Petőfi Népe, 1979. december (34. évfolyam, 281-305. szám)

1979-12-28 / 302. szám

2 9 PETŐFI NÉPE • 1979. december 28. események sorokban ALGÍR Az Algériai Nemzeti Felszaba- dítási Front Központi Bizottságá­nak jelenleg folyó plénumán elha­tározták, hogy Huari Bumedien volt elnök halálának első évfor­dulója alkalmából az algíri repü­lőtér az ő nevét veszi fel. Bume­dien nevét viseli az algériai fővá­ros egyeteme is. BOGOTA A Nemzetközi Vöröskereszt ada­tai szerint a december 12-i kolum­biai földrengésnek 680 halálos ál­dozata volt. 80 000-en maradtak fedél nélkül, az anyagi kár mint­egy 250 millió dollárra tehető. BECS Ausztriában tovább folytatódik az áremelkedés. A Központi Sta­tisztikai Hivatal adatai szerint no­vemberben az árak, az elmúlt év azonos időszakához képest 4,5 szá­zalékkal emelkedtek. Különösen megdrágultak a közszolgáltatások, és jelentősen nőtt az elektromos áram és a gázszolgáltatás díja. Mintegy 10 százalékkal drágábbak lettek az élelmiszerek, és emelke­dett a tömegközlekedési tarifa is. SAN JÓSÉ Roland Zarazo Zeledon, a Costa Rica-i elnök 23 éves fia közúti bal­eset következtében életét vesztet­te. Az ifjabb Carazo Las Pavas városkában motorkerékpárjával egy út mentén álló tartálynak üt­között. NOUAKCHOTT Mintegy ezer katonát, a marok­kói csapatok utolsó egységét is ki­vonták Mauritániából. A marokkói katonák a két ország 1977-ben kö­tött kölcsönös védelmi szerződése értelmében állomásoztak a szom­szédos országban. Mint ismeretes, ez év augusztusában Mauritánia megegyezésre jutott a nyugat-sza- harai Polisario fronttal és ezt kö­vetően kérte a marokkói egységek­nek az országból történő kivoná­sát. PRINCE RUPERT________________ A mostoha időjárási viszonyok következtében vontatottan halad a kanadai partok közelében ked­den szerencsétlenül járt, Panamá­ban bejegyzett ércszállító hajó le­génységének felkutatása. A hajó 30 főnyi tajvani legénységéből ed­dig egyetlen túlélőt sem találtak, bár nem tartják kizártnak, hogy néhányan a felborult hajótestben rekedtek. RÓMA Hegycsuszamlás következtében hat síelőt temetett be a vastag hó­réteg Olaszország északnyugati ré­szén. A szerencsétlenül jártakat egyelőre nem sikerült megtalálni. PÁRIZS Egy nizzai kórházban szívátül­tetést hajtottak végre az 58 éves Jean Fourcard-on. Ma már csak­nem 100 ember él a világon átül­tetett szívvel. A csúcstartó 12 év­vel ezelőtt kapott új szívet. MANILA ~ Egy 27 éves Fülöp-szigeteki gabo­nakereskedő egy petárdadurranás okozta ijedelmét azzal torolta meg, hogy kézigránátot dobott szom­szédaira. A gránát egy fiatalem­bert megölt és 25-öt megsebesített. A Fülöp-szigeteken egyébként a hatóságok a karácsonyi időszakra betiltották a petárdák használatát, de a tilalmat sokan megszegték. Dicsőséges hazatérés Több tízezres tömeg fogadta Salisbury repülőterén a Zimbab­we hazafias front 90 hazatérő tisztjét, akiknek az lesz a felada­tuk, hogy a londoni Rhodesia- konferencia döntéseinek alapján a tűzszüneti egyezményben meg­jelölt helyre vonják össze a front két vezetője. Joshua Nkomo és Robert Mugabe gerilláit. Csütör­tökön már a nemzetközösség tűz­szünetet ellenőrző egységei el­hagyták Salisburyt. hogy létre­hozzák a gerillák gyülekező pont­jaiul szolgáló táborokat. Mint hírügynökségek rámutat­nak, a salisburyi hatóságok min­dent megtettek, hogy a hazafias front tisztjeinek hazatérését meg­fosszák valódi jelentőségétől. En­nek ellenére — mutat rá a UPI he­lyi tudósítója — az afrikai lakos­ság örömkönnyekkel, hősökként fogadta a gerillavezetőket. KHOMEINI MÁR A PÁPÁT IS BÍRÁLJA Túl a félszázadik napon a teheráni túszügy Az Egyesült Államok teheráni nagykövetségének diplomatáit — fölrúgva a nemzetközi jog álta­lánosan elismert normáit — im­máron több mint félszáz napja , tartják fogva az iráni vezetők tudtával és támogatásával az úgynevezett „iszlám diákok”. Khomeini ajatollah, mint isme­retes, Reza Pahlavi volt sah ki­adatásához kötötte a túszok sza­badon bocsátását, amire viszont az amerikai vezetés nem volt hajlandó. Irán most azzal fenye­getőzik, hogy kémkedés vádjával az összes diplomatát nemzetközi bíróság elé állítja, az USA vá­laszként gazdasági szankciókat helyezett kilátásba, amely intéz­kedésekhez szeretné megnyerni magának a Biztonsági Tanácsot. Megfigyelők szerint ezzel függ össze, hogy karácsonykor Gromi- ko szovjet külügyminiszter fogad­ta Watson moszkvai amerikai nagykövetet — bár a találkozó témájáról nem szól a kiadott közlemény. Khomeini ajatollah szerint Irán politikai és gazdasági háborút vív, de fönnáll annák a veszélye, hogy fegyveres háborút kell vi­selnie. Az USA gazdasági'1 blo­káddal fenyegeti Iránt, mondotta a főpap, majd II. János Pál pá­pát bírálta, amiért a katolikus egyházfő a túszok haladéktalan és feltétel nélküli szabadon en­gedésére szólított föl. Tegnap elutazott Iránból az a három amerikai pap, aki enge­délyt kapott, hogy karácsonykor egyházi szertartást celebráljon a túszoknak. Továbbra is nyitott azonban az az általuk fölvetett kérdés, hogy valójában hány túsz ig van a megszállt nagykövetsé­gen. Az eddig ismert adatok sze­rint ötven, a papoík viszont csak negyvenhárommal találkoztak. Az elsősorban illetékes „iszlám diákok” szerint a hiányzóik nem óhajtottak részt venni az isten­tiszteleten. Irán időközben hivatalosan kér­te Panamától a volt uralkodó ki­adatását. Az erről szóló üzenet­• Panamában, Contarlorán egy kényelmesen berendezed villában pihen Reza Pahlavi. ben méltatták a panamai nép Amerika-ellenes harcát. A hír- ügynökségek azonban arra is rá­mutatnak, hogy Irán és Panama között nem áll fenn kiadatási egyezmény, s nem valószínű, hogy a panamaiak teljesítik a kérést. Az Egyesült Államok a jelek szerint nagyszabású diplomáciai akciót készít elő az ENSZ-ben Irán ellen. Korábban már hírül adtuk, hogy amerikaiak a BT összehívását kérték azzal a céllal, hogy gazdasági szankciókat esz­közöljenek ki Irán ellen. Mc­Henry amerikai ENSZ-fődelegátus szerint a tét az ENSZ „alkalmas­sága a nemzetközi béke megőr­zésére”. Mindeközben Iránban továbbra is feszült a belpolitikai helyzet. Khomeini, aki az iráni fegyve­res erők legfőbb vezetője is, le­váltotta a fegyveres erők vezér­kari főnökét, és helyébe egy ko­rábban már nyugalmazott tá­bornokot nevezett ki. Kivégzésről is kaptunk hírt: Esztenhon tábor­nokot, az egyik tartomány egyko­ri kormányzóját lőtték agyon. Ké­szülődnek az egy hónap múlva sorra kerülő elnökválasztásokra is, amelyen a jelek szerint népes mezőny indul: eddig 43-an je­lentették be, hogy pályáznak az elnöki posztra. A legesélyesebb­nek Abol Hasszán Bandszadr gaz­dasági és pénzügyminiszter lát­szik. A politikus volt annak az államosításnak a kidolgozója, amelyet a napokban kezdtek vég­rehajtani Iránban. Külkereskedel­mi vállalatokat, termelőegysége­ket vettek állami kezelésbe, föld­reformot határozták el, amely azonban csak a külföldi tőke ke­zében levő földeket érinti. Dön­tötték az iskolák államosításáról ás, az intézkedés a következő is­kolaév kezdetén lép életbe. Nemcsak az iráni, az amerikai belpolitikai helyzet is feszült a húzódó túszügy miatt, a többi között a közvélemény-kutatások adataiból is kitetszik ez, ha átté­telesen is. A demokrata párti el­nökjelöltségéről folyó küzdelem­ben Carter elnök jelentős előny­re tett szert Kennedy szenátor ellenében. A Time legutóbbi köz­vélemény-kutatása szerint Carter a demokrata párti és független választók 53 százalékának (bizal­mát élvezi, míg Kennedy azok szavazatainak csupán egyharma- dára számíthat. A .túszügy előtt a körkérdés még Kennedy győ­zelmével zárult. AZ IZRAELI—EGYIPTOMI CSÚCSTALÁLKOZÓ ELŐTT Optimizmus - tisztázatlan kérdésekkel A .janp^i . csúcs­értekezlet előkészítőé' j .jegyében M usztaEa Khalil., egyíp^ö/jú.,,,kor­mányfő csütörtököd Butrosz Grahli külügyi államminiszterrel megvitatta az egyiptomi—izraeli —amerikai részvétellel június 25-e óta folyó autonómia-tárgya­lások eddig végzett munkájáról készített jelentést. Az egyiptomi külügyminiszté­rium beszámolója, a leendő pa­lesztin aultonómiaszervek hatás­köréről és megválasztási módjuk­ról folytatott hathónapos tárgya­lássorozat mérlegét megvonva — tíz nappal az egyiptomi—izraeli csúcstalálkozó előtt — nyomaté­kosan hangsúlyozza, hogy Kairó teljes törvényhozói, végrehajtói és igazságszolgáltatási jogkört kí­vén biztosítani a_ cis,zjordgniai és gázéi',,,jMfetiáW1, képviseletére hiiv^ Wftt/' tpStiHietnek',,*' 5; • ragaszko­dik áhhozks/ hoé'y Kelet-Jeruzsá­lem lakosai jogot nyerjenek a testület megvalósításában való részvételre. A palesztin autonómiával kap­csolatos alapvető problémák min­den valószínűség szerint közpon­ti helyet kapnak majd az asszuá- ni csúcsértéké nieten, tekintve, hogy a két fél álláspontja az autonómia-tárgyalások kezdete óta egyetlen lényegi kérdésben sem közeledett egymáshoz. Az egyiptomi államfő december 25-i tévéinterjújában ismét hangoztat­ta, hogy Egyiptom Kélet-Jeruzsá- lemet Ciszjordánia részének te­kinti, s nem ismeri el fölötte Izrael szuverenitását. Begin iz­raeli kormányfő a maga részéről ugyanilyen határozottsággal szö­gezte le a napokban, hogy az ál­tala izraeli fővárosnak tekintett város keleti részében a palesztin lakosok semmilyen körülmények között sem csatlakozhatnak majd az eddig tisztázatlan jellegű vá­lasztások résztvevőihez. A mindkét részről nagy opti­mizmussal beharangozott csúcs­értekezlet napirendjén szereplő témák között további nézetelté­rések forrása lehet a februárban Kairóban, illetve Tel Avivban megnyíló izraeli illetve egyipto­mi nagykövetség létszámának kérdése is. Karácsonykor történt... Az UNESCO által összehívott konferencia keretében Párizsban 25 állam, köztük hazánk delegá­ciója hétfőn aláírta a diplomák és tudományos fokozatok elismeré­séről szóló európai regionális egyezményt. • Egy fiatal meghalt, három megsebesült abban a hétfői összecsapásban, amely a török biz­tonsági erők és ankarai középis­kolások között zajlott le. Az ösz- szecsapások előzménye az volt, hogy a — hírügynökségek által baloldalinak nevezett — diákok tüntetéssel kívántak megemlékez­ni a tavalyi karamansasi zavargá­sok évfordulójáról. • Hétfőn köz­zétették az Amerikai Népszámlá­lási Hivatal jelentését, amely sze­rint az USÁ-nak szeptember 1-én 220 millió 819 ezer lakosa volt. A legutóbbi, 1970-ben tartott nép- számlálás óta 16 és fél millióval nőtt az USA lakossága. Kedden közös nyilatkozatot tet­tek közzé a Szovjetunió Kommu­nista Pártja és a Japán Kommu­nista Párt, Brezsnyev, illetve Mi- jamoto Kendzi vezette küldöttsé­gének december 17. és 24. között Moszkvában tartott tárgyalások­ról. A nyilatkozat hangsúlyozza, hogy a mostani pártközi tárgyalá­sok véget vetettek a két párt kö­zött hosszú időn át fennállott rend­ellenes viszonynak, és új utat nyit­nak a két párt és a két nép ba­ráti kapcsolatainak fejlesztése előtt. • Kedden jelentette a Reu­ter, hogy egy izraeli bíróság tizen­öt évi börtönbüntetésre ítélte a Dél-Libanonban ideiglenesen állo­másozó ENSZ-erők egyik norvég tisztjét. Alfred Gom a vád szerint fegyvereket és lőszert csempészett palesztin gerillakomandóknak. A tisztet még június közepén tartóz­tatták le, s most, az ítélet kihirde­tése után kiutasították az ország­ból. • II. János Pál pápa kedden délben ünnepi karácsonyi nagymi­sét pontifikáit a római Szent Pé­ter bazilikában, majd karácsonyi üzenetet intézett a világ népeihez. /Ebben, a nemzetközi gyermekév gondolatával kapcsolta össze a bé­ke szükségességét, és felszólított a nukleáris leszerelésre. A pápa vé­gül a Szent Péter téren egybegyűlt több mint 200 ezer ember előtt ha­gyományos „Urbi et orbi” (a vá­rosnak és a világnak) áldását ad­ta. • Negyvenéves korában a dá­niai Aarhusban kedden meghalt Rudi Dutschke, a hatvanas évek hyugat-németországi radikális mozgalmának ismert vezéralakja. A halál oka valószínűleg epilepti­kus roham. Annyi bizonyos, hogy Dutschke a fürdővizébe fulladt bele, ennek előzménye az lehetett, hogy roham közben a kádba ütöt­te a fejét. Li Huj Szung dél-koreai kato­nai kormányzó szerdán jóváhagy­ta a halálos ítéletet Kim Dze Kju, a titkosszolgálat volt főnöke és hat társa ellen. Az elítéltek október végén meggyilkolták Pák Csöng Hi diktátort és öt testőrét. • Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke le­vélben köszöntötte Henryk Jab- lonskit, a Lengyel Népköztársaság elnökét 70. születésnapján. Leo- nyid Brezsnyev táviratot küldött a lengyel államfőnek. • Tizen­nyolc' spanyolt tartóztatott le szer­dán a madridi rendőrség, és há­rommillió dollár értékű kokaint kobozott el tőlük. A kábítószerke­reskedők Bolíviából csempészték az árut Spanyolországba. • Te- sanjban százharminc éves korá­ban szerdán elhunyt Meho Hadzic, Jugoszlávia legöregebb embere. A matuzsálem egy évvel ezelőtt ala­posan megfázott, és azóta beteges­kedett. • Folytatta munkáját szerdán a Szíriái Arab Újjászüle­tés Szocialista Pártjának VII. kongresszusa. A kétszáz küldött az ország gazdasági helyzetét te­kintette át, és megvitatta, hogy le­hetne leküzdeni az állami szervek tevékenységében mutatkozó hiá­nyosságokat. • Szerdán közölte a Reuter-iroda, hogy New Yorkban egy év alatt soha nem történt any- nyi gyilkosság, mint az idén. Rend­őrségi adatok szerint 1979-ben ed­dig 1692 ember halt meg erősza­kos halállal. + 1979. január 17-én a Szovjetunió lakossága 262 millió 436 ezer fő volt, 20,7 millióval több, mint az 1970. évi népszám­láláskor — ez derül ki a szovjet központi statisztikai hivatal szer­dán nyilvánosságra hozott jelen­téséből. A Szovjetunióban több mint 100 nép és nemzetiség él, az összeírás során a megkérdezettek 93,1 százaléka jelölte meg anya­nyelvének nemzetisége nyelvét. Második nyelvének 1970-ben a la­kosság 41,9 százaléka jelölte meg az oroszt, most ez az arány 61,3 százalékra nőtt. Népművészeti programok a jövő évben (Folytatás az 1. oldalról.) majd be. Hagyomány már hogy a kecskeméti járás népdalos he­tét több községben rendezik év­ről évre. Jövőre, október 26-a és november 2-a között Bugacon, Lakiteleken, Orgoványon és Ti- szákécskén zajlik majd a sereg­szemle. önálló műsorral mutatkozik be a község közönségének január kö­zepén a miskei néptánccsoport és a helyi irodalmi színpad, s a ho- mekmégyi népdalkor is. A mis­kei néptáncosak későbbi időpont­ban a drágszéliekkel közös mű­sort is adnak. Szakmár községben népművészeti vásár lesz,, népi együttesek közreműködésével. Jászszentlászló a Megyei Műve­lődési Központ néptánccsoportját hí\ ta meg. a császártöltési műve­lődési ház pedig több rendez­vényből álló népművészeti ren­dezvénysorozatot szervez. A nemzetiségi hagyományápo­lás jellemzőjeként említjük meg, hogy — a korábbi évekhez ha­sonlóan — jövőre is sor kerül számos nemzetiségi bemutatóra. Kiskőrösön például országos nem­zetiségi népművészeti kiállítást készítenek elő, s ezzel egyidejű­leg megrendezik a nemzetiségi népdalkörök országos találkozó­ját is. A megyében működő nem­zetiségi népiegyüttesek március­ban Bácsbokodon találkoznak. Ugyanabban a hónapban Bácsal­más nagyközség nemzetiségi út­törőfesztivált rendez, Csikéria pe­dig délszláv kulturális napok szín­helye lesz februárban. NAPI KOMMENTÁR Demirel törököt fogott Az ünnepek ulatl sem szünetelt a terrortevékenység Törökország­ban: kilenc személy vesztette éle­tét, több tucatnyian pedig megse­besültek a politikai indítékú erő­szakos cselekmények következté­ben. Igaz, a karácsonyt nem te­kintik ünnepnek a döntően moha­medán vallású országban, de a nagyobbik baj az, hogy a török politikai alvilág semmiféle béke­ünnepet nem ismer el. A legújabb erőszakhullám ürügye az volt, hogy több ezer diák megemlékezett a tavaly lezajlott karamanmara- si zavargások évfordulójáról. Az akkori 106 áldozatot most kilenc újabb tetézte. A rendőrség köz­ben megkezdte annak a mintegy ötezer(!) személynek a kihallga­tását, akiket Törökország külön­böző vidékein az utóbbi hetek­ben lezajlott megmozdulások so­rán őrizetbe vettek. Mindez arra vall, hogy az októ­ber végén lezajlott kormányváltás semmiféle változást nem hozott. Mint ismeretes, a parlamenti rész­leges választások során vereséget szenvedett szociáldemokrata színe­zetű Köztársasági Néppárt, élén Bülent Ecevit- miniszterelnökkel, ekkor lemondásra kényszerült, s a kormányrudat a centrumtól jobbra álló, Szülejman Demirel vezette Igazságpárt vette át. A több szél­sőjobboldali párttal koalícióra lé­pett új kormánypárt a választási kampány során éppen azzal buk­tatta meg riválisát, hogy azt bi­zonygatta: az erélyt nélkülöző Ecevit képtelen megbirkózni a terrorizmussal, amelynek 22 hónap alatt mintegy 2600 halálos áldoza­ta volt. Demirel azonban nem beszélt arról, hogy a Köztársasági Nép­párt éppen tőle örökölte a terro­rizmust, valamint az azt kiváltó mély politikai és gazdasági válsá­got. Mert a terrorizmus tulajdon­képpen ez utóbbinak egyik tünete. A társadalmi igazságtalanság, a politikai erkölcsi válság, az elbur­jánzott korrupció és nem utolsó­sorban a csőd szélén álló gazdaság talaján fejlődött azzá, ami: a mindennemű rend létét veszélyez­tető jelenséggé. Hiszen a jobb- és baloldal szélsőségesei nemcsak a haladás híveit veszik célba, hanem magát az amúgy is gyenge lábon álló polgári demokráciát. Egy kormányváltozással nem le­het mindezen segíteni. A 15 milli­árd dollárnyi külföldi államadós­ságon, az évi 2,6 milliárd dollárnyi külkereskedelmi deficiten, az idei 80 százalékos infláción, valamint a hárommillió munkanélkülin semmit sem változtat egy személy- garnitúra-csere. Törökország tő­keerős NATO-szövetségesei válto­zatlanul kevés hajlandóságot mu­tatnak az ország gazdaságának szanálására. Így a jelek szerint Demirel miniszterelnök „törököt fogott” amikor kormányalakításra, vagyis a jelen esetben a csődtö­meg átvételére vállalkozott. PálN Viktor Korteshadjárat Indiában Erőteljes korteshadjárat folyik Indiában egy héttel a parlamenti választások előtt. A pártok vezetői vidéki választói körzetekben tar­tózkodnak, kivéve Dzsagdzsivan Ramot, a Dzsanata-párt vezérét, aki csütörtökre kimerültsége miatt lemondta politikai szereplését. Csaran Szingh ügyvezető kor­mányfő, a Lók Dal párt vezére, az eltelt napokban több beszédben is azon fáradozott, hogy Indira Gandhi volt miniszterelnök, a kongresszusi párt vezére mögött álló, egyre növekvő rétegeket a maga oldalára állítsa. Ügy pró­bálja Gandhitól eltántorítani az 1977-ben még Indira-ellenes, most azonban a jelek szerint ismét Gandhi asszonyban támaszt kereső választókat, hogy ismételten han­goztatja: ha Gandhi pártja győzne a választásokon, a volt miniszter­elnök-asszony fiát, Szandzsai Gandhit próbálja majd kormány­fővé előléptetni. Korábban hason­ló állításokat közölt a Financial Express című fővárosi napilap is. Indira Gandhi a déli Tamil Na­du államban tartott választási be­szédében ugyanakkor azt hangsú­lyozta, hogy egyedül pártja képes szilárd kormányt állítani az or­szág élére, s azzal vádolta a Dzsa- nata-vezetést, hogy politikájából a tőkés rendszer, a kasztrendszer megszilárdulása következik. Radzseösvara Rao, az Indiai KP Országos Tapácsának főtitká­ra, az indiai rádiónak adott inter­jújában a baloldali és demokrati­kus erők egysége mellett szállt síkra, hangsúlyozva: ez az egyet­len feltétele annak, hogy sikeres legyen a széles tömegek érdekei­nek védelmében vívott harc. LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT • Baleset áldozata lett a főparancsnok Josiah Tongogara, a hazafias fronthoz tartozó Zimbabwe Afrikai Nemzeti Unió (ZANU) fegyveres erőinek főparancsnoka baleset ál­dozata lett csütörtökön Mozambikban —, jelentették be hivatalosan Maputóban. A mozambiki minisztertanács közleménye tudtul adja, hogy a főparancsnokot szállító gépkocsi beleütközött Massinga város közelében, Maputótól 550 kilométerre észak-keletre egy kamionba A Robert Mugabe vezette ZANU-nak, a mozambiki fővárosban van hosszú évek óta a főhadiszállása. A 41 éves Tongogara innen irányí­totta a ZANU népi felszabadító hadserege, a Zanla küzdelmét a füg­getlen Zimbabwéért. A főparancsnok Mugabe után a legfontosabb vezetőnek számított a ZANU-ban. • Lemondott a portugál kormányfő Maria de Lourdes Pintasilgo portugál kormányfő, csütörtökön hi­vatalosan benyújtotta lemondását Antonio Ramalho Eanes köztársasá­gi elnöknek. Kabinetje azonban hivatalban marad az új kormány beiktatásáig, amelynek élén minden bizonnyal Francisco sá Carneiro, a Portugál Szociáldemokrata Párt elnöke, a választásokon győztes jobboldali koalíció vezetője áll majd. Sá Carneiro pénteken tér vissza karácsonyi szabadságáról Lissza­bonba, és pártjától származó értesülések szerint várhatóan az év utolsó napján ismerteti az 1974-es forradalom óta immár tizenkette­dik kormány összetételét.

Next

/
Oldalképek
Tartalom