Petőfi Népe, 1980. február (35. évfolyam, 26-50. szám)

1980-02-17 / 40. szám

MŰVELŐDÉS • IRODALOM • MŰVÉSZET

Szűrrátétek, kerámiák thália a forrás hasábjain

Néhány nappal ezelőtt nyitották meg a Szűrrá- tétek és nádudvari fekete kerámiák című tárlatot a Megyei Művelődési Központban. A földszinti bemutatóteremben azóta sokan megcsodálták Varga Lászióné született Vass Piroska szűrrátétes munkáit.

Az alkotó kereken harminc éve készíti szemet- lelket gyönyörködtető termékeit. Ugyancsak nagy tetszést vált ki a látogatókból ifjú Fazekas Lajos valamennyi itt látható műve. A korszerű formaelemeket tartalmazó fekete kerámiák — korsók, lakodalmas tálak, gyertyamártók stb. — előtt szíves- örömest állnak meg az érdeklődők, hogy külön és együttesen megcsodálják azokat. A kiállítás elrendezése esztétikus, hatásos; tökéletes összhangban van az egyes művek művészi értékével. Ez a tárlat ismételten jó szolgálatot tesz egyrészt a művészi alkotó tevékenység rangjának emelése, másrészt a népi kultúra megszerettetése érdekében. V. M.

• Ifjú Fazekas Lajos fekete kerámiái önmagukéri beszélnek.

9 Varga Lászlóné született Vass Piroska szűrrátétjei jól illeszkednek a szép kerámiákhoz. (Tóth Sándor felvételei)

BÁR A FORRÁST mindinkább úgy ismerik, mint a szociográfia művelésére szakosodott kecskeméti szerkesztésű folyóiratot, nem hiányozhatnak hasábjairól a művelődéspolitika körébe tartozó más jelenségek sem. Sőt, épp a dokumentär izmus sajátos eszközeivel sikerült nyilvánvalóvá tenni a közművelődési vagy oktatási és művészeti vonatkozásokat is.

„Mit szeretnél, hogy legyen a faluban, 'ami most nincs?” — kérdezi Temesi Ferenc az egyik fülöpszállási fiatalt. „— Egy jobb kullúrházat. Biztos többen visszajönnek, és utána már tudnánk valamit kezdeni magunkkal.”... A könyvtárosnő olvasótermet szeretne, mások az irodalmi színpad újjáalakulását várják nagyon. A tavalyi áprilisi számban tíánlaky Pál, a kisváros — közélet — értelmiség háromszögében mutatja föl a tömegkommunikációs eszközök szerepét: „A gazdasági-társadalmi fejlettség egy szintjén a társadalmi nyilvánosság alapvető, nem nélkülözhető formájává, a tömegkommunikáció (sajtó—televízió—rádió) válik. Ez pedig a kisvárosban, a helyi ügyek vonatkozásában, egyszerűen nem létezik. A kisvárosnak ma semmilyen saját, a helyi ügyekkel foglalkozó tömegkommunikációs eszköze nincsen.” Böhm Antal és Pál László, a Társadalomtudományi Intézet munkatársai a bejáró munkások szabad idejével, kulturális lehetőségeivel is foglalkoznak. Egyetlen évfolyamban, s csupán a Való világ rovatban szó esik még a toliforgatók dolgairól, a szakmunkástanulók egy részének ..botladozó” életéről, a pedagógusokról, oktatási kísérletekről és némely tantestületek mérgező légköréről.

A tanyai környezet szubjektív közművelődési sajátosságaira mutat rá Hatvani Dániel a júliusi összeállításban. „A tanyasi parasztember kultúrája közvetlenül a termelésből nő ki, azzal alkot szerves egységet. Ez a legfőbb alapelem, amelyet még elődei hoztak magukkal az ország bármely vidékéről. Ezért van az, hogy a tanyasiak ösztönösen vonla zódnak. a .népi kultúra produktu.-. ,j maihoz; egy-egy menyecskekórus.'. ■ i / vagy citeraegyüttes több emberi üzenetet közvetít számunkra, mint a Nemzeti Színház bármely előadása”.

A hasonlat helyénvalósága persze erősen vitatható; hiszen a bot- és tülökfaragás, no meg a babonák világa is megunható, s főleg a fiatalok közül mind számosabban nyitnak ablakot a tá- gabb nagy világra. Jól tudja ezt a Forrás is, hiszen égyre több teret ad a paraszti létformán túltekintő elemzéseknek. Azt követően, hogy néhány éve még önkritikusan kellett beismerni például épp a színházzal való kapcsolat megoldatlanságát. Az egyik ör.vizsgáló előterjesztésében olvasható: a két műhely szellemisége bizonyára nincs annyira távol egymástól, hogy ne lehetne gyakoribb és rendszeresebb alkalmat találni az együttműködésre. A Forrás oldaláról nézve kétségtelen, hogy a színház munkájára odafigyelés még mindig rendszertelen, hézagos.”

Alig két és fél esztendeje fogalmazódtak meg ezek a sorok. Őszintén szólva, nem sok hivat- koznivaló akadt akkoriban. Szinte kivételként hatottak Orosz László korábbi írásai a Bánk bán-előadásokról. A tavalyi évfolyam viszont már a Tháliát megkörnyékező udvarias közeledés jegyeit mutatja. Ha- az igazán találó paródiadarabokat is idesorolom, Páskándi Géza drámájáról, Kiss Anna mesejátékáról és Spiró György komédiájáról, csaknem minden lapszámra jut egy színházzal kapcsolatos publikáció: színmű, tanulmány, rendezői napló, könyvrecenzió.

Nyilván megvan ennek a közeledésnek a tényleges, a szándékoktól független alapja. A Katona József Színház nagyobb figyelmet kelt azzal, hogy darabjai egy-két hónap után sem kerülnek le a műsorról,“és kísérletező stú- dióelőadasok ra nyújt lehetőséget a Kelemen László színpad; a Forrás pedig a szociográfia mellett. nem mond le a szépirodalmi és művészeti szerepköréről sem. Az elmúlt évben beértek a „két műhely” vagy inkább általánosan: az írók és a színház szellemiségének első közös gyümölcsei.

Közös volt a kezdeményezés: 1077 januárjában drámapályázatot írt ki a kecskeméti Városi Tanáccsal, a KISZ Bács-Kiskun megyei Bizottságával és a Katona József Társasággal együtt a Katona József Színház és a Forrás szerkesztősége. Célként az szerepelt, hogy elősegítsék „a fiatal írók színpadi műfajok felé fordulását.” A vállalkozók kedvét nem fékezte sem témabeli, sem műfaji megkötöttség.

Mint emlékezetes, összesen hetvenegy író nevezett be. Közülük ölvenen jelentek meg a hírős város társulatánál, hogy közelebbről is megismerkedjenek a kecskeméti színház adottságaival, lehetőségeivel és törekvéseivel. Maid szűkült a kör, S'alig több, mint tízen tartottak ki továbbra ' is-: próbákon' pillantottak be a” műhelymunkákba, nyomon követték az előadásokat. Végül is negyvenkilenc jeligés művet eredményezett a pályázati felhívás. Közülük megjelent a Forrás hasábjain a legelőkelőbb — második — díjjal jutalmazott történelmi dráma és a harmadik díjas költői mesejáték. A történelmi témaválasztást legszínvonalasabban reprezentáló Balassi Menyhért című. az 1500-as évek derekán Szatmár várában játszódó három- felvonásos tragédiát Spiró György írta, és az 1979. májusi számban olvasható.

HAMARÁBB, márciusban látott napvilágot Kiss Anna verses- ritmusos egyfelvonásos mesejátéka. a Kuporgó. A szöveg publikációjához társul még egy bemutatás: Lászlöffy Csaba: Rab s burg című, kétrészes történelmi látomásának közreadása.

A tanulmányok egyaránt érintik a múlt századi drámatörténetet és a legmaibb jelent. Pándi Pál Üjra: Bánk a nagyúr (Az emberi és .történelmi probléma egységesítéséről) címmel kapcsolódott a kecskeméti Katona-hagyományok ápolásához, a Bánk bán tartalmi-dramaturgiai tisztázásához. Ugyancsak a Műhelyrovat közölte Szalay Károly jegyzeteit a szatirikus antihősről. A tanulmány a regény-hivatkozásai mellett színháztörténeti tanulságokat is .tartogat. Pálfy G. István A hitvigyázó címmel Sütő Andrásról írt a Káin *és Ábel előadásai ürügyén. A dolgozat második része a színpadi megvalósításokat mérlegeli. „Az eddigi leg- expresszívebb előadás kétségtelenül a kolozsvári volt, a kecskeméti viszont a legegyszerűbb. Be- ke Sándor hívebb maradt Sütő szövegéhez, mint Haragék; ő csak ott kurtított, ahol a legkisebb érlelemcsorbulás, gondolatcsorbítás árán tehette elevenebbé a drámai akciót. A kassai Thália Kecskemétre származott egykori alapítója, egy nemrégiben alaposan összekuszálódott életű színház új programnyilatkozatául választotta a Kain és Ábelt. Annak bizonyítására, hogy a színészi erők megcsappanása ellenére, a sokak által kétes eredményűnek vélt vérátömlesztés után sem szükséges és elkerülhetetlen a hanyatlás, ha van mű, ha van író, akinek a gondolatai felfelé segítőnek.” Ilyen gondolatokat talált Tömöry Péter is Tolnai Ottó: Végeladás című darabjában. Rendezői naplója a vajdasági magyar dráma a gondolatiságot bontja ki elemző és képzettársító módon.

„Nem sokban különbözhet az író és a színész viszonyulása a valósághoz” — kezdődik az egyik recenzió Horváth Teri önéletrajzáról. Az idézet ez alkalommal inkább azért kívánkozott ide, hogy érzékeltesse a további közös pontokat. Ügy; színház és egy irodalmi folyóirat között, Ezek rrtégtalálííatók ' anélkül, hogy bármelyik félnek erőszakot kellene tennie választott programján. A Forrás például föltérképezheti a szociográfiai ihletettségű-szen- yedélyű bemutatókat szerte e hazában, sőt az országhatárokon túl; de tájékozódási irányt jelenthet a folyóirat erősödő néprajzi érdeklődése is. Az utóbbi kapcsolódási pontokat egyébként ismét könyvrecenzió jelzi, Szakolczay Lajos kritikája a júniusi számban „Világszerte a folklorizáció fölerősödésének vagyunk tanúi; szinte műfaji megszorítót Iság nélkül jelentkeznek a kísérletek: a költészetben (lírában) éppúgy, mint a színpadi művekben és a zenében..

Halász Ferenc

Első találkozásom a szerelemmel*

A z egész életemre kiható első szerelmemet az határozta meg, hogy akkoriban anyám takarítani járt. Űri házakhoz, többek között Tromme- lékhoz is. A legőszintébben szólva, sohasem dicsekedtem, volna anyám foglalkozásával. Nem olyan időket élünk. Meg aztán úgy érzem magam, mint egy valódi gróf a származásukkal kérkedő újgazdagok között. Csak azért árulom el az igazat, mert enélkül nem tudnám elmondani ezt a történetet.

Tehát anyám takarítani járt, Trommelék velünk szemben laktak. Es mindannyian Zuglóban laktunk.

Hat-hétéves lehettem ebben az időben. Az biztos. hogy már iskolába jártam.

Átmentem anyám után Trommelékhoz. Akádály- talanul bejutottam a lakásba. Végig minden ajtó nyitva volt. Anyám az egyik talpa alatt padlókefével ide-oda csúszkált. Olyan nevetséges volt, hogy vigyorogva megálltam és néztem, mert azt hittem, játszik. 0 is vidáman intett felém, de a csúszkálást nem hagyta abba.

Aztán bejött egy velem egykorú kislány. Trommel Babyka. öt már láttam az utcán, és onnan is tudtam a létezéséről, hogy mióta megtanultam olvasni, átküldte anyámmal a meséskönyveit.

Olyan szép kislányt azóta sem láttam. Finom bőrű volt, és földöntúlian tiszta és kedves és mosolygó, és rögtön megmutatta az egész házat, és szökdécselve mutatta meg. A kertet is. A vécét is, ahol csodálatos minőségű fehér papírok voltak egy dobozban.

— Vegyél ki egy papírt — mondtam.

Trommel Babyka kivett egyet. Szaladtunk ceruzáért, és rajzoltam neki, mert el akartam kápráztatni. Hálából, és azért, mert beleszerettem.

Aznap elhasználtuk a vécépapírok felét. Mindre bohócot rajzoltam, piros és kék színessel. Minden kezem ügyébe kerülő papírdarabra bohócot rajzoltam akkoriban. Más nem érdekelt. A házakat, autókat, repülőket meghagytam a többieknek. Engem az ember érdekelt. Mint bohóc.

Trommel Babyka úgy leste minden művem megszületését, mint soha nem látott kinyilatkoztatást.

'Császár István elbeszélése a Központi Sajtószolgálat 1979. évi novellapályázatán III. díjat nyert.

Akárcsak én, ő sem volt képes megunni a bohócokat.

Es természetesen ő is belém szeretett.

Egymásra talált az alkotó férfi és a gondoskodó nő.

Ezután minden takarítás alkalmával átmentem. Ezt Trommel Babyka mamája sem ellenezte, csupán arra figyelmeztetett, hogy módjával használjam az egészségügyi papírt. Es adott egy almát.

Bár szerelmünket semmi sem zavarta, egyre jobban vágytam arra, hogy kitörjünk a Trommelék háza által nyújtott szűk világból, és mint királynőt vezessem Babykát a magam határtalan birodalmába.

Ez a birodalom ott terült el az udvarunkon és környékén. A királynő-hasonlatnál maradva: be akartam vezetni Trommel Babykát az udvarba.

A ház, amelyben laktunk, földszintes volt, és legalább ötven méter hosszú. Mellettünk foghíjas kerítés választott el egy lóistállót és kocsiszínt Ide csak esténként jöttek a fuvarosok. Napközben egy Rumos becenevű öregember őrködött, vagyis denaturált szeszt ivott, és egy kis harisnyaszárból — amit időnként elloptunk tőle — bagót tömött a szájába. Felőle nyugodtan csúszkálhattunk a szalmakazlakról, mászkálhattunk a padláson vagy a kocsik alatt.

F\e ez még nem minden! Ott volt az udvar végében a szemétdomb. Valóságos aranybánya, ezernyi felhasználható tárggyal, A villany- körtét falhoz lehet vágni, és akkor durran, a biciklibelsőt meg lehet nyújtani, a karikák, drótok és főleg a zseblámpaelemek mind jók valamire. Ha másra nem, arra, hogy szétszedjük.

De még ez sem minden! Mert a szemétdombon is túl, volt egy alacsony kerítés, amögött pedig, kicsit mélyebben, lakott a bolond Rózsa, akinek, ha lekiáltottunk, kijött a háza elé, és az öklét rázva ordítozott, miközben a fekete kutyája hörögve rángatta a láncát.

Hát ezt akartam megmutatni Trommel Babyká- nak. Ide akartam őt vinni magammal. Az Én Világomba, amiről már annyit meséltem neki. Szíve leghőbb vágya volt velem jönni, de a mamája még a széltől is féltette. Végre,. egy gyönyörű tavaszi napon elengedte, telkemre kötve, hogy nagyon vigyázzak rá, és ne legyünk sokáig. Aggódott, de már nem tudott ellenállni Babyka könyörgésének.

Rögtön a szemétdomb felé vezettem. Kézen fogva mentünk, ő fehér harisnyában és fekete lakkcipőben, én pedig mezítláb. Túlságosan is siettem, úgy, hogy el kellett engednem a kezét, mert félve lépegetett a magasra nőtt gazban.

— Ezt nézd meg — mondtam, amikor odaértünk.

— Szemét — mondta.

— Ide nézz! — kiáltottam vidáman, és felkaptam egy piros lábast, és egy darab vassal ütni kezdtem, mint a dobot. Szemem-szám tele lett a lepattogó zománccal, de azért csak ütöttem.

— Hagyjad! .Menjünk innen — mondta Babyka.

Ledobtam a lábast, és beláttam, hogy nem itt kellett volna kezdeni. Ismét_kézen fogtam.

— Gyere, most olyat ‘mutatok, amilyet nem láttál!

Indultunk az udvar vége felé. Erre még magasabb volt a gaz. Csak attól féltem, hogy a bolond Rózsi nem lesz otthon.

Trommel Babyka megállt.

— No, gyere! — mondtam.-/- Nem akarok — mondta Babyka.

— Meglátod, milyen érdekes lesz.

— Nem érdekel.

Elengedtem a kezét és csodálkozva néztem rá.

— Már fáradt vagyok. És itt minden olyan piszkos — mondta Babyka.

— Gyere csak, később már egész jó út lesz — mondtam, és előreléptem néhányat.

— Nem megyek — mondta Babyka, és visszafordult. Amíg a házukig értünk, hallgattunk. Nem haragudtam rá, csak nagyon szomorú lettem, és nem volt mit mondanom.

Többé nem mentem át hozzájuk. Magamban szenvedtem a boldogtalan szerelemtől, és azon tépelőd- tem, hogy talán a kocsiszínt kellett volna megmutatnom, vagy be kellett volna csöngetnünk az utca végén levő villába és elszaladni. De hát azt' csak este lehet, amikor nem látják, hogy ki volt az.

Ősszel, amikor jött a hideg idő, Trommelék nekem adták Babyka használt kabátját Szürke Bocs- kay-kabát volt, az akkori divat szerinti. Ha az arcomhoz ért, megéreztem rajta Babykáék lakásának szagát ás Babyka arcának illatát.

A hogy most erősen visszagondolok, úgy em- ** lékszem, naftalinszaga volt.

Császár István

9 Ka Imámé Horóczi Margit: Kötelékek.

EGY KÍSÉRLETRŐL,

A DEBRECENI HÉT UTÁN

Űj népzenei iskola

A MEGYEI NÉPTÁNCPARLAMENTEN hangzott el, két amatőr művészeti ág problémáit is érintve a jogos panasz, hogy szűkebb hazánkban nincsenek megfelelően képzett, többféle népzenei stílusban hiteles produkciót nyújtó együttesek. Honnan, kitől, hogyan tanuljanak a fiatalok? Az állami zeneiskolák képzési rendszere — nem csupán a mi megyénkben — eléggé egyoldalú; többnyire az európai zeneirodalom klasszikus műzenei anyagára koncentrált. Áz ének-zenetagozatos iskolában a vokális képzés az elsődteges, és háttérbei szorul a hangszeres oktató- nevelő munka. A nem tagozatos általános iskolák ének-zene oktatása pedig országszerte és általában, szomorú^ képet mutat._&Íionyitjjík ezt az országos lapokban, es szakmai fóíyóiraiokban egyre, másra ‘ megjelenő aggódó publikációk, írásos viták.)

Éppen ezért: figyelemre méltó az a Hajdú-Bihar megyei Tanács által is támogatott kezdeményezés, amelyre a Kecskeméten rendezett debreceni művészeti bemutatókon, a többszörös nívódíjas Délibáb Népzenei Együttes szereplése után egy beszélgetésen derült fény. Az együttes nagysikerű bemutatója után bizony mi csak irigykedhettünk, legfeljebb elgondolkodhattunk azon, hogy Bács-Kiskunban, az ország egyik leggazdagabb népművészeti, népzenei hagyományokkal rendelkező megyéjében — s Kodály szülővárosában — vajon miért nincs legalább egyetlen, a debreceni együttes színvonalán muzsikáló és az övékhez hasonló szakmai feladatokat felvállaló zenekar?

Debrecenben a Löwy Sándor Üttörőház vállalkozott elsőként arra, hogy helyet adjon a négyévesre tervezett népzenei iskolának. (Egyelőre csak két egymást követő évfolyam létezik.) Az oktatást, a szakmai-módszertani rész kidolgozását a Délibáb együttes öt fiatal zenetanárja végezte, s csinálja jelenleg is sikerrel. Mindemellett a Hajdú-Bihar megyei Művelődési Központ népzenei előadóiként gyűjtő- és szakfelügyeleti munkát, pávaköri patronálást is végeznek.

AZ ELMÚLT napokban jelent meg Joób Árpádnak, az együttes vezetőjének, a Liszt Ferenc Zene- művészeti Főiskola tanárának csaknem tíz év tapasztalatait összefoglaló munkája a csoportos, énekes és népi hangszeres muzsikálás alapjairól (Ez a debreceni iskola első évének tankönyve.) Erre épül a Dalogh Sarolta által irt mó&odik kötet, a „Hangról hangra", mely a Magyarországon leginkább elterjedt népi hangszert, a citerát kívánja megismertetni, megszerettetni. (A citerajáték leírásában leginkább Pribojszky Mátyás citeraiskolájára támaszkodik.)

A debreceni népzenei iskolában tanuló ötven gyerek hetente két alkalommal vesz részt hangszeresés énekes muzsikaórákon, valamint együttes zenéléseken. Hangsúlyos szerepet kap az instrumentális képzés, a hangszerek testének, tárgyi mivoltának és „lelkének” játékos megismertetése. (Az egyik tankönyvben például a fűzfasipkészités módját is leírják.) Foglalkoznak többek között a körülöttünk lévő teljes hangzó világ, nemcsak a zenei hangok, vagy öt- és hétfokú hangsorok, de a zajok és zörejek természetével, változásaival is. E törekvéssel a hangzó környezetre — benne a zenei világra — érzékeny emberek nevelése a cél Fontos szerepet kap a népzenei iskola anyagában a zenei jelenségek átcsoportosításának, kitalálásának — az improvizációnak — számtalan lehetősége. Joób Árpád szerint a gyerekeknek a felfedezés örömével kell megismerniük azt, ami a népzene jellegéből fakad: hogy állandóan és folyamatában fejlődő, változó, variábilis. A debreceni iskolában egyébként az úgynevezett „botfülű” gyerekek sem válnak reménytelen esetekké: azaz meghödithatók a zene, az örömteli együttmuzsikálás számára. Hiszen a köcsögduda, a tekerőlant vagy a hanghelyekkel jelölt citera nem követel különösebben érzékeny hallást. A kottaismeret pedig nem eszköz, hanem cél, a közös zenélés által nyújtott öröm és szépség felfedezése után, a nevelési folyamat végén.

A DEBRECENI népzenei iskola lelkes fiatal zene- pedagógusainak — miként az őket támogató állami szerveknek és intézményeknek — a Kodály által megfogalmazott gondolat az elsődleges: „Hozzon a gyerekeknek mindenki amit tud: játékot, zenét, örömet."

Posváncz Etelka

I