giaválság. Kocsi Margit (Következik: 2.. A legendás és rettegett OPEC) Nemzetközi ifjúsági szolidaritási nap Április 24. Több mint ikét /évtizede, hogy a világ [haladó, demokratikus ifjúsága ímegünnepli a nemzetközi ifjúsági szolidaritási napot. A De­mokratikus Ifjúsági Világszövetség — amely 115 ország 240 nemzeti és nemzetközi ifjúsági szervezetét tömöríti —, 1957-ben hozott hatá­rozatot arra, hogy április 24-ét a gyarrrtatokon élő ifjúsággal vállalt szolidaritási nappá nyilvánítja. 1971-től vált a világifjúsági szolidaritási nappá. A Föld különböző országaiban, kontinensein élő, dolgozó, 'tanuló fia­talok tesznek hitet ezen a napon a haladás, a demokrácia, a független­ség és a békés egymás mellett élés .mellett. Felemelik szavukat az em­beri jogok megsértése, a fegyverkezési verseny, a faji megkülönböz­tetés ellen. A különböző kontinenseken élő fiatalokat sok minden megkülönbözteti egymiáistól: nyelvük, bőrük színe is eltérő, más tár­sadalmi-gazdasági körülmények között élnek. Van azonban valami, ami céljaikban közös: mindnyájan szabadon és békében szeretnének élni. E cél elérése érdekében a világ haladó ifjúsága nemcsak ezen a napon ad hangot törekvéseinek: ágy volt ez például két évvel ezelőtt is, a Budapesten megrendezett ifjúsági leszerelési konferencián is, amelyen Európa valamennyi haladó ifjúsági szervezete a fegyverke­zési hajsza ellen mozgósította földrészünk ifjúságát. F. S. P. A fejlett és a fejlődő országok kapcsolatairól tárgyal a szakszervezeti világkonferencia BELGRAD Márkus Gyula, az MTI tudósí­tója jelenti: Az új-belgrádi Száva kongresz- szusi központban szerdán plená­ris ülésen folytatta tanácskozását a társadalmi-gazdasági fejlődés kérdéseivel foglalkozó szakszer­vezeti világértekezlet, amelynek munkájában 122 küldöttség vesz részt. A konferencia elnökségé­ben ezúttal helyet foglalt Gáspár Sándor, az MSZMP PB tagja, a SZOT főtitkára is.-A vita tárgyszerű légkörben folyik. A felszólalók szorgalmaz­zák a fejlett és a fejlődő orszá­gok közötti új viszony létrehozá­sát. Bár a küldöttségek különbö­ző irányzatokat képviselnek, az eddigi állásfoglalásokat az egy­ségtörekvés jellemzi. Nagy figyelmet keltett Pjotr Pimenovnak, a Szovjet Szakszer­vezetek Központi Tanácsa titká­rának beszéde, amelyben a többi között kifejtette, hogy a szovjet állam minden tőle telhető segít­séget megad a fejlődő országok­nak, amelyekben eddig 1100 nép- gazdasági létesítmény építéséhez nyújtott komoly anyagi támoga­tást. •^..AbduLRajkoto'Vaiai ■ a-Sri Lan- fef-t* Demokratikus Munkáskong­resszus nevében hangsúlyozta, hogy a szervezett dolgozóknak közvetlenül be kell kapcsolódni­uk az új világgazdasági rend ki­alakításáért folytatott harcba. „Napjainkban minden eddigi­nél nagyobb szükség van a szak- szervezetek nemzetközi együtt­működésének erősítésére, hogy le lehessen küzdeni a dolgozók élet- és létkörülményeinek romlását okozó tényezőkét. A tőkés világ gazdasági helyzetének kedvezőt­len alakulása döntően a dolgozó tömegeket sújtja.” — állapította meg Mercelino Camacho, a spa­nyol munkásbizottságok elnöke. Gerorges Séguy, a CGT főtitká­ra rámutatott, hogy az új nem­zetközi gazdasági rend kialakí­tását nem lehet elválasztani a tár­sadalmi haladástól. „Ezt a folya­matot tehát osztályharc kíséri, amelyben igen nagy szerepe van a szakszervezeteknek. Ezért új tí­pusú szakszervezeti együttműkö­désre van szükség. Csak akkor ér­hetünk el eredményt, ha az új nemzetközi gazdasági rend kiala­kításáért folytatott tevékenységet összekapcsoljuk a munkásosztály világméretű harcával. Ez nem utópia, hanem megvalósítható do­log. Evégett vagyunk itt Belgrád- ban”. A kongresszus munkájába az egyiptomi küldöttség jelenléte mjatt az arab..országok'.szakszer- .vezeti. delegációi, nem kapcsolód­tak be. Helyük a teremben űrében maradt. A tanácskozás pénteken ér vé­get. (MTI) Kennedy győzött a pennsylvaniai előválasztáson WASHINGTON Heltai András, az MTI tudósí­tója jelenti: A Pennsylvania államban ked­den rendezett előválasztás alap­ján versenyben marad a repub­likánus George Bush, és vala­melyes újabb sikert aratott a de­mokrata párti Edward Kennedy. A közép-európai idő szerint szerda reggeli, legfrissebb de még nem végleges adatok szerint Bush 53—45- arányban legyőzte Ronald Reagant, a Republikánus Párt va­lószínű elnökjelöltjét. Fontosnak ítélte a nagy ipari ál­lam szavazásának kimenetelét Edward Kennedy is. A szenátor a súlyosbodó munkanélküliség, a növekvő gazdasági gondok köze­pette élesen támadta a Carter- kormány politikáját, a jelek sze­rint eredményesen. Az előzetes adatok alapján Kennedy kis arányban győzhet Carterrel szem­ben, de a verseny mindenképpen kiegyenlített. Kennedy a csekély pennsylva­niai siker ellenére is messze el­marad Cartertől jelölő kongresz- szusküldöttei számát illetően, márpedig ez a döntő. A szenátor ennek ellenére mindvégig ver­senyben kíván maradni, abban reménykedve, hogy' az augusztusi pártkongresszuson meggyőzheti a delegátusok többségét: őt támo­gassák a kudarcot vallott elnök­kel szemben. (MTI) LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT • A kubai menekültek és az imperialista mesterkedés Santiago Carrillo, az SKP főtitkára a Mundo Obrero szerdai vezércik­kében rámutat, hogy az úgynevezett kubai menekültek ügye mögött igen veszélyes imperialista mesterkedés húzódik meg, amelyhez néhány latin-amerikai ország is a békét veszélyeztető közre­működését adta. Carrillo élesen bírálja a spanyol kormányt, amely fel­hagyott Kuba iránti korábbi barátságos politikájával, s a Kubából eltá­vozottak egy részének fogadásával és az ezzel járó zajos sajtókampány­nyal részt vesz az amerikaiak játékában. (MTI) ' • Magyarázatot kér a NOB az amerikaiaktól A Nemzetközi Olimpiai Bizottság magyarázatot kért Robert Kane-tól, az Amerikai Olimpiai Bizottság elnökétől és Don Miller .főtitkártól az olimpiai bojkott támogatásával kapcsolatos döntéséről. Ha úgy ítélik meg, hogy az Egyesült Államok Olimpiai Bizottsága politikai nyomás­nak engedve hozta meg határozatát, akkor az Amerikai Olimpiai Bizott­ság vétkesnek minősíthető az olimpia alapelveinek megsértésében, és fel­merülhet az a kérdés is, hogy megvonják-e az 1984. évi nyári olimpiai játékok megrendezésének jogát Los Angelestől. Robert Kane egy kedd esti interjújában azzal védekezett, hogy az amerikai sportvezetés „leg­jobb képességei szerint igyekezett ellenállni a kormány nyomásának". • Kifizették a lottó ötöst A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása szerint szerdán Budapesten, az OTP VII. kerületi fiókjában kifizették a 15. játékhét öt- találatos lottószelvényének nyereményét. Á szerencsés fogadó 1 445 721 forint nyereményt vett fel. (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom