Petőfi Népe, 1980. február (35. évfolyam, 26-50. szám)

1980-02-08 / 32. szám

1980. február 8. • PETŐFI NÉPE • 3 PÉLDÁUL MI, PEDAGÓGUSOK... Egy pártértekezlet Természetesen figyel- C r7^l 1 Y\ Pf PnPtl tem minden szóra. 1» r í U. I I I 1 1 Am na nem veszi rossz néven, azért én mara­dok a kaptafánál: örülök ugyan annak, hogy a legnagyobb válla­latunknál gépesítették az anyag- mozgatást, vagy hogy az egyik gyengébbnek számító termelőszö­vetkezetünkben sikerült megte­remteni a húshasznosítású tehe­nészet feltételeit. — Mégis, ha a tizenegyedik pártkongresszus fel­adatainak végrehajtásáról van szó, akkor nekem, pedagógusnak, a közoktatás eredményei jutnak először az eszembe. Az például, hogy itt Lajosmizsén, ma már az iskola küszöbét átlépő gyere­kek kilencvennyolc százaléka vagy óvodába járt, vagy iskolai előkészítőn vett részt, s hogy a nyolc általános elvégzése után ugyanilyen arányban tanulnak tovább. Aztán, hogy néhány év óta minden felsőtagozatos tanu­lónk szakrendszerű oktatásban részesül, s hogy csaknem minden második gyerek napközis lehet. Sőt, tovább szűkítem a kört: mint az általános. iskolai diák­otthon igazgatója, arra gondo­lok a legszívesebben, hogy meny­nyi minden változott, amióta a mi kétszázhetven személyes in­tézetünk felépült. Az osztatlan tanyai iskolák száma tizenhá­romról hétre csökkent, s az oda­járó felsőtagozatosok is szakrend­szerű oktatásban részesülhetnek. Akadnak persze olyanok, akik egy ilyen nagy, országos szám­vetés idején jelentéktelen apró­ságnak tartják mindezt. Ám akik így gondolkoznak, azok elfelejtik, hogy a legnagyobb épületeket is az apró téglák sokaságából építik fel. S hogy nekünk, kommunis­táknak, ilyenkor alaposan szem­ügyre kell vennünk a saját tég- lácskánkat: vájon mekkora a tartószilárdsága, s hogy pontosan illeszkedik-e a többi mellé? Czeretnék a beszámolót követő vitában felszólalni, és sze­retnék néhány mondat erejéig el­meditálni ezen. Elmondom majd, hogy a szép és a jólfelszerelt diákotthon .önmagában nem .elég azoknak a hátrányoknak a;: le­küzdéséhez, amelyek a tanyán élő gyerekeknek jutnak osztály­részül. És az sem elég, hogy az újonnan érkezőket megtanítjuk a kés, a villa használatára, vagy hogy rászoktatjuk őket a rend­szeres fogmosásra. Nem elég ar­ra törekedni, hogy az ötödikes- hatodikos gyerekek tudjanak vég­re folyamatosan olvasni, s meg­oldani egy logikai készséget is kívánó szöveges példát. Magyarán szólva; nem elég, ha mi peda­gógusok csak az iskola falai kö­zött élve neveljük a gyerekeket — bármi lelkiismeretesen tesszük is ezt egyébként! Elmondom — természetesen nem csupán itt az előtérben, ha­nem bent a pártértekezlet részt­vevői előtt is —, hogy milyen tapasztalások erősítik bennem napról napra ezt a meggyőző­dést ... Van nekünk két kislányunk, akik a legutóbbi hétfőn nem ér­keztek vissza otthonról. Még ked­den is hiába vártuk őket. Nem ■először fordult elő ez persze velük, az okát is gyanítottuk; de csak gyanítottuk ... Szóval, szer­dán este megkérdezi az egyik kollégám a kisebbiktől: Gyöngyi­kém, mondd, .miért nem jöt­tetek vissza hétfőn? Nagysokára sikerült kihúzni belőle a vá­laszt. Kiderült, hogy az egyik szülő részegebb, mint a másik. Pénteken is leitta magát mind a kettő, s a gyerekeket hideg la­kás fogadta. Másnap és harmad­nap is megismétlődött az eset, s a gyerekek maguk mosták ki a hazavitt ruhákat, ám azok a hideg lakásban nem száradtak meg időre, ezért voltak kényte­lenek otthon maradni — a fű- tetlen szobában vacogni még két napig. ■VT em részletezem tovább: a lé- . nyeg, hogy igen sok gyere­künk él ilyen otthoni környe­zetben. Ezért aztán gyakran érez­zük, hogy úgy faraghatunk csak embereket ezekből az apróságok­ból, ha előbb a szülőket is si­kerül megnevelnünk, vagy leg­alábbis jobb belátásra bírni bi­zonyos kérdésékben. S hány kér­dés van ilyen! A legtöbb új gyerekünk például nem ismeri a főzelékeket, egyszerűen azért, mert otthon a lebbencslevesen, a keményiarhonyán és a paprikás­krumplin kívül mást alig főz­nek. Nem ismerik és nem is eszik meg: hordják vissza a tá­nyérokat, érintetlenül. Pontosabban csak hordták, mert legutóbb ez ügyben is a sarkunkra álltunk, és nem en­gedtük meg nekik: azt mondtuk, mindenki annyit kap, amennyit kér,^de azt meg kell enni. Ennek persze^ van már,, néhány hónapja, és "ma ott tartunk* hogy az eredményét is látjuk. A leg­több gyerek megszerette a főze­lékféléket, sőt, valamelyik nap sértődötten állított meg az ut­cán az egyik szülő, mondván: mit csináltunk mi a gyerekével, mert egy ideje azt hajtogatja ott­hon, hogy a diákotthonban tud­nak csak főzni igazán. A kár hiszi, akár nem, az ilyesfajta apróságokat én a legnagyobb sikernek érzem. Egy apró tégla a helyére került és lassan készül, lassan magasodik az épület.. Elmondta: Kari Istvánné Lejegyezte: Káposztás János V irágzófazekasság Hogyan látja mestersége újbóli virágzását a fazekasmester? Mert nincs az a köcsög, bokály, agyagból való bogrács, csöcsöskorsó, — (zalai nevén: bugyigás) — boroskancsó, komaszilke, kacsasütő, ami mázasán, vagy máztalanul el ne kelne ihetipiacon, vásárban, nép­művészeti kirakodón. Veszik válogatva, válogatás nélkül a csicsásra festett agyagedényt, s veszik a máztalant, ki melyikben látja, érzi, tudja az eredettibbet, a régebbif, a „hamisítatlant”, a népit. Mit keres bennük a kényelemhez szokott ember? Miért örül a kétfülü fedeles bográcsnak, ha -úgysem teszi villanytűzhelyére? Miért kí­ván bugyigást, ha nem jár mezőre, ha nem ássa be a földbe, hogy vize hús maradjon? A kérdezett: Németh Tibor za­laegerszegi fazekasmester. Abból a nagy fazekasnemzetségből, ame­lyiknek őse id. Németh Gábor, a nagypapa, aki benépesítette a Dunántúlt szemes kályhákkal, kandallókkal, épületeket díszítő kerámiákkal, s fazekasedények­kel is, s tagja az érdemes mű­vész keramikus: Németh János. Németh. Tibor és Németh János unokatestvérek, de testvérek a kifogyhatatlan ötletekben, s a hűségben, mely a zalai hagyo­mányokhoz köti őket. Németh Ti­bor megmaradt a zalai agyag­edények egyszerűségénél, a több­ségében máztalan edény szépsé­génél. Ott találjuk a heti piaco­kon cserepeivel, s az országos népművészeti találkozókon gyak­ran. Miért tartja magát a hagyo­mányos, őseitől örökölt formák­hoz? — A , fazekasmesterség annyi volt, mint megtanulni azt az ABC-t, mely a különböző hasz­nálati edjények formáját jelen­tette. A fazekasgyerek már ebbe „született”. Álmában is tudta, mi­lyen az az edény, amelyben szil­valekvárt, zsírt vagy tejet tar­tanak. Tudta, hogy milyen for­mában fő meg jól a tűzön a la­kodalmi káposzta. Én az eredeti formáktól - csak akkor térek el, ha olyan edényeket vagy tárgya­kat kémek tőlem, amelyeknek kialakult formája nem volt. Gon­dolok például a virágtartó cse­répre. — Miben látja a zalai faze­kasság sajátos vonásait? — A zalai nép nem volt gaz­dag. Többnyire csak egyszerű edényekre tellett. A cserépedé­nyeket egyszerű díszítéssel lát­ták el: a nagy lakodalmas két- fülű fazekat abroncsos díszítés­sel, a bugyigást többnyire natúr szinbea^tacjakoitit án - ^paraszto^, san” hagyták. >vagy- fázekaszöld-7 del mázcüva.' Jetlleg^eltés *lár "tefra^i~ kotta permetvizes korsó, fehér csíkkal a nyakán. A hegyi bog­rács is egyszerű, szép formájú. A zalai vidék hegyes, dombos, agya­gos. Mindenütt inkább a forma uralkodik. Ez jellemző a zalai edényekre. Divat ma a korongon készült agyagedény. De látja-e jövőjét alkotójuk? Kiszoríthatja-e a gyáripar? — A ma emberét tömeggyár­tásban készült tárgyak veszik kö­rül. egyformák. Csoda-e, ha vá­gyakoznak 'kézművestárgyakra? Ha a forma szépségét mindjárt nem is érzik, tudják, hogy az valami más, aminek élete van, ami az emberi kéz nyomait vise­0 Zalai bugyigás. • Zalai bogrács. Németh Tibor munkái. li magán. Jólesik nézni, paeg- fogni. Egy régi fazéknak a hibái is szépnek hatnak, gazdagítják. A háziiparszerűen nagyban előállí­tott „népművészeti tárgy” már nem igazi. „Szobatiszta”. A máz, ak'ár‘á^afeíc T^rn efSznf az anya- ■ igbi. E?- nagy hiba. Ezek a .tárá­gyak messze esnek a fazekasmes­terség tárgyaitól. Gyáriparszerűen a fazekast, a gölöncsért utánozni nem lehet. Németh Tibor az alkotó és benne élő ember szemével úgy látja, hogy gyáripar és kézmű­vesség nem versenytársak, és nem ellenségek, hanem kiegé­szítik égymást. Lehet, hogy az eredetileg másféle feladatot be­töltő fazekasedények dísztárgyak a mai lakásban, de mint ilyenek­ben a feladatukat tökéletesen betöltő szép formát, a gazdasá­gosság, hasznosság, szépség tel­jes értékét csodáljuk — s ezt várjuk a gyáripar tárgyaitól is. K. A. ÚTTÖRŐÉLET Barátunk a múzeum Az elmúlt mozgalmi esztendő­ben több ezer kisdobos és úttörő vett részt a Művészetek vándor- álján elnevezésű kulturális já­tékon. Ebben az esztendőben a művészet barátai égy kötetlenebb szerkezetű, mintegy második fo­kozatú játékra hívják fel figyel­meteket: a Barátaink __elnevezé­s ű játéksorra, amely keretet nyújt őrsök, rajok és csapatok közművelődlési tevékenységéhez. A Barátunk a könyv. — a mú­zeum, a film, a rádió, a televí­zió, a színház, a muzsika, a tánc, a szép sző, az újság, a technika. — közül a Kecskeméti Katona Jó­zsef Múzeummal karöltve, a Ba­rátunk a múzeum keretében egy nagyszerű játékot kínálunk a kecskeméti, és a környéken élő úttörőknek több fordulóban. (A játékos vetélkedőt tervezzük a bajai Türr István Múzeummal is megtartani, hasonló formában, esetleg a többi városban is, ha az úttörőelnökségek felmérései szerint a pajtások szívesen részit vesznek benne.) A kecskeméti úttörők beneve­zésének első és elengedhetetlen feltétele a múzeumban látható Kecskeméti városképek című ki­állítás megtekintése, akár több­ször is. Felhívjuk figyelmeteket arra hogy minden csütörtökön tárlatvezetésen vehettek részt, a képekhez kaptok pontos magya­rázatot —, és tehettek fel ti is kérdéseket! A kiállításhoz kapcsolódva hir­detjük meg a vetélkedőt mi is, hogy a március végén sorra ke­rülő záróeseményén, a múzeum­ban lemérhessük tudásotokat, és jutalmazhassuk azokat az úttö­rőket, akik a megyeszékhely helytörténetét, nevezetességeit, jeles évfordulóit, nagy szülöttei­nek életútját legjobban ismerik. Gélünk egyértelmű: ismerjétek meg jobban a várost, amelyben éltek, olvassatok minél többet múltjáról, történelméről. Tudja­tok annyit, hogy előttetek „be­széljenek” az épületek, szobrok, emléktáblák. De itt is tudjatok be­szélni a város utcáinak névadói­ról, arról, hogyan szolgálták — vagy akarták szolgálni a hírős város fejlődését. Nemes versenyre szólítunk te­hát benneteket, vegyetek benne részt minél többen. ügyes őrsvezetők , bizonyára szerveznek majd városnéző — emléktábla, szobor, nevezetes épü­let Stb. — sétákat, hogy közösen derítsenek fel eddig nem ismert, de fontos tudnivalókat. A lehető­ségek között szerepel az őrsökben való beszámoló egy „terület”-ről, például a város írószülötteiről. Ha kértek, bizonyára kaptok segítséget a forrásmunkák fel­derítéséhez a csapatvezetőtől, rajvezetőtől is. Őszintén reméljük, hogy az ér­dekesnek ígérkező vetélkedő kap­csán sok érdekes adatot fogtok összegyűjteni. Ízelítőül egy régi városképet közlünk, s felteszünk három kér­dést, és várjuk megfejtéseiteket a szokott módon, levelezőlapon, február 13-ig címünkre. (Petőfi Népe Szerkesztősége, Kecske­mét. Pf. 76. A levelezőlapra ír­játok rá: Üttörörejtvény.) KINCSKERESŐ-HÍRADÓ „Pocsék vagyok, fantasztikusan pocsék. Hiába bámulom magam a tükörben, ez napról napra rosz- szabb lesz. A legfantasztikusabb az, hogy észre sem vettem, mi­kor lettem ilyen pocsék ...” Így kezdődik Janikovszky Éva, a nép­szerű írónő A tükör előtt című írása, amelyben egy kamasz töp­rengéseit írja. meg. Akár Jcöltepiép.yiiek_i§.. felfog­__ h atjátok. Sánta Ferenc Téli vi­REJT VÉNYFEJTŐKNEK Az elmúlt héten közölt fejtörő helyes megfejtését — a, kitűzött határidőig — pontosan négyen küldték be, ilyenformán sorsol­nunk sem kellett, ők négyen kap­ják meg a könyvjutalmat. Walter Krämer: Üj látóhatárok című művét. Íme a helyes megfejtés: Pista az első héten 3/4-szer, a második héten 4/3-szor annyit gyűjtött, mint Jancsi. Ezt a változást ép­pen az a 14 kilogramm okozta, amit Pista a második héten gyűj­tött. Tehát Jancsi papírmennyi­ségének rágzás című írását, mert annyira bővelkedik nyelvi szépségekben. Jót mulathattok egy labdarúgó „bizonyítványmagyarázatán”, részt vehettek irodalmi sétán, olvas­hattok a havas táj hangulatát tökéletesen felidéző költeményt Szepesi Attila tollából. Jó szórakozást, irodalomked­velő úttörők! (4/3—3/4) i<észe =7/12 része 14 kg 12/12 része 14:7/12 = 14.12/7 = 24. kg. Ellenőrzés: 24X3/4+14=32 Jancsi 24, Pista 32 kilogramm papírt gyűjtött. A versenyfeladatnak ezért a megfejtéséért Pataki Miklós (Kis­kunhalas), Juhász Zoltán, (Kun­szállás), Borsodi Pál (Fülöpháza) és Őri Gábor (Kiskőrös) kapja á jutalmat. Csapatuk, rajuk és őr­sük büszke lehet rájuk! „Pedig anyja vagyok... ELGONDOLKOZTATÚ és sok tanulsággal szolgáló levelet kap­tunk a napokban egy kecskeméti édesanyától, aki olvasta lapunk 1980. január 27-én megjelent szá­mában a Rablás kicsiben című, tárgyalóteremből származó írásun­kat. Többek között ezt írja: „Ki­sebbik fiam 1961 februárjában született és ő is elindult a lejtőn, pedig 1978-ig rendes fiú volt. Ács és állványozó szakmát tanult, majd a BÁCSÉP-nél dolgozott szakmun­kásként. Egy év alig telt el, ami­kor kiderült, hogy a munkahelyé­ről egy hónapot igazolatlanul hiányzott. Ekkor munkahelyet vál­toztatott, s minden rendben volt 1979-ig, amikor hatezer forintot vett fel az OTP-től, de annak fe­lét egy este elszórakozta a barátai­val. Januárban kétszer kapott fize­tést, semmit nem vett, de pénze sem volt. Ekkor már nem lehetett vele beszélni. Választás elé állítot­tam: vagy a cimborák, vagy a szü­lők. Erre elment a háztól, azt sem tudom hol tartózkodik. Nem értem ezt,-pedig az anyja vagyok...” — hangzik a levél. IGEN, VALÓBAN nehezen ért­hető ez a hirtelen fordulat egy alig húszéves fiatalembernél, bár min­denképpen hosszabb folyamatnak kellett megelőznie azt. hogy el­ment a háztól. Nincs szándékunk­ban a hozzánk bizalommal forduló szülőt oktatni, de ha jobban bele­gondol a fiú eddigi életébe a szü­lőkkel kialakított kapcsolatba, an­nak tartalmába, valószínűleg rá­jön valamire. Talán arra, hogy hiányzott a kölcsönös őszinteség, a feltétlen bizalom, az úgynevezett kényesebb kérdések megbeszélése, netán a fiú nem, vagy alig kapott zsebpénzt otthonról, s amikor ön­álló lett, megszédült a lehetőség­től. Az sem kizárt, hogy túlságo­san is sok zsebpénzt kapott, azzal nem kellett elszámolnia. Mindez . azonban csak feltételezés. De az —^tény, hogy egyik napról a másik­ra ilyen nagy fordulatra ok nél­kül nem szánja el magát az a fiú, aki „egyébként rendes”. Nem lehet szerencsés szülői be­avatkozásnak minősíteni azt sem, amikor válaszút elé állította az anya a fiút: vagy én. vagy a bará­tok. Mert a barátok, a cimborák vonzása más, erősebb, s így meg­határozóbb is lehet, mint ahogyan az is volt. A LEVÉL TOVÁBBI részében úgy érezzük jogos és meggondo­landó kérdéseket tesz fel az édes­anya: „Nem értem, milyen bará­tok azok, akik elvárják és gyanút­lanul eltűrik, hogy társuk egy es­te 800—900 forintot fizessen ki a kocsmában. Nem értem a Jalta és az Autóscsárda vezetőit, felszolgá­lóit sem, akik a részegségig adnak 'italt 18—20 éves gyerekeknek.” Igen, itt igaza van az anyának, csakhogy a barátok úgy látszik csupán borbarátok voltak, s úgy tűnik az említett két helyen nem tűnt fel a fiatalok nagy költeke­zése, részegsége, s nem tartják be azt az előírást, hogy ittas embere­ket nem szabad kiszolgálni. Saj­nos, nemcsak ebben az egy eset- . ben tapasztalható ilyesmi, de számtalan más ügyben is előbuk­kan — legtöbbször már csak a bí­róságon, az ügyészségen. Megval­lom, számomra az is furcsán hang­zik, hogy a munkahelyéről egy hó­napig igazolatlanul mulasztó fiút senki nem kereste. Sem a brigád­vezetője, sem munkatársai nem vették a fáradtságot, hogy megkér­dezzék a szülőt, miért nem jön dolgozni a fia? EZ UTÓBBI MONDATON talán felháborodik némelyik munkahelyi vezető, egy-két olyan munkatárs, aki esetleg ráismer a szituációból a fiúra, s kijelenti: a munkahely nem kisdedóvó. Mindenki felnőtt ember, legyen magához való esze. Igaz, a munkahely nem kisdedóvó, s az ott dolgozók felnőttek. Csak­hogy számtalan esetet tudnánk említeni —. szocialista brigádok nevét sorolni —, amikor a felnőtt emberek vigyáztak a felnőtt gye­rekre, s egyengették az útját, ta­nácsokat adtak neki, közösen segí­tettek- eligazodni az élet dolgai­ban. S tegyük hozzá ehhez, hogy az ilyen példák vannak túlsúlyban és nem a közönnyel megfogalma­zott: mi közöm hozzá! Azt írja az édesanya, hogy ne haragudjanak, de úgy érzem tollat kellett fognom, mert a lejtőn egy fiúval több indult el, ez pedig az én fiam.,. Tökéletesen megértjük a szülő aggodalmát, mert nekünk, a társadalomnak sem mindegy, hogy egy fiúból mi lesz, hogy meg lehet-e állítani azon a bizonyos lejtőn, vagy sem. Van-e olyan va­laki, aki hajlandó megfogni a fiú kezét és visszasegíteni a lejtőről, s a fiú kinek hajlandó oda nyújtani az ő kezét A szülő — mint emlí­tettük — hibázott, amikor válasz­út elé állította, mert a gyerek úgy érzi: elengedték a kezét, azt akar­ták a szülők, hogy menjen a ház- .tól. Pedig ennek ellenkezőjéről ép­pen az anya levele győz meg, s győzhetné meg a fiút is. Mert a válaszút éppen az aggodalom dik­tálta megoldás volt az édesanya azt remélte, hogy ezzel elszakít­hatja a borbarátoktól. S most hogy ez nem sikerült, kétségbeesve ke­resi a megoldást azt a módot, amivel megállíthatná fiát a lejtőn. Ehhez azonban nemcsak az édes­anya akaratára van szükség, ha­nem arra is, hogy a fiú szintén akarja a visszatérést, a megjavu- lást. Mert a jelenlegi képlet saj­nos, nagyon hasonlít az általában tapasztalható jelenséghez: először otthagyja a munkahelyet elfogy a pénz, aztán lop, megtámad valakit elítélik, kiszabadul, még nagyobb lopásokba keveredik, s végül már olyan súlyos börtönbüntetést kap, ami nagyon megnehezíti az oly gyakran emlegetett lejtőről törté­nő visszatérést. A JELEN ESETTEL összefüg­gésben, az édesanya aggodalmas levelére válaszként újból hangsú­lyozzuk, hogy a fiú visszatérése még lehetséges, bizonyára már ő is megbánta az oly hirtelen szakí­tást a szülői házzal. Mit tehet az anya? Meg kell keresnie a fiát —, akiről úgy tudja, valamelyik mun­kásszálláson lakik —, s őszintén beszélni vele, szégyenkezés nélkül bevonni a beszélgetésbe az illető vállalat idősebb munkásait, veze­tőit, hiszen nagyon sokat segíthet az őszinte szó, a megértő és segí­tő szándékú közösség. S ezt éppen azért kell megtennie —, mert amint a levelében írta — „az any­ja vagyok...” Gál Sándor A képen látható két épületet bizonyára valamennyien felismeritek,' ezzel kapcsolatban feleljetek három kérdésre. 1. Ki tervezte az öt karcsú toronnyal ékes evangélikus templomot? 2: A Tudomány és Technika Házát a századforduló után természeti katasztrófa rongálta meg. Mi volt ez? (Víz?, tűz?, vagy egyéb?) 3. Mikor? A környezet megszépítéséért A Német Demokraitikus Köz­társaság területén a környezet védelme, szépítése közügy: ter­mészetvédelmi területek, üdülő­övezetek szép számmal találha­tók itt. Ezek közé tartozik Közép- Európa szinte egyedülálló termé­szetvédelmi körzete, a Berlintől száz kilométerre délkeletre fek­vő Spreewald, amely a hazai és külföldi turisták kedvelt kirán­dulóhelye. A Niederlausitzban elterülő, 75 kilométer hosszú és 15 kilométer széles erdős lapályt a Spree és a Malxe kereken háromszáz gon­dozott folyóága és csatornája te­szi igazi víziparadicsommá. A víz olyan természetes életelem itt, hogy az ezen a vidéken lakók bevásárlásaikat is vízi úton bo­nyolítják le. A vidék „kapujának” Lübbenau városát nevezik. In­nen indulnak ki a szebbnél szebb séta- és kirándulóutak. Lübbe­nau egyébként a színhelye a nya­ranta sorra kerülő Spreewaldi Fesztiválnak.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom