Petőfi Népe, 1979. november (34. évfolyam, 256-280. szám)

1979-11-24 / 275. szám

ramauwfin ■ ■ i A kecskeméti antikvárium november 26—27-én VÁSÁRT RENDEZ Báján a könyvtárban Tóth Kálmán tér 1. A könyvek vétele és eladása 8—16 óráig tart. • Nagy teljesítményű markoló keveri tőzeggel a hulladékot. Környezetvédelem, energiatakarékosság Nap mint nap olvashatjuk a sajtó hasábjain, hallhatjuk a rádióban és nézhetjük a tv-ben, hogy világszerte — és ha­zánkban is — milyen nagy küzdelem folyik a környezetvé­delemért és az energia megtakarításáért. Tegyünk rövid lá­togatást megyénk azon vállalatánál, amely 400 dolgozójával, egyre növekvő és korszerűsödő gépparkjával e feladatok el­látását végzi. A megyei tanács határozata 1977. január 1-én megszün­tette a Talajerő-gazdálkodási és Tőzegkitermelő Vállalatot, valamint a Kéményseprő és Tüzelőtechnikai Vállalatot. Ugyanettől az időtől kezdve látott munkához a Bács-Kiskun megyei Kommunális Szolgáltató Vállalat, a két. előbb emlí­tett kollektíva jogutódja. Ismerkedjünk meg az alig három éve működő vállalat tevékenységével. XDOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOe dék sűrűbb részét tőzeggel dúsít­ják, s ezt a keveréket nagy elő­szeretettel vásárolják, mint igen jó talajerő-utánpótló anyagot a háztáji gazdaságok és kiskerttu­lajdonosok. A másra nem hasz­nálható hulladékot elpárologtat­ják, elszikkasztják, a mérgező anyagokat pedig megfelelő mély­ségben elföldelik. Az ágazat- másik jelentős tevé­kenysége a csatornatisztítás. A gyáraknak, gyártelepeknek, kü­lönböző közintézményeknek a közműhálózatba be nem kötött — saját derítővel rendelkező — csa­tornahálózatát a három nagy tel­jesítményű mosógéppel tisztítják. Ezek közül külön említésre méltó az a WOMA nevű, 2,5 millió fo­rint értékű gép, amely jelentősen növeli az ágazat termelékenysé­gét. Ezeken kívül a kisebb házi- csatornák tisztítására 5 kézi mo­sógép áll rendelkezésükre. Az ágazat e részlegének tevékenysé­gére jellemző, hogy évente a me­gye területén mintegy 170 kilo­méternyi csatornát tisztítanak. A tüzeléstechnikai ágazat Ma már nemcsak kéménysep­rőket foglalkoztat. Az itt dolgozó jól képzett szakemberek gondos munkája jelentős mértékben se­gíti az energiatakarékosságot, ugyanakkor a környezetvédelem szempontjából is számottevő. A tüzelőberendezés és a kémény egy egységet képez, és ha valamelyik nem működik tökéletesen, a má- * likét is befolyásolja. A tüzelő- berendezések állandó ellenőrzése, karbantartása, és az előírásoknak megfelelő kémény biztosítja a jó hatásfokot. A 100 kéményseprőből 56 meg­felelő képesítés és tudás birtoká­ban olajkályhák javításával és be­szabályozásával is foglalkozik. Ök és a 14 csak ezzel foglalkozó sze­relő a múlt évben 15 ezer 800 olajkályhát javított, illetve sza­bályozott, s ez a mennyiség az idén eléri a 17 ezret. Az idei esz­tendő igen nagy munkája volt a 690 thermofor (gyűjtő) kémény belső vakolása. Ha eíeket egymás után fektetnék, hosszuk elérné a 13 kilométert. Ezekből a kémé­nyekből 600 hőszigetelt kémény­től dót is kapott. Az ágazat egyre jobban fejlődő részlege az 1974-ben létrehozott kazánszerviz. A mezőgazdasági és más üzemekben használatos nagy teljesítményű kazánok karbantar­tása és ellenőrzése a feladatuk. A múlt évben a 10 szerelő 1800 ilyen kazánt gondozott szerződés szerint, az idén pedig már 2600 karbantartása van a gondjaikra bízva. Tevékenységük hatékony­ságát jelentősen növeli a tavaly bevezetett vegyszeres kazántisztí­tás. Míg azelőtt mechanikai mód­szerekkel távolították el a kazán égésteréből a szennyeződést, s eh­hez 5—6 órára volt szükség, ad­dig az új módszerrel mindössze fél óra alatt végeznek. Mérések bizonyítják, hogy ezzel a tisztítás­sal a kazánok hatásfoka 5—6 szá­zalékkal növekszik. A kazánszer­viz szerelőinek tevékenységét ma már 5 gépkocsi is segíti, közülük 2 Jánoshalmáról a megye déli részét járja az ott tevékenykedő négy szakemberrel. (X) Ingatlan A HALASI úton hobbitelek termő gyümölcsössel, szőlő­vel, 2 szobás komfortos la­kással és pincével eladó. Érdeklődni: 12-748, 14-es mellék telefonon (Tóbiné), vagy 17 óra után Kecske­mét, Széchenylváros, Szim- feropol tér 19. ísz. 3. alatt. 3883 150 000,— FT készpénz és OTP-hitelátvállalással la­kásmegoldást keresünk Kecskeméten. Leveleket: „Bérház 034032” jeligére a kecskeméti Magyar Hirde­tőbe kérek. 4509 KALOCSÁN, Foktői úton, 220 négyszögöl előkészített hobbikért, öntözési lehető- ' ség biztosított, megegyezés­sel, napi áron eladó. Ér­deklődni lehet: Lakatos Károly 6300 Kalocsa, Achim András u. 20. szám alatt, ' este 17 órától. 401 Lakás ELCSERÉLNÉM Kecske­mét, Hunyadivárosi 44 négy­zetméter alapterületű egy szoba összkomfortos, gázfű­téses lakásomat kisebb ker­tes házra. Ajánlatot: „Meg­egyezés” jeligére a kiadóba kérek. 4022 Gépek és alkatrészek 1000-ES csirkekeltető gép, előnyös áron eladó. Érdek­lődni lehet: 6342 Drágszél, Kossuth u. 14. ______________402 1300-A S Polski Fiat alkat­részenként eladó. Cím: 6440 Jánoshalma, Kölcsey u. 11. Telefon: 45. Poós Istvánnál. ____________________________1455 CN rendszámú 408-as Moszkvics személygépko­csi, 1980 szeptemberig mű­szaki vizsgával, megkímélt állapotban, előnyös áron el­adó. Érdeklődni lehet: Rá­kóczi József, 6300. Kalocsa, Dózsa Gy. u. 23. szám alatt, du. 15 órától.______________399 I M rendszámú Trabant Combi személygépkocsi, 1981-lg érvényes műszaki vizsgával, előnyös áron, megegyezéssel azonnal el­adó. Érdeklődni lehet: La­katos Károly, 6300. Kalocsa, Achim András u. 20. szám alatt, este 17 órától. 400 600-AS szalagfűrészgép, vas­vázas, valamint 1 db gyalu­gép, Ipari árammal működő villanymotorokkal, üzem­képes állapotban, megegye­zéssel eladó. Érdeklődni le­het: Szabadi István, 6300. Kalocsa, Malom u. 41. szám alatt, egész nap. 393 1300-AS Volkswagen, fehér eladó. Érdeklődni: Kecske­mét, 13-955-ös telefonon, 16— 20 óráig. 3958 Egyéb adásvétel ÍRÓASZTALT. könyvszek­rényt, régi csiUárt, könyve­ket. bontott kályhacsempét veszek. Érte megyek. Ba­lázs, Orosháza, Mikes u. 9. .____________________________1406 GYÖKERES 2 és 1 éves szőlővessző eladó. Október közepén árlapot adok. Schiszler szőlőiskola Solt­vadkert. ___________________2398 E LADÓ 2000 szál, 2 éves Pi­ros szlanka gyökeres szőlő­vessző. Kecel, Rákóczi u. 1L_________________________2751 E LADOK: ezüstróka, új pe­helypaplan, szmoking, fara­gott ebédlőszekrény, vitrin, görasztal. Érdeklődni: va­sárnapokon 16 óráig, Kecs­kemét, Baross u. 21. aluljá- ró mellett. _______________3871 H2-ES tápkockás paprikapa­lánta, nagyobb mennyiség­ben is megrendelhető ez év december 31-ig. 1980. február 1. és március 1. közötti ki­ültetésre. Megrendelés sze­mélyesen, felvilágosítást le­vélben adok. Érdeklődni le­het: Fejes Márton, 6237. Ke­cel, Erdő út 34. szám alatt, telefon: 166-os. 397 BERNÁTHEGYI lvarérett és kölyökkutyák eladók. 6343 Miske, Fő u. 15.__________390 ELADÓ bontásból: tégla, cserép, léc, horogfa, deszka, mozaiklap, ajtó, ablak, lánc- redőny, vasgerenda, üveg­fal, csatorna, nagykapu. Kiskunfélegyháza, Vak Bottyán u. 2. ___________4547 V ILLANYVASUTAK ren­geteg tartozékkal, terep­asztal gyermekjátékok el­adók. Kecskemét, Csáky u. 2. (4 óra után)___________4614 Ö RIASGYÜMÖLCSÜ egres, piros és fekete ribiszketövek darabonként 20,— Ft, Meis- teverk évelő szegfűpalánta tövenként 4,— Ft. Kapha­tók: Toronyi kertész 5600. Békéscsaba, Sztraka u. 27. ^ 1493 Vegyes ELVESZETT egy Feka név­re hallgató szálkásszőrű heréit németvizsla, János­halma és Borota között. A becsületes megtaláló, vagy nyomravezető illető juta­lomban részesül. Értesítést: Dági Sándor 6440 János­halma, Vadász u. 24. szám alá kérek._______________1473 K ISKOROSON soron kívül személy- teher- és autóbusz- vezető tanfolyamot indít az ATI. Jelentkezni lehet De­ine Jánosnál. Kiskörös, Ta­vasz u. 11. sz. alatt. 4517 Munkaalkalom VBKM. VAV. Gyára Kunszentmlklósi Gyáregysége felvételre keres elektro­mos berendezések gyártásához villa­mos- és gépészmérnököket, techniku­sokat, beruházási műszaki ellenőri, tervezői, szerkesztői, technológus! munkakörök ellátására. Felsőfokú végzettségű, gyakorlott közgazdászo­kat. számviteli, pénzügyi, tervgazdasá­gi munkakörök ellátására. A környező helységekből történő szállítást biztosít­juk. Jelentkezés a gyáregység-vezető­nél, munkaidőben hétfőtől péntekig. Cím: Kunszentmiklós, Kossuth Lajos u. 80. 1233 GÉPJAVÍTÓ műhelyünkbe gyakorlott mezőgazdasági gépszerelő szakmunká­sokat keresünk felvételre. Piros Papri­ka Mezőgazdasági Tsz. 6351 Bátya, Kos­suth L. u. 18. 396 AZ AGROKER Vállalat Csomagoló Üzeme felvételre keres automata cso­magológépek karbantartásban és javí­tásában jártas villanyszerelőket, továb­bá csomagoló üzemi női dolgozókat. Jelentkezni lehet: AGROKER Vállalat Csomagoló Üzeme Kecskemét, Matkól Út 3. 4590 • A kecskeméti telepen ürít az egyik szippantókocsi. A településtisztasági ágazat Eő tevékenysége a folyékony hulladékok szippantása, elszállítá­sa, és ártalmatlanná tétele. Ko­rábban ezt a munkát 22 traktor- vontatású és néhány Prága szip­pantó kocsival végezték, ezek he­lyét azonban már átvették a kor­szerűbb, mozgékonyabb IFA és Prága gyártmányú szippantó gép­járművek. Jelenleg 52 ilyen gép­kocsi járja a megyét. Tevékeny­ségük nagyságára jellemző, hogy a múlt évben 300 ezer köbméter folyékony hulladékot szállítottak a megsemmisítő helyekre a közü- letek, míg 30 ezer köbmétert a lakosság által használt derítők­ből. A folyékony hulladék megsem­misítése, illetve ártalmatlanná té­tele igen gondos munkát igényel, nem utolsósorban azért, mert úgy a lakosok, mint a közületek egy­re több különböző vegyszert, mo­só- és egyéb vegyianyagot hasz­nálnak. Az üzemektől, intézmé­nyektől a vállalat különböző ada­tokat kap a folyékony hulladék összetételéről, ezenkívül Szegedre küldenek mintákat vizsgálatra. A biztonságot fokozza, és a hulla­dékok kezelését gyorsítja majd az a saját laboratórium, amely­nek már megkezdték az alapozá­sát. • Munkában a kazánszerviz két szerelője. A jelenlegi módszerek: megszű­rik a folyékony hulladékot, és az így nyert vizet öntözésre alkal­massá teszik. Kecskeméten és Kiskunfélegyházán már megkezd­ték a kísérleteket, s ha ezek si­kerre vezetnek, a mezőgazdasági nagyüzemek jelentős mennyiségű öntözővízhez juthatnak. A hulla­• Szakemberek őrködnek a járművek üzembiztonságán. Eredményesen hirdethet lapunkban! JOOOOO ooooooooooooooooc Kivitelezőt keresünk 1000—2000 m3 csempézési munkák elvégzésére. Kívánt kivitelezési határidő 1979. december 1-től 1980. március 30-ig. Érdeklődni lehet:. Baló Rezső építésvezetőnél, Kecskeméti Konzervgyár. Telefon: 12-780/192, telex: 26-223. 1469 slágercikkek sütő-főzőedények vására november 26—december 1-ig. Cserép sütőtálak, hőálló sütő- és főzőedények o <D o 4472 az AMFORA Ajándék­boltban Kecskemét, Kéttemplom köz. \ Bács-Kiskun megyei Kommunális Szolgáltató Vállalat KÖZLEMÉNYEK A DÉMASZ kecskeméti kirendeltsé­ge értesíti a lakosságot, hogy Kecs­keméten a Szűcs Lajosné utcában épülő ll lakásos épület ellátására szolgáló 1 kv-os földkábelt 1979. no­vember 26-án feszültség alá helyezi. A létesítmények érintése és megkö­zelítése tilos és életveszélyes. 3930 A KPM Közúti Igazgatóság értesíti a lakosságot, a hétvégi telektulajdonoso­kat, hogy az 54-es számú (Halasi) út 4+000 km szelvényénél a 48 315 hrsz.-ú igazgatóság kezelésében levő telken épült URH-átjátszó állomás hálózatát és kapcsoló berendezéseit feszültség alá helyezte. A berendezések érintése élet- veszélyes ! 1477 Gyászhír Fájdalommal tudatjuk, hogy sze­retett férjem, testvérünk ANTAL FERENC Kecskemét, Vacsihegy 57/a. szám alatti lakos, 48 éves korában hirte­len elhunyt. Temetése I. hó 27-én, 13 órakor lesz a kecskeméti Köz­temetőben. Gyászoló család. 4054 Motoros és munkavédelmi bukósisak Kiváló Árúk Fórumán minősített termék. Gyártja: Vegye«- ée Építőipari S Bőreik eset Kiskörös APROHIRDETESEK

Next

/
Oldalképek
Tartalom