Petőfi Népe, 1980. március (35. évfolyam, 51-76. szám)

1980-03-15 / 63. szám

1980. március 15. • PETŐFI NÉPE • 3 KONGRESSZUSI KÜLDÖTT Zombor és Baja sikeres művelődési ÁPRILIS 4-ÉN ADJÁK ÁT együttműködése Horváth János, a kecskeméti Fémmunkás igazgatója • „Az ésszerűség diktálja, hogy tovább csökkentsük a ter­mékek számát, s a megmaradókat nagyobb szériában gyárt­suk” — idéztem fel Horváth Jánosnak, a Fémmunkás Válla­lat kecskeméti gyára igazgatójának tíz évvel ezelőtti szavait, amikor a napokban mint kongresszusi küldöttet felkerestem, s elkézdtünk beszélgetni. Két oka is volt annak, hogy az éppen egy évtizeddel ez­előtt tett kijelentésével előhozakodtam, egyrészt azért, mert akkor is küldöttként készült a X. pártkongresszusra, más­részt, hogy mindjárt az akkori elhatározás megvalósítására tereljük a szót. • Cj létesít­ménnyel gaz­dagodik Duna. vecse. Elké­szült az új, korszerű sport- csarnok. Bár­melyik város megirigyelheti ezt a terem­sportoknak he. lyet adó és az iskolai okta­tást is segítő sportcsarnokot. |j Helyesebb munkamegosztás a betegellátásban ■— Tíz év alatt gyárunk terme­lési értéke megkétszereződött, te­hát dicsekvés nélküli mondhatom, hogy helyes volt az akkori elha­tározásunk, mert jelentős, a kecs­keméti Fémmunkás életében ed­dig nem tapasztalt eredményt ho­zott — mondta Horváth János. — Ahhoz persze, hogy áttérhessünk nagyobb termékek, acélszerkeze­tek szériagyártására, előbb a tel­tételeket is meg kellett terem­tenünk. Ezért egyebek között ki­alakítottuk a nagycsarnokot, szó- ciális épületeket létesítettünk, aminek nagyon örülök, mert 1959- ben, amikor a műszaki egyetem elvégzése után visszajöttem Kecs­kemétre, ide a gyárba, az udva­ron dolgozó embereknek a hőség ellen szalmakalapot, a hideg el­len meleg teát tudtunk csak adni. — A feltételek megteremtése után nyilván még másra is szük­ségük volt, hogy termeljenek. — A megrendelésekre gondol. Ebben sem vált hiány. • A hetve­nes évek elején kezdtük el gyár­tani a szovjet partnerek megren­delésére az uszty-ilimszki cellu­lózkombinát acélszerkezeteit, az­tán pedig több épülethez csarno­kokat készítettünk. Sok ezer va­gon terméket szállítottunk a Szovjetunióba, s egyetlen rekla­mációt se. de annál több dicsére­tet kaptunk. — Talán elég is ennyi a múlt­ból — folytatta az igazgató — in­kább jövőnkről, az igényekről, feladatainkrólr! szeretnénk néhány gondolatot elmondani. A szovjet partnerek kérésének elegét téve továbbra is exportálunk cSarnok- szerkezeteket, de a hazai beruhá­zások csökkenése miatt az ittho­ni igények a korábbiaknál keve­sebbek. Már tavaly is töreked­tünk arra, hogy tőkés országokba exportáljuk termékeink egy ré­szét. A gyár berendezése, egye­bek között a tiszta fémfelületet biztosító revétlenítő, a több svéd hegesztőgép, s nem utolsósorban szakmunkásaink felkészültsége le­hetővé teszi, hogy kiváló minősé­gű szerkezeteket gyártsunk. — Tavaly hány tőkés országba exportáltak? — Egy NSZK cég megrende­lésére 2 millió 797 ezer forint ér­tékű acélszerkezetet, egy görög- országi erőműhöz csaknem egy­millió forint értékű terméket szál­lítottunk. Nem sorolom tovább, tavaly összesen 8 millió forint ér­tékű terméket exportáltunk. — Az idén milyen megrende­léseket kaptak? — Líbiának például 18 daru­szerkezetet készítünk 7 millió fo­rintért. Idei megrendeléseink egész .évre adnak munkát, tehát már a jövő évi ajánlatokkal fog­lalkozunk. — Az előbbiekből az is követ­kezik, hogy nagyobb a követel­mény ... — ... amit szívesen fogadnak a dolgozók — folytatta a gondola­tot Horváth János. — Nálunk kulcskérdés a pontos hegesztés. Ezért bevezettük a minőségi mun­ka jutalmazását, vagyis az a he­gesztő, aki kifogástalanul dolgo­zik, havi 300 forint prémiumot kap. Ez ösztönöz. — Bács-Kiskun megyei meg­rendelésük nincs? — A halasi és a kecskeméti Fémmunkás is gyártja az úgyne­vezett FILLOD típusú szerkeze­teket, amelyekből rövid idő alatt óvoda, iskola építhető. Mi elké­szítjük az elemeket, s a helyszí­nen csak össze kell szerelni. Sze­retnénk, ha minél több megren­delést kapnánk. — Megkérdezem végül, hogy mit vár a kongresszustól? — Elsősorban azt, hogy a rend. a fegyelem irányába ösztönözzön, nagyobb felelősségvállalásra, vagyis arra, hogy amit eddig el­néztünk, azt ne tűrjük el a jövő­ben. T. L. Az újvidéki Magyar Szó írta: Zombor és Baja több mint tíz­éves kulturális kapcsolata az idén is folytatódik. Az idei évre terve­zett együttműködési megállapo­dást már aláírták Zomborban. Hu­szonhat kulturális és oktatási­anyag- és műsorcserére került sor, többre, mint bármikor eddig. A két község iskoláinak együtt­működése keretében szép számú képzőművészeti kiállítás, műszaki bemutató, diákcsere, sportverseny lesz. A pedagógusok és művelődé­si dolgozók tapasztalatcseréje sem marad el. Különösen a magyar és a szerb-horvát nyelvnek mint kör­nyezeti nyelvnek a tanításában alkalmazott módszerek és egyéni tapasztalatok egyeztetése ígérke­zik érdekesnek. Az előbbi programokat a zom- bori Zarko Zrenjanin és a bajai Tanítóképző Főiskola, a bajai Bá­nyai Júlia Közgazdasági Szakkö­zépiskola és a zombori Május 25. Iskolaközpont valósítja meg. Foly­tatják példás és baráti együttmű­ködésüket a zombori Testvériség —Egység és a bajai Dózsa György általános iskolák; már tavaszra terveznek egy közös irodalmi és szórakoztató délutánt, ez alkalom­mal Baján. Könyv és katalógus, valahnint más írásos anyag cseréjére kerül sor 1980-ban, a zombori százhúsz éves Bieliczky Károly Városi és a bajai Ady Endre járási könyvtár között. A képzőművészet terén még job­ban elmélyül a kiállítási anyagok cseréje a zombori Képzőművészeti Ősz és a magyarországi rokonin­tézmények között. Ennek kereté­ben a zombori képtárban rendezik meg Klossy Irén bajai festő kiál­lítását. Baján pedig Borislav Bran- kov szeptemberben mutatkozik be alkotásaival. Augusztus végén a kárászi festőtáborba látogat el két zombori amatőr festő. Október 1-én koncertezik a zom­bori szimfonikus zenekar, majd a bajai vízügjft szervek kamarazene- kara Bezdánban és Zomborban ad hangversenyt. Kicserélik a múzeumok is egy- egy kiállítás anyagát, így a bajai Türr István Múzeumban kerülnek bemutatásra a jugoszláv nemze­tek és nemzetiségek képviseletébe öltöztetett babák. Bemutatják to­vábbá Zomborban a dél-magyar­országi bunyevácok gazdagon dí­szített népviseleteit. Az együttműködés továbbá elő­irányozza a zombori Petőfi Sándor Művelődési Egyesület és a bajai József Attila Művelődési Ház mű­sorainak kétoldalú bemutatkozá­sát. A két testvérváros fotó- és filmamatőrjei kép- és filmaifya- gokat cserélnek, kiállításokon mu. tátják be városaik jellegzetessé­geit, fejlődését. A gazdag kulturális és oktatás­ügyi programcsere a zombori .mű­velődési érdekközösség és a bajai Városi Tanács művelődési osztá­lyának jóvoltából jön létre. A megállapodást ugyanis az előbbi intézmények képviselői írták alá. Annak idején beszámoltunk ró­la, hogy a megyei tanács egészség- ügyi osztálya és az Orvos-Egész­ségügyi Dolgozók Szakszervezete megyei bizottságának kezdemé­nyezésére és irányítása alatt 6 munkabizottság végzett felmérést a progresszív betegellátás helyze­téről. A 3 ellátási szint — alapel­látás, rendelőintézeti-gondozóin­tézeti ellátás, fekvőbeteg-intézmé­nyek tevékenységének átfogó vizs­gálatával a megyei gyógyító-meg­előző intézményrendszer szerveze­tének és működésének további fej­lesztését kívánták elősegíteni. Amint szintén megírtuk, a be­tegellátás javítását szolgáló, össze­tett felmérés tapasztalatait de­cemberben, kibővített szakszerve­zeti megyebizottsági ülésen érté­kelték. A vizsgálódások során szá­mos — igen lényeges tendenciára figyeltek fel, melyek még elmé­lyültebb és részletesebb tanulmá- nyozást tesznek szükségessé. Hogy csak egy területet említsünk: a jö­vőben sokat kell foglalkozni, a progresszív betegellátás olyan szervezésmódjával, amely minden betegközpontúsága mellett is gaz­daságos, és egyetlen ellátási szin­tet sem terhel fölöslegesen. Megfelelő szinten keressük! Miről is van szó e kérdéskör­ben? Huzamos idő óta tapasztalat, hogy a betegek ellátása sokféle ok­ból nem azon a szinten történik, ahol ezt a leggyorsabban és leg- hathatósabban biztosítani lehetne. Egyes alsó ellátási szintek túl sok feladatot hárítanak a felsőbbek­re. Ennek pedig az a velejárója, hogy az ellátás késedelmessé vá­lik; — gondoljunk saját helyze­tünkre, amikor betegségtől szo- rongattatva szeretnénk már „túl­lenni rajta”, s addig is „minél előbb valami biztosat, biztatót tudni” a viszonylagos megnyug­váshoz — s várni kell, jrárni... Aztán ha nem a megfelelő ellá­tási szinten keresünk — a szó szoros értelmében — orvoslást bajunkra, olyan gyógyító-megelő­ző intézményeket terhelünk feles­legesen, amelyeknek más a fela­datuk, de mert van egy rendkí­vül humánus orvosi álláspont, hogy „aki jelentkezik, vizsgálat nélkül el nem bocsájtható”, még­is ellátnak — vizsgálnak, kezel­nek bennünket. Viszont már a saját — intézményi — feladatuk rovására teszik ezt. A költségnö­vekedést — nem is számítva. Mindez azért, mert a beteg nem ott jelentkezik vizsgálatra, ahol szükséges. Mégpedig a fontos alapelvek egyike, hogy a beteget — kezelőorvosa javaslatára ott kell ellátni, ahol a betegség ter­mészete, a beteg állapota ezt in­dokolttá teszi, ahol a szükséges ellátás szakmai és népgazdasági szempontból egyaránt célszerűen és eredményesen megvalósítható. Az ésszerűségi, célszerűségi szem­pontok hangoztatása természete­sen semmit sé von le a legfonto­sabb követelményből, hogy a gyó­gyításnál elsősorban a hatékony­ságot kell szem előtt tartani. Ám helyénvaló lehet annak megfon­tolása is, hogy mibe kerül egy be­teg ellátása, gyógykezelése. Le­het? Próbálna valaki enélkül egészségügyi költségvetést készí­teni. Beutaló nélkül Még konkrétabban közelítve a témát: .a szükségesnél jelentősen nagyobb a sürgősséggel, történt kórházi beutalások és az ott be­utalás nélkül, spontán jelentke­zettek száma. Néhány számadat a bizottságok tapasztalatait összegező jelentés­ből. A Megyei Kórház bel- és ideg­osztályán 1978-ban 10 400 beteg fordult meg. 9000 belgyógyászati esetből 7092 volt sürgősségi — a továbbiakban sürgős —, s abból 2799 (39,5 százalék) a spontán, be­utaló nélkül érkezett. Közülük 991-et (35,4 százalék) vettek fel, a többit, ellátás után, hazaküld- ték. —■ Baján, szintén abban az esztendőben 17 461 kórházi am­buláns — járó — beteg volt, s közülük beutaló nélkül 33,2 szá­zalékuk jelentkezett. Ellátás után 9917 beteget (56,8 százalék) küld­tek haza (4206 traumatológiai eset volt). — A kiskunhalasi központi ambulancia 19 855 beteget látott el az évben, azaz napi átlagban 55-öL Külön szemléletes és elgondol­kodtató példa, hogy Kalocsán a belosztályon spontán jelentkező 757 betegből csak 23-at (3,03 szá­zalék) kellett felvenni; 42 bete­get (5,5 százalék) körzeti orvos­hoz irányítottak további kezelés­re, és 620 beteget (81,9 százalék) úgy láttak el, hogy körzeti orvos­nál való jelentkezést sem tartot­tak szükségesnek. Ha most csupán a sokszor szó­vá tett nehéz kórházi viszonyokra utalunk, az is indokolja, hogy mi­nél kevesebb olyan feladat ter­helje a fekvőbeteg-ellátást, amely más ellátási szinten is elvégezhe­tő lenne. Sokféle ok Az alapellátást végzők t- kör­zeti és üzemorvosok — szerint sok szubjektív és objektív oka van a sürgősségi beutalással és spontán, beutalók nélkül kórházakban je­lentkezők nagy számának. Az or­vos — ismerve a kórházi helygon­dokat — igyekszik aszerint in­tézni a beutalásokat; a beteg nem vár, hanem beutaló nélkül spon­tán kéri felvételét. A másik be­teg tudja, hogy a kórházban tel­jesebb ellátást kap, ezért oda megy, hiszen ott máskor is fogad­ták, ellátták. Sok esetben nem is tudja a beteg, hogy éjszaka, nap­pal hol kaphat sürgős orvosi ellá­tást, s a tájékoztatás, irányítás hiánya magasabb igényeket te­remt. Vagy: lehet — a körzeti or­vos elutasította a beteg táppén­zes igényét, s az úgy véli, reméli, hogy itt erre is javaslatot kap. Mennek tudatosan a kórházi am­bulanciára azért is, mert ott olyan vizsgálatot végeznek el náluk, amire a körzetben csak 2—3 órás várakozással van lehetőségük. No és szóba jönnek egyéni összeköt­tetések^ amik révén ide jut be ha­marabb a beteg, és neves szakem­berre számíthat. És folytathatnánk, ha nem len­ne világos az elmondottakból is, hogy ilyenformán alaposan felbo­rul a gyógyító-megelőző egészség- ügyi ellátásban a munkamegosz­tás egyensúlya. A fekvőbeteg-in­tézmények orvosaira, nővéreire, szakalkalmazottaira sok olyan tennivaló hárul, amit mondjuk a körzeti, üzemi rendelőben kelle­ne, lehetne elvégezni. De a bizottságok megállapítá­sa szerint több más tényező is közrejátszik abban, hogy a he­lyes munkamegosztási elvek nem mindig érvényesíthetők. Vegyük például az ügyeletet. E területen csak a városokban lehet beszélni a feltételek biztosításáról, de a vá­rosok közelében levő _ községek bevonása még kapcsolt település esetén sem rendezett (Kecske­mét). A gépkocsit még itt is sok­szor elvonják, időlegesen, más feladatokra (Kecskemét, Kiskun­félegyháza), máskor ponyvatetős, fűtetlen terepjáróval intézik az ügyeletet (Kiskunhalas). Mindez csak leszoktatja a lakosságot az ügyeletről, ami nehezen, bizony­talan elérhetőségével a betegeket egyenesen a kórházhoz tereli. Vagy említsük a feltételek hiá­nyával küszködő falusi körzeti or­vost, aki a tanyavilágban magára hagyatva — szakmai háttér, esz­közök s más lehetőségek nélkül — dolgozik. Nyilvánvaló, hogy ha ő sürgősséget állapít meg, ez — a körülmények miatt — eltér 1 a kórházban véleményezendő sür­gősségtől. Alkalmasabbá tenni az alapellátást Ennyi is elég annak érzékelte­tésére, hogy a körzeti orvos kö­rülményeit is változtatni, fejlesz­teni szükséges, ha alkalmasabbá akarjuk tenni a jelenleginél átfo­góbb feladatkör ellátására. * Rész­ben a feltételek szűkössége miatt vontak meg munkaköri teendői­ből annyit, hogy a feladatok egész sora csak felsőbb ellátási szinten végezhető el, mert a körzeti or­vosnak erre nincs módja. A fel­mérést végzett bizottságok ezért is emelték ki — más kérdéskörök mellett az alapellátást fejlesztő utak-módok keresésének és a megfelelő intézkedések szüksé­gességét. S mint leszögezték, az így elé­rendő eredmények elsősorban a jobb betegellátást, emellett az egészségügyi dolgozók jobb mun­kafeltételeinek a megteremtését, az igazságosabb munkamegosz­tást is szolgálják. Nem is szólva a népgazdaság e célra biztosított javainak célirányosabb kihaszná­lását. T. I. i Lapok Petőfi Sándor naplójából A forradalom lángja becsapott Németor- szágba, egyre továbbharapózott, végre Bécset is fölgyújtotta, Bécset!... és mi foly­vást lelkesedtüpk ugyan, de nem mozdultunk. Az országgyűlés igen szépeket beszélt, de a beszéd bármilyen szép, csak beszéd és nem tett. Pesten március 14-én az ellenzéki kör gyűlést tartott, mely ősi szokás szerint ered­ménytelenül oszlott szét. E gyűlésben indít- ványoztatott, hogy a tizenkét pont petíciókép-1 pen fölnyújtassék a királynak, mégpedig rög­tön, de az akkor virágzott táblabírói szellem Pontiustól Pilátushoz akarta vinni a dolgot, úgyhogy valamikor a huszadik században lett volna vége. Egyébiránt jó, hogy így történt... micsoda nyomorúság kérni akarni, midőn az idő arra int, hogy követelni kell, nem papi­rossal lépni a trón elé, hanem karddal... a fejedelmek úgysem adnak soha semmit, azok­tól, amit akarunk, el kell venni. Én nem voltam jelen az ellenzéki kör gyű­lésén. Akkor este Jókai mondta el eredményét vagyis eredménytelenségét nagy keserűséggel és teljes levertséggel. Hallatára magam is el­keseredtem, de el nem csüggedtem. Az éj nagy részét ébren töltöttem feleségem­mel együtt, bátor, lelkesítő, imádott kis fele­ségemmel, ki mindig buzdítólag áll gondo­lataim, terveim előtt, mint a hadsereg előtt a magasra emelt zászló. Azon tanácskoztunk, mit kell tenni? mert az határozottan állt előt­tünk, hogy tenni kell és mingyárt holnap... hátha holnapután már késő lesz! Logikailag a forradalom legelső lépése és egyszersmind fő kötelessége szabaddá tenni a sajtót... azt fogjuk tenni! a többit istenre bí­zom és azokra, kik rendelve vannak, hogy a kezdetteket folytassák? én csak arra vagyok hivatva, hogy az első lökést tegyem. Holnap ki kell vínunk a sajtószabadságot! és ha le­lövöldöznek? isten neki; ki várhat ennél szebb halált? 'E gondolatokkal aludtam el. Korán reggel az ifjak kávéházába siettem. Az úton Vasvári Pállal.találkoztam, mondtam neki, hogy men­jen Jókaihoz, s ott várjanak meg együtt en- gemet. Lelkesedéssel és a sors iránti bizalom­mal mentünk vissza a kávéházba, mely már tele volt ifjakkal. Jókai a proklamációt olvas­ta föl, én nemzeti dalomat szavaltam el; mind­kettő riadó tetszéssel fogadtatott. (A nemzeti dalt két nappal előbb, március 13-án írtam, azon lakomára, melyet az ifjúság március 19-én akart adni, mely azonban az eddigi események következtében szükségte­lenné válván, elmarad. Míg én az egyik asz­talnál a nemzeti dalt írtam, feleségem a má­sik asztalnál nemzeti fejkötőt varrt magának.) A kávéházban azt határoztuk, hogy sorra járjuk az egyetemi ifjúságot, s majd teljes erővel kezdjük meg a nagy munkát. Először az orvosokhoz mentünk. Szakadt az eső, amint az utcára léptünk, s ez egész késő estig tartott, de a lelkesedés olyan, mint a görögtűz: a víz nem olthatja el. T anderer nyomdája legközelebb volt hozzánk, oda mentünk. Jókait, Vasvá­rit, Vidácsot és engem neveztek kiküldöttek­nek, hogy a sajtót lefoglaljuk. Mi megtettük azt a nép nevében, s a tizenkét pontot és a nemzeti dalt rögtön nyomni kezdték. Ezalatt kinn lelkesítő beszédeket tartottak Egresi Gá­bor, Degré, Vasvári, Jókai stb. Délfelé elké­szültek a nyomtatványok, s ezrenként .osztat­ták szét a nép között, mely azokat részeg örömmel kapkodta. Délután három órára gyű­lést hirdettünk a múzeum terére, s a sokaság eloszlott. A szakadó eső dacára mintegy 10 000 ember gyűlt a múzeum elé, honnan a közhatározat szerint a városházához mentünk, hogy a ti­zenkét pontot magokénak vallják a polgárok is és velünk egyesüljenek. A tanácsterem meg­nyílt, s megtelt a néppel, először. Rövid ta­nácskozás -után a polgárság nevében aláírta a polgármester a tizenkét pontot, s az alant álló sokaságnak az ablakból lemutatta. Óriási kitörése a lelkesdésnek!... Egyszerre az a hír szárnyal, hogy katonaság jön... körülnéztem, hogy az arcokat vizsgáljam, egyetlen egy ijedt arcot sem láttam... minden ajkon e kiáltás: fegyvert! fegyvert! Ezen, különben alaptalan hír, oly fölindu­lást okozott, hogy Nyári Pál és Klauzál tovább beszéltek egy óránál, anélkül, hogy beszédeik­ből egy-egy töredékmondatnál többet hallot­tunk volna — Budára, Budára!... a helytartó tanács­hoz!... nyitassuk meg Stancsics börtönét!... Budáral... Ezek voltak a nép leginkább és legtöbbször hallható kiáltásai. Végre választmány nevez­tetett kik Budára menendő, s a helytartó taná­csot fölszólítandó, hogy a cenzúrát rögtön el­törölje, Stancsicsot szabadon bocsássa, s a ka­tonaságnak rendeletet adjon, miszerint ügye­inkbe semmi szín alatt be ne avatkozzék. A választmány tagjai: Egresi Sámuel, Gyurko- vics Máté, Irányi Dániel, Irinyi József, Kacs- kovics Lajos, Klauzál Gábor, Molnár György, Nyári Pál, Petőfi Sándor, Rottenbiller Leo­pold, Staffenberger István, Tót Gáspár, Vas­vári Pál. A választmány legalább húszezer ember kí­séretében fölment Budára a helytartó tanács­hoz, és előadta kívánatait. A nagyméltóságú helytartó tanács sápadt vala és reszketni mél- tóztatott, s ötpercnyi tanácskozás után min­denbe beleegyezett. A katonaságnak kiadatott a tétlenség iránt a rendelet, a cenzúra eltöröl­tetett. Stancsics börtönajtaja megnyílt. A rab írót diadallal hozta át a töméntelen sokaság Pestre. p z volt március 15-ke. Eredményei olya- nők, melyek e napot örökre nevezetes­sé teszik a magyar történetben. Események folytatásának ez közönséges volna, kétségkí­vül, de tekintve annak, ami volt, kezdetnek, nagyszerű, dicső. Nehezebb a gyermeknek az első lépést megtennie, mint mérföldeket gya­logolni a meglett embernek. Pest, március 17. 1848.

Next

/
Oldalképek
Tartalom