Petőfi Népe, 1980. február (35. évfolyam, 26-50. szám)

1980-02-06 / 30. szám

1980. február 6. 0 PETŐFI NÉPE • 3 Ki-ki hozzáadja a magáét a falugyűléshez Mintha az. illendőség . azit kí­vánná, születésétől kezdve ide­való falubéli érkezik elsőnek a hetényegyházi falugyűlésre: a 66 éves, zöldkendős, barna télika­bátos özvegy Sutus Imréné, Szarkásból. Első fecske létére a még úton levőket mentegeti: — Sokunknak alacsony' fekvé­sű laposokban van a háza, és ir­datlanul rossz dűlőuitakon jutunk be a faluba. A gyógyítás rendben... Tapodták is elegen a hitvány utakat ezen a január végi kedd délutánon, hogy úrihegyiek, szarkásiak, belsőnyíriek és kül­sőnyíriek, jó százan, ideérjenek este hatra a honvédségi társadal­mi klubba, a falugyűlésre. A lakosok és a tanács első idei párbeszédére a 'közel négy és fél ezres lélekszámú Hetényegyháza népfrontbizottsága tett javaslatot. Titkára, Csorba János nem kés­lekedik: megadja a szót Marto- nosi József tanácselnöknek. — Jó évünk volt a tavalyi, hi­szen emlékezhetnek: kétmillió- nyolcszázötvenötezer forintért körzeti orvosi rendelőt építhet­tünk, a hozzá tartozó két lakás­sal. Ezzel és az egészségházzal most már megvan az adottsá­gunk az itteni gyógyításra. Ezért dicséret illeti társadalmi mun­kásainkat, a kisiparosokat és azt a százhúsz embert, aki munkát vállalt az építésben, és rendet tett az új épület körül — mond­ja elismerően a tanács elnöke. Szó szót követ, s már a mai meg a holnapi községépítésre fi­gyelnek a hetényiek. A régi, II. számú iskolából a közelmúltban máshová költöztették a tanulókat, hogy a volit iskolaépületben száz­negyven óvodásnak helyet adja­nak, már az idén. Épp hogy csak megnyílik az óvoda, máris ala­pozzák a község másik, négytan­termes iskoláját, hogy tervük szerint 1982—83-ra készen legye­nek vele. ... de vibrál a tévé — A Kossuth Lajos utcai jár­dán járhatunk-e az idén? Mert hát az óvodába vagy az iskolá­ba el is kéne ám valahogy jutni. A gyermekin,tézmények után a második közügyben hozzászóló a jogai mellett a kötelességeit is is­merő Bajáki János, egyéni gazda. Róla mondják a faluban, hogy lelkiismeretesen pontos adófizető. Akárcsak Bimbó László munkás, vagy a kisiparosok közül Söröli Pál és Szabó Menyhért, akik előreláthatóan tudják, hogy a de­cember 29-én, végszóra befize­tett egyösszegű adó mit sem ér már arra az esztendőre. A ' Kossuth utcai járdáról egyébként a népfronttitkár. Csor­ba János ezt válaszolja: — Megnézzük, mennyit kérnek most a cementént és a sóderért. Egyezkedünk fuvar dolgában azoknak a kecskeméti üzemeknek a vezetőivel, ahol községünk több mint 800 lakosa dolgozik. Aztán, ahogy már terveztük, márciusban elkezdhetjük a járdahúzást. Hív­ják barátaikat, ismerőseiket is se­gíteni 1 Magony Dezső fűtésszerelő nyújtja a kezét: — Jó, hogy van már orvosi rendelő, és meglesz a főutca jár­dája — fejtegeti —. de akik kí­vül, a dűlőutak mentén laknak, azokat is hallgassa meg a ta­nács. Martonosi József ennek nem lát­ja akadályát. A múlt évi négy tanács-, tizenkét vb-ülésen 54 r határozatot hoztak a község fej­lesztésére, de van esély a mai fórumon is, hogy további javas­lattal, fejleménnyel rukkolnak elő. Hát tessék! — Elavult a villanyhálózatunk, gyenge a trafó teljesítménye Urihegyben, ahol lakom — tér rá Magony Dezső. — Ez nálunk ezer embernek okoz bosszúságot. Ha valaki bekapcsol egy centri­fugát, vibrál a tévé. Ha árammal hajtott darálót, vagy szivattyút használnak, 220 voltról 170-re csökken a feszültség. Hunyorog­nak a lámpák. Ha meg kialsza­nak, három nap kell, míg valaki megcsinálja. — Igaza van — csatlakozik Dukai Mihály is. — Ez egy frá­nya állapot. A mi hálózatunk — úgy mondják — „maszek”. Azért, mert valamikor egy lajosmizsei kisiparos vezette el hozzánk az áramot, a DÁV nem hajlandó kezeskedni a vezetékrendszer működéséért. A hálózat gazdá­ja!?) az Egyetértés Szakszövetke­zet — annak viszont nincs pén­ze karbantartásra. Mikor jutunk végre megbízhatóan áramhoz? Fagyoskodó gyerekek — Ismerjük a gondot. Csak­hogy pénze a villanyhálózat-fej-» lesztésre se a tanácsnak, se az Egyetértésnek nincs — feleli az elnök. — Annyit ígérhetek: mi­helyt a tanácsi gazdasági főelő­adónk odajut, hogy év eleji mun­kája során szusszanhat egy ke­veset, megnézi, mennyit fizettek már be idáig az úrihegyiek a ve­zetékrendszer felújítására. Ezek­ből az 1000—2500 forintokból, ha összejön a trafó ára, már kezd­hetünk valamit. Eljárok a szak- szövetkezetnél, de az áramszol­gáltatóknál és a kecskeméti Vá­rosi Tanácsnál is, hogy segítsé­güket kiérjem. Láthatóan tetszik az egyenes beszéd. Többen felbátorodnak, köztük Zubornyák György is. — Naponta ott visz el az utam és bánt, hogyan kucorognak, fa­gyoskodnak reggelente az iskolás gyerekek a Gergely-tanyaí busz­megállónál — mondja együttér­zőn. — Biz’isten nem sajnálnék ötezer forintért téglát venni, és abból egy fedett váróit építeni a gyerekeknek, hogy ne fázzanak, ne ázzanak annyira. — Jó, hogy említi — fogadja újfent az észrevételt a tanácsel­nök. — Kaptunk mi Kecskemét­ről nemrégiben égy kiszuperált buszt. Az alját hegesztőpisztoly- lyal levágattuk, úgyhogy szélvé­dőnek, esőfogónak — a Gergely- tanyánál — megtenné. A csonka busz az Egyetértés Szakszövet­kezet udvarán áll. Holnap meg­kérem az itteni honvédalakulatot; daruval vigyék át a fülkét a Gergely^tanyához, és helyezzék el. Kezek a magasban. Egyre több. Ki-ki hozzáadja a magáét a falu­gyűléshez. Egyéni panaszt, sé­relmet alig; településméretű gon­dot viszont annál inkább han­goztatva.. Bírság a szemetelőknek — Azt akarjuk, hogy Kecske­mét kertvárosa legyünk? — te­szi föl a kérdést Bán István ta­nácstag. — Akkor, hogy a hoz­zánk jövő emberek jól érezhes­sék magukat, a tiszta, virágos községet ne csupán hirdessük: tegyünk is érte. Szeméttárolónk már van a nagynyíri homokbá­nya-gödröknél. Mégis, mennyi a hulladék, a lom a kerítéscserjék alatt és áz utcák, árkaiban! Iga­za volt az elnöknek, amikor a minap ezt mondta: „Aki ezentúl hanyagságból árt lakóhelye kör­nyezetének, szeméttel csúfítja a faluképet, annyi büntetéspénzt fog fizétní, hogy abból akár taxit is bérelhetne a szemétszállítás­hoz”. Jó éraés hallani az őszinte, kertelés nélküli véleményt, a nem szépítő, önkéntelen állásfoglalást. Ürihegyi, hetényi, belsőnyíri és külsőnyíri ember mindahány, a legeldugottabb dűlők mellett is, szóra és tettre kész építője, párt­fogója községének évről évre. Erre a gondolatra bátorított ez az. este is. Kohl Antal Százezrek konyhája — Kik és hányán veszik igénybe az üzemi kony­hát? Sebestyén Miklós, a Belkereskedelmi Minisztérium osztályvezetője ezt mondja: — A munkahelyi közétkeztetést 1978-ban összesen 1 millió 410 ezer dolgozó vette igénybe, az összes munkavállalóknak mintegy 38 százaléka. Ez az arány hosszú évek óta nem növekszik. Pedig a rend­szeres étkezés, a meleg ebéd nem fölösleges luxus! — Ellenségük önmaguknak az emberek? Vagy ennyire rossz az üzemi koszt?! — Az üzemi közétkeztetésben való részvételt épp úgy a táplálkozási szokások motiválják, mint a csa­ládi ünnepek évtizedek óta változatlan étrendjét egyes vidékeken. De nemcsak a szokásokat kell el­ítélnünk, hanem azt a szemléletet is, amellyel egyes gazdasági vezetők kezelik a munkahelyi közétkez­tetés kérdését. — Ellenzik talán?! — Mondjuk úgy, hogy nem propagálják. Köztudott, hogy a munkahelyi közétkeztetés vállalati hozzájá­rulással történik. Az ebéd árának egy részét a dol­gozó, másik részét a vállalat téríti. Ezt a vállalati hozzájárulást a jóléti, szociális és kulturális alapból fedezik; ugyanabból, amiből a vállalati gyermekin­tézmények fenntartási költségeit, az üdülési hozzá­járulást, a szociális segélyeket, és így tovább. Nos, minél többen veszik igénybe a közétkeztetést, annál több dolgozónak kell hozzájárulást fizetni. így aztán nem szorgalmazzák a dolgot. Végül, ami az üzemi koszt minőségét illeti, arról kérdezze meg az illeté­keseket: a vendéglátókat, A Pest vidéki Vendéglátó Vállalat hálózata több megyére kiterjed. Ilosvai Árpádné kereskedelmi igaz­gatóhelyettes a falon függő térképen mutatja, mek­kora terület tartozik hozzájuk, elsősorban munkahe­lyi ellátás — üzemélelmezés — szempontjából, de ahol a helyi tanács igényli, ott a lakosság ellátás­ban is részt vesznek. Budapesten kívül Pest és Ko­márom megye az övék, de Bács-Kiskunban is van gyermekélelmezési báziskonyhájuk. — Aki maga is háziasszony, tudja, mekkora fel­adat kevés pénzből változatosan és jót főzni — kez­di Ilosvai Árpádné. — A munkahelyi étkeztetés át­lagos nyersanyagnormája a vállalatunknál tavaly július 23-a előtt 8,67 forint volt, az áremelések után 10,99 forintra emelkedett, a magas építőipari normá­kat is beleértve. Nos, ennyi pénzből nem könnyű gazdálkodni. Három éve elindítottunk egy korszerű táplálkozási programot. E program keretében az a célunk, hogy a fölöslegesen magas kalóriatartalmú, nehéz, túl zsíros ételek mellett — olykor helyettük — új ízekkel ismertessük meg a dolgozókat, s olyan tápanyagokkal, amelyeket eddig többnyire nélkülöz­tek, vagy csak kis mennyiségben kaptak meg. . i- »K*viu­Konyha-, illetve üzletvezetőink a Belkereskedelmi Továbbképző Intézet szervezésében ötévenként to­vábbképzésen vesznek részt, amelyeken a vállalati gazdálkodás és a munkajog melletti fontos tantárgy a korszerű táplálkozás és a táplálkozás-élettan is. Ezenkívül irányétlapokat készítünk a heti étrendek összeállításához. — Milyen útmutatást, ötleteket adnak ezek az irányétlapok? — Azt például, hogy a bőséges, otthon fogyasztott vasárnapi ebéd után, hétfőn lehet egy kicsit takaré­koskodnia nyersanyagnormával, így több juthat más­napra; hétfőre általában csökentett — 5 dekás — 0 Négy húsosnap az étrenden. 0 Korszerű konyha — korszerű táplálkozás. húsadaggal készült levest javaslunk, utána főtt tész­tát: sajtos makaróni vagy — az édesszájúaknak — szilvásgombócot; hogy hetente kétszer adjanak főze­léket húsfeltéttel, kétszer húsételt körettel, és egy­szer legyen sütemény, harmadik fogásnak. A négy húsos nap egyikén feltétlenül baromfi szerepeljen az étrenden, adagonként 15 dekagramm. — Ugye tudja, hogy sokan szidják az üzemi kony­hát: „Már megint grízes tészta!” Vagy: „Ezt a hús­adagot nagyítóval kell a tányéron megkeresni!” — A nyersanyagnormák szigorúak, mi többet és jobbat csak akkor adhatunk, ha emeljük az árakat. Ehhez vagy a vállalati hozzájárulást kellene növelni, vagy a dolgozó által befizetett ebédpénzt. Ahol ezt vállalták — mint az építőiparban — ott többet tu­dunk nyújtani. Egy dologra mindenesetre vigyá­zunk: senki ne „takarékoskodjék” a dolgozók zsebé­re: kérésünkre az üzemi konyhák dolgozóit épp úgy ellenőrzik kilépéskor a rendészek, mint a vállalat többi munkavállalóját! Ny. £. ÚTKÖZBEN Gondolatok egy pártértekezletröl A művelődési ház nagytermének csupaüveg falán túl egy nagymé­retű építkezés körvonalai bonta­koznak ki a szürke felhős ég alatt. A tiszakécskeieknek nem tűnik fel az üres telek jelenléte, ők már látják az új étterem és szolgáltató létesítmény, az emele­tes épületek jövendő képét. A jö­vő körvonalait tehát világosan érzékelik. Ezekről a terveket, el­képzeléseket jelző körvonalakról a nagyközségi pártbizottság, a he­lyi tanács és a Hazafias Népfront közös kiadványa — a nagyközség politikai-társadalmi, gazdasági fejlődéséről, az ötéves terv idő­szakában — teljes részletességgel tájékoztatja a helybelieket. Most, amikor a nagyközség kommunis­táinak pártértekezletén elérkezett a számbavétele az eredmények­nek, már mind a száznegyvennégy jelen levő küldött áttanulmányoz­ta a statisztikai táblázatokat, a fejlődési tendenciákat, gondokat is regisztráló adatokat, megálla­pításokat, és széles körben hallat­ták szavukat e kérdésekről a nagyközség lakói, a falugyűlése­ken és más fórumokon. A beszámoló taggyűléseken egyébként nagy volt az élénkség, száznál több hozzászólás, javaslat foglalkozott az MSZMP Közpon­ti Bizottsága irányelveinek egyes, tételeivel, az elmúlt tervidőszak tapasztalataival, és számos hasz­nosítható javaslat jelzi, hogy a község jövőbeli fejlődése iránt általános a tettekben is megnyil­vánuló érdeklődés. A legfontosabb véleményeket külön írásbeli összefoglalóban is a pártértekezlet résztvevőinek rendelkezésére bocsájtották. Jól felkészülve és a témák alapos is­meretében tették a küldöttek az elnökség asztalára felszólalási szándékukat jelző céduláikat. Az elnökségben a társadalmi, politikai és pártélet képviselői mellett helyet foglalt dr. Molnár Frigyes, a Központi Bizottság tagja, Horváth Ignác, a járási pártbizottság titkára, Angyal Já­nos országgyűlési képviselő, és amikor az elfogadott napirend szerint rákerült a sor, fegyelme­zetten, az idő múlását mértéktar­tó módon figyelembe véve egy­mást követték a felszólalók a szó­noki emelvényen. Volt miről beszélni, hiszen a nagyközségi pártbizottság titkára, Tóth Sándor érdekes kiegészíté­sekkel gazdagította azt az egyéb­ként is dús információs tömeget, melyet az előre közre adott írá­sos anyagok tartalmaztak. Ehhez járultak még Miskő István ta­nácselnök kiegészítő szavai is. Miről is beszéltek? Elsősorban a nagyközség gazdagodó, színes életének problémáiról. Az ipar — mely otthonra talált a korábban csak mezőgazdaságáról és kelle­mes, üdülésre alkalmas természe­ti környezetéről ismert községben — 481 millió forintos termelési értéket mutatott fel már 1975-ben. Alig néhány év múltán, 1979 vé­gére elérte a 870 milliót, és a nyolcvanas évtized elejének ha­sonló előirányzata 895 milliót je­lez. Ma, mint Tóth Sándor mondot­ta, a munkásosztály részaránya a nagyközségben meghaladja az 50 százalékot, az általuk termelt áruk 16 százaléka pedig a közvetlen és közvetett belső fogyasztás szolgá­latán felül 16 százalékban expor­tálható minőségű, jelentősen gya­rapítva a nemzeti vagyont. A há­rom nagy termelőszövetkezet, mint a felszólalók közül jó néhá- nyan is említették, kísérletező- újító kedvéről, hatékonyan bel­terjessé váló gazdálkodásáról, és sok fiatal belépőjéről is : ismert. Az sem lebecsülendő jelenség, hogy a műszaki és agrárértelmi­ség aránya nem csak hogy meg­haladja a szokásos falusi mérté­keket, hanem megközelíti egy jól szervezett kisváros statisztikai át­lagait. Városiasodásra mutat a teljes foglalkoztatottság tényének meg­léte, az ellátás javítása iránti ér­zékenység. Érdekes, hogy Tisza- kécske törzslakosságán fölül az is erősen indokolja a szolgáltatások és a kereskedelmi hálózat fejlesz­tésének sürgősségét — erről az írásos dokumentumok és a felszó­lalók, valamint a vitaindítók is szót ejtenek —, hogy a nagyköz­ség lakosságszáma az üdülési idény kezdetétől fogva jelentősen meg­ugrik. Mivel az építkezők és nya­ralók, meg hétvégiház-tulajdono- sok jó része városi, igényli a megszokott színvonalú ellátást. Ebből természetesen a törzslakos­ság is hasznot húz. Erre utal a tanácsházával szemben épülő két­ezer adagosra tervezett vendéglá­tóipari komplexum is és sok egyéb jelenség a község életében. Tehát lényegében városi színvona­lú életforma a cél, de úgy, hogy az urbanizáció ártalmai ne hassa­nak. A törzslakosság a fejlődő, tá­guló látókörű apák és fiaik nem­zedéke munkája alapján mindent ki szeretne harcolni, ami szorga­lommal és hozzáértéssel elérhető. Az arányos fejlesztés elvét iga­zolja, hogy az országban elsőként befejezték a tanyavillamosítást, a regionális vízelláitó berendezés és -hálózat jól fejlődik, gyors és korszerű a betegszállítás, az üdü­lőtelepen a vendégeknek és a helybelieknek termálvíz, fedett medencés fürdő áll rendelkezés­re. Külön érdekesség, hogy a szi­lárd lábakon álló ipar, meg ki­sebb részben a mezőgazdaság igé­nyei szerint három megyéből szállítják a munkásszállító autó­buszok a helyben nem található munkaerőt. Sokan járnak már ide a fiatalok közül nemcsak üdülési idényben szórakozni és pihenni a környék­ről is. De azért nem ez az elsőd­leges kérdés, hanem — amint Angyal János országgyűlési kép­viselő pedagógus lelkiismeretétől hajtva erélyesen hangsúlyozta — fejleszteni kell és erősíteni a jö­vendő nemzedékek nevelését olyan színvonalon, hogy ne legyen kü­lönbség város és falu között, és bizonyost idő múlva szűnjön meg a hátrányos helyzet újratermelő­désének társadalmi lehetősége. Igen érdekes gondolat: vigyázni kell, hogy az általános iskolákban a különböző okokból felbukkanó tanévvesztés, az egy-két éves csú­szás a végzettség megszerzésében minimumra csökkenjen, mert ez egyúttal a fiatalságnak a terme­lésbe való belépését is késlelteti. Ez pedig helyi és országos gazda­sági érdek. Egyébként — mint több felszó­laló is mondotta — a tanyai kol­légiumban helyet kellett biztosíta­ni az iparitanuló-képzésben részt vevő fiatalok egy része számára és további tantermek sürgős be­léptetésére volna szükség. A köz- művelődés intézményei jól funk­cionálnak. Példa erre a pártérte­kezletnek otthont adó, hatalmas és célszerű berendezésű művelődési ház. Az a tény is, hogy nagyon kevés nagyközség rendelkezik sa­ját, állandó képzőművészeti galé­riával, az ide visszajáró országos hírű művészek minden alkalom­mal megtisztelik egy-egy alkotá­sukkal a község dolgozóit, mely e galéria értékeit növeli. A gazdasági, kulturális és tár­sadalmi tények világossá teszik, milyen hatalmas felelősség hárul a község kommunistáira. Jelenle­gi, nehezebbé vált gazdasági vi­szonyok között — mint dr. Molnár Frigyes is hangsúlyozta — arra van szükség, hogy ne a szűkén értelmezett helyi politika szem­üvegén át szemléljük a világot, hanem úgy intézzük ügyeinket szerte e hazában, hogy az orszá­gos politikát helyileg végrehajtva fejlesszük saját társadalmunk er­kölcsi és gazdasági értékeit. Erről beszélt lényegében Tóth Dezső is, a Béke és Szabadság Tsz főmező­gazdásza is, amikor azt kérte szá­mon, hogy a tervezett csongrádi vízlépcső kiépítése ügyében jó len­ne, ha illetékes országos szervek is megfelelő információkkal tud­nák segíteni a helyi távlati tervek kidolgozását. A község határának jelentős részén átfogó meliorációs munkálatokat indítanának, melyek súlyos milliókat emésztenek fel. Művelésbe tudnának fogni eddig kedvezően nem hasznosított ha­talmas táblákat, de a vízlépcsővel kapcsolatos környezeti viszonyok ökológiai adottságok tekintetében mindenképpen tájékozottnak kel­lene lenniök. A kommunista emberi tulajdon­ságok, az átformálódó nagyközségi társadalom jellemzője, hogy álta­lánossá vált a párt politikája, ideológiája, a mindennapok el­méleti kérdései iránti érdeklődés. Mint Egri József, a VEGYÉPSZER párttitkára említette felszólalásá­ban, rendkívül fontos, hogy a pro­pagandisták mellett szinte min­den párttag nap mint nap foly­tasson meggyőző tevékenységet. De csak akkor lehet sikere sza- vaiknak, ha életmódjuk nyújtja a személyes garanciát az érveik igazságára. Elkötelezettség, sze­mélyes példamutatás és gazda ér­zelmi azonosulás kell, hogy jel­lemezze azokat, akik pártunk ideológiáját, no meg a napi poli­tika kérdéseit magyarázni akar­ják. „Csak így lehet társakat nyer­ni a jövő munkájához” — ezzel fejezte be felszólalását Egri Jó­zsef elvtárs. Ami a jövőt illeti, jelen volt en­nek nagyon sok gondja a tanács­kozáson, mint ahogy szerte az országban és a megyében máshol is. Rokonszenves, jelképes meg­nyilvánulása volt ennek, hogy az induló tanácskozást az unokák nemzedéke, az úttörők küldöttsé­ge üdvözölte (ez már népszokás­sá lett nálunk). Szónokuk, egy kedves, barna kislány olyan ter­mészetes biztonsággal mondta ki, hogy „büszkék vagyunk szüléink­re, akik jövőnket építik”, mint amilyen rutinos biztonsággal mondták el gondolataikat a párt- értekezlet felnőtt hozzászólói. A legközvetlenebb jövendő mun­kásai a kommunista ifjúsági szö­vetség, a KISZ képviseletében egy csokor vörös szegfűvel kedvesked­tek az értekezlet befejező pillana­taiban a küldötteknek és a már megválasztott új vezetőségnek. Biztosították a tiszakécskei kom­munisták képviselőit és vezetőit arról, hogy a megkezdett úton szívük és legjobb szakértelmük szerint folytatják tovább a mun­kát, amit apáik kezdtek. Az elfogadott napirendhez hí­ven a szavazás egyébként fegyel­mezetten zajlott le és Tiszakécs- ke nagyközség pártbizottságának titkárává ismét Tóth Sándort vá­lasztották. Csáky Lajos

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom