Petőfi Népe, 1980. január (35. évfolyam, 1-25. szám)

1980-01-22 / 17. szám

IM*, január 22. 9 PETŐFI NÉPE • 5 Új könyvek EGY BESZÁMOLÓ TÜKRÉBEN A művelődő Jánoshalma A tizenháromezer lakosú Jánoshalmán je­lenleg több mint két és fél ezer televíziót tartanak nyilván. Szép szám, fontos adat ez egy olyan beszámolóban, amelynek tárgya a közművelődés. Ennél is jobban örülhetünk azonban annak, hpgy a jánoshalmiaknak nem csupán a televízión keresztül van kap­csolatuk a kultúrával. A rádiótulajdonosok száma szintén meghaladja a kétezerhatszá­zat. A nagyközség lakosai kilencven féle új­ságra, folyóiratra fizetnek elő; csak a Petőfi Népéből elfogy naponta ezerötszáz. Több százezer forintot költenek évente könyvekre. Ám 'széles körben kedvelik a művelődés kö­zösségi formáit is, amit jól bizonyít egyebek mellett, hogy a művelődési központ kétszáz- hatvan rendezvényén több mint huszonkél- ezer helybeli vett részt. 1802-ben Kis János, a dömölkl lelkész egy ismeretlen sömjéni földesúr három versét küldi meg barátjának, Kazinczynak Szép­halomba. Kazinczy magasztalás- sal ir a fiatal „ömledezö” tehet­ségről, sőt ígéri, hogy barátainak is elküldi verseit. Hamarosan élénk levelezés indult meg Szép­halom és Sömjén közt, gondol­nák, de ennek Kazinczy levele­zésében nyoma sincá. Csupán egy ma már teljesen ismeretlen galiciai irodalombarát, Csehy Jó­zsef lelkendezik, s szavalja da­gadó mellel a Magyarokhoz című versét, s írja: „Be hatalmas költő az a Berzsenyi”, Mert az első három beküldött vers között sze­repelt a Romlásnak indult haj­dan erős Magyar! kezdetű klasz- szikus költemény is. Németh László mondja híres Berzsenyi-, monográfiájában 1937-ben: „A fiatal Berzsenyi nem verseket irt, hanem mindig egész líráját írta”. Berzsenyi világmindensé­get idéző képeivél, hatalmas utolérhetetlen nyelvi erejével példaképévé vált költői nemze­dékek egész sorának Vörösmarty- tól Nagy Lászlóig és Csoóri Sán­dorig. összes . müveinek kritikai kiadását költői müveinek pub­likálásával kezdte meg az Aka­démiai Kiadó. Bosszantó hiba, a kötethez is méltatlan, hogy á fülszöveg összetéveszti a költő születésének és halálának év­számát; ..... 1976-ban B. halálá­n ak 200 éves évfordulóján..." — holott a költő születésének, il­letve halálának évszáma: 1776— 1856. Legjobb Berzsenyi-szakér­tőnk és filológusunk (több Ber­zsenyi-kiadás gondozója) Meré­nyi Oszkár nyilván csak a kiiriyvtestben megjelenteket gon­dozta ... Pálóczi Horváth Adám nevét jószerivel csak népdalgyűjtemé- r.ye őrizte meg az utókor számá­ra. Pedig kortársai, barátai örök hírnevet jósoltak neki. Leghíre­sebb munkája, Ö és új mintegy öt.ödfélszáz énekek ki magam csinálmánya, ki másé című dal­gyűjteménye, mely kéziratos ma­radt. Első, s egyben kritikai ki­adása 1953-ban volt — azóta semmi. Róla írtak. tőle alig je­lent meg valami. Most a Magyar I/elikon impozáns kötetben adta ki ezt a 479 versszöveget, és 357 dallamot tartalmazó gyűjte­ményt. Pálóczinál a népdal és a sajátszerzeményű nem válik el oly élesen, ahol hiányokat ész­lelt, kiegészítette. Ilyen típusú az Én vagyok a halászlegény kez­detű, melynek különböző szöveg­es dallamváltozatai ma is élnek. Nemcsak missziót teljesített e kötet kiadásával a Helikon, ha­nem jó szokásához híven Szép, ízléses könyvvel is megajándé­kozta olvasóit. Énekes poézis cí­met kapott a kötet, mely vá­szon és nylon kötésű változatban is kapható. Amire építhetnek A művelődési központ elmúlt évi tevékenységéről és idei fel­adatairól szóló beszámoló rész­letesen foglalkozik azzal a közeg­gel'is, amelyben az intézmény működik. Bizonyítván ezzel is, hogy a közművelődés jánoshalmi felelőse tisztán látja: a kultúra terjesztésébe csak azok vállalkoz­hatnak sikerrel, akik jól tudják, hogy kinek mire van szüksége. Éppen ezért fontos számon tarta­ni, hogy a nagyközség hatezer­ötszáz keresője közül minden har­madik a mezőgazdaságban dol­gozik. Egyre több embert foglal­koztat az ipar is: ma már több mint ezerötszázat. S ami szintén nem hagyható figyelmen kívül: az értelmiségi foglalkozásúak szá­ma elérte a háromszázat. A napi munka mellett az isko­lai végzettség befolyásolja legjob­ban egy-egy ember érdeklődését, művelődési törekvéseit. Ezért fon­tos az a tény. Hogy az általános iskolai végbizonyítvánnyal ren­delkezők száma megközelíti a négyezer-hatszáZat, a középiskolát végzetteké pedig a kilencszázat. Egyetemi, illetve főiskolai vég­zettsége kétszázhatvan jánoshal­mi lakosnak van. S mivel a közművelődés nem akkor kezdődik, amikor az em­ber meghívót kap valamilyen rendezvényre, érthető,, hogy a művelődési központ igazgatója, dr. Solymosi János örömmel írta le az elmúlt tervciklus közművelő­dési eredményeit sorolva: az óvo­dák száma kettőről négyre emel­kedett, s ma már háromszázöt- ven apróságot fogadnak be napon­ta. Évek óta növekszik az általá­nos iskolai tanulók száma is: je­lenleg ezerkétszázötvenen van­nak. Két középfokú tanintézet is működik Jánoshalmán: a mező- gazdasági szakmunkásk,épxői inté­zetnek" ketszázharrhiní:,' a gimná­ziumnak pedig százhetvenöt ta­nulója van. A felsorolt rétegeket és csopor­tokat nyilvánvalóan más és más érdekli. Hogy pontosan mi, az — sajnos — nem derül ki eléggé vi­lágosan az elmúlt év eredményeit áttekintő jelentésből. Egy biztos: a fiatalokat — mint szinte min­denütt — Jánoshalmán is a tánc­zenével lehet a leginkább „moz­gósítani”. Ez a megállapítás ugyan szó szerint nincs leírva, de az igazát szavatolja az f a mondat, mely a jövő feladatait sorolva ha­tározottan leszögezi: „A fiatalok részére ezután is biztosítani kell a hétvégi táncrendezvényeket,­esetenként zenekarok meghívásá­val is.. Az eredmények Hogy miként ítélik meg ezt a jelenséget a művelődési központ szakemberei, az a beszámolónak abból a fejezetéből derül ki iga­zán, amelyben értékelik a tava­lyi rendezvényeket. Itt egyebek mellett ez olvasható: „A művelő­dési házban a szórakoztató ren­dezvények vannak túlsúlyban, amelyek az időtöltés egyoldalúsá­gát mutatják. Továbbra is kelle­nek ezek a rendezvények, mivel fontos tényezői a község kulturá­lis életének, de önmagukban nem eredményezhetik a közművelődés valódi céljainak megoldását.” Mindenesetre elősegíthetik. És Jánoshalmán felismerték ezt. Fel­ismerték, és a tánczene közked­veltségére olyan programokat szerveztek, amelyek a közműve­lődés legfontosabb célkitűzéseihez visznek közelebb százakat. Íme egy példa a jövő évi programból: „A fiatalok mozgáskultúrájának fejlesztése érdekében — a koráb­bi hagyományokhoz híven — a nyári hónapokban meg kell szer­vezni a tánc- és illemtanfolya­mot.” Sok mindent lehetne idézni még, ami egyébként bizonyítja: jó irányba halad a közművelő­dés szekere Jánoshalmán. Amit azonban feltétlenül meg kell említeni: a kultúra ügyét nem csupán a közművelődési szak­emberek érzik fontosnak ebben a nagyközségben. Ilyen mondatok­ban v’élem a bizonyítékokat: „A könyvtár berendezésére és felsze­relésére minden évben tízezer forintot fordítunk.” „Az elmúlt évben nyolcvanezer forintot kap­tunk könyvek beszerzésére.” „A művelődési központ .nyolcszáz­ezer forintos költségvetéssel dol­gozott tavaly, amelynek jelentős része a helyi termelőszövetkeze­tek és üzemek támogatásából származott.” Mondhatná ezekre bárki, hogy az még nem sokat bizonyít, ha néhány gazdasági vezetőt sikerül rábeszélni: a közös pénzből szán­jon néhány ezer forintot ilyen célokra is. Ez még nem bizonyít­ja, hogy Jánoshalmán valóban közügy ma már a kultúra, a mű­velődés ügye. Ez igaz. De ha ezekhez hozzáfűzzük, hogy a nemrégiben átadott hatalmas sportcsarnok szinte teljes egé­szében társadalmi munkával épült fel, s hogy eközben gyak­ran emelgette együtt a lapátot a traktoros és az üzemmérnök, a bolti eladó és a tanácsi vezető. — az már igenis bizonyíték! A feladatok Mindez nem jelenti azt, hogy Jánoshalmán a közművelődést il­letően nincsenek fogyatékosságok. Jól működik ugyan az énekkar, a rézfúvós zenekár, az irodalmi színpad, ám ez sem feledteti, hogy a díszítőművész szakkör lét­száma megcsappant az utóbbi időben, a néptánccsoport pedig — a bábszakkörrel együtt — meg is szűnt. Döcögve működnek az ifjúsági klubok, a munkásmű­velődés területén pedig szinte semmi eredmény sem született. Megvan persze minden esély és minden remény, hogy hamarosan születni fog, s a jövő évi beszá­molóban már ezekről is olvas­hatunk. Mégpedig nem csupán ar­ról, hogy a létszámok hogyan alakultak, hanem arról is, hogy az összejövetelek és a rendezvé­nyek milyen mértékben szolgál­ják a művelődés, a közösségte­remtés ügyét. Nemcsak arról te­hát, hogy hányán hallgatták meg ezt és ezt az előadót, hanem ar­ról is, hogy a résztvevők készül­tek-e olyan izgalommal a talál­kozásra, mint például a hajdani olvasókörök tagjai egy-egy ma­guk körében rendezett vitára? Azt hiszem, tanulságos olvasmány volna, ha egyszer erről is szület­ne beszámoló jelentés. Káposztás János „Itt valóban dolgozhat az ember...” (Gaál Zsolt felvételei) befér-e- a raktárba vagy sem. Ez álomnak túlságosan riasztó, való­ságosnak meg túlzás, de azért némi alapja van, úgy érzem. Ám ha magamba nézek, akárhogy is szépítgetném: többet kell dolgoz­ni. Az az igazság, hogy sok min­dent csinálok, de nem dolgozom annyit, amennyit tudnék. — Hogy érzi magát Kecske­méten? — Kecskeméten talán az ország legjobb alkotó telepe van. Itt valóban dolgozhat az ember, nem­csak üdülgetni lehet. Gyönyörű a táj is. Nagyon örültem, amikor megkaptam a beutalót a Képző- művészeti Alaptól, és kicsit szo­morú vagyok, hogy nemsokára mennem kell. Megszoktam, meg­szerettem a környezetet. Ha el­megyek, hiányozni fog. Radeczki Gizella Beszélgetés 1 Molnár Eszter festőművésszel — Miről me­séljék? — fo­gad mosolyog­va Molnár Esz­ter, a kecske­méti művész­telep egyik vendége. — Két .hónapja lassan, hogy itt vagyok, és eze­ket csináltam — mutat a fa­lon lévő grafi­kákra. — Táb-* laképet alig tu­dok most mu­tatni, talán egy-kettő, ha van. A rajzok Sem kecske­méti ihletésű- ek, hanem va­lamikori élmé­nyek, a gyerekkorból vagy egy kirándulásról. Ám akár ez, akár az, annyi biztos, hogy balaton- szepezdi. élmények. Ott vannak ilyen hangulatos présházak. Később régebbi rajzaiból mu­tat néhányat, melyeken gyakran visszatérő jelenség az ágrólsza- kadt madárijesztő, az öreg pusz­tuló ház, és az idős ember motí­vuma. — Mindig is foglalkoztatott az öregek világa és a ml világunk kapcsolata, az ő életük a mi éle­tünkben. Az elmúláson keresztül próbálom megtalálni a jelent. Ha jellemezni kellene a munkáimat, úgy mondanám, hogy mindig a valóságból indulok ki, és valóság­elemeket használok fel, egy kicsit a szürrealizmusba hajló megjele­nítéssel. Amit képpé akarok for­málni, ahhoz olyan jelzőrendszert keresek, amit a magaménak «r S Ez a grafika már itt készült, Kecskeméten. mondhatok. Persze, még most is az útkeresés stádiumában vagyok. — Kérem, meséljen a kezde­tekről. — A főiskolán Bernáth Aurél tanítványa voltam. Sokat köszön­hetek neki, és nem tartom igaz­nak azt az elterjedt nézetet, hogy a mester „kisbernáthokat” nevelt maga körül. Hagyott minket dol­gozni, nem szólt bele az elképze­léseinkbe, csak igyekezett átadni annyit, amennyire minden alkotó embernek szüksége lenne. - 1969- ben végeztem, és még abban az évben Székesfehérvárra költöz­tünk a családdal. Azóta is ott élek és dolgozom^ Az első kiállítást férjemmel, Meszléri János szob­rásszal közösen rendeztük Tokaj­ban, ha jól emlékszem, 1970-ben. Később pasztellképéimért Derko- vits-ösztöndíjat kaptam, ami er­kölcsi és anyagi vonatkozásban is sokat segített. Bár féltem, hogy beskatulyáznak majd, és nem tu­dok kilépni a pasztell-korszakból, ami öt évig tartott. De nem így történt. Számos országos kiállítá­son részt vehettem, és jó érzés, hogy vásárolják a képeimet. So­kat utazunk, filmezünk, és min­dig kitalálunk valamit, ami fel­frissíti az alkotókedvet. — Ezek szerint sokat dolgozik? — Ez nehéz kérdés. Attól függ, hogyan mérjük a „sok” fogalmát. Azokhoz a kollégákhoz képest, akik hetente fel tudnak mutathi valamit a, zsűri számára, nem sokat, sőt. Nagyon a lista végén kocogok, de nem is bánom. Az alap raktárában annyi kép jön össze hetente, illetve vidéken a havonta lezsürizett és felvásárolt képekből, hogy néha már olyan rémálmaim vannak, hogy talán aszerint vásárolják fel a képeket: 9 Bahget Iskander fotója: Alkonyat. T ermészettudományok és világnézet Napjainkban már szinte köz­hellyé váltak azok az egykor még nagy horderejű felismerések, hogy „a tudás hatalom"’, „a tudomány termelőerő". Korunk természettu­dományos eredményein alapuló modern technika, melynek pro­duktumai jelén vannak életünk, tevékenységünk minden szférájá­ban, nélkülözhetetlenné vált szá­munkra, munkánkat könnyebbé, életünket kényelmesebbé, pihené­sünket sokoldalúbbá téve. A mag­netofon, a televízió, az autó, vagy akár az űrhajó az ifjabb nemze­dék számára is magától értetődő és megszokott. A természettudo­mányos eredmények praktikus ér­téke, a rájuk épülő technika ha­talma vitathatatlan, de ez utób­binak a háborús, embertelen cé­lokra történő felhasználása a fé­lelem és a rettenet érzését is ki­váltja. Mit várhatunk hát a természet- tudományok fejlődése adta hata­lomtól? Szolgálatot vagy kiszol­gáltatottságot? S egyáltalán ki- mérül-e a természettudományok szerepe technikai receptek kidol­gozásában? A valóság megismerése A természettudomány önmagá­ban nem tehető felelőssé abban, hogy mire használják fel. ez min­denekelőtt az adott társadalmi feltételektől függ. A természettu­domány azok között a társadal­mi feltételek között használható fel a kiszolgáltatottság eszköze­ként, ahol magának a tudomány­nak az értelmét és lényegét is leszűkítik. A magántulajdonon, az1 elnyomáson alapuló társadal­mi feltételek között válhat a tu­domány a természetre való hatás pusztán mesterséges eszközévé, egyszerű utilitárius technikává. Az így értelmezett tudomány pusztán mesterséges eszköztár, amely bármire felhasználható. A természettudomány azon­ban keletkezésének pillanatától kezdődően a valóság megismeré­sét nyújtotta, emancipációs sze­repe volt a történelemben, mint igazi tudás, pozitív nevelő értéket képviselt. E nevelő értéket Luc­retius ókori bölcselő így méltat-, ja: „a lélek rémét s elme homá­lyát , Nemcsak a napsugarak, ra­gyogó dárdái a napnak Kerges­sék, de a természetnek a képe s az ész "is”. „Nincs jobb, mint bírni a böl­csesség kimagasló / És biztos tu- domány-védette derűs palotáit". Az újkor hajnalán G. Bruno azt vallja, hogy a szabadságot az a tudás adja, amely a természet végtelenségének megismerése felé tör, a tévedések béklyóit széttör­ve. Eötvös Loránd, a nagy ma­gyar fizikus mindezt a követke­zőképpen fogalmazta meg: „a tisz­ta tudományos törekvések meg nem becsülése nemcsak az embe­riség legmagasabb eszményeit rontaná le, hanem meddővé ten­né magát a gyakorlatot is". A tudás igazi természete Korunk kommunikációs eszkö­zei szinte naponta tudatják ve­lünk a tudomány egy-egy szenzá­ciós eredményét, alkalmazásának sikereit. Az így nyert információk azonban bármily frissek is, a tu­dás egymástól elszakított töredé­kei csupán, melyek legtöbbször csak addig váltanak ki érdeklő­dést, ameddig egy újabb, szenzá­ció erejével ható eredmény el nem homályositja. Az így szerzett információözön mit sem árul el a tudás, a tudo­mány igazi természetéről, rend­szeréről, de kiválthatja a sznobiz­must, a tudomány értékelésének, szerepéről alkotott véleményeknek a divat szerinti ingadozását. Az ily módon elsajátított tudomány­töredékek nem adhatnak igazi ki­elégülést, s nem segítik egyéni és társadalmi törekvéseink összhang­ját, a világban elfoglalt helyünk helyes felismerését. Így vész el azután a természettudomány ne­velő értéke, pozitív szelleme. S végül is ijesztővé válnak egyes eredményei, amennyiben ezek elő­vetítenek antihumánus, emt ér­télén felhasználási lehetőségeket is. . A kielégületlenség, a félelem vezet gyakran és sokakat például ahhoz, hogy a valóság feltárását és megértését más eszközökkel keressék, visszatérve a titokzatos­hoz. a misztikus világérzésekhez, így áll elő az a paradox helyzet, hogy a kozmosz tudományos fel­tárása megférhet a repülő csésze­aljak titokzatosságot kifejező misztériumával. Objektív szemléletmód A természettudomány haté­kony nevelő értékét, pozitív élet- felfogást adó, életcélt alapozó szellemét nem egyes eredményei, hanem egésze, egészének lényegét kifejező gondolkodásmód adja. A természettudományos gondolko­dásmód nem csupán szellemi ké­pességeinket tökéletesíti, szellemi kvalitásainkat táplálja, hanem egyben gazdagítja esi változato­sabbá teszi az egyén és a külvi­lág kapcsolatát, alapvető szerepet tölt be világszemléletünk, világ­nézetünk alakításában. Megtanít bennünket arra, hogy ne pusztán szubjektív vágyaink szerint szem­léljük a világot, és értékeljük a világban elfoglalt helyünket, ha­nem olyan objektív' szemléletmód­hoz igazodjunk, amely reális cél­jaink megvalósulásának eszmei alapja lehet. CSakis ez az objek­tív szemléletmód, mint eszmény, adhat valóságos és nem illuzóri­kus segítséget törekvéseink sike­res megvalósításához. Igazi tudás csak ily gondolkodásmóddal ér­hető el! S egyedül az igazi tudás, vagyis a természettudományos alapokon nyugvó átfogó világkép és általános világnézet adhat biz­tonságérzetet és optimizmust. Hi­szen e természettudományos gon­dolkodásmódon alapuló világnézet tárja fel a kozmosz törvényeit, lehetőséget adva valóságos meg­hódítására, fejti meg az élet tit­kát, reális alapot nyújtva az élő folyamatok ember érdekében tör­ténő szabályozására, az ember és a természet harmonikus egységé­nek megvalósítására. Energia­gondjaink megoldását, vagy pél­dául egészséges környezetünk biz­tosítását csakis a tudomány és a technika további előrehaladása te­szi lehetővé. A természettudományos gon­dolkodás, gondolkodásmód tehát olyan világnézet kialakításának az egyik fő pillére, amely a valósá­got olyannak veszi, amilyen az valójában, tehát materialista. Fel­tárja a valóság sokféleségét, vál­tozását. fejlődését megmutatva átalakításának reális útját, tehát dialektikus. Szocialista társadalmunk jó fel­tételeket biztosít e természettudo­mányos gondolkodásmód, és az ezen alapuló dialektikus materia­lista világnézet kibontakoztatásá­hoz. Ha felmerülnek tehát életünk nagy kérdései, hogy melyek az emberiség boldogulásának, az egyén megjavításának a reális út­jai, akkor megállapíthatjuk, hogy a tudáson, a tudományos világ­nézeten kívül eső illuzórikus, misztikumokra épülő nézetek egy jottányival sem visznek közelebb a megoldáshoz. Itt a legjobb szán- • dékot és erkölcsi indítékot kife­jező fohász sem hoz segítséget. A jó szándékot kifejező fohászokat tettekkel kell felcserélni, mert csakis a tudáson alapuló valósá­gos cselekvés hozhat optimális megoldást korunk problémáira. Horváth József egyetemi tanár ELTE TTK marxista tanszék vezetője

Next

/
Oldalképek
Tartalom