Petőfi Népe, 1979. december (34. évfolyam, 281-305. szám)
1979-12-09 / 288. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! NEM KIELÉGÍTŐ A SZERZŐDÉSES KAPCSOLATRENDSZER A kiskunsági mezőgazdasági szövetkezetek tapasztalatai Az MSZMP KB 1978. március 15-i ülése meghatározta a szerződéses kapcsolatok fejlesztésének hosszabb távra szóló feladatait is. Megállapította, hogy a termelési és értékesítési biztonság alapvető feltétele a tervszerű és zökkenőmentes áruforgalom. Ezt elsősorban a felvásárlás szervezettségének, személyi, anyagi, műszaki felkészültségének növelésével, a termelők és felvásárlók közötti szorosabb együttműködéssel, a szerződéses fegyelem erősítésével lehet elérni. A mezőgazdasági szövetkezetek növekvő árukibocsátásának országosan mintegy 80 százalékát mindössze 15 nagyvállalat veszi át. Hasonló a helyzet a megyében is. Tekintettel a felvásárlás megszervezésének fontosságára, a Kiskunsági Mezőgazdasági Szövetkezetek Területi Szövetségének elnöksége Kecskeméten kibővített ülésen vitatta meg az idei termékértékesítést és a szerződéses kapcsolatrendszerek tapasztalatait, a további tennivalókat. A témát előzőleg a szövetség anyag- és áruforgalmi bizottsága megtárgyalta, melynek alapján jelentést készített az általános helyzetről. A beszámolót az elnökség elé terjesztették és Patyi László, az anyag- és áruforgalmi bizottság elnöke szóban is kiegészítette. Közismert, hogy a szerződéses kapcsolatrendszerben igen sok gond jelentkezett. Több minisztérium is foglalkozott a témával, a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium ez évben irányelveket adott ki. A bajok főként a partnerek eltérő érdekeiből származnak. 'A jelentés felett élénk vita alakult ki. A mezőgazdasági szövetkezetek vezetői elmondták: fontos lenne, hogy a partnerektől a tervkészítést megelőző időszakban megkapják a szükséges információkat és még a tervek jóváhagyása előtt meg tudják kötni a szerződéseket. A tapasztalatok szerint gyakori a megállapodások elhúzódása, elsősorban az árinformációk késedelmes közreadása miatt, de gyakran az is előfordul, hogy a mennyiségben sem tudnak megegyezni. Az előre elkészített szerződéses nyomtatványok módosítására a vállalati megbízottnak általában nincs lehetősége, felhatalmazása. A nyomtatványok egy részénél a trösztök erre a célra helyet sem hagynak. Az ilyen nyomtatványok alkalmazása azzal is együtt jár, hogy esetenként hivatkozási alapot nyújtanak a megyei vállalatok vezetőinek, ami kizárja a helyi sajátosságok érvényesítésének jogos és szükségszerű lehetőségét. Példaként említették meg a dohányipart, a baromfiipari vállalatokat. Így gyakran a termékértékesítési szerződés a vállalati akarat egyoldalú érvényesítésének eszközévé válik. Szó esett a minősítésiről is. Elismerték a szövetkezetek vezetői, hogy a gazdaságoknak is feladatuk az áru minőségének megóvása, de a vállalatok részéről sok szubjektivitással találkoznak. Számolni kell azzal, hogy a termelésnövekedéssel párhuzamosan távolról sem nő olyan arányban a hazai élelmiszerfogyasztás. Ezért a fennmaradó mennyiséget csak külpiacokon lehet értékesíteni, ez még jobban aláhúzza a minőségi követelményeket. A felvásárló és a feldolgozó vállalatok részéről a szabványok alkalmazása során gyakori a következetlenség. Termékhiány esetén lazábban, bőséges kínálatnál pedig túlzott szigorúsággal alkalmazzák a szabvány előírásait. A példák egész sorát említették a hozzászólók, amelyekből az derült ki, hogy egyes vállalatok kihasználják monopolhelyzetüket, mások pedig igyekeznek a növekvő költségeket a szövetkezetekre hárítani. Kétségtelen, hogy az 1980-ban életbe lépő szabályozó rendszer a vállalatoknál is megszigorítja a gazdálkodást. Azonban tekintettel kell lenniök arra, hogy a mezőgazdasági szövetkezetek is hasonló gondokkal küzdenek. Többen megemlítették; ahhoz, hogy a mezőgazdasági szövetkezetek termékeiket a valóságos értékben, minőségben tudják értékesíteni, szükséges a szerződéses rendszerek keretei között erre jobban felkészülniök. A szerződéses fegyelem kölcsönös betartása döntő, mert különben nem lehet kialakítani megfelelő partneri kapcsolatokat. Számos észrevétel hangzott még el. A szerződéses kapcsolatrendszernél jelentkező gondokat, tapasztalatokat a területi szövetség továbbítja az illetékesekhez. Szombaton a soroksári állomáson tartott ünnepségen felavatták a 160 kilométer hosszúságban villamosított, Budapest—Kelebia-országhatár közötti vasúti fővonalat. Az avatóünnepségen részt vett Borbély Sándor, az MSZMP KB titkára, ott voltak a KPM és a vasút vezetői, a jugoszláv vasutak, a Nemzetközi Beruházási Bank és a munkában részt vett hazai és csehszlovák vállalatok képviselői. K. S. Szűcs Zoltán, a MÁV vezér- igazgatója beszédében egyebek között elmondotta, hogy á leggazdaságosabb vontatási rendszert ma már a vasúthálózat 16 százalékán alkalmazzák, a Vasúti áruforgalom felét villamosított vonalakon bonyolítják le. Beszámolt arról, hogy a kétoldalú megállapodás alapján a jugoszláv vasút — amely 1976-ban villamosította a Bar—Belgrád közötti vonalat — jövőre csatlakozik a villamosítással Belgrádtól az országhatárig, így Budapesttől az AdNapokkal ezelőtt ünnepi díszbe öltöztek az áruházak kirakatai, sajátos hangulatú- hangvételű reklámok provokálnak bennünket úton útfélen, s emlékeztetnek a közmegegyezéssel állampolgári kötelességnek kikiáltott karácsonyi ajándékbeszerzésre. Az üzletekben máris ember ember hátán. Ezüst- és aranyvasárnapi rekordok dőlnek meg, sosem látott forgalmi csúcsok születnek. Mint minden év decemberében, a hazai kereskedelem és vendéglátóipar 360 ezer dolgozója ezúttal is türelemből, szaktudásból, hivatásszeretet- ből és emberi magatartásból vizsgázik. De megméretünk mi vevők, ügyfelek, vendégek is valamennyien. Es nemcsak vásárlói-fogyasztói mivoltunkban. Hitvesként, szeretőként, szülőként, gyermekként, rokonként, barátként, stb. is. Mi több: tokkal keményebb próbatétel ez, mint nyakunkba venni a várost, kétségbeesetten, lélekszakadva rohangálni, pultok előtt birkózni... Örökké okos és mindenben kételkedő ismerősöm hirdeti fennen: ajándékozási kultúriai tengerig villamos mozdonyók továbbíthatják majd a személy és tehervonatokat. Az ünnepi beszédet követően Urbán Lajos közlekedési- és postaügyi államtitkár engedélyt adott a vonal üzembe helyezésére. Az állomás 3. vágányán álló tehervonat útját „elzáró” szalagot Paja László, a MÁV villamos- felsővezeték építési főnökség szerelője vágta át, majd elindult Kelebiára az első villamos mozdonnyal vontatott szerelvény. Az 1800 tonna tranzitárut — egyebek között csehszlovák, lengyel és szovjet vagonokat tartalmazó 681 méter hosszú tehervonatot, Kele- bián veszi át a jugoszláv vasút. ♦ A villamosítás bevezetése a budapest—kelebiai vonalon évi 11 ezer tonna gázolaj-megtakarítást eredményez, ezen túlmenően bővíti az ország egyik legfontosabb vasúti fővonalának a kapacitását, meggyorsítja Észak- és Dél-Európa között a hazánkon átmenő személy- és áruforgalmat.’ (MTI) • Az utóbbi napokban a Budapest—Kelebia közötti szakaszon elindultak az első villanymozdonyok, hogy a szakemberek terhelési, sebességi és vontatási próbákat, valamint érintésvédelmi és biztonságtechnikai ellenőrzéseket végezzenek. Felvételeink a próbajárat során készültek. ránk elsorvadt, színvonala oly mélyre ereszkedett, hogy nem is látszik a „színe”, sőt kultúrának se nevezhető már. Régen elfelejtettünk — ha valaha tudtunk egyáltalán — szívből örülni és másnak igazi örömet szerezni. Egyfajta kíméletlen árufétis uralkodott el rajtunk: az ipar különféle termékeit imádjuk-hajszoljuk elsősorban — és természetesen önmagunkat. Súlyos ítélet, mégis — ahogy mondani szokták — van benne valami. Teljesen egyetérteni azonban a gondolatmenet másik felével könnyebb, miszerint mindig mindenkinek hiányzik valami alig-alig nélkülözhető használati tárgy. Valami kis apróság, legfeljebb két-háromszáz forint értékű mindennapi holmi, amit éppen elhagytunk, vagy elszaggattunk, vagy nem találunk az első boltban, aztán pedig nincs kedvünk, esetleg elfelejtünk utánamenni, holott nagy szükségünk van rá. Egy jó toll például, egy esernyő, öngyújtó, óraszíj, dezodor, kézitáska, manikűrkészlet, pénztárca és így tovább. E fontos — mert praktikus — dolgok hiányát kellene észrevenni, számon tartani mindazoknál, akik iránt megkülönböztetett érzelmekkel viseltetünk, illetve kellene, illenék, netán szeretnénk viseltetni. Magunkévá téve az eszme- futtatást, megfogalmazhatjuk a lényeget. Ahhoz, hogy eljuthassunk ama bizonyos felismerésig, mármint, hogy ragaszkodásunk, őszinte nagyrabecsülésünk jeléül nyújthassuk át azt, amit adott esetben az illető önmagában is nagyra tud értékelni, nos ahhoz sokkal, de sokkal jobban kellene ismernünk egymást; több időt, figyelmet és energiát kéne szentelnünk egymásnak. Általában és folyamatosan, s nem csupán ajándékozások, családi ünnepek, köszöntők idején... Ismerek középkorú férfit, aki egyszerűen nem tartja számon, s nem is érdekli hányas cipőt hord, valamint hogy festi-e a szemét, s ha igen, milyen színű festékkel a neje. Hallottam olyan nőről is — s ugyan ki nem találkozott hasonlóval —, aki „véletlenül" nem emlékezett a férje szemüvegének dioptriaszámára, s arra sem: krémet vagy habot ken az arcára, avagy szappanozik borotválkozás előtt. Másoknak meg az „megy ki éppen a fejükből": pipázik, vagy cigarettázik a nagypapa, milyen nyavalyára szedi a gyógyszert a mama, és a történelmi vagy a tudományos-fantasztikus könyveket kedveli inkább a gyerek. Amikor arról értesülök, hogy K-éknál nercbunda, T-éknél arany karóra, V-éknél filmfelvevőgép, Z-éknél spanyol csizma és angol szövet került a fenyőfa alá, eszembe jut: vajon mennyi gyöngédséget, sze- retetet és tiszteletet pótol ez a hirtelen és gyakran erőn felüli álnagylelkűség? Am gyanakvással fogadom az állandóan inget, pulóvert, sálat, nyakkendőt, parfümöt, stb. vásárolók — aki hiábavalóságnak, elkerülhetetlen rossznak tekintik az ajándékozást — igénytelenségét, sivár ízlésvilágát is, mellyel, bár olykor jószándékkal, de szakadatlan terrorizálják környezetüket. Tudom, nehéz ilyenkor ellenállni beidegződött szokásoknak, áruházi csábításnak, felfokozott örömszerzési vágyunknak. Konkrét, személyre szabott jótanács nemigen létezik. Ésszerűségre, a helyes arányok betartására lehet leginkább hivatkozni a karácsonyi ajándékozással összefüggésben is. Igazodjunk önzetlenül a másikhoz, érzelmeinkhez és pénztárcánkhoz, de az az aktus az ünnep előestéjén min-; dánképpen csak kiegészítő kedveskedés, emberi kapcsolataink hitelesítő mozzanata legyen. K. F. A megyei pártbizottság meghívására a megyében tartózkodó OKP Modena megyei Bizottságának delegációja szombaton délelőtt Kiskunfélegyházára utazott Horváth Istvánnak, a megyei pártbizottság első titkárának és Katanics Sándornak, a megyei pártbizottság titkárának kíséretében. A Vörös Csillag Termelőszövetkezetben a vendégeket Pesir István, a közös gazdaság elnöke és Sztanojev András, a városi pártbizottság első titkára, illetve dr. Matos László, a megyei tanács elnökhelyettese és Is- pánovits Márton, a MÉSZÖV elnöke fogadta. A mo- denai pártküldöttség este a Szikrai Állami Gazdaságban tett látogatást, ahol Magyar Ferenc, az állami gazdaság igazgatója köszöntötte a vendégeket. Ma az OKP Modena megyei Bizottságának küldöttsége Budapestre utazott, ahol a főváros nevezetességeivel ismerkedtek, majd haza indultak. Németh Mihály diszpécser és Spitrer Károly föelektrikus ellenőrzi az áramellátást. • Nádasi László, a villanymozdony vezetője próbaterhelést végez. PETŐFI NÉPE AZ MSZMP BÄCS-KISKUN MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA XXXIV. évf. 288. szám Ára: 1,20 Ft 1979. december 9. vasárnap Összehívták az országgyűlést A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa az alkotmány 22. paragrafusának 2. bekezdése alapján az országgyűlést december 20-án, csütörtökön 11 órára összehívta. A kormány javasolja, hogy az országgyűlés tűzze az ülésszak napirendjére a Magyar Népköztársaság 1980. évi költségvetéséről szóló törvényjavaslatot. (MTI) Folytatódó igazolás 3. oldal Kritikus légkör, élénk vita 4. oldal Művelődés, irodalom, művészet 5. oldal Elutazott az Olasz Kommunista Párt Modena megyei Bizottságának küldöttsége BUDAPEST—KELEBIA KÖZÖTT Átadták a villamosított vasútvonalat • Megérkezik az első villanymozdony Kiskunhalasra. (Karáth Imre felvételei)
