Petőfi Népe, 1979. december (34. évfolyam, 281-305. szám)

1979-12-04 / 283. szám

1979. december 4. • PETŐFI NÉPE • 3

SZELLEMSERTÉS AZ ÉTLAPON

Társadalmi ellenőrök próbavásárlásai

ötvenhét kereskedelmi népi ellenőr . vett részt azon a négynapos tanfolyamon, amelyet november közepén a kiskubhalasi Szakmaközi Szervezet a városi tanács kereskedelmi osztályával karöltve szervezett. A stúdium eredményességét tevékeny közreműködésükkel segítették elő megyei — tanácsi-kereskedelmi-fel- ügyelőségi, szakszervezeti — szervek is. A 36 régi és 21 újabb társadalmi ellenőrből álló gárdában mérnöktől szakmunkásig, technikustól adminisztrátorig sokféle foglalkozás képviselői megtalálhatók. Ez is kifejezi, hogy önkéntes — és népszerűnek se mondható — tevékenykedésükkel valamennyiünk, tehát minden fogyasztó érdekeit védik. A halasi ellenőri hálózat jellemzői közt említhető az is, hogy mintegy felerészben kétkezi dolgozók, szakmunkások végzik ezt a jártasságot, szemfülességet, tapintatot éppúgy, mint határozottságot, s általában is kulturált kiállást kívánó munkát. A főerőt hosszabb idő óta a MÁV szak- szolgálatainak dolgozói képviselik.

□ □ □

Hajdú Béláné, a Szakmaközi Szervezet vezetője s Kovács Gyu- láné, a városi tanács kereskedelmi osztályának főelőadója elmondotta, hogy a tanfolyam során a leghivatottabb megyei és helyi szakértőktől hallhattak előadásokat a résztvevők kereskedelempolitikai kérdésekről, a kereskedelmi törvényről, régi és új jogszabályokról. Olyan speciális szakterületekről, mint az ármunka, a boltvezetői hatáskör, a vásárlók minőségi kifogásainak intézése, a vásárlók könyvének kezelése, előjegyzéses, megrendelé- ses vásárlás, áruellátás, kalkuláció, mérés — és sorolhatnánk még. Ebből is kikövetkeztethető, hogy eddigi ismereteik felfrissülése mellett tudásukat alaposan gazdagítva jutottak el a társadalmi kereskedelmi ellenőrök a „csúcspontig”, azaz képességük gyakorlati alkalmazásáig.

Erre a tanfolyam negyedik napján került sor. Ekkor — régi és új ellenőrökből, felügyelőségi, tanácsi szakemberekből összeállított — hármas-négyes csoportokban 20 kereskedelmi egységet — élelmiszer, vendéglátó, TÜZÉP — látogattak végig — próbavásárlás céljából. Ez a meglepetés- szerű ellenőrzés természetesen magába foglalta az áralkalmazás,

mérés, tehát az ár és mennyiség szempontjai mellett a kiszolgálás kulturáltságának figyelembevételét is. .

Az eredmény: a vizsgált — ellenőrzött — 20 egység közül 8 üzletben rendben volt minden, 12-nél — tehát 60 százalékuknál — azonban kisebb-nagyobb hiányosságokat észleltek. Felerészt

20—30 filléres elszámolási differenciák merültek fel, azaz ekkora — 1 forinton aluli — összegeket tévedtek plusz-mínuszban, tehát a vásárló, illetve saját kasszájuk kárára, öt egységben -már súlyosabbak voltak ezek a félreszámolások, 1,50—2,10 forintos többletszámlázások történtek, többek között például 12 forintért adtak cigarettát, holott csak 10 forint az ára. Ez bizony, magyarán — árdrágítás.

Ilyen ügyeknek a városi tanács szabálysértési hatóságánál következik a folytatása, míg az előzőleg említett enyhébb tévedések dolgában a vállalatvezetők saját hatáskörben intézkednek; figyelmeztetések, levonások formájában.

□ □ □

Legsúlyosabb visszaéléssel a „Bisztró” nevű vendéglátó üzletben találkoztak az ellenőrök. A kitett étlap, alapján 3 adag zóna sertésszeletet, s hozzá 3 adag káposztasalátát rendeltek. Déli 12-kor a valamennyiünk által eléggé ismert, illetve gyakran hallott választ kapták: „Sajnos, már elfogyott.” — Ám azért

• Kiskunhalas legrégibb, s máig is példamutatóan lelkes, korrekt társadalmi ellenőrei: Horváth Kóbertné, a KUNÉP dolgozója és Ambrus Károly MÁV-nyugdíjas. Kettőjük munkássága kitesz ösz- szesen legalább négy évtizedet. (Straszer András felvételéi)

megkérdezték, nem elégednének-e meg a sertésszelet helyett csirkepörkölttel, valamint a káposztasaláta helyébe uborkával? Legyen.

Igenám, csakhogy a fizetéskor — mintha mi sem történt volna, úgy számoltak. „Megfeledkeztek” róla, -hogy a csirkepörkölt ára 4,80 forinttal kevesebb a kalkuláció szerint, továbbá az uborka is olcsóbb 1 forinttal. így aztán a 3 adagon 3x5,80 forintot, 17,40- et „fogtak”.

S hogy a szépséghibák nem jártak egyedül, egyéb körülmények is megerősítették. Kiderült, hogy aznap nem is volt a „Bisztró” készletében sertéshús, de káposztasaláta sem. De azért kiírták az étlapra. Miért? Ügy gondoljuk, a következtetést az olvasókra is bízhatjuk. — Ezért a visszaélésért a bírságot már az Állami Kereskedelmi Felügyelőség fogja kiszabni.

□ □ □

... Megnyugtató, mindenesetre, hogy az ellenőrzések — önállóak és megcélzottak — ezután - is rendszéresek lösznek. S az sem kis jelentőségű, hogy — miként a halasi ellenőrzést követő értékelésen is személyesen megjelenve elmondták — a vállalat- vezetők, igazgatók a jövőben méginkább igénylik a társadalmi kereskedelmi ellenőrök hasonló segítségét. A tapasztalatokból ismét sokat tanultak, okultak ők is.

Tóth István

KÉPERNYŐ

Mire jó ez, miért csinálják, kérdeztem 1978 nyarán, a tavalyi ti- szakécskei olvasótábor vezetőit.

Pecsétes papírról olvasták a választ. „A tábor alapvető célja az önismeretre való serkentés, az egyén és a közösség viszonyának tudatos meghatározása irodalmi, képzőművészeti, zenei komplexitásban. A művészet, a filozófia, a történelem, az életvitel közös erővonalainak az aktualizálása.”

1979. december 2-án szenvedélyesen őszinte, Petőfit idéző tekintetű izsáki műszerész (lakatos?) a jó munkahelyi légkör fontosságáról beszél okosan az idei olvasótáborról dicséretes gyorsasággal készített és bemutatott dokumentumfilmben.

— Nem kíváncsiak szakmai véleményemre! Először károsodtam, idegesítettem magam, azután olyan technikát fejlesztettem ki, amivel túltehetem magam az ilyen eseteken. Az ember és ember közötti viszony ...

Mondaná tovább, ha Czakó Gábor, a tábor vezetője nem szólna közbe:

— Eltávolodunk a tárgytól.

És a következő percekben lelkes, ám meglehetősen fölszínes elmélkedést hallhatunk a táguló világegyetemről.

Tavaly — ha jól emlékszem — júniusban Selmeczi György zeneszerző mosolyogva mentegette a szörnyen hivatalos programot.

— Egy szót sem szóltunk erről a gyerekeknek, magunk bütyköltük. mert a fenntartók számára le kellett írni, mit is akarunk. Mit is? Azt szeretnénk, ha az itt lévők elgondolkodnának magukról, a világról, tudatosabban élnének.

A szegedi körzeti stúdió kitűnő látleletében csalódott a kiegyensúlyozott fürdöruhás szabadszállási kislány.

— Gáborék két hét alatt nem tudnak egészen megváltoztatni bennünket. Azt szeretnék, ha olyanok lennénk, mint ők.

A népszerű író tavaly az agytornát tartotta a legfontosabbnak, a készségfejlesztést fontosabban vélte adatok, tudnivalók bema- goltatásánál. Bízott abban, hogy a közös játékok során ráéreznek a közhelyek silányságára, felismerik a valóság mélyebb összefüggéseit, képesek lesznek a környezeti, művészi szépségek önálló felfedezésére, birtoklására.

A „Nekünk holnap dolgozni kell menni!” képkockáin vasárnap az útkeresés, a hatékony cselekvés szándékának rokonszenves felelősségével és őszinteségével szinte csak a vállát vonogatta, amikor a mezőgazdasági fiatalok kulturális táborozásának céljai felől kérdezte Király Zoltán szerkesztő-riporter, korábbi beosztásában e táborok egyik kezdeményezője. Leplezetlen kiábrándultsággal szólt arról, hogy a kezdeti remények miként satnyultak illúziókká.

A vasárnap délután sugárzott műsor éppen e kritikai megjegyzéseivel, konok realitásával, a táborozás negatívumaival győzött meg arról, hogy szükségesek az ilyen együttlétek. S nem csak a rádöbbenésért: „az ö világuk meg a mi világunk egészen különböző”, mint ezt az egyik táborlakó elpanaszolta. Igaza van, vagy nincs, mellékes. így érzi, ebből kell, ebből lehet kiindulni. Meg abból, hogy az így megnyilatkozó kislány végül is a saját véleményét mondta. Mérlegelt, elgondolkozott valamin!

Másfél év előtti ottjártamkor jutott először kulturális sikerélményhez egy csöndes, visszahúzódó traktoros. Félkészelemekből

szellemes, kifejező kompozíciót rakott ki. Ráérzett arra, hogy a látottak és a hallottak feletti töprengés joga és kötelessége. Természetesnek, őszintének éreztem elismerő szavait: „Az volt az

egészben a legérdekesebb, hogy nekünk kellett gondolkodni."

A szándék és a megvalósulás ellentmondásait az idejükkel “szabadon gazdálkodó városi művészek, és a munkahelyi követelményeknek közvetlenebbül kiszolgáltatott ifjú falusi dolgozók életvitelének eltéréseit feltáró rendezésnek, fényképezésnek köszönhető a dokumentumfilm hitelessége.

Elég érettnek érzem társadalmunkat a „Nekünk holnap dolgozni kell menni!” helyes értelmezéséhez. Minden képkocka, minden elhangzott szó, minden elkapott tekintet a Bács-Kiskun megyei kezdeményezés folytatását sürgeti! Folytatását és módszerek javítását!

Csalhatatlan recept nincs senkinek sem a birtokában. Az biztos, hogy Czakó Gábor és társai akaratlanul is a „tudás letéteményeseiként", „átadóként” beszéltek az „átvevőkkel", pedig eredeti terveik szerint csupán a beszélgetések irányítása, az elhangzottak rendszerezése lenne a dolguk. Sajnálnám, ha nem ismernék fel a tanfolyamok eredeti, korábbi céljait veszélyeztető szerepváltást. Még nagyobb hibának tartanám, ha Czakóék, bárkik, a munkásoknak — mivel nekünk holnap dolgozni kell menni — valami művészetpótlékot, valami silányabbat szánnának. Nem a mit a gond; a hogyan.

A tiszakécskei KlSZ-olvasótá- bornak is része van abban, hogy a szegedi körzeti stúdió országos érvényű dokumentumfilmje révén sürgető megoldást, odafigyelést kívánó társadalmi gondokról tudósít a tv-kritika.

H. N.

Beszélgetés Gergely István államtitkárralaz Országos Vízügyi Hivatal elnökével

Nincs olyan évszak^ hogy ne szerepelne érdeklődésünk homlokterében a víz. Tavasz- szal, ősszel az áradások keltenek riadalmat, telente a nagyobb mennyiségű csapadék későbbi következményeitől tartunk, majd a belvizek okoznak sok gondot, nyáron pedig

a szükség — a vízhiány — késztet vala mennyiünket alapos és megfontolt töpren gésre: képesek vagyunk-e megbirkózni a tu lajdonképpen periodikusan ismétlődő gon dokkal?

Lépést tart-e vízgazdálkodásunk rendje és rendszere a napi igényekkel és a távlati fejlesztés perspektíváival? — Erről .beszélgettünk Gergely István államtitkárral, az Országos Vízügyi Hivatal elnökével.

— Magyarország vízgazdálkodási mérlege összességében kedvező. A rendelkezésünkre álló vízkészlet elegendő az igények kielégítésére. Általában, de nem minden esetben. Hazánk földrajzi szempontból a Kárpát-medence katlanjában fekszik, s így vizeink döntő többsége — 96 százaléka — szomszédos országokból érkezik hozzánk. Ez azt jelenti, hogy a helyben keletkező vizek tekintetében kifejezetten kedvezőtlenek adottságaink. Ráadásul a rendelkezésre álló vízkészlet területi elosztása is aránytalan. Három nagy folyónk, a Duna, a Tisza és a Dráva összepontosítja medrébe a vízfolyások csaknem 90 százalékát, s ebből mindössze 20 százalék jut a Tisza völgyére. Ugyanakkor az ország mezőgazdaságilag művelt területének csaknem fele éppen ebben a térségben van és itt él lakosságunknak is mintegy tele.

Gondjaink másik oldala: gazdasági-társadalmi fejlődésünk következtében a lakossági-ipari- mezőgazdasági vízfelhasználás az elmúlt három évtized alatt megsokszorozódott: az éves vízigény 1 milliárd köbméterről 6—7 milliárd köbméterre emelkedett. Az ipari fejlesztés, a nagyüzemi mezőgazdaság kialakulása, a lakosság szociális igényeinek mind teljesebb kielégítése, sok-sok vizet kívánt. Ugyanakkor ez a dinamikus fejlődés sem volt egyenletes. A Hajdúság, Szabolcs, vagy éppen a Duna—Tisza közi homokon élők körülményei az elmúlt 20—30 esztendőben gyökeresen rnégváltoztak. Ritkán és keveset szólunk róla, de ehhez mindenekelőtt vízre volt szükség. Sok vízre, ami nagy érték, hiszen előteremtése csak nagy beruházásokkal lehetséges.

— A vízgazdálkodás feszültségei és ellentmondásának okai ismertek. Vannak-e kilátások arra, hogy ezek a jövőben megszűnnek?

— Feladatainkat nem ma ismertük fel. Azt viszont, hogy ez a mai gazdasági fejlődésben milyen nagy jelentőséget nyert, mutatja az is, hogy törekvéseinket az MSZMP XI. kongresszusának határozata és a párt programnyilatkozata is konkrétan megfogalmazza: egyensúlyt kell teremtenünk a lakosság, az ipar, valamint a mezőgazdaság növekvő vízszükséglete és a vízkészletek között. Fejlesztési terveink, a népgazdaság teherbíró képességével arányban, évről évre magasabb célt tűznek ki maguk elé. A nagy térségek életére kiható vízügyi létesítmények, a Tisza- löki és Kiskörei Vízlépcső, az ebből elágazó mesterséges folyók,

a Keleti, Nagykunsági és a Jászsági főcsatorna ennek valóra váltása jegyében létesültek. Ugyanezt a célt szolgálja a tervezett Csongrádi Vízlépcső, vagy a Csehszlovákiával közösen meg- énülő Nagymaros—Gabcikovói Vízlépcsőrendszer létesítése. A nagy volumenű beruházások mellett folyamatosan végzünk olyan, összességükben nem kisebb anyag- és pénzigényes munkákat, amelyek már napjainkban is éreztetik hatásukat. Kisebb- nagyobb tározóinkban ez idő szerint csaknem egymilliárd köbméter víz tartalékolására vagyunk képesek, egyre teljesebbnek mondható az árvízvédelmi rendszerek biztonsága, folyamatban van a belvízkár-elhárítást csökkentő építkezések megvalósulása és a vízellátást magasabb színvonalra emelő létesítmények kivitelezése is.

— A lakosság vízellátása az Országos Vízügyi Hivatal legfontosabb feladatainak egyike. Hogyan ítéli meg Gergely elvtárs az ivóvízellátás napi állapotát, s várhatók-e kedvező változások a közeljövőben?

— Az V. ötéves tervidőszak végére, tehát belátható időn belül hazánk lakosságának háromnegyede vezetékes vízzel ellátott területen él majd: egészséges vizet fogyaszt. A fennmaradó egynegyed — ami azonban egyáltalán nem elhanyagolható, hiszen gyakorlatilag 2,5 millió állampolgárt érint — még csak hírből ismeri a vezetékes vízellátás előnyeit. Döntő többségük vidéken él, olyan területeken, ahol ráadásul a talajvíz táplálta kutak elszennyeződése a korábbi ' feltételezettnél sokkalta gyorsabb ütemű. Egyes helyeken pedig a vízszintsüllyedés következtében már el is tűnt a kutakból a víz. Sok gondot okoz a pazarlás is.

— Az ország egészére vonatkozó ellátottság még nem egységes: amíg Veszprém, vagy Szolnok megyében hozzávetőleg 90 százalékos az ellátottak aránya, addig Szabolcs, vagy Nógrád megyében alig-alig haladja meg valamivel az 50 százalékot.

A tanácsokkal jó együttműködésben dolgozunk. Szükséges is ez, hiszen a tanácsok „terület- gazda” szerepe, a helyi társadalmi-gazdasági fejlődésben betöltött irányító funkciójuk a mi munkánknak is egyik alapja. Persze természetes az is, hogy közös munkánk fő szempontja a népgazdasági, az össztársadalmi érdek kell legyen.

— Hogyan takarékoskodhatnánk jobban a vízzel?

— Számszerű eredményeink mutatják, hogy a pazarlás nagyon is tetten érhető. Amíg valaki kútból húzza a vizet, kétszer is meggondolja, hogy menynyit használjon. Amikor aztán beköltözik mondjuk egy lakótet- lepi lakásba, ahol az összkomfort minden előnyét élvezheti, egyik napról a másikra a szükségesnek

sokszorosát fogyasztja. Kíváncsi lennék arra, aki tételesen fel tudná nekem sorolni, hogy vajon mire megy el egy lakótelepi lakásban naponta másfél ezer liter víz. Igen, gyakorta megesik, hogy ennyit pazarolnak el. A nálunknál jóval gazdagabb és jobb vízlehetőségű országokban sem folyik el ennyi.

— A vízfogyasztás és a szennyvízmennyiség között összefüggés van. A szakemberek már megkondították a vészharangot: veszélyben van élővizeink tisztasága, s ha nem vesszük komolyan vizeink egyre romló állapotát, súlyos következményei lehetnek.

— Nem hazai gond, bár nálunk is figyelmeztetően jelentkezik. Valamelyest enyhülni fog a helyzet azzal, hogy a csatornázottság mind szélesebb körű lesz, ám ez legfeljebb a kiemelt körzetek gondját oldja majd meg. A fejlesztés homlokterében a főváros és a nagyvárosok állnak, mint elsődleges érdek. A tervidőszak végére hazánk lakosságának mintegy kétötöde él majd csatornázott területen. A vidéki települések azonban még jó ideig a kevésbé ellátott körzetek közé tartoznak majd. A csatornázás lemaradása a vezetékes vízellátástól, világjelenség. Ez tulajdonképpen természetes is, hiszen az elsődleges feladat az ellátás biztosítása, s csak ebből fakad a következménye, a szennyvíz elvezetésének és tisztításának, újrahasznosításának megoldása. Ráadásul a feladatok is késve jelentkeznek. Amíg csak kis meny- nyiségű víz tisztítására van szükség, addig az élővizek természetes ellenállása és öntisztuló képessége elegendő. Ára éppen a fogyasztás megnövekedésével egy- időben a szennyvízmennyiség is több lesz, és súlyosan veszélyezteti” a” környezetet. Hazánkban jelenleg a csatornahálózatba kerülő szennyvízmennyiségnek mintegy harmadát vagyunk képesek megtisztítani. Roppant kevés. A megoldást azonban nem csak, a teljes csatornázottság és mindenre kiterjedő szennyvíz- tisztítás jelenti. Szembe kell nézni a tényekkel; erre belátható időn belül nem lesz lehetőségünk. Előbbre jutni azonban más úton is lehet. A korábban említett takarékos lakossági vízfelhasználás mellett az iparban és a mezőgazdaságban nagyobb gondot kell fordítani a vízkímélő technológiák elterjesztésére. Erre ösztönöznek a vízügyi és környezetvédelmi törvények is.

Ha valamennyien értékének megfelelően bánnánk a vízzel, — kímélnénk, vigyáznánk tisztaságát, szükségleteinknek megfelelő mennyiségben használnánk, fogyasztanánk — sokkalta több lehetőség nyílna arra, hogy az állampolgári igényeknek megfelelően az ország minden területén a mainál egyenletesebbé tegyük az ellátást.

S. J.

xí-S'Vv’xV^'

• A kiskörei duzzasztómű légi felvételről. (MTI-fotó, Járai Rudolf felvétele — KS)

Folytatni kell