Petőfi Népe, 1979. december (34. évfolyam, 281-305. szám)

1979-12-05 / 284. szám

1979. december 5. • PETŐFI NÉPE • 7 KOSÁRLABDA Vereségek az utolsó fordulón is Videoton—Bajai SK 110—92 (47—45) Székesfehérvár, 400 néző. Ve­zette: Horváth C., Král. Videoton: Sajni (23), Sáfrány (18), Nagy (6), Guóth (15), Béres (2). Csere: Hevesi (22), Püspöki (6), Győrfi (8), Horváth (8), Tóth (2). Edző: Guóth Iván. BSK: Ágfalvi (15), Ikotity (8), Kuhatov (18), Csanádi (7), Kará; csonyi (27). Csere: Gorjanácz (7), Pék (8), Varga (2). Edző: Kovács József. Az első tíz percben felváltva vezettek a csapatok, majd a Vi­deoton megugrott, s két perc alatt 10 ponttal elhúzott, ám a félidő végén a BSK jó hajrával 2 pont­ra közelítette meg ellenfelét. A szünet után ismét a Videoton percei következtek, s hamar meg­szerezték a 15 pontos vezetésüket, amit a mérkőzés végéig még nö­velni is tudtak. A jó iramú, ér­dekes mérkőzésen a rendkívül jó dobóteljesítményt nyújtó Video­ton megérdemelten győzött. A BSK a védekezésben gyenge tel­jesítményt nyújtott. Ifjúságiak: Bajai SK—Videoton 94—93 (52—52) Ld.: Kovács 29, Hosszú 25, Sza­bó 15, Dara 11. A szoros eredmény nem tük­rözte híven az erőviszonyokat. A székesfehérvári játékvezető ala­posan megnehezítette a BSK if­júsági csapat dolgát. A győzelem­mel viszont a bajaiak biztosítot­ták a bajnoki címet. Zalaegerszegi TE—Kecskeméti SC 78—67 (39—27) Zalaegerszeg, 500 néző. Vezette; Szittya, Péter. ZTE: Lázár (20), Rózsás (8), Magyar I. (10), Góczán (6), Szűcs (26). Csere: Vágvölgyi (8), Iván- kovics, Németh. Edző: Varga Fe­renc. KSC: Felföldi (16), Székedi (8), Veress (4), Kovács (8), Farkas (6). Csere: Velkey (6), Szaffnauer, Szeredai/'Tóth (19). Edző: Kégei Tamás. A hét végén fejeződött be Bu­dapesten a világbajnokságra ké­szülő cselgáncsozók edzőtáboro­zása. Kiss Endre szinte egy bú­csúszóra ugrott haza, Kecske­métre. — Nagyon komolyan megdol­goztattak bennünket — mondta. — De azért szerencsésen túl va­gyunk rajta. Azt hiszem, a most megerősített alapok biztosítják, hogy fizikailag bírjuk a sorozat­mérkőzéseket. — A magyar bajnoki döntőben esélyesként elszenvedett veresége mennyiben befolyásolta felké­szülését? — Lelkileg egy kicsit visszave­tett. Azóta is többször gondolkoz­tam a dolgon. Nem vagyok róla meggyőződve, hogy reális vereség • Kanyarban, két kerékkel, két lábbal. Egyelőre csak így enge-' delmeskedik a roller. A Petőfi Népe totó-tanácsadója Magyar és olasz rangadók Játékos sportvetélkedő - csak győztesekkel A totó 49. heti. december 9-i szel­vényén nyolc magyar és nyolc olasz mérkőzés szerepel. Rangadó is talál­ható a szelvényen. Az éllovas csapa­tok, többsége idegenben játszik. Az NB Il-es mérkőzés közül kiemelke­dik a MÁV DAC—Kaposvár, a MÁV Nagykanizsai TE—Haladás és a Szol­noki MA V MTE—Nyíregyháza Vas­utas Spartacus rangadó. Az olasz A osztály legérdekesebb mérkőzéseit a rangadók jelentik. Közü­lük Ls az Inter—Perugia, és a Napo-. li—Torino összecsapást kíséri a leg­nagyobb figyelem, és a B osztályból a Como—Lanerossi, mérkőzést. Tippjuink: 1. MÁV DAC (Győr)—Kaposvári Rá­kóczi. NB II. Nyugati csoport. A győriek vasárnap vereséggel távoz­tak Körmendről. A listavezető hazai pályán nyert, s két pont előnyei ve­zet. Győrben nehéz mérkőzés előtt áll. de esélyes a pontszerzésre. Tippünk: x. 2. Sabaria—Nagykanizsai Olajbá­nyász. NB II. Nyugati csoport. Mind­ketten az élmezőnyhöz tartoznak és nincs lényeges különbség közöttük. A hazai pálya előnyét élvező szombat- helyiek esélyesebbek, ám az Olaj­bányász idegenben is jól szerepel. Tippünk: 1. x. 3. MÁV—Nagykanizsai TE—Haladás VSE. NB II. Nyugati fcsoport. A MÁV a kiesés elkerüléséért küzd. míg a Haladás a bajnoki címre pályázik. A nagyobb rutin is mellettük szól. Tippünk: 2. 4. Bakony Vegyész (Veszprém) — Komlói Bányász. NB II. Nyugati cso­port. A Vegyész szereplése az utóbbi hetekben nagyon rapszódikus. A Komló sem úgy játszik, mint aki a feljutásban reménykedik. A hazaiak­nak kell jobban a pont. mert közel vannak a veszélyes zónához. Tippünk: 1. x. 5. Szolnoki MÁV MTE—Nyíregyházi Vasutas Spartacus. NB II. Keleti csoport. A szolnokiak újabb veresé­gükkel nagyon leszakadtak. A nyír­egyháziak biztosan haladnak a baj­noki cím felé és győzelmük esetén valóra is válhat a kitűzött céljuk. Tippünk: 1. 2. 6. Asztalos SE—Orosházi MTK. NB II. Keleti csoport. Mindketten a ve­Nem akármilyen hangulatú vetélkedő zajlott szombaton a kecskeméti sportcsarnokban. A Petőfi Sándor Általános Isko­la nevelői, diákjai és szüleik vették birtokukba a létesítmé­nyeket. Zsongott a csarnok, tele volt vidámsággal, kacagás­sal. Több mint ötszázan tornáztak, vetélkedtek, játszottak. Egy csapatban a szülők a gyerekekkel. Egymásért, egymás ellen ... Vesztes mégsem volt. Mindenki nyert; egy kis testmozgást, sok vidámságot, egy kellemesen töltött délelőttöt. Szóval ennyit, lássuk a tényeket, azaz a képeket... • Szepes Lajos igazító: Vi­gyázz, kész, rajt!... volt... Ezzel a magam részéről tisztázottnak tekintem az ügyet. Túltettem magam a lelki konf­liktuson, s minden igyekezetem­mel a világbajnoki felkészülésre összpontosítottam. — Vannak-e új technikái, ame­lyekkel meglepheti majdani ellen­feleit? — Új elemek begyakorlásához sok idő szükséges. Nem kockáz­tatok. Azt tökéletesítettem, amit tudok. Régi erényeimmel szeret­nék helytállni. — Milyen reményekkel várja a vb-sorsolást? — Dobogós reményekkel. Érem­mel szeretnék Párizsból hazajön­ni... —bi— • Kiss Endre Európa-bajnoki bronzérmes cselgáncsozónk így töltötte kecskeméti pihenőjét. Ma már ugyanis Párizsban várja a világbajno­ki rajtot. szélyes zóna tagjai. Az elmúlt for­dulóban ls vereséget szenvedtek. Az MTK hazai veresége meglepetés. Tippünk: x. 1. 7. Ascoli—Avellino. Olasz A osztály. Az Avellino a Juventus legyőzésével szép bravúrt hajtott végre. Az Ascoli pontszerzése a Perugia otthonában ls annak számít. Egymás elleni mérkő­zésükön felváltva nyertek. Tippünk: x. 8. Bologna—Milan. Olasz A osztály. A Bologna megkezdte a felzárkózást. A Milan otthon nem bírt az újonc Udtnese csapatával és pontot vesz­tett. Háromesélyes mérkőzés. Tippünk: x. 1. 9. Cagliari—Fiorentina. Olasz A osz­tály. A Cagliari áll a legjobban a há­rom újonc közül az A osztályban. A Florentinának változatlanul nem megy a játék és a kieső helyen tanyázik. Tippünk: x. l. 10. Internazionale—Perugia. Olasz A osztály. Az Inter még mindig veret­len és pontelőnnyel listavezető. A Pe­rugia már a nyolcadik döntetlenjét érte el. Bizonyára most ls erre törek­szik. Tippünk: x. 1. 11. Napoli—Torino. Olasz A osztály. A Napoli gyenge szereplése feltűnő. A Torino viszont állja a harcot és tagja az élmezőnynek. Tippünk: x. 12. Como—Lanerossi Vicenza. Olasz B osztály. Rangadó mérkőzés, mind­ketten a feljutásért küzdenek. A Co­mo előnye három pont a Lanerossi előtt és veretlenül listavezető. Tippünk: x. 1. 13. Tarantó—Palermo. Olasz B osz­tály. Egyik csapatnak sem sikerült nyernie az elmúlt vasárnap. A Pa­lermo veresége ellenére is tagja a feljutásért küzdő csapatoknak, de már nagyon nehéz lesz ottmaradnia, mivel többen a nyakán „lógnak". Tippünk: x. + 1 mérkőzés: 14. Verona—Bari. Olasz B osztály. A Verona egyre lejjebb csúszik a táb­lázaton, míg a Bari együttese a jó szereplés után. felkerült a 3. helyre. Tippünk: x. 1. A további mérkőzésekre tippjeink: D. I. • Bekötik a legény fejét... Na, nem a lányok, hanem a szorgoskodó apukák. Egyelőre csak a kendő valós az egész meséből... # És repUI, szökken a fiú, szinte szállna, de hát ez a söprű bizony nem emelkedik. Csak a lábai.. • Boldogok és boldogabbak. Győztesek, akik felsorakoztak a csokoládéért. • A hajrából kijutott valamennyi osztálynak. (Banczik István fel­vételei) SPORT* SPORT MAI MŰSOR TELEVÍZIÓ 8.00: Tévétorna (ism.) (Színes.) 8.05: Iskolatévé. Orosz nyelv (ált. isk. 5. oszt.) Jól van Kenguru! 10.20: Stop! Közlekedj okosan! 10.25: Delta. Tudományos híradó 11.05: Nem kell kopogni. Angol filmvígjáték (ism.) 15.30: Iskolatévé. Orosz nyelv 15.50: Stop! (ism.) (Színes.) 15.55: Kamera. Film- és tévé­esztétikai műsor közép- iskolásoknak. A tévéjáték 16.35: Hírek 16.40: Johannes Kepler. Cseh­szlovák rövidfilm 17.10: Életet az éveknek — Nyugdíjasok műsora 17.40: Reklám 17.50: Virgács. Vidám Télapó­műsor (Színes.) 18.40: Staféta. Tíz perc ifjúság 18.50: A Közönségszolgálat tájékoztatója 18.55: Reklám 19.05: Olvassatok mindennap — Gyermekkönyvhét 19.10: Tévétorna (Színes.) 19.15: Esti mese 19.30: TV-Híradó (Színes.) 20.00: Maigret felügyelő. Francia bűnügyi filmsorozat. Maigret a panzióban 21.25: SALT I. rész (Színes.) 22.00: Unokáink is látni fog­ják . . . Egyházi műemlé­keink védelméről 22.40: TV-Híradó 3. (Színes.) 2. MŰSOR: 20.00: „E nyelv bűvöletében...” Portréfilm Kalász Már­tonról. A Pécsi Körzeti Stúdió műsora 20.40: Kertünk — udvarunk. Riportműsor (ism.) 21.00: TV-Híradó 2. (Színes.) 21.20: Reklám 21.25: Bolondok májusban. Angol tévéfilm (Színes.) KOSSUTH 8.27: Szocialista Brigádok Aka­démiája 8.56: Beszélni nehéz 9.08: Haydn: D-dúr szimfónia No. 101. „Az óra” 9.41: Kis magyar néprajz 9.46: Tarka mese, kis mese 10.05: Inasévek. Epizódok Kas­sák Lajos gyermekéveiből 10.31: Válaszolunk hallgatóinknak 10.46: Poulenc-dalok. Genevieve Touraine énekel 11.01: Örökzöld dallamok 12.35: Házunk tája 12.50: Operaslágerek 13.20: Örökzöld dzsesszmelódiák 14.10: Kóruspódium 14.39: A Bolgár Kultúra Házában 15.10: Zenekari muzsika 15.28: A VII. Országos Üttörö Parlamentről jelentjük II. rész 16.10: Kritikusok fóruma 16.20: Énekszóval, muzsikával 16.34: Fekete gazdaság — máso­dik gazdaság II. rész 17.07: Zenekari operarészletek 17.28: Hangverseny a Mindenki 11.30: zeneiskolája hallgatóinak 12.00: 18.15: Gyermekeknek. Amikor a kutyus meg a cicus szín­házat játszott. J. Capek 12.33: meséje 13.20: ''18.25: Mai könyvajánlatunk 19.15: Gondolat 13.30: 20.00: Kurtág György: Vonósné- 14.00: gyes Op. 1. 16.00: 20.14: Valóság-e a válság. Világ- 16.35: gazdasági dokumentummű- 16.40: sor 20.44: Világhírű zongoraművészek Arturo Benedettl Michel- 17.00: angeli 17.30: 21.29: Népdalkórusok, népi hang- 18.33: szerszólók 22.20: Tíz perc külpolitika 18.53: 22.30: Zenekari muzsika 19.25: 0.10: Táncdalok 19.45: 20.33: PETŐFI 8.05: Cowl operettjéből 21.25: 8.20: Világtörténelem dióhéjban 21.57: 8.33: Idősebbek hullámhosszán 9.28: Nóták 22.20: 10.00: Zenedélelőtt A Szabó család Népi zene. A Magyar Rá­dió zenekara játszik, La­katos Sándor vezetésével Tánczenei koktél Egy kis figyelmet kérek! Jegyzet Éneklő ifjúság Kettőtől négyig .. . Mindenki iskolája Egészségünkért! A csodatükör. Részletek Buday Dénes—Babay Jó­zsef daljátékából Nyolc rádió nyolc dala Ötödik sebesség Barangolás régi hangleme* zek között Cigánydalok, csárdások Tallózás A beat kedvelőinek Dr. Konrád Lorenz Nobel- díjas etológus és író port­réja Voith Ági zenés portréja Népizene. Nyári Károly zenekara játszik Kellemes pihenést! Szóra­koztatózene éjfélig 3. MŰSOR 8.08: Barokk versenyművek 9.00: Iskolarádió 9.30: Kórusok. 9.55: Legszebb Puccinl-lemeze- inkból 11.05: A LaSalle vonósnégyes le­mezeiből 12.14: A zeneirodalom remekmű­veiből 13.07: Berlioz: Faust elkárhozása — drámai legenda U.03: Bartók kamarazenéjéből 15.46: Luisa Miller. Részletek Verdi operájából- 16.45: öt földrész zenéje. Vene­zuela 17.00: Iskolarádió 17.30: Meditáció 17.40: Magnósok, figyelem! 18.25: Híres előadóművészek fel­vételeiből 19.05: Iskolarádió 20.33: A dzsessz történetéből — 53. rész 21.13: Smetana: Az eladott meny­asszony. Háromfelvonás os vigopera SAKK Salánki Endre (BÁCSÉP SC) a megyei villámbajnok A megyei egyéni villámbajnokságot vasárnap Kecskeméten a BACSÉP SC versenytermében rendezte a megyei sakkszövetség. 32 fő adta le a neve­zését, így négy csoportot alakítottak ki, ahonnan csoportonként az első 3—3 az „A” döntőbe, a 4—6. helye­zettek pedig a „B” döntőbe jutottak. Az „A” döntő végeredménye: 1. Salánki Endre (BACSÉP. SC) 9, 2. Csala Imre (BACSÉP SC) 8,5. 3. Czeglédi Zsolt (BACSÉP SC) 7, 4. Komoróczki I (BACSÉP SC) és Zsí­ros László (K. Tip.) 6—6, 6—8. Bran­dies József (BACSÉP SC), Hajagos János (BACSÉP SC) . és Gyarmati István (K. Tip.) 5,5—5,5, 9. Molnár Zoltán (BACSÉP SC) 5, 10. dr. Ko­rom Gábor (K. Tip.) 4, ll. Lovass Imre (BACSÉP SC) 3,5, 12. Lovas Dániel (BACSÉP SC) 0,5. A „B” döntő végeredménye: 1. Abel Lajos (BACSÉP SC) 11, 2. Szécsényl Mihály (Kiskunhalas) 7,5, 3. Tóth Zoltán (Kkhalas), 7, 4—5. Donkó Mátyás (BACSÉP SC) és Ku- kucska János (Kkfháza) 6,5—6,5, 6—7. Czibulka Zoltán (Kalocsa) és Holló- si-Slmon I. (Kkhalas) 6—6, 8. Gór József (K. Tip.) 5.5, 9. Csabai Imre (K. Tip.) 4,5, 10. Mészáros András (Kkfháza) 3; 11. Schilling Sándor (Kkhalas) 2. 12. Szemenkár György (SE-n kívüli) 0,5. ORSZÁGOS CSAPATBAJNOKSÁG I. osztály Függőjátszma-értékelések a XIII. fordulóból: Volán—KGM Vasas 0,5:0,5 (7,5:6.5), BACSÉP SC—Miskolc 1:1 (7:7). A bajnokság végeredménye: 1. MTK-VM 13 12 2. Bp. Spartacus 13 12 3. Bp. Honvéd 13 8 4. Bp. VSC 13 8 5. Bp. Volán 13 8 6. KGM Vasas 13 5 7. Bp. Statisztika 13 7 8. Bácsép SC 13 6 9. Tapolcai „Meresz­jev” HSE 13 5 10. Miskolci Medicor 13 3 II. Zalaegerszegi TE 13 6 12. Bp. Vasas 13 — 13. Debr. Universitas 13 3 14. Pécsi MSC 13 — OB II. nyugati csoport Függőjátszma-értékelések a XIII. fordulóból: Ganz Villany—FTC 1:0, (8:6), BKV Előre—MÉM 0,5:0,5, (8,5:5,5). Magyar Viscosa—Dunaújv. 0,5:0,5 (6,5:7,5). A bajnokság végeredménye: 1. Bp. Tip. TE 13 13 — — 124 2. MALÉV 13 9 — 4 109.5 3. Bp. Törekvés 13 8 — 5 97 4. K. Tipográfia TE 13 7 1 5 95 5. Ganz Villany 13 7 1 5 95 6. MÉM 13 6 — 7 89.5 7. Magyar Viscosa 13 5 — 8 87.5 8. Vasas Láng 13 6 1 6 87 9. FTC 13 6 1 6 86 10. BKV Előre 13 6 — 7 85,5 11. Komlói Bányász 13 6 1 6 85,5 12. Győri KTMF 13 4 — 9 85 13. Dunaújv. Papírgy. 13 6 1 6 85 14. Kaposvári SE 13 1 — 12 62,5 A két megyei csapat eredményének részletes elemzésére a későbbiekben még visszatérünk. Gímes György — 1 118,5 1 — 110.5 1 4 102 — 5 98 1 4 92.5 2 6 92 1 5 91.5 1 6 88 — 8 88 3 7 85 — 7 84 4 9 79 — 10 73 2 11 72 ATLÉTIKA Felsőszentiván győzött a pontversenyben A bajai járási sportfelügyelőség no­vember 30-án Vaskúton rendezte meg az általános Iskolák őszi mezei futó­versenyét. Nyolc általános iskola 259 tanulója indult a versenyen. Eredmények: LÁNYOK: II. korcsoport (600 m) 35 Induló, 7 csapat: 1. Klein Gabriella (Felsőszent­iván), 2. Taskovics E. (Vaskút), 3. Feresák M. (Felsőszentiván). III. korcsoport (800 m) 39 Induló, 8 csapat: 1. Varga Ibolya (Vaskút), 2. Fábián E. (Dávod), 3. Varga B. (Vas kút). IV. korcsoport (1200 m) 34 Induló, 7 csapat: 1. Brlkity Erzsébet (Felső­szentiván), 2. Molnár Zs. (Csávoly), 3. Lichtenberger Zs. (Dávod). FIÜK II. korcsoport (800 m) 34 Induló, 7 csapat: 1. Czikollai Erik (Vaskút), 2. Zórlty (Dávod), 3. Balogh (Vaskút). III. korcsoport (1200 m) 35 induló, 7 csapat: 1. Kling Keresztély (Vasftút), 2. Böthe (Dávod), 3. Nagy (Csávoly). IV. korcsoport (1800 m) 39 induló, 8 csapat: 1. Farkas Ferenc (Nagyba- racska), 2. Pataki (Felsőszentiván), 3. Balogh (Dávod). összetett pontversenyben: 1. Felsőszentiván! Alt. Isk. (Testne­velő: Kiss József), 2. Nagybaracskai Alt. Isk., 3. Vaskúti Alt. Isk., 4. Dá- vodi Alt. Isk., 5. Sükösdi Alt. Isk., 6. Érsekesanádl Ált. Isk., 7. Csávolyl Alt. Isk., 8. Szeremlei Alt. Isk. A vaskút! Bácska Sportegyesület a győztes csapatnak egy kupát aján­lott fel. amelyet Zórlty József, a ter­melőszövetkezet párttitkára adott át a Felsőszentiváni Általános Iskola csapatkapitányának. SOROKBAN SÚLYEMELÉS A DVTK sportcsarnokában rendez­ték meg a hét végén az Avas Kupa országos felnőtt súlyemelő versenyt, amelyen a Kecskeméti Spartacus szí­neiben Kasza György indult. A kecs­keméti versenyző saját, 190 kg-os me­gyei csúcsát 200 kg-ra javította (82.5, 117,5) és ezzel a teljesítménnyel az előkelő 2. helyen végzett. GÓLLÖVŐLISTA A megyei labdarúgó-bajnokság 18. fordulója után is Agócs (KAC) veze­ti a listát 18 góllal. 17 gólos Csurka (KTE), 13 gólos Karsai (KAC). 12 gólos Radlcs és Kovács L. (BSK). 10 gólos Kisznyér (még a H. Kun B. SE színeiben). Rácz (H. Szamuely SE). 8 gólos Sahin (Kkfházl Szöv. SE), Sárközi (Kiskőrös), Kállai (Lajosml- zse). Józsa (Tlszakécske). 7 gólos Herner (Fájsz). Piukovics (H. Gábor A. SE). Dongó (Kkfházl Szöv. SE), Bohács (KTE). Szabó (még a H. Kun B. SE szüleiben), Szász (H. Kun B. SE). Vajda (Lajosmlzse), Marusa (H. Szamuely SE), Sudár (Sükösd), Bé- leczki (Tompa). CSELGÁNCS Kiss: „Dobogós reményekkel...”

Next

/
Oldalképek
Tartalom