Petőfi Népe, 1980. január (35. évfolyam, 1-25. szám)

1980-01-11 / 8. szám

Több jószág A mélykúti Lenin Terme­lőszövetkezet háztáji bizott­sága támogatja, segíti az ál­lattenyésztést. Ennek ered­ményeként tavaly több mint 10 500 hízott sertést adtak a kistermelők a kereskedelem­nek, mintegy 1272 tonna a háztájiból súlyban. Ez 14 százalékos mennyiségi növekedést jelent az előző évhez viszonyítva. Évről évre emelkedik a ház­táji bikahizlalás is. 1977-ben 99, 1978-ban már 114, tavaly pedig 147 darabot értékesí­tettek. A kérdés nyomán rövid körutat tettünk fotóriporterünkkel. A SZOMSZÉD NÉNIÉKNÉL: A sokáig feketén böjtölő anya- földre gyenge pihót hint az első hószállínigózás. Annuska néni ezt várta! Seprőt fog, s látható él­vezettel, serényen simítja odébb á várva-várt havat, örül a hó­nak, szívesen bánik vele. Később is, amikor 'már befogott a ja­nuár, Annuska néndék előttit éj­féltájban se csúszkált, bukdá­csolt egyetlen arra járó sem. EGY NYUGDÍJAS HÁZASPÁR­NÁL, egy másik utcasarkon: Ki­jön a néni, kijön a bácsi. Nem sokat teketóriáznak. Felváltva sepernek. Néhol már elkel a la­pát is. Az udvari lapátot a bá­csi forgatja vitézül. Minden kü­lön felhívás, rendelet nélkül, csak úgy megszokásból. Senki sem mondta nékik, hogy ezt így kell. Ez volt reggel. Estefelé ismét arra visz az utam. Látom, az utcájukban „megtört a jég” — havas, fagyos járdát már csak két ablakpár alatt pillantok meg. A többi rendben. Kijöttek az emberek a házaikból, a kapuk mögül, és a saját portájuk előtt rendet tették. EGY TANÁCSI MEGBÍZOTT: Most jött le a szabálysértési elő­adótól, s a kecskeméti tanácshá­za árkádja alatt azt latolgatja, merre vegye az útját, hol ta­lál majd jeges, síkos, vagy beha­a A kecskeméti Széchenyivárosban még úgy-ahogy e] lehet tolni a baba­kocsit ... de a Jókai utcai cipészműhely előtt» a keskeny járdán ,»művé­szet” elhaladnia a járókelőnek. A kásás, tapadós havat minduntalan a jár­dacsíkhoz préselik a gépkocsik kerekei. (Tóth Sándor felvételei.) vazott járdát a városban. Hol?... Azt pontosan még nem tudja! De a szomszéd néniék háza előtt és a nyugdíjasék utcájában aligha lesz szerencséje! A téli képhez tartozik az a tíztagú női csapat is, amely ezek­ben az órákban — két nappal víz­kereszt után — a kecskeméti SZTK-rendelőintézet környékét szabadítja fel a hótorlasztól. Fejü­kön turbánszerű, kötött sapka, a fülüket is egészen eltakarja, s né­ha meg-megfújják fázós öklüket... Rendkívüli hómunkások! Meg kell hagyni, ritka, kive­szőben levő foglalkozásit űznek; nálunk már csak a cipészek és a csizmadiák vannak kevesebben... A házaink előtti hóhelyzetre azonban ettől függetlenül, tovább­ra is ez az érvényes „prognózis”: seperjen mindenki a saját portá­ja előtt! Tél a sóit vadkerti tónál A soltvadkerti tó felé vezető út kihalt, kissé csúszósabb is, mint a főutak. Néptelen a községnyi üdülőtelep is. az egészet tálán csak egy félszemű hóember vigyázzá. Havas út, havas hintaszék, félkar- nyi jégcsapok. „Ez a ház eladó” — hirdeti egy tábla. Vajon télen ol­csóbb-e — teszi fel kollégám a felesleges kérdést. A tóparton két autó, az egyiknek már szedelődzködnek az Utasai. De a hótól megtisztított partmenti jégen még éviekéi a csöppnyi kis­láng, lehet úgy 4—5 éves. Apukája elégedetten figyeli: a gyerek már korcsolyán is megáll a lábán. Hó a csónakon, hó a pádon, a szabadtéri zuhanyozó láttán meg borzongás fogja el az embert. Megfontoltan lépkedünk a bokáig érő fehérségben, de az csak beszivárog a cipőnkbe. Hiába, más ez, mint a lesöpört aszfalt, ide csizma kellene. <Visszafelé kanyargunk a házsorok között, az irányjelző jobbra vil­log, csak éppen nincs kinek jelezni. (Straszer András felvételei) Szavatossági cipöjavítás nyolc napon belül HÍREK • HÍREK A vásárló, ha cipőit vesz, sze­retne jó minőségű, kényelmes, tartós lábbelihez jutni. Ezeket az igényeket szem előtt 'tartva ter­meli az ipar a cipőket és a ke­reskedelem is igyekszik ezeket a követelményéket teljesíteni. A cipőik azonban gyakorta nem váltják be a reményeket. A láb­belin a szavatossági idő hat hó­napja alatt jelentkező hibákért a kereskedelem és az iipar kö­zösen vállalja a felelősséget, mi­után a Belkereskedelmi Minisz­térium és a Könnyűipari Minisz­térium a Minisztertanács rende­leté értelmében megegyezett a szavatossági cipöjavítás országos megszervezéséről. A hibás cipőt — ha lehet — elsősorban meg .kell javítani, vagy az árát mérsékelni, illetve, ha a hiba nem javítható, kicse­rélni. A rendelkezés megvalósításához 1 azonban a javítószolgálat meg­szervezése nélkül nem lehetett hozzákezdeni. A múlt év végéig Bács-KiStoun s megye hat városá­ban, harmincnál több községben azonban már 'megállapodtak a /kereskedelem vezetői a helyi oi- pőjavító szövetkezetekkel és kis­iparosokkal a szavatossági javí­tás elvégzésére. Ahol még nem született megoldás, ott tovább munkálkodnak a javítóhálózat kialakításán. A lábbelik javítható minőségi hibáinak felsorolására már meg­jelent az' útmutató. A javításra átvett lábbelit pedig a vásárló nyolc napon belül, ugyanabban az üzletben, ahol előzőleg a cipőt vásárolta, meg kell hogy kapja, kijavítva. A javítási kötelezett­ség egyaránt vonatkozik a hazai gyárakban készített és az im­portból származó cipőikre is. Ter­mészetesen a javítási díjat nem a vásárlóknak kell 'fizetni. A vásárlóik tájékoztatására, s a viták elkerülésének érdekében az üzletekben a javítható hibák szemléltető képeit ki fogják ten­ni, s mint eddig is, a 'reklamá­cióhoz a vásárlási blokk felmu­tatása szükséges. A szavatossági cipő javítást el­látó szervizhálózat kialakítása megyénkben is ■ a vásárlók érde­keit szolgálja, s amellett a ta­karékosságot .is, hiszen a még hordható cipők megjavításával évente sok millió forintos selej­tezések kerülhetők el. N. M. Babaruhák az ovisoknak A kiskunfélegyházi Vörös Csil­lag Termelőszövetkezet Hámán Kató szocialista brigádja az ad­minisztratív dolgozókból és mű­szaki vezetőkből kovácsolódott jó közösséggé több mint hétéves „történetük" alatt. A brigád tag­jai kapcsolatban állnak a Móra téri óvodával, például babaruhá­kat készítettek a kicsiknek, ta­karókat varrtak, de kivették a részüket az óvoda nyári nagyta­karításából is. Iskolából munkahely Az elmúlt évben a szakmai gyakorlatukat a BÁCSÉP-nél töl­tő szakmunkástanulók közül száz­tízen választották munkahelyiül a „szakmai iskblájukat”. A vál­lalat vezetői a fiatal szakmun­kások beilleszkedéséhez minden segítséget megadnak, s munkáju­kat a jövőben is figyelemmel kí­sérik. naptar 1980. január 11., péntek Névnap: Ágota Napkelte: 7 óra 30 perc Napnyugta: 16 óra 14 perc Holdkelte: 0 óra 31 perc. Holdnyugta: 11 óra S3 perc AZ IDŐJÁRÁSRÓL A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: január 9>én a középhőmérséklet mínusz 6,9 (az > 50 éves átlag mínusz 1*7), a legmagasabb hőmérséklet mínusz 2,4 Celsius-fok volt, a hóréteg vastagsága 12 centimé­ter. Tegnap reggel 7 órakor mínusz 5,1, 13 órakor mínusz 2,6 Célsius-fokot mér­tek, a reggeli legalacsonyabb hőmér­séklet mínusz 5,8 Celsius-fok volt. — VAJDASÁGI KIÁLLÍTÁS. Holnap délután öt órakor a ti- szakécskei Arany János Művelő­dési Központban Sümegi György művészettörténész nyitja meg a vajdasági képzőművészek tárlatát. Az eseményen részt vesznek a zombori, a szabadkai, a zrenja- nini és más vajdasági művészeti alapszervezetek képviselői is. — Törzsgárdatagok. A 32 éves Gál Lajos 15 éves törzsgárdatagja a kiskunfélegyházi Lenin Terme­lőszövetkezetnek. Igaz, ő a legfia­talabb a 239 törzsgárdatag közül, akik 1977. óta nyerték el a mun­kájukhoz való hűségük után a jel­vényt és a pénzjutalmat. — GAZDASÁGOSAN. A Kis­kunsági Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság a finn Valmet cégtől az erdők gallyát szecskává vágó be­rendezést vásárolt. A tönkfán fe­lüli részek hasznosításával ugyan, is akár megötszörözhető áz er­dők hozama. A szecskára vágott hulladékfa hasznosítására az Energiagazdálkodási Intézet most különleges kazánt konstruál, s a tervek szerint a kalocsai paprika­feldolgozóban cserélik le a jelen­legi olajtüzelésű berendezést a szecskázott erdei hulladékfával fűthetővel. Előreláthatólag az év végéig elkészül az első ilyen ka­zán. — KÖZTEREK MŰVÉSZETE. Űjabb képzőművészeti alkotások­kal gazdagodik az idén Budapest és az ország számos más telepü­lése: több mint hetven szobor, il­letve szoboregyüttes készül el a Képzőművészeti Kivitelező Vál­lalat műtermeiben. Az új alkotá­sok egy részét felszabadulásunk 35. évfordulója tiszteletére avat­ják fel. — pALYAZAT ÉPÍTÉSZEK­NEK. Az ' ország legjelentősebb hegyvidéki és erdei üdülőkörze­tében, a Mátra déli oldalán or­szágos jelentőségű kiránduló­központtá fejlesztik Sóstó környé­két, amely kedvelt pihenőhelye a közeli Gyöngyös és környéke la­kosságának is. A beépítés meg­tervezésére országos pályázatot hirdetett az ÉVM, az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal, a Mátra—Eger-rNyugat- bukki Intéző Bizottság, a Heves megyei és a Gyöngyösi Tanács. A pályázati kiírást már átvehetik az érdeklődők a Magyar Építő­művészek Szövetségénél. A kész terveket legkésőbb április 14-ig kell elküldeni postán a gyöngyösi Városi Tanács műszaki osztályá­nak. A legjobb munkákat díjaz­zák' és megvásárolják. NEM TANULT A BÜNTETÉSBŐL Dologtalanul élt, lopott, rabolt A múlt év október 20-án sza­badult feltételesen szabadságvesz­tés büntetéséből Ács Isitván 20 éves, Kecskemét, Petőfi Sándor utca 6. szám alatti ilalkos. Azóta nem dolgozik, csavarog, bűncse­lekmények elkövetéséből tartotta fenn magát. Mindez nemrég de­rült ki, amíkoris D. Ferenc fel­jelentést tett ellene betöréses lo­pás elkövetése miatt. Január 4-én Ács késő este fel­kereste Talfájában levő lakásán D. Ferencet, s azt ámította, hogy a közéiben lakó barátja beszélni akar vele. Acs a házaspárral tar­tott, ám amikor odaérkeztek, fel­ajánlotta, hogy elmegy borért. Esze ágában sem volt italt sze­rezni, hanem egyenesen D. Fe­renc házához ment, kifeszltette az ajtót, s a konyhából órát, rá­diót lopott el. Eközben azonban kiderült a turpisság, s D. Ferenc a lakására indült. Sejtette ezt Ács István, s ezért a házigazda kerékpárjával próbált elmenekül­ni, de a technika ördöge ímegtré- fálta, ugyanis a hajtólánc leesett. D. Ferenc felismerte a betörőt s feljelentette, s így vette a rend­őrség őrizetbe Ács Istvánt. Ki­hallgatása során más dolgok is kiderültek. December 27-én Talfájában a Törekvés Tsz melletti boltnál egy 85 éves férfivel ismerkedett meg Ács, akinek Babetta gyártmányú .segédmotoros kerékpárja elrom­lott. Ács azzal csalta el az idős embert egy távoli -tanyába, hogy megjavítja a járművet. Hozzá is kezdett — színlelésből — a ja­vításhoz, amiért 50 forintot ka­pott. Amikor a pénzt átvette, észrevette, hogy az alkalmi is­merősnél akad még pénz, s ami­kor az eltávozott, utána ment s egy maga készítette gumiibottal megfenyegette: adja át a pénzét. Az idős ember megijedt, s 300 forintot adott Ácsnak. Feljelen­tést nem mert tenni félelmében, ám a nyomozók kiderítették. Ács István egyébként már november­ben a kecskeméti piaci ABC-ben italt lopott, sőt ebben a hónap­ban a MÁV-állomáson egy ittas férfi zsebéből 1500 forintot lo­pott ki. A munkakerülő bűnöző lelkiismeretét ezenkívül még jó néhány bűncselekmény terheli. A rendőrség Ács Istvánt ' őrizetbe vette, s ellene eljárást indított.. G. G. — Tegnap ülést tartott Kalocsa város Tanácsának végrehajtó bi­zottsága. A testület tagjai meg­tárgyalták a városi tanács 1980. évi költségvetési és fejlesztési alapjának tervezetét, valamint a nem tanácsi szervekkel költött együttműködési megállapodások érvényesülését. Megvitatták a fel­nőttoktatás és a felnőtt szakmun­kásképzés helyzetét, feladatait.' — SZOCIOLÓGIAI SZABAD- EGYETEM. Ma délután öt óra­kor, a Megyei Művelődési Köz­pont felnőttklubjában kerül sor a szociológiai szabadegyetem ne­gyedik előadására. Ez alkalom­mal Kárpáti Zoltán, a Magyar Tudományos Akadémia Szocioló­giai Intézetének munkatársa „Te­lepülésszociológia” címmel tart előadást. — Patyolat a tanyákon. Csong- rád megyében tizenhét községet és lényegében az egész tanyavilágot bekapcsolták a Patyolat szolgálta­tó hálózatba. A gépkocsis mozgó átvevőhely! menetrendszerűen járja a megye helységeit, leadja a tiszta ruhát és felveszi a tisztí­tásra várót. Ezzel 35 ezer falusi­tanyasi család ruhatisztítási gond­jait oldották meg. — A „SÖHÁZ", ÜJ KÖNTÖS­BEN. Kunhegyesen megkezdődött a 18. században épült barokk stí­lusú sóház felújítása. A restaurá­láshoz a központi támogatás mel­lett a helyi ipari és mezőgazda- sági üzemek 400 ezer forint ér­tékű társadalmi munkát ajánlot­tak föl. A sajátos építészeti em­léknek számító épületben közmű­velődési központot alakítanak ki a nagyközség lakóinak. MŰSOR MEGYEI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 1980. januái%l. 17 órakor a felnőttklubban Szociológiai szabadegyetem Településszociológia Előadó: Kárpáti Zoltán, az MTA Szociológiai Intézet munkatársa. KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ január 11. péntek du. 3 óra ŐRI MURI Ifjúsági E-bérlet este 7 óta ŐRI MURI Blaha-bérlet Sárbogárdon este 7 órakor ÚRHATNÁM POLGAR MOZI 1980. január 11.: KECSKEMÉT VÁROSI: fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor PANTALEON ES A HÖLGYVENDEGEK Csak 18 éven felülieknek I III. helyárú! Színes, magyarul beszélő dominikai fllmvlgjáték' KECSKEMET ÁRPÁD: fél 4. háromnegyed 6 és 8 órakor HÉT TONNA DOLLAR Csak 16 éven felülieknek! Színes magyar filmvígjáték MESEMOZI: háromnegyed 6 órakor A KISMALAC MEG A FARKASOK Színes magyar mesefilm-összeállít ás STÚDIÓMOZI: 8 órakor Álmatlan evek Magyar film PETŐFI NÉPÉ A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Klskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megv°* Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó,; Preiszlnger András igazgató Szerkesztőség. Kiadóhivatal: Kecskemét, Szabadság tér l/a. 600i Telefon: 12-619, 12-S16 (központi): n-709. Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hlrlapkézbesitö postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 30,— forint, negyedévre 90,— forint, egy évre 360,— forint. Készült a Petőfi Nyomdába» ofszet rotációs eljárással. Kecskemét. Külső-Szegedi út 6. 6001 Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka István Index: 25 066 HU ISSN 9133—BIX i 1 |Bt li I# 11 Ki, hol «perien?

Next

/
Oldalképek
Tartalom