Petőfi Népe, 1979. december (34. évfolyam, 281-305. szám)

1979-12-07 / 286. szám

r

1979. december 7. • PETŐFI NÉPE • 5

„A BARÁTSÁGOT MINDIG SZERETTEM”

Emlékidéző beszélgetés Nemesszeghy Lajossal 1

A lassan-lassan 80. éve felé közeledő pedagógus karnagy Jelenleg Is Kecskeméten, a Budai utcai lakásában éli sajnos immár évek óta egyedül. Aki évtizedeken keresztül aktívan és sokoldalúan részt vett Kecskemét és a megye kulturális életének, művelődési arculatának formálásában, Jelenleg betegen, ám egyáltalán nem megtörve éli csendes, de szellemileg aktív, nyugdíjas életét. Amikor nemrégiben felkerestük, hogy emlékeiről, változatos életéről, sokoldalú munkásságáról beszélgessünk, sok olyan dolgot tudtunk meg tőle, mely a nagyobb nyilvánosság érdeklődésére is méltán számot tarthat.

Esztergom megyében született a század elején, Muzsla községben. Iskoláit Kecskeméten, Szegeden, Budapesten és Bécsben végezte. Unokaöccse annak az egykori Nemesszeghy István nevű karnagynak, akinek a múlt század végén Kecskemét oly sokat köszönhetett. Ű volt ugyanis annak a kórusnak az első karnagya, mely ma Kodály Zoltán nevét viseli. Fiatalkora meglehetősen színes, sőt kalandos volt; több nyelven beszélt, s mint muzsikus, egész Európát bejárta. 1933 óta Kecskeméten él. Azóta volt zeneiskolai tanár, megyei szakfelügyelő és szakreferens, vezető karnagy stb. ő volt annakidején a kecskeméti szimfonikus zenekar alapító karnagya. Tanított többek között az itteni képzőben, és mintegy másfél évtizeden keresztül a Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskolában. Sokoldalúságára jellemző, hogy jogot és orvostudományt éppen úgy tanult, mint bölcsészetet. Angolul, németül, oroszul, franciául, olaszul beszél, és otthonosan mozog a latinban és az ógörögben is. Közművelő lődési megszállottsága mindenkor közismert volt, és az még ma is. Húsz éven keresztül ő volt a TIT megyei szervezete művészeti szakosztályának vezetője, és legalább ennyi időn át a Katona József Társaság egyik vezetőségi tagja. Éveken át mint lapunk zenekritikusa dolgozott. Mindezekért méltán érdemelte ki a Szocialista Kultúráért megtisztelő kitüntetést. Egy ideig zeneszerzéssel is foglalkozott. Több dala országosan sláger lett annak idején. Kedvenc hangszere mindenkor a hegedű volt. De játszott zongorán, brácsán, klarinéton, oboán és bőgőn is. A Petőfi Népén kívül írt a Kiskunságba és a Parlandó című folyóiratba is. 1967 óta nyugdíjas.

• „Zenét mindennap hallgatok.” (Straszer András felvételei)

Kodály Zoltán levele

— Ügy tudom, járt itt egykor Kodály Zoltán is.

— Igen. Többször is. Amikor például első alkalommal itt volt, éppen Angliából érkezett; jól emlékszem, a folyosón ebédeltünk.

— És mások?

— Hogyne; sokan. Jól érezte magát nálam Vásárhelyi Zoltán, Tóth Aladár éppen úgy, mint például Vásárhelyi Ödön hegedűművész, aki jelenleg Amerikában él. De járt ebben a házban Szőnyi Erzsébet zeneszerző, és Kioko japán zenepedagógus.

— Ez azt jelenti, hogy e falak között mindig zajlott az élet...

— Hát, igen, ezt elmondhatjuk, nyugodtan.

Körülnézek a tágas szobában. Először az ismert fotókat látom: Zathureczky Edét, Bartókot, Kodályt. De van itt más is: Liszt Ferenc korabeli fényképe, amint együtt van egy társaságban más muzsikusokkal.

— Ez M. Bodon Pál ajándéka — mondja Nemesszeghy Lajos. — Ű volt az — teszi hozzá —, aki oly hosszú időn át a kecskeméti zenei élet lelkes, megszállott vezetője volt.

Egy másik képre téved a tekintetem. Ezen 'jó négy évtizeddel ezelőtti kórus látható. S a karnagy az akkor még délceg Nemesszeghy Lajos. Erről ezt mondja:

— Ezt az együttest annak idején

ÚTTÖRŐÉLET

Megjelent a Kincskereső!

Az úttörőknek készülő irodalmi lap. a Kincskereső decemberi száma is megjelent. A gyermekek nemzetközi éve jegyében ezt a számot gyerekek írták tele. versekkel, mini-novellákkal, riportokkal, sőt az illusztrációkat is ők készítették. A művek többsége a Kincskereső-táborban készült, ahová a nyári vakáció idején irodalomkedvelő gyerekek gyűltek össze két hétre.

Érdekes a Cili álmai című képregény (!). amit két dombóvári kislány közösen rajzolt és írt. De

találtok ügyes műfordításokat is. A Kincskereső májusi számában Janikovszky Éva írónő egy érdekes könyvről számolt be, amelyben a világ gyerekeinek kívánságait gyűjtötték össze. Most sok magyar gyerek is megírta vágyait, álmait az írónőnek, aki ezeket csokorba gyűjtötte —, és közölte ebben a füzetben.

Jót mulathattok még a másik, Az úgy volt... kezdetű képregényen, és eltűnődhettek Csorba Tibor tehetségéről árulkodó versein.

Tudósítóink jelentik

• A Kodály-portrc a házi archívum becses darabja.

Bartók is hallotta énekelni. Ma is büszkeség tölt el, ha erre gondolok.

Az idős karnagy ezután emlékei közt keresgélve elővesz egy számára nagyon-nagyon becses levelet: Kodály Zoltán hozzá intézett sorait. És már kezdi is olvasni, tőle megszokottan, jó hangosan:

,,Kedves Nemesszeghy! Közbejött hivatalos dolgom miatt letá- viratoztarri, de bár örömmel látom a bizottságot máskor az iskola ügyeinek megbeszélésére, azt azonban előre kérem, hogy a rólam való elnevezést mellőzzék. Eddig már annyi intézménytől kértem ezt, hogy nem tehetek kivételt. Arról lehet szó, hogy egyszer odamegyek megnézni az iskola munkáját, de minden ünnepség nélkül, munkanapon, munkaközben többet ér ha nevem nélkül, szellememben dolgoznak, mint Jordítva! Szíves üdvözlettel Kodály Zoltán.”

Meg kell említeni, hogy a mester minden szerénysége ellenére az iskolát később mégis őróla nevezték el.

Tovább ismerkedünk a tárgyakkal, a beszédes emlékekkel.

Van itt Kodály-portré, Prohász- ka József festőművész alkotása; látható itt Szőnyi-akvarell; egy emlék Helsinkiből, valamint levél Londonból, Olaszországból, Amerikából stb.

És nem utolsósorban sok-sok minden, mely az egykori gazdag

életű élettársra, Nemesszeghyné Szentkirályi Mártára emlékeztet. Akinek egyik főműve a kecskeméti ének-zenei iskola létrehozása volt. De írt ő tankönyvet is olyat, melyet japánul, angolul, németül és dánul is megjelentettek, és mely még a távoli Ausztráliába is eljutott.

— Meglehetősen sok újságot, folyóiratot látok itt — mondom.

— Igen. Olvasás nélkül nem élhet az ember. Szeretem a napi- és hetilapokat, a folyóiratokat, éppen úgy, mint a különféle szakmai könyveket.

— Mi az, ami igazi nagy örömet adott önnek eddig?

— A barátságot mindig szerettem. Kell a jó társaság. És persze örökösen, örökösen, kifogyhatatlanul az olvasás. Szenvedélyem a sakk. Ennek bolondja vagyok.

— És a hegedű?

— Sajnos, az most már egyre ritkábban. Kezdenek merevedni az ujjaim.

— És a zenehallgatás?

— Kicsi túlzással azt mondhatom: van úgy, hogy reggel öttől éjfélig egyfolytában.

— Mi az, ami legjobban érdekli mostanában?

— A filozófia. Töprengek az élet értelmén, az emberiség nagy gondjain, egyszóval az egész világon. Van úgy, ha nem tudok aludni, hogy egész éjszakán át gondolkozom.

Varga Mihály

Érdekes eseményről küldött beszámolót a császártöltési úttörő- csapat krónikása, Villányi Andrea. Az elmúlt napokban jeles esemény színhelye volt iskolájuk: Honfi György mesterjelölt harminc pajtással játszott sakkszimultánt. Az izgalmas és szórakoztató vetélkedőnek természetesen sok nézője, szurkolója volt. A mesterjelölt sorra-rendre megnyerte a játszmákat, az esemény végén pedig meleg szavakkal mondott köszönetét a pajtásoknak, akik megmérkőztek vele, és arról beszélt, hogy évekkel ezelőtt maga is így kezdte a sakkozást.

*

Varga Erzsi gondosan fogalmazott szép összefoglalót küldött Kecelről, a csapatnál tevékenykedő szakkörök munkájáról. Mint Erzsi írja. összesen tizenkét szakkörből választhatják ki a pajtások azt, ami érdeklődésüknek leginkább megfelel. Sókan járnak a sport, a zene és a táncszakkörbe, vagy éppen társaik közlekedését irányítják reggelenként, a szakkörben elsajátított szabályok " birtokában. A legismertebb a batik- és rajzszakkör, amit B. Boros Ilona vezet, összesen hatvanan ismerkednek a rajzolás, festés különböző technikájával, nagy sikerrel, hiszen a keceli gyerekek munkái külföldön is sikert arattak, számos kitüntetést nyertek.

Hasonló érdeklődésre tart számot az ifjú vöröskeresztesek szakköre, amelyet Szabadi Ferencné vezet. Jelenleg negyvennyolcán tagjai a szakkörnek, huszonnégyen most ismerkednek az egészségügyi szabályokkal — a másik huszonnégyes csoport pedig csecsemőgondozást tanuf! S. K.

REJTVÉNYFEJTŐKNEK

Pajtások! Ezen a héten kisdobosoknak közöljük a fejtörőt, címe:

Ki miben lakik?

Tűnődjetek tehát el azon, hogy például az arab lakhat-e jégkunyhóban?

A megfejtéseket levelezőlapon december 13-ig küldjétek el szerkesztőségünk címére (Petőfi Népe Szerkesztősége Kecskemét Pf.:

76) ilyen formában:

A—1; B—2 ... stb. Természetesen ez nem a jó megfejtés! A helyes megfejtést beküldők között tíz könyvet sorsolunk ki. A levelezőlapra ne feledjétek el felírni: Kisdobosrej tvény!

Az elmúlt héten közölt keresztrejt vény helyes megfejtői közül könyvutalványt nyertek: Vida Irén, Kis

kunmajsa; Kovács Józscfné, Ladány- bene; Beretka Mátyás, Baja; Jenes Sándor, Nagykörös.

A különc lengyel gróf

ÍZ épzeljék el, hogy szép na- pos őszi délidő tájt gépkocsi-kiránduláson járnak — arra alá. Baja környékén. Szemüket behunyva is látják a bájos, szelíd lankájú vidéket, ahol a tekintet rőt színű szőlők, ligetek, gyümölcsösök szőnyegein siklik le a műútról a Dunát kísérő erdők párába olvadó sövényéig.

mocsárvár állt Kórnik helyén. Két századdal később a Górka család építtetett ide gótikus várat. Rá egy századra egy másik neves poznani családra, a Dzia- lynskiekre szállt a vár, és birtokukban is maradt 1880-ig. Ok építtették át a középkori várat 1827—1861 -között az angol gótikus kastélyok mintájára.

Ebben helyezte el a család gazdag gyűjteményét, amelynek nagy része ma is a kastélyban található. Szépen felgyarapodva. 1880 után tudniillik ugyancsak jeles családra, a Zamoyskiakra szállt át a kastély, s ők a gyűjteményt tovább gazdagították. Az utolsó tulajdonos, a nagy lengyel patrióta. Wladyslaw Zamoyski az 1920-as években végrendeletileg a lengyel államra hagyományozta. A háború utáni helyreállítás óta a kastély — múzeum, s Poznan környékének érdekes látnivalója.

A/fért ideje már belépni, s járni teremről teremre, ahogy az idegenvezető kalauzol bennünket.

— Ez a dolgozószoba, azon az ágy-íróasztalon, az üveglapok közé óvólag elhelyezett vastag fó- liáns volt a gróf vánkosa... — halljuk az ismertetést, és ettől kezdve nem nyugszunk, míg kíváncsiságunkat ki nem elégítik a magyarázattal: miféle ágyról, s vánkosról van szó?

— Nemsokára láthatják Wladyslaw Zamoyski szakállas arcképét. A nagyúr lelkes, nyakas lengyel hazafi volt, földje és népe felé fordult. Egy kicsit Tolsztojra emlékeztetett. Különcnek is tartották. Fogadalmat tett, hogy addig nem fekszik ágyba, amíg hazája fel nem szabadul a porosz elnyomás alól. Állta is a szavát. Attól kezdve íróasztalán aludt, s feje alá azt a nagy fóliánst tette vánkosul...

Nos — e roppant rokonszenves anekdota hallatán minden dupAztán — mondjuk — az érsek- cs: nádi tanácsháza előtt megáll az autó, kiszállnak, hogy egy kicsit kinyújtóztassák megmacská- sodott végtagjaikat. Eközben persze körülnézelődnek ... Nos, mit szólnának hozzá, ha ettől a támponttól hajításnyira megpillantanának egy ilyen várkastélyt, mint amelynek a képét most szemlélhetik? Van azon hatalmas, don- jon-szerű kerek torony — ilyen volt a kora középkori, erődítménykastélyokban a várúr lakóhelye — csipkézetes mellvédek, fiatornyok igazodnak egymás mellé.

— Mit keres itt a Bácskában ez a skót vagy angol várra emlékeztető építmény?! — kérdezik meglepetve.

Ugyanígy ez volt az első gondolatom. amikor a Poznantól délre, mintegy 20 kilométerre fekvő Kórnik városkában, amolyan „sü- kösdi vagy érsekcsanádi” hangulatú miliőben megláttam ezt a főúri kastélyt. Valahogy kirítt a lengyel környezetből. Mire aztán Piotr Borowicz kollégámmal körülsétáltuk a vizesárokkal felgal- . lérozott várkastélyt, megbékélve fogadtam el, ott ahol van. Talán, mert azalatt a történetét is megismertem. Már csak úgy kutyafuttában, ahogy egy szűkszavú, s német nyelvű prospektusból erre mód nyílott. Ráadásul kéziszótár híján, amelyből azért néhány, ismeretlenségig elfelejtett szó jelentésére határozott fény derült volna. (No de később volt időm, s alkalmam a „pontosításra”.)

Tehát: a XIV. században kis

• A kórniki kastély. Jobbra: a kastélymúzeum címcrtcrmc. Hátul — a két ajtó között — a kórniki fehér asszony portréja.

Iájára értékelődik a látogató szemében. amit ezután lát. A női szoba XVII—XVIII. századból, való szép bútorai, a szalonok, termek gyönyörű intarziás asztalai, a faragványos ajtók, a fantáziadús mintázatú és változatos anyagú parketták, a zongora, amelyen Chopin is játszott.

— A falakon a Dzialynski család tagjainak arcképeit láthatják ... Nézzék csak azt a nagy kandallót; mögötte egy kis rej- tekkuckó van; az egyik Dzialynski ide bújt el az őt kereső porosz zsandárok elől... — Üti meg a fülünket a poroszokra vonatkozó újabb emlékeztetés.

Megint egy szalon. Furcsa neve van: Fekete szalon. Persze — fekete márvány padlójáról. Körben fegyvergyűjtemény. XVII. századi lengyel testőrhuszár pán- célöltözékek. A bőséges „leltárból” egy „tételt” nem felfejtünk el: az érdemrend-gyűjteményben 1848-as magyar érdemrendet is találunk, minthogy egy Zamoyski az 1849-es magyar szabadságharcban részt vevő lengyel légiónak

egyik ezredese volt.... Hogyne szállna ezekben a pillanatokban képzeletünk innen délkelet felé, Tarnow városába ahol néhány hete kiskőrösi barátságdelegáció járt. hogy tisztelegjen Bem apó emlékének — szülőföldjén.

A címerteremben vagyunk. Fölöttünk, a mennyezet kazettáiban azoknak a lengyel nemeseknek a címereit szemlélhetik, akik az 1410. évi grunwaldi csatában harcoltak, és seregeikkel döntő csapást mértek a német lovagrendre.

— S az az üres kazetta?

— Annak idején abban szokták elhelyezni a különösen kedves vendég címerét.

Mint ahogy eddig szinte minden teremben utalt rá kísérőnk, újból kiemeli, hogy a pompás intarziás bútordarabokat, parkettákat. —, s általában a kastély csinosítását — ügyes falusi mesterembereivel készíttette — végeztette a hagyományozó Wladyslaw Zamoyski. Nyersanyagként a kastélyt körülvevő kórniki park

fáit használták fel. Meg se látszik a 49 hektáros, díszfás parkon a „ritkítás”.

— Ugye — a maguk szeme is megakadt ezen a szép portrén? A kórniki /fehér asszony, Theofila Dzialynska arcképe ez. Róla azt tartja a fáma, hogy ma is végig- végigoson a kastély termein — kísérteiként — mutatja be elnézést kérő gáláns mosollyal a bájos. és a ráakasztott legendáról mii sem sejtő hölgyet kedves barátunk.

Hja, ha már egyszer skót—angol stílusba is öltöztetnek egy várkastélyt, amellé igazán kijár egy ártatlan kísértet.

C hogy még ennek is elhes^ sentsük az „árnyékát”, jegyezzük fel a kórniki Zamoyski grófra jellemző másik anekdotát. A nagyúr szeretett Zakopanéba kirándulni'. Akkortájt azonban még csak Poroninig közlekedett vasút, s az utasokat onnét fiáke- rosok szállították a mind nagyobb forgalmú üdülőhelyre. A nagy kereslet folytán alaposan kinyílt a górál kocsisok szeme. Egy szép

napon duplájára emelték a viteldíjat. Zamoyski gróf emiatt rettentőn felháborodott, és mérgében — cipőjét, harisnyáját lehúzva — inkább gyalog, mezítláb tette meg a 6—8 kilométeres utat, semhogy a túlzó követelésnek eleget tegyen. Míg végigtalpalta a távot, nemes bosszút forralt a nyaralók kiszolgáltatottságával visszaélő fiákerosok megbüntetésére. Saját költségén építtette meg a Poronintól Zakopanéig vezető 5 kilométer hosszú vasútvonalat ...

Nem is csodáljuk, hogy — mindenekelőtt az arisztokrácia körében — enyhén szólva különcnek tartották Wladyslaw Zamoyskit. Mondom, meg se ütközünk rajta, mi magyarok, hiszen nekünk is volt egy grófunk, akit — mert földjét kiosztotta a parasztoknak, s az 1918-as októberi polgári demokratikus forradalom vezetője, miniszterelnök, majd köztársasági elnök lett —. mágnás körökben ügy emlegettek, hogy: a „bolond gróf”. Károlyi Mihályról van szó.

Tóth István