Petőfi Népe, 1980. január (35. évfolyam, 1-25. szám)

1980-01-13 / 10. szám

MŰVELŐDÉS • IRODALOM • MŰVÉSZET

LÁTÓHATÁR

Szász Endre képei

Almási Miklós:

Például a szirup

Almási Miklós jellegzetes fővárosi, társasági ember. Mindkét jelzőt ebben az esetben a szó szoros és jó értelemben használjuk. Fővárosi, mert a kulturális központ adta lehetőségekkel él, érdeklődik, és a lényeg érdekli, ami nála az ország szellemi életéhek helyzetét, javítását jelenti. Társasági, mert olvasóit egyenrangúnak, egy társaságbelinek tekinti. Olyanoknak, akik szeretnek tudni titkokat, és élvezik a szellemi izgalmakat. Fővárosi és társasági ember — ehhez párosul, hogy kiváló kritikus, esztéta, aki műfajelméleti, drámaesztétikai kérdésekkel, morálfilozófiai tanulmányokkal lés a modern látszatjelenségek filozófiai elemzésével foglalkozik.

Ebben a vékony kötetben „példálózik”, és kihasználja az esszé műfaj lehétőségeit. Azt tudniillik, hogy a tudományos közlés meg- szokottságánál személyesebb hangú, nferészebb feltevésű általánosításokra is vállalkozik. Egyúttal az erkölcs látható, kitapintható jelenségeiről metszeteket nyújt az olvasónak. A szerzőt érezhetően izgatja az a társadalmi gyakorlat és tudat, amely ránk hagyomá- nyozódott, vagy éppen most formálódik, de sokszor Bonyolultabbá teszi életünket. Felismerésük viszont a pozitív cselekvést lendíti. mozgósíthatja. A sorok között is olvasva kiderül, hogy Almási Miklós a* gyakorlati tettek értékét óbban látja, hogy ma, itt és most milyen mértékben segítik. vagy gátolják a haladást. A jelenségeket vizsgálja, példasze- rúségeiben az általánosabb törvényszerűségeket is ,sejteti, érzékeltetve azt is, hogy a valóságban a lényeg és jelenség mindig teljes egységben jelentkezik. Nagyon jól tudja azonban, hogy a lényeg nem mindig és nem közvetlenül ismerhető fel a jelenségekben. Olvasóira bízza: hasonlítsa össze példáit saját tapasztalataival. A „fülszövegen” iróniától sem mentesen figyelmeztet bennünket, hogy a, .példák; kizárólag pj^a^ás- i g : szánt; szövegek r a szerzo minr den egyéb felhasználási módról lebeszéli olvasóit.

„Rendszeres olvasásuk közbén szeszes italt fogyasztani, gépjárművet vezetni, valamint magasban tartózkodni nem ajánlatos" —

írja már-már viccelődve. De nem erről van szó — mert ez a magatartás csak látszólag ismeri el az uralkodó előírásokat, szokásokat, valójában azonban éppen végsőkig következetes megfogalmazással világít rá negatív példái tarthatatlanságára, az ellentétesek követésére.

Miről szólnak ezek a példák? A dolgokról, melyek bonyolultak, és amelyeket sokszor mi leszünk azzá. A slágerlistákról, amelyeket olykor az ügyesebbek alakítanak. A drukkerekről, akik fertőzik formálódó demokratizmusunkat. A felhajtásról, amelyet sokszor az előzőkben említettek rokonai végeznek, azok a jól értesültek, akik szeretik a „bugancot”. Beszél a sztárolt emberekről, azokról, akik sokáig a címlapon szerepelnek, majd eltűnnek a feledés süllyesztőjébe. Szokásainkról ír: az ázta- tásról. a sértődésről, a szörnyülködésről, a várakozásról, arról, hogy sokszor szerencsésebb várakozni, mint cselekedni. Veszélyesnek látja a szirupot, amivel egyre többször leöntünk: riportokat, baráti kritikákat, közéleti vitákat, társaságbeli csipkelődéseket. Egyáltalán: leöntjük együttléteinket". óv bennünket az unalomtól, félt a banalitástól. Mlég jobban meg- utáltatja a hasraesést. elítéli a kényelmet, a valaki vagyok magatartást. Biztat a cselekvésre, a Tóth Menyhért-i magatartásra, aki az életével itudotit bánni, „és végül is jól elszámolni". Ez a példa követése szerinte is „inkább önkereső, a kort megérteni akaró és a kornak válaszolni tudó magatartás".

A példák keresése arról is árulkodik, „hogy*, aki keres, az még nem igazán autonóm lény. De e keresés már az eszmélet része. S ez utóbbi már a mai felelősségünk is." Mi az, ami még rokonszenves hangvételében és mondanivalójában? Az, hogy az írók és 'olvasók hibáit és erényeit nem választja külön. Talán ezért írt többes szám egyes személyben* A jékért és rhibákért felelősek vagyunk-tnic-az írók és ^olvasók. De égy-egy cselekedet értékelésekor határozottan válaszolnunk kell magunknak és egymásnak: ki-ki miért felel?!

Komáromi Attila

Szász Endre új technikával készült műveit mutatta be Budapesten a Csók Galériában.

A tárlaton a művész 25 porcelánlapra festett alkotása .látható.

ZELK ZOLTÁN:

Tizenegy gyilkosom

Tizenegy bicskával szívemben tizenegy gyilkosom körében —: nyugtattam őket, ne riadjanak, nem sorolom Isten fülébe tizenegy gyilkosom nevét, így aztán halálomban megnyugodva, mégegyszer koccintottak s odébb tolva a poharat, elindultak a város tizenegy környékére.

; (Ahányan, annyifelé laktak.)

Aztán három nap múlva

tizenegy feketébe öltözött

férfi vállára vette koporsómat,

aztán a tujabokrok sorfala,

aztán a fejtől lábig jó gödör,

aztán a szorgalmas lapátok,

s ők megvárva az utolsó dübörgést,

mint a tüntetők, sorban elvonultak.

(Csak egy borzas kis szél futott .utánuk

bokájukat keresve.)

S végül, mint három nap előtt, ültek a kocsma hosszú asztalánál, kezükben homályos pohár, s homályos szemmel nézték, hogyan írom meg ezt a költeményt. —

BESZE IMRE:

swmmmmmmmsm

„Ismeretlen”.

Cági adjunktus automata ^ belgyógyász: a legmagasabb fordulaton pörögve két és fél perc alatt végez egy pácienssel, de így is nagyon végéhez közeledik a rendelési idő, mire rágyújthat egy cigarettára. Miközben a rosz- szul végzett munka örömtelensé- gét feledteti a füst módszeres élvezetével, eszébe jut, hogy meg kellene beszélni Káka őrnaggyal a vasárnapi fácánozást, de ehelyett, a naponként erősödő kényszernek engedve, először meg akar ismerkedni az asszisztens- nőjével.

Borbála kitűnően bánik a fees- ' kendővel, hibátlanul ejti, írja és érti a latin szakkifejezéseket,

, pontosan adminisztrál, érzékkel igazodik a diktált tempóhoz, nem veszi át főnöke ingerültségét egy fintor, egy vállrándítás erejéig sem, de túlságosan zárkózott: visszautasít minden közeledési kísérletet, amely a rideg hivatali viszonyt emberivé melegítené. Négy hét alatt főnöke csak any- nyit tudott meg Borbáláról, hogy huszonnégy éves, hajadon és busszal jár be valahonnan, a várost övező tanyavilágból.

Sági adjunktusnak hovatovább az a gyanúja, hogy Borbála valami titkot őriz; talán őt veti meg, talán ezt a futószalag rendszerű kezelési stílust, amelyet alkalmazniuk kell, hogy az ambulanciát elöntő betegáradatot naponként levezessék. Ha ellenszenvről van szó, Sági doktor csupán az okot szeretné tudni, hogy elviselhesse, ha viszont a kezelési módszer nem tetszik Borbála kisasszonynak, nem szabad volna elzárkóznia viszonyuk humanizálásától, mert az őszinte beszédnek ez a feltétele.

„Milyen nap van ma, Borbála?’’ „Halottak napja.” „A gyertyák és a virágok ünnepe?” „Igen.” „Mibe kerül az idén egy szál krizantém?” „Húsz és harminc között.” „Elég drága passzió a halottak emlékét ápolni, nem?” (Nincs válasz.) „Maga mit gondol erről a kultuszról?” „Semmit.”

ZÁM TIBOR:

Krizantémok

*Zám Tibor elbeszélése a Központi Sajtószolgálat 1J73. évi novellapályázatán II. dijat nyert.

Az adjunktus felfortyan, de mielőtt megkérné Borbálát, hogy . most aztán sorolja fel az életnek azon dolgait, amelyekről véleménye van, határozottan kopognak. „Küldje el”, mondaná Sági, de Borbála kinyitja az ajtót:-gyanús gyorsasággal, mert sarokba van szorítva; az elháríthatatlan szócsatában színvallásra kényszerűibe, ha azonban közbejön valami,

• valaki, akkor talán elodázhatja a frontális ütközést, amelyben csak ő húzhatná a rövidebbet.

C lső pillanatra talányos, hogy a rendőr tessékeli-e vagy tuszkolja a társaságában lévő zilált külsejű civilt, akinek láttán Sági adjunktus lemerevedik. A rendőr előírásosan tiszteleg, elharsogja, hogy véralfcohol- vizsgálatot kér, amely „az előállított személy által okozott közlekedési baleset jegyzőkönyvéhez kell.” „Rendben van”, mondja szárazon az orvos. „Azonnal levesszük és laboráltatjuk a vért.” A civilnek helyet mutat a széken, a rendőr pedig kifarol..., bár vonakodva mozdul, és mondani akar valamit, de hirtelené- ben nem jut eszébe az előírásos szöveg, amit ilyen helyzetben mondania kellene, azonkívül műtőasztalon is feküdt már, ösztönösen tiszteli a fehér köpenyeseket, és attól is elbizonytalanodik, hogy látta már valahol ezt a fonnyadt képű, szemüveges dokit ... kifarol. Szemben az ajtóval feljebb tolja izzadt homlokán a tányérsapkát, és ráteszi kezét a pisztolytáskájára.

A civil, akit városszerte Fehér Kenyérnek ismernek, talán tésztaszínű arca miatt, talán azért, mert ő a kenyérgyár igazgatója, átnyúl az asztalon, ki akar venni egy cigarettát, de az adjunktus nem engedi, hogy rágyújtson. Erre sértődött képet vág Jés azt mondja, hogy vezetett és gázolt. A történet előzménye három fél konyak, színhelye a zebra, eredménye egy hulla és egy súlyos sérülés. Van azután szétszóródva az úttesten egy csokor véres krizantém is, de azt talán nem róják fel súlyosbító körülménynek. „Melyik kezemből óhajt vért venni a doktor úr?...”

„Nyugalom”, dünnyögi az asztal túlfeléről a fehér köpeny. Sági doktornak jeles tulajdonsága, hogy a különösen nehéz és bonyolult helyzetekben gyorsan kombinál. Ötlete támad: merész, eredeti, de veszélyes is annyira, hogy lemondana róla, ha nem kötelezné a barátság. Sajnos, kötelezi: felesége a Kenyérgyárban színleli a* munkát. Kettesével lépked fölfelé a hivatali szamárlétrán, bérelt helye van a külföld sütőipari technológiáját tanulmányozó delegációkban és a premizáltak listáján; annyit lóghat, amennyit nem szégyell, amiért is most, tetszik, nem tetszik, a Fehér Kenyeret ki kell húzni a csávából.

Az ötlet születésétől a megvalósításáig az óramutató éppen öt percet megy előre. Ez alatt Borbála szabályszerűen megcsapolja az igazgatót, Sági adjunktus pedig a spanyolfal mögé húzódva az asszisztensnőjét csapolja megk aki azután a saját- vérét tartalmazó kémcsővel szalad föl a laboratóriumba.

Xjfiközben a lefolyó elnyeli az ittas vezetés tárgyi bizonyítékát, Sági örül a két légynek, amelyet egy csapásra ütött: örök hálára kötelezte a barátját, és közös nevezőre jutott az asz- szisztensnőjével is. Borbálának tudfíia kell, hogy a hatóság félrevezetése büntető törvénykönyvi téma; mindazonáltal a mentőakcióban való önkéntes részvétel az érdekviszonyok ismeretére vall; annak a felismerésére, hogy az

az űr, aki helyett adott a véréből néhány köbcentit, nem lesz hálátlan... A furcsa, eddig nem látott fintort Borbála arcán Sági adjunktus .mosolygásnak vélte.

Fehér Kenyér megnyugodott, valami köszönetfélét rebegett, mondani kezdte volna a gázolás történetét, amelyben, ha nyugod- tabban utána gondol, nem is hibás, mert az a két fekete ruhás banya a zebrán innen slattyogott, színük összefolyt a taknyosan sí- , kos úttal, és a kocsi már nem gurult, hanem csúszott, amikor fellökte, pontosabban rálökté a zebrára a két vénasszonyt...

A rendőr, kint a folyosón egy-' folytában izzad, zavarják a kiszűrődő beszédfoszlányok, egyik lábáról a másikra áll, míg végre eszébe, jut a kötelező formula. ] Homlokát azonnal megtörli, tányérsapkáját helyre igazítja, és határozottan bekopog. „Nem szabad őrizetlenül hagynom a véral- kohol-vizsgálatra előállított személyt.” „Hát akkor őrizze”, mondja majdnem kedélyesen Sági adjunktus. A rendőrnek feltűnik, hogy az előállított személy, mintha semmi sem történt volna, közönyösen nézi őt, nyomja a vattát a karjára, ahonnan vért vettek tőle, de neki az ajtó mellett mégis olyan megérzése támad, hogy a tészta arcú civil, meg a valahonnan ismerős, fonnyadt képű doki között lehet valami.

Sági adjunktus oda sem figyelt a Fehér Kenyér gázolási meséjére. Azon gondolkozott, honnan ismeri az őrmestert? Most, hogy újból megjelenik a formulájával, hirtelen beugrik egy kép. A 44- es úton, a tizes kilométerkő táján, az idei első fácánozásról jövet, ennek a fejvadásznak a parancsára kapcsolgatta a világítást, az indexet, az ablaktörlőt. Minden rendiben volt, a féklámpa is működött, a rendőr mégis tovább kerülgette a terepjárót, míg végre felismerte a másik ülésen bóbiskoló vadászruhás utasban Káka őrnagyot. Akkor visszaadta az okmányokat, de megmondta, hogy a két hátsó keréken ki kell cserélni a köpenyeket, mert majdnem teljesen simák. „Szerencséd van”, mondta .azután Káka

Apám reggel felült az ágyon;

— álmomban ifjú volt és barna — lovat hajtott szelíd tanyákon átrohanó urak hatalma és kövér nevetés parancsára.

Két éve van még a pihenésig, pedig erős még — a járdák peremén bűzös kukákat gurít. Nézik a házmesterek a szürke embert.

Erős, mégis panaszt szorít táskás kezében, ha jön vonattal este. hosszú túlórák után; vonít a térde, halálos nyugalommal cibálja meg a háborús golyó.

Két éve van még, aztán nyugodtan újra kapálja régi kertjét és álmodik. Talán golyókról, melyek térdét ronccsá verték.

Aludj, apám! A hajad barna, ifjú vagy újra, de az álmot ne meséld el. az a tiéd csoki kergess mert újraébredéskor fájós térdűnek hiszed a világot.

őrnagy, „mert ha nem ülnék itt, most már nem volna rendszám- tábla a tragacsodon.”

Borbála a saját nyitókulcsával jön be az ajtón. Sági doktornak ráncba fut a homloka, amikor a. laborlgletre pillant; nahát, nahát, mondja kétszer is; mintha nem hinne a szemének, közelebbről és távolabbról nézi a papírt, tartogatja, valami sugallatra, valami zseniális kombinációra vár, de az írás bizonyosságával , szemben minden trükk, még. ha lenne is, hatástalan volna. Átadja a papírt a rendőrnek, aki egy pillantás után zsebre teszi, elharsogja, hogy „önt alkoholos állapotban elkövetett halált okozó közlekedési balesetért előzetes letartóztatásba helyezem.” A nikkelezett bilincs kattan, Fehér Kenyér, mielőtt a rendőr felrántaná a székről és kituszkolná az ajtón, még látja barátja arcán az elképedést, az asszisztensnőén meg valami fintorfélét lát, amit nem tud mire vélni. \

Sági adjunktus üvölteni szeretne dühében, de a nyugalom és a magabiztosság, amelyet a lány szótlansága sugall, míg a fehér köpenyt kabátra cseréli, óvatosságra inti öt. Kirúgja ezt a lányt, de meg kell várnia, míg magától szint vall: hogy miért csinálta ezt a gonosz tréfát?...

Dorbála a szekrénynek tá- • maszkodik, és azt mondja, hogy szive szerint nem a vénájába, hanem a torkába szúrta volna Fehér Kenyérnek az injekciós tűt, és nem egyszer, hanem egy tucatszor, de ne vágjon közbe az adjunktus úr, mert ismét csak valami' butaságot kérdezne, ő pedig most a lényeget akarja elmondani. Szerény véleménye szerint ebben a társadalomban, amelyben majdnem mindenkiből lehet valaki, ha nagyon iparkodik, a senkik sem törtetnek esélytelenül. Ha azonban a pixisben lévők befolyásukat kiváltságok szerzésére vagy gaztetteik leplezésére használják, akkor ő felbőszül, s bár megtanulta indulatait leplezni, gyilkolni tudna, mert édesanyját is egy senkiből lett valaki gázolta halálra,' akit a barátai természetesen kihúztak a pácból, mint ahogy az adjunktus is is igyekszik megmenteni a börtöntől ezt a tészta arcú mandarint ... Véletlen, hogy nem sikerült. 0, aki ma délelőtt a halott- kultuszt ápolta, annyi krizantémot látott a sírokon, hogy idegeinek elzsibbasztására jól a fenekére nézett a pohárnak, mielőtt elkezdték volna a rendelést. Attól nem félt, hogy baj lesz, mert ő is, mint a feketerétiek általában, már kisiskolás korában - is forralt bort reggelizett; bírja az italt. Az adjunktus úr meg olyan, hogy hiába néz négy szemmel, semmit sem lát, »csak a futószalagot, amely két és fél percenként vesz fel és fordít le magáról egy beteget. Neki, Borbálának ettől a munkamódszertől ma, nem véletlenül éppen ma, olyan undora támadt, hogy nem lépi át többet ennek a szobának a küszöbét, ha most elmegy. Becsületszóra ígéri, hogy tartani fogja a száját. Cserébe, minthogy a dolgok logikája szerint cinkosok, kéri az adjunktus urat, ne akadályozza meg őt, hogy visszaminősítse magát ápolónőnek, s maradék idealizmusát ott élje ki, ahol arra legnagyobb szükség van: a kórteremben.

Jági adjunktus bólogat, megmosolyogja volt asz- szisztensnőjét, de mire a lány léptei elhalnak odakint, valami kétely- és szorongás-féle támad benne, hogy az emberi viszonyok, amelyek ma megmérettek, nem olyan harmonikusnak mutatják a társadalmat, mint amilyennek ő mostanáig gondolta. Mozdulatai ez új sejtelemtől tétováz: tárcsázza Káka őrnagyot, de némi habozás után visszaejti a kagylót... A hétvégi fácánozást megbeszélni nem késő, a Fehér Kenyér ügyében pedig a történtek után ő nem apellálhat sem most, sem később. Az akta szolgálati úton előbb- utóbb úgyis átmegy a Káka őrnagy kezén, és megfordul még egy sereg kézben, míg valahol, valamikor, valamelyik párnázott ajtó mögött eldől, hogy közös barátjuk, a Fehér Kenyér megmaradhat-e a valakik csoportjában, vagy vissza kell süllyednie a senkik közé.

Apám