Petőfi Népe, 1980. március (35. évfolyam, 51-76. szám)

1980-03-23 / 70. szám

1930. március 23. • PETŐFI NÉPE • 3 Énekkar a nagyüzemben 0 Sikerrel szerepeltek a Tudomány és Technika Házában is. A konzervgyári töltőüzem nagy­csarnokában csipetnyi gondolkodás után válaszol Kiss Ferenc gépla­katos. — Ügy tudom, van itt valami­lyen kórus. Hallottam róluk, lát­tam, mentek próbálni az ebédlő­be. Tudom a vezetőjük nevét! Hogy is hívják? Várjon, megvan! Egyházi László! Mennék-e, ha hívnának? Azt hiszem, igen. Ta­lán. Még seraki sem szólt. A mé- heslaposi iskolában egy darabig jártam a kórusba, de azután meg­szűnt, mert rosszak voltunk, ezért hagyták abba. A második műszakra elnéptele­nedő műhelyben hegesztő Szent- királyi József betanított munkás már hallotta énekelni a gyár kó­rusát. Valamilyen ünnepségen, nem emlékszik rá, pontosan mi­kor. — Jól csinálták. Hiába hívná­nak közéjük, semmiképp se men­nék. Más az érdeklődésem. A popzene. Biztosan jó, hogy van ez az énekkar, de nem tudom, hogy mit kellene tenni a létszámeme­lésért, mert kicsit kevesen van­nak. Nem "tudok mit mondani! Antal Sándor géplakatos há­rom éve vette hírét a gyári da­losoknak. — Túlságosan sokra nem vihet­ték, mert hallanánk róluk, a gyárban, a téemkában. Írna róluk az újság! Beszélnének róluk. Nem? Én legalábbis így Vélekszem. So­hasem volt szerencsém hozzájuk, időm se nagyon van. Ritkán ju­tok ilyen helyekre. Színházba já­rok. A Gül babát láttam utoljá­ra. Régen volt, de a nótaestekre sűrűbben elmegyek. A Hírős étterem sohasem lá­tott ilyen születésnapi ünnepséget. A jánoshalmiak népdalokkal, a Kodály-kórus névadójuk egyik szerzeményével, Rozgonyi Éva kecskeméti városi vegyeskara 'madrigálokkal és ötgyertyás tor­tával köszöntötte a konzervgyá­riakat. (Tizenöt lángocska lobo­gott a náluk idősebb SZMT női kórusnak szánt édes kedveskedé­sen.) „Éljen minden bájos, szép -nő”, ezzel a dallal viszonozták a figyelmességet. Végül a földszinti nagy asztaloknál, a karzaton, a kis fülkékben, mindenütt a nagy étteremben ragyogott a közös muzsika”.|» Derűvé, csobogó vidámsággá . oldódott a találkozót megelőző koncert boldog feszültsége. Egyik 'dal röpítette a másikat, igazi „örömzene” alakult ki. Elgondolkodva fordult Egyházi László konzervgyári mérnök a körülötte ülőkhöz: — Ügy érezném, hogy akkor is megérte a sok fáradozást, küsz­ködést, ha most befejeződne az ügy. Fölkapom a fejemet. — Befejeződne? Ugyan miért? A vállalat vezetői akadékoskoO- nak? Anyagi gondokkal bajlód­nak? Élénken tiltakozik dr., Dávid Ben edekné. — Nincs hiány támogatásban! Van hol próbálnunk, van jármű az utazáshoz, van pénz a szerep­lésekhez, van kottákra. A próbá­kon is meg-meglátogatraak ben­nünket! Nézze, most is eljött Ka- -ionáné, a szakszervezeti bizottság titkára. Otthon ülhetne a tévé előtt, de személyesen akarja át­adni az emléklapokat. Figyeli: el­beszélget a törzstagokkal, hozzá­tartozóikkal. Tudja: a családi közvéleménytől is függ, ki med­dig vállalja, vállalhatja ezt a nemes lekötöttséget. Biztosan megköszöni, hogy Rajtóráknál vi­gyáznak a kisgyerekekre, amíg az asszony, született Andrudi Pana- jota velünk gyakorol. Fogadni mernék, a Laci gyerek útján biz­tatja a Csernus szülőket, jöjjenek újra, ha lesz egy kis idejük. Ordasi Péter karnagy éppen a legjobbkor telepszik közénk, az alapítók közé tartozik. — Tízen gyűltek össze az első próbára, miután 1974. december 10-én a szakszervezeti irodában elhatározták gyári énekkar lé­tesítését. Tíz emberből nehezen lesz kórus, gondoltam, de örültem az alkalomnak, már csak azért is, mert akkoriban zenei muraka- nélküli. .voltam. Magyar,. |népda­lokkal kezdtük. Jövögettek az emberek. Volt, aki ottragadt, volt aki elmaradt, ki megunta, ki fájó szívvel búcsúzott; megváltozott körülményei miatt (elköltöztek, tanul, építkezik, kisbabája szüle­tett) jkényszerült távozásra. A kö­zös dalolások emlékeitől azonban soha senki sem foszthatja meg azt a mintegy hatvan egykori kó­rustagot, akik legalább négy-öt hónapot velünk töltöttek: az éneklés szebbé tette az életüket, fogékonyabbá váltak az értékes muzsika befogadására. Egyikük- másikuk talán visszatér — van­nak „kintlevőségeink” — lesz, aki más énekkarban folytatja, vagy majd a gyermekét küldi a kórusba. Egyházi László, az énekkar szíve-lelke sem kerget illúziókat, realista. — Megértem azt a fizikai dol­gozót, aki a reggel hat órakor kezdődő, délután kettőkor befe­jeződő műszak után hazamegy és nem várja meg a fél ötös pró­bát, vagy aki a váltótumus kö­töttségei, kényszerű hiányzásai miatt veszti el a kedvét. A több­ség késő délután ér rá, hozzájuk kell alkalmazkodniuk. Sós Pali bácsi helyesel is, hüm- mög is mellettünk. El sem hin­ném a gyár egykori párttitkárá­ról: öt esztendeje, nyugdíjasként az elsők között lépett a kórusba. Ha egy-egy név kipottyan az em­lékezetéből, a korára hivatkozik, pedig fiatalos türelmetlenséggel szeretné gyorsítani az „ezüstko­szorú diplomával” minősített kó­rus fejlődését. — Másutt dolgozó segítők nél­kül aligha lenne énekkarunk. Jöjjenek csak a szomszédos Szol­noki úti üzemekből, meg az élel­miszeripari vállatoktól,. máshon­nan. De azért az itteni kétezer-há­romszáz 'emberből'!többet kellene a pódiumra állítani. Hányán is vagyunk? Hét Szoprán,' nyolc alt, öt tenor, nyolc basszus. A Bocs­kai utcai munkásotthonba (a Fa­zekas-féle házba) a háború előtti nehéz időben is számosán eljöt­tek. Kremán Sámuel kórusába is jártak munkások. Pedig az öreg szigorú erhber volt, megrostálta a jelentkezőket, a sarokba vágta a pálcáját, ha késett, vagy hibá­zott valaki. Most voltam Pesten áz ÉDOSZ énekkar ünnepségén. Majd elszorult a szívem, amikor láttam, hogy bottal baktat jó né­hány dalos. Fiatal csak mutató­ba! —■ Pedig a pékek úttörők vol­tak valamikor a munkásdalos mozgalomban... Próbálkoztam toborzással. Szól­tam egy jóhangú régi elvtársam­nak, mozgalmi veterán. „Hobbi- zok”, így tért ki. Elszomorodtam: én is kertemben töltöm minden időmet, de nem érzem áldozat­nak á próbákra fordított órákat. Ez is, az is felüdít. Egy másik elvtársam pedig inkább a kötő­szövőgépnél ücsörög, kell a pénz, azt mondja. A lelkesítőén lelkes, görög származású Kajtorné is többeket hívott. — Laki Mária, a fiatal vegyész és többen* szinte kérés nélkül jönnek: korábban már énekeltek valahol. Folytatták, amit abba­hagytak. Az csodálkozzon azon, hogy egyik-másik, a próbákra va­lahogy becsalogatott ifjú „óázás­nak” minősíti éneklésünket, aki nem tudja, hogy a szakmunkás- képzőben nincs énekoktatás. Saj­nos, ritka az olyan munkásem­ber, mint Pintér Ignác barátunk, aki duplázza az élvezeteket. El-el- járogat a Kodály-kórusba is. Ré- g1*"dalos, még Dunaújvárosban kezdte. Derűlátó, hisz a kórus jövőjé­ben Egyházi László, pedig ő iga­zán megtapasztalhatta, mennyi gonddal jár egy énekkar terem­tése, ahol nincsenek ilyen hagyo­mányok. — Van mire hivatkozni. Az alakulás után néhány hónappal a Vándor Sándor-szemle kiskun­félegyházi területi bemutatóján már jól szerepeltünk. Fokról-fokra haladtunk, eljutottunk a több szó- lamú éneklésig, már ötszólamú madrigált is előadtunk. Minden sikeres fellépés, minden hangu­latos kirándulás, minden jóízű próba egy-egy erős tégla a kórus épületében. Ki sem mondható: milyen bol­dogság, amikor mindnyájan együtt vagyunk, amikor „összeénekel­tük” magunkat. Vannak terveink, fejlesztési lehetőségeink, szép meghívásaink. Mindentől várunk egy kiá ’eredmény £ ettől áJ beszél­getéstől is, ettől a pompás össze­jöveteltől is. Ne bizakodnék, ami­kor olyan kitűnő karnagyaink vannak, mint Ordasi Péter és Vass Irén, illetve az ifjú mamát helyettesítő Zöldi Kovács János amikor oly sok szó esik a mun­káskultúráról. Drukkolok értük, bízom sikereikben, de jól tudom, hogy hasztalan dolgozik immár csaknem száz függetlenített közművelő a megyeszék­helyen, bizony-bizony nem sokra jutna egy-egy ilyen közösség, ha nem az ügyszeretet hozná, tartaná össze őket, ha nem lennének olyan lelkes tagjaik, mint akiknek a felsorolására sajnos kevés a helyünk. Elöbb-utóbb eljutnak oda, hogy egy-egy találomra megkérdezett szakmunkás büszkén hivalkodik: „egy olyan kórus van itt...”. Heltai Nándor ■A-. DÍSZSZEMLÉRE készülnek A repülőraj parancsnoka A magassági állomás pihenőszo­bájában két felszállás között be­szélgetünk Konkoly István őr­naggyal, a díszszemlére készülő repülők egyik rajának parancsno­kával. A 39 éves repülőtiszt má­sodszor vesz részt a díszszemlén, először MÍG—15-össel repült, most pedig majd a legkorszerűbb vadászrepülőgépet vezeti. Két gyermek apja, s 1964 óta tagja pár­tunknak. — Ez a tavasz — mondta moso­lyogva — sok szépet hozott szá­momra. Részt vehetek a díszszem­lén, s küldöttként ott lehetek pár­tunk XII. kongresszusán. Mindket­tő jelentős felkészülést kíván, s egyiket sem tudom elválasztani a másiktól. A korszerű repülőgép vezetéséhez nagyobb jártasság 0 Felszállásra készen. kell, több gyakorlat, hogy a repü­lési elveket végrehajthassuk, a feladatot teljesíthessük. A kong­resszusra is készülnöm kell, amely első az életemben. A repü­lések közötti szabad időben az irányelveket tanulmányozom, sőt olvasok az eddigi kongresszusok­ról is, hogy .tisztábban lássam a fejlődést. Szeretnék felszólalni, s ehhez anyagot is kell ■ gyűjtenem. Egyszóval „betábláztam” magam április 4-ig. A korszerű vadászrepülőgép ve­zetése, a díszszemle feladatainak végrehajtása felér a legnagyobb próbával. Vajon a vadászpilóta hogy látja ezt? — Van ehben valami. Nagy el­lenségünk az idő, hiszen kötelék­ben repülünk, az előttünk haladó rajt nem látjuk. Mégis két-három másodperccel mögöttük kell ha­0 Konkoly István őrnagy. ladnunk. Az érzékeltetés kedvéért szeretném elmondani, hogy a va­dászrepülőknél 20—30 másodper­ces az időeltérés, a díszszemlén ez a tizedére csökken. Ha sietünk, vagy ha késünk, kész a tragédia. Ebből látszik, hogy nem könnyű a dolgunk. A rajparancsnoknak úgy kell manővereznie a nagy se­besség mellett, hogy a kísérők se maradjanak le, fel ne bomoljon a kötelék. A Dózsa György úton, a Hősök tere fölött mindössze két másodpercig látnak bennünket a nézők, de a feladat maga egy egész órát vesz igénybe. Nem okoz-e kiesést a díszszem­lére való felkészülésben a kong­resszuson töltött idő? — Kiesést nem okoz, de többet kell gyakorolnom, jobban oda kell figyelnem. Be tudom pótolni az esetleges mulasztást, ha egyálta­lán mulasztásról beszélhetünk. Kétségtelen, e korszerű repülőgép vezetése a pilótától többet kíván. Állandó döntéskényszer alatt áll és nagyobb a fizikai és pszicholó­giai hatás. Ezt- a gépet jobban ki keli szolgálni, mint a korábbi technikát, amihez nemcsak na­gyobb elméleti tudás ke:l, hanem óriási gyakorlat is. A fizikai fel­készülést a kemény sportolással tudom biztosítani, a pszichiai fel­készüléshez pedig jó háttér kell: a család, elvtársaim segítség- nyújtása. S ez mind megvan. Csengettek. Konkoly István őr­nagy bocsánatkérően nézett, ke­zét nyújtotta. Néhány perccel ké­sőbb már a kifutópályán dübör­gőit végig repülőgépével, hogy a díszszemlén mindenki előtt bizo­nyítsa, jól felkészültek. Gémes Gábor 0 A műszakiak eligazítása. (Tótb Sándor felvételei.) Emlékezés Ortutay Gyulára 0 Egy békenagygyűlés szónokaként. Gondolatban bocsánatot ké­rek a két éve örökre eltávo­zott Ortutay Gyulától, ami­kor — most, március 24-én lenne 70 éves! — reá emlékez­ve közismert beceneve jut eszembe és cseng a fülem­ben. Sokszor, láttam, s hal- lottaní felszó­lalni a képvi­selők megyei, csoportjának ülésén, ahonnét csak ritkán" hiányzott, kí­sértem párszor megyei útján, s így tudom, hogy barátai nyíltan és is­merősei talán a háta mögött, de mindannyian szeretettel csak így hívták: Tu­tus! Talán azért, mert mindvé- | gig, amíg élt, aggódva láttuk a televízióban egyre soványodó ar­cát — fürge mozgású, fiatalos kül­sejű ember maradt, aki megőriz­te derűs kedélyét, közvetlenségét. Ezernyi barátja, tisztelője volt, s nemcsak idehaza, hanem külhon­ban is, ahol tudós néprajzosként szerzett hírnevet és országának is elismerést. Nem szeretnék túl sok életraj­zi adatot felsorolni, hiszen egyé­niségétől mi sem állt távolabb, mint a száraz, tényszerű beszéd, vagy gondolkodás. Mégis el kell mondani, hogy már fiatalon, sze­gedi egyetemista korában, majd tanársegédként eljegyezte magát a magyar néprajz tudományával. A harmincas években könyvek sorát írja ebből a témakörből (Székely népballadák, Magyar népmeseismeret, Parasztságunk élete, Fedics Mihály mesél, Kis magyar néprajz, A magyar nép- költészet). Alig egy évtized ter­mése 1934-től kezdődően, s máig ható ismert művek címei . ezek. Aki akkor lehajolt a szabadon növő mézei'virágért — a népköl­tészet, népmesevilág gyöngysze­meiért — közel kellett kerülnie a néphez, az alkotóhoz. Nemcsak gyűjtött, publikált, hanem okta­tott, nevelt és politizált is. így vált szinte természetes folytonos­sággal a felszabadulás utáni kul­turális élet egyik vezető alakjává. Két éven át elnöke a Magyar Központi Híradónak — rádió, MTI, Filmhíradó —, majd három éven keresztül vallás- és közok­tatásügyi miniszter. Szenvedélyes lendülettel irányította az iskolák államosítását. Volt egyetemi rek­tor, 1957-től 1964-ig a Hazafias Népfront főtitkára. Ebben a funkciójában lett Bács- Kiskun megye országgyűlési kép­viselője is, 1958-tól egészen halá­láig. Mint az Elnöki Tanács tag­ja, a TIT elnöke, a Valóság című folyóirat szerkesztő bizottságának vezetője, a Magyar Tudományos Akadémia elnökségének tagja, több intézményének vezetője és sok más hazai, nemzetközi tudo­mányos és társadalmi tisztség vi­selője, szinte önmagát és szellemi energiáit megsokszorozva tett ele­get közéleti megbízatásainak. Csak csodáltuk, hogyan van ennyi mindenre ideje és ereje, hiszen országos tisztségei között soha nem szorult háttérbe a kép­viselői munka helyi jellegű, köz­vetlen részvételét igénylő aprólé­kos tevékenysége sem. Ma is em­lékeznek képviselői segítségére, fantáziát mozgató és tettrekész- séget sugárzó jelenlétére a város­sá lett Kiskőrösön, s ugyanúgy Baján és a bajai járásban, külö­nösen ahol két cikluson át is dolgozott, Bácsalmáson. Két évtizeden keresztül volt or­szággyűlési képviselője a megyé­nek, s nemcsak ilyen minőségben, hanem a honismereti mozgalom lelkes patrónusaként is sok szál­lal kötődött ide. • Segítette a ze­nekultúra kecskeméti bázisának megteremtését, óvodák, iskolák építését szorgalmazta, ő volt el­indítója és fetkarolója ar tanyai gyermekeket befogadó kollégiu­mok akcióvá■ szélesedett mozgal­mának, melynek eredményei köz­ismertek az országban. Nemzedékeket nevelt a nép iránti tiszteletre, a valódi haza- fiságra. Ügy művelte a néprajz- tudományt, hogy a magyarban és a népiben felmutatta a nemzet­közi értékeket és az emberit. Na­cionalizmus, befeléfordülás és né­pieskedés nélkül jutott el a va­lódi értékekhez, s erre ■ tanított másokat is. Vállalta saját korát, annak köznapi feladatait,' felde­rítette a múltat és tervezte a jö­vőt. Harmonikus egyéniség volt, s úgy láttuk, hogy boldog ember. Ezt az .életörömet megosztotta mindazokkal, akikre kisugárzott szerteágazó tevékenységének ha­tása. Csak most lett volna hetven­éves.' Milyen kár, hogy nem él­hette meg — bár volt része szá­mos nagy elismerésben — a neki szóló mostani tiszteletadást. F. Tóth Pál 0 Hajmás Sándor bácsit, az öreg restaurátort hallgatja a félegyházi múzeum udvarán felállított szélmalom előtt. f \

Next

/
Oldalképek
Tartalom