Petőfi Népe, 1980. március (35. évfolyam, 51-76. szám)
1980-03-14 / 62. szám
APRÓHIRDETÉSEK Ingatlan KÉTSZOBÁS, komfortos családi ház, 800 négyszögöl szőlővel, sok melléképület* tel, igényesnek eladó. Kecskeméttől 6 km-re, a duna- földvári úton. Érdeklődni 14 órától. Bende József. Kecskemét, Felsőcsalános 9. 7806 HALASI úton, Széles közben betonút mellett, 800 négyszögöl terület épülettel eladó. Átírható. Villany bevezethető. Érdeklődni: Kecskemét. Kupa u. 8. sz. Polyáj kék. _______ 704 E LADÓ 2 szobás, konyhás, spájzos, kamrás, utcai házrész Kecskemét központjában, valamint 800 négyszög- öles terület, rajta tanya, a várostól 10 km-re. Érdeklődni: Dunai Sándor, Kecs- kemét, Holló u. 19. 6983 ELADÓ üzletnek, vagy műhelynek központi fekvésű házrész, egy szoba, konyha, melléképület. Ugyanott 7 szál nyárfarönk. Érdeklődni: Kissné. Kecskemét, Ma- thiász J. u. 12. délután 16 órától, vasárnap egész nap. ______• 6984 T ANYA eladó. 800 négyszögöl területtel, város peremén. Érdeklődni: Vad Kálmán. Kecskemét. Hegedűs köz 10. . 699 300 NÉGYSZÖGÖL telekkel szoba, konyha, kamrás ház eladó. Kerekegyháza, Kun u, 46. sz.________________7011 E LADÓ azonnal beköltözhető családi ház Kecskemét, Siklós u. 7. Érdeklődni: Kecskemét, Aradi vértanúk tere 4. I. 1. (Széchenyiváros)._____________________668 E LADÓ özv. Lajos Istvánné Petőfiszállás, 314 a. számú tanyája, szőlőtelekkel együtt, az E5-ös mellett. Érdeklődni a tulajdonosnál. Kiskunfélegyháza, Horváth Zoltán u. 18. szám.______462 K ULÖNPORTAS ház eladó. Kiskunfélegyháza, Kölcsey utca 6. szám.____________514 H ÁZRÉSZ eladó. Kiskunfélegyháza, Eötvös utca 14. szám alatt. ______________493 A ZONNAL beköltözhető, külön portás ház eladó. Vörös Hadsereg u. 42. Érdeklődni lehet Mihályinénál, a menyasszonyi ruha kölcsönzőnél, Kiskunfélegyháza, Jósika u. 2.__________491 H AROMSZOBÁS ház eladó. Kiskunfélegyháza. Batthyány u.v 40. szám. (Bejárat a Teleky. utcáról.) _____ 479 E LADÓ kettőszobás, családi ház garázzsal, melléképületekkel. 200 négyszögöl tel- ■ ken. termő csemegeszőlővel. Érdeklődni: Kecskemét, Thököly u. 4. vasárnap dél- után 2—5 óráig._________6418 L AKHATÓ tanyát vennék Kecskeméthez közel, főúttól 100 méternél nem messzebb. Víz. villany szükséges. Kecskemét, Szimferopol tér 2. II. em. 7. 7014 ELADÓ szoba-konyhás előszoba és mellékhelyiségekből álló ház. Kecskemét, Dárdaltelep, Vitorla u. 30. Érdeklődni: Dárdaitelep, Jázmin u. 2. szám._____6948 3 SZOBA, konyha, előszobából és mellékhelyiségből álló kertes ház eladó. Kecs- kemét, Tűzoltó u. 24. 761 'ELADÓ ház azonnali beköltözéssel. Ballószög, V. kerület 104. sz. alatt. Villany, víz van. Érdeklődni Kecskemét, Zsinór u. 68. sz. 718 ELADÓ 300 négyszögöl hobbikertnek alkalmas terület (fele szőlő, fele üres föld), a Mátyás király körút mellett. Esetleg művelésre kiadó. Érdeklődni lehet: Kecskemét, Hunyadiváros, Mátyás király krt. 4._______6958 ELADÓ Kecskemét, Erzsébet krt. 62. számú ház belső fele. Érdeklődni a helyszínen 10—16 óráig._____6942 E LADÓ szoba, konyhás-házrész. azonnal beköltözhetően. Érdeklődni lehet Kecskemét, Kerekes u. 18 a. • .-fei'. 736 SZOBA, konyhás, családi ház, 4 férőhelyes óllal^ 610 négyszögöl szőlő, gyümölcsössel eladó. Kecskemét. Alsószéktó 137. Cím: Papp Károlyné, 5463. Nagyrév, Újtelep u. 103. 6950 SÜRGŐSEN eladó kertészkedésre kiválóan alkalmas, 400 négyszögöl telken, 2 szoba. összkomfortos családi ház. önállóan is lakható szoba, konyha, kamra, elő- szobás. melléképülettel, garázzsal. ólakkal. Bugac. Ka- da Elek u. 13. Dobos István. :? v.,V ■ _____________________7002 E LADÓ Cserkeszőlőn fürdőhöz közel, 2 szobás, családi ház. Érdeklődni: Kecskemét, Kandó Kálmán u. 23. g§_______________________7018 E LADÓ Kecskemét, Takács Gy. u. 18. számú ház és 1400 négyszögöl szőlő Mária- hegyen hobbinak, parcellákban is. Érdeklődni: Kerekes I |u1 Í7. • 763 BEKÖLTÖZHETŐ családi ház eladó. Kecskemét. Vacsi u. 13. Megtekinthető délután 5—7 óráig, vasárnap io órától. 765 ELADÓ családi ház, 800 négyszögöl kerttel. Víz. villany van. Autóbusz 5 percre. Kecskemét. Budaihegy 194. (Kis Hegedűs köz) Szurok János. _______________757 M IKLÓSTELEPi útelágazástól jobbra 200 m-re. 200 négyszögöl haszonbérlet vízzel, faházzal, bekerítve átadó. Irányár: 10 000 Ft. Érdeklődni : Kecskemét, Jókai u. 34. Este 17—19 óra között. ___________________769 E LADÓ tanya, 1072 négyszögöl területtel. Villany van. Kunszállás, tanya 586. , Érdeklődni bármikor. Veres Tibor. ___________ 773 V AROSHOZ 5 km-re szoba, konyhás ház. 1040 négyszögöl területtel eladó. Villany vah. Érdeklődni: Kecske- mét. Epreskert u. 8. 777 HÁZHELY Ágasegyháza, Kossuth Lajos u. 52. szám alatt eladó._______________782 K IADÓ, vagy eladó 8 hold föld Talfájában. Érdeklődni: Kécskemét, Martinovics u. 5. ________________________7058 K ISKUNFÉLEGYHÁZÁN. 2 szobás családi ház. megegyezéssel, beköltözhetően eladó. Érdeklődni lehet: Bozsikné. 6300 Kalocsa, Zöldfa u. 40. 11/12. szám alatt, egész nap. BELSŐ és középső házrész eladó, beköltözhetően. Kiskunfélegyháza, Jókai utca 5L________________________J592 TISZAALPAron üdülőtelek faházzal eladó. Érdeklődni Kiskunfélegyháza. Fürst Sándor u. 2. földszint 1. ; ' -_________588 E LCSERÉLNÉM remek fekvésű, III. emeleti, kertvárosi, 61 négyzetméteres, összkomfortos, erkélyes, szövetkezeti lakásomat kertes családi házra, kecskemétire, vagy környékire. Ajánlatokat ,.Félkész, részben beköltözhető is érde- a t t a « fi kel” jeligére a kiadóba kéPETÖFISZÁLLÁS. Kossuth ^ rek. 6956 u. 26. számú, új, kertes családi ház eladó. _________587 P ALMONÓSTORA. Dózsa György u. 30. számú ház eladó. Külön 400 négyszögöl porta is. Érdeklődni lehet hétköznap 16 óra után, vasárnap egész nap. Valkovics József._________ 585 K ÉT családnak is megfelelő, központi fekvésű, négyszobás ház eladó. Érdeklődni Kiskunfélegyháza. Ady Endre u. 8. ______ 579 B ELSŐ házrész eladó. Szoba, konyha. fürdőszoba. Kiskunfélegyháza. Horváth Zoltán u. 26. ___________571 K ISKUNFÉLEGYHÁZA. XI. kér. HO. számú. Retkes Jenő- tanvája eladó, vagy kiadó. Érdeklődni Hunyadi u. 40. 569 KISKUNFÉLEGYHÁZA. Kölcsey u. 11. számú ház belső része eladó. Érdeklődni Zrínyi u. 53. sz, 14 óra után.______. 568 C SALÁDI ház eladó. Kiskunfélegyháza. Héderi Antal u. 27. Megtekinthető március 16-án. vasárnap de. 11 órától du. 4 óráig._______563 E LADÓ a Körösi útban, jó állapotban levő tanya. Jószágnevelésre alkalmas. Bekerített telekkel. Busz. iskola. bolt közelében. Hideg Béla, Kiskunfélegyháza, Wesselényi u. 25. ________561 T ELEK eladó. Érdeklődni Kiskunfélegvháza. Dessewffy u. 15. 15 órától.______558 I E LADÓ két családnak is megfelelő nagy ház. utcára nyíló üzlethelyiségekkel. Közületnek. kisiparosnak is alkalmas. Kiskunfélegyháza. Jókai utca 33. 556 ■ ELADÓ 400 négyszögöl szőlő és szilvás terület, rajta kis épület. Felsőgalamboson. 5. dűlő. Érdeklődni Tarjányi fogásznál. Kiskun félegyhá- za, Jókai u. 15.. alatt. 555 MINDENFÉLE gazdálkodásra. kertészkedésre, állattenyésztésre. kifejezetten alkalmas, extrákkal felszerelt, villamosított tanya városközeiben. igényesnek sürgősen eladó. Minden megoldás érdekel. Ugyanott gazdasági felszerelések, anyasertések, malacok, stb. eladók. Cím: Kiskunfélegyháza, VIII. kér. 121. szám alatt. Csanyi út. vegyesbolttal. iskolával szemben. Érdeklődni 16 óra után. _______ 553 S ELYMESBEN levő szőlő, gyümölcsös hobbikért éladó. Érdeklődni Kiskunfélegyháza. Hársfa u. 50."_______550 K ISKUNFÉLEGYHÁZA. Haleszi kőút mellett, X. kér. 55. számú jószágtartásra alkalmas tanya, bekerített telekkel, sürgősen eladó. Érdeklődni hetipiac és vasárnap kivételével, bármikor. ^________>__________547 K ISKUNFÉLEGYHÁZA. Hunyadi utca 55. számú ház. utcai része sürgősen, beköltözhetően eladó. Érdeklődni kedd. péntek és vasárnap 11 érától 14-ig._______' 546 E LADÓ Holló Pál-féle cserepes tanya. 2 szoba, konyha, spájz, gang. mellékhelyiségekkel. 970 négyszögöl területtel. Kunszállás falutól kb.: 2 km-re, tanya 794. sz. Érdeklődni lehet bármikor. Kiskunfélegyháza. Izsáki út. Vett úttal szemben, III. kér 62. szám alatt. Id. Fazekas Sándor. __________________541 S ELYMESBEIN 270 négyszögöl. tanácsi bérleményű hobbikért átadó. Ugyanott 125 köbcentis MZ motorkerékpár eladó. Kiskunfélegyháza. Kossuth u. 28/B. II. em. 1. 539 UTCAI házrész eladó. Kiskunfélegyháza. Eötvös u. 12. ; 536 TANYA. 800 négyszögöl szőlő és kerttel eladó. XI. kér. 384. Érdeklődni Kiskunfélegyháza) Árpád utca 23. alatt._____________________530 K ISKUNFÉLEGYHÁZA, központjában, Mártírok u. 43. számú. 474 négyzetméter területű ház, plusz gazdasági épület, stb. 250 000 Ft irányáron azonnal eladó. Érdeklődni Mártírok u. 40. -524 ELADÓ beköltözhetően kettő és fél szobás ház. Kecs- kemét. Epreskert u. 38. 745 JÓ állapotban levő. tanya eladó a Halasi út mellett. 6 és 7 km között a bekctő- úton 200 m bal oldal. Érdeklődni: Kecskemét. Erkel u. 4. sz. IV. emelet 12 ajtó. Régi Megyei Tanács mögött, özv. Sörös Józsefnénál. 747 MASFÉLSZOBÁS összkomfortos szövetkezeti lakás eladó. Kecskemét, Halasi út 13. fsz. 1. Érdeklődni: 17— 18 óráig. Szombat vasárnap egész nap. Szappanos István.________y____________772 K ECSKEMÉT, Széchenyivé rosi II. emeleti tanácsi garzonlakásomat elcserélném kétszobás tanácsira. Leveleket: „Széchenyivárosi előnyben 35489” jeligére a kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek.________774 E LADÓ Dunaújváros Váci Mihály út 3. szám, 5. em. 3. kétszobás szövetkezeti lakás, vagy Solt belterületén családi házzal elcserélném. Érdeklődni lehet: Solt. Kecskeméti út 16. 3. emelet 9. _________________14 6 800 - HÓDMEZŐVÁSÁRHELY belvárosában Oldalkosár u. 8. sz. II. e. 8. sz. szövetkezeti kettőszoba összkomfortos, gázfűtéses lakás 30 000.— Ft OTP-hitel- lel és megegyezés szerinti kp.-vel eladó. Érd.: levélcím: Magyar István, 6400 Kiskunhalas, Tavasz u. 15. 317 Gépek és alkatrészek ZB rendszámú 1500-as. Zsiguli. jó állapotban eladó. Érdeklődni Kiskőrös. Petőfi u. 26. Tel,: 223.__________365 12 00-AS Zsiguli eladó. Kecskemét. Petőfi S. u. 8. V. em. 15. egész nap. 7650 MOTOROS kocsi. Pannónia motorral, vizsgára kész. 10— 15 mázsa teherbírással, 20 000 Ft-ért, kukoricavetőgép. 3 soros. Pannónia kerekes. (1 ló után is könnyű) 25 000 Ft-ért eladó. Kiskunmajsa. Munkásőr út 20. (A Soltvadkerti úton.) ____________6975 K 25-ÖS Zetor. kifogástalan állapotban, nagy teherbírású, kétkerekű utánfutóval, esetleg háromhengeres Rapitox permetezőfelszereléssel eladó. Fekete István. Kecel. Kenderföldi út 5. sz. 312 ZL-ES rendszámú IL FORGALMI rendszámú Moszkvics 67 000 kilométerrel, megkímélt állapotban eladó. Kisjuhász Mihályné. Lajosmizse, Közös 100. (E 5-ös főút mellett). 785 Egyéb adásvétel KÉTHÓNAPOS németjuhász kutyák eladók. Szántó Árpád. Kecskemét. Vízmű u. 4. _________________________7813 2 DB F 8-as új gázkonvektor eladó. Kecskemét, Mátra u. 8, sz, ____________________7779 E GY db németöves anyakoca, 12 db malacával, napi áron eladó. Érdeklődni le* hét: Jagicza Imre, 6300 Kalocsa, Radnóti M. u. 2. sz. alatt.______________________91 N APOS és előnevelt csibe megrendelhető, előneveltet száz darabból szállítok. Értékesítéshez bizományosokat keresek, jó kereseti lehetőséggel. MEDVE, Jászberény, Kürt u. 1, ____________224 E LADÓ teatűzhely. Könyves János, Kecskemét, Kertváros, Levendula u. 2. ________i702 H AZAI gyökeres, kétéves szőlővesszők leszállított áron kaphatók. Kérjen árlapot. Schiszler-szőlőiskola, Soltvadken._________________5558 E LADÓ 4 éves ló. Kecskemét. Kupa u. 8. sz. Pólyákéig______________________705 Ü J Hifi stereo Tectronic Hitachi magnó és album hanglemez eladó. Kecskemét. Mátyási u. 1. . 6922 BURGONYA vetőmag, tarló- termésű. Desire előcsíráztatott. 10 mázsa, kilogrammonként 10 Ft. zongora, középméretű, páncéltőkés, tanulónak való, 2500 Ft-ért eladó. Kiskunmajsa, Munkásőr út 20. (A soltvadkerti úton.) _________________ 6976 H ARMINC darab birka, bárányaival együtt eladó. Kiskunfélegyháza, IV. kér. 20. Tarjányi_Ágoston.______480 K ISMÉRETŰ sötétbarna kombinált szekrény eladó. Megtekinthető: délelőtt 8—9, délután 2—4 óráig. Kecske- mét. Szarvas u. 29. 728 ÉPÜLETBONTÁSBÓL eladók gerendák, horogfák, ajtók, ablakok, léc, parketta, fürdőszoba-felszerelések, gázbojler, mozaiklap. tégla és egyéb bontási anyagok. Ba- * s ja. Szamuely Tibor u. 1. 779 PÓLYÁZÓ asztal, járóka és két fotel, asztallal eladó. Kiskunfélegyháza, Vörös Hadsereg u. 83. II. em. 81. ___________ 532 S ONETT de Luxe kettő manuális orgona, beépített erősítővel eladó. Leveleket: „Beat 35 491” jeligére a kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek. ______________776 A LACSONY, termő citromfák eladók. Kiskun félegy-* háza, Bajza utca 14. 593 SZOMORÜFAK. cserjék, százfélé dísznövény eladó. Szabó, Kecskemét, Hunyadiváros. Kilián u. 2. (Gyógyszertár mögött.)_________7648 S ZÉNA eladó. Érdeklődni Kiskunfélegyháza, Vak Botytyán u. 9.________________576 E GY db, 8 hónapos vemhes üsző. valamint egy db, egyéves Holsteinfriz üsző napi áron, megegyezéssel eladó. Érdeklődni lehet: vén László. 6336 Szakmár, Vörös Hadsereg u. 71. szám alatt, egész nap. __________ 94 1 0 DB anyajuh és 20 db tavalyi bárány eladó. Kecskemét. Vili. kerület, Ojtozi u. 2. Hajnalék.______________760 Ö TVEN méhcsalád betegség miatt, sürgősen eladó. Csáki István, Kunszállás, tanya 489. szám. ____________528 H ÍZOTT sertés eladó. Kiskunfélegyháza, Árpád u. 37. szám._____________________533 GALAMBOK, fészkek, tojó- tálak., Voller sürgősen el-? adók. Kiskurifélegyháza, Damjanich u. 34. Pázsit. 537 Vegyes KÖZÜLETEK figyelmébe! 500 kg feletti mérlegek és hídmérlegek javítását, hitelesítésre való -előkészítését Kiskunhalas járás területén vállalja a Kiskunhalasi ÁFÉSZ, ügyintéző: Farkas Lászlóné. Telefon: 11-356. ' 325 KÜLÖN bejáratú bútorozott szoba fiatal, gyermektelen házaspárnak kiadó. Kiskunfélegyháza, Damjanich u. 9. sz. ____________|________513 F IGYELEM! Szőlőmunkálatokra egész évre keresek jó fizetéssel házaspárt, magányos férfit vagy nőt. Lakást, ellátást biztosítok. Érdeklődni : Kecskemét, Izsáki út 16. vagy Tázlár. II. kér. 57. postaláda 107. 6906 KISFÁI területén bérelnék 2—300 négyszögöl öntözhető telket. Később megvétel is érdekel. Leveleket „Kertészeti Főiskola” jeligére a kiadóba kérek. __________6988 B ÚTOROZOTT minigarzont vagy garzont bérelnék, Kecskeméten. Leveleket: „Megbízható 35418” jeligére a kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek. ______ 707 M ENYASSZONYI és kószo- rúslányruhák, koszorúk, fátylak kölcsönzése nagy választékban. Gépikötés, gépihímzés, riseliőzés. Mihá- lyiné, Kiskunfélegyháza, Jósika u.- 2. ,______ 502 M ÉRLEGEK szakszerű javítását és OMH által hitelesítését vállalom. Móczár, mérlegjavító, Kiskunfélegyháza, Damjanich u. 1. ______________477 F ELHÍVÁS! A palackos gázkészülékek javítását, időszakos ellenőrzését Pálmonos- torán hétfői. Petőfiszálláson szerdai napon végezzük. Kérjük t. fogyasztóinkat, hogy a javítási napok ismeretében tegyék meg bejelentéseiket az illetékes tanácsnál. DÉGÁZ Kiskunfélegy- házj Kirendeltség.________334 S ZŐNYEGPADLÓ, szőnyeg és bútorkárpit speciális tisztítása a lakásán. Azonnalra is. Levélcím: Kovács Sándor Kecskemét. Jázmin u. 19. (Dárdaitelep) _______ 7054 T AVASZI nagytakarítását elvégzem, parkettacsiszolás, lakkozás. tapétalemosás. Ajánlatokat ..Határidőre” jeligére a kiadóba kérek. ______• 6999 A MAGYAR AUTÓKLUB GÉPJÁRMŰ VEZETŐKÉPZŐ TANFOLYAMOT INDÍT Kiskunfélegyházán 1980. március ll-én 17 órakor. Jelentkezni lehet: Kiskunfélegyháza, Volán 9. sz. V. Műszaki telepén, Zanathy Lászlónál, vagy a tanfolyam helyén (Alkotmány u. 10.). ■ Kiskőrösön: 1980. március 21-én 18 órakor. Jelentkezni lehet: Drab Mihály oktatónál, Kiskőrös. Ligeti u. 9.) Lévay Tamás oktatónál (Kiskőrös. Széchenyi 12.)'. Kecskeméten 1980. március 28-án 17 órakor. Jelentkezni lehet: Kecskemét, Munkácsy u. 2. st. Tel.: 12-326. Rákóczi út 2. sz. Tel.: 13-600. Jász u. 26. sz. Tel.: 11-092. Tanfolyam díjának befizetése: ..RÉSZLETFIZETÉSI KEDVEZMÉNNYEL.” 319 GARÁZS kiadó, vagy eladó, Ipoly utcán. Ajánlatokat „Szerelőaknával” jeligére a kiadóba kérek. _____6998 E LTARTÁSI Szerződést kötnénk. vagy üres lakást bérelnénk Kecskeméten, vagy Kecskemét környékén. Put- noki Zoltánné 6035 Balló- szög, Kossuth u‘. 36. 6996 KÜLÖN bejáratú bútorozott szoba kiadó. Kiskunfélegyháza, Attila u. 35. ________________________375 K ÜLÖN bejáratú bútorozott szoba fiú részére kiadó. Kiskunfélegyháza, Attila u. 17. (közben).____________572 K ÜLÖN bejáratú bútorozott szoba kiadó. Kiskunfélegy- háza, Jósika u: 37. 562 KÜLÖN bejáratú bútorozott szoba, konyha kiadó. Kiskunfélegyháza, Damjanich utca * 19. alatt.___________552 I DŐS személy gondozását vállalom. Kunszállás, 841. szám._____„ ■ , ■,_____549 K ÉT hold kukoricaföld kiadó. Érdeklődni Kunszállás, 841. szám, Abonyi Elekné. • ■ 548 CEGLÉDI úton 400 négyszögöl szőlő több évre is kiadó. Érdeklődni: Kecskemét, Irinyi u. 31. III. emelet 7. délután 5 órától. 766 KERT kiadó. Érdeklődni lehet Kiskunfélegyháza, Romhányi János utca 21. _______________ 538 B ÚTOROZOTT szoba, belső részben kiadó. Kiskunfélegyháza, Romhányi János u. 40. szám._________520 K ÜLÖN bejáratú bútorozott szoba kiadó. Kecskemét, Alsószéktó Mező Imre u. 33. ■ 753 NYUGATI turistaúthoz autós útitársat keres németül tudó gyakorlott utazó. Ajánlatokat: „Benézünk Beneluxékhoz 35391” jeligére a kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek.________680 E LTARTÁSI szerződést kötnék idős személlyel házingatlanért. Kecskemét, Pász- thóy .u. 6. (alsó csengő, barorpfiplacnál). ______* 780 K ISGYERMEK gondozását vállalom. Kecskemét, Ipoly u. 29/a. 784 Házasság 27 ÉVES, 176 cm magas, csendes, józan életű legényember ezúton keresi korban hozzáillő, otthonát szerető, házas, komoly leány isme*’ retségét házasság céljából* Minden levélre válaszolok* Fényképes levelet „Szeretnélek megtalálni” jeligére Kiskunfélegyháza, - Ady Endre u. 8. Hirdetőbe kérem. _______. . , 584 5 5 ÉVES, magányos nyugdíjas asszony házasság céljából megismerkedne korban hozzáillő rendes férfivel. Leveleket „Kék nefelejcs” jeligére Kiskupfél- egyháza, Ady Endre. u. 8. hirdetőbe.________________594 42 ÉVES, 165 cm, saját házzal rendelkező elvált, dolgozó férfi házasság céljából keresi szerény, kedves nő ismeretségét. Levelet „Egy gyermek nem akadály” jeligére Kiskunfélegyháza, Ady Endre u. 8. hirdetőbe. _____________586 4 0 ÉVES, 160 cm magas, elvált szakmunkás férfi házasság céljából megismerkedne korban hozzáillő, lelkiekben gazdag nővel. Kézzel írott levelekre válaszolok. „Otthonra és szeretet- re vágyom” jeligére. Kiskunfélegyháza, Ady Endre u. 8. Hirdetőbe. _________570 O LYAN káros szenvedélytől mentes férfit keresek, aki társa lenne egy 40 éves, elvált, hallássérült asszonynak. Levelet „Egymásért” jeligére Kiskunfélegyháza, Ady Endre u. 8. hirdetőbe. _____________; . 544 ■ Ö NHIBÁJÁN kívül elvált, gyermektelen, saját lakással rendelkező férfi házasság céljából keresi olyan elvált asszony ismeretségét 40 évesig, aki szeretetre vágyik. Egy, két gyermek nem akadály. Csak fényképes leveleket „Együtt könnyebb” jeligére Kiskunfélegyháza, Ady Endre ú. 8. hirdetőbe. .. ___________* 531 63 ÉVES magányos ember megismerkedne magányos özvegyasszonnyal házasság céljából. Lakásom van. Leveleket: „Tavaszi találkozás 35490” jeligére a kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek. ___________ ■ 7" 775 4 8/167 Csinos értelmiségi nemdohányzó, elvált asz- szony hasonló adottságoké kai rendelkező férfi levelét várja házasság céljából. Gépkocsival rendelkezők előnyben. Leveleket: „Szépen berendezett házamba várom 35496” jeligére a kecskeméti Magyar ,Hirde- tőbe kérek. 781 KÖZLEMÉNYEK Combi megkímélt állapotban. friss műszakival. 28 000 km-rel eladó. Megtekinthető: Kecskemét. László Ká- roly u. 7. egész nap. 737 IKARUS 311 luxus autóbusz most vizsgázott, felújított állapotban eladó. Érdeklődni lehet munkanapon 7 óra 30 perc és 16 óra között a 11— 247-es telefonon, Kiskunhalas. ________‘__________- ■, • T RABANT Combi 60l-es, 2 éves műszakival eladó. Kiskunfélegyháza, Zrínyi u. 14. _______________________590 U E—28-AS kis Dutra pótkocsival vagy külön is el-,, adó. Gémes István Csólyos- pálos, tanya 632. Gémes István. Érdeklődni szombat, vasárnap.___________583 L ADA 1300-as, ZL-es, friss műszakival sürgősen eladó. Barna István Csólyospálos, Tanya 699. _________ 582 M OSZKVICS 408-as alkatrészek, Trabant csomagtartó, kézi . kiskocsi és szovjet férfikerékpár eladó. Kiskunfélegyháza, Zrínyi u. 14. szám._________________591 SZUPER Zetor 50-es eladó. Érdeklődni Korom József, Bugac.___________________581 R AJ GAZ eladó. Bugac, Petőfi u. 31. Veinhardt József. __________________________580 „ SIHI” vízszivattyú-motor eladó. Kiskunfélegyháza, Lőwy Sándor u. 8.______577 Ü ZEMKÉPES locsolómotor és gáztűzhely eladó. Kiskunfélegyháza, Nádasdy u. 19._________________ 574 D RÓTSZÖVÖGÉP jó állapotban eladó. Kiskunfélegyháza, Izsáki út 29. szám. Érdeklődni lehet 17 óra után, vasárnap egész nap. _________________________565 S kODA S—100-as, IG rendszámú, eladó. Érdeklődni lehet 16 óra után. Kiskunfélegyháza, Petőfi tér 4. II. em. 12. sz. alatt._________559 Z SIGULI 1200-as, IL rendszámú. eladó. Kiskunfélegyháza, Kilián György u. 57. sz.________________ 554 Z SIGULI 1200-as, IM-es, eladó. Kiskunfélegyháza, Hársfa u. 50._______ - 551 e ladó. Justh 534 VASGERENDÁK, vasajtók. Lada gerendák, horogfák. mözaikTRABANT 600-as Kiskunfélegyháza, Gyula u. 45. Lakás KÉTSZOBÁS. összkomfortos. szövetkezeti lakás eladó. Kiskunfélegyháza, Kossuth u. 18/B. IV. em. 2. ' '______________________453 E IjADOM. vagy kertés házra cserélem két szoba, összkomfortos, első emeleti lakásomat. Kecskemét, Mártí- rok útja 57. ép. I. 2. 6955 SZÉOHENYIVÁROSI nagyméretű két szoba, összkomfortos szövetkezeti lakás eladó. készpénz és OTP-hitel- átvállalással. Kecskemét. Szimferopol tér 2. II. em. 7. Megtekinthető: mindennap 15 óra után._____________7013 ELADÓ Kecskemét. Akadémia krt. 34. III. em. 18. alatt 1 és 2 félszobás összkomfortos öröklakás készpénz plusz OTP-hitelátvállalással. Érdeklődni 17 óra után. szombat, vasárnap 13 órától. ________________________7025 T ÁRS^VSHÁZBAN háromszobás lakás sürgősen eladó. Kiskunfélegyháza, Lugas u. 18/a. Érdeklődni 18 óra után. ________________566 K ECSKEMÉTEN a Széche- nyivárosban eladó kétszobás öröklakás OTP-hitelátvál- lalással. Ajánlatokat „Nyári költözés 35464” jeligére a kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek. *__________ 750 K ECSKEMÉTEN egy- vagy másfélszobás összkomfortos szövetkezeti vagy OTP-s lakást vennék. Ajánlatokat: „Április 35478” jeligére a kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek. 764 TELJESEN felújított Barkas B—1000 eladó. Érdeklődni Kiskunfélegyháza, XI. kér. 68. Üjbeton mellett, 16 óra után lehet.__________526 S KODA S—100-as, iG-s, eladó. Kiskunfélegyháza, Kazinczy u. 10—12. III. em. 4. _______:_______ 519 S —100-AS Skoda és BL—7- es blokk, lendkerék, hengerfej eladó. Kiskunhalas, Linhardt Antal u. 63. Ér- deklődni 16 óra után. 371 407-ES Moszkvics rendszám nélkül eladó. Tóth Géza Balotaszállás, II. kér. 126. . V . _____________ 377 Z D-S rendszámú Trabant Speciál eladó. Kecskemét, Bocskai u. 15. bejárat Hajdú utcai második kapun. Érdeklődni: szombat vasárnap egész nap. __________ 7738 ELADÓ 3011-es Zetorra szerelt 600-as fűrészgéppel vagy anélkül és egy traktorral meghajtható körfűrész. Érdeklődni: Orgovány, József A. u. 10. ______ 751 R APITOX permetezőgép eladó. Juhász József. 6050 Lajosmizse, Bajcsy-Zs. u. 88/4: 16 órától jninden nap. . 755 5611-ES Zetor 5 tonnás billenős pótkocsival eladó. Kecskemét, Máriahegy 63. __________________________692 K ERTITRAKTOR, négykerekű, benzinmotoros, 15 LE-s. ekével, pótkocsival eladó. Érdeklődni lehet: Balogh Antal 6300 Kalocsa Radnóti u. 23. szám. Délután. 84 MTZ 50-es Kecskemét, út 15. traktor, eladó Külső-Szegedi 783 lap. armatúrák, léc. deszka, ajtó, ablak. láncredőn.v. üvegfal, tégla, cserép bontásból eladó. Kiskunfélegvháza. volt Centrum Áruház. _ ____________ • 866 B ONTÁSBÓL eladó: szarufák. gerendák, deszkák, cserépléc, ajtók, ablakok, szalagcserép. nagyméretű sárga tégla. Érdeklődni Kiskunhalas, Kossuth u. 12. Mackó bisztróval szemben.______445 B ONTÁSBÓL eladó: kis- és nagyméretű tégla házhoz szállítva is. ajtókiredőnyös ablakok, tetőanyagok, deszka. léc. mozaiklap. parketta. Kecskemét, Batthyány u. 1. (Rendőrség udvarában.) 651 40 MÁZSA széna eladó. Farkas János. Kiskunmajsa.- Szigetköz 6. ____________ 404 B ORDÓ sarok-ülőgarnitúra eladó. Kecskemét, Szimferopol tér 2. II. em. 7. Megtekinthető: mindennap 15 óra után. ._________.______ 7015 V ILÁGOS szekrénysor, ágy- nemütartó és asztal eladó. Kiskunfélegyháza, Kossuth u. 14. II. em. 3. Lőrinczék. | . 589 NDK gyártmányú, panorámás, mély gyermekkocsi. 2 db egymásra helyezhető, polcos garderob „Réka” szekrény, valamint konyhai légtisztító készülék eladó. Kiskunfélegyháza, Lugas u. 1/B. I. em. 7.____________578 M ODERN szobabútor- és konyhabútor eladó. Kiskunfélegyháza, Tanácsköztársa- ság u. 48. sz. alatt. 48. 573 CSEHSZLOVÁK szekrénysor eladó. Kiskunfélegyháza, József Attila u. 4. I. em. 4. Kelemen Péter. Érdeklődni szombaton, vasárnap. ____________ 567 L EMEZJÁTSZÓ. Lesa típusú eladó. Kiskunfélegyháza, Ady Endre u. 8._________564 V ERHOVINa kismotor eladó. Kiskunfélegyháza, Asz- talos János u. 18/1. •• 560 8/120-AS kéttűágyas kötőgép eladó. Kecel. Szabó Pál u. 19. Nagy Károly. _______382 H EGESZTÖTRAFÓ, egytű- ágyas kötőgép eladó. Kiskunfélegyháza, Vörös Had- sereg u. 79. II. em. 54. 498 KÉTRÉSZES gyermekkocsi eladó. Kiskunfélegyháza, Ki- lián György utca 94. 535 MINIKALOR olaj kályha, gyermekheverő és kétszemélyes rekamlé eladó. Kiskunfélegyháza, Kinizsi u. 29. ______________|__________557 N DK sport gyermekkocsi és Chicco gyermek hordszék eladó. Kiskunfélegyháza, Asztalos János u. 24. II. em. 9. (Villanymalommal szemben.)_____________________545 E LADÓ 9 darabból álló garnitúra. Érdeklődni 17 óra után, Kiskunfélegyháza, Fadrusz János u. 27. Hajnalék._________________ 542 G YERMEKKERÉKPÁR eladó. Kiskunfélegyháza. Asztalos János u. 17. II. em. 7. ____________________ 540 Ü J „Csini” heverő, háromajtós kombinált szekrény eladó. Érdeklődni vasárnap, Kiskunfélegyháza. Fürst Sándor u. 11. A-lépcső, III. em. 10. _____._______ 527 Ü LŐGARNITÚRA | újszerű állapotban, és Singer varrógép eladó. Kiskunfélegyháza, Kossuth u. 13. Benéék. ■________________ 529 R OBBANÓMOTOROS szivattyú eladó. Salánki Ignác. Kisfái 231. sz. _________770 Ö SSZECSUKHATÓ autósá- tor eladó. Kecskemét, Halasi út 13. II. 17. Érdeklődni: 5 órától.________ 746 E LADÓ 80 fm drótháló 125 cm-es. 10 fm vaselemekből álló, új kerítés kis és nagy kapuval. 50 db vasoszloppal, felszerelt állapotban. Érdeklődni lehet hétfőtől péntekig 7—15 óráig. Kecskemét. Ka- szap u. 15. Telefonon 12-222. számon. 691 Gyászhlr Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága jó édesapánk, nevelőapánk, nagyapa, dédnagyapa, vő, testvér, sógor BENDE MIHÁLY Kecskemét, Árok u. 2 a szám alatti lakos, a Magasépítő Vállalat nyugdíjasa, 84 éves korában elhunyt. Temetése 1980. március 15-én fél 4 órakor lesz a kecskeméti köztemetőben. Gyászoló család. 7811 • • • Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapám PÓLYÁK JENŐ Kecskemét, Zsinór u. 123. szám alatti lakos, 69 éves korában, rövid súlyos betegség után, f. hó ll-én elhunyt. Temetése f. hó 15-én. 11 órakor lesz a kecskeméti köztemetőben. Részvétlátogatások mellőzését kérjük. Gyászoló család. 7790 • • • Fájó szívvel tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapám, testvérünk, sógorunk, vejünk SZOKOLAY ANDRÁS 1980. március ll-én. hirtelen elhunyt. Temetése március 15-én fél egy órakor lesz a kecskeméti köztemetőben. Gyászoló család. 7810 :y. 0 0 0 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk GAZDIK JÁNOSNÉ Bállá Mária volt Kecskemét, Szélmalom u. 15 a. szám alatti lakos, életének 71* évében elhunyt. Temetése f. hó 14-én háromnegyed 3 órakor lesz a kecskeméti köztemetőben. Gyászoló család. 8359 Megtört szívvel tudatjuk, hogy MADÁR JÁNOSNÉ Bereczki Mária 1980. február 14-én, életének 77. boldog házasságának 48. évében, hirtelen elhunyt. Március 8-án, hamvasztás után, csendben elbúcsúztattuk. Gyászolja: férje, leánya, veje, két unokája. 7791 • • • Mély fájdalommai tudatjuk, hogy BOCSÁK GÉZÁNÉ Major Virginia néhai Schira Mihály özvegye, életének 81. évében, f. hó 10-én hirtelen elhunyt. Temetése f> hó« 15-én, negyed 2 órakor lesz a kecskeméti köztemetőben. Gyászoló család. 7776 Köszönetnyilvánítás Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazon rokonoknak, barátoknak, munkatársaknak. ismerősöknek, akik ID. KISS LUKÁCS temetésén megjelentek, sírjára a kegyelet virágait helyezték, és részvétükkel nagy fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család, Kiskunfélegyháza. 521 • • • Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazon rokonoknak, ismerősöknek, jó szomszédoknak, valamint a BRK dolgozóinak, akik szerétéit anyukám, anyósom ÖZV. SIMON FERENCNÉ Farkas Katalin temetésén megjelentek, sírjára virágot helyeztek, fájdalmunkat eny-. hí leni igyekeztek. Lánya: Buricsné és menye: Simonné. Kalocsa. 97 Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, jó barátoknak, a Petőfi Tsz vezetőségének, akik felejthetetlen édesapánk, apósunk, nagyapánk, ős dédnagyapánk ID. PATYI JÁNOS temetésén megjelentek, utolsó útjára elkísérték, sírjára koszorút, vagy virágot helyeztek, és részvétükkel nagy fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család, Kiskunfélegyháza. 525 Hálás szívvel mondunk köszönetéi mindazon rokonoknak, szomszédoknak, ismerősöknek, akik drága jó édesanyánk, nagymamánk • DROZDIK GYÖRGYNÉ Lőrincz Ilona temetésén megjelentek, sírjára koszorút, vagy virágot helyeztek, és részvétükkel nagy fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család, Kiskunfélegyháza. ' 543. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazon rokonoknak, ismerősöknek, jó szomszédoknak, az Alföld Szakszövetkezet vezetőségének, a 9. sz. Volán dolgozóinak, a Fémmunkás Vállalat anyagkönyvelési csoportjának, akik felejthetetlen férjem, édesapánk, apósunk, testvérem, sógorom ős nagyapánk BŐSZÉN JÓZSEF temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, fájdalmunkban velünk együtt éreztek. Gyászoló család. 778 Kertésskedők, kistermelők, figyelem ! Szamóca április végi telepítésére a ZÖLDÉRT Vállalat kedvezményes palántaakciót szervez. Jelentkezés március 18-ig a vállalat illetékes kirendeltségein. Palánta ára; 90 fillér /tő, 1000 m?-en felüli telepítés esetén 10 fillér/tő. 349 HAJDÚTOURIST ÜDÜLÉS: Hajdúszoboszlón, Debrecenben, Hajdúnánáson Elhelyezés magánházaknál, teljes ellátással, fürdőjeggyel napi 260 Ft-tól. Vállalatok, intézmények berendezett szobákat, lakásokat, üdülőket bérelhetnek dolgozóik üdültetésére. Kérjen részletes információt a HAJDŰTOURIST IRODAITÓL, Debrecen, 4001. Pf. 128. Telefon; (52) 10-820; 12-450, Telex: 72 361. Hajdúszoboszló '4200, József Attila u. 4. Telefon: (52) 60-440; 60-114. Telex: 72 559. 360 Munkaalkalom 18 ÉVEN felüli férfi munkavállalót monóöntői munkakörbe, azonnali belépéssel felveszünk. Petőfi Nyomda* Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 366 FÉMIPARI Szövetkezet Kiskunfélegyháza, Liget u. 3. felvételre keres szakirányú végzettséggel rendelkező személyt (főiskolai, egyetemi végzettségűek előnyben) főkönyvelői munkakör betöltésére. 332 A LAMPART Zománcipari nfeűvek kecskeméti gyára felület-kikészítő (zománcozó) szakmai .tanfolyamot indít* amelyről, helyi érvényű szakmunkásbizonyítványt ad. A képzésre gyárunk felvesz férfi munkavállalókat, akik a 18. életévüket betöltötték és 8 általános iskolai végzettséggel rendelkeznek. A szakképzés gyakorlati és elméleti oktatása munkaidő alatt történik. Felvételre jelentkezni lehet a gyár Munkaügyi Osztályán, Kecskemét, Halasi út 2. 299 A KISKUNFÉLEGYHÁZI ÁFÉSZ Igazgatósága pályázatot hirdet közgazdasági főosztályvezető (főkönyvelői) munkakör betöltésére. Képesítési feltétel: szakirányú egyetemi vagy főiskolai oklevél, 5 éves szakmai vezetői gyakorlat. A szövetkezet I. kategóriájú. Jelentkezni lehet az ÁFÉSZ elnökénél személyesen, vagy levél útján. Cím: 6101 Kiskunfélegyháza) Szabadság tér 5. 277 A VOLÁN 9. sz. Vállalat 1980. április 10-i indítással hivatásos gépjárművezetői tanfolyamot szervez FELTÉTELEK: 8 általános iskolai végzettség, büntetlen előélet, 18. életév betöltése. Jelentkezni lehet: a vállalat személyzeti és oktatási osztályán, Kecskemét, Csáktornya! u. 4—6 sz. alatt. 573 i jk.