Petőfi Népe, 1980. január (35. évfolyam, 1-25. szám)
1980-01-06 / 4. szám
1980. január 6. 9 PETŐFI NÉPE • 3 • Ketten az első sorból: talán éppen ők gyalogol tak hét kilométert a falugyűlésre ... 9 Jobbra: beszámol: Pesti József né tanácselnök. Korán érkezem, a tanácskozásig még három óra, el kéne ütni valamiképp. Délelőtt tizenegy, ismerőseim dolgoznak, a tanácsiakat sem tarthatom fel addig, kocsma meg nincs, azazhogy van egy rossz „kri- mó”, de oda bemenni ilyenkor ... Marad hát a séta, hm, decemberben és egyedül — no mindegy. Miért is válasz- tom pont’ ezt a kövér homokutat, nem tudom. Ösztönösen visz a lábam a buckák irányába, melyek méltatlan mellőzése miatt nemrég keseregtem kiránduló-túrázó barátaimnak. .Fázik most a homok, fodrai nekicsendesedtek, -szelídültek, didereg a barázda, a garmada, va-. cog az aréna, elbújt a bálnahát, vagy csak nem ismerek rá, pedig hányszor elmagyarázták, bemutatták ... A Szappanos-szék pedig, nicsak, alig látszik ki a laposból, valósággal lúdbőröz, legszívesebben bekúszna-csúszna melegedni a házak közé, a Kondorral együtt, melynek háta-tükrén lassan fogyatkozó nádtakaró, ámbár mit ér az, ha egyszer meglódul, orvul lecsap az északi szél... Távoli tanyák kutyacsaholásos fehérje, sehol egy teremtett lélek. Jobb is tán, hisz. mit mondanék, ha összefutnánk, itt a pusztában, mínusz két fokban? Hogy hogy van kedves bátyám, hová iparkodik, hogy megy sora? Gyanús az ilyesmi, és bárgyú is, minek háborgatni az emberek télikabátba bújt nyugalmát? Hogy falugyűlés lesz? ... Hát nem győzött meg eléggé Szatmári Károlyné vb-titkár? Nevetve bizonygatta: meglátja, sokan lesznek, tavaly is sokan voltak; a fü- löp'házi parasztot érdekli a jövője, és a jelen is, mindig is érdekelte. Tudni akarja mire számíthat és kiadja, ami a begyében van, amit sérelmez. Az egyik „hegycsúcson” őrt álló borókáról még eszembe jut az ezüstnyár, a galagonya, a naprózsa, a szamárkenyét és az árva- lányhaj, továbbá az ugartyúkok, széki récék, sirályok hada, s a magyarhonban egyedül itt létező sárgalábú cankó. Ugyan hol, merre rejtőzhetnek? No de elég, ez a táj most tudni sem akar botanikai, ornitológiái kincseiről. És persze hívatlan látogatójáról, rólam sem. Különben is elszaladt az idő, jeges dara kopog a hátamon, ülepedik a hajamra; két órakor a kultúrházban a helyem... I Pesti Józsefné tanácselnök beszámolóját tartja: — Tisztelettel köszöntőm ... örömmel teszek eleget..., hogy számot adjak a tanács munkájáról, feladatainkról) terveinkről... kérem ellenőrizzék, nyilvánítsanak véleményt, fogalmazzák meg gondjaikat... Nincs telt ház, nagy ez a színházterem, így is összeszaladtak vagy háromszázan (az - összlakosság 911, a lakóházaknak mindösz- sze egyhanmada belterületi, akad, aki 7—8 kilométerről ballagott be), nem gondoltam volna... A figyelem fókuszában tehát az elnöknő, aki máris a tavalyi (1978- as) összejövetel közérdekű bejelentéseit taglalja. A Kossuth utca portalanítása elmaradt, csak 1980 után végzik el; március 1. óta 24 általános iskolás veheti igénybe a tanulószobát és a menzát. Sajnos csupán az egyik tanterembe sikerült új padokat szerezni, valamint a nevelői szobába bútorzatot. Az olajlábazatra, meg a' parkettázásra már nem futotta („addig nyújtózkodhatunk, ameddig a takarónk ér”). Beindult a fásítási, virágosítási akció: a Petőfi Sándor utca parkosítása félig kész, 1980-ban folytatni kell a Radnóti és az Ady Endre utcában is. Balesetveszélyes deszkapalló helyett szép fahíd — társadalmi összefogás eredménye — köti össze a Szívóscsatorna két partját. Kellett volna egy közkút, de hatszázezerbe kerül, a pénz hiányzik, majd ha törpevíamű létesül, illetve előbb a társulás, szóval messze van az még. Négyszáz méter beton járda épült a Lenin utcában, az óvodáig, köszönet érte a közreműködő apukáknak, nagyapáknak. A következő mondatokra kapom még föl a fejem, elő a toliam: — A Petőfi utcában sikerült egy két szoba összkomfortos pedagóguslakást vásárolni. — Megtörtént az óvoda központi fűtésének felújítása. — 1979-ben az egyetlen külterületi, összevont 1—8 osztályos iskolát elnéptelenedés miatt be kellett zárni. — A kétcsoportos napközi otthonos óvodát csak részben használják ki: az egyik tágas, fűtött foglalkoztató helyiség üres. — A községi könyvtár nagyon szép és gazdag, vezetője Kántor Emma néni nagy hozzáértéssel, lelkiismeretesen végzi dolgát, márciusban Szocialista Kultúráért kitüntetésben részesült. ■— A társadalmi aktívák állandóan figyelemmel kísérik az idős emberek helyzetét, életkörülményeit: jelenleg húszán kapnak rendszeres szociális segélyt, havonta ezer-ezer forintot. — A tömegsport-mozgalom keretében a fiatalok legutóbb részt vettek a falusi dolgozók járási spartakiádján, ahol kispályás labdarúgásban ' első helyezést értek el. — Az V. ötéves tervidőszakban eddig 58 tanyai lakásban gyulladt ki a villanyfény. — Megépítettek öt autóbusz- várót, társadalmi munkában. — 1977-ben a „kisközségek” kategóriában megnyerték a megyei településfejlesztési versenyt. A felszólalók hangjában nyoma sincs türelmetlen követelőzésnek. Kérdeznek inkább, megfontoltan, feltételes módban: lehetne-e, megoldható-e? Egyetértő közbeszólások kísérnek minden észrevételt. — Sokan járnak dolgozni Kecskemétre, Kerekegyházára. A buszok korán indulnak, jó lenne, ha az óvoda hat órától fogadná az apróságokat. A reggeli iskolabusz tehetne egy kis kitérőt a Szélesi úti gyerekekért. A faluközpont jó ideje sötét, ki kéne cserélni az izzókat. Miként lehetséges, hogy a kerekegyházi tejcsarnokban mostohán bánnak a fülöpháziak- kal? Sokszor egy egész fokkal alacsonyabb zsírtartalmat mérnek nekik. Pillanatnyilag (már vagy öt napja — K. F.) nincs nyitva tartó üzlet Fülöpházán. A mozgóboltban nem kapható petróleum, jóllehet a Szélesi út mentén nincs és nem is lesz villany. Az UNIVER nem vesz át zöldséget, gyümölcsöt, miért? A nagyüzemi szőlőkben repülőgéppel permeteznek; a vegyszer veszélyezteti a környékbeli tanyákat; kútba, veteményre hullik, pusztítja a jószágot — mit kellene csinálni? A szakszövetkezetnek feltétlenül szüksége van egy mellék- jizemágra, amely munkaerő-tartalékkal szolgálna, segítené az alap- tevékenység fejlesztését és hozzájárulna a fiatalok letelepítéséhez ... És utoljára: egy ünneplőbe öltözött férfi" fölajánlja, hogy ingyen elkészíti az óvoda udvarára szánt játékok vasszerkezetét... Szót kértek és kaptak még jó néhányan. Aki akart — mind. Válaszok is érkeztek bőséggel, megnyugtatók is, meg „majd utánanézünk és visszatérünk rá”-fé- lék is. Elmúlt öt óra, amikor oszolni kezdett a jónép. Elégedetten? Fogalmam sincs. A taps a végén: talán jelentett valamit. Valamit, amit a Földvári soron, a Szappanos-tó partján egy nádvágó ember szájából hallottam aznap délben: — Hogy elmegyek-e a gyűlésre? Már hogyne mennék. Engem, uram, izgat a falu sorsa. Megtárgyaljuk: mi hogyan sikerült és mi kellene még, merre haladjunk. Ismerni szeretnék a véleményünket, mi meg azt: mennyi a pénz, mire telik, hová költik. Bízunk benne, hogy csupa jó dologra. Mert ott bent a tanácsnál, kéremszépen, ha valamit kigondolnak, az egész biztos, csak jó lehet ... Ügy van: a bizalom. Amelyet — meggyőződésem :— egy percig sem nélkülöznek és amellyel a szerény fejlesztési lehetőségek közepette is becsülettel sáfárkodnak a kisközség pdlitikai-társadal- mi vezetői. K. F. „Az 1980-as népszámlálásra jöttünk!” 9 Munkában az összeíróbiztos a Szimferopol téri ifj. Csontos Já- noséknál, immár a második napi — csütörtöki — népszámláláskor. Résnvire nyílik az ajtó — az első —. Tóth József összeíróbiztos és a vele tartó riporter előtt. Az idős nő /már csukná is be az ajtót. — Ne! Ne jöjjenek be! Nincs itthon a férjem ... Megnyugtatjuk, csupán a nép- számlálás végett jöttünk. Igaz kép kerekedjék Erre a 64 éves Baja Béláné a bizalmába fogad minket és befelé invitál. — Nem lehet tudni, kiben milyen szándék bujkál; hát óvatos az ember, kivált, ha korán sötétedik. Elismerjük, nem árt az óvatosság ilyenkor sem, itt, a kecskeméti széchenyivárosi Szimferopol tér '21. szám alatt. Letelepedünk a kis konyhában. A számlálóbiztos iratkötegéből előkefül háromféle nyomtatvány, amelyből egyet — az üdülőösszeíró ívet — rögvest visszatehet. Van-e valami „különleges?” Lassan telik a 19 rovatos és megannyi, egyéb alkérdéssel sokszorozott személyi kérdőív, amelynek személyiszámrovata ezúttal kitöltetlen marad. A néninek nincs személyi száma, mint mondja: „Még nem hívtak”. Itt van viszont, náluk vendégeskedik a tízéves pesti unoka. <3 is „felkerül” az ívre — a nagymama pontosan ismeri az adatait. Közben megérkezik a férj, Baja Béla. Feleségével csaknem egyidős, a születésben csekély 28 nap választja el őket, és noha nyugdíjasként tovább dolgozik á Bács-Kiskun megyei Tervező Vállalatnál, nem mulaszt el egy napot se, hogy hazafelé jövet föl ne keresse 94 esztendős édesanyját. Most is tőle jön. Kérdést kérdés követ; iskoláikról, szakképzetségükről kér fö'- világosítást Tóth József; hol dolgoztak elsőként, mettől-meddig? Igen részletes válaszokra vgn szükség, mintegy bekalandozva a múltat s a jelent, hogy igaz kép kérkedjék a családról. A számlálóbiztos nem kér igazoló papírokat — nem is kérhet —, de érezni: a kölcsönös bizalom az alapja e munkának. Hol az unoka? Dr. Gózner Mihálynét egy ajtóval odébb találjuk. Magányos, özvegy, 75 évesen jelenleg egyedül él a lakásban. Már fél órája ülünk nála, Tóth József keze sebesen jár. „Végig kell menni” a rovatokon, becsülettel. Az összeíró szerszámkészítő az Újpestről Kecskemétre települt gépelemgyárban. Megszokta a precíz munkát — s egyéb9 Nem találta otthon a keresett családot. Ezért értesítést hagy a levélszekrényben. (Tóth Sándor felvételei) ként is, már ez a második nép- számlálása, 1970 óta. Jártas hát az ilyesfélében. Viszont ahány család, ahány ember, mind-mind feladja a „leckét” neki. Egy-egy bonyolult helyzetet, amennyire teheti, sikerrel old meg. — Tehát Gózner néni 1920-ban szabadult a kecskeméti Sipos Miklós ruhavarró szalonjában. Mint önálló varrónő, mikor váltotta ki az iparengedélyt? — 1937-ben. — Hol dolgozott még? — A Földszöv-MAVAD-nál — Most tisztázzuk — szól az összeíróbiztos — a Földszöv-nél vagy a MAVAD-nál? Rákérdezéssel, egy kis kerülő- úttal sikerül megtudni, hogy a tulajdonképpeni munkáltató a MAVAD volt, de annak meg — mellékvállalkozóként — a hajdani kecskeméti földművesszövetkezet volt az itteni partnere, amely a vadfeldolgozásra embereket verbuvált. — Mit tetszett ott csinálni? — hangzik az újabb kérdés. — Vezettem ezt-azt... Türelmes, kitartó kérdezgetés, és kiderül, hogy a néni annak idején árut vett át, számlázott, vagyis adminisztrált. Egy bökkenő van csupán: az egyik fiúunokája, aki mint családtag állandó társbérlőként van bejelentkezve, és a papírforma szerint itt kellene tartózkodnia, nincs itt az eszmei időpontban. Furcsa helyzet állt elő. A fiú átköltözött édesanyja hajlékából a nagymamáéba; s onnan jár föl, Budapestre tanulni, mint egyetemista. Ideiglenes szálláshelye is ott van. Azonban ez idő szerint se Kecskeméten, se Budapesten nem tartózkodik, hanem Pécsire utazott szilveszterezni, s lehet — az összeírás órájában — hazafelé jövet, félúton van Pécs és Kecskemét között. Se unoka, se személyi igazolvány. Nem marad ki a népszámlálásból, mert amit Tóth József megtudott róla, felírta. Mindenesetre, visszatér még ide, pontosítani az adatokat — így a személyi számot is — az unoka jelenlétében ... Papír és fűrészpor Három a magyar igazság — beugrunk hát Gózner néni szomszédaihoz, Deák Tiborékhoz. Kis vendégséget szakítunk félbe, de a tény.t a hazaiak nem rosszall- ják. Ök is bizalommal és megértéssel vannak irántunk, s a szobába tessékelnek. Milyen jó, hogy megvan a személyi száma a férjnek és a feleségnek is, hiszen a legfőbb adatok — a születésre vonatkozóan — mint a „nyitott könyvből”, megtudhatók. Rossz viszont — és ez is egy fölösleges párhuzamosság! —, hogy a 11 kockás személyiszámrovat alatt, alig három centiméterre, ugyanezt még „hagyományos” módon (például: 1930. április 7.) is meg kell ismételni. Nem csoda, hogy nagy az információéhség, hiszen a külön erre a célra kiadott, ötvenhat oldalas „Utasítás” életünk szinte minden mozzanatát felöleli. Például, hogy a fűrészporos fűtésnél a fűrészport a faféleség rovatába kell sorolni, s egyéb tüzelőanyagnak minősül-a kukoricaszár, a nád, a szalma, a papír. Este van, este van... Jócskán benne járunk az estében. Órámra pillantok: 19.52. Tizenhét óra harminckor kezdtük — azaz mintegy két és fél órán át voltunk „úton”. Idézőjelbe kívánkozik az úton, hiszen ez idő alatt egyetlen emelet szinte centiméterekre levő három ajtaján tértünk be csupán: „Az 1980. évi népszámlálásra jöttünk!” Tóth József a tíz évvel ezelőtti népszámláláskor 1500 ember adatait rögzítette, családi segédlettel. Most, a 173-as körzetben, 264 lakoséra vállakozott. Hetvenöt lakás a penzuma a hónap derekáig, s ebből január 2-án hármat „lefaragott”. Hátra van még 72! A széchenyivárosi ember szerencsés népszámlálónak mondhatja magát, hiszen az egyik ajtón kimegy, a másikon bemegy ... De hogyan bírják az iramot azok, akik metsző szélben, hóförgetegben tápodják az utakat, keresgélik a házszámokat — a falvakban és a tanyavilágban? Tisztelet és megbecsülés minden népszámlálónak! K—1 Egy szál ciklámen A nap még jócskán deleidre járt a hidegkék égen, de az ifjú kézbesítő úgy érezte — any- nyira kikészült már, mintha teljes munkanap volna a háta mögött. Nemcsak a biciklizés húzta meg alaposan lábizmait — hiszen a jéggé fagyott havas-buckás úton ugyancsak - igénybe kellett vennie a bakancs- talp-féket is. Pláne az indulást követő egy-más- fél óra hosszában, amikor a válláról szíjon lecsüngő öblös bőrtáska lengése minden kibillenést ijesztően felerősített. Hanem bizony a véget érni nem akaró lépcsőzések is próbára tették mászóképességét. Persze, ez utóbbihoz az is hozzájárult, hogy — úgymond — friss erő ebben a terebélyes, új városnegyedben, így nem csoda, ha a kapu alatti névjegyzékek sokszor becsapták. Hány emeletet járt meg fölöslegesen, mert például a lakónévlistában olyanok nevei szerepeltek, akik rég máshová költöztek. Sőt akadtak nevek, amelyek gazdáira nem is emlékeztek. Vagy üres volt a névkártya helye. A tízemeletes házgyári lakóépület előtt is úgy kászálódott le kerékpárjáról, hogy hatalmasakat sóhajtott. Járművét nekitámasztotta a bejárat előtti vaskorlátnak, feltolta tányérsapkáját a homlokáról. Miközben szorongva saccolgatta a falmagasságot, mintegy pihentetőül, jó pár kiadós pillanatra elmerült le- hellete fénylőn gomoly- gó párájának szemlélésében. Aztán fejét lehajtva — mintha attól tartana, hogy beleütközik a „szemöldökfába” — betrappolt a lépcsőházba. Szeretett volna már mielőbb fájrontot csinálni, ennek ellenére komótosan kotorászott elő a táska gyomrából négy dísztáviratot. Tanult a maga kárán, ezért is tartotta érdemesnek ezt a kis időhúzást; hátha előkeveredne valaki a házból, aki felvilágosítaná, csakugyan ott laknak-e a címzettek, ahol a lakónévjegyzék feltünteti őket. Csak hát ilyen hidegben ki szaladgál? Mintha osztás után kártyákat rendezgetne, úgy formált legyezőt a sorba szedett táviratokból. Míg gyámoltalanul álldogált, ketten is el- siklottak mellette. Ám olyan közönyös képpel, hogy nem merte őket megszólítani. Végre egy fiatal házaspár megértette tanácstalanságának okát. Látták a sötétkék öltözékről, a fején még eléggé a „bejáratás alatt” idomuló egyensapkáról, hogy új ember az öcs- kös. Segítettek hát azzal is, hogy megkérdezték, — a dísztáviratcsokorra pillatva. — Nekünk nem hozott ...? — Szabad a nevüket? — Krasznai Tibor és neje. — Nem, nem, ilyenre nem címéztek — vágta rá szinte azonnal a kézbesítő-újonc, mert emlékezett annyira a nevekre ... Ellenben, ha lennének szívesek ... Mindnyájan ebben a házban laknak? Elkezdte gyorsan sorolni a neveket, egymás mögé csúsztatva ■ a táviratokat. — Hőgye Ilona igen, harmadik emelet... Hamar János szegény kórházban van ... Csőkéék a Leninvárosba költöztek. Tudja, lakáscsere. A fiatalember köszönte a segítséget. Hogyne, mikor pont felső emeleteket spórolt meg. Már- már nekivágott a fölfele kaptatásnak, mikor a harmadik lépcsőfokon megtorpant. Széles mozdulattal maga elé lódította a táskát, szinte hónaljig nyúlt belé, s előbűvészkedett egy jó tenyérnyi nagyságú, átlátszó műanyag dobozt. Az égszínkék selyemszalaggal átkötött skatulyán, a masni alatt átlósan, műhamvas fenyőgallyacska feküdt, s a csillogó kis „üvegkoporsóból” gyönyörű ciklámenszál sugározta szét harmatos mosolyát. A postásfiú a házaspár után szólt, és úgy tartotta fel a dobozt, mint valami ékszerkazettát. — Ennek a címzettjét nem ismerik?..i Sáférné, özvegy Sáfár László- né. — Nem is hallottunk ilyen nevűt eben a házban — állította a férj. Asszonykája tágra mieresztett szemmel erőltette memóriáját, de szintén csak a fejét ingatta. — Biztosan elírták azt a címet. Érkezett más két lakó is, de özvegy' Sáfárnéról ők se tudtak. Pedig most már négyen igyekeztek megkönnyíteni az új postás dolgát, de hasztalan törték a fejüket. Hirtelen felkiáltott egyikük, s tüstént indult is, hogy megállítsa a bejárat előtt elsattyogó idősebb férfit. — Várjon már Gulá- csi bácsi! Ha tudná, milyen kapóra jött. Aktív korában maga volt a mi postásunk. Ha valaki, akkor maga segíteni tud ifjú kollégáján. Ekkorra már Gulácsi István is a bolyhoz csatlakozott. Örömét — hogy nem felejtették el — barátságos biccentgésekkel jelezte. Parolázott mindenkivel, és szívélyesen állt rendelkezésre. Megtudta, miről van szó. Ügy tűnt, mintha ő is roppant erőltetné az agyát. Észrevette, és ujjhegyei közt zavartan ta- pintgatta a doboz szalagjára tűzött parányi kartonlapot fordítgatta hol üres oldalára, hol a másikra, amelyre ezt a két mondatot írták: „Anyám — 23 év után hazamegyünk. Ez az én ajándékom ...” Nagysokára szólalt meg az öreg Gulácsi. Fejét leszegve, dús bajusza függönyén tompán szűrődött át a hangja. — Elkésett a fiú... Pedig mennyire várta, várta haza az az árva öregasszony ... Hány éve már, hogy az utolsó levelet kézbesítettem neki Gyuri fiától. Rítt, rítt a szerencsétlen, ahogy ott előttem feltépte a borítékot, oszt’ olvasta a gépelt írást. Kapkodott rossz kampójú ókularé- jához, mert folyton le akart esni az orráról... Mikor a végére ért, csak azt hajtogatta: „Én már nem hiszek az álmaimban __Nem.” — Nemso kára rá örök nyugovóra tért... De hogyhogy nem tudott erről az a__ k ölyök?!... Még ha messze van is az a Svédország. Tóth István Fülöpházi falugyűlés
