Petőfi Népe, 1980. január (35. évfolyam, 1-25. szám)

1980-01-10 / 7. szám

1980. január 10. • PETŐFI NÉPE • 3

Beszélgetés Zelk Zoltánnal

Zelk Zoltán évek óta beteg. Szelleme friss, energikus, de a test gyarló. És éppen őt sújtja az ágyhoz kötöttség, aki mindig a teljes életet élte, fenékig ürítette az élet örömeit — és gyötrelmeit. Mert mindkettőből kijutott neki. „Isten áldotta költő” volt indulásakor is, fiatalon, József Attila, Ily— lyés Gyula társaként, és a történelem kegyetlen tréfái, a szenvedés és gyötrelem, a csalódások és a csalattatások is a költőt, a teljesebb költészetet érlelték benne. Kevés költő tudja olyan egyszerűen, tisztán elmondani a szavakkal alig kifejezhetőt. mint ő. Ahogy a virág virág, az ő száján a.szó: költészet, öregkori költészete így aztán nem kiteljesedett, hanem egyszerűen beérett. Hangja nem csuklik el a szenvedéstől, az elmúlás nem tragédia, mindez életének — költészetének — része: szépség forrása. Beszélgetésünket a legnehezebb kérdéssel kezdjük.

— Mit jelent költőnek lenni? Mitől költő a költő?

— A költészet a. legkomolyabb dolog a világon, ugyanakkor a legjátékosabb is. A költő az, aki hatvan-hetven éves korában is játszani tud. A versírás elmélyült játék. Olyan odaadóan játszik a költő a verssel, ahogyan a gyerek a homokvárat épiti. S figyeljék csak meg a gyerekeket, amikor játszanak, a teljes odaadás, a teljes koncentrálás jellemzi őket. Ezért nem banalitás és közhely. hogy a költő az. aki megőrzi lelkében a gyermekeket.

— Hogyan lett költő, hová nyúlnak vissza költészetének gyökerei?

— Autodidakta vagyok, nem iskolában tanultam a költészetet, de ezt nem hivalkodásból mondom, csak azért, mert így igaz. Olvasmányélményeim sokkal későbbiek, mint kortársaimé általában. Tizenkilenc-húsz éves koromban ismerkedtem csak meg Babitscsal, Kosztolányival, sőt Vörösmartyval lés Berzsenyivel is. Verset tizenhat éves koromban kezdtem írni. Hogy milyen hatásra? Egy szatmárnémeti kárpitossegéd kölcsönadta nekem Ady egyik verseskötetét. És bár én addig nemigen olvastam verseket, Ady olyan nagy hatással volt rám, hogy elkezdtem Ady-utánzó verseket írni. Aztán egy év múlva megismerkedtem a szatmárnémeti munkásotthonban egy .nálam néhány évvel idősebb fiatalemberrel, aki azt vallotta, hogy Kassák az igazi, és kölcsönadta Kassák Eposz Wagner maszkjában című kötetét, amit én napokig forgattam és napokig mulattam rajta. Mert milyen versek azok.

amelyek nem rímelnek, milyen versek, amelyek hangutánzókból állanak?! Addig mulattam Kassák versein, amíg észrevettem magamon, hogy most már nem Ady, hanem Kassák utánzatú verseket írok.

Ez lenne az indulás közvetlen indítéka, de ez csak felszínes magyarázat. Mert mindenkinél mélyebb az indítás, mert az anyánk szíve alatt is költők vagyunk, s az első szó, amelyre kinyitjuk a szánkat, az már vers, az első lépés, amit megteszünk, az már versláb. Vers egy vidéki gyereknek — aki én voltam — az estéje az otthoni szobában, a vacsorázás hangulata, a petróleumlámpa, ahogy üvege fölött édesapám rágyújt, a cigarettára, vagy az, amikor hajnalban felébredek arra, hogy édesanyám kenyeret dagaszt. Ez mind költészet. Édesanyámnak a nevetése, vagy a zokogása, édesapámnak az énekhangja,. vagy a dunyhának a szaga amikor édesapám mellé bújok az ágyba, ez mind költészetté vált — esetleg negyven- vagy ötvenéves koromban.

Szóval azért is nehéz megmagyarázni azt, hogy hogyan lesz valaki költő, mert a költészet a legteljesebb műfaj és a legszélesebbek a gyökerei.

— Verseit a kritikusok gyakran a népdal természetességével, tisztaságával vetik egybe. Egyszer egy társaságban beszélt arról, hogy egyik verse „népdallá” vált, úgy érkezett vissza önhöz. mint népköltészeti alkotás. Jól emlékszem rá?

— Igen, hát az történt, «hogy 1928 tavaszán Szatmár megyében,

Szinérváralján hallottam egy román pásztordalt. Annyira megszerettem a dallamát, hogy meg akartam őrizni magamnak, és ezért verset költöttem hozzá. 1928 szilveszterén úgy adódott, hogy együtt tölthettem a szilvesztert kél világnagy költővel, József Attilával, és Illyés Gyulával. Hármasban ültünk egy kávéház páholyában, és hajnalig énekeltünk. Én énekeltem ezt a román dallamra csinált, magam írta szöveget, és annyira el voltak ragadtatva tőle, hogy folyton ezt kellett énekelnem. Aztán elénekeltem Déry Tibornak is, ő is el volt ragadtatva tőle. és mindenki elhitte, hogy népdal, egyetlen ember volt, aki nem. Déry lelkesülten 'elénekelte Füst Milánnak, erre 'Füst Milán azt mondta, nem lehet népdal, mert túl ravasz.

A lényeg az, hogy én akkor a Munkás Testedző Egyesület tagja voltam, jártam ki rendszeresen a Gödi fészekbe, és az MTE-istákat is megtanítottam erre a nótára.

— Mi lehet a költészet szerepe az egyre inkább motorizált, automatizált korunkban?

— Az egyre inkább motorizált korban hússzor, harmincszor olyan példányszámban fogynak el a verseskönyvek, mint a kevésbé motorizált korokban. 'A 930-as években az volt a jellemző, hogy a költők saját kiadásban adták ki ötszáz péTdányszám- ban verseskönyvüket, és jó, ha elfogyott belőle baráti körben harminc-negyven darab. Ma nem ritkaság verseskönyvekben a tizenötezres példányszám sem. Engem hem ejtene különben kétségbe az sem. ha átmenetileg visszaesne a

verseskönyvek és a folyóiratok példányszáma, mert arra gondolok, hogy a Nyugat nyolcszáz vagy ezer példánya az egész magyar szellemi közvéleményt fel tudta rázni. Úgyhogy nem tudok mást válaszolni erre a kérdésre, mint azt. hogy úgy látszik, a motorizált világban is szükség van a költészetre. Vagy el tudja képzelni, hogy a festők egyszer csak leteszik az ecsetet, a szobrászok a vésőt? El tudja képzelni, hogy nem lesznek emberek, akik ülnek a szobában és kottalap fölé hajolva írnak valami csodálatos, még nem hallható muzsikát, amit ha valaki hegedűn vagy zongorán lejátszik, akkor elkezd az Isten énekelni ?

— Irodalmi lapokban fel-fel- bukkan mostanában az a nézet, hogy a hetvenes évek magyar lírája válságban van. Mi erről a véleménye?

— Az én emlékezetemben a magyar irodalom mindig válságban volt. 1925-ben. volt egy vita a magyar próza válságáról, akkor, amikor Móricz Zsigmond fénykorát élte. És volt már vita a magyar költészet válságáról olyan korban, amikor egy időben élt és dolgozott Babits Mihály, Füst Milán, Kosztolányi Dezső, Tóth Árpád, Juhász Gyula. Remélem, ma is válság van. amikor egy időben dolgozik Illyés Gyula. Vas István, Weöres Sándor, Jékely Zoltán — folytathatnám még. És olyan válságot kívánok mindig a magyar irodalom, nak, költészetünknek és prózánknak, mint amelyik Tersánszkyt adta, Nagy fajost adta, Móriczot adta.

A. J.

mmmmmmMmmMmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmm

KAREL CAPEK j

(1890-1938)

„... Ügy vélem, újságíró vagyok. Nem végzem' ezt a munkámat félkézzel, éppoly komolyan veszem, mint a szépirodalmat. Minden írónőik azt kívánnám, járja ki az újságírás iskoláját, hogy minden iránt megtanuljon érdeklődni .*. ”

Így jellemzi önmagát, s ad tanácsot tollforgató társaknak Karel (lapek, a csehszlovák irodalom egyik legsokoldalúbb művésze. Életműve a példa: haláláig hű maradt ehhez a megállapításhoz. A filozófiai doktorátussal rendelkező fiatalember hamar eljut az írott szóhoz. Előbb könyvtáros, majd egy darabig nevelősködik; s 1917-ben már á'kon- zervatív beállítású Narodny listy lap belső munkatársa. Innen a liberális értelmiség Bmóbam. megjelenő Lidővé noviny című napilap prágai szerkesztéséhez megy át 1921- ben, s itt dolgozik élete végéig.

Írói, újságírói munkássága rendkívül gazdag és sokoldalú. Megismerni és kifejezni a dolgokat — ez az elv jellemzi legtömörebben Capek írásművészetét. A határtalan életöröm, tettrevágyás, agresszív tréfakedv, játékos derű szülte tárcák, humoreszkek, elbeszélések éppúgy megtalálhatók művészi palettáján, mint a lélektani folyamatokat elemző bűnügyi történetek, a történelmi perszif- lázs, a politizáló publicisztika, vagy a háború, a betegség ernyedtségében fogant, s az emberiség jövőjét féltő, egyetemes kérdése- - két taglaló írások. Fivérével, Josef Capekkel színműveket is irt — a Makropolus ügye címűből Janacek, a világhírű zeneszerző operát komponált —, utópisztikus regénye, a „Harc a szalamandrákkal” pedig a kibontakozó fasizmus veszélyeire hívja fel kortársai figyelmét. ✓

Szoros barátság fűzte T. G. Masarykhoz, a polgári humanista köztársasági elnökhöz. Publicisztikájával is támogatta Masaryk koncepcióját, s „középen állva a tőke és az osztály-proletariátus malomkövei között” — a kapitalizmussal szemben megnyilvánuló kri- tidzmusa ellenére — a polgári demokrácia szószólója lett. Ezért jobbról és balról is támadták. A fasizálódó közélet, benne személyes kiszolgáltatottsága súlyos lelkiállapotba sodorta élete végén. Tüdőgyulladásban halt meg. Január 9-én lenne 90 éves.

A magyar olvasó is jól ismeri Capek Írás- művészetét, hiszen legjelentősebb müvei, írásai, elbeszélései, karcolatot — köztük a „Történelmi görbe tükör", a „Betörők, bírák, bűvészek'és társaik”, a „Harc a szalamandrákkal", az „Abszolútum-gyár" — nálunk is napvilágot láttak.

Az alábbi Capek-tárca az Európa Kiadó gondozásában megjelent „Évszakok" című kötetből való.

Tavaszi vihar

Kétféle tavaszi vihar van: Az egyik a természetben játszódik le mennydörgés, felhőszakadás, jégverés, szivárvány és egyéb más tünemények kíséretében, ideértve a legvégül (következő diadalmas madárdalt is. A másik olyan tavaszi vihar, amelynek felhői már télen kezdtek gyülekezni, amikor is a lakástulajdonosok mindenre elszántan tudomásul vették, hogy a lakást ki keU festeni, emitt falat kell töretni, amott meg kell valamit javíttatni, újra kell rakatni a cserépkályhát, továbbá szükség lesz némi gyalulásra * vagy szegezésre, no meg, kőműves műszóval mondva, .pucolásna is, nem 'beszélve a tömítésről, lakkozásról, kárpitosmunkáról meg effélékről. Ugyanis 'meglepően áok az olyan iparág, amely mind arra les, hogy benyomulhasson az emlber otthonába a maga létráival, ecseteivel, csavar- húzóival, kalapácsaival, ráspolyaival, állványaival és még egy egész sor szerszámmal, amelyek segítségével a lakást fáskamrává varázsolják. Óriási és valósággal mindent elsöprő az emberi leleményesség pusztító ereje.

A.mint megfigyeltem, ez a munkavihar rendszerint .tavasszal tör ki az emberi hajlékokban. Sejtelmem sincs róla, mit művelnek a tisztes iparágak télen; talán dicső emlékeiknek élnek, felidézve előző évi diadalmas hadjárataikat és dúlásai- kat. Az egész dolog rendszerint elég ártatlanul kezdődik: beállít hozzánk egy ember egy kis terepszemlére, és közli, hogy a következő hétfőn vagy elseje után hozzáfognak a munkához. No de se a hét elején, se élseje után nem történik semmi. Két-három nap múlva az ember dohogni kezd, hogy igazán jöhetne már az a sehonnai fráter, és dologhoz láthatna. Ilyen módon tehát a megrendelőt nagyon ügyesen átblllentették a türelmetlen várakozás lelkiállapotába; olyan áhítozva várja már az ellenséges erők invázióját, mint a Messiást. Nos, mire az ember szépen megpuhult, egy reggel hét órakor megszólal a csengő, a küszöbön ott áll egy hórihorgas fickó, és bejelenti, hogy megkezdi a munkát. S már neki is lát kalapáccsal, 'vésővel meg egyéb szerszámokkal — a rombolásnak.

Csak erre a percre várt az összes többi iparos: egyszerre berontanak a lakásba a mázolok, asztalosok, üvegesek, szobafestők, kárpitosok, villanyszerelők, és

nagy szócsata kezdődik arról, hogy ki

kinek van láb alatt. Az ember ne avatkozzék bele a vitájukba, fogja a kalapját, s hagyja ott őket, tisztázzák csak

egymás közt a dolgot. Ettől a perctől fogva az ember fölösleges lény a saját lakásában, sőt olyah útban levő, akit még csak szidni sem lehet. Egyébiránt a szóban forgó szakemberek végül is megegyeznek abban, hogy mindegyik valami mást kezd rombolni, s igaz, ami igaz, bámulatosan jól hadad a munkájuk. A lakásuk fél nap alatt a szó szoros értelmében a földdel egyenlővé vált; s amikor az óra elüti a delet a győztesek elégedetten letelepszenek a romok közt, disznó- . sajtot falatoznak, és beszélgetnek erről-ar- ról. Pusztítás ide, pusztítás oda, egy kicsit magunk is felvidulunk, látva, hogy hiszen megy a munka gyorsan. „Szóval holnap — mondjuk bűzd ítón a pihenő embereknek. — Holnap, ugye, már rendbe tesznek mindent?”

Ámde másnap .csodálatosképpen mindössze egy szál ember jelenik meg a tömeges invázióból, és valamivel piszmog a romhalmaz kellős közepén. Á következő nap vasárnap vagy ünnep, s az embernek alkalma nyílik rá, hogy egyedül, csendben merengjen a romhalmazon, amely egykor az otthona volt. Áztán következik egy különleges, idülten elhúzódó állapot, amikor „folyik a munka”, de valahogy semmi látszatja nincs. Csak gyűlik, egyre gyűlik a 'törmelék, a por, a gyalufor- gács, a vakolathulladék, a kenyérhéj, növekszik a zűrzavar, s nem és nem akar belőle kibontakozni a megújhodott valóság. A soron következő stádium: a néma kétségbeesés. Az ember arra a meggyőződésre jut, hogy e világ dolgai már soha nem rendeződnek, a helyzet teljességgel reménytelen, és a jobb időket már soha meg nem érjük.

Egy nap aztán csend fogja körül az embert, eltűntek a létrák, vödrök, kalapácsok, és szinte félénken járkálunk újjászületett hajlékunkban, mint ahogy a gazda járja be vihar után a mezőt, hogy lássa, mi kárt tettek az elszabadult elemek. Hát, mondja a gazda, egybe-másba bele kell törődni: itt valamit eltörtek, amott valaminek egy kicsit odakoccantottak ... .Végül pedig az emberi nem elpusztíthatatlan optimizmusával azt mondjuk: Hm, rosszabbul is végződhetett volna.

(1931)

(Fordította: Mayer Judit)

A művelődés tervezése

VANNAK, akik csak alkalom- és ötletszerűen olvasnak; azt, amibe véletlenül belebotlanak. Mások a kapott tanácsok, vélemények alapján, s megint mások saját alapos elgondolás, előzetes terv, elhatározás után veszik kézbe a könyveket. Mondjuk azzal a szép szándékkal, hogy megismerjék korunk filozófiai irányzatait, vagy a korszerű művészeti törekvéseket Ez a különbözőség és sokféleség jellemző a megismeréssel, művelődéssel kapcsolatos egyéb területekre is. Vagyis: a múzeumok látogatói, a műemlékek és történelmi, irodalmi emlékhelyek megte- kintői nem előzetes terv és felkészülés alapján mennek el ide vagy oda. Hanem olykor — vagy sokszor inkább? — „belebotlanak” ezekbe a látnivalókba. Pedig — ezt talán bővebben bizonygatni sem kell —, nem mindegy az egyén önművelése szempontjából, hogy ki hogyan jár el a fentiekkel kapcsolatban.

Nos, ha mindez vonatkozik az egyénre, mennyivel inkább vonatkozik egy közösségre, csoportra, vagy éppenséggel egy szervezetre, intézményre. Vegyünk alapul ezúttal mondjuk egy falusi, vagy városi művelődési házat. Ha csak úgy — mint gyakran előfordul sajnos —, belebotlanak egy előadóba, egy felkínált kiállításba, nem lehet olyan hatásfoka, hatékonysága, egyszerűbb kifejezéssel: eredménye a tevékenységüknek, mintha az igényeket és lehetőségeket figyelembe véve előre — lehetőleg hosszabb távra — megtervezik, alaposan átgondolják, hogy mit akarnak.

ÁM EHHEZ bizony sok mindent tudni, ismerni kelL Milyen a lakosság rétegződése, összetétele, átlagos műveltségi szintje; milyen az egyes csoportok, kisebb közösségek óhaja, igénye, vágya; milyenek a munkaköri elfoglaltságok, a közlekedési és anyagi viszonyok; milyenek az előzetes művelődési törekvések stb. Arról nem is beszélve, hogy van-e pénz, helyiség, valamint megfelelő személyi feltétel a tervezett eseményhez, rendezvényhez. Hogy ne forduljon elő, ami

nem éppen ritka jelenség: az például, hogy fűtetlen a terem, hogy nem érkezik meg az előadó, vagy mondjuk az előadás befejezése nem igazodik a vonatok, buszok indulásához stb.

Amint fentebb elmondottuk, többek között azért is fontos, hogy ne riasszunk el senkit a kulturális intézményektől, a közművelődési rendezvényektől. Ne forduljon elő az, ami sajnos, a napokban előfordult az egyik községben: mintegy ötven helybeli lakos várakozott egy egész órán át az autóbuszra — hiába. Ezért elmaradt a színházlátogatás. Az történt ugyanis, hogy pontatlanul rendelték meg az autóbuszt .az illetékesek. Vagy egy másik eset: az anya, aki hosszas rábeszéléssel elérte, hogy tizenéves fia elmenjen vele a hangversenyre, később panaszra kényszerült, mert elmaradt az előadás. A hasonló példákat sokáig lehetne folytatni. Valamennyi arról árulkodna, hogy a tervezést, az előkészítést tekintve közművelődési életünkben nincs minden ' rendben. Sokszor a kapkodás, a felületesség, s nem egyszer a közömbösség és a lelketlen ügyintézés jellemzi az egyes szakembereket, az intézmények egyes dolgozóit Természetesen az ellenkezőjére, a korunk igényeinek megfelelő irányításra és jó tervezésre is sok példa van; nem akarunk valamiféle vészharangot kongatni, nem szeretnénk a valóságosnál sötétebbre festeni a képet. Csupán jelezni kívánjuk azt a szerintünk bizonyítható tényt, valós helyzetet, hogy némely helyen a tervezést nem veszik eléggé komolyan.

PEDIG EZ A TÉMA, ez a kérdés különösen most, ebben az időszakban vált igazán fontossá, amikor a rendeletnek megfelelően, a közművelődési párthatározat szellemében sorra újraválasztották a művelődési intézmények társadalmi vezetőségeit. Éppen ezért válik fontos kérdéssé a tervezés szép és felelősségteljes munkája. A tökéletesebb közös tevékenység érdekében.

V. M.

JÓKAI- ÉS JURANICS-SZOBOR

9 A hős szigetvári zászlótartó Juranics Lőrinc és a nagy magyar mesemondó Jókai Mór szobrát formálta meg pusztai műtermében Ttfschler Ferenc, fiatal pécsi művész. Juranics szobra Szigetvárra, az 1556-os hősi várvédelem színhelyére kerül. Jókai szobrát pedig a Harkány—Siklós közötti arborétumban láthatják majd az érdeklődők. -<MTI-fotó))

ÁRPÁD KORI TEMPLOM

9 A Mecseki Ércbányászati Vállalat anyagi és technikai segítséget nyújtott a művelési területén fekvő kővágószőllősl Árpád -kori templom helyreállításához. As értékes műemlék egyike annak a környékbeli hat templomocskának, amely vissonylag épségben vészelte át as évszázadok viharait. (MTI-fotó)

. i