Petőfi Népe, 1979. december (34. évfolyam, 281-305. szám)

1979-12-15 / 293. szám

PETŐFI NÉPE Ülésezett a Magyar Nők Országos Tanácsa FÜSTBOKROK. Ezt látják naponta a dunavecsei emberek, ha áttekintenek a folyó u'ilsö partjára — Dunaújvárosba. (Straszer András felvétele) A VADGAZDÁLKODÁSRÓL TANÁCSKOZTAK A MA VOSZ küldöttközgyűlése Elkészült a TIT jovo évi munkaprogramja Tegnap a Parlament vadászter­mében ülést tartott a Magyar Nők Országos Tanácsa. Makoldi Mihályné alelnök elnökletével megvitatta a II. konferencia óta végzett munkát. Erdei Lászlóné elnök beszámolójában hangsú­lyozta: a nőtanács jó ütemben valósítja meg ötéves munkaprog­ramját. Felelősséggel tölti be ja­vaslattevő, kezdeményező szere­pét. Ajánlásait, állásfoglalásait, a társadalmi, gazdasági lehetőségek figyelembevételével fogalmazza meg. Sajátos eszközeivel cselek­vőén segíti elő a népgazdasági terv teljesítését. Figyelemmel kí­séri a nők egyenjogúságának ér­vényesülését. Az eddigieknél bát­rabban és következetesebben tár­ja fel a teljes egyenjogúság ki­bontakozásának akadályait. A nők élet- és munkakörülményeinek ja­vítására olyan javaslatokat dol­goz ki, amelyek összhangban van­nak a népgazdasági érdekeivel. A következő évben például Bács, Borsod, Csongrád, Somogy me­gyében, s a főváros két kerületé­ben a családok gazdálkodási és fogyasztási szokásai iránt érdek­lődnek. Meggyőződésünk — mon­dotta — a háztartások korszerűbb gazdálkodási és fogyasztási szoká­sainak kialakításával jelentős tar­talékokat tárhatnak fel. s javít­hatják a nők, családok életkö­rülményeit. A nőtanács nemzetközi tevé­kenységéről szólva elmondta: fő céljuk elősegíteni hazánk követ­kezetes békepolitikáját, a társa­dalmi haladás ügyét, a nőszerve­zetek együttműködését. Az ötéves munkaterv szellemében 67 dele­gációt küldtek nemzetközi ren­dezvényekre, ugyanakkor 42 kül­döttség tanulmányozta a magyar nőmozgalom eredményeit, 25 or­szág csaknem 80 küldötte vett részt az európai dolgozók helyze­tével foglalkozó budapesti szemi­náriumon. Részt vett az ülésen Fejti György, az MSZMP KB osztály­vezető-helyettese. A nőtanács állásfoglalásában el­ítéli az észak-atlanti szövetség reakciós köreinek lépéseit. Támo­gatja a Szovjetuniónak a fegyver­kezés csökkentésére, a leszerelés­re tett kezdeményezéseit, javasla­tait. (MTI) A megyében 780 ezer hektár­nyi vadgazdálkodásra és vadá­szatra alkalmas terület van. Jel­lemző, hogy ezen a területen az apróvad és az őz, a rezervátu­mokban pedig a szarvas és a vad­disznó a honos. Ez utóbbi két nagyvad néhány vadásztársaság bérelt területén is elszaporodott. Harmincnyolc haszonbérlő va­dásztársaság több mint 600 ezer hektárnyi területen gazdálkodik. Ezek a vadásztársaságok rövide­sen zárják az 1979-es gazdasági évet. Bár a végleges összesíté­sek még nem állnak rendelkezé­sünkre, ennek ellenére már mér­leget lehet vonni a társaságok működéséről. Ezt tette tegnap a MAVOSZ Bács-Kiskun megyei intéző bi­zottsága, amely összehívta Kecs­kemétre év végi küldöttközgyű­lését. • A tanácskozást Ispánovits Márton, a megyei intéző bizott­ság elnöke vezette. Az előzőleg írásban kiadott beszámolókat Si­mon György megyei fővadász és Bank Gyula, az intéző bizottság titkára egészítette ki. A megyében több mint 2100 vadász van, csaknem hatvannal több, mint az előző év végi lét­szám. Egy vadászra 280 hektár­nyi terület jut. Az országos irányelveknek megfelelően állapították meg a vadásztársaságok terveit. Az előirányzat szerint a nagyvadak közül 8200 őzet kellett lőni, amit eddig 90 százalékig teljesítettek. Megállapították a küldöttköz­gyűlésen, hogy az idei mestersé­ges fácántenyésztés annak elle­nére, hogy ismét voltak napos­csibe-, valmint előnevelt fácán­beszerzési gondok, minden ed­digi eredményt felülmúlt. Sajnos, mintegy 6 ezer naposcsibét, és ugyanannyi előnevelt fácánt nem kaptak meg a vadásztársaságok, pedig a megye több mint fél­millió forinttal járult hozzá a MAVOSZ-fácántelepek bővítésé­hez. Több mint 77 ezer 8 hetes fácán került ki a megye vadász­területeire. Harminckét társaság foglalkozott tenyésztéssel, illetve vásárolt ebből az apróvadból. A meleg májusi időjárás a vadon élő fácánszaporulatot kedvezően befolyásolta, így remény van rá, hogy a vadásztársaságoknál a tervteljesítés nem okoz gondot. A megyei intéző bizottság felhív­ta a figyelmet arra is, hogy ahol évek óta nem foglalkoznak te­nyésztésével, ott bizony kevés a fácán. Igen jó exportcikk az élő nyúl. A vadásztársaságok az idén 10 ezer 600 nyúl befogására kötöt­tek szerződést a MAVAD-dal. Szükséges megjegyezni, hogy egy nyálért átlagosan 48 dollárt ka­punk. A tapasztalatok azt bi­zonyítják, hogy a leszerződött mennyiséget teljesíteni tudják a társaságok. Az elmúlt évek során, a kö­zelmúltban is sok vitát váltott ki a helytelen létszámbecslés, ezért csak többszöri számlálás és lel­kiismeretes ellenőrzés úítán kezd­jenek a tervkészítéshez a társa­ságok. Ezzel lehet megteremteni a biztonságos gazdálkodást. Szük­séges ez az anyagi lehetőségek megteremtéséhez is, egyáltalán a működésükhöz. Foglalkoztak az. intéző bizott­sági ülésen azzal is, hogy az idén a szokásosnál több vadász- baleset történt, halálos kimene­telű is. Ezek a vadászati szabá­lyokban előírt rendelkezések dur­va megsértéséből származtak. Ez év végével lejár a válasz­tott vezetők öt évre szóló meg­bízatása. A jövő esztendő janu­árjában, februárjában a vadász- társaságoknál sor kerül a veze­tőségek újraválasztására, ezt megelőzi az elmúlt öt évi munka számbavétele, értékelése. A tanácskozáson szó esett ar­ról is, hogy nagy gonddal ké­szítsék el a társaságok jövő évi terveiket, mert az ő munkájuk­tól is függ a megye vadgazdál­kodásának további alakulása. K. S. A TIT Bács-Kiskun megyei szervezetének elnöksége tegnap tartotta ez évi utolsó ülését Kecs­keméten, a Tudomány és Tech­nika Házában. Értékelte, a tör­ténelmi szakosztály munkáját, majd megvitatta és jóváhagyta a megyei szervezet 1980. évi mun­kaprogramját. A társulat fő célja továbbra is a természettudományos ismeret- terjesztő előadások szervezése, a- fizikai munkások, a dolgozó fia­talok körében végzendő ismeret- terjesztő munka javítása lesz. Igazodva a megye sajátos telepü­lésszerkezetéhez. bővíteni kíván­ják a tanyai lakosság ismeret- szerzési .lehetőségeit. Irodalmi rendezvényekkel kapcsolódik majd egyebek között József At­tila születésének 75., valamint Katona József halálának 150. év­fordulójához, A megyei elnökség soron kö­vetkező ülésein a magyar nyelvi, a nemzetiségi anyanyelvi, vala­mint a fizikai dolgozók körében végzett ismeretterjesztés helyze­tét vitatja meg egyebek között. Más szervekkel közösen szervezi majd a megyei, a városi és a községi előadói konferenciákat, az országjárások vezetőinek to­vábbképzését. a magyar nyelv hetének kecskeméti országos meg­nyitóját, a Katona József-vándor- gyűlést, az óvodapedagógiai nyá­ri egyetemet. R. M. Műszaki konferencia Műszaki konferencia lesz Kecs­keméten, kedden a Tudomány és Technika Házában. Az Sí mér­tékrendszer bevezetésével kap­csolatos tudnivalókról, valamint az energiagazdálkodás és -taka­rékosság napjainkban aktuális kérdéséiről tanácskoznak majd a m.cgye agrár- és műszaki szak­emberei. PIACI KÖRKÉP Az elmúlt hetekhez viszonyítva bőségesebb, immár ünnepek előtti volt tegnap a felhozatal a kecs­keméti piacon. Vevő is volt elég, különösen' kapósnak bizonyult a héjas dió — kilónként 28—35 fo­rintért — és a mák, aminek kiló­ját 50—60 forintra tartották. A burgonya kilója 6—8 forint­ba került. A sárgarépa kilójáért 8—10, a petrezselyem kilójáért 14- —20 forintot kértek az árusok. A vöröshagyma kilója 10—12, a lila csemegehagyma kilója 14, a fok­hagyma kilója 50—60 forintba ke­rült. A káposzták közül a legke­resettebb a savanyú káposzta volt, 16—20 forintra tartották kilóját, míg a fejes káposztát kilónként 7—10, a kelkáposztát kilónként 8 —10 forintért kínálták. 6—10 fo­rintba került a karalábé kilója, míg az első oszályú karfiol kiló­jáért 25—30 forintot kértek az árusok. Keresett volt a zöldsaláta, ami­nek darabját 3—5 és a hegyes zöldpaprika, aminek darabját 1,50—3 forintért kínálták. A pri­mőr paradicsom kilójáért 30, az apró szeműért 18 forintot kértek az árusok. A spenót és sóska ki­lóját 30, illetve 40 forintra tartot­ták. A gomba kilóját 40—80 fo­rintért adták. A gyümölcspiacon 30 mázsányi alma kelt el, kilónként 5—14 fo­rintért. A körte kilóját 12—20 fo­rintért adták, míg az étkezési sző­lő kilójáért 25—28 forintot kér­tek. A tejtermékek közül a túró ki­lója 40, a sajt kilója 80—100 fo­rint volt, a tejfel literjéért 45— 50, a tej literjéért 7 forintot kér­tek. A baromfipiacon az élő csirke párja 80—150, az élő tyúk párja 130—200, az élő pulyka párja 280 —600, az élő kacsa párja 135—220 forintba került. A tojás darabja 2,30—2,50 forint. BUDAPEST KÉT ÉVEZREDE — KIÁLLÍTÁS • A Budapest* Történeti Múzeumban megnyílt a „Budapest két évezrede” című állandó kiállítás. Képünkön: a. század­forduló divatja a kiállítás egyik vitrinjében. (MTI-fotó: Fényes Tamás felvétele — KS) Értékelték a közlekedési kirakatversenyt Pénteken délelőtt a megyei ta­nácsnál került sor arra a benső­séges díjkiosztóra, amelynek so­rán értékelték a megyei közleke­désbiztonsági tanács által meghir­detett, kétfordulós kirakatverseny eredményeit. Czéh Gábor rendőr őrnagy és Gyenes Bertalan, a me­gyei KBT elnökségének tagja kö­szöntötte a résztvevőket, majd ki­osztották a díjakat. Első lett a Bács megyei Élelmiszer Kiske­reskedelmi Vállalat Kinizsi szo­cialista brigádja. A második he­lyezést a kecskeméti Centrum áruház szerezte meg. Harmadik helyen a bácsalmási ABC-áruház végzett. A díjkiosztót követően Czéh Gábor rendőr őrnagy elmondta, hogy a közlekedési kirakatok igen eredményesen szolgálták a balesetek megelőzését, s ráirányí­tották az emberek figyelmét azokra a visszásságokra, amelyek ma még fellelhetők a közutakon, a gyalogátkelőhelyeken. Jövőre kibővítik e versenyt, több válla­latot kérnek fel, hogy kiraka­taikban, árucikkeikkel, vagy más módon foglalkozzanak a közúti közlekedéssel. Az ilyen jellegű kirakatok nemcsak jó propagan­daeszköznek bizonyulnak, de ne­velik is a lakosságot a közleke­dési normák betartására. VEREKEDÉSBŐL EMBERHALÁL Súlyos közlekedési balesetek Közlekedési balesetnek vélték a csütörtökön éjjel Kecskeméten történt esetet. A megyeszékhe­lyen, a Szarvas utca 14. számú iház előtt az úttesten holtan ta­lálták Erdődi Pál 69 éves, Kecs­kemét, Szarvas utca 14. szám alatti lakost. A külsérelmi nyo­mok azonban arra engedtek kö­vetkeztetni-; hogy nem közleke­dési baleset áldozatáról van szó, hanem másfajta bűncselekmény történt. A rendőrség széles körű vizsgálata már reggelre ered­ményt hozott. Megállapították, hogy Varga Zoltán 22 éves se­gédmunkás, Kecskemét, Talfája 29. szám alatti lakos csütörtö­kön este 6 óra tájban Erdődi Pállal annak lakásán összeve­szett, s tettlegesen bántalmazta. A lakásból kimenekülő idős em­bert követte, és tovább verte. Erdődi Pál az úttesten elesett, s olyan súlyos koponyasérülést szenvedett, hogy a helyszínen meghalt. Varga Zoltánt a rendi őrség őrizetbe vette, s ellene ha­lált okozó súlyos testi sértés bűntette elkövetésének alapos gyanúja miatt eljárást indított. Az ügyben még tart a vizsgálat. Csütörtökön, a reggeli órákban Kiskunhalason, a Szegedi úton Frittman István 20 éves, Kis­kunhalas, Alsóipartelep 10. szám alatti lakos a rábízott tehergép­kocsival nem a látási viszonyok­nak megfelelő sebességgel köz­lekedett. A fiatalember a teher­autóval elütött az út jobb olda­lán egymás után haladó három gyalogost, akiket súlyos sérülés­sel szállítottak a kórházba. A gépkocsivezető ellen eljárást in­dítottak. Solt határában, az 52-es szá­mú úton Nagy Zsuzsanna 10 éves, Solt, Petőfi-telep, Mikszáth utca 18. szám alatti lakos egy autóbusz mögül figyelmetlenül szaladt át az úttesten, s a már féktávolságon belül személygép­kocsival érkező Székelyhídi Já­nos 33 éves, budapesti lakos el­ütötte. Nagy Zsuzsannát súlyos sérüléssel szállították a kórházba. G. G. HÍREK • HÍREK NAPTÁR 1979. december 15., szombat Névnap: Valér Napkelte: 7 óra 25 perc Napnyugta: 15 óra 53 perc Holdkelte: 2 óra 47 perc Holdnyugta: 13 óra 52 perc IDŐJÁRÁS Várható időjárás ma estig: túl­nyomóan felhős ég, több helyen eső, havasesővel, a keleti észak­keleti országrészben eleinte még havazással. Élénk, időnként erős déli, délkeleti, majd északnyugati szél várható, legalacsonyabb éj­szakai hőmérséklet általában —2, —7. Az ország délnyugati részén 0 fok körül, legmagasabb nappali hőmérséklet általában 5, 10 fok között, a keleti, északkeleti ország­részben kevéssel 5 fok alatt. A Kecskeméti Agrometeorológiai Obszervatórium jelenti: december 13- án a középhőmérséklet mínusz 2,2 (az 50 éves átlag 0,9), a legmagasabb hő­mérséklet 0,4 Celsius-fok volt, a nap 5 órát sütött. Tegnap reggel 7 órakor mínusz 3,8, 13 órakor mínusz 2,4 Cel­sius-fok volt, a reggeli legalacsonyabb hőmérséklet mínusz 5,5 Celsius-fok volt. LOTTÓ A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság közlése szerint a Buda­pesten megtartott 50. heti lottó­sorsolás alkalmával a következő számokat húzták ki: 10, 43, 49, 74, 89 — Gyümölcs, zöldség, tej, ke­nyér és húsáru árusítására kapott megbízást Baja város Tanácsától a Bács-Kiskun megyei ZÖLDÉRT Vállalat. Baján az újvárosi lako­sok kereskedelmi ellátásának ja­vítására a zöldség- ,és élelmiszer- boltot mintegy 1700 négyzetméter alapterületen építik meg jövő év májusáig, előreláthatólag másfél millió forint költséggel. — Háromszáz udvar rendjét, tisztaságát vizsgálták meg Kis­kunfélegyházán a Hazafias Nép­front III. kerületi bizottságának társadalmi aktivistái a Vöröske­reszt helyi szervezetével közösen. Az összesen 15 utcában végzett felmérés eredményeként négy ház lakója helyezhette el kapuján a megkülönböztető táblát. — CSALÁDIAS, MEGHITT FORMÁJÁT választották a falu­gyűlésnek Kerekegyházán. Azért, hogy mindenkivel szót válthassa­nak a helyi tanácsi vezetők és népfrontszervezők, négy különbö­ző helyen és időben találkoznak a lakossággal. Az első számvetést a közös gondokról és célokról a Katona József Művelődési Ház­ban tartják december 20-án, majd január 16-án a Balogh-tanyán, a Faludűlő 19. szám alatt, egy nap­pal később Kunpusztán, január 21-én pedig Csernus Mihály ta­nyáján rendezik meg a kis kö­zösségek összejövetelét. — Idegenforgalom. Több kül­földi fordult meg hazánkban az idén, kilenc hónap alatt, mint amennyi az ország lélekszáma. A háromnegyed éves statisztikai adatok szerint csaknem 13 millió turista lépte át az ország határait és mintegy 4 millió magyar ál­lampolgár utazott idegen orszá­gokba. — Az „Április 4-e” állta a sza­vát! Sorra megvalósítják a kong­resszusi munkaversenyre tett fel­ajánlásaikat a Bács-Kiskun me­gyei Állami Építőipari Vállalat szocialista brigádjai. A kecskeméti megyei kórház építkezésén dolgo­zó „Április 4-e” szocialista brigád tagjai jelentették, hogy a vállalá­suk szerinti határidőre befejezték a diagnosztikai épületben a fűtés- szerelési munkát. Ezzel megkezd­hették a fűtőberendezés próbáját, s így most már továbbfolytathat­ják az egyéb szakipari munkákat. — JOBB A NŐI CSAPAT! Kis­pályás sikernek örvendhettek a Bács-Kiskun megyei Állami Épí­tőipari Vállalat sportoló fiataljai legutóbb a kecskeméti Széktói Stadionban rendezett versenyen. Bár a kispályás labdarúgó-baj­nokság döntőjében a férfiak a 3. helyen végeztek, a vállalat női csapata az Amazon Kupáért de- rekas küzdelmet vívott. A megyei rendőr-főkapitányság női csapa­tával szemben a BÁCSÉP lányai 7:0 arányban szerezték meg a győzelmet. — Nagy mennyiségű befőttes- üveget használ fel évi tevékeny­sége során a Kecskeméti Kon­zervgyár. A gyár két fő szállítója: a sajószentpéteri és az orosházi üveggyár. Az előállítók gazdasá­gosan, irányvonatokkal küldik az üres üvegeket Kecskemétre, a konzervgyár 1-es számú telepére. Az őszi szállítási idényben a kon­zervgyáriak már tíz irányvonatot fogadtak töltőképes üveggel rakot­tam — Borotán falugyűlést tartot­tak pénteken a népfront és a ta­nács kezdeményezésére. A boro- taival kezdetét veszi megyeszerte a falugyűlések sorozata, amely­nek során a kecskeméti járásban 30 helyen és 30 különböző idő­pontban cserél egymással köz­hasznú tapasztalatokat a tanács és a népfront, valamint a lakos­ság. A falugyűlések egész télen át tartanak, és márciusban Rémen és Hercegszántón kerül sor az utolsóra. — A POLGÁRI VÉDELMI SZERVEZETEK idei munkáját, a tanácsi államigazgatási munka korszerűsítésének és egyszerűsíté­sének helyi feladatait tárgyalta meg pénteki ülésén a bajai Városi Tanács végrehajtó bizottsága. — Hatpályás fedett uszoda épí­tését határozták el Baján. Az uszodában tanmedencét is létre­hoznak az iskolai úszásoktatás fejlesztésére. A kiviteli tervek előreláthatóan jövő nyárra elké­szülnek. — PÁLYADÍJ. Dr. Matos Lő­rinc, a mezőgazdasági tudományok kandidátusa, a Jánoshalmi Tsz- közi Közös Vállalat igazgatója dí­jat nyert a Magyar Tudományos Akadémia szegedi bizottsága ál­tal kiírt pályázaton. A neves szakember dolgozata a szőlőtör­köly nitrogéntartalmú anyagokkal való dúsításáról szól, és az éssze­rű energiatakarékosságot repre­zentálja, mégpedig a takarmány­hasznosításban. MŰSOR: KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF SZÍNHÁZ december 15. szombat du. 2 óra ÚRI MURI Kiskunfélegyházi-bérlet este 7 óra ŰRI MURI Jászai-bérlet Hódmezővásárhely du. 3 és este fél 8 óra ÚRHATNÁM POLGÁR December 18. kedd Nincs előadás, december 19. szerda este 7 óra Űri muri Jókaí-bérlet, december 20. csütörtök du. 3 óra Űri muri Ifjúsági C-bérlet, Kelemen László Színpad este 7 óra: Szerelem, óh! Bérletszünet, december 21. pén­tek du. 3 óra Űrhatnám polgár Ifjúsági D-bérlet. december 21. péntek este 7 óra Ürhatnám pol­gár Blaha-bérlet, december 22. szombat este 7 óra Űrhatnám polgár. Berky-bérlet, december 23. vasárnap du. 3 óra Űrhatnám polgár Tsz. és nyugdíjas-bérlet, december 23. vasárnap este 7 óra Űrhatnám polgár Kodály- bérlet. MOZI 1979. december 15.: KECSKEMÉT VÁROSI: Fél 4, háromnegyed 6 ás 8 órakor CSÚFAK ÉS GONOSZAK Csak 18 éven felülieknek! II. helyárú! Színes, magyarul beszélő olasz film KECSKEMÉT ÁRPÁD: Fél 4, háromnegyed S és 8 órakor NICK CARTER, A SZUPERDETEKTIV II. hélyárú! Színes, magyarul beszélő, csehszlovák bűnügyi filmvígjáték MESEMOZI: Fél 4 és háromnegyed 6 órakor A KIS SÜN MEG A BOCS Színes, szovjet mesefilm-összeállítás STÜDIOMOZI: 8 órakor! A TIZEDES, MEG A TÖBBIEK Magyar iilm PETŐFI NÉPE A Magyar Szocialista Munkáspárt Bács-Kiskun megyei Bizottságának napilapja. Főszerkesztő: dr. Weither Dániel Kiadja: a Bács megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Preiszinger András igazgató Szerkesztőség. Kiadóhivatal: Kecskemét. Szabadság tér 1/a. 6001 Telefon: 12-619, 12-516 (központi) : 11-709. Telexszám: 26 216 bmlv h Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesitőknél. Előfizetési díj egy hónapra 30,— forint, negyedévre 90.— forint, egy évre 360,— forint. Készült a Petőfi Nyomdába* ofszet rotációs eljárással. Kecskemét, Külső-Szegedi út 6. 6001 Telefon: 13-729 Igazgató: Ablaka István Index: 25 Mi HU ISSN 0133—USX

Next

/
Oldalképek
Tartalom