Petőfi Népe, 1979. november (34. évfolyam, 256-280. szám)

1979-11-01 / 256. szám

1979. november 1. • PETŐFI NÉPE • 1 SPORT* SPORT • SPORT Janetschek és Cabrilo vezet a kecskeméti mesterversenyen A kecskeméti Cifrapalota eme­leti dísztermében kedden, a nem­zetközi sakk mesterverseny má­sodik fordulójában ismét nagy csatákat vívtak a versenyzők. Ilyenkor — a torna első felében — még senki sem adja könnyen döntetlenre a játszmát, s min­denki elsősorban győzni akar. Nos, ezen a második napon ez a győzelem mindössze egy ver­senyzőnek, a kecskeméti Kormá­nyosnak sikerült, aki világossal legyőzte Perényit. A BÁCSÉP fia­tal sakkozójának szüksége is volt erre a sikerre, mert az első nap­ról függőben maradt jugoszláv Cabrilo ellen elég rosszul állt. Három mérkőzés végződött dön­tetlenül a második napon, s ket­tő pedig függőben maradt, s így szerdán délelőtt, az első függőna­pon három pár folytatta az elke­seredett küzdelmet, amíg a töb­biek nyilván pihentek, vagy a fedett uszodában lubickoltak. A szerdai függő során Kormá­nyos valóban elvesztette játszmá­ját a fiatal jugoszláv ellenfelével szemben, a Perényi—Lukács játsz­mát pedig döntetlenre adták. A Grószpéter—Ross játszma azonban délelőtt 11 óráig nem fe­jeződött be. A világossal játszó kecskeméti nemzetközi mesternek a végjátékban gyalogelőnye van, s jobban áll. A függőlépést a francia Ross adta le, s a játszmát pénteken délelőtt, a következő függőnapon folytatják. A 2. forduló eredményei: Cabrilo—Cibulka döntetlen, Kormányos—Perényi 1:0, Lovass —Rajna döntetlen, Lukács—Ja­netschek döntetlen (függő után), Sindlik—dr. Eperjesi döntetlen, Grószpéter—Ross továbbra is füg­gő. A verseny állása: Janetschek, Cabrilo 1,5, Kormányos, Cibulka, Lovass, Rajna, Lukács, Sindlik, dr. Eperjesi 1—1. A párosítás a mai, 4. forduló­ban. Cabrilo—Lovass, Perényi— Janetschek, Sindlik—Cibulka, Kormányos—Ross, Grószpéter— Rajna, Lukács—dr. Eperjesi. Sz. Z. Az utolsó pillanatban került a csapatba... Népszerű sportág ma már a cselgáncs. Nemcsak Kecs­keméten vagy Baján, sőt nem is Magyarországon, hanem szerte a világon, szinte mindenütt. Elmúltak rég azok az idők, amikor egy-egy judóssikert kézlegyintéssel in­téztek el: könnyű nekik, hiszen kevesen vannak. Nos, azóta a cselgáncs olimpiai sportág lett, ami már magá­ban véve is rangot jelent, s ezzel együtt nemcsak az érdeklődés, hanem a sportág résztvevőinek száma is ug­rásszerűen nőtt. Számadataink ugyan nincsenek, de va­lószínű, hogy az igazolt, s valójában rendszeresen ver­senyző cselgáncsozók száma ma már jóval több, mint például az ökölvívóké, s megközelíti, vagy már talán utol is érte az aktív birkózók számát. Bár sikerekben, érmekben még közel sem lehetnek partnerei a sokkal régibb hagyományokkal büszkélkedő birkózóknak, a sok következetes, kemény munka előbb-utóbb érmekben is gyümölcsözhet, hisz máris alig van hét, hogy a ma­gyar cselgáncsozók külföldi, vagy hazai sikeréről ne kapnánk híreket. Néhány napja a távoli Mongó­liából érkezett ilyen örvendetes újság, ahol a már hagyományos, s a szocialista országok után­pótlás korú versenyzőinek nép­szerű és rangos versenyét, az IBV-t tartották. Megyénk számá­ra azért is volt érdekes ez a verseny, hiszen az ifjúsági és ju­nior válogatott csaknem felét, öt versenyzőt a KSC és a BSK ad­ta, s edzőik — minit azt az in­duláskor elmondták — jó szerep­lést, dobogós helyezéseket vártak tőlük, s nem is csalódtak. A ju­nior korosztályban, a 60 kg-ban Kincses Tibor (KSC) győzött, az ifjúságiaknál a bajai Pencz Jó­zsef és a kecskeméti Tóth Lász­ló bronzérmet szerzett. A magyar csapat azóta haza­érkezett, s így módunk nyílt ar- ta, hogy a versenyről az arany­érmet szerzett Kincses Tibortól kérjünk részletes beszámolót. — Az a teljes igazság — kezd­te —, hogy néhány héttel az IBV előtt még legfeljebb álmomban gondolhattam arra, hogy én is ott lehetek Ulánbátorban, s fő­ként azt, hogy éppen a 60 kg- os súlycsoportban. — Eddig mindig 65 kg-ban ver­senyeztél? — Igen, s ez részben a saját hibám is, mert ezt a súlyt köny- nyen tudtam hozni. Az átlagos súlyom azonban 62—63 kg. A nyáron, a CSB-n szükség volt 60 kg-os versenyzőre a csapatban. Én vállaltam, s nemcsak a fo­gyasztás sikerült, hanem a sze­replés is bejött. Aztán követke­zett a debreceni nemzetközi ver­seny, s ott is 60 kg-ban indultam. Második lettem, s csak az EB-re utazó Horváth vert meg, a kül­földiek ellen sikerült nyernem. Ez után a verseny után Mora- vecz Ferenc, az ifjúsági váloga­tott edzője mindjárt meghívott az edzőtáborba, s mivel ott is elégedett volt a munkámmal, így kerültem, szinte az utolsó pilla­natban az utazó csapatba. — Szerepeltél már máskor is IBV-n? — Igén, még ifjúsági versenyző­ként Koreában. Ott harmadik voltam. Eddig 7 nemzetközi ver­senyem volt, ez a mostani, a nyol­cadik végre bejött. — Hogyan folyt le a verseny? — Október 16-án, kedden in­dultunk, s másnap délután érkez­tünk Ulánbátorba. Az időkülönb­ség egyébként 7 óra, s nagyon ne­héz volt az átállás. Eleinte hiába volt este, éjszaka, bizony nem tudtunk elaludni. A verseny pén­a magasba lendül. Ippon. Nehéz lenne most elmondani, hogy ak­kor, ott, mit éreztem. A végén még egy váratlan öröm is ért. Az utolsó eredményhirde­tés után ismét szólítottak, mert a versenybíróság az IBV három leg­technikásabb versenyzőjének kü- löndíjat adott. Az egyiket én kap­tam. Hát így volt. — Mit tudnál mondani a többi megyei versenyzőinkről? — Én azt hiszem, hogy nem kell szégyenkeznünk. Tóth Laci nagy­szerűen harcolt, s a négy közé ju­tásért kapott ki egy kubai fiútól bírói döntéssel. Ugyanígy nyerhe­tett is volna. így harmadik lett. A bajai Pencz Jóska is bronzérmet hozott. A négyes döntőben egy in­tés miatt vesztett. Az ugyancsak bajai Horváthnak balszerencséje volt. Nehéz csoportba került, s egyszer wazaarival nyert, aztán kikapott egy szovjet fiútól. Török Feri a 86 kg-ban ötödik volt, s in­dult az abszolút kategóriában is, ahol egy nála kétszer súlyosabb szovjet versenyző csak nagy nehe­zen tudta legyőzni. Itt is ötödik lett. — A szép siker után most jön a pihenő? — Arról egyelőre szó sincsen. November 10—11-én itt, Kecske­méten lesz a magyar bajnokság, arra készülünk most, s szeretnénk bizonyítani, hogy nem véletlen volt a sikerünk. — Most is 60 kg-ban indulsz? — Sajnos nem lehet. Az orszá­gos vidékbajnokságon még 65 kg- ban szereztem jogosultságot, tehát csak ott indulhatok. Ez szabály. Ez sem baj, mert ott sincsen le­győzhetetlen ellenfél. A tatabá­nyaiak Gerencsér, Gábor, vagy Patek és Mészáros persze nálam esélyesebb, de azért én is meg­próbálok csinálni valamit. — Jövőre olimpia. Nem gon­doltál arra, hogy ott lehetnél? — A felnőtt mezőnyben még ke­vés az esélyem, de ez nem jelenti azt, hogy nem próbálom meg, hi­szen addig még minden megtör­ténhet. Jövőre — ha lehet — már csak 60 kg-ban akarok indulni, mert úgy érzem, hogy ez a súly­csoport számomra a legmegfele­lőbb. Szabó Zoltán • Az IBV-győz- tes Kincses Tibor (balról) verseny közben. teken keződött, s talán szeren­csém, hogy a mi súlycsoportunk csak vasárnap került sorra. A 60 kg-ban 9 nevező volt, de a román fiú elkésett, s nem mérlegelték be, így nyolcán maradtunk. Az én csoportomban öten, a másikban csak hárman gyúrtak. Egy mon­gol versenyző volt az első ellenfe­lem. Ügyes volt és szívós. Mind­össze egy kokát sikerült elérnem, de elég volt a győzelemhez. A má­sodik ellenfelem szovjet judós volt, s nagyon er%- ^ román ver zetőbíró , — nyilván . törleszteni akart, mert a mi vezetőnk is a mérlegelésről elkésett versenyző­jük ellen szavazott — nekem akart visszavágni. Már volt egy jukót, és kokát érő akcióm, s ellenfelem­nek semmi, mégis én kaptam si- dót, majd csuit „passzivitásért”. Végül sikerült egy második koké­val mégis győznöm. A harmadik mérkőzésemen csehszlovák ellen­fél ellen két fejen át dobásból szereztem két jukót. Az utolsó csoportmérkőzésemen a kubai fiú ellen sikerült egy karfeszítést csi­nálnom, de valahogy kimenekült. Ezután a román bíró javaslatára keikokuval intettek. Tíz másod­perc volt, amikor ismét befogtam egy karfeszítésre, le is kopogta — a lábával, mert a karja nem volt szabad, de nem vették figyelembe, s kihúzták a gongszóig. így a kei­kokuval én vesztettem, s csoport­másodikként jutottam tovább. A kubai fiú pedig annyira kikészült, hogy a továbbiakban már nem is mérkőzött. A csoportelsőségért egy lengyel versenyzőt kellett legyőznöm, s jött a döntő a bolgár Skutov el­len. — Ez volt a legnehezebb? — Hát a tét miatt igen. Azt is tudtam, hogy mivel mindig a bal­ról indtíott fejen át dobással nyer­tem addig, ezt most nehéz lesz is­mételni. Mindjárt az elején ő ért el egy kokát, s utána 6 percig nem bírtunk egymással. A bolgár fiú kapott egy figyelmeztetést, s éreztem, hogy fárad, én pedig még bírtam. Amikor felnéztem az órá­ra, láttam hogy éppen 54 mp-en van még. Gondoltam megpróbá­lom a fejen át dobást, de nem balra, hanem jobbra. Bejött! Még el sem eresztettem, amikor már láttam, hogy a lengyel bíró keze Arckrémek kavalkádja Az illatszerboltok polcain arc­krémekből nagy választékot talá­lunk és sokszor állunk tanácsta­lanul, melyiket vásároljuk meg? Melyik használ a legjobban bő­rünknek? Ez ősszel különösen fontos kozmetikai gond, mert a bőr regenerációs folyamata az őszi—téli hónapokban, valamint az öregedés folyamán — lelassul. El kell tüntetni a nyári napozás­tól keletkezett „napráncokat” is. Tehát fokozott gondot jelent az arcápolás, és az ehhez szükséges arckrémek kiválasztása. □ □ □ Mi a krémek szerepe? Egyrészt védik a bőrt a különböző káros hatások ellen (meleg, szél, levegő­szennyeződés, hideg stb.), másrészt pótolják a bőr regenerálódásához szükséges anyagokat (zsír, vitami­nok, szerves savak, víz, fehérjék stb.). A nappali és éjszakai kré­mek egyaránt fontosak, mert ki­egészítik egymás hatását. A helyes arcápolás alapja: min­denki bőrtípusának megfelelő kré­met vásároljon. Általában négy­féle típust különböztetünk meg: normális, zsíros, száraz és kevert arcbőrt. Mind a négyféle arcbőr természetesen más arckrémet igé­nyel. Fontos az is, hogy minden­ki saját bőrtípusának megfelelő krémréteget kenjen fel. A túl vas­tag krémréteg azért nem jó, mert csökkenti a bőr víz- és légáteresz­tő képességét, „aláizzadást” okoz. A túl vékony réteg krém viszont kevés zsírt és hatóanyagot visz a bőrre, így védő, regeneráló, táplá­ló hatása nem elég intenzív. Te­hát ki kell tapasztalnunk, mennyi a bőrtípusunkhoz legalkalmasabb krémrétegvastagság. Ha véletle­nül a szükségesnél több krémet használunk és bőrünkbe 10—15 perc alatt nem szívódik fel, a fe­lesleget vattával, papírzsebkendő­vel könnyedén töröljük le. □ □ □ Az arckrémek között közismer­tek és közkedveltek a FABULON bioaktív arckrémek. Száraz és normál bőrre a kék csíkkal, zsí­ros bőrre a piros csíkkal jelzett készítményeket vásároljuk. Az ér­zékeny és túlérzékeny arcbőr ápo­lására a lila körívvel jelzett arc­krémek szolgálnak. A FABULON kollagéntartalmú szemránckrém a szemkörnyék nagy hatású bőrápoló szere, de idősebbeknek az egész arcbőr kezelésére ajánlott készít­mény. A ROYAL OPERA LUXUS méhpempős zsíros krém száraz és normál típusú arcbőrre való bőr­fiatalító készítmény. Olcsó, de ha­tásos arckrém az OPERA LUXUS UBORKAKRÉM, valamint a GAR­DÉNIA túlzsirozott krém. A külföldi arckrémek nagy vá­lasztékából (megemlítjük) az IN- KA-készítményeket, amelyek a természetes növényi alapanyagok (kamilla, mandula, nőszirom) fel- használásával készülnek. Érdemes kipróbálni a POLLENA arckré­meket is, amelyek növényi kivo­natokat tartalmaznak. Száraz bőr ápolására szolgál a TOKALON bioceles bőrtápláló krém, a TO­KALON Duo-Active krémet nor­mál és zsíros bőrre használhat­juk. A bőr számára kedvező ter­mészetes anyagokat tartalmaznak a GEROVITAL arckrémek, jó hír­névnek örvendenek a FLORENA arckrémek is. □ □ □ Az arckrémekben levő ható­anyagok csak tiszta pórusokon ke­resztül képesek a bőrbe bejutni, ezért minden krémezés előtt az arcbőrt gondosan tisztítsuk le. Er­re a célra használjunk lemosóte­jet, amely tökéletesen megtisztítja a bőrt a rárakódott szennyeződés­Felújított alkalmi ruhák Mind többen járnak színházba, táncmulatságba, rendezvényre, hogy megragadják az alkalmat a művelődésre, a kikapcsolódásra, szórakozásra. Ám nem áll min­denkinek módjában ilyen alka­lomra költséges, új ruhát varratni. Ilyenkor vesszük szemügyre a meglevő ruháinkat, s tanakodunk, mit, hogyan lehetne felfrissíteni, újjávarázsolni. Íme, három ötlet, amely csak némi kiadást és kevés fáradságot igényel. 1. Hosszú vagy rövid ujjú, zárt- , nyakú selyem, bársony vagy szö­vetruhát így alakíthatunk át: az ujjakat kifejtjük, a ruha elejét mélyen, hegyes spiccben kivágjuk, majd a ‘kifejtett ujjakból húzott, fodros gallért szabunk, amit a ki­vágás köré varrunk, s elöl tűvel összefogunk. Maradék tüllből, muszlinból vagy organdinból szo­ros kézelőbe fogott, bő, habos uj­jakat szabunk, és bevarrjuk. A ké­Ma már a főzés elképzelhetet­len konzervek nélkül! Használatukkal időt, munkát takaríthatunk meg, mentesülünk a napi bevásárlás gondjaitól is, hiszen a konzervek tárolhatók. A választék bőséges: a főzelék- és gyümölcskonzerveken kívül kap­ható többféle vagdalt hús, pás­tétom, húskrém, májkrém, bébi­étel, kalóriaszegény befőtt, sa­vanyúság és sokféle készétel is. A konzervek használatával a főzési időt jelentékenyen csök­kenthetjük, mert előkészített, te­hát tisztított, főzött, darált, át­tört stb. anyagokat tartalmaz­nak. Felhasználásuk is ennek meg­felelően történjék. A főzelékfélékhez előbb elké­szítjük a rántást, fölereszt­jük, felfőzzük, ízesítjük és utol­jára tesszük bele például a zöld­babot, zöldborsót stb. Ezzel már nem főzzük, csak átmelegítjük. Angolos körethez a főzelékfé­lét saját levében (az üveget vagy dobozt forró vízbe állítva) mele­gítjük meg, majd leszűrjük, és vajjal, esetleg tejszínnel meglo­csolva, apróra vágott zöld petre­zselyemmel megszórva tálaljuk. A vagdalt húsok, pástétomok a dobozból kivéve azonnal, tehát hidegen is fogyaszthatok. Ha töl­telékfélékhez, rántva, rakott éte­lekhez vagy .levesbetétnek hasz­zelőt pici ékszergombok fogják össze. 2. A következő ruha kámzsa­nyakú volt, ezt levágták és a nyak sima, elkerekített szabású lett. A fáradtrózsaszín kelmét fekete gyöngyperié fonallal sárközi hím­zéssel varrták ki a rajzon látható módon, a nyak körül és a kivá­gást keretezve, valamint az ujja- kon. A levágott kelméből lapos kis gombokat húztak be, ezek te­tejére ugyancsak pici sárközi vi­rágokat hímeztek. 3. Ez a modell valaha földig érő, rövid puffos ujjú, állógalléros bársonyruha volt. ötletünk nyo­mán most midi hosszúságú, ujjat­lan, négyszögletes kivágású. Pár deka csillogó gyönggyel dúsan kö­rülhímezték a kivágást és a mell alatti empír jellegű övét. Aki ügyes, régi klipszre ebből a gyöngyből kialakíthat fülbevalót is. B. K. náljuk, csak rövid ideig süssük, illetve főzzük őket. A készételek melegítése után azonnal fogyaszthatók. Ügy mele­gítsük, hogy a lezárt üveget vagy dobozt helyezzük meleg vízbe, és melegítsük forrásig. A doboz vagy üveg nagyságától függően 10—20 percig forraljuk. Ez alatt annyira átmelegszik, hogy tálalható. A már forró üveges konzervet úgy nyitjuk ki, hogy száraz kony­haruhával megfogva a forró víz­ből kivesszük, először a zárógyű­rűt távolítjuk el, majd a fém fedőlapot. Ha ezt nem tudnánk azonnal leemelni, akkor egy kés pengéjét dugjuk a gumigyűrű és a lapka közé és mozgassuk óva­tosan, míg a fedőlap le nem vá­lik. Hideg konzervet is mindig így nyissunk ki. A melegített dobozos konzer­vet úgy nyitjuk ki, hogy kony­haruhával megfogva kiemeljük a a forró vízből, néhány másod­percig hideg vizet csurgatunk rá, majd a konzervnyitót úgy szúr­juk a fedőbe, hogy a dobozt egy kisé ferdén tartjuk. Így ugyanis a doboz felső szélén levegő és nem folyadék van. Ide szúrjuk a konzervnyitót, és így elkerüljük, hogy a dobozból a lé kispriccel­jen. MAI MŰSOR TELEVÍZIÓ 9.00: Tévétorna (ism.) 9.05: Iskolatévé: Élővilág. (Alt. isk. 7. oszt.) A forró égőv termesztett növényei 10.05: Élővilág (Alt. Isk. 6. oszt.) Erdő, erdő ... (Bevezető adás) 11.20: Orosz nyelv (Alt. Isk. 6. oszt.) A bajnok, (színes.) 14.45: Iskolatévé: Élővilág (Alt. isk. 7. oszt.) (ism.) 15.15: Élővilág (Alt. isk. 5. oszt.) (ism.) 15.30: Orosz nyelv. (Ism.) 15.55: Napköziseknek — szakkö­röknek. Az erdő és az ember, (ism.) (színes.) 1 16.35: Hírek 16.40: Melyiket az ötezerből? Pályaválasztási műsor gyerekeknek: A sütő 16.55: „Eletet az éveknek”. Nyugdíjasok műsora 17.25: Tévébörze 17.35: Villanófény: Színész- Charta 17.55: Telesport 18.20: Ipari kaleidoszkóp. Ma­gazin-műsor 19.00: Reklámműsor 19.10: Esti mese 19.20: Tévétorna (színes.) 19.30: TV-Híradó l. (színes.) 20.00: Kisfilmek a nagyvilágból: A tenger titkai. Isabela- sziget tengeri madarai. Is­meretterjesztő film. (színes.) 20.50: A téglagótika emlékei az NDK-ban. NDK rövid- film (színes.) 21.10: „Rodeók rodeója”. Fran­cia rövidfilm (színes.) 21.30: Nyitott könyv. Lengyel József: Neve: Berhard Reisig 22.35: TV-Híradó 3. (színes.) 2. MŰSOR: 18.55: Iskolatévé: Fizika (Alt. isk. 7. oszt.) Áramkörök 19.30: TV-Híradó 1. (színes.) 20.00: Bp. Honvéd—Partizán Belgrad. Férfi BEK ko­sárlabda-mérkőzés. Köz­vetítés a budapesti Sport- csarnokból 21.30: TV-Híradó 2. (színes.) 21.50: Sakk-matt. Beszámoló Adorján András és Ribli Zoltán páros mérkőzésé­ről 22.10: Reklámműsor KOSSUTH 8.27: Örökzöld dallamok (Ism.) 9.29: Betyárvilág. Riport 9.44: Brummadzag, a zenebohóc 10.05: Tudod-e? 10.37: Benda: A falusi vásár. Egyfelvonásos vígopera 11.35: Felelet. Déry Tibor regé­nye rádióra alkalmazva. IX. rész 12.35: ördögh Szilveszer: Bizony nem haltok meg. Bata Imre könyvszemléje 18.45­14.28: Zenemúzeum 14.28: Mindenki Könyvtára 18.00: Régi magyar dalok. 18.15: Hol volt, hol nem volt. ó; A négy holló 19.15: Holnap közvetítjük ... 19.35: A Magyar Állami Hang­versenyzenekar hang­versenye Közben.« Kb. 20.30: Arckép apámról. Beszél­getés Juhász istvánnéval Kb. 20.50: A hangversenyközvetítés folytatása Kb. 21.10: Népdalok .81.30: Háttérbeszélgetés 22.20: Tíz perc külpolitika 12.30: Magyar előadóművészek 23.22: Olasz vokális zena 0.10: Nóták. PETŐFI 8.05: Könnyűzene — Hangszer­szólók 8.20: Tíz perc külpolitika 8.33: Nótacsokor 9.15: Fúvósesztrád 9.40: A Válaszolunk hallgatóink­nak különkiadása 10.00— 12.30: Zenedéielőtt 12.33: Mezők, falvak énekel 12.55: Kapcsolás a miskolci körzeti stúdióba. 13.25: Gyermekek könyvespolca 13.30: Jó volna szállanl 14.00— 17.00: Kettőtől ötig ... 16.35: Idősebbek hullámhosszán. 17.30: Belépés nemcsak torna­cipőben. Megmutatom a fiamnak 18.33: Hétvégi Panoráma 19.55: Slágerlista 20.33: Mit játsszunk? Országos klubest 22.00: Most érkezett... Tánczene Bulgáriából és Lengyel- országból 22.30: Operettkettősök 23.15: Dzsesszfelvételekből. 3. MŰSOR 8.08: Századunk zenéjéből 9.00: Iskolarádió 9.30: Bellini operáiból 10.05: Szórakozás? Luxus? Menedék? Színház 1979- ben és 2000-ben 11.05: Az 1978. évi Tbiliszi Dzsesszfesztivál felvéte­leiből 11.30: Beethoven: e-moll vonós­négyes, Op. 59. 12.06: Vivaldi: Tizenkét con­certo, Op. 7. 13.07: A tizenkét concerto foly­tatása 13.58: Emlékiratok a szabadság- harc és az abszolutizmus koráról, X. rész (Ism.) 14.18: Bemutatjuk új lemezünkéi 14.48: Richard Strauss operáiból 16.00: Zenei Lexikon 16.20: Szép dallam, szállj! Riport 16.50: Popzene sztereóban 17.47: A hagyományos zene Ja­pánban. II. rész 18.05: Dj lemezeinkből 19.05: „A meteorológia tudós művelője” 19.35: Emil Boleslav Lukac em­lékezete. 20.05: Az ember tragédiája. Részletek 21.01: Chopin zongaraművek — világhírű előadóművészek tolmácsolásában 22.03: Zenekari muzsika r Konzervvel - gazdaságosan

Next

/
Oldalképek
Tartalom