Petőfi Népe, 1979. december (34. évfolyam, 281-305. szám)

1979-12-02 / 282. szám

1979. december 2. • PETŐFI NÉPE • 7 SPORT-SPORT - SPORT A világbajnok visszavonult ÚJSÁGHÍR: Réczi László birkó~ zó világbajnok megszakította olim­piai felkészülését és végleg visz- szavonult az aktív versenyzéstől. Így döntött az orvosi konzílium. „Az utolsó töltényig harcolt" — mint ahogy találóan írja róla Sze­gő András, a Képes Sport kitűnő szakírója. Réczi László abból a fajtából való, aki mindig az utol­só töltényig harcol — ezért lett annyi sok szép sportsiker hőse. A „Hegedűs-nemzedékkel" indult 1971-ben Szófiában, ahol a végén csak bírói praktikával szorult a 4. helyre. Ezután EB-k, VB-k. olimpiák egész, során küzdötte ma­gát végig és mindig csak apró nüanszok választották el a legna­gyobb sikertől a kiskunfélegyházi „bronzkovácsot". A magyar bir- kózósport hetvenes éveinek „hul­lámvölgyében" Réczi László volt az egyetlen fix pont. akire tá­maszkodhatott sikersportágunk roppant súlya, jövő reményei. Fe­lelősséggel a vállán, sokszor ron­csolt izmok pokoli fájdalmain ke­resztül szilárd lélekkel teljesítette feladatát, védte meg bii'kózóspor- tunk hírnevét. A remek fizikumú, örökké mókás, az életet vidám álomnak felfogó Réczi László, He­gedűs Csabával együtt szellemi vezére volt az „avantgarde"-nak, akikből San Diegóban négyen is felálltak a VB dobogójának leg­magasabb fokára. A világ legjobb • Réczi László a címeres mez­ben. pehelysúlyú birkózójává vereked- te fel magát 1977-ben a göteborgi kötöttfogású világbajnokságon, ahol a tiszteletdíjat maga a svéd király adta át neki személyesen. Két király találkozott — még em­lékszem az MTI fotóira — moso­lyogva ráztak kezet. Ez a mosoly a mexikói VB-n fanyarrá válto­zott. Állandó gerincbántalmak kí­nozták Réczi Lászlót, de ö kisebb- nagyobb kihagyásokkal újra je­lentkezett a válogatottban és ké­szült minden idők legnagyobb olimpiájára, a moszkvai találko­zóra. A sors azonban kegyetlen. Már nem húzhatja magára többé a címeres mezt. amely oly sok dicső­séget; oly sok örömet adott szá­mára. Egy régi monda jut eszembe a hős .spártai királyról, Leonidasz- ról, aki 300 harcosával megállítot­ta a perzsa király roppant sere­gét. A Maliszi-öböl és a Zasztani- hegy közötti szorosban évezredes hősök pihenik örök álmukat. A domboldalon babéroktól övezetten egy kicsiny táblára ezt vésték a spártai harcosok az utókornak örök emlékezetül. „Itt nyugszunk vándor, vidd hí­rül a spártaiaknak; megtettük, amit megkövetelt a haza.” Ez az évezredes tudósítás foga­lommá lett; a hazaszeretet, az életszeretet, az emberi helytállás örök igéjévé. Ebből merítenek mindazok, akik parányi földi lé­tünk óriásaivá növik fel magukat a mindennapok tűnő sorában. A ma sporthősei is egyszer le­gendává magasztosulnak, s ha nem is jelzi emléktábla tettüket, az utókor megemlékezik róluk. Kovács Sándor Mit tudunk az ellenfelekről? A labdarúgó NB II-ben a 1H. forduló követ­kezik vasárnap. s az őszi idény­ben a KSC utoljára uta­zik idegenbe, a Jánoshalmi Spartacus pe­dig a hazai kö­zönségből bú­csúzik. mert a további két for­duló során Sze­gedre, illetőleg Budapestre taznak. Jánoshalmán „kiesési rang­adót” vív a ha­zai együttes a Pénzügyőrök csapatával. A Jánoshalma számára csak a győzelem je­lenthet hal­vány reményt a felzárkózás­ra. mert a to­vábbi két fordulóban, az élcso­portban tanyázó ellenfelek ellen, s idegen pályán aligha lehet esé­lyük a pontszerzésre. Márpedig 5—6 pontnyi leszakadást tavasz- szal. még bravúros szerepléssel is nehéz lenne behozni. Vasárnapi ellenfelük, a Pénz­ügyőrök csapata stílusos együt­tes. A KSC ellen például az első félidőben igen jól játszott, s csak a második félidőben estek vissza. A tapasztalat szerint Kiss László edző tanítványai idegen­ben általában a 4—3—3-as alak­zatban játszanak. A csapat kar­mestere a volt FTC-s Eipel. Mindkét kapusuk is igen biztos ember. Dómján és Sarlós tapasz­talt kapuvédő. A középpályán Nap és Navy A. még a csapat erőssége. Rájuk otthon is külön gonddal kell ügyelni a jánoshalmi játékosoknak. Minden bizonnyal jó mérkőzés lesz. • A megyei labdarúgás őszi első helyezett csapata a Bajai SK. A Kecskeméti SC csapata no­vemberben az utóbbi hónapok legjobb sorozatát produkálta. Négy mérkőzésből 7 pontot sze­reztek. s most is nagyon bíznak a jó folytatásban. Egy pontot fel­tétlenül remélhetünk, bár a Ganz-MÁVAG feljövőben van. A gépgyáriak tavaly kieső he­lyen zártak az évet. s csak azért nem játszottak osztályozót, mert ellenfelük visszalépett. Az idén új, fiatal, lelkes edzővel kezdték. Kaszás Gábor korábban az Ü. Dó­zsa ifjúsági csapatnál működött. Áz új edző a három régi, ta­pasztalt játékosa — Selenka, Bu- doki és Gugyerás — köré fiatal csapatot épít, s bár most is a kiesés ellen küzdenek, eddig 2 ponttal szereztek kevesebbet, mint a KSC. Ez minden bizony­nyal még fokozottabb erőfeszítés­re sarkalja őket. Nagy küzde­lem várható, s a találkozó min­den tekintetben háromesélyes. A megyei labdarúgó-bajnok­ságban az őszi forduló lezárult, s a „pótmérkőzés” következik, vagyis a tavaszi első fordulót a szövetség december 2-ra hozta előre. Az őszi első a Bajai SK csapata lett, de előnyük nincsen, s pusztán a gólkülönbség döntött az első három csapat közt. sőt a 4—5. helyezett KTE és Kalocsai SE is mindössze 2 ponttal van lemaradva. A bajnoki címért te­hát még öt csapat maradt ver­senyben. Közülük a vasárnapi fordulóban a BSK. a H. Kun B. SE és a Kalocsa otthon játszik, de a KAC-ra Tiszakécskén meleg pillanatok várnak, hiszen a ki­állított Mészároson kívül a két sárga lapot gyűjtött Agócsra sem számíthatnak. A KTE Kiskőrö- sör szeretne pontot, vagy ponto­kai szerezni. — S — Őszidő VÍZSZINTES: 1. Idézőt Utass.v Jó­zsef Oszidö című verséből (Folytatá­sa a függőleges 1. sorban. Zart be­tűk itt: Z. ü. N. E). 13. Bomlott, háborodott. 14. Gyakori lónév. 15. Idegen női név. 16. Teremsport, név­elővel. 17. Szorgalmas. 18. Az oz- miurh vegyjele. 19. Kossuth-dijas költő (Zoltán). 20. Nem a fővárosba való. 21. A múzeum egyik féle! 22. . . . szentpéter — község Vas megyé­ben. az őrség központja. 23. A mó­kushoz hasonló kis rágcsáló. 24. A kemény vitéz. 25. Redő. 27. Kossuth- dijas erdészeti kutató, egyetemi ta­nár (Gyula. 1873—1961). 29. Levédiá- ban és Etelközben az ősmagyar törzs- szövetség feje. 30. Kiejtett mással­hangzó. 31. Elvágott sisak! 33. Rész­letesen elmond. 35. A lekaszált ga­bona földben maradt csonka. 37. Ré­gi aratóeszköz, ma már ritkábban veszik elő. 38. A jármű hátsó részébe épített hajtógép. 41. Férfinév. 42. Sze­mélyes névmás. 43. Híres cremonai hegedükészítő volt.. 44. Tartós ideig. 46. Finom ital. 48. Léggömb, ahogy a gyerekek nevezik, 50. A földbe jut­tatja a magvat. 51. ... Ferrer — amerikai színész. 52. A közepe le­lóg !' 53. A babonát hit szerint sze­rencsét hoz. 55. Gyerekek kedvenc olvasmánya. 57. Mennyiségi egység rövidítése. 58. Színpadi táncművészet. 59. Üledékes kőzet. 50. Becézett női név. 62. Szomszéd ország államfője. 63. Válogatott labdarúgónk. 64. Vörös vasérc. FÜGGŐLEGES: 1. Az idézet befe­jező része (zárt betűk: G. Z. L). 2. Á pápai palota neve Rómában. 3. Ritka női név. 4. Fényes bevonatot adö festék. 5. A'nitrogén és a rénium vegyjele. 6. Ez a lap vendéglői olvas­mány. 7. A dolog kezdete. 8. Vára látványosság a Mecsekben. 9. Pálma- fajta. 10. Hazai. 11. G.M. 12. Kame­run fővárosa. 17. Takarmánytároló. 20. Régi orosz hosszmérték. 21. Ipar­város Észak-plaszországban, közelé­ben autóversenypálya van. 24. Túl­nyomásos légterű süllyesztőszekrény. 25. Csomagolás Technikai Intézet. 28. HLK. 29. Sárgásfehér szőrű, alul fe­hér lábú ló. 32. Van ilyen szabadság is. 34. Oslap, természetvédelmi terü­let Somogy megyében. 35. Feszültség­átalakító elektromos berendezés. 36. Vészjelzés. 39. Talizmánként viselt kis tárgy. érem. 40. Papírlapot táb­lázatos kimutatáshoz előkészít! 42. Megcukrozza. 45. Egy tésztaféle jel­zője. 47. Az épület egyik szintje. 49. Keszegfajta. 53. Kiss me ... — mu­sical címe. 54. A hang írott alakja. 5,5. Vidámság. 56. Táplál. 59. Minőség­ellenőrző szervezet az üzemben, for­dítva. 61. Latin kettős hangzó. 63, A vas vegyjele. A november 25-én közölt kereszt- rejtvény helyes megfejtése: A Lenin halhatatlan lobogója. Csattog, repes a Néva kék vizén Az elmúlt héten közölt keresztrejt­vény helyes megfejtői közül könyv- utalványt nyertek: Zsiga Tivadarné, Bácsbokod: Tapody Emese, Kecske­mét: Halász Sándor, Rém: Hajnal Pál, Lakitelek. A baráti hadseregek úszóbajnoksága Kecskeméten Régebben,' amikor még a kecskeméti fe­dett uszoda volt az ország egyetlen öt) m-es fedett létesít­ménye, gyakran ren­deztek itt nagy nem­zetközi versenyeket, sőt magyar bajnok­ságot is láthattunk, ahol jó néhány hely beli versenyző is ott vol-t a -döntőben, Ak­kor, közvetlenül a montreali olimpia előtt Verrasztó, Har- gítay, Sós Csaba és társaik játszották itt a főszerepet, s most, közel négy év után ismét őket láthatjuk majd. nagyszabású nemzetközi úszóverseny keretében. December 7—8—9-én Kecske­méten, a fedett uszodában rende­zik meg a baráti hadseregek 1979. évi úszóbajnokságát, s ezen hét ország résztvevőit várják. A nagyszabású nemzetközi ver­seny előkészülete már hetek óta tart Kecskeméten. A munkák ál­lásáról Galamb István őrnagy, a szervező bizottság titkára számolt be. — A baráti hadsereg úszóbaj­nokságának programja valójában már december 5-én. szerdán meg­kezdődik — mondta kérdésünkre. — Ekkor érkeznek be a csapatok, s megtörténik az elszállásolásuk a BÁCSÉP munkásszállójában, majd délután 14 órától edzést is tarthatnak a fedett uszodában. A december 6-i programban edzés szerepel délelőtt és délután is, majd sor kerül a technikai érte­kezletre. December 7-én délelőtt 9 óra­kor ünnepélyes megnyitóval, a • Hargitay András és Verrasztó Zoltán is­mét Kecskeméten versenyez majd. résztvevők felvonulásával kezdő­dik a műsor, majd ezt követően mindhárom napon délelőtt 10 óra­kor kezdődnek az időelőfutamok, elődöntők, s délután 16 órától pe­dig a döntőket bonyolítjuk le. — Kik vehetnek részt a verse­nyen? — Mindazok, akik a baráti had­seregek sportegyesületének ver­senyzői. A magyar együttest te­hát a Honvéd neves sportolói, Hargitay, Verrasztó, Sós, Koczka, Rudolf képviseli, a nők közt pe­dig Miklós, Kálmán, Kertész. Tán- ezos vagy Albert az ismertebb nevek. Hasonló a helyzet a többi nemzet sportolóinál. így láthatjuk majd a rajtkövön a neves szovjet versenyzőket, az NDK női és férfi úszóit. — Hány nemzet képviselteti magát? — A magyar válogatottal együtt hét ország sportolóinak indulását várjuk. Az igazság, hogy eddig csak Csehszlovákia, Lengyelor­szág, a Szovjetunió, NDK, Romá­nia és természetesen a magyar csapat nevezése érkezett be. A bolgárok jelentkezése még késik, de ettől függetlenül várjuk az ér­kezésüket. A név szerinti nevezé­sek száma eddig is meghaladta a száz főt. s ha a bolgárok is meg­jönnek, akkor 120 főnyi mezőny vív majd három napon át érdekes küzdelmet a fedett uszodában. Végül még egy érdekesség. Mi­vel a kecskeméti fedett uszodában még nincsen elektromos időmérő berendezés — bár tudomásunk szerint a GAMF-on már készül — a rendezőség a budapesti fedett uszoda régi berendezését — amely egy alkalommal már szerepelt Kecskeméten — vásárolta meg, így az időmérés is a nemzetközi előírásoknak megfelelően történik majd. A baráti hadseregek há­romnapos úszóbajnokságán jó ver­senyt láthatnak majd a kecskemé­ti nézők, s a fedett uszoda régen használt márványtábláira is min­den bizonnyal felkerül majd né­hány újabb csúcs. Szabó Zoltán MAI MŰSOR Vasárnap TELEVÍZIÓ 8.05: Tévétorna (Ism.) (Színes.) 8.10: [Mindenki iskolája: Bioló­gia. Emberréválás fTsm.) 8.45: Földrajz. Energiahordo­zók és ásványkincsek (Ism.) 9.15: Óvodások filmműsora. 9.35: Játsszunk együtt! Fejelés (Ism.) 9.45: Reklám 9.50: Tüskevár. Magyar ifjúsági filmsorozat, 7. rész: A tüskevár meghódítása (Ism.) 10.20: Kézilabdasuli. Kapura- lövések és védések (Színes.) 10.38: Hírek 10.40: Nyakigláb, Csupaháj, Málészáj. Mesejáték két részben. A Békésmegyei Jókai Színház előadása, felvételről (Színes.) 14.30: Emlékezés Albert István prímásra (Színes.) 14.50: Pedagógusok fóruma. Pedagógus vagyok 15.30: Rózsa Sándor. Tévéfilm­sorozat, VII 5. rész (Ism.) Ifi.25: Nekünk holnap dolgozni kell menni! A szegedi körzeti stúdió műsora 16.55: Reklám 17.05: Műsorainkat ajánljuk 17.30: Ferencváros—C.N. Bar­celona. Vízilabda KEK- döntő. Közvetítés a Kom- jádi uszodából (Színes.) 18.25: Reklám 18.35: A Közönségszolgálat tájékoztatója 18.40: Esti mese (Színes.) 18.50: Tévétorna (Színes.) 19.00: A HÉT (Színes.) 20.00: Hírek 20.05: Derrick. NSZK bűnügyi tévéfilmsorozat: „Elnémult madarak” (Színes.) (18 éven felülieknek!) 21.05: Sporthírek 21.15: Kapcsoltam... Társasjáték 21.45: A pop-világ csillagai. 22.30: Hírek KOSSUTH 6.05: Kellemes vasárnapot! 7.23: Faluról — mindenkinek 8.lü: öt kontinens hét napja 8.26: Operettrészletek. 9.00: Minden versek titkai 9.30: Fúvószene az NDK rádió műsorából 10.08: Százszorszép Színház 10.52: Az. MRT gyermekkórusa részleteket énekel Bárdos Lajos „Kicsinyek kórusa” című sorozatából 11.14: Vasárnapi koktél 12.10: Édes anyanyelvűnk 12.15: A vasárnapi koktél című műsor folytatása 13.00: örökség. Faragó Vilmos írása 13.10: Beethoven: A-dúr szonáta 13.36: Rádiólexikon 14.06: Az Állami Népi Együttes felvételeiből 14.40: Pillantás a világba 15.14: Klasszikus operettrészletek 15.59: Effi Briest. Theodor Fon­tane regénye rádióra al­kalmazva III. (befejező) rész 17.10: Metronom 17.30: Renata Scotto és Carlo Bergozni felvételeiből 18.15: Hol volt, hol nem volt... 18.50: Irószobám. Bertha Bulcsú vallomása 19.44: A Rádió lemezalbuma 20.41: Színes népi muzsika 21.26: Győri Zenei Hét. Csaj­kovszkij: Vonósszerenád 22.20: Romantikus operákból 23.13: Új lemezeinkből U.lü: Schönberg: Hat darab fér­fikórusra. PETŐFI 7.00: A református egyház fél­órája 7.30: Simon Preston orgonái 8.05: Mit hallunk? 8.30: Miska bácsi levelesládája 9.00: Régi magyar dalok és táncok 9.30: Világvasárnap. Sediánszky János műsora 10.33: A Magyar Rádió Karinthy Színpada 11.30: Félóra Boncz Gézával 11.59: Jó ebédhez szól a nóta 12.56: A fehér elefánt. Horgas Béla mesejátéka 14.05: Híres zenekarok albuma 14.33: Táskarádió 15.30: A világ „másik” fele. VII. rész 16.00: Népdalok. Szántai Ildikó és a Budapesti Leánykórus énekel 16.40: A vasárnap sportja. Totó. 17.00: Slágerek mindenkinek 17.45; Győri Zenei Hét. Egy rá­diós naplójából 18.33: Nótakedvelőknek 19.20: Mit üzen a Rádió? 19.55: Operettrészletek. Lehár: Guiditta 20.20: Mikrofon előtt az irodalmi szerkesztő 20.38: Társalgó 22.35: Könnyűzene Deák Tamás szerzeményeiből 23.10: Slágermúzeum. 3. MŰSOR 7.00: A pécsi stúdió szerb-hor- vát nyelvű műsora 7.30: A pécsi stúdió német nyelvű műsora 8.08: Operarészletek. Bellini: A puritánok 9.18: Hangfelvételek felsőfokon 10.10: Új Zenei Újság 11.06: Győri Zenei Hét. Kapcsol­juk a városi tanács dísz­termét. A győri Leánykur és Ella István (orgona) hangversenye Közben: 11.45: Mi újság az autópiacon? Kb.: 12.00: Kis magyar néprajz Kb.: 12.45: Barokk hangszerszólók 13.05: Sztárok sztereóban 13.55: Bruno Walter vezényli a Columbia szimfonikus ze­nekart 15.37: Operaáriák. Galina Bori- szova és Theo Adam éne­kel 16.04: A kamarazene kedvelőinek 17.20: Világszínház. 18.19: így láttam Kodályt. 19.03: Romantikus kórusmuzsika 19.32: Új operalemezeinkből Közben: 20.05: A magyar széppróza szá­zadai. 88. rész 21.30: Dzsesszfelvételekbő! 22.11: A Moszkvai Filharmonikus zenekar Beethoven-hang- versenye a Moszkvai Rá­dióban. Hétfő KOSSUTH 8.25: Mit üzen a Rádió? 9.00: Laco Novomesky versei 9.10: A hét zeneműve 9.40: Óvodásoknak. Levente Péter műsora 10.05: Nyitnikék — Kisiskolások műsora 10.35: Cherubini operáiból 11.23: Folyékony kórokozó. A magyarországi alkoholiz­mus elleni küzdelem múlt­jából Kárpáti Endre nyo­mán 11.43: A sziget. Robert Merle regénye rádióra alkalmaz­va X. rész 12.35: Válaszolunk hallgatóinknak 12.50: Győri Zenei Hét. Zenei érdekességek az elmúlt hét műsorából 14.44: Utoljára. Szab«» István no­vellája 14.54: Édes anyanyelvűnk 15.10: Egy mátravidéki nótafa 15.25: Hétszínvirág 16.05: Haydn: D-dúr szimfónia NO. 93. 16.30: Szocialista brigádok aka­démiája 17.10: Angol madrigálok. A Pur­cell énekegyüttes éneke! 17.21: A pályatárs szemével 18.00: Nótamuzsika 18.15: Gyermekdalok. A hótündér Hárs László meséje 19.15: BUÉK — 1979! 22.30: A Bartók vonósnégyes hangversenye a Prágai Tavaszon 23.42: Székely Mihály operaáriá­kat énekel 0.10: Régi magyar dalok PETŐFI 9.10: Slágermúzeum 10.00: Zenedélelőtt 10.59: Corelli: D-dúr concerto grosso Op. 6. No. 4. 11.10: Colette Deréal énekel 11.22: Dixieland. A Drezdai együttes játszik 11.30: Los Machucambos együt­tes felvételeiből 11.38: Johann Strauss: Művész­eiét keringő 11.45: A Peaches és Herb együt­tes felvételeiből 11.55: Mindennapi pénzügyeink 12.00: Népdalok. Máthé Jolán és Madaras Gábor énekel, 12.33: Kis magyar néprajz 12.38: Tánczenei koktél 13.25: Barkácsolóknak 13.30: Gyermekkönyvhct 14.00: Kettőtől ötig — a Rádió ; kívánságműsora 17.00: „öcsémnek krimimérgezése volt” Riport 17.30: ötödik sebesség 18.33: Zeneközelben 19.10: Mi lett volna ... ha ide­jében megvalósulnak Kliegl találmányai 19.40: Kálmán-est. Kapcsoljuk a Csepeli Munkásotthont közben: 20.33: Magyar egyetemisták Da- maszkuszban 20.50: Az operettest közvetítésé­nek folytatása kb. 21.40: A tegnap slágereiből kb. 22.15: Verbunkosok, nóták 23.15: Dzsesszfelvételekből 3. MŰSOR 8.08: Operafinálék .9.00: Osztályfőnöki óra az ál­talános iskolák 5—6. osz­tályának 9.15: Bioszféra-expedíció 9.30: Franck kamarazenéjéből 10.30: Rádiólexikon 11.05: Zenekari muzsika 13.07: Britten: Peter Grimes. Háromfelvonásos opera — prológussal 15.34: Arthur Grumiaux hegedül, csembalón közreműködik: Robert Veyron-Lacroix és Egida Giordani Sartori 16.00: Ady Endre költészetéről Király Istvánnal Jávor Ottó beszélget. Az Iskola- rádió műsora 16.30: Huszonöt perc beat 16.55: Zenekari muzsika 18.02: Párbeszéd egy ablaknál. Walentin Chorell hangjá­téka 18.30: A hét zeneműve 19.05: Mindenki iskolája 19.35: Kórusok. A Leöwey Kiár» Gimnázium Kodály Zoltán énekkara Kodály egynemű karaiból énekel 19.50: A kamarazene kedvelőinek 20.40: Szimfonikus zene. Széli György vezényli a Cleve­landi zenekart 22.30: Láttuk, hallottuk 22.55: Operaáriák. Gundula Ja­nowltz és Richard Tucke* énekel

Next

/
Oldalképek
Tartalom