Petőfi Népe, 1980. január (35. évfolyam, 1-25. szám)

1980-01-11 / 8. szám

Munkaalkalom LIKŐRIPARI Vállalat Kecskeméti Üze­me felvesz kazánfűtőt, karbantartó la­katost. Jelentkezni lehet: Kecskemét, Külső-Szabadság út 19. sz. alatt * az üzemvezetőnél. 69 SZÁNK üzemi munkahellyel felve­szünk: felsőfokú autóközlekedési vég­zettséggel rendelkező szakembert, 5 éves szakmai gyakorlattal vezetői mun­kakör betöltésére, elektroműszerészt, és műszerész szakmunkásokat szabályo­zástechnikai műszerek karbantartására, javítására, fúrási segédmunkásokat te­repen végzendő munkákra. Jelentkezés levélben, vagy személyesen Kőolaj- és Földgázbányászati Vállalat Szanki üze­me munkaügyi és szociális csoport. 6131 Szánk. 35 STATISZTIKAI elemző munkatársat keresünk. A felsőfokú végzettségűek között a közgazdaságtudomány műve­lői előnyben részesülnek. Jelentkezés a Központi Statisztikai Hivatal Rács-Kis­kun megyei Igazgatósága tájékoztatási osztályvezetőnél. 34 A HELVÉCIÁI Állami Gazdaság felvé­telt hirdet a Kecskemét, Széchenyivá- rosban (Nyíri út—Akadémia krt. sarok) március hó végén megnyíló Önkiszol­gáló élelmiszeráruházába az alábbi munkakörök betöltésére: csemegebolt: üzletvezető, üzletvezető-helyettes, el­adók, pénztáros. Zöldségbolt: üzletve­zető, üzletvezető-helyettes, eladók. Húsbolt: üzletvezető, üzletvezető-he­lyettes, eladók. Jelentkezéseket és pá­lyázatokat írásban az alábbi címre kér­jük: Helvéciái Állami Gazdaság, Hel­vécia, áruforgalmi osztály. 32 A FÉMMUNKÁS Vál­lalat Építési-Szerelési üzeme Rács megyei munkahelyekre fel­vételre keres: laka­tos, hegesztő szak­munkásokat, betaní­tott és segédmunká­sokat. Jelentkezés: személyesen vagy le­vélben Fémmunkás Vállalat Építési- Szerelési üzem Rudapest, XIII., Teve út 12—16. 45 A RRG Magnetofongyára (Kecskemét, Szolnoki út 16.) technológiai fejleszté­si osztályt szervez. Vezetői és fejlesz­tői mérnöki beosztásokra okleveles gépészmérnökök és gépész, valamint automatika szakos üzemmérnökök je­lentkezését várjuk. Jelentkezés a gyár Személyzeti osztályán. 36 EK LAKÁSÉPÍTŐ közösségektől garázsok építését vállalom. Ajánlatokat: „Anyaggal 034 650” jeligére a kecske­méti Magyar Hirdetőbe ké­rek. ________________ 5014 C SIBE húshibrid (fehér) és New Hampshire (sárga) na­poscsibe-keltetést megkezd­tük. Előjegyzést felveszünk, Kecskemét, Sétatér u. 13. Baromfikeltető Állomás.- * 4858 FEBRUÁR l-től fiatal értel­miségi házaspár részére összkomfortos, külön bejára­tú szoba kiadó. Leveleket „Széchenyiváros” jeligére a kiadóba kérek. __________5635 O TTHONT és teljes ellátást biztosítok idősebb jólelkü, nem igényes férfi vagy nő részére Kecskeméten. Leve­leket „Idősek 34 665” jeligé­re a kecskeméti Magyar Hir­detőbe. ' ______ • ______ 12 B AROMFITENYÉSZTŐ szakmával rendelkező nő ál­lást keres tsz-ben, vagy ál­lami gazdaságban. Ajánlato­kat levélben kérem ..Lakás szükséges” jeligére a Kis­kunhalasi Hirdetőbe. Ma­gyar u. 2._________________14 M UNKAAJÁNLAT. — For­gácsoló tevékenységben, sza­bad kapacitásunk, szolgálta­tás útján! kihasználásra koo­perációs partnert keresünk. Az ajánlatokat kérjük Üj Kalász Mg. Tsz 6424 Csiké- ria, Narancsik József mű­helyfőnök címre küldeni. Telefon: Csikéria 2. 33 AZ SZMT Művelődési Köz­pont 144 órás komplett sza­bás-varrás tanfolyamot in­dít. Jelentkezni lehet: Kecs­kemét. Rákóczi út 3. szám alatt. 8—17 óráig, 1980. ja­nuár 25-ig._____■.: , 44 E LVESZTETTEM 1980. ja­nuár i-én. a 18.05 órakor in­duló 6-os jelzésű autóbuszon vagy a Május 1. tér környé­kén arany karkötőmet, ké­rem a. becsületes megtalálót jutalom ellenében hozza vissza címemre. Kecskemét, Lánchíd u. 22. IV. em. 26. Major._______ ^5688 P ILIS és Kecskemét közötti úton elvesztettem ruhane­műket tartalmazó csomagot. Kérem a becsületes megta­lálót, jutalom ellenében ér­tesítsen. Sárközi Zoltánná. Kecskemét, Zöldfa u. 72._84 G É^EHfü'fl tudó no,' 6 órás'ál-»-’ lást T< keres Kecskeméten. Ajánlatokat: ■' Délelőtt** 034 704” jeligére a kecske- méti Magyar Hirdetőbe. 51 MEGNYITOTTAM büfé-fala­tozó üzletemet Kecskeméten, a Jász utcában. Kapható: házikészítésű hurka, kolbász, egytálételek, presszókávé, cukrászsütemények. Sütemé­nyekre megrendelést felve­szek. Nyitva mindennap reg­gel 6 órától este 19 óráig. __________ • 54 K ISKUNFÉLEGYHÁZA Vá­rosi Tanács V. B. Műszaki Osztálya a Kiskunfélegyhá­za, Molnár Béla utca 1. szám alatti épületek bontására ja­nuár 15-én 10 órakor a ta­nácsházán (I. em. 40.) bon­tási árverést tart. Az épüle­tek megtekintése aznap 9 órától. _________ 42 K ÜLÖN bejáratú üres lakást keresek, a városközpontban albérletbe. Leveleket „Szoba, konyha” jeligére a kiadóba kérek. ' , •_____ 5643 B ÚTOROZOTT szoba, két lánynak kiadó. Kiskunfél­egyháza, Felszabadulás u. 32._________________________38 IGÉNYES szülők kisgyerme­kének gondozását vállalom. Kiskunfélegyháza, Móravá- ros. Lugas u. 1. fszt. 5. 32 SZOBA, konyha kiadó. Kis­kunfélegyháza, Damjanich u. 24.______________________22 K ÜLÖN bejáratú, gázfűté­ses. bútorozott szoba, fürdő­szoba-használattal, értelmi­ségi részére, fél évre kiadó. Érdeklődni Kiskunfélegyhá­za. Kazinczy u. 2. II. em. 17. 18—19.30 óráig._____________8 P ANNÓNIA EM-es. - műsza­kihoz előkészítve, olcsón el­adó. Érdeklődni és megte­kinteni szombat és vasárnap egész nap. Kiskunfélegyhá­za, Bessenyei u. 40. szám.- ; N g ;ft, 40—50 ÉV körüli intelligent nőnek kevés házimunkáért, lakást adok. Megkeresés „Szerény” jeligére Kiskun­félegyháza. Ady Endre u. 8. hirdetőbe kérem. . 4 BÚTOROZOTT szoba egy nő részére kiadó. Kiskunfélegy- háza. Dózsa György u. 14. 2 KÉT szoba, komfortos ház­rész Kecskeméten kiadó, gyermektelen házaspár ré­szére. Leinformálható. Aján­latokat: „Meghatározott idő­re 034 725” jeligére a kecske­méti Magyar Hirdetőbe ké­rek; _______________ - , - 81 K ÁRPITOSMÜHELYEMET megnyitottam. Mindennemű kárpitosmunkák javítását vállalom. Tamáskovics Gyu­la, kárpitos. Kecskemét, Bethlen krt. 12/c. MÁVAUT- állomással szemben. 75 Házasság 48 ÉVES. 156 cm magas, bar­na, főbérleti lakással ren­delkező özvegyasszony meg­ismerkedne szerény, csendes férfival házasság céljából. Fényképes levelekre vála­szolok. Leveleket: „Jégvirág 034 726” jeligére a kecske­méti Magyar Hirdetőbe ké­rek. _______________________72 4 2 ÉVES, 176 cm magas, minden káros szenvedélytől mentes, elvált, gazdálkodó férfi, házasság céljából meg­ismerkedne hozzáillő sze­rény nővel. Gyermek nem akadály. Levelet „őszinte” jeligére Kiskunfélegyháza,. Ady Endre u. 8. szám alá, hirdetőbe kéri. 14 HIRDETÉS APRÓ Ingatlan 2 SZOBÁS családi ház, 400 négyszögöl telekkel eladó. Nyárlőrlnc, Alkotmány u. 2. szám. Érdeklődni egész nap. •_____________ 5675 H ETÉNYEGYHAZA belterü­letén 400 négyszögöl építési telek eladó. Érdeklődni: Kecskemét. Simferopol tér 24. III. 24, vagy Hetényegy- háza. Szarkás 100. sz. alatt egész nap.________________68 K ISKŐRÖS, ökördi 10. szóm alatti 2 szoba, összkomfortos családi ház, 2200 négyszögöl területtel, beköltözhetően el­adó;________._______________7 E LADÓ felújítható külső- portás házrész. Kecskemét, Szélmalom u. 29. Érdeklőd­ni: délután 4-től Udvardlék. V______________________82 E LADÓ kétszobás ház, 160 négyszögöl kerttel. Kecske­mét, Czigány János u. 43. sz. alatt. Érdeklődni: Czi­gány János u. 31.________89 K ÉT szoba, konyha, előszo­ba. éléskamrából álló ház­rész elfoglalhatóan eladó. Kecskemét, Kenderessy u. 10. Érdeklődni január 11, 12 és 13-án reggel 7 órától 15 óráig._______■_______;_______2 P ALMONOSTORAN, a Pető­fi utcában, kövesút mellett 400 négyszögöl telek eladó. Autóbuszmegálló 5 percre. Érdeklődni: Fülöp Nándor­nál, Pólmonostora, Lehegő dűlő 137.______________| 5631 L AJOSMIZSE. Alsólajos 204. szám alatt levő tanya be­költözhetően eladó. 2200 négyszögöl telekkel. Villany, íúrott kút van. Állattartásra alkalmas. Érdeklődni: Be­nedek Józsefnál, Méntelek 243. _________;________5672 E LADÓ szoba, konyha, élés­kamra, veranda kamrából álló ház. Kecskemét. Cédu­laház u. 28. alatt._______5667 K ISKUNFÉLEGYHÁZA. Hu­nyadi u. 28. számú ház el- - adó. Érdeklődni péntek, szombat és vasárnap._____35 K ÉTSZER 300 négyszögöles, építkezésre alkalmas telek eladó. Kiskunfélegyháza, Bi­kahegy 30. szám. Ugyanott lucerna eladó.________ 25 K ISKUNFÉLEGYHÁZA, Ka­zinczy utca 22. számú ház. mellékhelyiségekkel együtt, beköltözhetően eladó. ■ - Ér- * deklődni lehet: kedden 9^-12 óráig, pénteken 9—12 óráig. vasárnap 9—11 óráig.______7 K ALOCSÁN, (Szőlőkben) 515 négyszögöl házhely — telek építési engedéllyel, víz. vil­lany bevezetve, felvonulási épülettel, éoítőanyagokkal. megegyezéssel, sürgősen el­adó. Érdeklődni lehet: Szűcs József. 6300 * Kalqcsa, Nagy­mező út 38/a szám alatt, egész nap. ________ 2 E LADÓ két szoba, konyha, spájz és zárt teraszú faház Széchenyiváros mellett, jó- szógtartásra alkalmas. 119 négyszögöl telekkel. Víz, vil­lany van. Érdeklődni: egész nap, Kecskemét, Pákozdi csata u. 25. Házfelügyelő BP-kúttal szemben._______74 2 SZOBÁS családi ház el­adó, vagy 2—3 szobás bér- házira elcserélném meg­egyezéssel. Kecskemét, Szul­tán u. 28. _________ 76 E LADÓ Kiskecskeméton te­lek kész alappal, téglával. Érdeklődni: Kossá István sétány 53. Szabó. _______5711 H OBBIKERTET keresek megvételre Kecskeméthez közel, ahol gondozott ^kert és pihenésre alkalmas kis ház van, esetleg pince is.r Félkész is érdekel. Ajánla­tot „Ármegjelöléssel 5683” jeligére a kiadóba kérek. 5683 Lakás MEGVÉTELRE vagy költség­megtérítéssel keresek szoba, konyhás lakrészt Kecskemé­ten. Gázfűtés előnyben. Le­veleket „Lehetőleg központ­ban 34 685” jeligére a kecs­keméti Magyar Hirdetőbe kérek. __________________ 31 H AROMSZOBAS fürdőszo­bás ház eladó. Kecskemét, Klapka u. 43/a. Érdeklődni délután. _________________4142 4 08-AS Moszkvics személy- gépkocsi, üzemképes álla­potban, rendszám nélkül, alkatrészenként is eladó. Kis Tibor Kecskemét, Nyíl u. 19. Érdeklődni: 17 órá­tőL______________________5606 k étszobás, . gázfűtéses szövetkezeti lakás, OTP-hi- telátválla lássál, azonnali be­költözéssel eladó. Érdeklőd­ni Kiskunfélegyháza, Ságvá- ri Endre u. 3. II. em. 8. :__________________ 3405 K ECSKEMÉTI, azonnal be­költözhető, két szoba, hal­los, garázsos, gázfűtéses la­kás eladó. Érdeklődni meg­bízottunknál, Nagyenyed u. 10. ._________________ 3411 E GYSZOBÁS, komfortos, fő- bérleti lakást keresünk Kecskeméten, költségmegté­rítéssel. Leveleket „Társas­házi építkezők” jeligére a kiadóba kérünk. _______5594 B AJAI három és fél szobás, gázfűtéses tanácsi lakásomat garázzsal elcserélném. kecs­keméti tanácsi lakásért. Két­szobás is érdekel. Leveleket „Garázzsal 34 669” jeligére a kecskeméti Magyar Hirdető­be kérek._________________16 2 SZOBA, összkomfortos szövetkezeti lakás OTP-hi- telátvállalással eladó. Ér­deklődni: 18—20 óráig, Kecs­kemét, Szimferopol tér 4. I. 5., ________. ________5706 K ISKUNFÉLEGYHÁZA, Lu­gas u. 1. szám I. em* 21. szá­mú lakás eladó. Ugyanott világos színű komplett szo­babútor is. 34 KECSKEMÉT központjában keresek másfél vagy 2 szo­bás központi fűtéses lakást első emeletig: megvételre. Minden megoldás érdekel. Érdeklődni Kecskemét. Arany J. u. 8. II. em. 1. Ká­dár.________________ 5654 . KECSKEMÉT. Árpád körúti 2 szoba, összkomfortos, szö­vetkezeti lakásomat elcseré­lem 3 szobás, kecskeméti la­kásra. Leveleket „3 szobás” jeligére a kiadóba kérek. ________. \ ___________5634 B AJÁN 2 és fél szobás emeleti, padlásteres lakás eladó, garázzsal. Fizetési kedvezménnyel. Érdeklődni lehet Baja, Nagy István u. 23. fsz. du. 5 óra után. ______________________19 K ÖZPONTBAN egyszobás, összkomfortos, gázfűtéses lakás albérletbe kiadó. Kis­kunfélegyháza, telefon: 662. 17; óra után, ________ 23 M ÖRAVÁROSBAN épülő szövetkezeti lakás kész alap­ját átadnám. Érdeklődni Kiskunfélegyháza, Attila u. 66;________________________19 K ALOCSÁN. 9 szobás, erké- lyes, OTP-lakás, készpénz Plusz hitelátvállalással, meg­egyezéssel, beköltözhetően eladó. Érdeklődni lehet: Molnár László, 6300 Kalocsa, Kossuth Lajos u. 8/a II. em. 6. ajtószám alatt, 15 órától. ___________________________1 G ÁZFŰTÉSES, 2 szobás, szö­vetkezeti lakás eladó. Kecs­kemét* Hitel u. 11. III. em. 37. Érdeklődni: 18—20 óra között. _______________5709 E LADÓ Széchenyivárosban másfél szobás, parkettás öröklakás készpénz plusz OTP-hitelátvállalással. Ér­deklődni: 18 óra után. Kecs­kemét, Stádium u. 7. II. em. 21. 5705 Gépek és alkatrészek ELADÓ 1500 Lada ZK rend­számú, vonóhoroggal, új műszakival. Kecskemét, Li­get u. 5. sz. Fűtésszerelő. _____________._____________48 U H-S Zaporózsec /ehér, új műszakival olcsón eladó. Bontott motor és váltó al­katrészek eladók. Molnár Antal, csengőd, Tibold 31. ;; ~ ' * V__________,_______5003 E LADÓ UOeS L. 127-es JFXat JÚL műszakival. Orgovány, Ar­pád u. 29._________ 5642 U D rendszámú, 1200-as Zsi­guli 1983-ig vizsgáztatva és egy MIB Diesel négykerék- meghajtású munkagép el­adó. Soltvadkert. Költői A. u. 96._____________________17 U S rendszámú, 1200-as Zsi­guli friss műszakival eladó. Kecel, Soltvadkerti út 49/3. ___________ 4 E LADÓ 301l-es Zetor pótko­csival. Érdeklődni: Lajosmi- zse. Alsói aj os 84. Keserü-fé­le tanya. __________________87 I E rendszámú Trabant 601-es eladó. Érdeklődni: Zöldség­termesztési Kutató Intézet. Kecskemét. 4-es autóbusz végállomásánál._________5666 N AGYKEREKÜ 1000-es Wart­burg bontásra, 280 négyszög­öl hobbikért, 20 gyümölcs­fával és 4000 téglával, vala­mint gyermekszobabútör, ki­fogástalan állapotban eladó. Kiskunfélegyháza, Bartók Béla u. 1. szám alatt. 33 WARTBURG de Luxe 353-as ZC személygépkocsi megkí­mélt állapotban, eladó. Kis­kunfélegyháza, Kossuth u. 13. III. em. 3. 30 SIMSON Schwalbe új álla­potban eladó. Kiskunfélegy­háza, Hunyadi u. 27. _____21 K ARAMBOLOS 850-es Fiat és hidraulikus masszás liba­tömő gép eladó. Kiskunfél- egyháza, Attila utca 66. 20 ZAPOROZSEC, UC-s, 1982-ig érvényes műszakival, olcsón eladó. Kunszállás, 642. 15 ZSIGULI 1200-as, 1981-ig ér­vényes műszakival eladó. Kiss László, Kiskunfélegyhá­za, Tölgyfa u. 3. (Vízmű mellett.)__________________ 16 P ANNÓNIA P—10-es, új gu­mikkal és jó állapotban le­vő motorral, egészben vagy bontva eladó. Érdeklődén! vasárnap, Kiskunfélegyháza, Rákóczi u. 14. alatt.______13 A SZTALOSIPARI szalagcsi­szoló gép, egyfázisú villany­motorral, vagy anélkül el­adó. Kiskunfélegyháza, Ne­felejcs u, 18.______________U Z E-S 1200-as sárga Lada el­adó. Érdeklődni: délután, Ballószög, Rákóczi u. 9. Far­kas. 5708 Egyéb adásvétel . ELADÓ 2 db fehér hússertés 120—140 kg. Kecskemét, Vá­sári u. 2. Il-*es Konzervgyár mellett. ELADÓ 300 kg-os hízott ser­tés és 140 kg-os fele része. Kecskemét, Galamb utca 5. ___________________________67 E LADÓ gáztűzhely palack­kal, nyomáscsökkentővel és 22 kg-os gázpalack nyomás- csökkentővel. Érdeklődni szombat, vasárnap Kecske­mét, Mátra u. 8._____ 5717 ' SODROTT csikó 2 éves, fias tehén iker bikaborjúval el­adó. Lajosmizse, Bene 500. Pál Ferenc._______________26 J O állapotban levő, 3—5 má­zsáig mérő mázsát veszek súllyal együtt. Levélcím: Csenki Mihály, 6000 Kecske­mét. Csokor utca 3._____ 40 B ONTÁSANYAGBÓL ajtók, ablakok, eserép, cserépléc, horogfák, gerendák, nagy­kapu, deszkák, mozaiklap, központifűtés eladók. Kis­kunfélegyháza, Ady Endre U. 5. szám. 3407 ELADÓ 6 éves bő tejelő gyengefias tehén. Kecske­mét, Ballószög, 261. Pintér Mihály.__________________4145 PALOTA pincsi egyéves kan eladó. Érdeklődni: Kecske­mét, Szalvai M. krt. 4. vagy 12-934-es telefonon. ______5593 A UTÓSOK! Közületek! Fagyálló autóhűtövíz-fokoió 85,— Ft. Törésmentes postai szállítás. Márkus látszerész, Kecskemét, Katona József tér 8. (6000) 21 VILÁGOS színű, komplett, modern szobabútor, Akrono- lis televízió, 60 literes Lehel hűtőszekrény, \ 2x2,5 méteres szőnyeg és éjjelilámpa el­adó. Érdeklődni szombat, vasárnap egész nap, Kiskun­félegyháza, Lugas u. 2. I. em. 21. ajtó._____________3403 K ISMÉRETŰ központi ka­zán olcsón eladó. Kiskunfél­egyháza. Bajcsy-Zsilinszky u, 2. földszint 4.________3412 B ONTÁSBÓL eladó tégla, cserép, léc, gerenda, horog- fák, deszka, parketta, mo­zaiklap, csatornák,. ajtó, ablak, vasgerenda, üvegfal és egyéb bontási anyagok. Kiskunfélegyháza, volt Centrum Aruház.______4978 J ö állapotban levő konyha­bútor eladó. Megtekinthető egész nap. Kecskemét* Szé­chenyi krt. 35. II. em. 10. ______ 5664 V INYISZTO 206-os kazán és konyhabútor eladó. Kiskun­félegyháza, Szeder u. 6. Preisz.____________________36 G ÁZTŰZHELY palackkal, mosógép, centrifuga, bukó­üst eladó. Ugyanott bútoro­zott szoba kiadó. Kiskunfél­egyháza, Vörösmarty u. 11. _______________51 O RION 60. televízió eladó. Kiskunfélegyháza, Tömör­kény u. 10._______________28 K ETTŐ darab villanybojler. (120 literes) 2 db vashordó (200 literes) és kézikocsi el­adó. Érdeklődni mindennap. Kiskunfélegyháza, Szegfű u. :7. _______ 17 F EKETE perzsabunda köze­pes termetre eladó. Kiskun­félegyháza. Eötvös u. 1. sz. alatt. 12 PARADICSOM-, saláta- és paprikapalánta nevelését vállalom. Kiskunfélegyháza. Dankó Pista u. 19._________6 C SŐ VÁZ AS legyező garázs .SJa<3§í..Kepskemét, G.o^bjajc;,, u. 11. fsz. 74. Honvédkórház ] mögött. _________________5650 S ÖTÉT hálószobabútor, da­rabonként is eladó. Kecske- v mét. Liszt F. u. 4. Faragóék. Érdeklődni: 15 érától. 5710 ELADÓ 1500-as elektromos keltetőgép. Bordány. Kos­suth u. 125. Érdeklődni: 5 óra után._______________ 39 K ARDVIRÁGHAGYMA bor­dó színben, kis és nagy té­telben kapható. Tóth László. Kecskemét. Vacsihegy 69. sz. Tálcái köz.________________80. H ÍZOTT sertések eladók. Nem táposak. Ugyanott bú­torok, olaj kályhák, gáztűz­helyek, zongora olcsón. Ér­deklődni: az aluljáró felső végénél, az újságárusnál. (ABC előtt) _______________85 D ÍSZMADARAK, díszhalak, kalitkák, felszerelések, ele- ség, bioreles tápok kapha­tók özv. Szeginénél. Kecske­mét. ötvös u. 1. A színház­tól öt percre. Megközelíthető Batthyányi u. Szegedi Lajos utcából. _______ 70 ELADÓ vasderes ló gumis­kocsival. Érdeklődni: szom­bat, vasárnap. Kecskemét, Hosszú u. 22. Antal Ferenc­né.______________________5625 K ING és Texán húsgalam­bok eladók. Érdeklődni le­het: Horváth, 6300 Kalocsa, Kossuth u. 55. szám alatt. Telefon: 624-es. . '______4 SÜLDŐK (3* hónaposak) elő­adók. Kiskunfélegyháza. Csamyi út, Lenin Tsz autó­javítója mellett. Szénás! Já­nos.________.____________3 N AGY hússertés eladó. Kis­kunfélegyháza, Korvin Ottó u., 1. szám. _______, 5 E LADÓ kilenc darab. 4 hó- v napos fehér süldő. Kiskun­félegyháza, Bikahegy 14/a. Dobos Sándor.____________10 H ŰSJELLEGŰ hízott serté­sek (120—140 kg) és kombi­nált szobabútor eladó. Kis­kunfélegyháza, Kinizsi u. 25. __________ 18 H ÍZOTT sertés eladó. Érdek­lődni 16 óra után. Kiskunfél­egyháza, Esze Tamás utca 16;_________________________24 VEMHES anyajuh (20 db) eladó. Petőfiszállás, Pálmo- nostori út 20. szám alatt. ________ ,____________26 K UKO RIÓ AVAL hizlalt lói) kg körüli hússertés eladó. Kiskunfélegyháza, Árpád ut­ca 33. 29 I 120 KG-OS fehér hússertés eladó. Kecskemét. Lőwy S. u. 3,_____i_______, , 5702 8 DB választási malac eladó. Érdeklődni: Adamik István, Helvécia, Szabó Sándor-telep 86;_______________________5703 K ILEN CHÖNAPOS vemhes üsző eladó. özv. Nagy JVü- hályné, Kecskemét, Talfája 263.________________________61 B ONTÁSBÓL eladók: ajtók, ablakok, léc, horogfák. ge­rendák, tégla. Érdeklődni: Kecskemét, Budaihegy 74. Bp.-benzinkúttal szemben. ________\__________________59 2 0 DARAB vemhes anyajuh eladó. Tiszajenő. Dózsa telep 7. Péntek József. 47 Vegyes TÁRS AS HÁZÉPÍTÉSHEZ szervezőt és társakat keret sünk. Leveleket „Kada Elek utca” jeligére a kiadóba ké­rünk. 5595 VARDAXI: Emlékiratok az emlékezet kihagyásairól Közismert dolog, hogy aki tudja, maga csinálja, aki pedig nem. az má­sokat tanít rá. Éppen ezért egy szép napon reggel lakásom ajtajára elegáns réztáblácskát erősítettem, amelyen ez állt: „Irodalmi tanács­adás". Egyik első ügyfelem északi típusú, elbűvölő szenyorita volt. Rám- mosolygott, és kecsesen helyet foglalt a pam- lagon. — Kedves Mester — szólt —, örülnék, ha se­gítségemre volna. Rend­kívül intenzív szellemi életet élek, és nem sze­retném, ha lelkem kin­csei veszendőbe menné­nek a jövő nemzedékek számára. Más szóval: szeretném megírni az emlékirataimat.... —• Szives örömest se­gítek, szenyofita f — mondtam. — Köszönöm — bic­centett az ügyfél. — De figyelembe kell vennie egy körülményt. Én rop­pantul szórakozott va­gyok. és pocsék a me­móriám. Szörnyű kiesé­sek fordulnak elő ná­lam ... — Ne essék kétségbe. szenyorita, örömmel se­gítek. Mindig, is úgy vél­tem, hogy egy nőnél a legfontosabb: az inten­zív szellemi élet. — Örülök, hogy olyan, emberre találtam, aki az én eszményeimet vallja. A/mióta az eszemet tu­dom, mindig csak a fennköltre, a szépre gon­doltam! Szívem-lelkem, csordultig tele volt a legfinomabb érzések­kel ... Például, amikor 18 éves voltam ... vagy talán 17... emlékszem, hogy feledhetetlen uta­zást tettem ... hogy is hívják ezt a helyet... Nos, egzotikus ország, olyan, mint valami óriá­si sziget... van ott még egy hegy is... csodála­tosan szép, és valami olyasféle neve van, hogy ... Pizsi-jáma ... Igen, igen, Pizsi-jáma. Emlékszem. lelkem mélységes gondolatokkal telt meg, hogy micsoda furcsaságok is vannak a világon. Egy hegy, a neve pedig ... Pizsi-já­ma ... —, vagyis pizsa­ma ... — Talán Japánban járt? — érdeklődtem. — Japánban? Igen, igen. legvalószínűbb az. hogy Japánban. Éppen ott ért mélységes lelki megrázkódtatás, amikor megismerkedtem . sze- nyor ... hogy is hívták? Azt hiszem, tavaly meg­halt ... Vagy összezava­rórtj? Csupán arra em­lékszem, hogy a magas politikával foglalkozott. Igen, igen, a magas po­litikával. Ámbár nem, talán inkább kábítószert árult... Bocsánat, bo­csánat, még sincs így! Filmszínész volt. Nem, később lett filmszínész. Nem fontos. A lényeg az. hogy bámulatos ember volt, a lelke kifinomult és fogékony minden széljárás iránt... Igen, igen, ’ minden széljárás iránt. Annyira szeretett engem! Engem? Igen, engem ... Most már em­lékszem: író volt. Űris­ten, hogy nem jutott mindjárt eszembe! Fran­cia író. Éppenséggel francia. De talán angol. Vagy francia vagy angol, vagy portugál... Arra mindenesetre határozot­tan emlékszem, hogy az utolsó betű „l”: Szene­gál, tamil... — Köszönöm. Ne ag­gódjék, szenyorita. egy jelentéktelen pontatlan­sággal több vagy keve­sebb, jóformán semmi­lyen szerepet nem ját­szik egy jó emlékirat megírásánál. — Köszönöm. Nagyon számítok arra, hogy va­lamilyen irodalmi díjat kapok. — Magam is remé­lem. Teljesen új stílusú memoárt írunk. Valami ilyesféle lesz: „Emléke­zetem kihagyásai”. Bíz­zon az intuícióiban, va­lóságos bestseller lesz! Nem, nem, ne mondjon köszönetét, még lész időnk erre. Inkább azt mondja meg: ráér ma este, mondjuk, úgy ki­lenckor? — O, hát persze! — Nagyszerű! Itt a névjegyem, jöjjön el, kérem, várni fogom. Az elbűvölő szenyorita bűvös mosolyt villantott rám, s elment... De micsoda ostobaság volt, hogy engedtem csak így elmenni! Mintha nem láttam volna előre, hogy ez a szép hölgy nem jön el, és még csak nem is telefonál! Egyszerűen elfelejtette, hogy köny­vet akart írni! Fordította: Gellert György Munkaalkalom AZ ALFÖLDI TÜZÉP Vállalat gya­korlott bérelszámolót és SZTK-ügyin- tézőt meghatározott időre felvesz.. Je­lentkezés: Kecskemét, Nagykőrösi ut­ca 32. III. emelet, Munkaügyi osztály vezetőjénél. 23 AZ ÉPÍTŐIPARI Szállítási Vállalat 1. sz. Üzemegysége kecskeméti kirendelt­ségére keres járműjavítás területén gyakorlattal rendelkező, legalább kö­zépfokú végzettségű munkavállalót, művezetői munkakörbe. Jelentkezés: a kirendeltség vezetőjénél. Kecskemét, Kiskőrösi út 10. szám alatt. 27 AZ ALFÖLDI Cipőgyár Központja fel­vételt hirdet elemző közgazdász mun­kakör betöltésére. Feltétel: közgazda­ságtudományi egyetem. Jelentkezni le­het a vállalat személyzeti osztályán. Kecskemét, László Károly utca 16. 59 A HELVÉCIÁI Állami Gazdaság felvé­telre keres tablóellenőrt, áruforgalmi előadót közgazdasági technikumi vég­zettséggel. Gyakorlattal rendelkező ke­reskedelmi csoportvezetőt közép-, vagy felsőfokú végzettséggel. Utóbbi mun­kakör betöltéséhez gépkocsi szükséges. Jelentkezéseket és pályázatokat: Hel­véciái Állami Gazdaság Helvécia, áru­forgalmi osztály címre kérjük küldeni. 31 Vegye kezébe a sorsat kössön Az Állami Biztositó szakembere,a sokféle életbiztosítás közül azt, ajánlja Önnek, ami egyéni körülményeinek, szükségleteinek , leginkább megfelel. Az Ő hivatása az Ön anyagi ' . biztonságának megóvása. FELVÁSÁRLÓI munkakörbe* érettségi­zett fiatal férfit felveszünk, valamint személygépkocsi-vezetőt 3 éves gyakor­lattal, továbbá takarítónőt 4 órás mű­szakra. Jelentkezés: Gyapjú- és Textil­nyersanyag Forgalmi Vállalat kiren­deltségi részleg, Kiskunfélegyháza, Fürst Sándor u. 5—7. sz. 41 Autóbusz-különjárat indul Kecskemétről ISZTAMBULBA a K S C röplabdacsapat-kupamérkőzésre Részvételi díj: 4800,— Ft + útlevél + költőpénzköltség. Időpont: 1980. február 7—12-ig. Részletes felvilágosítás és jelentkezés IBUSZ Utazási Iroda Kecskemét, Széchenyi tér 1—3. 4833 Fiatalok jelentkezzetek A KECSKEMÉTI MEZÖGAZDASÄGI SZAKMUNKÁSKÉPZŐ INTÉZETBE kertész- és dísznövény- szakma továbbtanulására. Ösztöndíj, kollégiumi ellátás biztosítva. Kertészeti szakmában felnőttek jelentkezését is várjuk. Jelentkezés: Kecskemét, Kisfái 182. sz. alatt. 88 KÖZLEMÉNYEK A DÉMASZ Kiskunfélegyházi Üzemvi­teli Kirendeltsége értesíti fogyasztóit, hogy hálózatátépítés miatt áramszüne­tet tart 1980. január 18-án 7 órától 15 óráig és 19-én 7 órától 13 óráig a Le­nin utcában, a Jókai utcától a Felsza­badulás útjáig, a Molnár Béla u„ Klap­ka utcában, a . Jókai utcában az Aszta­los Szövetkezettől déli irányban, a Nyár utcában, a Tulipán utcában, a Jókai utcától a Nefelejcs utcáig, a Nefelejcs utcában, a Tulipán utcától a Lugas ut­cáig. 43 Gvászhir Fájdalomtól megtört szívvel tudat­juk, hogy szeretett édesapám, test­vérünk UTASSY PÉTER Kecskemét, Oz u. 27. sz. alatti la­kos életének 74. évében, súlyos be­tegség után elhunyt. Temetése f. hó !2-én, szombaton délután háromne­gyed 2 órakor lesz 1 a kecskeméti köztemetőben. Gyászoló család. io"> • • • Fájdalomtól megtört szívvel tudat­juk, hogy drága férj, édesapa, nagyapa, dédnagyapa SOVÁCZKI MÁRTON Kecskemét, Belsőnyír 10. szám alatti lakos, életének 79. évében, hosszú szenvedés után, 1980. január 8-án elhunyt. Drága halottunk földi ma­radványait f. hó l2-én helyezzük örök nyugalomra a kecskeméti kü/. - temetőben. Gyászoló család. 5692 Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak, barátoknak, ismerő­söknek, és munkatársaknak, akik felejthetetlen halottunk SINKÖ LÁSZLÓ temetésén részt vettek, utolsó út­jára elkísérték, együttérzésüket és részvétüket fejezték ki. A gyászoló család, a városföldi Dózsa Tsz ve­zetősége. 5721 • • • Hálás köszönetét mondunk mind­azon rokonoknak, ismerősöknek, a kórház és az ÉPGÉP dolgozóinak, akik szeretett feleségem, édes­anyánk BALOGH GYULÁNÉ Pólya Emília temetésén megjelentek, sírjára ko­szorút, vagy virágot helyeztek, és mély fájdalmunkban osztoztak. Gyászoló Balogh család, Kalocsa. • • • Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazon kedves rokonoknak, kol­légáknak. ismerősöknek, az UN1- VER ÁFÉSZ dolgozóinak, akik drá­ga jó férjem GYURIS JÓZSEF KÁROLY temetésén megjelentek, és mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család. 5647 • • a Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, akik ÖZV. SÁRKÖZI SÁNDORNÉ Fazekas Sára temetésén megjelentek, sírjára a kegyelet csokrait és koszorúját el­helyezték. Gyászoló család. 5663 m • • Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazon rokonoknak, munkatár­saknak, barátoknak, ismerősöknek, akik tragikusan elhunyt drága jó férjem, édesapánk, nagyapánk KIS LÁSZLÓ a Lenin Mg. Tsz kiváló dolgozója temetésén megjelentek, sírjára ko­szorút, virágot helyeztek, részvé­tükkel mérhetetlen nagy fájdal­munkat enyhíteni igyekeztek. Gyá­szoló Kis Lászlóné Zsigó Mária és családja, Kiskunfélegyháza. I • • • Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazon rokonoknak, jó szomszé­doknak, ismerősöknek, akik drága jó édesanyánk, mamám, nagyma­mánk, dédnagymamánk ÖZV. KATONA IMRÉNÉ Kiss Erzsébet temetésén megjelentek, sírjára ko­szorút, vagy virágoi helyeztek, részvétükkel mérhetetlen nagy fáj­dalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család, Kiskunfélegyháza. 27 • • • Hálásan köszönjük mindazoknak, akik szeretett férjem, drága édes­apánk KÖRÖS LAJOS temetésén megjelentek, részvétük­kel bánatunkat enyhíteni igyekez­tek. Kőrös család. 5714 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom